Kedves Magyar Állampolgár, Tisztelt Szavazó!
Feltételezem, hogy Ön, akárcsak én, már alig képes odafigyelni napi gondjainak forgatagában egy másik emberre; ráadásul iszonyú sebességre kapcsolt a történelem, egymást érik a világban az események. e azért még szánjon rám néhány percet, hiszen december ötödikén az én sorsomat is befolyásolhatja az Ön döntése.
Az EU-tag Szlovák Köztársaság magyar nemzetiségű állampolgára vagyok. Még három esztendős sem voltam, amikor a második világháború után, a kollektív bűnösség vádjával mindnyájunkat megfosztottak jogainktól: tízezrével üldözték el sorstársaimat Magyarországra és Csehországba, bezárták valamennyi magyar tanítási nyelvű iskoláinkat, elvették a földjeinket, az erdeinket. Aztán szelídültek a társadalmi viszonyok – az általános iskola második osztályát már anyanyelvemen járhattam, de sok esetben a színmagyar települések nevét államnyelven kellett használni, és a neveink is csak szlovákul szerepelhettek az okmányokban. Naponta hazudtak: a kitelepített lakosságcserének, a deportálást közhasznú munkavállalásnak nevezték. Miközben szinte minden magyart megaláztak a munkahelyén vagy a társadalmi érintkezések során, megtanultuk a másik nyelvet, a szlovákot, s általa megértettük a csehet. Megismertük a szlovák és a cseh nép gondolkodásmódját, történelmét, kultúráját, de szívósan ragaszkodtunk a saját nyelvünkhöz, a hagyományainkhoz, a magyar szellemiséghez. Belülről láttuk, miként működik a ránk kényszerített ország, miként vélekednek politikusai és népe a magyarokról és Magyarországról.
A Pál utcai fiúk, az Egri csillagok, a Légy jó mindhalálig és a hozzájuk
hasonló irodalmi alkotások megalapozták érzelmi és értelmi világunkat;
rádöbbentünk, milyen hatalmas erő lakozik nyelvünkben és milyen sok a szépség a
művészeti alkotásainkban.
Aztán a történelem még tovább szelídült: egy ideje magyarul is feltüntethető a
települések megnevezése, igaz, ez a helynévtábla jóval kisebb és más színű;
vannak politikusaink – igaz, a parlamentben nem szólalhatnak meg az anyanyelvükön, s
az alkotmány is úgy fogalmaz, hogy országunk a szlovák nemzet állama.
Tisztelt Szavazó!
December ötödikén Ön dönti el, hogy a szlovák állampolgárság mellett
megkapjuk-e a magyart is? Higgye el – ahogy huszonhárommillió román sem özönlötte
el annak idején országát –, a felvidéki magyarok sem tódulnak majd Önökhöz. Ha
Ön napi gondjai forgatagában időt tud szakítani a magyar törvények
tanulmányozására, saját szemével győződhetne meg arról, hogy a második
állampolgárság megszavazása eleve kizárja azon jogok birtoklását, melyek csakis
Önt illetik meg, hiszen Magyarországon él.
Számunkra a lélek erősödését hozhatja a kettős állampolgárság; vagyis ismét oda
tartozhatunk, ahonnan akaratunk ellenére elszakítottak! Nem csak a szlovák vagy a cseh
partnerekkel való gazdasági és egyéb kapcsolatteremtéseknél segédkezhetünk,
ápolhatjuk közös kulturális kincseinket a Felvidéken, kalauzolhatjuk Önt itteni
útjain; összekötözgethetjük családi, baráti és ismerősi szálakat,
közvetíthetjük a szlovák, illetve a cseh kultúrát Ön felé.
Nincs ezer féle igazság.
Az egyetlen igazság az, hogy kiszolgáltatottak voltunk a határok
átrajzolásakor; a jogfosztottság idején; és részben kiszolgáltatottak vagyunk ma
is. Rövidesen kiderül, át tudja-e érezni z anyaország egykori fiai-lányai sorsát,
bele tudja-e élni magát mai helyzetükbe?
Önön múlik, hogy jóvátesz-e a történelem valamit velünk szemben, legalább egy
ilyen gesztus szintjén.
Döntsön a legjobb tudása és a lelkiismerete szerint.
Szeretettel:
Batta György