Varnus Xavér orgonaművészt senkinek se kell bemutatni. Az „orgona Horowitza”, „Bach földi helytartója” és egyéb – elismerő – jelzővel illetett művész a közelmúltban a Felvidéken koncertezett. Koncertsorozatának egyik állomása a szőgyéni Nagyboldogaszszony-templom volt, ahol a több mint 600 főnyi közönség előtt mély átéléssel játszotta Bach, Albinoni és Ravel műveit. Az egyes darabok közt anekdotázva ismertette a művek keletkezésének történetét, a szerzők életútját. Ravel Boleróját a közönség ütemesen tapsolta végig.
– A lipcsei Tamás-templomban antropológusok végezték feltáró munkájukat, s
felnyitották Johann Sebastian Bach koporsóját – idézte emlékeit Varnus Xavér Bach
Toccata & Fuga művének előadása előtt. Ez volt az a soha vissza nem térő
alkalom, amikor a kezemben tarthattam Bach mester koponyáját, aki így fizikailag is
közel került hozzám, nemcsak művein keresztül, melyekből az örökkévalóság
hangja szól.
Mesélt még a New York-i Columbia Egyetemen átélt csodáról, ahol a vihar előtti
csenden és sötétségen lassan áthatolt egy fénysugár és a zene ütemére áradt
szét a teremben, majd ahogy elhalt a zene, kihunyt a fény is.
A világ híres színpadai, legszebb templomai után, milyen érzés ilyen
kisebb településen játszani? – kérdeztem a koncert után a művészt.
– Hihetetlenül jól éreztük mindannyian magunkat. Az igazán fogékony
közönség teljesen egyforma Szőgyénben és New Yorkban.
Műértő a közönség?
– Nyitottak, és ez műértővé teszi őket. Igaz, sokan sznobságból is
eljönnek a koncertemre, de nincs ezzel semmi baj. A sznobok a történelem során
rengetegszer megmentették a művészeteket. Valami belső tartás végett mentettek
valamit, aminek a korszellem nem kedvezett. A sznob soha rosszat nem akart, lehet hogy nem
értette a művet, de később akár fejlődhetett és megérthette. Nagy kihívás
korunkban vállalni az értékeket, mert a körülöttünk lévő világ olyan
sekélyességet sugall, hogy azok, aki 10-20 évvel ezelőtt értelemszerűnek tartották,
hogy az ember elalvás előtt olvasgat, ma már tüntetőleg olvasnak, mert egy barbár
világgal szemben mutatni kell, hogy nekünk más a tartásunk.
A Varnusoknak van valami kötődése a Felvidékhez?
– Nagyapám a Rimaszombat melletti Dobócán született. Nemrég, amikor
anyukámmal együtt ellátogattunk oda, az első üvöltés az volt, hogy „jé, ott a
Varnus Xavér!” Mindenki kedvesen fogadott. A Varnus egyébként francia család volt,
amely kitelepítette a saját gyermekeit Európa különböző pontjaira, hogy üzleti
vállalkozást kezdjenek. Én egy ilyen kitelepített ágnak vagyok a leszármazottja.
Honnan az orgona iránti rajongás?
– Hatéves koromban egy pillantás alatt beleszerettem az orgonazenébe.
Szülőfalumban, a kőbányai református templomban ültem először orgonánál. E
szerelemtől azóta se tudok szabadulni. Nincs is nagyobb tragédia annál, mint aki nagy
tehetséggel nem ismeri fel a számára szóló üzenetet, melyet Isten rak elé
gondviselés formájában.
Tudatosan gyakorolsz?
– Egyáltalán nem. Amikor kedvem van, odaülök az orgonához, és naponta
úgy 20-30 percet gyakorlok. Eközben az ember észrevétlenül növekszik, fejlődik
akár a cseppkő. Az úgy nem működik, hogy az ember vicsorogva hadakozzék a
hangszerrel, mert annak csak a zene látná kárát.
Életrajzodban említed, töretlenül hiszel Istenben. Kötődik ez a hit
valamilyen valláshoz?
– Nem, én úgy gondolom, Isten sem kötődik a vallásokhoz. Hadd idézzem
szabadon Márait, aki azt írta a Szegények Iskolájában, hogy hosszú évek
tapasztalata megmutatta neki, Isten a profánabb helyeken gyakrabban megjelenik, mint a
templomokban. Neki Hamburgban pont egy híd alatt jelent meg, de megjelenik mindenki
életében. Az ilyen pillanatokban a hatalmas, megközelíthetetlen uralkodó személyes
ügyünkké válik. Ehhez nem kell székesegyház, sem éneklő papi kórus, semmi –
ehhez Isten kell. Sok földi dologban bizony töredezik a hitem, hiszen furcsa világban
élünk, de Istenben töretlenül hiszek.
Lehet hazugságok nélkül élni?
– Az hazugság, hogy a hazugság szükség. Van a hazugság előtt egy sokkal
fontosabb törvény is, és ez a kisebbik rossz elve. Néha az igazság, őszinteség
lehet brutálisan ostoba dolog. Létezik a kegyes hazugság kategóriája, de ehhez
erkölcsi tartás és egyfajta műveltség is kell, hogy az alkalmazás helyeit
felismerjük. A saját belső elvárásainknak kell leginkább megfelelni, magunknak pedig
nem tudunk hazudni.
Mihez fognál, ha valami szerencsétlenség folytán abba kéne hagynod a
zenélést?
– Szerencsére nem a zenélés az egyetlen képességem, amivel rendelkezem.
Akkor rettenetesen sokat beszélgetnék emberekkel, mert nekem a zene is egy
kommunikációs csatorna. A magyar televízióban most megy egy sorozatom Az utókor
ítélete címmel, amelyben nem a nézettségre, sokkal inkább a tartalmi értékekre
helyezem a súlyt.
Bokor Klára