Látogatás egy nem mindennapi nyugdíjasotthonban

Ahol nem ölbe tett kézzel múlatják az időt

A nagykaposi nyugdíjasotthon 1993 óta egy 60-as években épült panelházban működik. Előbb a kerületi, majd a városi hivatal volt a fenntartója, idén januártól pedig az Otthon Nonprofit Szervezet üzemelteti. A lakók leginkább a 70-es éveik végén, a 80-as életéveikben járó idős falusi emberek. A közösség legidősebb tagja elmúlt már 93 éves. Amikor látogatóba indultam hozzájuk, nem tudtam pontosan, hová kell mennem, ám a sok szürke panelház között hamarosan egy nemrégiben felújított épület keltette fel érdeklődésemet. Bár stílusában ez is a 60-as évek „divatját” követte, friss színével, az ablakait díszítő muskátlival szinte vonzotta a tekintetem. Azután az épület falán elhelyezett tábla jelezte: megérkeztem. A zárt kerítésen túl ismét meglepetés fogadott, hisz igazi oázisra bukkantam a betonrengetegben: karcsú tuják, pici szökőkút, filagória, melynek kerti székein megfáradt idős emberek élvezték az októberi napsütést. Távolabb különféle színű és alakú dísztökök kavalkádja. Az épületbe lépvén ismét tátva maradt a szám. Mindenütt tisztaság, otthoni hangulat, jó ízlés fogadott. A lakók többsége még ebédelt, így utam először az igazgatónőhöz, Ósz Katalinhoz vezetett, aki immár 4 esztendeje áll az intézmény élén:

Lenyűgöz ez a sok virág, az otthonias hangulat...

– Számomra ez a világ legtermészetesebb dolga. A kis létszámú nyugdíjasotthonokat nálunk családi típusú otthonokként emlegetik, és én munkatársaimmal együtt arra törekszem, hogy mi valóban megfeleljünk ennek a megnevezésnek. Családias hangulatot igyekszünk kialakítani, olyan légkört, amelyben az összetartás, a gyengébbek támogatása természetes gesztus. Az idősek egyrészt nehezen tudják elfogadni öregségüket, másrészt pedig hiányolják családjuk szeretetét. Sajnos, ritkán látják szeretteiket, sokszor a háttérből szervezünk meg egy-egy látogatást, ha érezzük, hogy valamelyik lakónknak nagy szüksége van lelki megerősítésre. Mi azzal, hogy állandóan velük vagyunk, rájuk mosolygunk, megsimogatjuk őket, megpróbáljuk feledtetni családjuk hiányát, ám ha a szívünket tesszük is ki értük, a gyerekeket, unokákat pótolni úgysem tudjuk.
Ha már a virágokról is szó esett, szeretném megragadni az alkalmat, hogy ily módon is köszöntet mondjak az Agroproduktának, ahonnan növényekkel látnak el bennünket.

Aki csak bír, örömmel dolgozik

Kik lakják a nagykaposi nyugdíjasotthont, és hogyan telnek napjaik?
– Lakóink olyan idős magyar emberek – szám szerint 12 férfi és 20 nő –, akik kitűnően ismerik a falusi élet hagyományait, tudnak például szőni, üstben lekvárt főzni, kertészkedni... Amikor 2000-ben átvettem az otthon irányítását, valamennyiük élete abból állt, hogy naphosszat lógó orral üldögéltek és betegségeiket panaszolták egymásnak. Ekkor döbbentem rá, hogy nekünk értelmet kell adnunk életüknek, s ehhez legjobb módszer a munkaterápia.
Abból indultunk ki, amit a legjobban ismernek. A 24 órás felügyelet alatt álló lakóink azóta megváltoztak. Minden nap azzal kezdődik, hogy az imádkozás és reggeli után megbeszéljük a napi programot. Mindenki fizikai állapotának függvényében vállal valamilyen munkát. Kényszeríteni senkit sem szoktunk, ennek ellenére évről évre többen csatlakoznak a legszorgalmasabbakhoz, akik ma már maguk találják ki, mivel szeretnék bővíteni tevékenységük palettáját. Amíg 2000-ben még csak 1-2 ember dolgozgatott, addig ma már naponta 20 embert foglalkoztatunk. Egyesek szőnek, vagy a szövéshez szükséges alapanyagot készítik, mások kisszékeket, apró, fából készült tárgyakat gyártanak, megint mások polietilén üvegeket zsugorítanak. Az alapanyagokat a Charitas Polgári Társulás biztosítja, de adományokat bárhonnan szívesen fogadunk. Az elkészített termékeket azután értékesítjük, és a befolyt összegből mindig vásárolunk valamit közös használatra.
Miután ma a népi hagyományápolás egyre nagyobb divat, mi is egyre népszerűbbek vagyunk. Falunapokra, vásárokra hívnak bennünket, ahol a termékbemutatókon túl oktatást is vállalunk. Júniustól október végéig 11 rendezvényen vettünk részt, ezenkívül 6 gyermektáborban mutattuk be a népi mesterségek fortélyait.

Ha nem tévedek, fő profiljuk mégis a szövés?
– Igen, pillanatnyilag 5 szövőgépet mondhatunk a magunkénak, ezek közül kettő százéves, három pedig vadonatúj. Nyáron könnyű helyzetben vagyunk, hiszen minden munkafolyamat az udvaron zajlik. Itt nyírjuk és válogatjuk az anyagokat, szövünk, rojtokat, táskafüleket készítünk. Mostanában már terítők és párnagarnitúrák, sőt poncsók is kikerülnek műhelyünkből. Ám amint az időjárás hidegebbre fordul, be kell húzódnunk az alagsorba, ott sokkal szűkösebb a hely, ott már az érdeklődő látogatókat sem fogadhatjuk. Még az idén megkezdjük viszont a szövőműhely építését, s amint elkészül, máris kényelmesebben folyhat majd a munka. Nemcsak a lakók, hanem az ún. aktivációs munkákat végzők is szőnek nálunk. Ezért olyan termelést kívánunk a közeljövőben beindítani, amelyből majd profitálni is tudunk. Pillanatnyilag egy olasz cég érdeklődik termékeink iránt.

Kényeztetés felsőfokon

Munka után édes a pihenés – tartja a közmondás. A lakóknak vajon aktív pihenésre is lehetőségük nyílik?
– Természetesen, ehhez például egy kitűnően felszerelt rehabilitációs központ áll a rendelkezésükre, ahol a hidroterápia, a tőzegpakolás, a masz-százs, az infravörös szauna, a biolámpa, a szolárium, az aromaterápia, a balneoterápia biztosítja kondíciójuk megőrzését, illetve regenerációjukat. Ezek a természetes gyógymódok az idős emberek szervezetét felélénkítik, felpezsdítik.
Az elhangzottakról egyébként saját szememmel is meggyőződhettem. Ismervén az egészségügy felszereltségét, nyugodtan állíthatom, hogy ez a központ a közeli kórházakat a rehabilitációs lehetőségek terén egyértelműen túlszárnyalja. Az ízlésesen kialakított, gyönyörűen kicsempézett alagsori helyiségben modernebbnél modernebb felszerelés áll az érdeklődők rendelkezésére, miközben a kádaktól a törülközőkig minden patyolattiszta.

– Mindez a tavalyi beruházás eredménye – folytatta mondandóját az otthon igazgatónője. – Az építkezés költségeit mi fedeztük, a felszerelés árát pedig a már említett nonprofit szervezet pályázatokon nyerte el. Reggel 8 és délután 16 óra között lakóink térítésmentesen vehetik birtokukba az itt látható gyógyító eszközöket, délután 4-től pedig a nyilvánosság számára tartunk nyitva. Örömmel állapíthatom meg, hogy egyre nagyobb az igény szolgáltatásaink iránt.
Öt egészségügyi nővérünk különböző szakmai képzéseket abszolvált ahhoz, hogy rehabilitációs központunk működése szakszerű és zavartalan lehessen. Lakóinkat egyébként szerdánként a körzeti orvos, kéthetente pedig a belgyógyász is meglátogatja. Itt mondanám még el, hogy két alkalmazottunk házi gondozói szolgálatot lát el Nagykaposon. Kijárnak azokhoz a nyugdíjasokhoz, akiknek ugyan már kell a segítség, de még nem szorulnak 24 órás felügyeletre. Vallási téren is nagy nálunk az ökumenizmus, hiszen minden vallás lelkésze rendszeresen látogatja nyugdíjasainkat.

Nem szóltunk még arról, hogyan lehet valaki az otthon lakója? – fordulok Rapács Valériához, az egyik szociális nővérkéhez.
– Első lépésben a jelentkezőnek háromrészes kérvényt, kérdőívet kell kitöltenie. Az első rész általános kérdőív az illetőre vonatkozóan, amelynek helyességét a községi vagy városi hivatal dolgozója igazolja. A második rész tulajdonképpen egy orvosi igazolás, amelyen a körzeti orvos feltünteti a jelentkező betegségeit. Csak az nem lehet otthonunk lakója, akinek az eredményei a tüdőorvosnál és a pszichiáternél pozitívak, illetve, aki valamilyen fertőző betegségben szenved. A kérvény harmadik része a szociális adatokat tartalmazza. Mindhárom rész ismeretében egy bizottság dönt arról, hogy a jelentkező alkalmas-e a felvételre. Ha igen, várólistára kerül, ezen a listán pillanatnyilag 60 név szerepel.
Aki úgy döntött, hogy életének hátralevő részét nálunk szeretné eltölteni, az – vagyoni helyzete függvényében – egy belépő összeggel is támogatja költségvetésünket, havi ellátása pedig az általa lakott terület nagyságától, egészségi állapotától és az igényelt ápolás fokától függően átlagosan 4500 koronába kerül. Nagykaposon egyébként egy újabb, 63 férőhelyes nyugdíjasotthon építése is tervben van, ahol a szociális szolgáltatásokat szintén mi nyújtjuk majd.

Ircsi néni földecskéje

A kétemeletes nyugdíjasotthonban tett látogatásom ezután a lakók körében folytatódott. Tiszteletemre ünneplőbe öltöztek, és a társalgóban várták érkezésem. Az igazgatónő név szerint bemutatta valamennyiüket, néhány mondatban utalva arra is, ki honnan jött, van-e családja, milyen megfontolásból került az otthonba. A bátrabbakkal szóba is elegyedtem, mindenki elmesélt néhány fontos epizódot életéből, elsősorban az átélt tragédiákról szóltak. Dicsérték az otthon vezetőit, személyzetét, akik mindent megtesznek azért, hogy megszépítsék életük alkonyát. Ircsi néni, aki egyetlen gyermeke elvesztése után, 6 évvel ezelőtt költözött ide, a legbeszédesebb. Ő az, aki Veskócon egy félhektárnyi földet ajándékozott az otthonnak. Azóta a lakók rendszeresen kijárnak az Ircsi-tanyára,
s ott földműveléssel foglalkoznak. Idén zöldséget, illetve burgonyát termesztettek. A zöldség a konyhán került felhasználásra, míg az apró burgonyát felajánlották a telekszomszédnak, aki hálából felnevel egy sertést számukra. Eddig évente csak egyszer,
augusztus 20-án tartottak disznóölést, ám 2005-ben húsvét előtt is várható disznótor. Idén ősszel – kísérleti jelleggel – a telekre 200 tő bodzát telepítettek, mert ezúttal a gyógynövénytermesztéssel is szeretnének megpróbálkozni.
Végezetül Ósz Katalin még elárulta, hogy a napokban otthonuk egy olyan emelőszerkezetet kap, amelynek segítségével a mozgássérültek kádba helyezése egycsapásra megoldódik. Azt is elmondta, hogy karácsonyra a lakók egy ülőlifttel gazdagodnak, amely a mozgásképtelenek, mozgáskorlátozottak szállítását hivatott segíteni.

Hiába, az itt élő gondozók és gondozottak fantáziája, tenni akarása nem ismer határokat.

Zsebik Ildikó