Végre megszigorították a gyermektartásról szóló jogszabályt

Lesújt a törvény a nemfizetőkre

Mint ahogy az várható volt (és korábban lapunkban is beszámoltunk róla), a parlament megszigorította a gyermektartásról szóló törvényt, mivel egyre többen éltek vissza azzal, hogy büntetlenül megúszhatták, ha akár évekig egy fillért sem fizettek gyermekeikre. Helyettük eddig az állam fizette a tartásdíjat, ami ugyancsak megterhelte az államkasszát. ( Bizonyos, különleges esetekben az állam továbbra is fizet.) A módosított törvény januártól lép érvénybe.

A szigorítás lényege, hogy az a szülő, aki három egymást követő hónapban nem fizet gyermektartást, már büntethető lesz. A szabadságvesztés mértéke egy-két éves lehet attól függően, szándékos volt-e a nemfizetés. Amennyiben a felelőtlen szülő a gyermektartás fizetésének elmulasztásával anyagi szükséghelyzetbe hozza gyermekét, akár 5 évre is büntethető.

A gyermektartást még a rossz szociális helyzetben lévő, segélyből élő szülő is köteles fizetni, mivel a törvény filozófiája szerint, elsőrangúak a gyermek érdekei. Januártól a mostani 1600 korona helyett elég, ha csupán 800 koronája marad a fizetőnek a megélhetéshez.
A jogászok és ügyvédek azt várják a törvénymódosítástól, hogy a börtönbüntetés veszélye miatt legalább 50 százalékkal több szülő fogja megfizetni a gyermektartást, mint eddig. Talán akkor kevesebb lesz a gyermektartási per is. Tavaly a bíróságok 8 ezer ilyen ügyben ítélkeztek, s ez majdnem 10 hónapot vett igénybe. A bíróságon a nemfizetők szájából egyébként leggyakrabban az az érv hangzik el, hogy nem akarnak hozzájárulni a másik szülő életszínvonalának emeléséhez. Ez viszont teljességgel elfogadhatatlan érv akkor, amikor az átlagosan 1500 koronás díj csupán a gyermekre fordítandó költségek egy részét fedezi. A többit a másik szülőnek kell fizetnie. Sokan nem hajlandók fizetni arra az időszakra sem, amíg a gyermek náluk volt, például a nyári szünet idejére. A nagy kérdés persze az, milyen szülő az ilyen? Vagy szülő egyáltalán az olyan, aki képes elfelejteni, hogy gyermeke van? (v)