A kassai Thália Színház anyagi helyzete bizony nem rózsás. Történtek-e változások azt követően, hogy az igazgató tavaly a közvélemény elé tárta azt a sanyarú állapotot, amelyben a színház leledzik? Jelenleg mi a helyzet a Thália körül? Erről Kolár Péter, a színház igazgatója a következőket mondta:
Először a pozitív fejleményekről. Nagyon nagyra értékelem, hogy a kormány a kassai Vasmű által az államkincstárba befizetett pénzből nyolcmillió koronát elkülönített a színháznak. Ebből majd idővel egy autóbuszt, esetleg egy teherautót is tudunk vásárolni. Más kérdés, hogy a bürokrácia hogyan nehezíti e téren is a helyzetünket, mert sajnos úgy érezem, lesznek nehézségek. Hangsúlyozom, nem a kormány hibájából, egyszerűen különböző előírások miatt, illetve azért, mert a fenntartónk nem az állam, hanem a megyei önkormányzat, amelynek elsősorban a kulturális ügyosztálya egy kissé másképpen tekint a Thália Színházra, mint ahogy azt mi szeretnénk. Tulajdonképpen ez az alapja minden gazdasági bajunknak, hiszen a megyei önkormányzat kulturális osztálya – egyébként logikusan – úgy gondolja, hogy mi egy megyei színház vagyunk és annyi pénzt biztosítanak számunkra, amennyi ahhoz szükséges, hogy a megyén belül működni tudjunk. Az, hogy tájoló szlovákiai színház (is) vagyunk, nem tartozik a megye hatáskörébe. Ezen sokat lehetne vitatkozni, s abban az esetben adnék igazat a megyei tisztségviselőknek, ha minden magyarlakta megyében lenne egy magyar színház, hiszen akkor legfeljebb egymás között cserélnénk előadásokat. De amíg két színházunk van, addig két lehetőség van: vagy az a két színház fogja ellátni előadásokkal a magyarok lakta öt megyét, vagy még három új színházat kellene alapítani, hiszen a többi megyének is joga van arra, hogy legyen saját tájoló vagy kőszínháza. Azt hiszem könynyen eldönthető, melyik az olcsóbb lehetőség. Két színház támogatásának olyan szinten tartása lenne a megoldás, amely lehetővé teszi mind a kőszínházi működést, mind a tájolást. Ami az anyagi helyzetet illeti, meglehetősen bonyolult. Akkor fogalmaznak így, amikor azt kellene mondani, hogy nagyon nehéz. Meg kell állapítanom, hogy a működést tekintve sajnos semmivel sem javult a helyzet. A támogatásból egyetlen fillér sem jut arra, hogy művészi munkát végezzünk, de ez az összeg még arra sem elég, hogy a fenntartási költségeket fedezni tudjuk. Ilyen körülmények között nagyon nehéz biztosítani a tevékenységünket, és mivel a pénzügyi tárcának is az a véleménye, hogy Szlovákiában az úgynevezett támogatott intézmények rendszerét fel kell számolni, és vagy kifejezetten költségvetési intézmények lesznek majd – s ezalatt azt kell érteni, hogy minden jövedelmet be kell szolgáltatni az államnak, még a színházjegyből származó bevételt is – , vagy úgy kell transzformálni az intézményeket, hogy a bevételből felerészt biztosítani tudják a működést. Ez, azt hiszem, szlovákiai viszonylatban – és most nemcsak a magyar intézményekre gondolok – egyelőre lehetetlen. Egyszerűen nincs meg az a gazdasági háttér, hogy a szponzorok, a kultúrarajongó mecénások segíteni tudnák a színházakat, a kultúrát. Ez szlovák viszonylatban is komoly gondokat fog okozni, bár azt hiszem, egyszerű felfogni, hogy ha megszűnik egy szlovák színház, akkor majd lesz helyette egy másik, amikor annak eljön az ideje, de attól tartok, ha megszűnik egy magyar színház, helyette nem lesz semmi.
Azt nem gondolom, hogy tudatosan hátrányos helyzetbe akarják sodorni a honi magyar
színjátszást, viszont a Tháliát tekintve fokozottan érvényes az is, hogy
színészeink nehezen vállalhatnak vendégszereplést más színházakban. Részben a
távolság miatt, de más okai is vannak.
A kassai magyar színészek mindenképpen méltánytalan helyzetben vannak. A színház
dolgozóinak az átlagbére az év első felében 10 540 korona volt. A kassai színészek
fizetése átlagosan nem haladja meg a bruttó 12 500 koronát akkor, amikor a szlovákiai
átlagfizetés 14 500 korona fölött volt az első félévben. Év végére 15 ezer
korona fölötti összeget prognosztizálnak, én meg azt prognosztizálom, hogy
decemberben nem tudunk fizetést adni a színészeknek.
Fellépési lehetőségek más színházban ritkán, de adódnak. Több
színészünknek van meghívása a miskolci színházba, Egerbe, Nyíregyházára is,
azonban olyan kevesen vagyunk, hogyha egy-két hónapra valakit elengedünk, akkor
egyszerűen nem tudjuk megtartani az előadásokat, nincs, aki beugorjon. Állandó
stresszhelyzetet jelent, hogy általában kevesebben vagyunk, mint amennyi szerep van egy
előadásban, és ha valaki történetesen megbetegszik, akkor nincs aki beugorjon
helyette.
Lehet, hogy pesszimistának tűnik mindaz, amit elmondtam, de ha nem bíznék abban, hogy
a színház helyzete jobb irányba fordul, akkor nem mentem volna bele, hogy kilenc
bemutatót tervezzünk erre az évadra. Alapvetően optimista vagyok tehát, de hogy
terveink, elképzeléseink valóra válhassanak, nagyon sok harcot kell még megvívunk.
Lejegyezte: –lé–