48 évvel ezelőtt vonultak be a szovjet tankok Budapest utcáira

Találkozás Nagy Imrével

Október havában, az 56-os forradalomra emlékezve sok szó esik Nagy Imréről, Magyarország hősi halált halt miniszterelnökéről. Ilyentájt a szőgyéni Méri Mihály bácsinak is gyakrabban eszébe jut a vele való személyes találkozás.

A volt hadifogoly - bár az események kitörölhetetlenül vésődtek emlékezetébe - nem szívesen idézi fel a tábori életet, Nagy Imrével való találkozásáról így emlékezik:

„Orosz hadifogságból jövet – ahol majd´ három évet töltöttem – a Máramaros-szigeten lévő táborban várakoztunk arra, hogy átvegyenek minket a csehszlovák hatóságok. A több mint háromhetes várakozási idő alatt takarítani küldtek az átvevő bizottságok barakjaiba. A láger melletti temetőn keresztül vezetett oda az út, ahol majdnem minden kereszten magyar nevet láttam. Mindannyiszor összeszorult a szívem, amikor elhaladtam mellettük, de nem adhattam át magam a komor hangulatnak, mert várt rám a munka.

Ahogy az egyik szobában pucoltam ki a kályhából a hamut, közben rá akartam gyújtani. Kaptunk ugyanis naponta négy cigarettába való dohányt és négy cigarettapapírt. Mivel a fogság idején újságpapírba tekertük a füstölnivalót úgy megszoktam, hogy ebbe a simább papírba sehogy se sikerült beletuszkolnom. Mérgemben belevágtam az egészet a hamuba és káromkodtam csúnyául. Mire felegyenesedtem, ott állt valaki mellettem és azt mondja: „Ejnye fiatal barátom, maga grófi családból származik, hogy még cigarettát sem tud sodorni?" Mondom neki, hogy pont ellenkezőleg, nem vagyok én ilyen flanchoz hozzászokva. Ekkor elővette a cigarettásdobozát és megkínált: „Tessék, gyújtson rá!“ Velem együtt ő is rágyújtott és bemutatkozott: ő Nagy Imre a magyar hadifoglyok átvevő bizottságának a tagja. Attól kezdve,- tán úgy tíz napon keresztül 2 minden nap egy doboz márkás cigarettát kaptam tőle. Egyszer behívott az irodájába, hogy mondjam el neki hogyan bántak velünk a fogságban, mit adtak enni, milyenek voltak a körülmények. Azt feleltem neki: "Hallottam már nemegy személyről, akit amiatt visszavittek, hogy beszélt a fogság körülményeiről, de én mindenképpen haza szeretnék menni." Biztatott, hogy ne féljek, tőle nem tudnak meg semmit, de én csak annyit mondtam: „Hadifogságban voltam nem lakodalomban. Ebből minden leszűrhető.” Ezek után már nem faggatott, de a doboz cigarettát továbbra is minden nap megkaptam tőle.

Itthon elmeséltem az aszszonynak is találkozásunk történetét, hogy milyen jól esett, hogy végre emberszámba vett valaki. Nagyon megsirattuk, mikor tudomásunkra jutott hogy kivégezték. Azóta Mindenszentekkor és halála napján gyertyát gyújtunk a tiszteletére.”

Bokor Klára