A kormánykoalíció működik, de korántsem zökkenőmentesen. A múlt héten több olyan esetnek lehettünk tanúi, melyek bizonyították, a szlovákiai kormányzást már sokkal inkább a létfenntartás stratégiája, mintsem a koalíciós pártok közös programja tartja össze. A Magyar Koalíció Pártja képviselőinek ezt a „saját bőrükön” kellett tapasztalniuk. Egyes sajtójelentések már megújuló magyarellenességről, mint összekötő kapocsról beszélnek.
Vita a környezetvédelmi alap miatt
Éles vitát váltott ki, hogy az MKP képviselők az ellenzékkel együtt (valamint
további két koalíciós képviselő támogatásával) ismét megszavazták a
környezetvédelmi alap létrehozásáról szóló törvényt. Dzurinda kormányfő nem
titkolta csalódását, úgy nyilatkozott, hogy szerinte az MKP ezzel megszegte a
kormánykoalíción belül született megállapodást.
Bugár Béla MKP-pártelnök ezzel szemben a Markíza televízió vitasorában
leszögezte, hogy az MKP nem szeghetett meg semmilyen megállapodást, mivel ilyen nem is
létezik. Mint elmondta, csupán abban állapodtak meg, hogy nem szavaznak meg egyeztetés
nélkül olyan tervezeteket, mely a költségvetési deficitet emelné. Bugár Béla
szerint a pénzügyminiszter túloz, amikor azt mondja, hogy a környezetvédelmi alap
létrehozása 1,4 milliárd koronát igényel. Szerinte ennek az összegnek csak a felére
van szükség, azonban az MKP az alap működéséhez szükséges pénzt az egyik általa
irányított minisztériumi költségvetésből biztosítani tudja, így nincs szó újabb
teherről a költségvetés számára. Az erre vonatkozó elképzeléseit az MKP hétfőn
– lapzártánk után – tárta koalíciós partnerei elé. Az MKP elnöke arra is
felhívta a figyelmet, hogy a kormánykoalíció más pártjai is szavaztak már az
ellenzékkel.
Magyarul a parlamentben? 108-an ellene!
A különböző szavazások egyik iskolapéldája (és tanulsága is) a házszabály módosítására tett javaslatok voksolása volt. Farkas Iván MKP-képviselő terjesztette elő azt a kiegészítő javaslatot, hogy a törvényhozásban a nemzeti kisebbségek képviselőinek anyanyelvükön is lehessen felszólalniuk. Mint ismeretes, a közelmúltban nagy visszhangot váltott ki Bauer Editnek, az MKP Európai uniós parlamenti képviselőjének az a sajtónak adott nyilatkozata, hogy míg a strasbourgi parlamentben igen, a pozsonyiban a magyar képviselők nem használhatják a plénum vitáin anyanyelvüket.
Bauer Edit nyilatkozata után az MKP jelezte, javaslatot tesz, hogy a szlovák
törvényhozásban ismét életbe léphessen az 1996-ig érvényes gyakorlat, miszerint a
nem szlovák képviselők az anyanyelvükön is felszólalhatnának. Itt kell megjegyezni,
hogy elsősorban gesztusról van szó, mintsem a tárgyalási gyakorlat
megváltoztatásáról, hiszen amikor még lehetett, akkor is csak elvétve volt rá
példa, hogy magyar képviselők magyarul szóljanak a plénum ülésén. A jogról
viszont az MKP nem kíván lemondani.
Most itt volt a lehetőség a csattanós válaszra, amely eredménye viszont döbbenetesre
„sikeredett”. A 132 leadott szavazat közül csupán 24-en szavaztak Farkas
indítványa mellett. A húsz MKP-s képviselő mellett még négyen álltak, de
közülük csak egy volt kormánykoalíciós képviselő támogatta a magyar pártot.
Az ANO és az SDKÚ „lojalitása” teljesen negatív. Tudvalévő, hogy gyakorlati szempontból a „nem”-mel való szavazás és a tartózkodás egyenértékű, de az utóbbinak azért nincs annyira határozott negatív elutasító jellege. Ennek ellenére az ANO 4 tartózkodó képviselője mellett hatan egyértelmű nemmel voksoltak. Egy önmagát liberálisnak tartó párt esetében ez mindenképpen elgondolkodtató. Valamivel „enyhébb” az SDKÚ mérlege. 11-en tartózkodtak és hatan tiltakoztak.
Ugyanakkor a kereszténydemokraták éltek a két elutasítási mód
árnyalatkülönbségei által kínált lehetőséggel. a KDH egyetlen képviselője sem
szavazott „nem”-mel, és a tizenegy tartózkodás mellett egy képviselőjüknek,
Jozef Miklušičáknak volt mersze a magyarokkal szavazni. Holott ez talán inkább
František Mikloškótól lett volna elvárhatóbb, akit korábban az MKP a
köztársasági elnökválasztáson támogatott.
A másik három képviselő, akiket nem zavarna a magyar nyelv használata egyébként a
kommunista Michal Vajda és a független Branislav Opaterný, valamint Peter Bódy voltak.
„Ebből természetesen le kell vonni a következtéseinket, hiszen semmi egyébről, mint egy szerzett, ám jogszerűtlenül megvont jog visszaszolgáltatásáról van szó, és ezt a partnereink sajnálatos módon megtagadták” – nyilatkozta az MTI-nek Bárdos Gyula frakcióvezető. (on)