Nincs még egy darab (a Rómeó és Júliát is ideszámítva), amelynek annyi értelmezése született volna, mint a Hamletnak. Nem is szívesen veszik elő manapság, mert szinte mindent tudni vélünk erről a darabról. S akkor Kassán egy igen rosszul feltett díszletben, egy közepes előadásban történik valami, ami napok óta nem hagy nyugodni. Egy jelenet, amelyet nem is láttam jól, hiszen a féloldalra fordított díszlet a nézőtér közel feléről láthatatlan. Jozef Hačák díszlete egy bábszínpadra emlékeztet, ahol néha-néha feltesznek egy függönyt, idővel egy másikat. A közeli jelenetek a függöny előtt, a sejtelmesebbek a háta mögött játszódnak. Hogy miért nem derékszögben a nézőtérrel, ez nem derül ki. Megjelenik a szellem, ez elő van írva Shakespeare-nél, el is játssza a nagyjelenetét, amikor közli Hamlettel, hogy apját meggyilkolták. Idáig minden stimmel. Ekkor viszont váratlan dolog történik. Megjelenik Osrick, a nyájaspofájú udvaronc (Illés Oszkár), akit ma már legszívesebben mellőznek a darabból, s átad egy borítékot a Szellemnek (Pólos Árpád), aki leveti a szakállát, s elégedetten távozik. Innen lesz számomra izgalmas Beke Sándor rendezése, holott: ragaszkodik Arany János szállóigéktől hemzsegő, de igencsak elavult szövegéhez (ez szemmel láthatóan és füllel hallhatóan a színészeket sokkal jobban zavarja, mint a nézőket, s bizony komoly szövegmondási problémák vannak), holott: egy-két kivétellel nem alakulnak ki izgalmas szerepfelfogások (általában mindenki hozza legrégebbi és sokszor látott manírjait), holott: zavaros képek vannak az előadásban (a filmvetítésen azt látjuk, hogy Ophelia belefullad a vízbe, míg azt regélik, hogy leszakad alatta a fűzfa ága, s belezuhan a folyóba. Ezt persze látszólag jelzi egy faág, Szép kép.
Nos, a Hamletnek több magyar fordítása is van a közelmúltból. Eörsi Istvánét már sokszor játszották, Nádasdy Ádámé ma a menő, s mindkettő megőrzi az eredeti Arany értékesebb mondatait, s a legújabb Garaczi Lászlóé, aki igencsak szabadon kezeli az eredetit. De maiak. Beke nem akar napi aktualizálást, de a miliő, a jelmezek, a kellékek messze elvonatkoztatnak attól a képzeletbeli Dániától (s nem Dánországtól!). Különösen tetszik a Rosencrantz és Guildenstern azonos szürke egyenruhája (Lengyel Veronika munkái). Ez telitalálat, s a két egyenruhába két nagyszerű színészt is belebújtatott Beke. Flórián Róbert Szabolcs és Manases István a Sírásót adó Várady Béla mellett az előadás igazi felfedezettjei. Várady Béla jelenete több mint felejthetetlen. A hetvenes évek szocreálját idéző munkaruhában elmond mindent, amit a többiek hosszas kínlódással sem képesek. Az előadás legnagyobb csalódása maga a címszereplő. Petrik Szilárd idegbeteg, hisztériás királyfit játszik, akiből hamarabb lett volna ápolt a zárt osztályon, mint nagy királyfi. Nemigen lehet észrevenni, hogy mikor adja az őrültet, s mikor épeszű. Ismervén Petrik Bánk bánját, amely előadásban egy ballonkabátos értelmiséget hoz színre, ez az alakítása hihetetlenül színtelen, egy húron adja elő Hamlet végzetét. Nem tud új színt hozni a darab előadástörténetébe a Claudiust játszó Bocsárszky Attila és a Gertrudot igencsak haloványan festő Kövesdi Szabó Mária sem. De a kelleténél halványabb Horatio szerepében Cibula Peter (de most először nem veszem észre az idegen akcentusát), a Leartes szerepébe bújt Zetyák György. Viszont kiemelkedő teljesítmény Kerekes Éváé Ophelia szerepében. Ez az Ophelia egy igen izgalmas érzéki nő, aki hajszálpontosan kidolgozza megőrülésének stációit. Mellesleg nőként is nagyon izgalmas. Kár, hogy abba a bizonyos patakba oly kétes körülmények között fullad bele. Amit még meg kell említeni, az a pontosan és honi színpadjainkon látványosan megoldott vívójelenetek (Bocsárszky Attila érdeme), és az ütőhangszerekre épülő nagyon hangsúlyos, sejtelmes zene.
Az előadás elején a Szellemet játszó Színész átveszi a borítékot (kérdés, hogy hús-vér színészek hogy repkednek bástyák között, és hogy tűnnek el észrevétlenül Hamlet árgus szemei elől), s végig azt várom izgatottan, hogy ki bújtatta fel Osrickot (?) erre a tettre. Claudius? De vajon miért tette volna? Neki a legkevésbé sem érdeke, hogy kitudódjék a gyilkosság. Hamlet barátai? De miért ennyire titokzatosak, hiszen a szemébe is mondhatnák, hogy látták a papa halálát. Kétnapi vívódás után megtaláltam a lehetséges felbujtót Fortinbras személyében. Hiszen ő az, aki igényt tart a dán trónra. S kit érdekel, hogy igaz-e a vád. A lényeg, hogy elültesse a bogarat a dán királyfi fülébe. Igen, a bogarat. Vagy a mérget? A csel mindenesetre a vártnál is jobban bejön. Hisz, mire megérkezik, mindenki halomra ölve. Már nincs szüksége Hamlet végrendelkezésére, hogy ráhagyja az országot, s ahogy Horatio kicipeli a halott Hamletet a színpadról, kevélyen bejelentheti, hogy Dánia őt illeti. Kár, hogy ott marad a jobb szélen. A hely Hamlet után már üres.
Juhász Dósa János