Megbízatásának félidejében a második Dzurinda-kormány

Kisebbségben – ellenzéki veszélyeztetés nélkül

A kormány kétéves hivatali ideje alatt teljesítette saját programjának jelentős részét. Ezt Mikuláš Dzurinda miniszterelnök mondta a sajtóiroda érdeklődésre, hogy milyennek értékeli az elmúlt időszakot. A kormányfő szerint a most zajló reformok, valamint az uniós és NATO-csatlakozás jó alapokat teremtettek a szlovák gazdaság fejlődésének fenntartásához. Az emberek megérzik, hogy a reformoknak van értelmük – jelentette ki Mikuláš Dzurinda. Nézete szerint már az idén emelkedtek a reálbérek, és jövőre megemelik a pedagógusok bérét, júliustól pedig a nyugdíjak is magasabbak lesznek nyolc százalékkal.

A másik oldalon, Robert Fico Smer-elnök szerint, ha a kormány teljesítményét az iskolai módszerrel kéne értékelni, az még a négyes osztályzatot sem érdemelné ki. Egy ellenzéki vezértől persze nem is lehet mást várni.

A szlovák kormánykoalíció közvetlenül a választások után még 78 szavazattal rendelkezett a parlamentben, ma ez a szám 69-re zsugorodott. Ez a veszteség csupán az SDKÚ és az ANO malmára írható, az MKP és a KDH ma is az eredeti létszámban képviselteti magát a törvényhozásban.

A kormány eredményei

„Fekete pontok”

A felsoroltak természetesen csak egy töredékét képezik a kormány valamennyi erényének és hiányosságának, mint ahogy az is teljesen szubjektív, hogy egy-egy kormánydöntést ki tart jónak, illetve rossznak.

Szlovákiában ma is legalább hárman vannak, akik két év múlva a miniszterelnöki bársonyszékbe akarnak ülni. Mivel az ellenzék legalább annyira széthúzó, mint a kormánykoalíció, nem valószínű, hogy idő előtti parlamenti választásokat, vagy kormányváltást tud elérni. Hacsak a kormány saját magát nem veri szét (és ennek esélyét nem lehet kizárni), kisebbségben is elkormányozhat még két évig. Ehhez tulajdonképpen elég már csak egy évet kibírnia, hiszen azt követően már az ellenzék számára sem lenne gyakorlati értelme az előrehozott választásoknak.
A kormánytagok közül többen állították, a második félidő már nem a megszorítások, hanem a pozitív hozadékok éve lesz. Lehet szorítani, hogy bejöjjön a prófécia... (n)