Drinápolyba – ma Edirne – 1210 km az út Csallóközből, illetve Mátyusföldről, s ugyanennyi vissza. Ehhez naponta általában 250-300 km két héten keresztül, ez összesen vagy hatezer kilométer, félig nomád körülmények között, kempingekben, többnyire a szabad ég alatt éjszakázva. Ekkora utat járt be autóbusszal egy főleg földrajz-történelem szakos pedagógusokból álló elszánt csoport a nyáron dr. Vadkerti László és Pék László vezetésével.
Tekirdag, azaz Rodostó, a Márvány-tenger, Gallipoli és a Dardanellák, Kabatepe,
Trója, Pergamon, Ephesos, Szent János és Szűz Mária emlékét őrző kápolna a
hegyek között; kitérő az Égei-tenger partjától a világörökség részét képező
Pamukkale festői teraszaihoz és Hierapolis romjaihoz, vissza – már a
Földközi-tenger partjára a gyönyörű Toros hegység hajmeresztő sziklái között,
le a Dalyan-delta romantikus nádasaihoz és a hajón megközelíthető líkiai
sziklasírokhoz. Öblök, sziklák, szigetek, Kas festői látványa csak autóbuszból,
Szent Miklós, azaz a Mikulás legendájának születési helye, egy kapaszkodó a szinte
trópusi hőségben a vulkanikus tüzeket lehelő Chimérákhoz, az Olimposz látványa.
Egy megmártózás búcsúzásként a tengerben, hogy végképp a szárazföld belsejébe
fordulva, Aspendos csodálatosan épen maradt színházát, majd újabb 200 km után
Mevlana táncoló derviseinek emlékeit őrző Konya múzeumát és mecseteit megcsodálva
végleg bevegyék magukat a kövek közé. Az út fő attrakcióját jelentő Kappadokya,
a szintén a világörökség részét képező fantasztikus tufa-képződmények előtt
még egy félnapos gyalogtúra a kövek közé szakadt festői Ihlara-völgybe, hogy a
tucatnyi földbevájt bizánci templom freskóinak maradványait felkeresve eljussanak
Kaymakliba, az első keresztények menedékét jelentő földalatti városok egyikébe,
aztán Göreme, a Szabadtéri Múzeum következik. A természet erőinek csodálatos
építkezése, földbevájt lakóházak és templomok, költői elnevezésű völgyek,
bizarr formájú kövek leírhatatlan képződményei. Aztán a modern Törökország.
Ankara, a főváros, ahol az Anatóliai Múzeum őrzi mindazt a sok kincset, aminek
lelőhelyeit az út során végigjárták. Újabb 400 km után a negyedik tenger partját
is érintve viszsza Ázsiából Európába, a Boszporusz hídján Isztanbulba, amelynél
tovább a legtöbb turista el se jut Törökországban.
A csoport az útra már jóval az indulás előtt alaposan felkészül. A résztvevők
legalább két-három alkalommal találkoznak az indulás előtt, hogy megismerkedjenek az
útvonallal és egymással is. Az idegenvezető szerepét is maguk látják el az út
során. Külön kalauzt az Isztanbulban töltött két napra dr. Bauer Győző, Szlovákia
törökországi nagykövete révén kapott a csoport egy Csallóközből elszármazott
fiatalasszony, Gabi Akdeniz, Tóth Gabriella személyében, aki másfél évtizede
Isztanbulban él török férje mellett. A Topkapi palotacsoportban őrzött kincseket,
Európa egyik legnagyobb uralkodói palotáját, a lenyűgöző pompájú Dolmabahce
szerájt, és a valahai Konstantinápoly, a keleti Róma egyéb nevezetességeit rutinos
idegenvezetőként már ő mutatta be a csoportnak.
Az út fő szervezője Vadkerti László, az oktatási minisztérium nemzetiségi
főosztályának munkatársa, korábban matematika-földrajz szakos tanár, akitől
megtudtuk, hogy ez már a tizedik olyan út volt, amit hasonló körülmények között
szerveztek. Pék László elmondta, földrajz szakos létére mindig hiányérzete volt,
amikor távoli tájakról, országokról beszélt a diákoknak, hiszen csak a könyvből
tanultakat tudta elmondani. Így aztán, amikor kicsit kinyílt körülöttünk a világ,
néhányan elhatározták, hogy a nyár folyamán megpróbálnak eljutni azokra a
vidékekre, amelyeknek földrajzát, történelmét saját tapasztalatokkal színesítve
hitelesebben tudnák tanítani.
– Ezeket az utakat a pedagógusok pénztárcájához mérten tervezik – mondják. Az
utazás (autóbusz) és szállás költségeit kell a résztvevőknek előre befizetni. A
szálláshelyekről többnyire menet közben döntenek, mindössze két-három alkalomra
foglalják le előre, többnyire kollégiumokban, hogy időnként civilizáltabb
körülmények között kipihenhessék és rendbe szedhessék magukat. A biztonság
kedvéért bepakolják a sátrat is, de leginkább a szabad ég alatt éjszakáznak. A
kosztot itthonról viszik, félkész ételek, konzervek formájában. Az évek során
kialakult gyakorlat szerint az úti felszerelés része minden négy fő részére egy-egy
gázrezsó, amelyen naponta egyszer meleg ételt készíthetnek maguknak, s ilyenkor
készítik elő a másnapi úti elemózsiát is, hogy nap közben jobban tudjanak
gazdálkodni az idővel. Nem kis fegyelem kell ahhoz, hogy a feszített tempójúra
szabott programba a lehető legtöbb érdekesség beférjen. A fentiekben az útnak csak a
legfontosabb állomásait soroltuk fel.
– A zsebpénzt ki-ki a maga igényei szerint oldja meg. Ebből fedezik a belépőjegyek
árát is, ami a mostani útra úgy 130-150 USD-t tett ki – mondja Vadkerti László,
akitől azt is megtudjuk, hogy ebben az évben útjukat már támogatta az oktatási
minisztérium, és egy kisebb összeggel a pedagógusszövetség is hozzájárult a
költségekhez. Időnként sikerül egy-egy pedagógusokkal együtt érző szponzort is
találni. Idén például a vágsellyei Jednota látta el ásványvízzel a csoportot. A
kényelmes buszt a vízkeleti TRANSCONT vállalat szolgáltatta.
Kik a csoport tagjai és merre jártak már? – kérdeztük a
főszervezőtől.
– Vannak a csoportban veteránok, akik szinte a kezdetektől fogva részt
vesznek ezeken a túrákon, s mindig akadnak újak is a csoportban. Állandó tagja a
csoportnak dr. Igor Bečár, aki orvosként vesz részt az expedícióban, s rutinos
segítőtársunk Orel László, az autóbusz sofőrje is, aki a két-három hétre az
otthonunkká váló autóbusz szolgáltatásairól: üdítőitalokról, kávéról, hazai
sörről is gondoskodik. Kiemelném Szalóczi Károly nyugodt és biztonságos
vezetését, aki idén első ízben vett részt az úton. Eddig bejártuk Olaszország
tűzhányóit, Marokkót, Svédországot, Norvégiát, Horvátországot, Spanyolországot,
Portugáliát, Görögországot, Szardíniát és Korzikát.
Milyen az eddigi utak tapasztalata?
– Nagyon fegyelmezett, érdeklődő és kedves kollégák vettek részt az általam
szervezett tanulmányutakon. Ezt bizonyítják a rendszeres utótalálkozók, ahol
megidézzük és felerősítjük az élményeket.
Milyen terveik vannak a jövőre nézve?
– 2005-ben kevésbé pénzigényes expedíciót tervezünk, talán Erdély természeti
kincsei és nevezetességei felé vesszük az irányt, 2006-ban pedig Angliával és
Skóciával folytathatnánk…
lg