Szükség van-e még radikális szlovákiai magyar politizálásra? Nem kétséges, sokan vannak, akik erre a kérdésre játszi könynyedséggel „nincs”-csel válaszolnak. Minek? – mondják – hiszen, most, amikor Szlovákia és Magyarország együtt lépte át az Európai Unió küszöbét, nagy baj már nem lehet, a nagy közösség védőszárnyai alatt érezhetjük magunkat! Minek, hiszen a szlovák parlamentben az MKP képviselői a szlovákiai magyarság számbeli aránya felett vannak jelen! Minek, hiszen már itt van az egyetem! És még sorolhatnánk legalább tucatnyi elhárító okfejtést. Közben hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a törvényhozásban képviseletünk nem alanyi jogon, hanem a magyar választók szavazatainak köszönhetően van csak biztosítva, és egészen másképpen állnának egyéb dolgaink is, ha az úgymond jobboldali kormány létezhetne az MKP nélkül!
És közben jönnek az apró pofonok. Sorban. Anyanyelven a parlamentben? Ugyan! Most legutóbb az, hogy a közszolgálati rádió hirdetésében a „Szlovákiában szlovákul” jelszót hangoztatta, tényként tejesen érdemtelen, jelenségként viszont annál inkább nem az. Lám, annyi nem elég, hogy a magyar párt hatéves kormányzati jelenléte bebizonyította, nem kizárólag a magyar nemzeti közösség, hanem legalább annyira az egész ország érdekeit tartja szem előtt... A többéves kormánytagságnak – persze – negatív velejárói is vannak. Vitathatatlan, hogy nagyon sokan vannak a szlovákiai magyar közélet szereplői között, akiknek a jelenlegi kényelmes, vonzó szerep akár Kánaánnak is tűnik. Hangzatos tisztség, biztos kereset... Mi kell még?!
Ilyenkor – talán még időben – jól is jön egy-egy pofon, mely rávilágít arra, hogy az országban „az ezeréves elnyomás” okán született magyargyűlölet szelleme még mindig benne van abban a bizonyos palackban. Még ha az már az Európai Unió tengerén hánykódik is...
Oriskó Norbert