„Az igazság veszedelem: az igaz ember veszedelmes ember. Veszedelmes, mert igaz
ember csak tiszta ember lehet: vele szemben csak egy védekezés van: elgáncsolni,
bemocskolni, elhallgattatni, a hatalom segítségével semmissé, hatástalanná
törpíteni”
Győri Dezső
Mindig nagy figyelemmel olvasom Dobos László írásait, nemcsak azért, mert a szerző innen, az északkeleti magyar végekről, a Felső-Bodrogközből származik – tehát földim –, akinek írói pályája gyökerei is itt vannak. Bizonyíték erre több regénye. Sajnos, az utóbbi időben kevésszer szólal meg össznemzeti problémákat feszegetve. De amikor megszólal, arra oda kell figyelni és mondanivalóját megszívlelni. Szerintem ilyen írása a „Mielőtt felfal a farkas” című írása. (Szabad Újság, 35. szám). Meggyőződésem, hogy e publicisztikai fejtegetése pontos kórlelete nemzeti kultúránk minden bajának. E látlelet mögött levő minden megoldatlan probléma rákosan fog burjánzani mindaddig, amíg nem harcoljuk ki kulturális autonómiánkat! Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, nem elég, ha Dobos László mindig egyedül veszi fel a nekünk gőgösen idedobott kesztyűt... Felvidéki magyar kultúránk érdekében – autonómiánk kivívása ügyében az lenne a legcélszerűbb, ha minden megjelenő sajtótermékünkben – de ha lehetséges, a szlovákban is (hisz vannak színvonalasan fordító embereink, jogászaink), – napirenden lenne e halaszthatatlan téma. Nekünk pedig felkészültnek kell lennünk minden támadás visszaverésére! Itt most sorolhatnám azok neveit, akik e tárgykörben felkészültek s hasznos publicisztikai írásaikkal méltó társai lehetnének Dobos Lászlónak e nemes és halaszthatatlan küzdelmünkben...
Miért félünk mi itt, szülőföldünkön országos vitát nyitni ebben a témában, amikor fél lábbal már a farkas torkában vagyunk!? Ne feledjük klasszikus költőnk, Arany János szavait, aki gyönyörű versében írta: „Nemes önbizalom, de ne az önhittség,/ rugói lelkedet nagy célra feszítsék.../ Legnagyobb cél pedig itt e földi létben,/ ember lenni mindig, minden körülményben!” – 1959-ben ez a mottó volt érettségi szalagavatói üdvözletünkön.
Nemzetrészünk, kultúránk asszimilációja után hogyan maradhat európai, ha iskoláinkat bezárják (ezt már 1945 után megtapasztaltuk!), hírközlő eszközeinket ellehetetlenítik, templomainkból hiányoznak a magyar papok és lelkészek, nincsenek független tudományos kutatóintézeteink, és még lehetne sorolni tovább! Kiket terhel a felelősség mindezért?
Dobos Lászlónak teljesen igaza van, amikor azt mondja: „...Brüsszelbe egyenes úton fel kell jelenteni a szlovák állami nacionalizmust.” Ha ezt nem tesszük, akkor csak magunkban kereshetjük az összes hibát! Kulturális autonómiánk kivívásának ügyében Trianon óta nem tettünk szinte semmit. Nyolcvan éven keresztül hagytuk, hogy mézesmadzagokat húzogassanak az orrunk előtt... Ne engedjük, hogy a szlovákság politikusai úgy packázzanak velünk, ahogy csak akarnak. Hisz ha demokraták lennének, nekik kellett volna számunkra felajánlani legalább a kulturális autonómiát. A Magyar Koalíció Pártja arra vár, hogy az itteni magyar választók, akik becsületes adófizetők, teljesen kiábránduljanak politikusainkból? Nem volt figyelmeztető és intő jel számukra a szavazók megcsappant száma az európai parlamenti választásokon?
Kultúránkkal kapcsolatban egy személyes vonatkozású tény: a hatvanas évek elején Dobos László, az Irodalmi Szemle főszerkesztője helyet mert adni irodalmi folyóiratunkban szociofotóimnak, ami akkoriban nagy visszhangot váltott ki a cenzorokban és azokban, akik „langyos-semleges” grafikákhoz voltak szokva. Utánam közlési lehetőséget kaptak többi fotóstársaim is, ami természetesen növelte önbizalmunkat és alkotókedvünket. Nem túlzok, amikor azt állítom, hogy felvidéki tájainkon Dobos László volt az, aki „nagykorúsította” nemzetiségi fotóművészetünket.
Befejezésül még két rövid idézet klasszikus költőinktől: „Gondolj merészet és nagyot, És tedd rá éltedet... Nincs veszve bármi sors alatt, Ki el nem csüggedett!” „Ember küzdj és bízva bízzál...” – soha ne feledjük, hogy ezt a mi földink, Madách Imre mondta!
Tóthpál Gyula, fotóművész