Akik zsenge ifjúkorától ismerik Lőrincz Zsuzsát, tudják, más gondolata sosem volt, csak a festés, a rajzolás. Akkor is képzőművésszé lett volna, ha nem veszik fel a képzőművészeti akadémiára, Prágába. A cseh főváros minden bizonnyal akkortájt érintette meg, és vonta magához évekre. S nem eresztette, de talán mégsem örökre babonázta meg. Bár ki tudja? A tanulás évei, az indulás időszaka – lévén édesanya is – kemény próbatétel elé állították, de Zsuzsa nem adta fel álmait, s megragadta a lehetőséget, hogy tehetségét értő tanárok keze alatt bontsa ki. Azóta sok víz lefolyt a Dunán vagy a Moldván, Lőrincz Zsuzsa örökre eljegyezvén magát a képzőművészettel, építi a maga világát, teremti rajzait, amelyek a hagyományokból táplálkozó modern alkotások. Vagy két éve jelent meg a Lilium Aurum kiadó gondozásában Papp Imre Pipacsok című verseskönyve, amelyet Lőrincz Zsuzsa grafikái tesznek teljesebbé, pontosabban a lélek pillanatnyi állapotát, a költő hangulatát felvillantó verseknek méltó társai a rokon miliőt sugárzó rajzok, amelyek gyakran ábrázolnak sejtelmes arcokat, emberi alakokat a magány fogságában, ám a művész eredendő optimizmusa, a lágy vonalak, a kerekded formák mégis harmóniát sugároznak.Lőrincz Zsuzsának a közelmúltban nyílt kiállítása Dunaszerdahelyen a Kortárs Magyar Galériában, fésületlen, rögtönzött beszélgetésünk mégsem ekkor készült, hanem valamivel korábban, a pályatárs és barát Gály Kati szintén dunaszerdahelyi kiállításakor, amelynek megnyitóján természetesen Zsuzsa is jelen volt.
Lőrincz Zsuzsával viszonylag ritkán találkozhat az ember, hiszen messze van
a cseh főváros. Hazajönni azonban, gondolom, mindig öröm, amelybe egy kis
várakozással teli izgalom is vegyül. Ezúttal a vonzerő Gály Kati kiállítása volt,
ugye?
– Dunaszerdahelyen az alkotótábor miatt álltam meg, és mert három
kiállítás is nyílt egyszerre. Azonban elsősorban Gály Kati kiállítására
érkeztem és örülök, mert nagyon sok régi kedves ismerőssel és baráttal
találkoztam itt.
Hogyan él Lőrincz Zsuzsa a cseh fővárosban azóta, hogy kettévált az
ország? Egy kicsit mintha megnőtt volna a távolság Prága és Pozsony között,
legalábbis én úgy érzem, nem tudom, hogy te hogy vagy ezzel?
– Bizony sajnos minden szempontból megnőtt... Prágában magyar újságokhoz,
könyvekhez az ember egyre nehezebben jut hozzá. Azelőtt az Új Szót naponta
vásárolhattam Prágában, most néhány lap ugyan érkezik itt-ott, a Kalligram meg az
Új Szó, de különben nagyon nehéz hozzájutni a hazai hírekhez, s ezért is fontos,
hogy tartsam a kapcsolatot interneten.
Ha jól tudom, Prágában egy iskolában tanítasz, gondolom, ez a fő
kenyérkereső foglalkozásod, de képzőművészként mivel foglalkozol mostanában?
– Valóban tanítok, ami egyelőre nagyon izgat és érdekel is, hisz
életemben először tanítok cseh iskolában. Mivel foglalkozom? Elsősorban grafikával.
A dunaszerdahelyi kiállítás retrospektív, tehát részben visszatekintő, hiszen
életem jelentős évfordulójához érkeztem. De a kérdésre válaszolva elmondhatom,
hogy konkrétan mivel foglalkozom... Huszonöt éve élek egy érdekes tájban, amely
első pillantásra szörnyű csúnya, mert egy ipari, gyártelepi vidéke Prágának.
Vysočany és a vasút mente József Attilát juttatja minden nap az eszembe, meg sok más
mindent. Vad vidék ez, de éppen ezt a vad varázsát szeretném, vagy próbálom meg
grafikában megörökíteni, felmutatni.
Szlovákiában gyakran illusztráltál, hiszen fölkértek többször is, hogy
könyveket illusztrálj. Vajon ilyen lehetőségek adódnak-e Prágában, a cseh
fővárosban, megtaláltak-e a kiadók vagy az íróemberek, akik esetleg tőled
kérnének grafikát, illusztrációt készülő könyvükhöz?
– Igen, mondjuk Prágában megtalált Papp Imre. Prágában élünk mind a
ketten és házasok vagyunk. Ő verseket ír, én meg rajzolok, úgyhogy megjelentettünk
egy közös kötetet...
… a Lilium Aurum kiadónál…
– … igen és készülünk egy újabb kötetre, amelynek talán még a
papírját is majd én csinálom… Prágában kiadói felkérésre eddig nem
illusztráltam.
A cseh képzőművészeti körökben mennyire ismernek téged? Gondolom, hogy a
Prágában élő magyarok azért tudják, hogy ott vagy, sőt úgy tudom, hogy egy darabig
a Prágai Tükör c. folyóiratnak is a munkatársa voltál, tehát az ottani magyarok
mindenképpen számontartanak téged, de a cseh művészeti életben mennyire tudnak
rólad?
– Bízom benne, hogy azért tudnak rólam, mert igyekszem Prágában is
kiállítani, bár ha mindent összevetek, azt hiszem, hogy sokkal több kiállításom
volt itthon, a Csallóközben. Bár Pozsonyban érdekes módon nem, de Dunaszerdahelyen,
Komáromban és a környéken többször kiállítottam. Prágában egyébként az idén
volt egy önálló kiállításom, csoportos tárlatokon is részt szoktam venni,
például a minden évben megrendezendő Cseh Grafika c. kiállításon ott-
tartózkodásom óta eddig minden alkalommal jelen voltam munkáimmal. Képzőművészeti
csoportnak nem vagyok a tagja, illetve ha úgy vesszük igen, mert van egy csoportunk,
három magyar képzőművész alkotja, de még többet kell majd együtt dolgoznunk, hogy
igazi csoport legyünk.
Szó volt róla, hogy huzamosabb ideje élsz a cseh fővárosban, mégis
gyakrabban találkozni a munkáiddal szlovákiai, csallóközi kiállításokon. Nem
gondoltál arra, hogy esetleg feladod az ingázó életmódot, jobban mondva a prágai
létet és visszaköltözöl Szlovákiába? Vagy most ez nem időszerű?
– Pillanatnyilag ezzel azért nem foglalkozom, mert jó, hogyha az ember egy
darabig egy helyben marad és én anynyit költöztem életemben, hogy felsorolni is
nehéz lenne, hol mindenütt éltem, ami nagyon szép dolog, de most egy darabig
örülhetek, hogy egy helyben maradhatok, mert kialakítani a körülményeket, a
feltételeket a munkához meg a megélhetéshez nem olyan egyszerű. Viszont szívesen
hazajönnék, de pillanatnyilag ez nem egészen megoldható, mert az embernek laknia kell
valahol, munkája kell hogy legyen, de gondolom, hogy azért talán csak sikerül egyszer
hazatérnem, s nem végzem valahol Prága mellett egy aggok otthonában...
Említetted születésed szép, kerek évfordulóját... Nem gondolt-e
valamelyik művészettörténész arra, hogy Lőrincz Zsuzsa életművéről esetleg egy
publikációt, egy kiadványt jelentessen meg? Van-e ilyen terv?
– Igen, van, az idén erre a kiállításra időzítve szerettük volna
megjelentetni. Farkas Veronika írta volna, de nem kaptunk anyagi támogatást és ezért
későbbre halasztottuk. Viszont mind a ketten örülnénk, ha egy ilyen publikáció
megjelenhetne. Tehát gondolkodunk róla, és bízom benne, hogy egyszer meg fog jelenni.
Mint szó volt róla, egy időben a Prágai Tükörnek is dolgoztál. Nem
tervezed-e, hogy majd ismét felbukkansz ott, vagy valamilyen módon hírt adsz magadról
éppen ennek a folyóiratnak a jóvoltából?
– Remélem, hogy illusztrációim ismét megjelennek majd a folyóiratban, hiszen
kérnek is tőlem grafikákat állandóan. Jó kapcsolatban vagyok a Tükörrel, de most
nagyon lefoglal a tanítás, az iskola.
Ez az iskola művészeti szakiskola vagy milyen jellegű intézmény?
– Ez egy állami iskola és a szak, amelyet tanítok, nyolc éve létezik az iskolában.
Propagációs grafika és kiállítástervezői szaknak hívják. Érdekes dolgot
tanítok, amit először nekem kellett megtanulnom, hiszen egy kicsit köze van a
belsőépítészethez, egy kicsit köze van a szobrászathoz, a térbeli dolgokhoz. És
épp ezért izgat jobban, mintha csak „sima” grafikát tanítanék valahol, mert sokat
kell hozzá tanulni és nagyon szép tantárgy.
Van-e valamilyen hatással a munkásságodra is, tehát a képzőművészeti
alkotómunkádra?
– Határozottan igen. A diákok is hatással vannak rám és minden, amit ott
csinálunk, az anyag, amivel dolgozunk, a légkör... Bízom benne, hogy mindez meg fog
majd jelenni a munkáimban.
–cz–