A Szlovákiai Magyar Írók Társasága szeptember végén tisztújító közgyűlést tart, amelyen a választmány, a vezetőség új alapszabályt terjeszt elő. A több mint száztagú Társaság jelen lévő tagjainak kell majd véleményeznie és áldását adnia az új alapszabályra. A jelenlegi elnök, Hodossy Gyula úgy gondolja, fontos közgyűlésnek néznek elébe. A tisztújítás miatt, vagy inkább azért, mert a Társaság tevékenységét inkább az érdekvédelem és a tagság „menedzselése” irányába készülnek elmozdítani, kérdeztük tőle.
– Elsősorban nem a tisztújítás miatt tartom fontosnak a közgyűlést, hanem azért, mert szeretnénk egy módosított alapszabályt elfogadtatni a tagsággal. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága egy évvel ezelőtti közgyűlésekor azt nyilatkoztam a sajtóban, hogy szeretném megvizsgálni, mit tett eddig a Társaság, illetve melyek azok a feladatok, amelyeket a tagság érdekében meg kellene tenni, s ebből kifolyólag milyen módosításokat, szemléletbeli változásokat kellene eszközölni a szervezeti szabályzatban, az alapszabályban, ahhoz, hogy a mostani, modern világ kihívásainak meg tudjunk felelni. Az egy év során nagyon sok dolog kiderült e tekintetben, a választmány előkészített egy javaslatot...
...amelyet már hetekkel előtte megküldött a tagságnak, hogy mindenkinek
legyen ideje áttanulmányozni.
– Igen, ezt az alapszabály-módosítást szeretnénk szeptember 25-én
Pozsonyban a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában a közgyűlésen a tagság elé
tárni, illetve a tagsággal ezt jóváhagyatni.
Minden bizonnyal az érdekvédelem, a tagság menedzselésének problémaköre
kerül majd előtérbe és az, hogy fizetett alkalmazott nélkül ez ma már szinte
megoldhatatlan feladat.
– Igen. Nagyon sok polgári társulás, irodalmi kávéházak, klubok alakultak
az ország különböző részein, szerzői esteket, író-olvasó találkozókat,
könyvbemutatókat, megemlékezéseket tartanak. Ez nagyon jó jel. Úgy veszem észre,
most már az iskolák is szívesen veszik, ha egy-egy rendkívüli irodalomórát tartanak
íróink, miközben bemutatják legújabb könyveiket. Ezek valóban biztató jelek, de
ami nagyon hiányzik és megoldatlan kérdés, az az érdekképviselet. A Szlovákiában
élő és magyarul alkotó író számára is járnak mindazok a juttatások, előnyök,
amelyek a szlovákul alkotó szerzőket megilletik. Tehát ha ez így van, akkor nem árt,
ha valaki ezt szervezeti formában tudja képviselni.
Persze a Szlovákiai Magyar Írók Társasága is tagja az Írószervezetek
Társulásának, az Asszociációnak, tehát bizonyos „juttatásokból” ez a
tagszervezet is kap...
– Ez igaz, de az Asszociációban minden tagszervezet önállóan, a saját
tagsága érdekében cselekszik. Tehát nekünk az az érdekünk, hogy a több mint száz
tag számára megteremtsük azokat a jogi és gazdasági lehetőségeket, amelyek
megilletik ebben az országban, sőt azokat is, amelyek Magyarországon a magyarul író
írókat megilletik. Meg kell próbálni szorgalmazni azt, hogy az itteni írók is
élvezhessék azokat a jogokat és lehetőségeket, amelyeket a magyar állam biztosít a
magyarul alkotó írók számára, hisz Magyarországon ezt általában hangoztatják is.
S ha ez így van, akkor a honi íróinkat is mindez megilleti. Sőt. Az EU mellett is
működik egy írószervezet, amely EU-s aspektusból szemléli, vizsgálja, hogy az
írókat milyen juttatások, lehetőségek illetik meg, és meg kell tenni mindent azért,
hogy ebbe a munkába is be tudjunk kapcsolódni. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája már
belépett ebbe az írószervezetbe és az ő nyomdokaikban haladva intézzük, hogy
ugyanúgy mi is tagszervezet lehessünk ott is.
A Társaság szorosabbra próbálta fűzni kapcsolatait magyarországi
intézményekkel. Mennyire volt sikeres e tekintetben?
– A magyarországi írószervezetekkel is szoros kapcsolatot kezdtünk
kiépíteni, megalakult az „irodalmi kerekasztal”, mi is ott vagyunk az
összejöveteleken és folyamatosan próbálunk különböző lehetőségeket megszerezni
a honi írók számára. Hadd említsem meg a határon túli szerzőknek alapított
ösztöndíjat, amelyet ebben az évben sikerült a kulturális tárcánál elfogadtatni.
Négy ösztöndíjról van szó, egy csomagról, és nekünk is voltak sikeres
pályázóink. Nagyon fontos, hogy véleményünk lehessen arról is, kik kapnak irodalmi
díjat. A félreértés elkerülése végett mondom, hogy nem a kik-en van a hangsúly,
hanem azon, nehogy határon túli szerzők ne kapjanak díjakat, pontosabban nehogy a
Szlovákiában élő magyarul alkotó író ne kapjon díjat, ha megérdemli. Egyébként
az, hogy ki kapja a díjat, szakmai kérdés, de azért jó lenne, ha javaslatot
tehetnénk, ha mi is megalakíthatnánk egy szakmai társaságot, amelynek az lenne a
feladata, hogy javasolhasson embereket különböző helyekre. Példának okáért az is
felmerült, hogy van a magyarországi közszolgálati médiumoknak egy kötelezettségük,
nevezetesen az, hogy kötelesek bizonyos százalékarányban szerepeltetni és bemutatni
kortárs magyar szerzőket. Az viszont már nincsen meghatározva, mennyire jut, juthat
szóhoz e tekintetben a határon túli magyar szerző. Persze nem lenne jó, ha ezt is
százalékarányosan határoznák meg, de azért fontos lenne, ha javaslatokat lehetne
tenni. Ez mind íróink erkölcsi és anyagi megbecsülésének elősegítését
szorgalmazná...
Mindez persze feltehetően vita tárgya lesz, az azonban kétségtelen, hogy a
Társaságnak szüksége van az érdekvédelmi és érdekérvényesítési
tevékenységre.
– Általában nem arról híresek az írók, hogy jártasak lennének a
hivatali ügyek intézésében, hisz nem az a dolguk. Mindenképpen jó lenne, ha a
Társaságban dolgozhatnának olyan főállású emberek, akik a száz-egynéhány szerző
számára folyamatosan kutatnák a publikálási, a pályázati, az
ösztöndíj-lehetőségeket, valamint a díjak odaítélésének, a javaslattételeknek a
lehetőségét. Természetesen nemcsak ezzel kell foglalkoznia az írótársaságnak,
hiszen irodalomról, szakmai kérdésekről állandóan szó kell, hogy legyen. Gondolok
itt különböző konferenciák rendezésére. Ilyenek persze korábban is voltak és
lesznek is, megemlíthetném például a somorjai Disputát, amely jó kezdeményezés.
Olyan típusú rendezvényekre van tehát szükség, amelyek meg tudják mozgatni
alkotóinkat. Fontos elődeink felkutatása, a róluk való méltó megemlékezés. Ezek
olyan feladatok, amelyeket továbbra is fel kell vállalni és ahhoz, hogy ennek a
társaságnak súlya legyen, s hogy ezeket a közérdekű feladatokat el tudjuk látni, az
kell, hogy a társadalom elfogadja ezt a szakmai csoportosulást, fontos a különböző
társadalmi eseményeken való részvétel és megjelenés.
Az imént szó volt a fizetett alkalmazottról vagy alkalmazottakról... A
kívülállónak úgy tűnhet, hogy ez egy marginális dolog, pedig ha az emlékezetem nem
csal, egymás után több közgyűlésen is felmerült már ez a kicsinek tűnő, de
annál fontosabb kérdés.
– Így van. A különböző támogatási lehetőségeknek a figyelése, a
pályázatok megírása főállású embert igényelne. A mai világban kedvtelésből,
szabadidőben nem lehet ilyesmivel foglalkozni, hisz akinek napközben hivatalokat kell
felkeresnie, intézkednie kell minisztériumokban, amit csak napközben, munkaidőben tud
megtenni, vajon ez az ember miből él meg, ha ezt a közérdekű tevékenységét nem
fizetik meg? Miből teremti meg az egzisztenciáját? Nem lehet senkitől sem elvárni,
hogy saját fenntartásával ne törődjön, miközben mások érvényesülési
lehetőségeivel foglalkozik, ezen fáradozik. Hogy a mi szerzőink „profik”
lehessenek, ami azt jelenti, hogy esetleg az írásból is meg tudjanak élni, vagyis ha
jók, tehetségesek, az írás lehessen a fő egzisztenciális tevékenységük, akkor sok
ösztöndíjra, pályázati, támogatási lehetőségre van szükség, s ezeket fel kell
kutatni, meg kell teremteni. Viszont ha valaki ezzel foglalkozik, akkor természetes, hogy
valamiféle fizetést kapnia kell, hogy ő is meg tudjon élni. Én úgy érzem, hogy erre
a pénzt elő lehet teremteni. Elsősorban valamiféle szervezeti akarat kellene, amely
kimondja, szükség van egy irodára, oda be kell ültetni néhány embert, aki az
ügyeket fogja intézni...
Ma még ez sincs, illetve van egy irodahelyiség Pozsonyban, a Szlovák
Írószervezetek Társulása, az Asszociáció révén...
– Pillanatnyilag nincsen, de lehetne egy irodánk, ha nagyon akarnánk.
Valószínűleg ki lehetett volna harcolni, de azt gondolom, hogy nem ez a cél. Nekünk
valójában nem Pozsonyban kellene ez az iroda, hanem egy olyan magyar nyelvi közegben,
ahol megvan a vállalkozói, önkormányzati támogatás, amely mindannak a
megteremtéséhez szükséges, amiről az imént beszéltem. De ez nem azt jelenti, és
ezt szeretném kihangsúlyozni, hogy az Asszociációval való együttműködésünket fel
kellene adnunk, szó sincs róla, hiszen ott társtulajdonosok vagyunk egy szervezetben,
részei vagyunk az egésznek, és ez így is van jól. Egyébként maga az Asszociáció
is tagja annak az EU-s írószervezetnek, amiről az imént beszéltem. Tehát akár
általuk is kapcsolatot tudnánk teremteni. Valójában azonban az a cél, hogy inkább
magunk legyünk ott.
Nyilván ezek a kérdések elhangzanak majd a közgyűlésen is, amely
szeptember 25-én lesz a Magyar Kultúra Múzeumában, Pozsonyban, a kérdés persze az,
hányan jelennek meg a tagok közül...
– Szeretném, ha a tagság nagy része megjelenne. Persze tudom, hogy sokan
nagyon szkeptikusak, és joggal. Azt mondják, hogy harminc, negyven éve a pályán
vannak és nekik még semmilyen segítséget nem nyújtott sem a Szlovák Írószövetség
Magyar Szekciója, sem az Asszociációba tömörült Szlovákiai Magyar Írók
Társasága. Lehet, hogy ez hosszú éveken át így volt, de mára már nagyon megérett
az idő arra, hogy ne így legyen. Hiszen a lehetőségek korlátlanok. Csak hinni kell
abban, hogy képesek vagyunk változtatni. A Szlovákiában élő magyar írók, a honi
magyar irodalom nem rossz, tehetséges szerzőink vannak, akik javára érdemes dolgozni,
érdemes nekik „kikaparni a gesztenyét”, felhívni rájuk a figyelmet és megtenni
azt, amit mondjuk politikai, gazdasági okokból eddig nem tett meg értük a Szlovák
Írószövetség Magyar Szekciója és a Társaság sem. Most megvan a lehetőség, egy
ügyes ügyvezető csoport mindenképpen változtatni tud. Mindenesetre kell egy jó
választmány, egy kisebb apparátus, amely megpróbálja a több mint száz írónak mind
az egzisztenciális, mind a jogi, mind a társadalmi elismertetés szempontjából fontos
ügyeit intézni. Remélem, sokan leszünk, hiszen az új választmányt nem egy esetleg
csekély számú közgyűlésnek kellene megválasztania, hanem a tagságnak, tehát
minél több embernek.
Beszélgetett: Lacza Éva