A hidaskürti Középfokú Magán Szaktanintézet és Kereskedelmi Akadémia 2001.
szeptember 3-án nyitotta meg kihelyezett osztályait Bátorkeszin. Az új tanévnyitón
megjelent Cservenka János mérnök, alapító-igazgató is, aki ünnepi beszédében
elmondta többek között, hogy az iskola egyik legnagyobb erénye a rugalmasság –
minden évben olyan szakmákat indít, amelyekre igény van a szülők és a diákok
részéről. További erőssége az anyanyelven való tanulás biztosítása, amely a
megmaradás és az igazi tudás megszerzésének legfontosabb feltétele. Az elmúlt
három év is bebizonyította, hogy ebben az iskolában rengeteg lehetőség rejlik.
Bízik abban, hogy ez a törekvő, igyekvő közösség képes lesz továbbra is nagyot
alkotni.
Misurák György, a kihelyezett iskola igazgatója lapunknak elmondta: A 2004/2005-ös
iskolai évet 180 diákkal kezdik, egyharmaduk tanul majd a négyéves, érettségivel
végződő kereskedelmi akadémián, kétharmaduk a hároméves szakmunkás
bizonyítványnyal végződő fodrász, elárusító, kozmetikus, cukrász,
pincér-szakács, varrónő és autószerelő szakokon. A diákok a szakmai gyakorlatot
elsősorban magánvállalkozóknál végzik, de a varrónők, fodrászok és a
kozmetikusok az iskola gyakorló termeiben. A két gépteremben 25 számítógépen
oktatjuk a tanulókat, az internetet ingyen használhatják a tanulók. Ebben a tanévben
már saját iskolabusszal is dicsekedhetünk, amivel nemcsak a különböző eseményekre
utazhatunk el, de megoldódni látszik a tanulók iskolába és haza utaztatása is. Az
iskola alapításától kezdődően, a szlovákiai magyarság gazdasági függetlenségét
elősegítő szakembergárda képzését, nevelését és minőségi oktatását tűzte ki
feladatául. Mint nemzetiségi iskola olyan képzést igyekszik nyújtani, amely erősíti
a magyarságtudatot, ugyanakkor nem sérti a többségi nemzet érdekeit, identitását,
önbecsülését. Olyan oktató-nevelő munkát próbálunk folytatni, amely képessé
teszi a fiatalokat, hogy a kor kihívásaira megfelelően, rugalmasan, kreatívan
reagáljanak. Az iskola szellemisége eltér az állami iskolákban megszokottaktól, itt
a tanár-diák kapcsolat sokkal közvetlenebb, a diákok érdekei állnak az első helyen.
Továbbra is azt szeretnénk elérni, hogy a község, a szülő és a tanuló büszke
legyen erre az intézményre.
A karvai Összevont Kertészeti és Mezőgazdasági Középiskolában már az 51-ik
tanévnyitóra került sor az iskola történetében. A karvai alma mater az évek során
több ezer fiatalnak adott szakmát a kezébe, bár alapítása óta több lényeges
fejlődési szakaszon ment át az intézmény, hol bővültek, hol szűkültek a
szakirányzatok, módosult a képzés időtartama, és természetesen a változó piaci
igényekhez is alkalmazkodni kellett, ezért a következő tanévben az európai mérce
bevezetése mellett új ismeretek elsajátítását és a tanulók szaktudásának
bővítését tűzték ki célul.
A tanévnyitón az iskola igazgatónője, Varga Judit mérnök többek között elmondta,
hogy szakemberekre mindig, mindenütt szükség lesz. Az Európai Unióban is. Jelenleg is
sok jó képességű, ügyes szakmunkás talál magának megélhetési lehetőséget
külföldön. Az új feladatokról szólva elmondta: 300 tanulóval kezdik az új
tanévet, s ebből 22 tanuló egy új szakon, pincér-szakácsnak tanul majd. Nemrégen
hagyta jóvá a Nyitra megyei Közgyűlés azt a két és fel millió koronát, amivel
megkezdhetik a tetőszerkezet kijavítását. Az iskola vezetése él a pályázati
lehetőségekkel is, európai uniós forrásokból még további 13 millió koronát
kértek, hogy az egész villanyhálózatot, szigetelést és új tetőt is tudjanak
biztosítani az iskolának. Az iskola diákjai díszítik a nemsokára kezdődő „Magyar
Világ” szlovákiai magyar pavilonját a budapesti BMV-n, majd még ebben a hónapban
részt vesznek Szegeden az „ Ifjú Virágkötők Európa Kupája” versenyen, és
Pöstyénben kerül sor a „Viktória Regia” kötészeti versenyre, ahol diákjaik is
bebizonyíthatják ügyességüket.
Miriák Ferenc