A ciklotron, vagyis részecskegyorsító megépítése ellen a környezetvédők és maguk a fővárosiak is hevesen tiltakoztak, hiszen az épületben radioaktív anyagokkal dolgoznak. A kormány azonban áldását adta rá, és kisebb huzavonák után a károlyfalui városrészben meg is épült. A napokban hivatalosan is átadták. Ez alkalomból beszélgettünk az igazgatóval, Peter Kováč docenssel.
Hogyan és miből sikerült a meglehetősen éles tiltakozások ellenére
megépíteni a részecskegyorsítót?
– A ciklotronközpont elsősorban a fizikusok és az orvosok közös
akaratából született, hogy Szlovákiában is legyen végre egy fizikai kutatóközpont
és egy bázisa a nukleáris medicínának. Maga az alapgondolat nem talált negatív
visszhangra, a feszültség akkor volt észlelhető, amikor felmerült a kérdés, hol
épüljön meg. A szlovák kormány is megértette törekvésünket és jóváhagyását
adta a projektre. Ám nem sokkal később Szlovákia felmondta a szerződését az Orosz
Föderációval a rakétaelhárítási rendszert illetően. Emiatt egy időre megdermedt a
két ország viszonya, és ez az orosz államadósság (deblokáció) időleges
folyósításának leállításával is járt. A ciklotron viszont ebből épült.
Egyszerűen szólva elapadtak az anyagi forrásaink. Igaz, ekkor már részesei voltunk
egy nemzetközi projektnek, melynek köszönhetően a kellő műszereket megszereztük és
a szakembergárdánkat is kiképezhettük. Ennek köszönhetően létrejött a PET-centrum
az ún. kis ciklotronnal (Cyclone 18/9), a közeljövőben pedig, reményeink és a tervek
szerint megépül a másik, nagy ciklotron (Cyklotron DC 72) is legkésőbb 2006-ig. 127,5
millió dolláros beruházásról van szó.
Mit és kit fog szolgálni ez az újonnan megnyitott központ a tudományos
kutatásokon kívül?
– Nyolcvan százalékban az egészségügyet, ami elsősorban radiofarmakumok
készítését jelenti. Ezek a PET-centrumban készülnek majd. A pozitron sugárzók
(emiterek) segítségével például kimutathatók a rákos daganatok. Tehát a
diagnosztizálásra alkalmasak. Magára a gyógyításra valamivel hosszabb felezési
idejű radionuklidokat fogunk használni.
Amire már most képesek vagyunk, az az onkológiai és a szív- és érrendszeri,
valamint a neurológiai betegségek diagnosztizálása. Ezek a kivizsgálások metabolikus
alapon történnek. Legelső készítményünk az FDG lesz. Tulajdonképpen radioaktív
fluórral jelölt cukorról van szó, amelyet eddig Csehországból (Prágából) hozunk
be. Mivel a felezési ideje rendkívül rövid (110 perc), sokszor mire ideért, már
használhatatlanná vált. Ezért tartottuk fontosnak, hogy itt kezdjük el gyártani.
Központunkban felhasználhatósága érdekében két tomográfot helyeztünk üzembe
(PET/CT és SPECT/CT). Az egyik gamma kamerás (SPECT/CT). A rózsahegyi (ružomberoki)
katonai kórházban is működik SPECT/CT tomográf tavaly április óta, és már 1700
szív- és érbeteget vizsgáltak ki vele. A pozsonyi Szent Erzsébet kórházban pedig
szintén üzemel egy pozitron emissziós tomográf computer tomográffal (PET/CT)
2000-től.
Kiket lehet majd ezekkel a modern műszerekkel kivizsgálni, és az mennyibe
kerül?
– Többnyire már a jó néhány szakvizsgálaton átesett betegek kerülnek
hozzánk, akiknél fennáll a komoly betegség gyanúja. Úgy vélem, évente 4000 beteget
leszünk képesek kivizsgálni. Ez úgy fog kinézni, hogy a hozzánk érkező beteg a
klinikai részen injekció formájában megkapja a megfelelő radiofarmakumot és utána a
tomográfba kerül, mely pontosan megmutatja, hogy testének mely részén van a
probléma, hol van a daganat stb. A pozitronos tomográf tk. olyan mint a computer
tomográf (CT) csak éppen 10 ezer körben elhelyezett detektort tartalmaz, amelyek
felfogják az összes pozitronból keletkezett gamma sugarat. A glukóz, vagyis a cukor a
szervezet számára energiaforrás, és elsősorban oda kerül, ahol valami nagyon
intenzíven működik vagy fejlődik, tehát nagy az energiahasználat (vagy
energiafelvétel). Mivel tudjuk, hogy a rákos daganat mennyire intenzíven növekszik, a
preparátum oda „igyekszik”, ahol a legnagyobb szükség van rá, vagyis a daganathoz.
De természetesen eljut a működő szervekhez is. Az már az orvos feladata, hogy
meghatározza, mi a rákos daganat és mi nem.
Nem olcsó kivizsgálásról van szó, ám rengeteg pénz megspórolható vele. A
statisztikák szerint a betegek 10 százalékának megmenti az életét azzal, hogy nagyon
korai szakaszában ismeri fel a betegséget. A vizsgálat jóval kevésbé káros az
egészségre, kevesebb radioaktív sugárzás éri a szervezetet, mint pl. a hagyományos
tüdőröntgenkor. A kivizsgálás nálunk kb. 800 euróba fog kerülni. Hogy ebből
mennyit térít a biztosító, az még a jövő zenéje.
Hány munkatársuk van eddig és a jövőben kikkel számolnak?
– Pillanatnyilag 22 szakembert alkalmazunk, de szükségünk lesz még egy
komoly orvosgárdára is, hogy legalább két műszakban dolgozhassunk. Ha megépül a
másik ciklotron is, akkor nagyjából 100 embert fogunk alkalmazni. Zömében fiatalok
dolgoznak itt, s ennek nagyon örülünk. Nagy sikernek tartom, hogy számukra szolgálati
lakásokat is kialakíthattunk, ahol méltó környezetben élhetnek. Nálunk nem túl
magasak a fizetések, viszont az alkalmazottaknak és családjuknak lakniuk kell valahol.
Brogyányi V. Júlia