Az Omega szeptember 18-i budapesti koncertje főpróbáját tartotta Dunaszerdahelyen

Örömzene volt az elejétől a végéig

„Lehet, hogy életem legjobb koncertje. A közönség is fantasztikus volt. Látszott, hogy az itteniek már nagyon várták ezt az alkalmat. A legnagyobb igyekezetem ellenére sem tudom visszaadni a nap hangulatát. Hihetetlen, hogy ez megtörtént velünk. Olyan, mint egy gyönyörű álom. Jókedvű, játékos és igazi örömzene elejétől a végéig.”
„Isteni volt ez a dunaszerdahelyi koncert. Fantasztikus hangulat, jó kedv, minden ami kell. Felejthetetlen élmény.”
„Említsünk meg néhány negatívumot is. Egy: Szlovákia?! – mint a Balkán. A stadion borzasztó! Annyi totál részeg bűzlő embert egy helyen én még nem láttam. Elszorult szívvel gondoltam rá, mivé tették gyönyörű hazánkat. Kettő: nem volt lézer. Ezt nem kellett volna kispórolni. A helyiekkel beszélgetve, a jegyek ára csillagászati volt, ezért ezt megérdemelték volna. Három: iszonyúan kevesen, kb. 5000-en voltunk a stadionban, ahol például az István, a királyon 25000-en voltak.”

A fenti idézetek a www. omega.hu internetes honlapon található vélemények közül valók az Omega együttes múlt hét szombati dunaszerdahelyi fellépéséről. Magyarországi rajongók írták, akiknek az Omegát az anyaország határain túl is látniuk kellett. Az észrevételek – úgy vélem – jogosak, azzal a megjegyzéssel megtoldva, hogy a részeg emberek sokaságáról tett megjegyzésről lehetne vitázni – én ezt nem tapasztaltam.

Arról, hogy a mintegy ötezer néző sok vagy kevés egy húszezres városban, szintén különbözhetnek a vélemények. És itt figyelembe véve a 790, illetve 890 koronás belépőket, amellyel már a most hétvégén sorra kerülő, méreteiben sokkal nagyobb budapesti koncert is megtekinthető lenne.

Ami a szervezést illeti, a koncertet megelőző reklámhadjárat röviden szólva profi volt. A plakátdömpinget látván arra gondoltam, ha az MKP is annyi energiát fektetett volna a június 13-i európai uniós parlamenti választások népszerűsítésére, mint a koncertet szervező Eló-Koncert, talán most három képviselőnk lenne Brüsszelben. Csak az nem tudta, hogy Omega-koncert lesz, aki nem akarta. Viszont arra, milyen körülmények között jutottunk be a stadionba, valóban balkáni jelző illenek. A szűk ajtókon egy emberként átpréselődött embertömeg számára a kezdet nem volt a legrózsásabb.

Bár a színpad felépítése és a fénytechnika hagyhatott némi kívánnivalót a gigantikus Omega-koncerteket is már látottak számára, ezzel fel is soroltunk valamennyi negatívumot az előadással kapcsolatban. Mert a pódiumon lévő zenészek teljesítményét és a közönséghez való viszonyát csakis csúcsjelzőkkel lehet minősíteni. Egy pillanatig sem éreztették, hogy most „csak” a határon túli magyaroknak játszanak, hacsak nem azzal, hogy illedelmesen „ďakujem”-mel is megköszönték a tapsot. Apró bakik persze előfordultak, de a lényeg, szívből jövő élőzene szólt, és nem a technika fortélyaival elővarázsolt konzerv. És ez napjainkban igazán nem mondható általánosnak. A jókedv és az öröm érzése nem csak a pódiumról áradt a közönség felé, hanem fordítva is. A „Petróleumlámpánál” a küzdőtéren lévő nézők többsége már táncra perdült, a „Gyöngyhajú lány” záró akkordjainál elkezdődött lenyűgöző tűzijáték – amely teljesen elfeledtette a lézershow hiányát – a tisztes távolságban lévő „ülővendégektől” is hatalmas tapssal jutalmaztatott, és a végső ráadásként felcsendülő „Régi csibészek” hangjainál minden bizonnyal a színpadon állók a közönséggel – legalább három generáció képviselői! – együtt valamennyien úgy érezték, érdemes volt eljönni a DAC-pályára.

Oriskó Norbert