Amikor beléptünk a helyiségbe, Meszlényi István, a komáromi nyomda igazgatója hirtelen megtorpant, hiszen ültek már bent. Ültek, csak éppen nem élő alakok, bár ha az ember hirtelen rájuk pillant, akkor okkal hihetné, hogy régi ruhákba öltözött színészek vagy statiszták ülik körül az asztalt. Pedig ezek csak szobrok, meglehetősen élethű porcelán alakmásolatok. De miként, milyen ötlet nyomán kerültek ide a csúzi kastélyba? A kérdésre Meszlényi István válaszol.
– Keszthelyen járva az unokámmal, felkerestük a babamúzeumot. Mellette található a panoptikum is, egy hangulatosan megvilágított pincében. Amikor beléptem, először Szent Istvánt pillantottam meg, utána sorjáztak az egész magyar történelem és társadalom nagyjai és bevallom őszintén, földbe gyökerezett a lábam, mert olyan látványban volt részem, amelyben eddig még soha. Több panoptikumban jártam már, de mind hidegen hagyott. Ez az egy azonban megigézett, s rögtön azt gondoltam magamban, hogy ezt nekünk is meg kell csinálnunk, hisz a Felvidéken ilyesmi még nem volt. A különbség az, hogy ezek nem viaszból, hanem porcelánból készült életnagyságú szobrok és úgy érzem, hogy talán kissé szokatlan megalkotásukkal a felvidéki nagyoknak, pátriánk szülötteinek tudunk sajátos emléket állítani, olyat, amit itt, a csúzi kastélyban mindenki megtekinthet.
Vegyük szemügyre ezeket a híres embereket, kezdjük a sort egy álló
szoborral. Feltehetően Feszty Árpád áll a karosszék előtt fekete
csokornyakkendőben, mellette látjuk a híres körkép kicsinyített másolatát…
– Elképzelésünk szerint először azoknak szerettünk volna méltó emléket
állítani, akik a közeli Komárom szülöttei, a mi szűkebb pátriánk jeles emberei.
Feszty Árpád az egyike ezeknek a személyiségeknek. Ha továbbmegyünk a helyiségben,
a karosszékében ülő, könyvet olvasó alak Jókai Mór és vele szemben Laborfalvi
Róza éppen az esti teáját hozza neki. Úgy érzem, a miliő, amelyben a szobrok el
vannak helyezve, méltó nagy embereinkhez.
Az utókor egy kicsit megszépítette ezeket a figurákat, hiszen Jókai
meglehetősen fiatal, s Laborfalvi Róza pedig csinos hölgy, aki egy mai
szépségversenyen is helytállhatna… Nem messze áll egy szakállas, bíbor süveges
úr, mellén kereszttel. Ő természetesen Pázmány Péter. Tegyük még hozzá, hogy
nemcsak a szobrok, az alakok, hanem a hozzájuk kötődő különböző tárgyak is
emlékeztetnek a jeles személyiségekre.
– Valóban. megpróbáltunk begyűjteni minden olyan elérhető képet,
festményt, bútordarabot, amelynek valamilyen köze volt az itt látható személyekhez.
Pázmány Péter néhány könyve is látható itt, pontosabban legismertebb
művének, az Igazságra vezérlő kalauz címlapjának a másolata, keretbe foglalva. De
lépjünk tovább…
– Az egyik asztal körül hárman ülnek, egy negyedik személy pedig áll.
Érdekes, mert nem hiszem, hogy valaha is ülhettek így egymás társaságában. Már
maga a gondolat is izgalmas volt, hogy egy asztal mellé próbáljuk leültetni
negyvennyolcas nagyjainkat. Látjuk, Baross Gábor ül az asztal egyik oldalán, a másik
oldalán Jedlik Ányos István, szemben pedig Andrássy Gyula gróf. Aki áll és mutatja
az irányt, hogy merre kell menni: Klapka György.
Baross Gábor úgy kötődik a Felvidékhez, hogy itt született és itt is van
eltemetve, Ilava környékén. Ő volt a kiegyezés utáni korszak közlekedésügyi
minisztere. Jedlik Ányosnak ráadásul az egyik találmányát is láthatjuk…
– Mai szóhasználattal a szódásszifont.
Ha jól tudom, az ön felmenői a szabadságharcban aktívan közreműködtek
és talán éppen Klapka György csapataiban harcoltak…
– Több mint valószínű, legalábbis a történelemkönyvek ezt igazolják.
Klapka ma is példaképe lehet nagyon sok fiatalnak.
Nyolc alak látható ebben a két helyiségben, kiket várnak még ide?
– Ide várjuk Mednyánszky László festőművészt, Lehár Ferencet, Komárom
szülöttét, s még legalább három, négy nevezetes személyt, de úgy tűnik, ezekben
a helyiségekben többen már nem férnek el.
Milyen céllal sereglettek itt össze ezek a kiváló férfiak és a hölgy,
Jókai felesége? Mert az, hogy itt ülnek, derék dolog, de feltehetően Meszlényi
Istvánnak nagyobb tervei voltak, vannak ezekkel az emberekkel…
– Úgy tervezzük, hogy az alapiskolák, a középiskolák diákjainak bármikor
kinyithassuk a kastély ajtaját azért, hogy ebben a különös környezetben lássák a
Felvidék nagyjainak egy csoportját.
El kell mondani azt is, hogy a hajdani rossz állapotban lévő csúzi kastély
most már valóban szép, s ez nagymértékben a KT Könyvkiadónak, illetve Meszlényi
Istvánnak köszönhető. Miért döntöttek úgy, hogy a kastélyt felújítják, s
visszavarázsolják eredeti szépségét?
– Szénássy Árpáddal közösen gondoltuk ezt így, pontosabban a
felújítás ötlete tőle származik. Szeretnénk valamit hagyni magunk után, valami
kézzelfogható és értelmes dolgot, ami elődeink életét is közel hozza a mai
fiatalokhoz, a ma emberéhez. Mert aki nem ismeri múltját, annak nincsen nagy jövője.
Ebből indultunk ki, tehát nemcsak saját célra, szükségletre tettük rendbe a csúzi
kastélyt, hanem éppen azért, hogy bizonyítsuk, a felvidéki magyar kultúra
ápolásának ezt a formáját is választani lehet. A felújítási munkálatok még
1996-ban elkezdődtek. Hétéves munka eredménye a mai állapot. A födémszerkezet
teljes cseréjét tervezzük még ősszel vagy koratavasszal, de valószínűleg mindig
lesz mit javítani. Azt hiszem, még sok évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az épület
elnyerje hajdanvolt tökéletes állapotát.
Mi minden történik a kastélymúzeumban? Milyen rendezvények zajlanak itt?
– Többek között úgynevezett felolvasó esteket tartunk. Prominens egyetemi
oktatók adnak elő többféle témában, példának okáért a Felvidék híres
szülötteiről. Olyan előadók tisztelnek meg bennünket, mint Katona Tamás vagy Varga
Kálmán államtitkár és Gazda István tanár úr.
Mi az, ami még csak az elképzelések szintjén van meg, de valósággá
válik majd a közeljövőben?
– Szénássy Árpáddal valóban elég nagy terveink vannak. A faluturizmust
szeretnénk fölélénkíteni, többek között a csúzi kastéllyal, Marcelházán a
Baranyai-házzal. Bagotán az Ordódy-házat szeretnénk rendbehozni, de terveink vannak
Madaron és Perbetén is. A felújított objektumokat kultúránk szolgálatába
szeretnénk állítani.
Juhász Katalin jelmeztervező korhű ruhába öltöztette Szelekovszky Magda
szobrászművész porcelánszobrait, hogy ha másként nem, hát így ismerjék meg –
eredeti nagyságban – a Felvidék néhány jeles magyar személyiségét. Dr. Katona
Tamás történész, aki közismerten jó ismeretterjesztő is, vajon miként értékeli
ezt a fajta vállalkozást, nevezetesen azt, hogy a történelem szereplőit
életnagyságú szobrok formájában és élethű másolatban is bemutassák az
érdeklődőknek?
– Nem tartom a szobrokat igazán élethűeknek, mert ugye Laborfalvi Rózának
kétszer akkora orra volt, mint amekkorát itten „szobortak” neki. És nyilván nagyon
nehéz volna megkövetelni a szobrásztól is az Andrássy Gyula arcán a gyermekkori
himlő miatt látható rengeteg ragya ábrázolását, de egyszerűen tessék tudomásul
venni azt, hogy az utódállamokban élő magyarság nehezen boldogult a saját
történelmével, nem tanították az iskolában és helyette valami mást tanítottak,
ami ma már meghaladottnak számít. Fontos az, hogy a történelem élményt is adjon és
ehhez hozzásegíthet bennünket egy ilyen kiállítás. Nyilván nem tartjuk a
történelem prezentálása csúcspontjának a Tussaud-panoptikumot Londonban, mégis
milliószámra járnak oda az emberek és bámulják. Nem kell eleve az ilyen
kísérletet, mint tudománytalant lesöpörni az asztalról, hiszen ez egy civil
kezdeményezés, nem az állam, nem valamilyen háttérből mozgató szervezet találta ki
a panoptikumot, hanem néhány ember valósította meg. S az a néhány ember megmentett
egy kastélyt és ez óriási dolog, mert ezzel az értékkel nemcsak az itteni
magyarság, hanem a szlovák állam is gazdagabb lett. A szlovák állam is szegényebb
lesz, ha egy hajdani magyar kúria eltűnik. Itt van most Varga Kálmán is, a Kulturális
Örökségvédelmi Hivatal elnöke Budapestről, látja, hogy itt egy szép, mintaszerű
helyreállítás történt. Valamivel egy eleddig üres kastélyt meg kell tölteni és
itt nyilvánvaló, hogy azokkal, akik erről a környékről valók akik ezért
a régióért tettek valamit, akiknek a maguk emberi sorsában közük van ehhez a
vidékhez. Ez egy nagyon dicséretes kezdeményezés és nem látok benne semmi
kivetnivalót. Az ide látogató pedig, ha úgy tetszik egy – meglehet, hogy mások
által gyermetegnek ítélt – élménnyel gazdagodik. Tudjuk jól, amikor tanítani
kezdjük a történelmet, az a fontos, hogy aki hallgatja az előadót, be tudja akasztani
valamibe figyelmének apró horgait s akkor az események sodra már viszi magával. Itt
ez történik, váratlanul egy jelenetnek leszünk tanúi, hirtelen ott áll a sarokban
Pázmány Péter bíborosként. És nem akárki ez az ember, mint ahogy a többiek sem
akárkik, tehát ez egy
dicséretes kezdeményezés, amelyben legalább annyi pozitívum van, mint amennyi
kritizálni való. Ne azt nézzük mindig, hogy kit mivel lehet megbírálni, kritizálni,
ne azt nézzük, hogy ki mikor ugrotta a legkisebbet, hanem azt, hogy mikor ugrotta a
legnagyobbat. Ez a civil kezdeményezés, amely megmentette, „bebútorozta” és
történelemmel „itatta át” a kastélyt, dicséretes dolgot csinált és ezért
ünneplést érdemel és nem szidalmat.
(–lé–)