Nevesítés vagy restitúció? A Lónyai kastély példája.

Több generációra érdemes visszatekinteni

Nevesítés, vagy restitúció? Gyakran keverednek a fogalmak, érdemes tisztázni őket. Restitúciókor olyan földre nyújthatjuk be a jogigényünket, amit elkoboztak tőlünk, és aminek ennél fogva új tulajdonosa van (pl. az állam), akitől vissza lehet, és vissza is kell igényelni. Nevesítési eljárást pedig azokban az esetekben kell indítani, amikor az adott területet sohasem kobozták el (sem Beneš, sem a kommunisták), s új tulajdonos hiányában a 60 évvel ezelőtti tulajdonosi jogviszony folyamatosnak és érvényesnek tekintendő. Ezekben az esetekben egy új tulajdonlap kiállításával meg kell erősíteni tulajdonjogunkat az adott parcellára (ha az eredeti tulajdonos nem él, a nevesítési folyamat egy hagyatéki eljárással bővül). Még egyszer: visszaigényelni olyasmit lehet, amit elvettek – amit nem vettek el, azt nevesíteni kell. Hogy a fogalmak keveredéséből milyen komoly félreértések is származhatnak, annak egyik legszemléletesebb példája az oroszvári Lónyai kastély esete.

Gróf Lónyai Elemér, és hitvese Stefánia belga hercegnő  (a képen) 1944-ben kelt végrendeleteikben oroszvári ingatlanaikat a pannonhalmi bencésekre hagyták. Stefánia hercegnő 1945. augusztusában, férje alig egy évvel később hunyt el. Így amikor Oroszvárt 1947-ben a Párizsi Békeszerződés nyomán Csehszlovákiához csatolták, s a beneši dekrétumok alapján kiállítottak egy kobzó határozatot a hercegi pár nevére, a kastély már nem Lónyaiék, hanem a jog szerinti örökös: a Pannonhalmi Apátság tulajdonát képezte. A testamentumok hatályosságát több magas rangú hivatalos szerv is elismerte, de ami az ügy szempontjából igazán lényeges: 1999-ben hatályosnak találta a pozsonyi járási ügyészég is. A bencések mindennek ellenére évek óta eredménytelenül pereskednek. Aminek elsődleges oka, hogy Pannonhalma – noha többször és nyilvánosan is figyelmeztették – nem a megfelelő jogi procedúra mellett döntött. Mivel ugyanis a benesi kobzás érvénytelen volt, az apátság nem vesztett tulajdont, így az ingatlan birtokbavételéért nem restitúciós, hanem egyszerű nevesítési eljárást kellene folytatni. Amit a hagyaték korábbi képviselője – Mede Vencel – fel is ismert, s ennek eredményeképpen 2000. januárjában egy 1,5 hektárnyi (mai oroszvári telekárakkal számolva kb. 40 millió korona értékű) parcella tulajdonosává sikerült tennie a főapátságot. De ez még nem minden: a Mede-féle ügyintézés teremtett egy precedensértékű ügyészi végzést, melynek segítségével további ingatlanok „nevesítése” előtt is megnyílt az út. A sikert kiharcoló Mede Vencel megbízatását azonban ekkor – egyik napról a másikra – visszavették. Ami elgondolkodató. Akárcsak az, hogy az ügyet jelenleg képviselő Szalay György vajon miért tagadta még idén januárban is a Mede által kiállíttatott, az ügy szempontjából döntő súllyal bíró tulajdonlap létezését? „A bencéseknek a mai napig nincs semmilyen tulajdonlapjuk a Lónyai birtokra.” – állította Szalay, majd néhány nappal később, egy friss tulajdonlap-másolat bemutatása után hirtelen elismerte: a Mede által kiállítatott okmány „valódi és kiadható”. Hogy Oroszváron – ahonnan mára gyakorlatilag kiveszett a magyar szó – mekkora szükség volna a bencések megjelenésére, talán nem szükséges különösebben indokolni. A bencés misék életet lehelhetnének a magyar katolikusok mindennapjaiba, s talán az sem elképzelhetetlen, hogy a kastély valamelyik melléképületét Pannonhalma – karitatív módon – esetleg a környéken élő magyar közösség rendelkezésére bocsáthatná: akár kulturális, akár szociális célból. (Utóbbi – pl. egy oroszvári magyar bölcsőde, vagy óvoda létrehozása – Stefánia hercegnőnek biztosan nem lenne ellenére, hiszen 1915-ben ő védnöksége alakult meg az anya- és csecsemővédelmi országos szervezet, a Stefánia Szövetség.)

A Lónyai kastély esete kitűnően példázza, micsoda vagyonok veszhetnek el, ha valaki nem a megfelelő eljárás mellett dönt. Múlt év decemberi adatok szerint Szlovákia összes mezőgazdasági területének csaknem egynegyede, mintegy 600 ezer hektárnyi terület ún. nevesítetlen föld. Magánszemélyeknek több generációra visszamenőleg érdemes ellenőrizni az illetékes földhivatalokban, vannak-e olyan családi földjeik, melyekért joguk és lehetőségük van jelentkezni. A lényeg csupán annyi: ha találnak ilyent, gondosan – vagy legalábbis a pannonhalmi bencéseknél gondosabban – járjanak el. Nehogy utódaik évek múlva hűtlen kezeléssel vádolhassák őket.

Kaszás Péter

Bíznak a bíróságokban

Lapunk a Lónyai kastély ügyében – miután az itt közölt cikkben érintettként szerepel – kikérte dr. Szalay György véleményét is. (A következő kérdésekkel: Kérjük, foglalja össze röviden a kastély történetét!, Milyen anyagi és eszmei értéket képvisel a kastély?, Mikor volt az utolsó erre vonatkozó értékbecslés?, Mióta folyik a pereskedés?, Mi a jelenlegi helyzet?, Kinek a tulajdonát képezi jelenleg az ingatlan?, Kaptak, vagy kapnak támogatást valakitől az ügy megoldásához?, Milyen biztató jelek vannak a jövőre nézve?) Szalay György az itt olvasható állásfoglalást juttatta el szerkesztőségünkbe:

Felkérésüknek az üggyel kapcsolatosan az alábbi álláspont fogalmazódott meg a bencés közösségben:

• nem a sajtó hasábjain folytatott adok-kapok alapján dönt az ügyben az illetékes bíróság, ezért nem reagáltunk mostanáig és a jövőben sem kívánjuk ezt tenni a már személyeskedésbe torkoló „tényfeltárásokra”
• a kastély története - az utóbbi néhány év történéseit kivéve – nagyon aprólékosan feldolgozva elolvasható (szlovák nyelven) a www. mazanik.sk – hrady – história – malokarpatský region internetes oldalon.
• a bencések végrendeletileg jutottak hozzá a Lónyay vagyon jelentős részéhez, így mint egyházi vagyont, az adott időben a jog adta lehetőségeinek ismeretében, peren kívüli egyezség hiányában, bírósági beadvány formájában lett érvényesítve az illetékes bíróságon a törvényben meghatározott határidőn belül
• a hatályos törvények értelmében az egyházi vagyon viszszaszerzéséhez az állam nyújt anyagi támogatást – ennek mértéke az adott időben elfogadott állami költségvetés keretei adnak lehetőséget
• az „egyházi vonalhoz” szükséges adatok beszerzésével párhuzamosan „polgári” úton is folyik a korabeli dokumentumok transformálása, hitelesítése és elismertetése
• minden ingó és ingatlan eszmei értéke az adott kor és közösség vagy személy számára azoknak a hozzájuk kötődő kapcsolata határozza meg
• Szlovákiában az év elejétől új, egységes értékbecslési törvény lépett életbe, műemléki épületek esetében rendelet és módszertani útmutatásokat terveznek kiadni és ezek birtokában lehet majd értékbecslést kidolgozni annak, aki az ingatlannal valamilyen jogi aktust kíván lépni
• Annak ellenére, hogy az ügy különféle érdekcsoportok „közbenjárására” nem tud bírósági „döntésképesség” állapotba jutni, hiszünk a bíróságok függetlenségében és igazságos döntésében.

Komáromban, 2004. szeptember 01.-én

Dr. Szalay György, PhD,
a szlovákiai bencés közösség főgondnoka