Jogi tanácsadó

Jól tettem, hogy felmondtam?

N. J.: Betegállományomat teljes mértékben kimerítettem ez év június 28-ig. Az orvosi igazolás ellenére a munkaadóm nem tudott könnyebb munkát adni, ezért az ő tanácsukra július 8-ával felmondtam, vagyis kértem a munkaviszony megszüntetését egészségi okok miatt. Ezt a felmondásomat később visszavontam, mivel a munkaadóm kijelentette, hogy egy fillér végkielégítést sem fizet. Most a régi és új szabadságomat merítem, de három műtét vár rám. Már 2000-ben és 2002-ben is orvosi okmányokkal igazoltam, hogy nem végezhetem azt a munkát, amire eredetileg felvettek, de ezt nem vették figyelembe. Mihez van most jogom, esetleg 2000-től visszamenőleg perelhetem-e a munkaadómat?

Mivel iratokat nem mellékelt, csupán feltételezem, hogy ön rossz tanács miatt indítványozta a munkaviszony megszüntetését, vagyis önként adott felmondást a Munkatörvénykönyv 61-es paragrafusa szerint. A felmondási idő két hónap, ami a felmondás benyújtását követő hónap első napjától kezd el telni. Ön ugyan a felmondásában feltüntette, hogy egészségi okok miatt kéri a munkaviszony megszüntetését, de ez jogilag nem jelent semmit. A törvény szerint ugyanolyan értékű ez a felmondás, mintha nem tüntetett volna fel semmiféle okot vagy indokot. A lényeg azonban az, hogy abban az esetben, amikor a munkavállaló bontja fel a munkaviszonyt, nem jár neki semmiféle végkielégítés (itt biztosan a lelépőre – odstupné – gondolt).
Azt írja, hogy ezt a felmondását visszavonta. Ez a viszszavonás csupán akkor érvényes, ha a munkaadó beleegyezik. Nem írta meg, hogy milyen választ kapott, beleegyeztek-e vagy sem. A felmondás visszavonásába a munkaadó nem köteles beleegyezni. Ha viszont beleegyezik, ennek írásban kell megtörténnie, mert csak akkor érvényes.
Azt sem tudom, hogy a szabadságát önkényesen tölti-e vagy pedig megegyezett erről a munkaadójával. Nem tudom továbbá, hogy mikor járna le a felmondási ideje, vagyis a felmondás szerint mikor szűnne meg a munkaviszonya.
Visszamenőlegesen a munkaadójától nem követelhet semmit. A hibát akkor követte el, amikor az első orvosi igazolásokat (2000-ben és 2002-ben) nem érvényesítette a Munkatörvénykönyv rendelkezései szerint. Akkor a munkaadó ugyanis köteles lett volna önt más munkakörbe helyezni, mégpedig 15 napon belül. Ha ezt nem tette volna meg, önnek módjában állt volna ezt jogosan és jogilag kikényszeríteni vagy pedig felbontani a munkaviszonyt, de akkor kapott volna lelépőt.
A munkaadó a Munkatörvénykönyv 63-as paragrafusa, 1-es bek.-e c) betűje szerint felmondhatott volna önnek azzal az indokkal, hogy bizonyíthatóan nincs olyan munkakör, ahova egészségi állapotára való tekintettel át tudná helyezni, és mivel öt évnél többet ledolgozott a munkaadónál, három hónapos lelépőre lett volna jogosult.
Ha a felszólítására nem helyezte önt át a munkaadója olyan munkakörbe, ahol könnyebb, egészségi állapotának megfelelő munkát végezhetett volna, ön a Munkatörvénykönyv 69-es paragrafusa alapján megszüntethette volna a munkaviszonyát azonnali hatállyal azzal, hogy a munkaadó köteles lett volna kifizetni bérmegtérítés címén az átlagfizetését a két hónap felmondási időnek megfelelő időszakra (két hónapra).
Sajnos a felmondását elhamarkodottan nyújtotta be anélkül, hogy szakembertől kért volna tanácsot. Remélni merem csupán, hogy a felmondás visszavonásába beleegyezett a munkaadója, és a munkaviszonya megszakítatlanul folyik tovább. Ebben az esetben nincs gond. Kérje a könnyebb munkára való áthelyezését – írásban. Ha nem kínálnak fel más munkát, felmondhat, de a fentiek alapján.
Amennyiben érvényes a felmondás és kimeríti a szabadságát, a felmondási idő leteltével megszűnik a munkaviszonya. Nem marad más hátra, mint bejelentkezni a körzeti munka-, szociális- és családügyi hivatalba.

Dr. Balla Éva