A borkonferencia vendégelőadója Dobos László volt

Először volt Budapesten Borfalu

Budapesten, a Városligetben, a Felvonulási téren szeptember kilencedike és tizenkettedike között szőlészek, borászok mutatták be gazdag termékkínálatukat. Az Első Magyarországi Borfalu (fa)házaiban mintegy kétszáz ős(kis)termelő borait láthatták s kóstolgathatták a látogatók, az érdeklődők.
A Borfalu-napok egyik társrendezvénye „A bor világa – a világ bora“ konferencia volt. A Vajdahunyadvárban neves szakemberek és jeles közéleti személyiségek beszéltek az „isteni nedűről“.
A konferencia egyik vendégelőadója Dobos László, a szlovák földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági termelési szekcióigazgatója volt.

Csak tiszta (uniós) forrásból!

A szakember beszámolójában szép számú hallgatóságának elsősorban Szlovákia borvidékeinek múltjáról, jelenéről beszélt, de természetesen kitért a „Tokaj-problémára“ is.
– A hatalmas borkultúrával rendelkező Magyarországon borról beszélni – nyilatkozta nagy tetszést aratott előadását követően lapunknak – nem könnyű feladat. Nagyon nehéz ugyanis e téren a magyar szakembereknek valami újat mondani. Éppen ezért beszédemben inkább csak a tényekhez ragaszkodtam, s elsősorban uniós felzárkózási törekvéseinket ecseteltem. És persze felkértem magyarországi kollégáimat: a lehetőségeikhez mérten nyújtsanak felzárkózási törekvéseinkhez segítő kezet.

– Hol tart Szlovákia bortermelése jelenleg?
– Bortermelésünk valójában most kezd „összerázódni“. A rendszerváltás után magánpincészetek alakultak, s a piacon, az üzletek kínálópultjain már a mi termelőink fajtaborai is megjelentek. Az italok kiváló minőségét azóta a legkülönfélébb nemzetközi kiállításokon kapott érmek, oklevelek is igazolják. További nagy kérdés persze, hogy a gazdák, borelőállítók mennyire lesznek képesek remek termékeikből nagy mennyiséget is kifogástalan minőségben előállítani.

– Ez persze függ a szőlőtermelés színvonalától is.
– Függ bizony. Sajnos, a szőlőtermelés minálunk egyelőre még eléggé alacsony szinten mozog. Ezt az is bizonyítja, hogy a bejegyzett 20-21 ezer hektárnyi szőlőparcellából csak 14-15 ezer hektár a termőterület. A többit az eléggé elhanyagolt táblák teszik ki. Ha végigutazunk Szlovákia déli részén, sok elhagyott teraszos dűlőt láthatunk, mindez pedig arról tanúskodik, hogy a területeken régebben szőlő, sőt még esetleg gyümölcsös is volt. Ezeknek a parcelláknak a felújítása, újratelepítése lenne az elkövetkező tíz esztendőben a megoldandó nagy feladat.
– Kitől várhatnak a szőlőtelepítés gondolatával kacérkodók segítséget, támogatást?
– Most már, az uniós tagságunk jóvoltából, többek között szőlő újratelepítésének az elősegítésére is, kizárólag az EU-s strukturális alapokból meríthetünk tőkét, támogatást. Tárcánk saját forrásból már csak pénzszűke miatt sem támogathatja az ilyen irányú kezdeményezéseket, de nincs is rá keret, hisz a csatlakozásunk után a támogatások nem lehetnek kétsíkúak, azaz egyazon célra nem lehet két forrásból pénzt meríteni.

Tokaj hát mindkettőnké?

– Előadásában a két ország között egy ideig némi feszültségforrást jelentett borvitát is érintette. Változott-e az elmúlt hetekben valamit is „Tokaj-ügyben“ a helyzet?
– Jelenleg az a helyzet, hogy a két szaktárca illetékesei aláírtak egy egyezséget jelentő megállapodást. A szerződés Brüsszel közbenjárására jött létre. A megállapodásban mi felvállaltuk, hogy a vita alapjául szolgáló tételeket, amelyek korábban „elvarratlan szálak“ voltak, jogszabályokba fektetjük. A megállapodás megszövegezésekor az elsődleges célunk az egységes „Tokaji borvidék“ kialakítása volt.

– Minden vitás kérdést sikerült maradéktalanul megoldani?
– Majdnem. Vita tárgyát már csupán a területkijelölés képezi. A két fél abban állapodott meg, hogy Szlovákiában a tokaji szőlő területe nem haladja meg az 565 hektárt. A pillanatnyi helyzet szerint a területkijelölésre szeptember végén kerül sor, a feladatot egy munkacsoport fogja végezni, a munkacsoportot pedig a miniszter úr nevezi ki. A napokban egyébként tárcaközi egyeztetésre, egy teljesen új bortörvényt nyújtottunk be. A törvénytervezet messzemenőkig harmonizál az európai uniós követelményekkel, de mondhatnám azt is, hogy valójában megegyezik az uniós bortörvénnyel.

– Milyen irányban történt lényegi változás?
– A változás áttekintéséhez pergessük kicsit vissza az eseményeket. Két évvel ezelőtt a magyar fél még a probléma megoldásától is teljesen elzárkózott. Abban az időben a magyar fél még csupán a „történelmi terület“ nagyságát akarta jóváhagy(at)ni, ami valójában három község katasztere, területe, s mindössze 172 hektárt jelent. Nagyobb területről hallani sem akart. Mára már jelentősen megváltozott a helyzet: más politikai légkör alakult ki, s a magyar kormány, minden bizonnyal az uniós ösztökélés miatt is, a megegyezés felé hajlott. Jómagam is nagyon megörültem a tárgyaláskészségnek, s kimondottan örülök a megállapodásnak is, hisz nekem személy szerint is szent meggyőződésem, hogy egy közös, egységes névvédelem nagyobb lehetőséget nyújt egy harmadik országbeli „Tokaj“ névhasználattal szemben is.

– Konkrétan mire gondol?
– Elsősorban a szlovén vagy az olasz „Tokaji bor“ elleni védelemre gondoltam.

– A magyar félnél mivel tudtak a szlovákiai Tokaji bor védelme érdekében érvelni?
– Az érveink konkrétak, s világosak voltak: a területnagyságot illetően, a „vitás területek“ földtani, éghajlati, termesztési feltételei ugyanazok, mint a magyarországi oldalon lévő területeknél.
– Vagyis, hogy nem csupán a három település határa jelenti minálunk Tokajt?
– Igen. Nem lenne logikus, hogy egy mondjuk kétszáz méter hosszú dűlő fele, csak azért mert nem tartozik a három falu egyikének sem a „felségterületéhez“, ne lehessen tokaji bor termesztésére alkalmas. A magyar fél egy idő után szerencsére belátta, hogy a trianoni határkijelölés óta, amikor is mindössze a három szóban forgó község képezte Tokaj hegyalja részét, egyfajta történelmi fejlődés történt, s kompromisszumos megoldás született.

A bor világa...

A Borfalu-napok egyik legjelentősebb társrendezvényének mondható „A bor világa – a világ bora“ konferencia háziaszszonya Szlatényi Éva EU-szakértő volt.

– Ki a Borfalu ötletgazdája – tudakoltam a „háziasszonytól“ –, s mi a konferencia elsődleges célja?
– A Borfalut – árulta el – egy tízegynéhány fős társaság „álmodta meg“. A konferencia célja? Elmondom. Aki időnként egy-két pohár minőségi szőlőből készített nemes itókát elfogyaszt, egészségesebb marad, mint a bortmegvető absztinens. No meg aztán, a bor a magyar ember számára szakrális ital... Nézzünk azonban a téma mélyére is. A szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvényben kapott felhatalmazás útján a borok eredetvédelmi szabályairól szóló 97/2004. FVM rendelet 558 borvidéki települést határoz meg. Ezek túlnyomó része (489) olyan falu, ahol a borászatnak sok évszázados hagyományai vannak, a borkészítés tudománya apáról fiúra száll, boraik mégsem eléggé ismertek a nagyközönség előtt.
Az Első Magyarországi Borfalu megálmodóinak az volt a céljuk, hogy lehetőséget biztosítsanak ezeknek a településeknek szép hagyományuk és tudásuk bemutatására. Az ismeretség ugyanis nem csupán a jövőbeni gazdasági fejlődésüket alapozza meg, hanem a fiatal generáció tagjainak is lehetőséget ad arra, hogy apáik-nagyapáik tudását felhasználva ne csak szűkebb hazájukban boldoguljanak. A rendezvényt életre hívó asztaltársaság meggyőződése, hogy a magyar borágazat csupán egy merőben új, a bortermő hely megközelítésű és erre építő marketingszemlélettel lehet a jövőben sikeres.
Számos magyarországi településen az egyetlen bevételi forrás a szőlő és bortermelésből származik. A kisborászatok számára a termelés és az értékesítés között megteendő út sokszor nehézkes, hiszen a jelenlegi bormarketing középpontjában nem ők állnak. Ha a települések, és ezen keresztül a bortermelők, közvetlen kapcsolatba kerülnek a fogyasztókkal, lehetőség nyílik a termelői bemutatkozásra, az adott település, borvidék borainak a megismertetésére.
A bortermelő települések számára a gazdasági recesszió elleni harcban az egyetlen kitörési pont a fogyasztók közvetlen megszólítása. Erre nyújt az Első Magyarországi Borfalu kiváló lehetőséget, ugyanis ez az egyetlen lehetőség az évszázados hagyományokkal rendelkező bortermelő településeknek arra, hogy bemutassák felbecsülhetetlen értékű és gyakran sajnos egyetlen kincsüket, a borkészítés tudományát. A Borfalu megrendezésével az volt a szándékunk, hogy az egyes régiókra jellemző borfajták mind ismertebbek legyenek.
A rendezvény a települések részére is remek bemutatkozási lehetőséget jelent, hiszen – élénkítve ezzel a borturizmust, a falusi turizmust – a borászaton keresztül felkeltheti az érdeklődést az adott régió, az adott település iránt.
A négynapos rendezvénysorozaton tehát Magyarország borászai cseréltek egymással ízeket, tapasztalatot és filozófiát. A Borfalu az érzékek fesztiválja volt. A fesztiválhoz kötődő konferencián borszakértő, orvos, lélekbúvár és neves író egyaránt tartott rövid, ám kimondottan érdekes „bort dicsőítő“ előadást.

A bor dicsérete

Az 1938-as budapesti világkiállításon dr. Luka István belgyógyász az Egészségpolitikai Társaság alelnöke a bor és egészség kapcsolatáról beszélt. A Vajdahunyadvárban múlt pénteken folyt rendvényen fia, dr. Luka László orvos, pszichiáter elevenítette fel a témát.
– Borivás révén kellemesen megszabadulunk a sok belénknevelt, tiszta fejjel elraktározott szabálytól és illemtől. Megtanultuk, hogy respektálnunk kell az előírásokat. Az önkívületi állapotban azonban senkit nem vesznek komolyan. Ezt az áldásos helyzetet segíti elő az alkohol.
Gyurkovics Tibor író (és pszichiáter) előadásának „A bor és lélek, bor és szerelem“ címet adta. Beszédét egy Ady-versidézettel kezdte. Azért, magyarázta, mert Ady volt a magyar irodalom nevezetlen és megnevezhetetlen nagyságú borszakértője. Majd folytatta:
– Az ivásnak megvan a maga fiziológiája, filozófiája, pszichológiája. Ady ezt is zseniálisan kifejti. Az alkotások nagy része, s ebben is igaza van, tulajdonképpen valamiféle féltudati állapotban születik.
Az alkohol, ellentétben a kábítószerrel, a lélek üdve. Adynak szerintem vagy háromszáz, négyszáz még tisztességes alkoholmámorban született jó verse van.
A borivásnál a legnagyobb veszélyt a túladagolás jelenti.
Dr. Fehér János belgyógyász professzor a „Borterápia elméleti háttere“ címmel foglalkozott a nemes nedűvel.
– A bort Egyiptomban az ókorban, papirusztekercseken olvasható szövegek igazolják, epilepszia gyógyítására, de például sárgaság ellen is alkalmazták. A sárgaság pedig, jól tudjuk, a májbetegség egyik jellegzetes tünete.
A közelmúltban egy magyar turistacsoport tagjai Egyiptomban, Hurghadában fertőző májgyulladást kaptak. Azért betegedtek meg, mert a nagy hőségben ötcsillagos szállodájukban csapvizet ittak. Ha bort fogyasztottak volna, nem betegedtek volna meg.
A bor kis mértékben nyugtató hatású is. Rómában többek között sebfertőtlenítésre is használták. A borról a testamentumokban, az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt olvashatunk. Persze a szent írásokban az is szerepel, hogy a mértéktelenül fogyasztott ital többek között sok romlást okoz.
Egy pohár bor az életkilátásainkat javíthatja. S a mérsékelt borfogyasztás mintegy 25 százalékkal csökkenti az éves összhalálozások számát.

ZOLCZER LÁSZLÓ