Létének néhány esztendeje alatt a martosi Pünkösdi Országos Népművészeti Ünnepség bekerült a köztudatba. A Katona István által a Feszty-parkba a nyári időszakra megálmodott kulturális rendezvény is hamarosan széles körben ismertté válik majd, hiszen a közelmúltban lezajlott első rendezvény is számos érdekes programot kínált mind a helybélieknek, mind a távolabbról érkezőknek, nem beszélve arról, hogy minden évben a parkban, ebben a nagyon kellemes természeti környezetben rendezik meg a Fiatal Írók Találkozóját is. Katona István nyitott szemmel és tiszta fejjel „álmodik”, újabb és újabb terveket szövöget, mondván, ki kell nyitni a világot ennek a népnek, mert megérdemli és mert megérett rá. A martosi katolikus templom is Pista egyik olyan álma volt, amelyet igyekezett minél hamarabb megvalósítani. És nem önmagának... Minden bizonnyal ez a Kárpát-medence legújabb katolikus temploma, hiszen nemrégen volt a felszentelése. Külleme és a belseje is érdekes, mondhatni egyedülálló. Az építmény Szent Vendelről kapta a nevét. Miért ennek a szentnek ajánlották fel és hogyan született meg az épület, amely inkább kápolnára, egy Árpád-kori kistemplomra emlékeztet – erről kérdeztük Katona Istvánt.
– Martoson száz egynehány évvel ezelőtt az árvíz elpusztította a katolikus templomot. A lakosok többsége ugyan a református felekezethez tartozik, viszont van százhetvenöt katolikus hívő. Száznegyvenhét éve összeomlott a katolikus templom. Akkor menekítették az ímelyi templomba Szent Vendel szobrát és a templom oltárát. Azóta őrzik az ímelyi hívek templomukban a szobrot. Sajnos, az az oltár az enyészeté lett. A hatvanas években Martos távlati fejlesztési tervében szerepelt egy Szent Vendel-kápolna. Függetlenül attól, hogy református többségű a falu, a község védőszentje Szent Vendel, hiszen például október 20-án búcsút tartanak. Szent Vendel skót származású volt, egy királynak a fia, aki az állatok és a pásztorok védőszentjévé vált Krisztus után hétszázban. A kultusza a Kisalföldön, főleg a Csallóközben és a Mátyusföld délnyugati csücskében a 18. század második felében terjedt el. Szóval már évtizedekkel ezelőtt szó volt róla, hogy legalább egy kápolnát kapnak a katolikus hívek. Ennek ellenére tizennégy évvel a bársonyos puccs után még mindig nem volt templomuk. A községháza annyiban tudott segíteni, hogy a tűzoltó szertárat ajánlották fel, de azt nem fogadták el az itteni hívek. Ennélfogva – mondhatnám ad abszurdum – magánlakásokban tartották a szentmiséket. 2002 decemberében döntöttem el, hogy ajándékba adom cégünk kertjét és ebben a feleségem, Thurzó Gabriella maximálisan támogatott, hiszen ő is katolikus. Ezután, sajátos elképzelést követve papírra vetettem egy Árpád-kori jellegű, nádtetős kistemplom rajzát. Tudvalévő, hogy az egyház mindig is cseréptetős templomokat építtetett. A mindenkori parasztember a saját házát nádtetővel fedte, de az ily módon megtakarított pénzből is mindig jutott arra, hogy az Isten házának cseréptetője legyen. Én ma, ebben az őrült világban ezt megfordítottam, mert ebben a rohanásban, a pogányságunkban, a lélekrontó tévéműsorokban azt látjuk és érezzük, hogy a magas fokú technika és a fogyasztói társadalom egyre inkább elfordul Istentől. Tehát egy olyan világban élünk a huszonegyedik században, amelyben minden fontosabb a számunkra. Mindenkinek házimozija, videója, autója, tévéje, mindenfajta technikája van, így most már akkor az Isten háza lett a legszegényebb, nem jutott rá cserép. Ezért én, mint említettem, megfordítottam az egészet. Az utolsó nádtetős templomunk a Rákóczi szabadságharc idején született a Kárpátalján, tehát az Ungon túl. Az általam tervezett templom teljesen sajátságos, eltérő a megszokottól. Korábban megfigyeltem a martosi építkezési stílust, abból is merítettem. Ha az ember belép a templomba, faragott kapubálványok vezetik őt be. Akác gerendákból, valamint a Kárpát-medence középkori történelmi térképéből van kirakva a járda. Tehát csak Magyarországon át jöhetünk be az Isten házába, amelyet hajlított, Noé bárkáját idéző, hatalmas harangláb gerendák tartanak. Elöl van a szintén nádból készült lélekharang és a feszület, hátul a Szent Korona. Egy Árpád-kori kistemplomot kell elképzelnünk. Ugye Szent István megírja a törvénytárában, hogy minden tíz falu építsen fel egy templomot. A miénk negyven férőhelyes. A közelmúltban száznegyvenhét év után visszatért Martosra Szent Vendel. A keresztutat, a stációkat megjelenítő festményeket Somogyi Győző festőművész barátunk ajándékozta. A képek a világon egyedülállóak, hiszen magyar parasztemberek segítik Jézust a kereszt cipelésében, Zobor-aljai magyar népviseletben Szűz Mária tartja az ölében egyetlen fiát, Jézust a keresztről való levétele után, magyar huszárok védik Jézust, magyar parasztemberek ülnek mellette és siratják. Azt hiszem, a világon két nép van csak ilyen: a lengyel és a magyar, amely vallást választott magának. S a magyarok keresztény Istent választottak maguknak, amikor bejöttek a Kárpát-medencébe.
Érzésed szerint sikerül-e majd itt a híveket minden vasárnap
összegyűjteni?
– Az eddigiek folyamán havonta egy alkalommal volt szentmise. Nyilván az a
nyáj, amelynek nincs pásztora, előbb-utóbb szétszéled. Két évvel ezelőtt egy
nagyon jó ismerősöm Kaván, fiának szerencsétlen sorsától hajtva, önszántából
elkezdett építeni egy kápolnát. A végén már az egész falu építette. A
szentmisékre eleinte tíz, tizenöt ember ment. Ma hetvenen, nyolcvanan vannak, s már
nem férnek el a kápolnában. Az udvarában állnak és úgy hallgatják Isten igéjét.
Bízom benne, remélem, hogy ebbe a házba is beköltözik az Isten, s ha meglesz a
nyájnak a pásztora, akkor a nyáj is újra összeterelődik.
(zaér)