Jogi tanácsadó

Amnesztia - Kártérítés

D. M.: Az újságban olvastam az amnesztiáról, amit az új köztársasági elnök hirdetett ki. A cikk szerint ez vonatkozik a 30 000 koronától kisebb pénzbüntetésekre. Egy évvel ezelőtt felmondtam a munkaadómnak, aki azt nem fogadta el, de én egy jobb állás miatt beléptem más céghez. A régi cégem ezért beperelt, mivelhogy az indokolatlan távollétem kárt okozott neki. A pert elvesztettem és köteleztek majd 15 000 korona megtérítésére plusz a perköltségeket is nekem kell megfizetnem, vagyis majd 24 000 koronát. Én nem fizettem, ezért a régi cégem exekútorhoz fordult. Így a megfizetendő összeg még növekedett. Az exekútorral megegyeztem, hogy a fizetésemből havi levonásokkal törlesztem az adósságot. Azt szeretném megtudni, hogy az amnesztia vonatkozik-e az én esetemre? Kérdeztem a helyi ügyvédet, de nem tudott nekem semmit mondani. Én úgy gondolom, hogy rám is érvényes az amnesztia, ezért júniusban leállíttattam a lefogásokat. Mit tegyek?

Sajnos, azt kellett az elküldött okmányok alapján megállapítanom, hogy a bíróság helyesen és törvényszerűen járt el, amikor önt a kártérítési perben elmarasztalta, bármennyire is mások az érzései. Ön valóban nem volt jogosult más munkahelyre belépni, amíg nem volt érvényes felmondása. Az pedig nem volt, mert a munkaviszony azonnali felbontásával a munkaadója nem értett egyet, erre pedig joga van. Önnek ún. abszenciája volt, ezért aztán a cége szüntette meg a munkaviszonyt a munkafegyelem súlyos megsértése indokával. Az ön kiesésével keletkezett kár összegét pedig kellően bizonyította.
A cég eljárása is jogos volt, amikor végrehajtóhoz fordult, hiszen ön nem teljesítette önként a bíróság jogerős ítéletét.
Ami a lényeg: az SZK elnökének 363/2004 számú, az amnesztiáról szóló határozata csupán bűnvádi eljárásban kihirdetett ítéletekre vonatkozik, civil ügyekre nem. Az ön esete civil eljárás volt, aminek folyamán önt kártérítésre kötelezték – ez pedig nem büntetés. Szándékosan kárt okozott a régi munkaadójának, ezért a Munkatörvénykönyv 179-es paragrafusa, 1-es bek.-e értelmében felelős ezért.
Minél előbb lépjen kapcsolatba az exekútorral, magyarázza el neki, hogy miért állíttatta le a havi törlesztést (hogy tévedésben volt az amnesztia miatt) és minél hamarabb folytassa azt, nehogy a végrehajtó más, durvább módszerekhez folyamodjon. A végrehajtás okozhat komoly problémát a munkaadójánál is, akinek nem biztos, hogy tetszene az ilyen kellemetlenség.
Dr. Balla Éva