Történelmi ismereteink alapján azt kell mondanunk, hogy a Kárpát-medence lakosságának sorsa már évszázadok óta hányatott. Uniós tagságunk elnyerésével remélhetőleg gazdasági és politikai értelemben is sikerül e hányattatás végére pontot tennünk. Új lehetőséget kaptunk, hisz eddig rólunk nélkülünk döntöttek, most viszont új Európa alakulhat a régi romokon. A történelem ugyanakkor velünk él, hisz az a nemzet, amely nem becsüli múltját, nem érdemli meg jövőjét sem. Dr. Hörcsik Richárdot a következőkben elsősorban régióink lehetőségeiről kérdeztem.
– 2004. május 1. azért is történelmi jelentőségű dátum, mert lezár bizonyos
periódusokat. Egy olyan korszakot, amely képmutató módon nyomorított meg embereket,
családokat, országot, mégha látszólag ismeretlen fogalom is volt a
munkanélküliség, a kisebbségi, ill. a gazdasági probléma. Múltunk egyik nagy
hibája, hogy mindig elfogadtuk azt, amit mások mondottak ki helyettünk. Aki pedig
gondolkodni mert, eleve gyanús volt. Hogy mára mindez mégis megváltozhatott, ahhoz
elengedhetetlenül szükség volt a rendszerváltásra, hisz a változások 1989-re
vezethetőek vissza. EU-s tagságunk pedig egy folyamat eredménye, amelyhez szükség
volt a lakosság együttes akaratára és munkájára, amikor arról döntöttünk, hogy
biztonságpolitikai és gazdasági szempontból egyaránt szeretnénk az egyesült
Európához, Európa boldogabb feléhez tartozni. 1990-ben naivan azt hittük, hogy 2-3
éven belül megtörténhet a csatlakozás, ám idővel kiderült, hogy ez jóval
bonyolultabb dolog. Rájöttünk, hogy az EU alapvetően a kvóták egysége, és nem
kínál kész recepteket számunkra. Rövidesen kiderült az is, hogy az EU egy
szabályozott piac, s hogy integrálódhassunk, ahhoz több szempontból is fel kell
zárkóznunk. Elengedhetetlen tehát a felkészülés, amely a gazdasági
átrendeződéssel párhuzamosan zajlott. 1990 óta gazdaságunk fokozatosan átalakult,
aminek haszonélvezői és elszenvedői egyaránt mi voltunk. Átéltük a privatizáció
visszásságait, rájöttünk, hogy pénzt csak pénzből lehet csinálni,
belecsöppentünk abba a szabadkereskedelembe, amelyet korábban kárhoztattunk. Aki
időben felismerte a kapitalizmus törvényeit, 1-2 év alatt vagyont szerezhetett. A
lakosság többsége azonban mind a mai napig nehezen emészti ezt, mert sérti
igazságérzetét, hogy hihetetlen vagyonok akkumulálódtak.
Problémáink most is vannak. Saját régióm egyetlen konkrét példájaként csak
Tokajhegyalját említeném, a 22 magyar bortermelő vidék egyetlen zárt és
történelmi borvidékét. A szocializmus idején a híres tokaji borból évtizedeken át
évi 20 millió palack került a szovjet piacra, nem kellett tehát különösebben
gondolkodnunk az értékesítésről. Mint mindenütt, a bortermelésben is kialakult a
mennyiségi szemlélet, csakhogy a Szovjetunió szétesésével ez a piac is szétesett.
Azóta a tokaji a világpiacon próbál megkapaszkodni, s az élet fokozatosan megtanít
bennünket arra, hogy a mennyiségi szemlélet helyett ismét a minőségi kerüljék
előtérbe. Ennek érdekében ismét megjelent a technológiai fegyelem, és olyan
külföldi cégek érkeztek hozzánk, amelyek a technológiát, a tőkét hozzák. Csak
margóra jegyezném meg, hogy a magyar gazdaság teljesítőképességének növekedése
ma háromszorosa az unióénak. A különféle szabályzórendszerek kiépítése nem az
unió érdeke. Nem azért kell pl. csatornázni, mert az EU előírja, a
környezetvédelmi szabályzókat azért kell betartanunk, hogy unokáink is
egészségesek maradhassanak. Az állatok, a termőföld összeírása sem öncélú. Az
unió a mennyiségek lefölözésével próbálja a piacot rendben tartani, hogy ne legyen
túltermelés. Csatlakozásunk tehát mennyiségi és minőségi változásokat
eredményezett.
Viszonylag gyakran olvashatunk arról, hogy uniós polgárokként milyen
lehetőségeink vannak külföldön, ám jóval kevesebb szó esik arról, hogy itthon mi
lesz velünk.
– Mindenekelőtt tisztáznunk kell egy fontos dolgot: nem mi csatlakoztunk
Európához, hiszen mi annak része vagyunk. Mi egy szervezethez csatlakoztunk, az EU-hoz,
amely által kinyílt előttünk egy több mint 450 milliós piac. Az EU-nak legalább
olyan fontos volt a közép-európai bővítés, mint nekünk. Az új piacok megszerzése
az EU jól felfogott érdeke, hisz a piacgazdaság természete a terjeszkedés. Ha pl.
1992-ben tagozódtunk volna be ebbe a piaci rendszerbe, akkor bennünket egyszerűen
letaroltak volna, hisz hiányzott a magyar vállalkozói réteg.
Miért olcsóbb ma pl. a holland tej? Mert a holland paraszt 100%-os állami támogatást
kap Brüsszeltől, míg a hazai csak 50%-ot. Ezzel előnyökhöz jut a holland, és
olcsóbban árusíthatja termékeit. De a magyar 50% mégiscsak többszöröse annak, amit
mezőgazdasági termelőink évekkel ezelőtt kaptak. Saját mércével mérve tehát
megugrik a termelők támogatása, de az összehasonlításban már nem olyan pozitív a
kép. Az érem harmadik oldalát viszont az utánozhatatlan magyar ízek adják. Bár
másutt is szép a termés, de nyugaton általában hiányzik sava-borsa. S mert ízre a
magyar áru sokkal finomabb, ezért félnek tőlünk a nyugatiak.
A gazdaság mellett politikai rendszerünk is elsőként harmonizált az EU-val. A pártok
megjelenése hozzászoktatott bennünket mások véleményének tiszteletben tartásához.
Felnőttségünket jelzi az is, hogy elmegyünk szavazni, és szavazatunkkal véleményt
nyilvánítunk. Az önkormányzatiság létrehozásával pedig saját magunk alakíthatjuk
sorsunkat. Ha van ötletünk és pénzt is tudunk hozzá szerezni, bármilyen terv
megvalósítható.
A jövő Európája a régiók Európája, ezért a politikai véráramlatnak is
előbb-utóbb lentről fölfelé kell haladnia, hogy ne a kormány, a minisztériumok
döntsék el, mire költjük helyben a támogatást, amelyet eleve a régiók tanácsának
kell megkapnia. A régiók lakóinak ugyanakkor el kell sajátítaniuk a politikai
kultúrát. Fontos, hogy vezetőik biztos megélhetéssel rendelkezhessenek, mert csak
így védhető ki, hogy ne válhassanak megélhetési politikussá.
Ki kell tudnunk harcolni, hogy a fővárostól távoli régiók is beleszólhassanak a
fejlesztésbe.
EU-s tagságunk nemcsak lehetőség, felelősség is, s e felelősség nemcsak a
kormányé, hanem az önkormányzaté és a polgáré egyaránt.
Zsebik Ildikó