Énekelte augusztus első vasárnapján a IX. Nógrádi Folklór Fesztiválon a
Nagykéri Csemadok szervezetének vegyes népdalkórusa. A palócfesztivál a Hollókő
Közalapítvány jóvoltából került megrendezésre.
A nagy számban megjelent színes forgatagot Szabó Csaba, a nógrádi kis település
polgármestere köszöntötte. A rendezvény célja a hagyományőrzés, a települések
összefogása és nem utolsósorban a szórakozás. A környék szomszédos falvai,
úgymint: Rimóc, Szécsény, Nagylóc is képviseltették magukat. Nyolc település
lelkes lakosai nem kis szorgalommal egy főzőversenyen mérték össze erejüket.
Megpróbálták lencsevégre kapni a hangulatot, amit a jókedvű résztvevők
teremtettek.
A Cserhát védő, ölelő karjai úgy őrzik Magyarország eme páratlan értékű
gyöngyszemét, hogy 1987-ben a falut környezetével együtt a Világörökség
részévé nyilvánították. Lakói palócok, jellegzetes nyelvjárásuk mellett gazdagon
díszített népi öltözetüket is büszkén viselik.
Nagyobb ünnepek alkalmával a falu apraja-nagyja ezeket a maguk keze által készített
ruhákat ölti fel. A lányok akár tíz alsószoknyát is felvehetnek. Többsoros gyöngy
ékesíti nyakukat.
Hollókő Vára, amely a XIII. századból származik, szinte uralja a tájat.
Eredetmondája szerint Sztrahova várának ura szépasszonyt rabolt, akinek dajkája
boszorkány volt. Természetesen, mint minden boszorkány, ő is az ördöggel volt nagy
komaságban. Úrnőjét az ördögfiúk szabadították ki. Hollóvá változva hordták
el a várépület köveit, és a mai helyén a hatalmas sziklán felépült a hollókői
vár. A csaknem teljes egészében helyreállított vár 1996-ban megnyitotta kapuit és
azóta időszaki kiállításokkal várja az érdeklődőket.
Az ófalu parányi házait, kedves lakóit megszeretni egy pillanat műve. Itt
megcsodálhatjuk a népi építészet egyedülálló remekműveit. A fehérre meszelt
parasztházak három jól elkülöníthető helyiségből állnak: pitvar, vagyis a
konyha, a tisztaszoba és a kamra. Érdemes megállni egy pillanatra a helyiek portája
előtt, és meghallgatni történeteiket régi szokásokról, hagyományokról. Hollókő
megér egy fesztivált.
Száraz Enikő