A szlovákiai magyar irodalom egyik legizmosabb műfaja a gyermekirodalom, hangoztatják a szakértők és ez a vélemény nemcsak a megjelent munkák mennyiségével, hanem minőségével is megtámogatható. Alig van olyan költőnk, írónk, aki legalább egy-két vers erejéig ne szólt volna a gyerekekhez, a fiatal olvasókhoz. Sőt, vannak olyan jeles szerzőink, akik elsősorban a gyermekirodalom révén váltak széles körben ismertté nemcsak nálunk, hanem Magyarországon is, ahol felfigyeltek munkásságukra. Közéjük tartozik Tóth Elemér, akinek a legutolsó könyve is gyermeknek szánt kötet, ezúttal próza. A szépen illusztrált könyv a Mese az aranykalapácsról címmel jelent meg a közelmúltban a Madách-Posonium kiadó gondozásában. A fésületlen beszélgetés Tóth Elemérrel nemcsak ebből az alkalomból készült, hanem azért is, hogy megtudakoljuk tőle, ő milyennek látja a mai gyermek olvasási hajlandóságát.
– A most megjelent könyvemben elsősorban a régebbi írásaimat, meséimet gyűjtöttem össze, egy kicsit megsimogatva őket a mai, új látásom szerint. Van benne egy verses bábjáték-szerűség is, gondolom, a gyermekeknek jó lesz eljátszani, előadni majd az iskolában. Véleményem szerint valóban jelentős és színvonalas a szlovákiai magyar gyermekkönyvtermés. Már az én indulásomkor is olyan ragyogó példák voltak előttünk, mint Weöres Sándor és a többiek. Belőlük táplálkozva épült fel ez a szlovákiai magyar irodalom. Annak idején – hízelgek magamnak – a bölcsőjénél én is ott voltam. Egyszer a hajdani Jugoszláviában jártam, ahol akkor hirdettek meg éppen egy gyermekirodalmi pályázatot, és onnan visszatérve döntöttem úgy, hogy meg kellene próbálni. Korábban is működtek már tájainkon sikeres gyermekversírók, de ekkor indult meg igazán, és folyamatosan felépült ez a máig ívelő irodalom a gyermekek és persze a felnőttek számára is.
Tóth Elemér hányadik gyermekkötete is ez a Mese az aranykalapácsról
című?
– A negyedik, vagy ötödik…? Nem számoltam össze, magam sem tudom,
megmondom őszintén, de ez az első mesekönyv, az első ilyen jellegű prózakötet.
Elkészült közben az újabb is, amelybe gyermekverseimet, meséimet, történeteimet
gyűjtöttem egybe. Remélem, hogy akad majd kiadó amely megjelenteti, mert sajnos bajos
dolgok ezek, hiszen általában semmire sincs pénz. Állítólag. Hát ez van...
A gyermekeknek szánt könyv megfelelő, színvonalas illusztrációk, szép
kiállítás nélkül ma már nehezen kapaszkodik meg a piacon. Legújabb köteted
illusztrátorával úgy tudom, nagyon elégedett vagy…
– A könyvet Varga Lajos illusztrálta. Annak idején írtam én egy mesét,
amely arról szólt, hogy a festő bácsihoz ellátogatnak mindenféle állatkák, és a
festő bácsi rajzol nekik szép kerteket. Ez a „festő bácsi” Varga Lajos volt.
Fontosnak tartottam tehát ezek után, hogy ő illusztrálja a könyvet annál is inkább,
mert nekem nagyon tetszettek a rajzai. Korábban is rengeteget dolgoztunk együtt, amikor
még a Tábortűz c. gyermeklapot szerkesztettem. Én akkor is meg voltam elégedve a
munkáival, s most is elégedett vagyok. Szerintem nagyon szép lett a kötet, de hogy
aztán az olvasók milyennek ítélik meg, azt nem tudom. Remélem, hatni fog a mesékkel
együtt.
A kötetben egy bábjáték is található. Erről jut eszembe, hogy ugye a
Duna menti Tavasz elnevezésű fesztiválon nagyon sok előadást láthat a közönség, s
általában ezek az előadások vagy külhoni szerzők munkáira épülnek, vagy
klasszikus magyar regények, egyéb munkák feldolgozásairól van szó. Mivel kevés honi
szerzővel találkozik az ember, bábjátékoddal esetleg már egy létező igényt
szolgálhatsz ki. Talán más színpadi munkákat is meg lehetne írni... Gondoltál már
erre?
– Mindenképpen. Magam is évekig látogattam a Duna menti Tavasz
gyermekelőadásait és bizony fájt, hogy kevés hazai szerző szerepelt a műsoron.
Egyedül Soóky László és még néhány szerző műve szerepelt a programban itt-ott.
Persze ez egyáltalán nem a szereplők, illetve a programszervezők hibája. Kevés az
ilyen jellegű munka. A múltban újságíróként, szerkesztőként, a lapért felelős
emberként sajnos nem nagyon engedhettem meg magamnak, hogy jobban elmerüljek a
gyermekeknek szánt irodalom művelésében, mert a szerkesztés taposómalma másfelé
vitte az embert. Mivel néhány éve már úgymond nyugdíjas vagyok, most kezdek igazán
fölszabadulni az írás számára. Elhatároztam, hogy egy kisebb kötetre való
mesefeldolgozást, színpadi művet írok a gyermekeknek. Verses játékok lesznek ezek,
hogy a gyermekek ritmusérzékét, nyelvét is pallérozzuk általuk. Szeretném ezt a
tervemet rövidesen megvalósítani. Az új kötetembe, amelynek az lesz a címe, Hol
laknak a sünik, is lesz egy bábjáték. Iskolai előadásnak szánom, bár jó
rendezővel máshol is színre lehet vinni. Írásaimmal mindig az volt a célom, hogy a
gyermekekkel megszerettessem az irodalmat, az olvasást s általa a játékot, a
színpadot. Hiszem és vallom, s mindig is ezt mondtam, hogy ha a kicsikkel gyermekkorban
megszerettetjük az olvasást, többségük felnőtt korban is hűséges marad a
könyvhöz és az irodalomhoz, a nyelvhez, amely számunkra mindenképpen a megtartó
erőt jelenti.
Évekig a Tábortűz szerkesztője, főszerkesztője voltál és nyilván
tapasztaltad, hogy a gyerekek manapság mennyire szeretnek olvasni, egyáltalán hogyan
olvasnak, s milyenek az olvasási szokásaik? Tudom, sok olyan írás jelent meg a lapban,
amely szinte sugallta a gyermekeknek azt, hogy olvasni kell, mert olvasni jó és hasznos
dolog. Miért van mégis az, hogy miután ezek a gyerekek már egy kicsit felnőnek,
nagyobbak lesznek, az olvasásról elég könnyen lemondanak, vagy legalábbis már nem
olvasnak olyan rendszeresen, mint korábban?
– Ez nekem régi fájdalmam, és mindent elkövettem ez alatt a negyven
valahány év alatt, amíg az újságot szerkesztettem, hogy megszerettessem a
gyermekekkel az olvasást. Gondolom a bőség zavara a ludas a dologban, hiszen annyi
minden körülveszi a gyermekeket, a tévé, a számítógép, a videó... és a könnyebb
felé hajlanak el. Nem tanítjuk meg őket a nehezebb, de tartalmasabb befogadására, a
komolyabb munka becsülésére. És az olvasás is komoly szellemi tevékenység, amely
azonban lelket nemesítő és sok szépet ad. A tévé, a számítógép izgalmas, de
pillanatnyi valami. A könyv az igazi élmény, hiszen olvasáskor a gyermek fantáziája
is felszárnyal, amikor maga elé vetíti a könyvben történteket.
A Kaláka együttes, illetve a Három kalap elnevezésű alkalmi zenei
formáció hanghordozóin is megjelentek verseid megzenésített változatai. Ilyen
módon, kazettán vagy CD-n is sikeresen lehet, lehetne népszerűsíteni
gyermekirodalmunkat. Mi erről a véleményed?
– A legjobb gyermekversekből minden évben ki kellene adni egy kazettát, CD-t
és meggyőződésem, hogy hamarabb vevőre akadnának, mint sajnos a nagyon drága
könyvek, mert bizony ma már a könyveket alig lehet megfizetni. Egyre kevesebb szülő
engedheti meg magának, hogy rendszeresen könyveket vásároljon gyermekeinek. Itt a baj.
Én annak idején a Tábortűz szerkesztésekor is arra gondoltam, azért kell minél
több irodalmat adni a gyerekek kezébe, mert ha megszeretik az olvasást, akkor az
újság után a könyvhöz is megtalálják majd az utat, és pénzt próbálnak majd
összekuporgatni a könyvekre.
Beszélgetett: Lacza Tihamér