Kín-keserves hónapokat élt meg a szlovákiai magyar kulturális élet. Januártól
augusztusig koplaltató pénztelenség malomkövei közé kerültünk. Zárva volt
előttünk az állami nagypénztár, ahová mi szorgalmasan hordtuk és hordjuk
adókoronáinkat. Reményekkel szavaztunk a befogadó Európára, reményekkel szálltunk
az európai hajóra. Izgalommal vártuk és várjuk a nagy csodát, a jobb
Európa-világot. A hajó fedélzetén politikusaink mosolyognak, alattuk fényes
ablakokban hivatalnoksereg integet s legalul versikélő plebs mereszti a nyakát.
S várjuk a fogadtatást. Várjuk, várjuk, semmi. Tapsolunk is, hátha, semmi... Egy
hónap, kettő, négy, öt, hat, hét hónap, talán majd a postás hoz egy magyarázó
békítő levelet. Semmi... Aztán rájövünk, hogy a remény hajója áll, zátony.
Célba sem értünk s máris vesztett illúziók. Áramkiesés. A szlovákiai magyar
kultúra intézményei nyolc hónapot vártak míg elindult a támogató pénz csorgása.
Képzeljük el, hogy az állam jeles tisztségviselőinek nyolc hónapra leállítanák
járandóságaikat. Kultúránk jelentős intézményei, a nyomdák hitelezésből s
kölcsönökből éltek. Adósságot halmoztunk, amit papírtologatások, egyre dühösebb
kitörések s alibista magyarázkodások kísértek.
A nincstelenség válságának állapotát éljük Európa kapujában. Kéregető
koldusnak éreztem magam, gondolom mások is így vannak. Ilyen helyzetekben a
megszállottság az utolsó megtartó cérnaszál. (Ajánlom elolvasni Katona István, a
martosi Feszty Árpád Művelődési Park alapítójának és vezetőjének a Vasárnap
34. számában készült kínvallomását.) Csáky Pál miniszterelnök-helyettes
fellépése vetett véget ennek a zűrzavaros vonaglásnak.
Nem sírom vissza, de nem lehet kihagyni a viszonyítást: A szocializmusban, abban a
bizonyos átkosban 18 magyar nyelvű, országos terjesztésű lap jelent meg. Az állami
támogatás minden hónap 5-én a kiadók számlájára került.
Ma 6 országos terjesztésű magyar lap él; az Új Szó, Vasárnap (külföldi tőke
támogatja), Szabad Újság, az Új Nő, Ifi és a Csallóköz. Négy szerény magyar
lapot nem tud Szlovákia eltartani. Erre Brüsszelben kell engedélyt kérni? Szerintem
Brüsszelbe egyenes úton fel kell jelenteni a szlovák állami nacionalizmust. Vegyük
csak a fáradságot, s számoljuk ki, hogy az ország szlovák lakosságára hány
anyanyelvi hírforrás, hány újság, hány rádióadó, hány televíziós műsor jut?
Aztán majd mindezt viszonyítsuk, arányítsuk a magyar nyelvű lakosság
ellátottságához. Ma már világos, az anyanyelvi hírforrás és kultúra
legyengítése az asszimiláció farkastorka.
Nem volt véletlen, hogy Mečiar uralma idején Ivan Hudec kulturális miniszter a
szlovákiai magyar kultúrát valósággal lemészárolta. Egyszerűen megvonta a Csemadok
s más magyar kulturális intézmények támogatását. Térdre kényszerítették a
Csemadokot, a szlovákiai magyarság legnagyobb közösséget formáló szervezetét.
A román állam tudtommal rendszeresen, arányosan támogatja a magyar kultúrát és
hírközlést. A Vajdaságban az utóbbi időben nyolcszor emelték a magyar kultúra
támogatására szánt összeget. Nálunk a nemzetiségi kultúrák támogatására szánt
pénz alamizsna. Úgy gondolom, ki kell számítanunk s a nyilvánosság elé tárni, hogy
összegben mennyi a szlovákiai magyar lakosság évenként befizetett adóösszege. Hogy
van ez? Még a magunk pénzének sem vagyunk az urai?