Diáktalálkozó Türingiában

„Embereket egyesítünk”

A Szabad Újság olvasói már értesülhettek arról a programról, amelybe a Selye János Gimnázium is bekapcsolódott. A Comenius-program második diáktalálkozóját idén Németország zöld szívében, Türingiában rendezték meg, a Schleusingen nevű kisvárosban. A házigazdákon és rajtunk kívül Magyarországot a komáromi Jókai Mór Gimnázium képviselte, Olaszországot egy, Nagy-Britanniát pedig két iskola.

Az idei diáktalálkozó célja három témának a lezárása volt: az első az egészséges étkezéssel foglalkozott, s a reggelizési szokásokat vizsgálta, a második a szülőváros nemzetközi kapcsolatait, a harmadik téma feladata pedig egy huszadik századi konfliktus felmérése volt, azaz hogyan élték meg a vizsgált eseményeket rokonaink, ismerőseink. A találkozón iskolánkat két tanár és két diák képviselte. Mézes Péter, aki kezdettől fogva aktívan foglalkoztatta diákjait a programban, s ő irányította a nemzetközi kapcsolatokat feldolgozó Kovács Anikót, aki szintén részt vett a diáktalálkozón. Papp Edina az étkezési szokásokkal kapcsolatosan készített munkájának köszönhetően képviselhette diáktársait Schleusingenben, míg jómagam a történelemmel kapcsolatos munkákat mutattam be a többieknek: egy kérdőív alapján Darnai Gergely készített érdekes munkát arról, hogyan viszonyultak az orosz és német katonákhoz családtagjaink, míg Czifra Éva nagyszüleinek második világháborús élményeit dolgozta fel sok képpel illusztrálva.

Keveset tudnak rólunk

Az első megpróbáltatást a tizenkét órás út jelentette a türingiai városkáig. A német vasút minden kényelme mellett a hosszú időt a Duna menti út szépsége tette elviselhetővé. A végcélhoz érve diákjainkat német diáktársaik vették szárnyaik alá, hogy aztán más napokon is gondoskodjanak a szórakoztatásukról. Már másnap hivatalos program kezdődött, amikor is minden nemzet nyelvén köszöntötték a diákokat – a szlovák helyett orosz privét fogadott minket, és persze az elmaradhatatlan szlovén zászló: mindez annak jele, hogy országunkról még nem rendelkeznek elegendő ismeretekkel nyugaton. Vendéglátóink gondoskodtak arról is, hogy a tanárok tanítási órákat látogassanak, s így megismerkedhessenek a helyi oktatási módszerekkel. Az iskola épületében külön rajztantermek is voltak, a gimnáziumi osztályokban fontosnak tartják az esztétikai nevelést. Nagy sikert aratott a zöld osztály, vagyis néhány rendezett padsor a szabadban, a fák alatt, ahol a meleg nyári napokon kellemesebb körülmények között lehet oktatni.
A hivatalos program egyik csúcspontja a diákok és tanárok közös összejövetele volt, ahol a programban dolgozó német, angol, olasz, magyar és szlovákiai magyar diákok a munkáikkal kapcsolatos észrevételeiket ismertették. Kicseréltük egymás között a műveket, így meggyőződhettünk arról, kit milyen téma érdekelt. A történelemből egyértelműen a második világháború volt a kedvelt téma, hiszen mind a négy nemzet főszerepet játszott benne. Ez a kis gyűlés egyben arra is hivatott volt, hogy a diákok merészsége is nőjön, közlékenyebbek legyenek.

Szlovákiát mutattuk be

Minden részt vevő iskola feladatul kapta az egyéves munka bemutatásán kívül, hogy egy ún. European Evening-en, Európai Esten valamit megmutasson országáról a nagyközönségnek. A vendégek bemutatkozását másfél órás hazai műsor előzte meg, amely nagyrészt nem is német nyelven folyt, hanem angolul, franciául, oroszul. Mint később kiderült, a német és az angol mellett különféle nyelveket választanak, s itt nem éreznek ellenszenvet a francia nyelv iránt sem, ez is bizonyítja, hogy a két nép közös történelme 1945 után teljesen más alapokra került. Egy kabaréjelenetben a francia és német mentalitást állították a gyerekek görbe tükör elé. Mindkét nemzet gyengéit megtapsolta a nagyszámú közönség. Nálunk még egy hasonló jelenet szlovák és magyar főhősökkel valószínűleg más hatást váltana ki...
A vendégek műsorában az angol diákok bemutatták iskolájukat és az angol iskolarendszert. Az olasz diákok kis kultúrműsort adtak, kellőképpen élénkítve a hangulatot, amit diáklányaink népviseleti megjelenése csak fokozott. Mézes Péter kollégám egy képes tájékoztatót készített, amely – mint később kiderült – egyben turistacsalogatónak is beillett. De büszkeséggel töltött el minket az is, hogy Szlovákiát egy magyar küldöttség mutatja be, így kihangsúlyoztuk, hogy az ország többnemzetiségű. Bizony, német kollégáink gyakran nem tudták, ki a magyar, ki a szlovákiai küldött...
Szlovákia bemutatása után a szlovák vendéglátást játszottuk el – kenyérrel, sóval, a felnőtteket borókapálinkával is megkínálva, ami viccesebb fejleményeket is okozott. A hangulat betetőzése a dél-komáromi diákok magyar tánca volt, így elmondhatjuk, hogy az Európai Est sikeres volt. A vendégeknek pedig jólesett egy kis vacsora, ahol ki-ki válogathatott a nemzetek ételei közül. Az Európai Büfé mesebeli terülj, terülj asztalkám-ja is szimbolizálta az európai népek közeledését, s észre sem vettük, hogy a városka felett tűzijáték jelezte, valahol, kelet felé újabb államokkal bővül az unió.

Magyarul Herder sírjánál

A kötetlen programok közé a házigazdák által szervezett kirándulások és városnézések tartoztak. A schleusingeni kastély valószínűleg nekünk volt a legérdekesebb, mert alig akartunk kikeveredni az ásványok és a dinoszauruszok gyűjteményei közül. A helyi gróf alapította az iskolát is. Műveltségét bizonyítja hatalmas könyvtára, ahol értékes iratok is találhatók, az ember kezébe veheti pl. Luther egyik levelét is. Ha valaki Schleusingenbe megy, nem hagyhatja ki Weimart és Buchenwaldot, a német civilizáció fényes és sötét oldalát. Weimart Goethe, Schiller neve teszi ismerőssé, de itt készült el Németország 1919-es alkotmánya is, aminek alapján Németországot Weimari köztársaságnak szokták nevezni 1933-ig. Goethe háza és kertje külön élmény, többet mond el gazdájáról, mint bármelyik életrajz. Érdeklődése a természet és a művészet iránt szinte kézzel fogható – de csak óvatosan, hogy a múzeum őrei észre ne vegyék. A város hatalmas parkja is élményszámba megy kiterjedésével és romantikus templomromjával. Weimarban nyugszik még egy nevezetes személy, Herder is, aki körünkben a magyarokról szóló jóslatával vált népszerűtlenné. Megelégedtünk azzal, hogy sírja felett magyarul beszéltünk, bizonyítandó, hogy bizony nem haltunk ki.
A Weimar tőszomszédságában lévő Buchenwaldban csend honol. Nem kell senkit sem figyelmeztetni, a látogató már a tábor láttán suttogóra fogja hangját. A hajdani barakkok helyét fekete foltok jelzik. A látogató ma borzongva végigsétálhat azokon a termeken, amelyek valaha emberek ezreinek végső állomást jelentettek. Mintha az idő is szándékosan romlott volna el: a hétvége csodálatos nyárias melegét hideg szél kergette el, a tábor felett viharfelhők gyülekeztek, s rövidesen eleredt az eső.

Jövőre Itáliában

A negyedik nap a búcsúzás ideje volt. Akárhogyan is számoltuk, hazafelé is tizenkét óra az út. Mégis örültünk neki, mert otthon elmondhatjuk, hogy megérte az egyéves munka, hogy német vendéglátóink kitettek magukért, hogy kellemes környezetben beszélhessünk közös dolgainkról, hogy a munka egy rövid időre kikapcsolódásnak tűnjék. Ha valakiben előítéletek voltak a német viselkedéssel szemben, most tapasztalhatta a német vendégszeretetet, a kisvárosit, mert minden egyes idelátogató számít. S hogy milyen a diákélet Schleusingenben? A változatos programokat jelzik a faliújságok, az iskolai klubhelyiségek, az őszinte mosoly a diákok arcán. S hogy itt is megesnek pajzánabb dolgok, azt jelzi egy diáknapi szokás: a hercegnő szobrának bekötik a szemét, hogy ne lássa, mi történik a főtér kútjánál. De aki látta, sem tett panaszt.
Búcsúzáskor olasz kolléganőnk még visszafordult, s integetett: „Viszlát jövőre, Itáliában!” A harmadik év újabb feladatokat hoz, újabb diákoknak lesz lehetőségük bekapcsolódni a munkába, s ami a lényeg: újabb barátságok születhetnek. Hiszen minden programnak ez a lényege. Közelebb hozni az embereket egymáshoz, ahogy Jean Monnet is mondta: „Embereket egyesítünk, nem országokat!”

Elek József,
a komáromi Selye János Gimnázium tanára