Miniszterelnök-helyettes úr, mit gondoljunk arról a kulturális
minisztériumról, amely a kisebbségi kultúrák támogatására a tavaly decemberben
jóváhagyott állami költségvetésben elkülönített pénzt még több mint fél év
eltelte után sem képes eljuttatni azokhoz, akiket megillet?
– Sajnálatosnak tartom a megítélt anyagi támogatások megkésett
folyósítását, ez egyértelműen a kulturális minisztérium hibája. Felháborít az
eset.
A támogatás késleltetése, mondhatnánk elszabotálása nyilvánvalóan
törvényszegés. Ha a jog szerint nem is, a közjót felügyelő erkölcs értelmében
mindenképpen. Mi a következménye annak, ha ezt egy minisztérium követi el?
– Nem törvényszegésről van szó, hanem bosszantó hivatalnoki
magatartásról. Számomra azért is meglepő az eset, mert a minisztérium élén
jelenleg valóban egy európai gondolkodású miniszter áll, az államtitkár pedig az
MKP tagja.
A közönyéről elhíresült állami bürokrácia nem talál kivetnivalót
abban, hogy kényelmes lustaságával kultúrát és kulturális szervezeteket rombol. A
kisebbségek esetében ráadásul úgy, hogy a kimúltat már senki sem éleszti újra,
és nem is pótolja. Az ország ügyeiért felelősséggel tartozó, és ezért a
felelősségükért tisztes javadalmazásban részesülő politikusok miért nézik ezt
tétlenül?
– Egyértelmű, az alapprobléma ott van, hogy a minisztérium nem működik
jól, s nem készült fel kellőképpen az európai uniós tagságra. A mulasztást
elkövetett hivatalnokokat szerintem meg kell büntetni, ezt azonban csak a miniszter
teheti meg.
A támogatások hol kisebb, hol nagyobb mértékben, de gyakorlatilag minden
évben késnek. Az állami bürokrácia teljesen képtelen az érintett kulturális
szervezeteket kétségbeesésbe, adósságba, csődbe kergető magatartásán
változtatni?
– Véleményem szerint egyetlen szervezetnek sem szabad csupán az állami
támogatások folyósítására beállnia, ez mindig veszélyes lehet. Az ún. több
lábon állás politikája a megállapodott demokráciákban bevett norma, a forrásokat
diverzifikálni kell. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy ami most történt, nem
minden kisebbségi szervezetet sújt, csupán az ún. „nagyhalakat”. Az történt
ugyanis, hogy az EU-ba való belépés után az EU normáit minden szervezetnek, minden
minisztériumnak közvetlenül kell érvényesíteni. Azok a kiadók, amelyek az elmúlt 3
évben 4 millió szlovák koronánál nagyobb állami támogatást kaptak, külön
brüsszeli jóváhagyással juthatnak csak hozzá az idei támogatáshoz. Ez szlovákiai
magyar viszonylatban elsősorban a Kalligram és a Madách kiadókat érinti. A
rendelkezés filozófiája az, hogy az esélyegyenlőséget biztosítsa a kiadók
között. Brüsszel szerint nem biztos, hogy helyes az, hogy némely kiadók úgy
biztosítják monopolhelyzetüket a piacon, hogy évente rendszeresen jelentős
menynyiségű állami támogatást kapnak. Ez a magyarázat természetesen nem menti a
minisztérium mulasztásait.
A kisebbségi kultúrák lehetőségeit eleve behatárolják a
vásárlóerőben szegény piac túlságosan szűk keretei. A Madách kiadó esetében a
szóban forgó minisztériumi támogatás a bevétel nem egészen 10 százalékát teszi
ki, így valójában nem lehet szó beállásra az állami támogatásra. Arról viszont
igen, hogy fennmaradásához a kiadónak minden fillér elérhető bevételre szüksége
van. Problémánkhoz visszatérve: ha egy miniszter nem képes irányítani a tárcáját,
csak a saját pártja vagy a koalíciós partnerek is megvonhatják tőle a bizalmat?
– A koalíciós partnerek is felvethetik a kérdést, ám saját pártja
jóváhagyása nélkül nem cserélhető le egyetlen kormánytag sem.
A kulturális tárca vezetője értesüléseink szerint már hosszabb ideje
ignorálja az MKP jelölte államtitkárt. A magyar párt miért tűri, hogy emberét
(valójában magát a pártot) a koalíciós partner egyik képviselője semmibe vegye?
– Ez az információ új számomra, hitelességét ellenőriznem kell. Minden
államtitkár részese a minisztériumot irányító grémiumnak, főosztályvezetők,
osztályvezetők segítik a munkáját. Az információkhoz hozzájuthat, ha akar, s
hozzá is kell jutnia, ha tisztességgel akarja ellátni feladatát.
A kisebbségi kultúra támogatásával mindaddig bajok lesznek, ameddig
törvény nem mondja meg, ki mire, mennyire, hogyan jogosult. Hol tart most ennek a
jogszabálynak a kidolgozása, és miért késik immár több mint tíz éve?
– A törvényt a múlt héten tárcaközi egyeztetésre küldtem – annak
ellenére, hogy a kulturális minisztérium feladata lett volna. Remélem, az MKP engem
fog támogatni ebben a konfliktusban.
Ön a miniszterelnök helyettese. Úgy tudjuk, feladatai elsősorban az ország
európai integrációjával kapcsolatosak. Mint szlovákiai magyar politikus nem tehetne
valamit mégis azért, hogy a kisebbségi kultúránkkal mostohán, nemtörődöm módon
bánó hivatalt jobb belátásra bírja?
– Ebben az országban naponta több száz EU-normatívát alkalmaznak, és
több ezer döntést hoznak meg ezek alapján. Az én feladatom az, hogy a szlovák
jogrend összhangban legyen az EU normarendszerével, hogy a rendszer, mint egész,
működjön. A napi döntésekről, lépésekről képtelenség átfogó képpel
rendelkezni. Én, sajnos, csak június második felében szereztem tudomást arról, hogy
ez a probléma létezik. Azóta két alkalommal tárgyaltam személyesen a miniszterrel,
július közepén levelet küldtem Brüsszelbe az ügy rendezését felgyorsítva. A
megoldás a közeljövőben várható, ám júliusban nagyon nehéz orvosolni a
minisztérium februári–márciusi mulasztásait.
Ha a helyzet nem változik (márpedig erre az eddigi tapasztalatok alapján
nincs sok remény), mit tanácsol, a kisebbségi kulturális szervezetek és intézmények
mit kezdjenek a bürokrácia okozta pénztelenségükkel és kiszolgáltatottságukkal?
– A helyzet a közeljövőben megoldódik, a minisztérium felelősségének
ügyét és a szükséges lépések megtételének lehetőségeit elemezni fogjuk. A
szlovákiai magyar szervezetek 95 %-a számára már folyósították a megítélt
támogatást.
Miniszterelnök-helyettes úr, köszönöm a válaszokat.
SZABÓ GÉZA