„Napjainkban egyre több ismeretre, információra van szükségünk.
Életesélyeinket leginkább az határozza meg, mennyire vagyunk képesek megérteni a
körülöttünk lévő világot, és mennyire vagyunk képesek megértetni magunkat a
világgal. Szerencsére, mindannyiunk rendelkezésére áll egy nagyszerű eszköz, az
internet, amely segít abban, hogy a világot megismerhessük, és abban is, hogy a világ
megismerjen bennünket” – mondta Kovács Kálmán, a magyarországi Informatikai és
Hírközlési Minisztérium tárcavezetője. A minisztérium e gondolat jegyében
indította el még tavaly ez eMagyarország elnevezésű táborsorozatot.
Már a tavalyi táboroknak is voltak határon túli résztvevői, idén még tovább
léptek: immár határon túli helyszínei is vannak. Közéjük tartozik az augusztus 2.
és 6. között megszervezett Neumann-tábor is, melyre a Galánta melletti Kaskády
üdülőközpontban került sor. A tábor társszervezői a szlovákiai Magyar Ifjúsági
Közösség és a Szövetség a Közös Célokért voltak. Ahogy azt Erdélyi Júlia és
Neszméri Csilla szervezőktől megtudtuk, a mintegy hetven iskolás gyermekek játékos
formában társadalmi problémákról cseréltek véleményt, felmerülő kérdéseik
megválaszolásához rendelkezésükre állt a két számítástechnika csúcstechnikával
felszerelt terem is. A tábor mindössze 5000 forintnak megfelelő összegbe (800 korona)
került a résztvevőknek – beleértve az öt napos étkezést és szállást is.
Ottjártunkkor a digitális adatok védelmének, illetve ellenőrzéséről kérdéséről
folyt a vita. Vajon szükség van-e törvényre, mely ezt szabályozza? A gyerekek
többsége elég szigorú hozzáállást tanúsított, vagyis feltételekhez kötnék az
internetes oldalak tartalmát és létbiztonsági okok miatt még az elektronikus levelek
ellenőrzését is elfogadhatónak tartották. Az informatika szerepe és a béke
megőrzésének kapcsolatában foglalkoztak a három évvel ezelőtti USA-elleni
terrortámadással. Mint megtudtuk, a támadás megindítására interneten érkezett a
parancs, mely egy három karakterből álló kód volt. (A kód mindössze ennyi volt:
Q33. Ez így önmagában nem sokat mond, de amennyibe a karaktereket a szinte valamennyi
modern számítógép által tartalmazott Wingdings-betűkészlettel jelenítjük meg,
akkor ez a következő alakot ölti: Q33)
Nyár lévén a táborlakók természetesen nem csak a számítógép előtt ültek, hanem
lehetőség volt az aktív kikapcsolódásra is, a sportolás megannyi lehetősége
mellett. És az is fontos szempont, hogy baráti kapcsolatok alakulhattak ki különböző
országokban élő kárpát-medencei fiatalok között, valamint több gyermek e táborban
tapasztalhatta első ízbe, hogy a számítógépet nem csak a játék és szórakozás,
hanem az ismeretszerzés fontos eszköze is lehet.
Törvényt az Internetről? A kérdés megválaszolása rendkívül bonyolult, mert nem csak arról van szó, hogy mire és hogyan lehessen használni a világhálót, hanem arról is, hogy miképp tudna egy esetleges törvény vagy ellenőrzés hatékonnyá válni. Az Internet ugyanis nem ismeri a határokat, és nem központi hálózat. A törvényellenes oldalak játszi könnyedséggel átköltöztethetők egy olyan országba, ahol nincs ilyen törvény...
(oriskó)