Duray Miklós a múlt héten a Pátria Rádió stúdiójában D. Kovács József vendége volt. Ebből az alkalomból a kárpát-medencei magyarság helyzetével összefüggő időszerű kérdésekről és az ezekkel összefüggő politikusi megnyilvánulásokról mondta el véleményét. Az alábbiakban ennek az eszmecserének a szerkesztett változatát közöljük.
Úgy tapasztaltam, hogy amióta Szlovákia az Európai Unió tagja lett, a Magyar Koalíció Pártja politikusai mintha szókimondóbak lennének. A korábban tabunak számító olyan kérdésekre adott válaszokra gondolok mint pl. a beneši dekrétumok vagy az autonómia. Valóban így van ez?
– Nem lettünk szókimondóbbak, csupán egyre több alkalom adódik a megnyilvánulásra ezekkel a témákkal kapcsolatban – sőt, semmi újat sem mondtunk. Már több mint tíz éve (1993-ban) az Európa Tanács fogadott el Szlovákiára vonatkozóan egy elvárást a kollektív bűnösség jogrendbéli maradványainak felszámolására vonatkozóan, valamint a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa két évvel ezelőtt ugyancsak határozatot fogadott el ezzel kapcsolatban, amelyben kötelezi mind a választott, mind a kinevezett tisztségviselőit, hogy tevékenységükben kövessék ezt a célt. Azt ugyan sem az Európa Tanács sem az MKP nem mondta ki egyértelműen, hogy ezzel a beneši dekrétumok következményeinek a felszámolására gondolt, de a határozatokban megfogalmazott elvárás illetve feladat pontosan ezt jelenti. Ugyancsak többször állást foglaltunk a nyelvhasználat kérdésében is. Az Európai Parlamentben tartott sajtótájékoztatón Bauer Edit képviselő asszonynak a szlovákiai nyelvi jogokkal kapcsolatos kijelentése ezért egyáltalán nem tekinthető véletlenszerűnek, sem egy előre kitervelt taktika részének. Ő csak a valóságot említette példaként, hogy 1996 óta Szlovákiában a parlamentben nincs lehetőség az anyanyelvünk használatára, holott 1920-tól 1996-ig erre joguk volt a magyar képviselőknek. Fontosnak tartom, hogy Bauer Edit ezt elmondta, és nem értek egyet azzal a véleménnyel, hogy ezzel rossz hírbe hozta volna Szlovákiát, ugyanis valójában Szlovákia vet rossz fényt önmagára az említett jogok megtagadásával.
Általános vélemény, hogy a nyári politikai pangásnak, az „uborkaszezonnak” is köszönhetően a szlovák sajtó egyre többet foglalkozik a magyarokkal kapcsolatos kérdésekkel. Ráadásul a magyarországi Fidesz és az MKP együttműködésének eredményeként említik a korábban tabunak számító témakörök újbóli megjelenését, melynek a legmarkánsabb példája az autonómia-törekvések lehetőségének a felelevenítése...
– A Fidesz Polgári Szövetség és a Magyar Koalíció Pártja között semmilyen írásos megegyezés nem létezik ezzel kapcsolatban. Együttműködésünk természetes, hiszen a Fidesz tulajdonképpen az MKP testvérpártja, nemzetközi fórumokon ugyanazokban a szervezetekben működünk együtt, az Európai Parlamentben a két párt képviselői közösen alkotnak kisebbségvédelmi csoportot, és az ideológiai irányultság azonossága mellett az emberi kapcsolatok is nagyon jók a két párt politikusai között. Ez elég egy íratlan, hatékony együttműködéshez. Már az MKP elődpártjai is együttműködtek a Fidesszel, gondolok itt az Együttélésre és a Magyar Polgári Pártra – ehhez a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kicsit később csatlakozott, hiszen ők elsősorban természetes testvérpártjukkal, a Kereszténydemokrata Néppárttal tartották a kapcsolatot, amelynek korábbi vezető politikusai ma a Kereszténydemokrata Szövetségbe tömörülve a Fidesz-ben fejtik ki tevékenységüket.
Az MKP-nak nincs egyértelműen megfogalmazott véleménye az autonómiával kapcsolatban. Nincs hivatalos álláspont, hacsak Bugár Béla elnök a sajtónak adott azon nyilatkozatát nem tekinthetjük annak, melyben rámutat, hogy az MKP a kulturális és az oktatásügyi autonómia eléréséért folyamatosan és eredményesen politizál. Duka Zólyomi Árpád a közelmúltban viszont már területi autonómiáról is szólt, miszerint annak megvalósításáról az MKP nem mondott le. Milyen is valójában az MKP autonómia-képe?
„Ha a konkrét lépéseinket vizsgáljuk, vagy akár a választási programunkat, akkor a Magyar Koalíció Pátja fokozatosan törekszik a kulturális és az oktatásügyi önkormányzat megvalósítására. Ha a konkrét eredményeket vesszük figyelembe, akkor elmondhatjuk, hogy célunk megvalósításának a közelébe jutottunk. Példának említhetnénk a magyar egyetemet, valamint azt a törvénytervezetet (a kisebbségi kultúrák anyagi támogatásával kapcsolatban – szerk. megj.), amelyet most fogunk beterjeszteni előbb a kormányban, majd a parlamentben.”(idézet Bugár Béla nyilatkozatából – 2004. július vége)
– Az MKP céljai esetében két programot vehetünk alapul. Az egyik az 1998-as, a másik pedig a 2002-es választási program. Önálló közép- és hosszú távú programja nincs a pártnak. A választási programok egyértelműen tartalmaznak a kulturális és az oktatásügyi autonómiára utaló elemeket – ahogy ezt Bugár Béla is elmondta. A magyar egyetem is olyan autonóm intézmény, amely saját belső önkormányzattal és hatáskörrel rendelkezik, és arról sem feledkezhetünk meg, hogy puszta léténél fogva a magyar autonómia műhelyévé válhat. Az eddig elért eredményeinket mégsem értelmezhetjük egy autonómia-koncepció részeként. A választási programok tükrében elmondhatjuk, hogy az MKP semmiféle autonómiáról nem mondott le, mert az autonómia-koncepció megfogalmazásának a hiánya nem azonosítható a lemondással. 1998 őszén, amikor az MKP először vált részesévé a szlovákiai kormánykoalíciónak, akkor ugyan kényszerhelyzetben köteleztük magunkat, hogy a soron következő négy évben nem lépünk fel autonómia-igénnyel, de 2002-től már ez is a múlt része és ma már nem érvényes. A kisebbségi kultúrák finanszírozása azonban – sajnos – úgy néz ki, hogy egyelőre nem válhat részévé egy autonóm intézményrendszernek, azaz csak akkor válhatna azzá, ha igazgatása önkormányzati alapon valósulna meg. Egy ilyen megoldás azonban alkotmány-módosítást igényelne. Egy kisebbségi önkormányzati rendszer alapjait 2001-ben rakhattuk volna le az alkotmány átfogó módosításakor, de ezt elmulasztottuk.
Megvalósíthatónak tartja a szlovákiai magyarság területi autonómiáját?
– Az autonómiák megvalósulására nagyon széles összefüggésben kell tekintenünk. Ha azt nézzük, hogy európai méretben milyen autonómiák léteznek és azok milyen körülmények között alakultak, megállapíthatjuk, hogy bármelyik létrejött autonómia egy kényszerhelyzet eredménye. A finnországi svédek azért kaptak olyan nagy jogokat, mert többek között az ő kezükben összpontosult a gazdasági élet, de nem kis szerepe volt ebben Carl Gustaf Emil Mannerheimnek, aki finnországi svéd volt és jelentős szerepet játszott az oroszokkal, illetve a Szovjetunióval szembeni sikeres ellenállásban, tekintélyes katona volt, abszolút befolyással bírt a hadseregben. Belgiumban az 1960-as évek végén utcai harcok dúltak a vallonok és a flamandok között, melynek következtében megalkották Belgium új alkotmányát, és ezt követően jutottak a belgiumi németek autonómiához. A dél-tiroli németajkú osztrákok autonómiája mögött egy nemzetközi-politikai összefüggés húzódik, valamint robbantásos merényletek. A spanyolországi baszk autonómia hátterében pedig látnunk kell az ETA militáns tevékenységét. Európa egyik legújabb autonómiája, a gagauz autonómia megszületését is véres harcok előzték meg. Tehát minden autonómia esetében vagy gazdasági vagy politikai nyomás, vagy harci tevékenység tapasztalható, esetleg ezek kombinációja. Pusztán politikai akarattal, tárgyalásos úton autonómia sehol sem jött létre. De nemzetközi politikai nyomásgyakorlással talán kialakítható autonómia. Tudni kell azt is, hogy csak olyan autonómia-koncepciónak van sikere, amely mögé az egész népcsoport és annak politikai képviselete felsorakozik. Ez a legnagyobb gond például az erdélyi autonómia-törekvéssel, melynek ügyében csaknem egyenlő arányban megosztott a romániai magyarság, és ezért az ott zajló autonómia-küzdelem elveszíti hatékonyságát. Szlovákiában is bármilyen autonómia-törekvés csak akkor lehet sikeres, ha mögötte áll az itt élő magyarság zöme, de az egész politikai képviselete. Először és mindeddig utoljára 1994. január 8-án tettük meg a legjelentősebb lépést az autonómiánk alapjainak letételéhez, de eljátszottuk ezt a lehetőséget. El kell jutnunk oda, hogy ez széles körű közösségi programunkká váljon és tenni kell érte, de tudatosítani kell, hogy politikai nyomásgyakorlás nélkül nem fog menni.
Vannak, akik azt mondják, azzal, hogy a felvidéki magyarság képviselői
bejutottak a parlamentbe és a kormányba, már egy részleges autonómia birtokában
vannak. Egyetért ezzel?
– Ennek az autonómiához semmi köze! Ismerem azokat akik ezt állítják, de
ők nem értik az autonómia lényegét. Az autonómia ugyanis az országhatáron belül
létező olyan igazgatási formáció, amelynek belügyeibe – az autonómia szervein
kívül – más közigazgatási (államigazgatási) szerv nem szólhat bele, működése
kizárólag törvények útján befolyásolható. Az autonómia leginkább a helyi,
illetve a megyei önkormányzat működéséhez hasonlítható, azzal a különbséggel,
hogy nem általános, hanem speciális közigazgatási megoldást jelent. Egy törvény
által teremtett státusról van szó, melyet például etnikai, vallási vagy valamilyen
területhez való kötődési alapon biztosítanak.
Térjünk vissza az autonómiák megvalósulásának feltételeihez. Kovács László, Magyarország külügyminisztere – egyik közelmúltban elhangzott beszédében – ha nem is tudatosan, de üzent a határon túli magyaroknak. Úgy vélte, hogy erőszakos úton nem lehet elérni az autonómiát, és bizonyos eurokonform kisebbségi politizálásra hívta fel a figyelmet...
„A határon túli magyarság
támogatását eurokonform eszközökkel kell végeznünk. Nem érdemes kísérletezni
olyan módszerekkel, stílussal, eszközzel, amely az Európai Unió normáival
ellentétes, mert ehhez nem fogunk kapni támogatást, és ez egyenesen lehetetlenné
teszi a törekvéseink érvényesítését.”
(...)
„A szlovákiai magyarság nem beszél a kettős állampolgárságról. Megvan: szlovák
és európai uniós állampolgárság. A szlovéniai magyarság nem beszél kettős
állampolgárságról. Megvan: szlovén és európai uniós állampolgárság. Szerintem
ez a megoldás Románia esetében és Horvátország esetében is. Ez a két ország rajta
van a csatlakozáshoz vezető úton.”
(Idézet Kovács Lászlótól – 2004. július 28.)
– Az autonómia elérésére nem létezik semmilyen eurokonform módszer, hacsak nem az előbb említett példákat tekintjük annak, mivel azok a mai Európai Unió tagországaiból származnak. Tehát nem osztom egészen Kovács László véleményét, bár mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ha bárki fegyvert ragadna egy határon túli magyar autonómia megteremtésének érdekében, az elbukna. Az az elvárás viszont eurokonform helyzetnek tekinthető, hogy egy ország jogrendje feleljen meg az európai jogszokásoknak. Annak ellenére, hogy az Európai Unióban az autonómiával kapcsolatban semmilyen alapelv nincs megfogalmazva, az autonómia Európában egy napirenden lévő működési-igazgatási forma. Tehát ha egy népcsoport – pl. az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki vagy a kárpátaljai magyarság – határozottan kiáll valamilyen autonómia mellett, akkor ez éppen az EU-tagállamokban lezajlott folyamatok következtében eurokonform módon – fizikai erőszak nélkül –, de bizonyos nyomással kikényszeríthető. De csakis így. Helyzetet kell teremteni, spontán módon autonómia ne jön létre.
Kovács László az előbb említett beszédében egy másik, napjainkban gyakran emlegetett témáról, a kettős állampolgárság intézményéről is szólt. Szerinte a határon túli magyarság esetében ennek megvalósítása érdekében az adott országbeli és az európai uniós állampolgárság kettőssége a járható út. Így van ez?
– Kovács László miniszter úr figyelmét felhívom arra, hogy „európai uniós állampolgárság” nem létezik. Egyszerűen azért, mert az Európai Unió (legalábbis egyelőre) nem állam, ezért ma az EU-nak csak polgára lehet az ember, de nem állampolgára. Sok olyan felvidéki magyart ismerek, aki viszont szeretne nem csak Szlovákia, hanem Magyarország állampolgárává is válni. Esetünkben tehát elsősorban az a kérdés, hogy a szlovák állampolgárság mellett milyen feltételekkel juthatnak magyar állampolgársághoz – és ez tulajdonképpen a magyarországi jogrend belügye. A jelenlegi körülmények olyanok, hogy rettenetesen nehéz valakinek Magyarország állampolgárává válnia, hacsak az illető nem dél-kelet ázsiai, aki pénzéért egy-kettő hozzájut a magyar állampolgársághoz. A kárpát-medencei magyarnak ugyanis ennek megszerzéséhez akár éveket is várnia kell rettentő tortúrák között. Ismerek olyanokat is, akik már évek óta Magyarországon élnek, magyarországi házastársuk van, és még ma sem kapták meg a magyar állampolgárságot.
Magyarországon zajlik az a kezdeményezés, hogy a kettős állampolgárság intézményéről népszavazás döntsön. Ha a népszavazáson pozitív döntés születik, akkor ez mit jelent a számunkra?
– A népszavazás eredményessége önmagában még nem jelenti, hogy a jogrend is változik. Ezzel a népszavazással kapcsolatban egyébként borúlátó vagyok, Magyarországon az EU-csatlakozás kérdésén kívül nem volt még érvényes népszavazás, de ez elmondható Szlovákiáról is. A kezdeményezők vagy nem mérték fel, hogy egy sikertelenségnek milyen politikai és lélektani következményei lehetnek, vagy az is elképzelhető, hogy pontosan felmérték, és úgy gondolják, egy sikertelen népszavazással hosszú időre félreteszik majd ezt az ügyet. Ettől függetlenül a magyar parlamentnek önmagától is újra kellene tárgyalnia, hogy milyen körülmények között juthat valaki magyar állampolgársághoz. Az a helyzet ugyanis, amit Trianonban ránk kényszerítettek, – hogy magyar a magyartól legyen idegen – nem tartható tovább.
(Szerkesztette: O.N.)