A pozsonyi prépostág Szent Mártonról elnevezett templomában 1563 és 1830 között koronázták a magyar királyokat és királynékat. A város lakossága és az ország koronázási dómként ismerte és ismeri a templomot. A Habsburg-ház tagjai közül kilencet koronáztak itt királlyá, utolsóként Mária Teréziát. A Dóm tőszomszédságában volt a pozsonyi zsinagóga. Akik még látták, ma már nem a legfiatalabbak. A zsinagógát ugyanis több mint harminc éve, békeidőben felrobbantották. Lebontották a Dóm tőszomszédságában a Zsidó utca egyik felét, s eltűnt Pozsony egyik leghangulatosabb terének, a Hal térnek is az egyik része. Ezen lehet ma keseregni, mélázni, s mondhatjuk: ez van. Ilyen országban élünk. A Dóm és környéke szétrombolásának az okai a 60-as, 70-es években keresendők. Amikor még azok irányították az országot s a várost, akiknek a himnuszukban ott a logikátlan mondat, hogy „A múltat végképp eltörölni…” Erről szólt a szovjet tankokkal megtámogatott kommunista országlás, négy évtizeden át: eltörölni azt, ami volt, s teremteni egy újat, boldogabbat, egyenlőbbet. Amiről mára már kiderült, hogy utópia. De ráment negyven évünk. Az elvtársak deklaráltan internacionalisták voltak. Ám sovinizmusukat nem nagyon tudták véka alá rejteni. S amikor a múlt eltörlésén fáradoztak itt, Pozsonyban, akkor hajtotta, éltette őket a tudat: ez a múlt magyar múlt. Le vele!
Kellett a híd a szlovák fővárosban. Hisz egy volt addig, a kiskapacitású Öreg híd. Viszont hogy nem erre a helyre kellett volna kerülnie a második pozsonyi hídnak, annak megállapításához nem kell urbanisztikai vagy építészeti szaktekintélynek lenni. A Hal téren, a Szentháromság szobornál találkoztunk Brogyányi Mihály építészmérnökkel, statikussal, pozsonyi lokálpatriótával.
Az én gyerekkoromban ez a tér még teljesen más volt. Hogy emlékszel erre a helyre ?
– Ez a szobor egy pestis-járványnak az emléke. Én hál’istennek emlékszem a Hal térre, a neológ zsinagógára, és még láttam felnőtt fejjel a Zuckermandelt, és emlékszem a vár környékére is. A Zsidó utca még komplett volt nagyjából. Még a Vár úton az ortodox zsinagóga is meg volt, oda jártunk az iskolából kapukat, kőszobrokat rajzolni. Erre mind emlékszem. Szóba került, hogy ezt mind visszaállítják, ennek a gondolatnak pártolója voltam. Gyakran fordultam meg nyugaton, és láttam, hogy ezeket a történelmi városmagvakat hogyan lehet integrálni a modern városok életébe.
Itt vagyunk az Új híd pozsonyi hídfőjétől mintegy harminc méterre. A hídon szüntelen dübörög a forgalom. Ezt a hidat ’72-ben adták át. Ennek a hídnak itt kell lennie? Nem lehetett volna neki más helyet találni? Te mint építész, ezt hogy látod?
– Hát a híd, mint mérnöki mű, nem rossz, az architektúra jó. Viszont az urbanisztika pocsék. A híd elhelyezése teljesen téves. De tudatosítanunk kell, hogy abban a korban készakarva lett ez így, hogy okot találjanak a Váralja szétbombázására. Ez ak-kor politikai cél volt. Szóba került, hogy a hidat esetleg máshová építik, de ez egy politikailag kitippelt hely volt.
És a zöldek, a városvédők nem tiltakoztak? Hagyták szó nélkül? Igaz, ez a hatvanas évek vége, hetvenes évek elején történt.
– Volt tiltakozás, főleg a szakmai berkekben, az építészek körében is sokan felemelték szavukat, de ezeket nagyon gyorsan elhallgatatták, hiszen egzisztenciális kérdés volt. Kerek-perec megmondták, hogy ebbe beleszólás nincs, ez így lesz.
A hídon szinte szüntelen a forgalom, pedig nincs is csúcsidő, amikor beszélgetünk. Annak idején te méréseket, statikai vizsgálatokat végeztél a szomszédos német nagykövetség számára. Miért?
– A német nagykövetség esetében más probléma is volt, az a bősi vízerőművel függött össze. Itt, ahol beszélgetünk, a szobornál, meg a Séta téren, vagyis a mai Hviezdoslav téren dunai vízfolyás volt. A 18-ik században tömték el. Mária Teréziától kapta ajándékként a város, a pénzből kialakíthatták a Séta teret. Akkor épültek a paloták is. Konkrétan a német nagykövetség mai épülete, az a helytartó palota volt. Ezeknek a palotáknak a pincéik 1992-ig szárazak voltak, 93-ban, 94-ben jelent meg itt a víz, és a 10-15 cm állandósult. Ez itt alattunk mocsaras talaj, amely képes megszívni magát vízzel. A német nagykövetség épületét, alapjait éppen ezért stabilizálni kellett, mert egy év alatt két és fél centit süllyedt. Ez egyébként itt valamennyi épület problémája, itt azért repednek a falak, mert ilyen viszonyok uralkodnak a talajban.
És a hídon zajló forgalomnak van valamiféle negatív hatása?
– Ez a legszörnyűbb, ez a forgalom. Szétverték vele ezt a teret, és ez hiányzik a város hangulatából. Nagyon sokáig ez volt az egyetlen valamirevaló híd, ami az összes Ligetfaluból irányuló forgalmat lebonyolította. Ami itt veszélyes, az nem a híd statikája. Ismerem az urakat, akik csinálták, azzal nincs gond, számoltak minden lehetőséggel, a híd rezgéseivel. Viszont a mikrorezgéseket nem lehet kivédeni, ez a közlekedés eredménye. Ez átterjed a talajra, és kihatással van a régi épületek alapzatára. Ott, ahol már rég megállapodott talaj van. A rétegek eltolódhatnak, lesüllyedhetnek, és ha csak tized milliméterekről is van szó, ez egy boltívben már repedéseket idézhet elő.
Tehát a Dóm épületében ez okozhat problémát?
– A közlekedés mikrorezgései veszélyesek. Maga a híd és a rezgései nem, azok le vannak védve. Vannak tervek, elképzelések, hogy le kellene csatolni, és visszaépíteni…
Ez szerinted reális?
– Minden pénz kérdése. Adjanak a városnak 15 milliárdot és rendbe lehet tenni. És még ez se lenne talán elég.
Polák László