|
Interjú
Beszélgetés dr. Pásztor
Lászlóval, a Szlovákiai Magánorvosok Szövetségének elnökével
A
beteg is tanul, egyre igényesebb
A reformnak két feladata
van. Az egyik, sokkal több pénzt bevonni az egészségügybe, a másik, betömni a
lyukakat, ahol fölöslegesen elfolyik a pénz. Fizetnie nemcsak a betegnek kellene, az államnak
is meg kell határoznia a prioritásokat. Európai színvonalú egészségügyre van szükségünk.
Nekünk is, az ország nevezetességeit felkereső vendégeknek és a munkát hozó beruházóknak
is. Az egészségügy reformerei erre tesznek kísérletet.
––> teljes cikk
Jegyzet
Üzenet
haza
Otthon vagyunk az Európai Unióban.
A minap Bauer Edit asszony vetett fel egy régóta aktuális, ám az eddigiekben
agyonhallgatott ügyet, a szlovákiai parlamenti magyar nyelvhasználat kérdését.
––> teljes cikk
A
földek visszaigénylése
Alapvetően helyes és jó szándékú,
de félreérthetően megfogalmazott hírek jelentek meg a múltban magántulajdonban, ma a
Szlovák köztársaság kezelésében, azaz állami kezelésben lévő földekkel
kapcsolatban. Az eredeti tulajdonosok, vagy ha már nem élnek, akkor az örököseik a
Szlovák Köztársaság területén lévő földjeik tulajdonosaivá két egymástól eltérő
módon, két egymástól eltérő eljárással válhatnak.
––> teljes cikk
Kárpát-medence
A második világháború
után a délvidéki magyarság szinte értelmiség nélkül maradt
Aranytartalékaink
csodája
„Nekem egyáltalán nem fontos
az, hogy melyik nyelven írok!” – jelentette ki jeles költőnk a hatvanas évek végén
vagy a hetvenes évek legelején az egyik délvidéki kisvárosban megtartott irodalmi
esten, melynek közönsége főleg középiskolásokból állt. Abban a kifejezetten
magyar többségű városkában akár rebellisnek is tűnhetett akkor ez a kamaszokkal összekacsintó,
önmagát roppant korszerűnek érző magatartás, mely „csupán” a nemzeti hovatartozását
rühellte, ki tudja milyen megfontolásból, mely csupán jugoszláv akart lenni. Igen,
jugoszláv...
––>
teljes cikk
Magyarország
Kiss Dezső magyarországi
békefenntartó nyilatkozik az iraki helyzetről
A
jó ügyért tartózkodunk kinn
Kiss Dezső sajtótiszt egyike azon
magyar katonáknak, akik hazájuk képviseletében már több misszióban is részt vállaltak.
Dolgozott Boszniában, Koszovóban, az ENSZ-misszió tagjaként Cipruson, ill. 7 hónapot
töltött Irakban, a többnemzetiségű hadosztály sajtószóvivó-helyetteseként. Ez a
hadosztály egy lengyel vezetésű alakulat, amelynek alárendeltségében tevékenykedik
a magyar honvédség szállító zászlóalja is.
––> teljes cikk
Krónika
A korrupt személyeket
elfogják, de meg nem büntetik
Jaj
annak, aki megvesztegethető
Szlovákia a korrupció melegágya.
Legalábbis erre engednek következtetni azok az adatok, melyek szerint évente három-négymilliárdot
költünk „hálapénzre”. Sőt ez az összeg évről évre növekszik, s ki tudja, hol
a határ. Talán csak a csillagos ég! Manapság már nincs olyan ágazat, ahol lefizetés
nélkül egyről kettőre lehet jutni.
––> teljes cikk
Jogi tanácsadó
Mihez
kezdjek a házrészemmel?
Édesapám után örököltem egy
családi ház 1/4 részét. A többi rész édesapám testvére és egyik fia tulajdonában
van. A házban a szóban forgó unokatestvérem lánya lakik. Már felkínáltam a társtulajdonosoknak
a részem megvételét, de erre nem hajlandók, a használatért sem fizetnek semmit.
Hogyan tudnám őket rábírni arra, hogy fizessenek használati díjat vagy vegyék meg a
részemet? Az ingatlan 1/4 részének a jelenlegi értékét 58 000 koronára értékelték
fel.
––> teljes cikk
Kártérítésre
már nincs mód
A hetvenes évek elején a telkünkön
egy transzformátort helyeztek el a hozzá tartozó kapcsolóoszloppal együtt, ezeket összekötötték
kb. 160 m földkábellel. Tönkretettek kb. 60 méternyi kerítést, kivágtak több gyümölcsfát.
Ígérgetett az akkori HNB, hogy majd fizetnek valamennyi kártérítést, de 30 év alatt
nem kaptunk semmit. Igényelhetünk-e kártérítést a kerítés tönkretételéért (a
mai árakon kb. 30 000 Sk), a kivágott fákért, azért, hogy a telek értéktelenné vált?
––> teljes cikk
Napjaink
Honvédelmi tábor –
hetedszer
Helyünk
és jövőnk Európában
A Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző
Főiskolai Kara mellett működő NATO – Honvédelmi Baráti Kör A népek együttélését
mennyire változtatja meg az EU? mottóval idén 2004. július 5-e és 11-e között immár
hetedik alkalommal tartotta Sárospatakon táborát.
––> teljes cikk
Beszélgetés Herczeg Tamás
rimaszombati órásmesterrel
Ódon
órák doktora
A nagymama falióráját
mindig kíváncsian lestük, az ódon időmérőt csak a nagypapa volt hivatott és
jogosult felhúzni. Ütötte a negyedeket, a feleket, háromnegyedeket, az egészeket, gyönyörű
harangjátékkal. Aztán a nagypapa elment, a nagymama utána ment, az óra megállt,
szinte azt mondva, nem mérem már nektek az időt. Valahová a padlásra került az ódon
szerkezet.
––> teljes
cikk
Két Fegyvernek egymásra
lelt
Találkozó
a virágzó Tisza napján
Fölemelő érzés közhírül
adni, hogy az alig ötszáz lelket (ebből 32 százalék magyar ajkút) számláló Garam
menti Fegyvernek június legvégén részt vehetett a hétezernégyszáz lakosú Tisza
menti Fegyvernek nagyközség virágzó Tisza napi ünnepségén.
––> teljes
cikk |
|
 Színpompás ünnepség keretében a nemzetközi politikai
élet képviselőinek jelenlétében szombaton felavatták a bosznia-hercegovinai
Mostarban a város jelképének tartott, újjáépített Öreghidat. Az építményt
1993-ban a boszniai háború idején a horvát csapatok lerombolták. A világörökség részének
nyilvánított híd 17 millió dollárba kerülő felújítása a háború lezárása után
kezdődhetett meg, és hatalmas nemzetközi figyelmet kapott.
Nemzet és emlékezet
A
Szent Koronáról – kérdőjelekkel
A magyar koronának könyvtárnyi
irodalma van, talán éppen azért, mert e témában több a kérdés, mint a válasz, itt
a legenda és a történelem szinte kézzelfoghatóan találkozik, ezek érintkezésén
van az, amit hit-tannak nevezhetünk.
––> teljes cikk
A 155 évvel ezelőtt, a
segesvári csatában tűnt el Petőfi Sándor
A
korláttalan természet vadvirága
Az, ami jelenünkben
folyik a barguzini csontváz „kibenlétének” tisztázásával kapcsolatban, a magyar
tudományosság megcsúfolása és szégyene. Ma, amikor a tudomány már rég túl van
azon a fokon, hogy ezt a kérdést egyértelműen és mindenki számára elfogadható módon
tisztázni tudná! Még mindig vannak, akik félnek tőle!
––> teljes cikk
A Norvégiába szakadt komáromi
Borka László visszaemlékezései ötven év után
Elfelejtett
felvidéki nyelvőreink
Révkomárom a szülővárosom sorsát
Norvégiába szakadva figyelem már csaknem 50 éve. Ki gondolta volna, hogy a kétszer is
elszakított város sorsába a történelem most ilyen módon beleszól? Hogy Komárom és
a Felvidék az angol hercegségek, a spanyol haciendák és Velence politikailag, társadalmilag
egyenrangú társa lesz az Európai Unión belül?
––> teljes cikk
Gazdaság
Gyógynövénytermesztés a
vidékfejlesztési alapokból
Meg
kell pályázni!
Mielőtt e sürgetésnek is
felfogható, parancsoló, vagy felszólító módban leírt címet indokolnánk, azért
nem árt, ha tudunk egyet s mást Szlovákia gyógynövény-termesztéséről. Húsz-huszonöt
évvel ezelőtt, amikor a fóliasátras zöldségtermesztés déli járásainkban szépen
hozott a konyhára, északi, hegyaljai körzeteinkben ugyanezt jelentette a gyógynövények
termesztése.
––> teljes
cikk
Régió
Az emberek panaszkodnak, de
nincs, aki meghallgassa őket
Bodrogközi
és Ung-vidéki tragédia
A 70-es évek közepétől járom
ezt a vidéket. A rendszerváltás előtt az emberek bizakodni kezdtek, várták a csodát.
Mindenki érezte, valami lóg a levegőben. 1989 után kampányoltunk, forró légkörű
gyűléseken vettünk részt, lelkesedés, bizakodás, tenni akarás jellemezte az
embereket. Igaz, politikai pályára léptek olyanok is, akiknek már korábban kétes hírnevük
volt.
––> teljes cikk
Kultúra
A XII. Csengő Énekszó
(utáni tűnődéseim), avagy hol szorít a cipő?
A
tűznek nem szabad kialudni
A Csemadok Országos Tanácsa, a
Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága
társrendezőkkel közösen 2004. május 28-29-én rendezte meg a szlovákiai gyermek- és
ifjúsági kórusok fesztiválját Érsekújvárott. A fesztivál egyúttal országos minősítési
verseny, állt a felhívásban.
––> teljes cikk
Egy megtalált interjú
Mikola Anikóval utolsó verseskönyvéről
„Irgalmasságodnak
fészekmelegébe”
Egyszer gondolt egyet az
AB-Art Kiadó és 1994-ben megjelentette Mikola Anikó Versek c. kötetét, amelyről –
mily fájdalom – már akkor sejteni lehetett, hogy életében az utolsó. A verseskönyvet
a kiadó a költőnő ötvenedik születésnapjára jelentette meg. Az interjú a kötet
megjelenése után készült 1994. július 18-án. A könyv fülszövegében olvashatjuk:
Ez a könyv ajándék – egyrészt a kerek jubileumot ünneplő költőnek, másrészt az
Olvasónak, aki másfél évtizedig volt kénytelen nélkülözni Mikola Anikó költészetét.
Most lenne hatvanéves, ha a halál fiatalon el nem szólítja.
––> teljes cikk
Résztvevők: Szigeti László,
A. Szabó László, Pázmány Péter, Pék László, Fodor Attila
Pódiumbeszélgetés
a közoktatás helyzetéről
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok
Szövetsége által szervezett Dunaszerdahelyi Nyári Egyetem keretében pódiumbeszélgetést
tartottak a hazai közoktatás helyzetéről. A résztvevő Szigeti László oktatási államtitkár,
A. Szabó László, az oktatási minisztérium nemzetiségi főosztályának vezetője, Pázmány
Péter, Dunaszerdahely város polgármestere, valamint Pék László, az SZMPSZ elnöke
volt. A beszélgetést Fodor Attila, az SZMPSZ Comenius Pedagógiai Intézetének igazgatója
vezette. Az esti órákban megtartott vitafórumra a napközi szakmai foglalkozások után
is több mint száz pedagógus volt kíváncsi.
––> teljes cikk
Dunaszerdahely várja a
rocklegendát
Jön
az Omega!
Kóbor János, az Omega együttes
énekese a múlt hét csütörtökön Dunaszerdahelyen járt, és megerősítette a hírt,
hogy szeptember 11-én a DAC-stadionban koncertezik az Omega.

|