Otthon vagyunk az Európai Unióban. A minap Bauer Edit asszony vetett fel egy régóta
aktuális, ám az eddigiekben agyonhallgatott ügyet, a szlovákiai parlamenti magyar
nyelvhasználat kérdését. Nagyon helyesen tette ezt a képviselő asszony, hiszen, ha
fellapozunk egy történelemkönyvet, akkor tudjuk, hogy a huszadik század első
felében, mind a csehszlovák, mind a szlovák törvényhozásban gyakorta előfordult,
hogy a magyar képviselők anyanyelvükön szólaltak fel az általuk képviselt
nemzetrész érdekében. Akkor és ott még mindenki értette ezt…
Remélhetőleg érezhető hatása lesz Bauer Edit felvetésének, hiszen nekünk idehaza
önbizalmat adhat az ő határozott fellépése. Arra késztethet bennünket, hogy
ezentúl teljes nyugalommal használjuk majd a hivatalokban azaz államigazgatási és
önkormányzati szervekben – a közszolgálati intézmények kivételével -
anyanyelvünket, hiszen ez törvény adta jogunk, főképpen azokon a településeken,
ahol a magyarság számaránya meghaladja a 20%-ot. A képviselő asszony megnyilatkozása
megerősíti, hogy számunkra lehetőség az Európai Unióhoz való csatlakozás és most
főhet a fejünk csak igazán, hogy mi lett volna abban az esetben, ha tudatos és
hatékony tájékoztatást kap a felvidéki magyar közösség az egységesült Európa
nyújtotta lehetőségekről, még az uniós választások előtt. Most 4–5 strassburgi
képviselőnk jelenléte adhatna nyomatékot európai képviselőnk szavainak.
Gyakorta nem vagyunk tudatában alapvető jogainknak sem, úgy ahogy egyesek alapvető
kötelességeiknek. Példának okáért, ha az egyszeri halandó Komáromban
(Párkányban, Ipolyságon, stb.) átkel a határon, vagy ugyanitt megállítja a rendőr,
akkor törvényben meghatározott módon a határőrség, illetve a rendőrség köteles
biztosítani, hogy érvényesíthesse kisebbségi nyelvhasználati jogait, hiszen itt a
magyarság aránya meghaladja a 20%-ot. De azokat az információkat is kötelesek
lennének az egyes szervek megjelentetni azon településeken, ahol a 20%-os határt
felülmúlja létszámunk, amelyek a közösséget érintő fontos tudnivalókat
tartalmazzák, illetve veszélyt jeleznek (Vigyázz magasfeszültség!, Mély víz!, stb).
A magyar nyelvű helységnévtáblák ügyét már említenünk sem érdemes, ahol a
szlovák hazafiak nevét rejtő településneveket nem olvashatjuk kék alapon, a
törvényből kifolyólag.
Egyszóval, a Brüsszelbe jutott két itthoni magyar képviselő első megnyilvánulása
reménykeltő. Hozzáállásukkal jó példát mutatnak a szlovák törvényhozásban
ülő társaiknak és nekünk, hiszen ezután rajtunk, itthon maradottakon a sor, hogy
magyarul írjuk keresztneveinket, a hölgyek eltüntessék nevük végéről az –ovát,
illetve, hogy ne költsük a pénzünket olyan helyen, ahol hiányzik az üzlet magyar
megnevezése, vagy a magyar nyelvű étlap.
Petheő Attila