Mielőtt e sürgetésnek is felfogható, parancsoló, vagy felszólító módban leírt címet indokolnánk, azért nem árt, ha tudunk egyet s mást Szlovákia gyógynövény-termesztéséről. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt, amikor a fóliasátras zöldségtermesztés déli járásainkban szépen hozott a konyhára, északi, hegyaljai körzeteinkben ugyanezt jelentette a gyógynövények termesztése. Több mint 120 gyógynövény termesztésére és felvásárlására lehetett szerződést kötni, méghozzá úgy, hogy mind a nemesített vetőmagot, mind a szaktanácsadást megadták hozzá a termesztetők. A rendszerváltást követően ezek a lehetőségek korábban változtak meg, mint a zöldségtermesztésben. Ez ugyanis olyan szakértelmet, meghatározott feltételek szigorú figyelembe vételét, s ehhez kapcsolódóan meghatározott módon, időben történő betakarítást, szárítást, csomagolást és szállítást igényel, amelyre a zöldségtermesztésben ez idáig nem volt szükség.
Miután az állami feldolgozó és forgalmazó cégek megszűntek, vagy átalakultak, eltelt csaknem egy évtized. A kilencvenes években stagnált, megtorpant a gyógynövények termesztése. De a világ gyógyszeriparának fejlődése, a homeopátiás gyógyítás, ezzel együtt a természetes alapanyagú gyógyszerek térhódítása előrevetítette, hogy csak átmeneti megtorpanásról van szó. És aki ezzel tisztában volt, időben kérte – s meg is kapta – a SAPARD-támogatásokat új gyógynövény-forgalmazó, felvásárló és feldolgozó cégek létrehozására. Ma már, aki e körzetekben – vagy ezen kívül – szerződött ilyen cégekkel, azt is mondhatjuk, „megfogta az isten lábát”. De a déli járásainkban élők már csak olyanok, nemigen figyelnek arra, mi történik a falu határán, a kerítésükön túl. Persze, tisztelet a kivételnek.
A földből jövedelmet remélő ember – tájainkon – ragaszkodik a megszokotthoz, ahhoz, amit jól ismer, amit biztosnak vél. Ilyen az évtizedek óta megélhetési forrást jelentő zöldségtermesztés. Amely az idén válaszút elé állította a kertészkedőket: vagy termelő-értékesítő szövetkezetekbe tömörülnek, s így bejuthatnak az Európai Unió piacára, vagy ideig-óráig még a régi, hazai piacokon, az eddigi felvásárlókra számítva értékesítik, amit megtermeltek.
Néhány hónap, vagy hét múlva mérleget vonhatnak, mennyi volt a befektetésük,
kiadásuk, s milyen a bevételük. Nem kell hozzá jóstehetség, hogy előre megmondjuk,
csak ha a termesztésre fordított munkát nem számolják fel maguknak, annak az
„ára” térül meg. Mert a falvakon érvényes felvásárlási ár kétszereséért
kínálják a városi piacokon az árut a kereskedők, kofák. Persze, nem nagyon megy
már így ez az „üzlet”. Sok – a nagyáruházakat választó – vevő inkább a
sokkal olcsóbb zöldségeket vásárolja (ha tudja, hogy ízetlenebb, gyengébb a
minősége, akkor is), mindegy neki, honnan behozott, de így könnyen, gyorsan, egy
helyen beszerezhető. Az eddigi, megszokott értékesítési módszerekkel bizony, már
nem lehet biztos jövedelmet, hasznot előteremteni. Aki nem akar másokkal „egy
gyékényen árulni”, vagyis a javasolt szervezeteket létrehozva zöldséget
termeszteni, az ne féljen váltani!
A gyógynövény termesztése kifizetődő lehet, ha jó termesztési-felvásárlási
szerződést tud kötni valaki, a hazai piacon már sikeresen szereplő cégekkel. Címük
megjelölése nélkül említhetjük például az Agrokarpaty s.r.o.-t, vagy a Herbex
s.r.o.-t. De az Interneten, vagy az üzleti telefonkönyvben is kereshetnek „liečivé
rastliny, zber a nákup, natúr produkt” stb. néven más, hasonló céget is.
Aki úgy érzi, saját erőből – mert telik is erre neki – próbálkozik valami
újjal, az is biztosra mehet, ha jól kalkulál. Egész termesztési, feldolgozási
technológiák, szárítóberendezések, csomagológép-sorok beszerzésére nyerhet
uniós támogatást. Most már a vidékfejlesztési alapokból. Többen termesztenek
gyógynövényt, például magyarországi feldolgozókkal együtt ún. vegyes
vállalatokban. Van, aki német, vagy osztrák felvásárlóknak szállít, az említett
módon, szerződéses alapon.
Az ilyen szerződéses termesztésről tudni kell, hogy a termesztető
gyógynövény-felvásárló, -forgalmazó, vagy
-feldolgozó üzem – lehet akár gyógyszeripari, vagy élelmiszeripari cég is –
„komplex szervizt” nyújt: vetőmagtól kezdve talajvizsgálaton keresztül,
növényvédelmi, termesztési, betakarítási tanácsadást, s ami a legfontosabb, az
előre megadott irányárak szerint vállalja a drog átvételét.
Tulajdonképpen csak az első esztendő igényel nagyobb beruházást. Itt is növénye
válogatja, hogy mekkorát és milyet. Azt ajánlanánk, olyan évelő gyógynövény
termesztését válasszák, amely 5-6 éven keresztül terem egy helyen. (Ilyen például
az apróbojtorján, a citromfű, a borsmenta.) Vagy kisebb területen, kezdetnek az
egyéves növények valamelyikét (például a bazsalikom, a körömvirág) termeszszék,
hogy közben kitapasztalják, mire van erejük, kedvük, s hogy – megéri-e.
Szemléltessük a termesztési költségek, a várható bevételek alakulását néhány
példával. Igaz, hogy az elemzések, amelyek viszonyítási alapul szolgáltak, néhány
évvel ezelőtt készültek, az irányárak közben csak (plusz-mínusz) 5-6 koronával
változtak. Szinte minden évben, sőt a felvásárló cégektől függően, ugyanabban az
évben is előfordulhatnak ilyen eltérések. A közölt adatok tehát nem pontosan, csak
hozzávetőlegesen tükrözik, kifizetődik-e a gyógynövénytermesztés, illetve, hogy
az előzetes kalkuláció készítését hogyan kell elvégezni.
A kerti körömvirág (Calendula oficinalis, nechtík lekársky) egyéves növény.
Termesztési költségei 1 hektárt véve alapul: szakmai tanácsadás: 700 korona,
talajvizsgálat :1500 korona, szántás: 1460 korona, vetőmag és vetés: 3320 korona,
trágyázás: 1000 korona, permetezés: 1700 korona, sarabolás: 3600 korona, kézi
szedés: 70 ezer korona (ez a tétel kimarad, ha családi vállalkozásban végzik),
szállítás, szárítás: 450 korona, teljes szárítás: 34 ezer korona, csomagolás:
900 korona, egyéb szállítási költség: 150 korona. Összesen: 118 ezer 780 korona.
A betakarítható teljes, szárított virágzat egy évben, 1 hektárról 1000-2000 kg
teljes virágzat (illetve 200-400 kg nyelves virág). Felvásárlási ára: kb. 80 korona/
1 kg szárított drog.
A borsmenta (Mentha piperita, mäta pieporná) évelő gyógynövény. Termesztési
költségei a 0 (az ősszel végzett mélyszántással, vetéssel kezdődően) évtől
számítva, négyéves lebontásban, a minden évben elvégzett talajelemzéssel,
szaktanácsadással, a 0 (tehát az elsőt megelőző) évben kezdődő munkálatokkal,
szántással, boronálással, hengerezéssel, ültetéssel, vagy vetéssel a
legmagasabbak: 95 ezer 750 korona. Majd a termő, első évtől számítva, a negyedik
esztendőig bezáróan 60-61 ezer koronára rúgnak. Összegezve elérik a 276 ezer
koronát. Évi, hektáronként betakarítható zöldtömege a borsmentának 5 ezer – 10
ezer kg lehet, ennek a száradási aránya 4,5:1, külön a leveléé 6:1.
Vagyis a száraz drog 600-900 kg/ha. 1 kg száraz mentáért kb. 42 koronát fizetnek.
Vannak sokkal magasabb áron felvásárolt gyógynövények is, azonban ezeknek
igényesebbek a termesztési feltételei, illetve a szárítása vagy a csomagolása.
Ilyen például az orvosi macskagyökér (Valeriana officinalis, valeriána lekárska),
amelynek a megmosott, szakszerűen megszárított gyökere a drog. Itt 2 éves
lebontásban, 80 ezer koronában határozzák meg a termesztési költségeket. Az első
évben mindössze 10 ezerben. A második esztendőben a szárítás a legigényesebb
eljárás, ez kb. 60 ezer koronába kerülhet. Egy hektárról viszont betakarítható
1800 kg szárított macskagyökér. Felvásárlási ára ennek is kb. 42 korona/ 1 kg.
De vannak sokkal nagyobb hozamot adó, különleges gyógynövények is, amelyeknek a
felvásárlási ára is magasabb. Ilyen például a leuzea (Leuzea rhapontica, leuzea
šuštivá).
Most az megy biztosra, aki a fehér mustár (Sinapis alba, horčica biela), vagy a fekete
bodza (Sambucus nigra, baza čierna) termesztésére tud szerződést kötni, vagy az
utóbbit fel is tudja dolgozni. A kerti mák (Papaver somniferum, mak siaty) is a
„jövő zenéje”. Mivel kevés uniós országban termesztik, nálunk pedig vannak
tovább vihető hagyományai a termesztésének, országosan is támogatott cél, hogy
nagyobb területen termesszük, mint eddig. Kissé bonyolult és hosszadalmas a
jóváhagyás útja és módja, de hát mi egyszerű manapság? Ma már – hiszen a hazai
gyógyszergyártás még nem állt talpra – itt elsősorban olyan gyógyszeripari céget
kell találni, amelyik igényli a mák melléktermékét, a száraz máktokot, s
felvásárolja azt.
Ezek a példák csak ízelítőt adnak, ösztönzést kívánnak nyújtani ahhoz, hogy
merjünk, tudjunk váltani! A homeopátiás juh- és kecskegyógyítás,
vagyis a legelőkre elvetett, megfelelő gyógynövényekkel történő állatgyógyítás
lesz az alapja a „biotermékek” – a hús, a tej, a sajt – előállításának is.
Az idő szavát megértő agrárvállalkozók tehát ne késlekedjenek, elképzeléseiket
öntsék jól kidolgozott „projekt” formába, s csatolják a község, a régió
vidékfejlesztési terveihez. Erre aztán igazán érdemes – és lehet is – uniós
támogatást szerezni!
H. Mészáros Erzsébet