Évzáró

  

        Az idei tanévet – hagyományosan – 2007. szeptember 29-én a székesegyház búcsújával és az ahhoz kötött Veni Sancte-val kezdtük.

         Erre a tanévre beiratkozott 88 diák. Évfolyamok szerint: I. évre 22, II. évre 14, III. évre 11, IV. évre 12, gyakorlati évre 6, V. évre 11 és a VI. évre 12 növendék.

A tanévben 4 diák távozott el, s így az év végén a növendékek létszáma 84 lett.

Évfolyamonként és egyházmegyékként év végére a létszám a következőképpen alakult:

Évfolyam

Gyulafehérvár

Temesvár

Nagyvárad

Szatmár

Erd-i OFM

Összesen

I.

13

1

6

20

II.

7

5

2

14

III.

5

2

3

1

11

IV.

6

3

1

1

11

V.

10

10

VI.

7

2

1

2

12

Gyak. év

2

1

1

2

  6

Összesen

50

12

5

12

5

84

 

- A lelki élet terén:

Szemináriumunkban a lelki élet napi, ill. időközönkénti programjai Ft. Ilyés Zsolt spirituális atya irányítása alatt folytak ebben az évben is.

Rekollekció az első félévben két alkalommal volt: először novemberben Incze Dénes tusnádfürdői plébános vezetésével, majd decemberben az érsek atya vezetésével. A második félévben négy rekollekciós nap volt: egy februárban Tempfli József nagyváradi püspök atya moderálásával, a második áprilisban Márton József brádi plébános vezetésével, a harmadik májusban Borbély Gábor nyugalmazott plébános vezetésével, és a negyedik pedig tegnap a diakónus- ill. papszentelés előtt álló jelöltek számára Alvincen a spiri atya irányításával.

Az őszi háromnapos lelkigyakorlatot a spirituális atya tartotta együttesen a szeminárium benti és kinti kispapjainak 2007. okt. 4–7. között, vagyis mindjárt az első hétvégén. Ezt csak azért hangsúlyozom, mert a jövőben ezt az időpontot szeretnénk általánosítani. Viszont a III. évesek jelölése a papságra és a beöltözésük időzítése nem változik, s így ez az idén is a Mindenszentek előtti utolsó vasárnapon, vagyis okt. 28-án volt. A tavaszi hat napos lelkigyakorlat is együttesen volt megszervezve az összes kispap számára 2008. márc. 2–8. között. A lelkigyakorlat moderátora Exc. és Ft. Balás Béla kaposvári megyéspüspök úr volt.

  A szolgálatokat az érsek atya adta fel a III. ill. a IV. évesek számára a hat napos lelkigyakorlat befejeztével, Feketevasárnap, márc. 9-én, a székesegyházban.

Az idén a Csíksomlyó-i búcsú május 11-én volt, amelyen önkéntes módon 53 kispap vett részt a spirituális és a rektor atya vezetésével. Itt külön megemlítendő, hogy a rektor atya 3 kispappal biciklivel zarándokolt el a csíksomlyói búcsúra.

Az idei közösségi lelki programoknak a csúcspontja a június 28-ai diakónusszentelés és június 29-ei papszentelés.

- A gyakorlati felkészülés területei:

Az igehirdetés

A lelki képzés és az elméleti oktatás mellett gyakorlati jellegű tevékenységekkel is igyekszünk felkészíteni a növendékeket a papi szolgálatra. Ilyen a próbaprédikációk megírása ill. előadása, valamint a hitoktatási gyakorlatok. Mindkét félévben sor került a próbaprédikációk megtartására. Meghatározott rend szerint az I. éveseknél az előadókészséget szeretnénk kifejleszteni vers szavalással és választott prózai szöveg előadásával. A II. évtől kezdve aztán már prédikálniuk kell az egyes évfolyamoknak, először egy kölcsön vett prédikációt, majd a saját szerzeményüket. A témát tekintve hol a vasárnapok és ünnepnapok perikópái alapján mondanak prédikációt, hol a szentek életéről kellett próbaprédikálni, másoknak valamilyen morális, vagy dogmatikai, vagy tematikus (azaz temetésre, keresztelésre, esketésre való) beszédet kellett megírni és előadni. A diakónusok pedig már mondhatni „élesbe”, vagyis a szeminárium közösségének prédikálhattak a kápolnánkban.

Katekétikai gyakorlatok

Az V. évesek gyakorlati hittanórákat tartottak a szemináriumi líceumban mindkét félévben, az újszövetségi biblikum témakörében a XII. osztály számára. A megtartott hittan órákra kapott jegyekben lemérhető eredmények és Ft. Ferenczi Sándor katekétika tanár beszámolói azt mutatják, hogy mindenki igyekezett nagyon jól felkészülni, és jó, szemléletes órákat tartani. Sokaknál előnyt jelentett, hogy a gyakorlati éven volt alkalmuk már belekóstolni és akár belemelegedni is a hittanórák tartásába. Emellett meggyőződésem, hogy a két kísérő tanártól (a szemináriumi líceum igazgatójától és a katekétika tanárunktól) kapott közös kielemzések és tanácsok minden V. éves kispapnak hasznos segítséget jelentenek a későbbi áldásos hitoktatásukhoz.

Licenciátusi ill. bakkalaureátusi dolgozatok

A VI. évesek, a tanulmányaik alapfokozatának lezárásaként, valamelyik teológiai tantárgy részkérdését tárgyaló licenciátusi ill. bakkalaureátusi dolgozatot írtak.

– Az idei végzőseink is élvezhették a Babeş–Bolyai Egyetemmel elkezdődött affiliációnk előnyét, hiszen az ottani római katolikus didaktikai teológiai karon keresztül, már a kolozsvári egyetemtől fogják kapni a licenciátusi diplomát. Ennek a diplomának az egyik előfeltétele egy középszintű állami nyelvvizsga sikeres letétele.

– Az idén június 20. volt a záróvizsga napja, s ugyanazon a napon volt a diplomadolgozatok megvédése.

        ¤  Az Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola

Az EMEI ebben a tanévben is szakosztályokra osztva működött. A kezdetben meghirdetett tízből az idén hat szakosztály alakult: irodalmi, történelemi, pasztorális, művészeti/színjátszó, kommunikációs–rádiós–írott sajtós (újság és Hőmérő) és a két csoportos román nyelvű szakosztály. Mindegyik szakosztály megtartott egy–egy színvonalas, kötelező előadást:

  • 2007. nov. 18-án a történelmi szakosztály Ráduly István vezetésével szervezett megemlékező előadást Szent Erzsébet tiszteletére.
  • Nov. 25-én Magyari–Vass István előadást Krisztus Király ünnepe alkalmából.
  • Szeplőtelen Fogantatás ünnepe alkalmából az EMEI meghívására Ft. Jitianu Liviu, a BBTE tanára tartott előadást Gondolatok a szenvedés−teológia margójára címmel.
  • Az V. évfolyam szervezésében zajlott le dec. 5−én este Intézetünkben a hagyományos Mikulás−ünnepség.
  • Dec. 20-án este pedig „Ha találkozunk a jászolnál...” mottó alatt több kispap és a Szent Ferenc alapítvány gyulafehérvári gyermekeinek közreműködésével karácsonyi ünnepség megszervezésére került sor.
  • 2008. március 15-én az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztünk a történelmi szakosztály szervezésében.
  • Nagycsütörtökön az olajszentelő misére Gyulafehérvárra zarándokló gyerekek számára a pasztorális szakosztály tagjai szerveztek Intézetünkről egy bemutatót.
  • Őszentsége XVI. Benedek pápa megválasztásának évfordulója alkalmából előadást szervezett az EMEI április 24-én. Ekkor Fazakas Levente és Husztig Róbert összeállításában élvezhettünk egy szemléletes előadást.
  • Msgr. Dr. Jakubinyi György érsek atya püspökké szentelésének 18. évfordulója alkalmából szervezett előadásra az EMEI vendégelőadót hívott meg Nagy Zoltán székelyudvarhelyi mérnök személyében, aki az érsek atya nagy elődjéről, Boldogemlékű Márton Áron püspökről tartott egy vetített előadást.
  • A román nyelvű szakosztály az idén a Román Ortodox Egyházról tartotta az egyik kötelező előadását a Biserica Ortodoxă Română, un minim necesar ce trebuie ştiut despre ea címmel április 25-én Ruşti Alexandru vezetésével.
  • „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket” (Mt 28,19) evangéliumi mottó alatt evangelizációs előadást szervezett a pasztorális szakosztály Kovács Péter V. éves kispap irányításával. Külön meg kell említenünk, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye pasztorális tervének idei témája alapján – „Életünk a szenvedő Krisztussal” – a tanév minden hónapjában fakultatív összejöveteleket szervezett a pasztorális szakosztály.
  • A kommunikációs szakosztály május 20-án vetítette le a SIS-ről készült filmet, ami után beszélgethettünk Márkus Etelkával, a film rendezőjével. A szakosztály egész évi munkáját Magyari–Vass István irányította.

Itt külön meg kell említenünk azt is, hogy a szakosztály keretén belül készültek a Mária Rádió számára az adventi és nagyböjti elmélkedés-sorozatok Bakó László és Bodor Attila szakirányításával. Ugyanakkor a szakosztály tagjai figyelmet fordítottak a Hőmérő frissítésére is.

  • Május 22-én a művészeti szakosztály A kis herceg színpadra vitt változatával lepett meg bennünket Varga Sándor irányításával.
  • Június 1-én a román szakosztály megtartotta a második kötelező előadását is. A Phoenix román könnyűzene együttest mutatták be egy saját összeállítású, kommentált filmmel.
  • Az utolsó előadást az irodalmi szakosztály tartotta június 2−án, Simpf János pap−költő, egykori teológiai tanárunk verseiből és életéről adva ízelítőt. A szakosztályvezető Puskás Attila volt.

 

Az EMEI-n belül két pályázati felhívás is született az idén:

  • Dr. Marton József professzor úr pályázatot hirdetett az EMEI keretén belül A latin és a görög katolikus egyház viszonya Erdélyben alaptémával. Ebben a témában három VI. éves kispap pályázott a licenc dolgozatukkal, három korszakra osztva a témát.
  • Az EMEI pályázati felhívást tett A XX. század vallásos irodalma címmel. Ebben a témában sajnos csak egy pályázó volt: Fanea József. Külön köszönet neki.

Egy jövőre vonatkozó tervet is megemlíthetünk:

  • Az Egyházirodalmi iskola 2009-re, a gyulafehérvári főegyházmegye 1000 éves alapításának évfordulójára EMEI–évkönyv kiadását tűzte ki céljául. Ehhez már elkezdte gyűjteni az anyagot.

Mindegyik előadás tartalmas, élvezetes és színes volt. A szakosztályok között egyfajta egészséges versengést is tapasztaltam, ami szintén pozitív ösztönző erő volt. Most megköszönöm minden kispapnak az Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola tevékenységében kifejtett munkáját, és egyben bátorítok is mindenkit: Csak így tovább!

A Diáktanács az idén külön nem szervezett programot, de több közösségi programban kooperált és anyagilag is támogatta azokat. Emellett megemlíthetem, hogy jelentős részben a Diáktanács odafigyelésének is köszönhető, hogy a szeminárium udvara folyamatosan rendezett állapotban van.

 

           ¤ A teológiánk „külkapcsolatairól”:

                    Az idén második alkalommal vett részt a szemináriumunk részéről a rektorunk és prefektusunk augusztus 27–29. között a magyarországi szemináriumi elöljárók éves konferenciáján Egerben. Az előadások a magyar papnevelés helyzetéről, a papképzés súlypontjairól és a kispapoknak a családpasztorációra való felkészítéséről szóltak. Az előadások mellett szekció ülések voltak külön a rektorok, a spirituálisok, ill. a prefektusok számára. Az idén a római Germanicum et Hungaricum rektora is megosztotta velünk a papképzésben gyűjtött tapasztalatait. A tapasztalatcsere és a közös problémamegoldás keresése mellett az a nagy eredménye ennek a konferenciának, hogy a szemináriumunk benne van a magyarországi szemináriumok kapcsolatrendszerében.

        Ide kapcsolva említem meg, hogy mindjárt erről a konferenciáról a rektorunk tovább ment Bécsbe, ahol az egykori germanikus növendékekből lett elöljárók konferenciáján vett részt, ezzel egy átfogóbb, közép–európai szintű kapcsolatrendszerbe kapcsolva a szemináriumunkat.

           Ebben az akadémiai évben is sor került a Kolozsvári Protestáns Teológia tanáraival való találkozóra nov. 16–17. között. Az idén mi voltunk a házigazdák. A tudományos tanácskozás témája a magyar katolikus egyházban tavaly bevezetett ökumenikus esketési szertartás és a vegyes házasságok körüli pasztorális gyakorlat volt.

           Ugyanígy folytatódott a jászvásári szeminárium tanáraival és elöljáróival való találkozó is. Az idén ők látogattak hozzánk a II. félévi vizsgaidőszak elején, a jún. 6–8. közötti hétvégén. Ezen a találkozón a személyes kapcsolatok megerősítése mellett tárgyaltunk szemináriumaink közös tanügyi kérdéseiről, az állami tanügyi rendszerbe való beilleszkedésről, ami most a jászvásári teológiának égető kérdése lett.

             ¤  A szeminárium sportéletéről:

            Idén is részt vett szemináriumunk foci csapata a Magyar Nemzetközi Szemináriumi Focibajnokságon, amit Szegeden szerveztek meg november 9–11. között. Kis bánatunkra most is csak a középmezőnyben sikerült végezni, de nem adjuk fel a reményt.

          A szemináriumon belüli hagyományosnak mondható bajnokságok közül három került megrendezésre. Az évfolyamok közti futball–bajnokságot az V. évesek nyerték a II. év előtt. A pingpong–bajnokság elkezdődött 10 résztvevővel, de sajnos nem sikerült a mérkőzések végére járni. A sakk–bajnokságra ugyancsak 10 résztvevő nevezett be, s végül a kupát Lukács János hódította el, és a második helyezett Daubner Costel volt. Ezúton is gratulálunk a győzteseknek, és a „mens sana in corpore sano” közmondás értelmében csak bátorítani tudok mindenkit a testet–lelket edző sportolásra és versenyzésre.

 

              ¤   A tanulmányi eredményekről

Opcionális kurzusok

Az opcionális kurzusokat az idei évben is egyaránt köszönhetjük a saját tanárainknak és vendég előadóknak.

- Dr. Peter Schallenberg az első félév során, tömbösített kurzus formájában tartott egy összehasonlító előadást Katolikus, ortodox és evangélikus etika címmel.

- Dr. Marton József az első félévben A gyulafehérvári egyházmegye történetéről tartott opcionális kurzust az I. éves hallgatók számára.

-  Ilyés Zsolt Az Imaórák liturgiájáról tartott opcionális kurzust, amelyre a III. és IV. éves hallgatók iratkoztak fel.

-  A második félév legelején blokkurzus formájában tartott opcionális kurzust Dr. Kovács Zsolt, jelenleg nagyváradi püspöki titkár, s a jövendő szemináriumi prefektus Szent Pál és a sztoikus filozófia címmel.

-  Dr. Marton József a második félévben A katolikus egyház története Romániában a XX. században témában tartott opcionális kurzust az I–III. éves hallgatók számára.

 

  Statisztikailag az első és a második félév tanulmányi helyzete a következőképpen fest:


 

Vizsgázott

Sikerrel

Sikertelen

Jeles

Nagyon jó

Elégséges

Elégtelen

1 t.

2 t.

3+ t.

I. félév

79

64

12

12

4 db 10

20

34

0

8

3

1

II. félév

79

67

12

11

3 db 10

23

31

2

10

1

1

 

                                                                                                                                              Ft. Egeli Ferenc

2008.07.12.
vissza a nyitólapra

| impresszum | kapcsolat | levél a webmasternek|

www.hhrf.org/sis - © SIS - Seminarium Incarnatae Sapientiae - 2007