|
|
 |
A Gregorián Társaság kiadásában megjelent Luigi Agustoni: A gregorián ének című könyve (2010) gregorián elmélet és történet / mai kiadások és notációjuk / a latin szöveg és a neuma / gregorián repertoár és műfajok / a mise propriuma / a misordinárium / liturgikus zenei glosszárium (fogalomtár) Megrendelhető utánvéttel a Társaság e-mail-címén: mail@gregoriantarsasag.hu Ára 1800 Ft + postaköltség |
| Szeretettel köszöntjük honlapunkon! |
 |
|
A Schola Gregoriana Monostorinensis 1998-ban alapított korális együttes.
Az 1988–1990-es kelet-európai politikai változások nyomán új távlatok
nyíltak az egyházi élet területén is. Énekegyüttesünk ebben a paradigmában
Románia első olyan schola cantoruma volt, amely kizárólag a nyugati liturgikus
ének művelését tűzte ki céljául. Ennek vonalán egyfelől a szellemi
„műemlékvédelmet”, másfelől a gregorián ének egyházon belüli funkcionális
újra-elismertetését egyaránt feladatunknak tekintjük.
A Magyarországon liturgikus énektanfolyamokat szervező Gregorián Társaság
és vezetője, Béres György jóvoltából a Schola Gregoriana Monostorinensis
alapítói közül 1998-tól többen is szakszerű oktatásban részesültek, amit otthon,
Erdélyben rendszeres és következetes önképző munkával egészítettek ki.
A Schola Gregoriana Monostorinensis énekesei többségükben nem hivatásos
zenészek és nem mindannyian katolikusok. Ami összeköti őket: az autentikus
istentiszteleti zene szolgáló szeretete és az általa kihívásként felfogott
igényesség.
A gregorián énekállományt kezdettől fogva gregorián
paleográfiai
(ősírástani), illetve szemiológiai alapvetéssel ismertük és szólaltattuk meg.
|
A Schola Gregoriana Monostorinensis neve
 |
A Schola Gregoriana Monostorinensis 1998-ban a Kolozsvár
(Erdély, Románia) nyugati részén fekvő Monostor városnegyed katolikus
közösségében jött létre.
A várossal mára egybeolvadt Kolozsmonostor középkori
település. A 11. században (a hagyomány szerint 1060 táján)
bencés apátságot
alapítottak itt, amely a reformációig állt fenn. A 13–14. században
nevezetes volt
hiteleshelyéről.
Az egykor bencés monostor helyén ma a gótikus-neogótikus
Nagyboldogasszony templom
áll, amely a monostori plébániához tartozik.
|
Gregorián paleográfia – ősírástan
|
Felkészülése során a Schola Gregoriana Monostorinensis elsőként a szövegeket tanulmányozza, majd a szövegek interpretálására hivatott dallamot. A dallamok lejegyzésére általánosan használatos kvadrátnotáció mellett azonban a virágzó középkorban elterjedt (még a kottaírás „feltalálása” előtti) jelcsaládok két legfontosabbját: a sanktgalleni és a metzi neumációt is értelmezi. Ezek a jelek sokkal több információt közvetítenek a hozzáértő számára, mint a kvadrátnotáció, amely kizárólag a dallamot, illetve a hangközöket rögzíti.
|
|
Gregorián szemiológia – jelrendszertan
|
A szövegek nyelvtani, prozódiai, majd liturgiateológiai értelmezését bizonyos
dallamfordulatok, a hangok, neumák, neumacsoportok gondos artikulálása valósítja
meg. A 20. század közepétől a franciaországi Solesmes-ből kiindulva fejlődésnek
indult gregorián szemiológia elsősorban összehasonlító, majd induktív
módszerekkel törekszik minél értelmezhetőbbé, az interpretáció számára egyre
„útmutatóbbá” tenni a neumációk üzenetét.
A gregorián szemiológia művelői közül Eugčne Cardine, Godehard Joppich,
Rupert Fischer, Johannes Berchmans Göschl, Luigi Agustoni, Cornelius
Pouderoijen, Alberto Turco, Heinrich Rumphorst, Stefan Klöckner, Franz Karl
Prassl és Béres György nevét említjük.
|
 |
Mi a liturgia?
 |
a) Közösségi, b) nyilvános és c) szabályozott
istentisztelet. Mindhárom tényező egyaránt fontos. a) A magánima istentisztelet ugyan, de nem liturgia – mert nem közösségi. b) A liturgia nem zárkózhat el senki elől, nem lehet exkluzív. c) A liturgia szövegei az egyházi gyakorlat révén és intézmények által alakultak ki, ez az egységes arculat teszi lehetővé a liturgia közösségi gyakorlatát. Teológiai értelemben a liturgia az egyház emelkedett hangvételű, kétirányú párbeszéde Istennel. A keresztény liturgia két „oszlopa” a) a szentmise (tanító és áldozati istentisztelet, eukarisztia) és b) az imaórák liturgiája (offícium, illetve zsolozsma, „az ajkak áldozata”).
|
A liturgia szövege és zenéje
 |
I. Az egyház liturgiájának szövegei hosszú
évszázadok alatt nyerték el mai formájukat, és további évszázadok
során fokozatosan változni fognak – mégis örökérvényűek maradnak. A
liturgia szövegei alapvetően biblikus vétetésűek, de a korai,
illetve a középkori kereszténység szellemiségét is tükrözik. A szövegek mély, misztériumokat is felvillantó értelme a liturgikus latin nyelv révén jelenül meg leginkább. Ezek a tartalmak a modern (nemzeti) nyelveken olykor nehezen és többnyire csak töredékesen adhatók vissza. II. A liturgiai szövegek kifejezésének legáltalánosabb módja a recitált, illetve énekelt szövegmondás. Az énekhang elsődleges hivatása a liturgiában: a szöveg kimondhatóvá, jól hallhatóvá, tagolttá és ünnepélyessé tétele. A nyelvi-szellemi-lelki tartalmat a zenei eszköz szolgálja. A liturgikus ének ennek értelmében nem járulékos „dísz”, fakultatív esztétikai ráadás, hanem nyelvi szükségszerűség. Másképpen: nem a liturgiában énekelünk, hanem a liturgiát énekeljük.
|
Vallásos zene – egyházi zene – liturgikus zene
 |
A három kategória közötti különbség nem fokozati. a) a vallásos
zene szükségszerűen vallási tartalmakat közvetít – bármilyen zenei
eszköz révén.
b) az egyházi zene a keresztény felekezetekhez kötődő tartalmakat
közvetít, egyházi események, közösségi összejövetelek zenéje; nem ritkán
számottevő zenei teljesítmények tartoznak ide. A szöveges egyházi zene
nem feltétlenül liturgikus szövegű.
c) a liturgikus zene mindig az egyház „hivatalos” liturgiájának
szövegére alapul (a misekönyvekben, graduálokban, offícium-könyvekben
stb.) – zenei nyelvezete az egyház sajátja, „belső fejlesztésű”,
autochton, amelyet elsősorban a liturgikus nyelv prozódiája határoz meg
(ld. cantus planus).
|
Liturgikus zenei nyelvek – cantus planus
 |
Mára a nyugati kereszténységben jószerével csak a
gregorián ének – illetve Milánó környékén az ambrozián
liturgikus énekhagyomány – maradt fenn. (A gregorián Nagy Szent Gergely
pápa nevét, az ambrozián Szent Ambrus mediolanumi püspök nevét őrzi.)
Sok évszázaddal ezelőtt azonban jóval több liturgikus zenei nyelv
létezett, így a gall (a Frank Birodalom nyugati része), az
aquitán (Velencétől észak-keletre), a beneventán
(Dél-Itália), a mozarab (Hispánia), az órómai (Róma, majd
Közép-Itália) stb.
A modern zenetörténet ezeket a liturgikus zenei
nyelveket összefoglaló néven cantus planusnak (’sima’ éneknek)
mondja (angol és francia plainchant, spanyol canto plano).
Közös jellemzőjük, hogy nem rendelődnek alá a klasszikus metrikának,
vagyis ritmikailag kötetlenek, a latin nyelv prozódiáját követik,
hangszerkíséret nélküliek, egyszólamúak.
|
A gregorián és Gergely pápa
|
A gregorián ének a keresztény Nyugat legelterjedtebb cantus planusa. A zene- és liturgiatörténet ma már tisztában van vele, hogy a Gergely pápára való hivatkozás (a gregorián szóban) későbbi korok abbeli törekvését tükrözi, hogy Nagy Szent Gergely (540 körül – 604) tekintélyével szentesítsék a nyugati kereszténység 8–10. században kikristályosodott éneknyelvét.
|
Művészet-e a gregorián ének?
|
Nem. A gregorián ének – a többi cantus planushoz hasonlóan –
az alkalmazott zene kategóriájába tartozik. A pontosabb megközelítés érdekében
párhuzamos megfontolásokat ajánlunk.
|
„Mi a gregorián?”
 |
„A kérdésre a történelem látszott a legjobb feleletnek. Okkal, hiszen a
gregorián Európa egyetlen kétezer év óta áradó műzenéje, melynek széles
medrébe beletorkollott az ókori Közel-Kelet zsoltározása, ősi hirdető,
köszöntő, olvasó, litániázó tónusok hangja, a mediterrán és alpesi
melizmatika hullámai, az antik himnódia kicsengése. Azt duzzasztotta oly sok
nép dallamosságának lecsapódása az antifonák ezerfelé ágazó típusaival és a
responzóriumok refrénes játékával; azt frissítette a magas középkorban
felfakadó és már az újkori dallamosság ízeit kínálgató dallamforrás: a
szekvenciák, trópusok, az ordinárium és az új stílusú kompozíciók.
A reneszánsz után, a többszólamúság új világában lomha öreg folyamnak
tetszett a maga ezer vadvizével, szabályozásra várva. 19. századi új
medrében már friss energiákat szállított egy történeti hagyományokra alapozó
új zenevilágnak – mint az Európa hangját képviselő polifónia egyszólamú
hordozója.
Sorsa nem kerülhette el a minden földi alkotást jellemző tragikumot sem: ma
éppen az a liturgia mond le róla, amelyben született, és éppen akkor, amikor
a restaurációs munkálatok közeli sikerrel biztatnak. Majd elválik, hogy a
lelkes világi természetvédelem megmenti-e az utókornak.” (Rajeczky Benjamin
O.Cist.)
|
A Schola Gregoriana Monostorinensis repertoárja
Az össz-európai gregorián állományból
|
|
|
 |
 |
|
|
|
|
|
|
