Korondi Jenő (1935–2007)

 

1955 és 1961 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1965-től 1985-ig a főiskolán szobrászatot tanított.

Elsősorban fémmel dolgozott. Kisplasztikai méretű csiszolt fémszobrainak központi témája a közösségi összetartozás és az anyaság.

 

Korondi a kortárs erdélyi magyar szobrászat meghatározó, megújító egyénisége. Főiskolai tanári tevékenységével nemzedékeket indított útnak a modern szobrászat művészetében. Az 1989-es politikai fordulat után fellendült erdélyi magyar emlékszobrászat szinte valamennyi jelentős alkotásának elbírálásában szerepet kapott.

 

Az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céh alapító tagja volt. Szerepet vállalt a vezetőségben, a kiállítások szervezésében, rendezésében, a céhtagok közti összetartás kiépítésében.

 

Alkotói tevékenysége utolsó éveit a Keresztút stációi megalkotásának szentelte. A stációk domborműben való megfogalmazását megvalósította ugyan, de az általa elképzelt végleges anyagban – bronzban – már nem láthatta.

 

Egyéni kiállítások: 1964, 1970, 1972, 1991, 1999 – Képzőművészeti Galéria, Kolozsvár.

Csoportos kiállítások Romániában: 1962, 1970, 1971, 1976 – Bukarest, 1962, 1985, 1996, 1999 – Kolozsvár, 1997 – Marosvásárhely

Csoportos kiállítások külföldön: 1965 – Prága, 1969 – Firenze, 1990 – Budapest, 1992 – Budapest, Debrecen, Szarvas, 1996 – Budapest, Kaposvár, Stockholm

 

Korondi  Jenő  műtermének  részlete.  A  háttérben  a  stációk  vázlatrajzai.

„Számára a műterem nem kimondottan a műhely szerepét töltötte be, hanem valóságos oázist jelentett, ahol meg lehet pihenni, el lehet álmodozni, erőt lehet gyűjteni. Oda csak az a tanítvány léphetett be, akinek a mester ajtót nyitott, mert erre méltónak és szellemileg kellően tisztának találta.” (Kolozsi Tibor)

 

„Korondi Jenő a zsarnoksággal is szembeszállt: nem volt hajlandó kompromisszumokra, nem tett engedményeket a felsőfokú művészeti oktatást elsorvasztó politika irányában. Állása megőrzése érdekében ugyanis arra akarták kényszeríteni, hogy meggyőződésével nem összeegyeztethető tananyagot adjon elő. Akkor úgy döntött: elhagyja az intézetet és kizárólag művészetéből fog megélni.” (Kolozsi Tibor)

 

 

„Korondi Jenő tisztaságkereső és -találó világának szereplői, a kecsesen hajladozó nádszál-testek vagy éppenséggel a termékenységet megszemélyesítő, hangsúlyosan robusztus szoborcsoportok az elvonatkoztatott szépség-tisztaság-anyaság ideál megtestesítői. Portréi pedig azt a földi, de ugyanakkor minden földi gyarlóságtól mentes világot is idézik, amelynek eszmeisége munkásságában meghatározó szerepet játszott.” (Németh Júlia)