Merev formák, egyszerűség, a lecsupaszított valóság... Mégis, vagy talán éppen emiatt nagy mélység, befelé-fordulás, nyugalom árad az egyes stációkból. Ismét láthatóvá, érzékelhetővé válik keresztény hitünk paradox jellege: Jézus a legkegyetlenebb körülmények között, kilátástalan helyzetben, igazán a helyén van: élete, küldetése középpontjában, teljesen átadva magát ennek a titoknak... Ezt sugározza kéz- és testtartása, lehunyt szeme, befele forduló tekintete... Így alakítja át a rettenet pánikját összeszedettséggé...

Mire tekint? Küldetésére, amelyért közénk jött... És kire? A küldőre: Atyjára, és talán mindazokra, akiknek hirdette és akiknek most is, nap mint nap kinyilatkoztatja az Örömhírt...

Ebben a határhelyzetben új jelentőséget és súlyt kapnak nyilvános működése során mondott szavai: a Hegyi beszéd és küldetésének egyes kulcsmondatai...

Imádkozni azt jelenti: szólni Istenhez, de még inkább: hallgatni rá, egyesülni vele. Belépni az elénk tárt képbe, egészen ott lenni, nézni, hallgatni, tapintani, szagolni, ízlelni annak valóságát, és egyre inkább szívünkkel látni és hallani a lényeget... Itt és most: Jézus belső hangját... És válaszolni rá, nem annyira szavakkal, mint sokkal inkább létünkkel...

(Bereczki Silvia SA)