Gaudeamus omnes in Domino! I–III.

 

szerkesztette: Jakabffy Tamás

 

A gregorián gyermektáborok segédanyagaként készült füzetek három tanulmányi „szintet” képviselnek. Mindhárom füzet viszonylag könnyen tanulható példákat ad a miseliturgia ordinárium- és proprium-énekeire, illetve a III. füzet két vesperás-rendet is közöl.

 

     I. füzet

     II.füzet

     III. füzet

 

 

 

 

Az I. (sárga) füzetben igen könnyű tételeket adunk, minthogy e bevezető füzetet  természetesen a „kezdőknek” szántuk.

Az ordinárium-tanulást a XVII. mise három részével (Kyrie, Sanctus, Agnus Dei), illetve a XV. mise Gloriájával segítjük. A latin szövegek mellett természetesen a magyar fordítást is közöljük, emellett pedig pár bekezdésnyi, tehát igen vázlatos műfaji/kompozicionális/tartalmi jellemzést adunk az egyes ordinárium-tételekről.

A saját miseénekek sorában a legáltalánosabb antifonális és responzoriális tételek mellett (introitusok, graduálék, alleluják, offertóriumok és kommúniók) közreadjuk a Veni Sancte Spiritus szekvenciát. A proprium-énekek sorában a Graduale Romanum latin szövegű tételei mellett az Éneklő Egyház anyagából is idézünk, elsősorban az egyszerűség, a gregorián ének szellemiségébe való beavatás kedvéért, illetve – leginkább a graduálék esetében – a műfaj „működésének” példázására. Természetesen a saját részek vázlatos elméleti jellemzése is megtalálható a sárga füzetben.

Végül – bár nem illeszkedik a miseénekek sorába – egy himnuszt, a Jesu dulcis memoriát is közreadjuk.

A sárga füzetben – bevezetőképpen – nagyon egyszerű, szándékaink szerint igen olvasmányos fogalomtisztázásokra is vállalkoztunk (a gregorián szó etimológiája, hangszer-kíséret-nélküliség, a nyelviség kérdése, paleográfiai érdekességek, az istentisztelet fogalma, offícium, miseliturgia, szöveg és dallam szimbiózisa, bevezetés a neumatikus zene-felfogásba).

A füzet végén rövid, 44 címszót tartalmazó magyarázó glosszárium található a legfontosabb liturgikai, egyházzenei, műfaji stb. szakkifejezések köréből.

A II. (narancssárga) füzet a „haladók” számára készült, olyanoknak tehát, akik az I. füzet anyagát többé-kevésbé elsajátították.

Az ordinárium-tanulás az V. mise tételeinek megismerésére támaszkodik (az I. füzethez hasonlóan itt is megtalálhatók az állandó miseénekek magyar szövegfordítása).

A saját részek mindegyikére több tétel-példát is adunk, természetesen valamivel „bonyolultabbakat”, mint a sárga füzetben. Itt is felhasználtunk az Éneklő Egyházban közölt magyar proprium-tételeket, többnyire olyanokat, amelyeknek latin megfelelőjét (a Graduale Romanumból) e füzet szintén tartalmazza.

A sárga füzethez hasonlóan itt is adunk egy himnuszt, az Ave maris stellát, amely a tábori misék záróénekeként kiválóan alkalmazható, dallamosságával, viszonylag tág ambitusával megragadja a gyermekeket, az egyes versszakok szöveg- és prozódiai értelmezése pedig számos frazeálási kérdés tisztázására ad módot.

A füzet első felében a gregorián ének történetének egy nagyon vázlatos áttekintését kínáljuk sok kép- és kottaillusztrációval. A történeti vázlatban – egyéb források mellett – a Godehard Joppich által szerkesztett, A gregorián ének száz esztendeje című kiállítás (Vác, 2002) kísérőfüzetének szövegét használtuk fel: kezdetek, a gregorián ének három alapstílusa, a gregoriánum terjedése Nyugat-Európában, a neumatikus írás eredete, a római rítus terjedése, az énekművészet kezdete és megerősödése, új formák és új énekek születése a liturgiában, a polifónia születése, a neuma-íráskép fokozatos átalakulása, csonka dallamok, a „sötét század” (a hiteles gregorián ének halála), a forráshoz való első visszatérés, a gregorián ének újjászületése (Solesmes), a római rítus gregorián énekeinek hivatalos helyreállítása, neumaértelmezés és újrestauráció, a Graduale Triplex, a gregorián ma (a II. vatikáni zsinat után).

A füzet végén rövid, 44 címszót tartalmazó magyarázó glosszárium található a legfontosabb liturgikai, egyházzenei, műfaji stb. szakkifejezések köréből (azonos a sárga füzet glosszáriumával).

A III. (piros) füzet a „nagyobb haladóké”. E füzetben a IV. miseordinárium tételeit és a III. credót közöljük (a hitvallásról bő oldalnyi történeti-dogmatikai-liturgikai összefoglalót is adunk). Az ordinárium margóján ejtünk szót a trópusokról, illetve a tropizálási eljárásokról. Példaként – a IV. mise kapcsán természetesen – a Cunctipotens genitor Kyrie-trópust adjuk.

A proprium rendjén a Graduale Romanum és az Éneklő Egyház anyagából további tételeket kínálunk a tanulni vágyó táborozóknak. A mise legáltalánosabb antifonális és responzoriális műfajai mellett (introitusok, graduálék, alleluják, offertóriumok és kommúniók) ebben a füzetben is szerepel egy szekvencia (a Victimae Paschali húsvéti szekvencia), de traktusra is adunk példát – magyar nyelven (Aki a Magasságbelinek oltalmában lakozik, I. nagyböjt-vasárnap).

A III. füzet bevezetést ad az offícium végzésébe is. Két vesperás-rendet adunk közre: egyet a Népzsolozsmák c. könyvből (Budapest 1990) és egyet a pannonhalmi bencés offíciumból – mindkét esetben az évközi időre. A vesperások mellé tanulni ajánljuk a Regina caeli letare (húsvéti idő) és az Alma Redemptoris Mater (advent–karácsony) Mária-antifonákat, feltételezve, hogy a táborozók már ismerik az évközi időre ajánlott Salve Reginát.