Marosfő (Hargita megye), 2004. július 24. – augusztus 1.

A 2004. év második gregorián gyermektáborára Marosfőn került sor, 2004. július 24-e és augusztus 1-je között. E táborozást közösen szervezte a Schola Társaság és Fejér Mátyás pápai káplán, marosfői plébános segítőtársaival: Kiss Erzsébettel, Péter Piroskával és Erős Orsolyával.

A táborba három településről érkeztek gyermekek: Marosfőről, Marosnyírből és Vaslábról. A legfiatalabbak 11, a legidősebbek 19 évesek voltak.

 

A marosfői táborozók esetében nagy előnyt jelentett, hogy egyfelől erősebben vagy lazábban, de mindannyian kötődnek a templomi közösséghez, másfelől hitoktatójuk – Fejér Mátyás személyében – ugyanaz. Ezért könnyű volt a csoportokban a hangvétel megtalálása.

Hátrányt jelentett, hogy a gyermekek liturgikus-zenei ismeretei igen hiányosak (voltak), ami annak is következménye, hogy Marosfő és filiái nem rendelkeznek alkalmazott kántorral.

Az oktatási programot négy szentmisére és egy pénteki alkonyi dicséretre építettük fel. A 2002-ben kiadott Gaudeamus omnes in Domino I. tábor-füzetet használva a gyermekek megismerkedtek a miseliturgia műfajaival, illetve (külön erre az alkalomra előkészített anyagból) együtt végezték az énekelt vesperást. A gyakorlati tanulást zenehallgatás egészítette ki.

Munkánkba mindvégig tevékenyen bekapcsolódott Fejér Mátyás plébános is, aki liturgikus szolgálatain túl is „a tábor lelkének” bizonyult.

A szakoktatásokon kívül a gyermekek két alkalommal tettek egy-egy nagyobb környékbeli sétát és egy alkalommal félnapos kirándulást a Maros földrajzi forrásához.

A gyermekprogramokat esténként szűk körű felnőttoktatás egészítette ki: Jakabffy Tamás a Dicsérjétek az Urat! népénekeskönyvben közölt introitusokat, kommúniókat, himnuszokat, szekvenciát tanította az érdeklődő felnőtt világiaknak.

A marosfői gregorián táborról képes beszámolót közölt a Vasárnap katolikus hetilap 2004. augusztus 8-i száma Péter Piroska tollából.