A gregorián tábornak persze leginkább akkor volna értelme, ha a gyermekek a liturgikus gyakorlatban is kamatoztatni tudnák a tanultakat. A Schola Gregoriana Monostorinensis ebben már nem sokat tehet, hiszen ez már a plébániák illetékessége. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy egy énekegyüttes arcéle és identitása töredékes marad mindaddig, amíg nem ismeri fel a képzés szükségességét, különösen egy olyan kulturális, mûvészeti – és jelen esetben istentiszteleti, liturgiai – területen, amelyen évszázadok pótolnivalói halmozódtak fel, és gyakorlatilag újra az alig valamiből kell építkezni. Ezt az »alig valamit« hivatott egy ilyenszerû tábor bátorítani, erősítgetni: megismertetni a gyermekekkel azt, amit egyébként talán nem fogad(hat)-nának be. A szervezők persze tisztában vannak azzal, hogy a táborozók között többen is vannak, akiket pusztán a nyári kikapcsolódás vonzott ez alkalommal Harasztosra. A tábor tanulságai között azonban az egyik legbátorítóbb éppen az, hogy a gregorián ének még azokat is megérinti, akik »indulásból« nem éreznek vonzalmat hozzá. Érdemes megszólítani őket, mert öt nap gregoriános együttlét után érezhetően több lesz bennük lélekből, szépségből, érettségből.”