Kapisztrán Szent János

1386-1456 között élt. Pályája oly magasra ívelt, „amelynél följebb ember nem juthatott a középkori Europában: a szentek közé".² Itáliai sikeres jogi, világi tevékenysége után a ferences rendbe kéri felvételét, majd annak szigorú obszerváns ágát szervezi. Működése a kor szellemének megfelelően szélsőséges: agitátor, békítö, inkvizitor, tömeg- és fejedelemhódító - Itáliától Flandriáig, Franciaországtól Erdélyig. Kivégzésre ítél, az ítéletvégrehajtásokon részt vesz, a zsidóság ellen pogromokat irányít, másfelől betegeket gyógyít, halottakat támaszt fel. Mifelénk, meg akarván téríteni a görög-keleti „szakadárokat", de a huszitákat is, Csanádon, Lippán, Temesváron, Nagyváradon, Karánsebesen, Gyulafehérváron, Tordán, Tövisen, Vajdahunyadon, Hátszegen fordult meg³, majd keresztesként Hunyadi János oldalán katolikusokat - de szerb vagy oláh/román keleti vallásúakat, huszitákat, zsidókat, eretnekeket, pogányokat is - vezérelt a török ellen Jézus nevében az 1456-os nándorfehérvári győzelemre.⁴ Egyébként Hunyadi János és Kapisztrán még személyes találkozásuk előtt levelezésben álltak, majd az obszerváns ferencrendiek a hadvezér közbenjárására kapták meg a marosvásárhelyi kolostort, és ugyancsak Hunyadi volt az, aki kolostor alapítását javasolta nekik a háromszéki Kilyén faluban, amely terv azonban nem valósult meg.⁵ Mátyás király prágai fogságából való szabadulását annak a fogadalomnak tulajdonította, hogy közben fog járni Kapisztrán szentté avatása érdekében⁶, amit ismételten meg is tett a Pápánál⁷, írásban fejtegetvén, hogy aki halandóként annyira segített, az halhatatlanságában „helyzeténél fogva Isten előtt örökös szószólónk és állandó protektorunk lesz."⁸

Szenttéavatásának gondolata rögtön újlaki (a mai horvátországi Ilok) elhalálozása után felvetődött, de az eljárás a csodák ellenére sem indult el. 1515-ben a pápa engedélyezte, hogy halálozási napját, október 23-át Capestranoban és egyházmegyéjében megüljék, majd 1622-ben a pápai engedelem minden ferences templomra kiterjedt.⁹ Miközben a török veszély Bécs felé haladt, és a magyarok országuk felszabadítására törekedtek, Kapisztrán alakja ismét előtérbe került. Buda 1686-ban felszabadult, a szenttéavatási ünnepély 1690-ben megtörtént ugyan, de e döntés - formai okok miatt - csak 1724-ben véglegesült.¹⁰

A Batthyaneum könyvtár Ms. I.3. jelzetű kéziratos könyve 1730-ból való. Börkötésén a R[esidentia] V[incziensis] F[ratrum] B[ulgarorum] MDCCXXX felirat áll. Alvincen 1700 körül telepedtek le Bolgárországból 1689-ben elmenekült ferences szerzetesek és bolgár kereskedő családok, miután az újabb nándorfehérvári győzelem után Szerbország fővárosa és Magyarország felszabadult a török uralom alól.¹¹ Más menekültek Gyulafehérvárra, Dévára és a Bánságba széledtek szét.¹² „Az alvincziek előbb az oláh templomban végzék isteni tiszteletöket, majd 1729-ben új templomuk épült s melléje a zárda".¹³ A zárda 1736-ig residentia volt, majd conventté növekedett.¹⁴ A kézirat ennek a rendháznak készülhetett, a benne kifejezésre juttatott Capistrano-tisztelet pedig a ferences tradícióval, a török elleni küzdelemmel és a szenttéavatás véglegesítésével hozható kapcsolatba.

Tekintsünk ki a távolabbi környezetre is. A szomszéd mariánus provincia (a mai Szlovákia, Burgenland és Magyarországnak a Dunától délre, a Balatonig terjedő részein) 17.-18. századi zenei anyaga részletesen fel van mérve.¹⁷ E katalógus szerint a kor ferences miséjére a korális és a barokk stílus jellemző. A korális alatt az a cappella egyházi németalföldi és itáliai renészansz zene értendő¹⁸, a barokk pedig missa concertata figurális nyelvezetet hordoz.¹⁹ Ez utóbbit az 1709-es Definitorium még ellenzi, és azt javasolja, hogy az ifjúságot a kórusmesterek gregoriánra tanítsák: „Magistri chori juventutem in cantu Gregoriano exerceant, et a cantu figurato abstineant".²⁰ De ez a szemlélet a praxis hatása alatt már 1730-ban elmarad a mariánus provincia előírásaiból.²¹ Mifelénk pedig ugyanez évben a gregoriánt még művelik. De a mariánus provincia erdélyi párhuzamai - a nyelvezet és repertórium megfeleléseiben - azért már korábban jelentkeznek Kájoni 1667-es Organo missaléjában.²²

A Kapisztrán-tisztelet megvan a szomszéd provinciában is - de másként. A katalógus 81 kézirata közül négyben szerepel Kapisztrán-mise, az 1717-1740 közötti időszakból.²³ Ezek: két mise-ordinárium (egyikük egyszeri, a másik háromszoros átírásban), az idézett incipit szerint²⁴ reneszánsz stílusjegyekkel. Hogy a Kapisztrán-hódolat viszonylagos, abból derül ki, hogy nincs külön szövege (tehát nem proprium) és hogy ugyanaz a zene (úgy mint más, itt felvett ordináriumok esetében is) címzésváltozással szerepel.

A Batthyaneum 98 lap terjedelmû kézirata nagy alakú papírra íródott, eredeti oldalszámozása van, néhány illuminált iniciálé díszíti.²⁵ A gradualé kódextípusra jellemző tartalom (proprium missae - változó miseénekek) néhány zsolozsmatétellel van kiegészítve. Tartalma abban is rendhagyó a középkori kódexekkel szemben, hogy nem követi az egyházi évet, csak nagyobb lépéseiben: mindenszentek ünnepe, szeplőtelen fogantatás (a bulgarita provincia a szeplőtelen fogantatásról volt elnevezve), karácsony, vízkereszt, húsvét és pünkösd (harmadnapjukkal bezárólag), úrnapja. A Sanctorale pedig csak ferences vonatkozású ünnepek zenéjét tartalmazza: Szent Ferenc szent stigmátumai, Szent Ferenc és (a később kanonizált) boldog kapucinusok, Joannis de Capistrano, Petrus de Alcantara, Ludovicus püspök, Margaritha de Cortona. Az említett zsolozsmatételek csak Kapisztrán Szent Jánosra és Cortonai Szent Margitra vonatkoznak. A kódex 12 szólamonként kottázott zárlattal (altus-tenor-bassus felírattal) fejeződik be.

Joannes da Capistrano tiszteletére két azonos szövegű darab szerepel a kéziratban - egy alleluja és egy canticum-antifona -, tehát egy mise- és egy zsolozsmabeli tétel. Fontos megjegyezni, hogy e tételeket más erdélyi gregorián kéziratokban nem leltem meg - egyéb Kapisztrán-darabokat sem.²⁶ A tiszteletadás liturgikus jelentőségét az hangsúlyozza, hogy a megemlékezés itt két vesperást ír elö, az elöestit és az aznapit. Ugyanaz a tétel a reggeli Laudes-ben is jelen van - „in utriusque vesperis, et ad Benedictus" (l. a kézirat 176. oldalán). Különben a szöveg négyszeri ismétlése - az előestén, a reggeli zsolozsma-szakaszban, a misében és a „második" vesperásban - azt mutatja, hogy a kreativitást valamiféle - talán a hanyatlási kornak tulajdonítható - kényelmesség fékezte.

A 6. tónusú alleluja-dallam a gregorián új stílusába illeszkedik be. Rokonságban áll az ugyancsak 6. Tónusú, Szent Ferencnek ajánlott allelujával (l. a kézirat 142.-146. oldalán), amely egyébként az O consolatrix pauperum dallamnak²⁷ melizmatikusan bővített kontrafaktuma; ez utóbbi „a XIV. századtól általános a magyarországi forrásokban."²⁸

Kiegészítésként megjegyzem, hogy a misében az alleluja a graduale után hangzik el, ez utóbbi melizmatikájának fokozásaként, ellentétben a következő, szillabikus sequentiával, illetve az evangeliumi recitálással. E kéziratban csak az alleluja-tétel képviseli a Capistrano-misét, melynek egyéb proprium-tételeit más ferences források de confessoribus („hitvallókról") anyagából vehette át. Az alleluja szolisztikus intonálása után tutti-ban megismételendő, és a szolisztikus verzus után az alleluját még egyszer előadják tutti-ban.

A canticum-antifona 5. tónusban van és szintén új stílusú. Az összehasonlításhoz rendelkezésre álló anyaggal való összevetése²⁹ világosan támasztja alá azokat az általánosan érvényes megfigyeléseket, hogy „az antifonák (…) nem egy-egy szöveg egyéni megkomponálásai, hanem zenei stereotípiák alkalmazása különféle szövegekre", s hogy „a sorok száma és a forma arányai a szöveg nyelvtani szerkezetének megfelelően változhatnak".³⁰