26. (A liturgikus cselekmények és az egyház egyes tagjai)

A liturgikus cselekmények nem magánjelleguek, hanem az egyház nyilvános ünneplései. Az egyház pedig az egység szakramentuma: a püspökök vezetése alatt egyesült és rendezett szent nép.

Ezért a liturgikus cselekmények az egyház egész testére tartoznak, azt teszik láthatóvá és azzal közlik hatásukat; az egyes tagokat azonban állapotuk, szolgálataik és tényleges bekapcsolódásuk különbözôsége szerint különbözô módon érintik.

 

29. (Liturgikus szolgálatok)

A segédkezôk, a lektorok, a kommentátorok és a templomi énekkar tagjai valódi liturgikus szolgálatot végeznek. Feladatukat tehát azzal az ôszinte áhítattal és fegyelmezettséggel lássák el, amely ehhez a nagyszeru szolgálathoz illik, és amelyet Isten népe tôlük joggal vár el.

Ezért kit-kit a maga módján gondosan be kell vezetni a liturgia szellemébe, és fel kell készíteni, hogy feladatát szabályosan és megfelelôen lássa el.

 

30. (A hívek tevékeny részvétele)

A tevékeny részvétel elômozdítása érdekében gondot kell fordítani a nép akklamációira, feleleteire, zsoltárénekére, antifonáira és énekeire, mozdulataira és testtartására. A maga idejében szent csendet is kell tartani.

 

36. (A latin nyelv)

1.§. A latin nyelv használatát - a részleges jogrend érvényben maradása mellett - a latin rítusokban meg kell tartani.

2.§. Mivel azonban mind a szentmisében, mind a szentségek kiszolgáltatásában, mind a liturgia más területein gyakran nagyon hasznos lehet a nép számára anyanyelvének használata, meg van engedve ennek szélesebb köru alkalmazása. Elsôsorban áll ez az olvasmányokra és a magyarázatokra, illetve egyes könyörgésekre és énekekre. […]

 

48. (Tudatos, tevékeny részvétel az eukarisztia misztériumában)

Az egyház körültekintô gondoskodással arra törekszik, hogy a hívek ne csak mint kívülállók vagy mint néma szemlélôk legyenek jelen a hitnek e misztériumán, hanem azt a szertartásokon és imádságokon keresztül jól megértve, a szent cselekményben tudatosan, áhítattal és tevékenyen vegyenek részt; tanuljanak Isten igéjébôl, merítsenek erôt az Úr testének terített asztaláról, adjanak hálát Istennek. Meg kell tanulniuk továbbá a szeplôtlen áldozati adományt nemcsak a pap keze által, hanem vele együttesen is fölajánlani, önmagukat is áldozatul hozni. Így kell Krisztus, a közvetítô által egyre tökéletesebb egységre eljutniuk Istennel és egymással, hogy végül Isten legyen minden mindenben.

 

54. (A népnyelv és a latin nyelv)

Szabad a népmisékben a népnyelvnek megadni a jogos szerepet, elsôsorban az olvasmányokban és az egyetemes könyörgésekben és a helyi viszonyoknak megfelelôen, mindazokban a részekben, amelyek a népre tartoznak, a konstitúció 36. pontja alapján.

 

112. (A szent zene jelentôsége)

Az egyetemes egyháznak ránk hagyományozott zenéje felbecsülhetetlen értéku kincs. Minden más muvészi kifejezésmód fölé emelkedik, leginkább azért, mert a szent szövegeket kísérô dallam az ünnepélyes liturgiának szükséges és a teljességhez tartozó része.

Valóban, a szent ének jelentôségét a Szentírás, az egyházatyák és a római pápák is hangoztatják. Ez utóbbiak korunkban Szent X. Piusz pápával az élükön nyomatékkal mutattak rá az egyházi zene szolgáló szerepére az istentiszteletben.

Ezért a szent zene annál szentebb lesz, minél szorosabban kapcsolódik a liturgikus cselekményekhez: bensôségesebben fejezi ki az imádságot, növeli a lelkek egységét, gazdagítja és ünnepélyesebbé teszi a szent szertartásokat. Az egyház ezért jóváhagyja az igazi muvészet minden megnyilatkozását, ha megvannak bennük a kívánt feltételek és helyt ad nekik az istentiszteleten. […]

 

116. (A gregorián ének)

Az egyház a gregorián korálist tekinti a római liturgbia sajátos énekének. Ezért a liturgikus cselekményekben - azonos feltételek mellett - ennek kell elfoglalnia az elsô helyet.

A szent zene és ének többi fajtája, fôleg a polifónia, a legkevésbé sincs kizárva az istentiszteletekbôl, csak feleljen meg mindenben a liturgikus cselekmény szellemének, a 30. pontban foglaltak szerint.