Névnap: Szilveszter. Egyéb névnapok: Ajándék, Donáta, Katalin, Márió, Máriusz, Melánia, Ubul.
A Szilveszter név latin eredetû, jelentése: erdei, erdô mellett lakó férfi.
Az év utolsó napja a reformátusoknál a hálaadás és a számvetés napja, az évzáró istentisztelet végén a hívek eléneklik a Himnuszt vagy a Szózatot. Protestáns vidékeken szokás volt az óév temetés. Éjfélkor a legények és a fiatal gazdák a kivilágított templomtoronyba mentek, meghúzták a harangokat, templomi énekeket, zsoltárokat énekeltek. A családok a templom körül gyülekeztek, néhol a pap beszédet mondott, a hívek hazakísérték, megköszönték egész évi fáradozását.
A népi idôjósok szerint az északi szél hideg, a déli enyhe telet jósol. Ha szilveszter éjszakáján esik az esô, reggel pedig fénylik a nap, akkor nem lesz jó termés, de ha egyforma éjszaka és reggel az idôjárás, akkor bô termés várható.
A szilveszteri mulatozások ma városon és falun egyaránt a hangos, vidám évbúcsúztatót jelentik. Mikor trombitával, petárdával temetjük az ó évet, ôsi gonoszûzô, bôségvarázsló mágikus eljárások emlékeit ôrizzük ezekben a szokásokban.
Katolikus naptár: Szent I. Szilveszter pápa napja.
Református naptár: Óév utolsó napja.
Szilveszter napja.
Evangélikus naptár: Szilveszter napja.
Unitárius naptár: Szilveszter napja.
Görög katolikus naptár: Karácsony
ünnepzárása. Melánia vértanú napja.
Zsidó naptár: Tévész hónap 22.
A Román és a Magyar Nemzeti Bankok hivatalos devizaárfolyamai: 1 USD = 18 253 ROL, = 252,52 HUF; 1 euró = 18 404 ROL, = 254,92 HUF; 1 DM = 9410 ROL, = 130,34 HUF; 1 g arany = 170 567 ROL (december 29). *
Gondolom, széles e hazában aligha van olyan személy, akinek oka lenne marasztalni a letûnôfélben levô esztendôt. 1999 ugyanis nem sok jóval, annál több rosszal szolgált. Így mindjárt elsô hónapjában már-már úgy nézett ki, anarchia lesz úrrá az országon, Miron Cozma és bányászai egyszerûen feldúlják az alkotmányos rendet, átjátsszák a hatalmat azoknak a szélsôséges politikai erôknek, melyek már 1990 óta lovat adtak alájuk. Az utolsó pillanatban viszont a demokrácia szempontjából kedvezô fordulat állt be, a „fekete sereget", amely Bukarest felé vette útját, sikerült Stoienesti-nél feltartóztatni, a magát amolyan modern betyárnak tartó Cozmát pedig börtönbe dugni. Igaz, egyelôre nem az 1999 januári, hanem csak az 1991 szeptemberi randalírozásáért.
Aki azt hitte, hogy a történtekbôl tanult valamit a román politikai elit, mi több, botoran talán arra gondolt, hogy a fényesnek ugyan nem mondható, de üdvösnek tekinhetô gyôzelembôl erôt merít arra, hogy kirángassa az országot a mély gazdasági, társadalmi és politikai válságból, az mélységesen tévedett. A szégyenteljes epizódot egyszerûen lezártnak tekintette, és meg sem próbálta a maga, s mindenek elôtt a reformok javára fordítani. Pedig a momentum kedvezô lett volna, hiszen a társadalom java a felsejlô veszély láttán akár kész lett volna arra is, hogy újabb áldozatokat hozzon a reális és eredményeket ígérô reformok beindítása érdekében.
És ahogy kezdôdött, valahogy úgy is ért véget az esztendô. Elpuskázott hónapok után, akkor, amikor a századvég talán legjobb hírével érkezett haza Helsinkibôl az államfô, máig tisztázatlan körülmények között kormányválság robbant ki, menesztették a miniszterelnököt, aki egyébként sok jót nem tudott felhozni a maga védelmére, ha csak azt nem, hogy kedélyes, jó humorú ember. Ami persze nem feledtetheti azt, hogy a román gazdaság tekintetében 1999 az egyik leggyengébb esztendônek sikerült, a válságot nem csak nem tudta kezelni, de, ha lehetett, még mélyítette is azt. Az már más tál tészta, hogy beismerni nem akarta, sôt... megrövidítve érezte magát. Egyébként, ha nem így jár el, az elnöki intézkedéseket talán senki sem vitatja. Evidenciaként kell ugyanis elkönyvelnünk, hogy az új idôkhöz, az új helyzethez új ember(ek) kell(enek). Olyanok, akik nemcsak beszélnek, de tesznek is valamit a reformokért, az ország gadasági felemelkedéséért. Hogy megtaláltuk-e ezt az embert Mugur Isarescuban vagy sem, az még a jövô, immár a 2000. év titka. Annyi biztos azonban, hogy az, amit örökségbe kapott, aligha nevezhetô dicsô újévi ajándéknak.
Mit vár tôle egyébként az ország? Elsôsorban a gazdaság talpraállítását, a társadalmi feszültségek levezetését, kezelését. Mind olyan intézkedéseket tehát, melyek gyakorlatba ültetésével mégiscsak felcsillanhat a remény, hogy a jó úton haladunk, s minden egyes lépésünkkel közelebb kerülünk ahhoz, amit egyszerûen csak úgy nevezhetünk, hogy viszonylagos jólét. Ennek az akaratnak a jelét fedezhetjük fel az új kabinet elsô távlatos döntéseiben. Szerdán a vállalalkozók, tehát a munkaadók régi követelését teljesítette azzal a kormány, hogy mérsékelte az adókat. A profitra kivetettet 38 százalékról 25-re, a úgynevezett értéknövekedésit (TVA) pedig 22-rôl 19-re, de úgy, hogy azt egységesíti is, azaz törli a kedvezményeket. Ami viszont számos élelmicikk, a könyvek, újságok és még sok minden egyéb árát kedvezôtlenül befolyásolja majd!
A nagy kérdés midezek után már az: hogyan lesz a kevesebbôl több? Mert, hogy többre van szükség, az nem vitás. Többre a tanügy, az egészségügy, a hadsereg fenntartására is. Többre a nyugdíjaknál. Hogy csak a legfontosabbakat említsük. A kevesebbôl csakis úgy lesz több, ha megmozdul, élénkül a gazdasági élet. Ha a kisebb ÉNÁ-t több termékre vethetik ki, ha több és mind több vállalkozás hoz megadózható profitot. Erre számít a kormány. Ezt várjuk mi is a 2000. esztendôtôl. Amelynek ezek szerint végre az értékteremtô munka évének kellene lennie! De lesz-e?
GYARMATH JÁNOS
(E-mailen) – December 28-29-én Marosvásárhelyen kétnapos rendezvény zajlott, melynek keretében arra emlékeztünk, hogy tíz évvel ezelôtt néhány értelmiségi létrehozta a Pro Európa Ligát, mely azóta nemcsak hazai, hanem nemzetközi hírnévre is szert tett. A Kultúrpalota nagytermében megtartott bensôséges ünnepségen a két társelnök, Smaranda Enache és Csíky Boldizsár zeneszerzô Emil Constantinescu államelnök, illetve Markó Béla szövetségi elnök üzenetét olvasta fel az évforduló alkalmából. Ôexcellenciájával Marosvásárhelyen beszélgettünk, ahol jelenleg jól megérdemelt pihenôszabadságának néhány napját tölti. * - A közelmúltban a világ szeme Helsinkin függött. Nem mindennapi dolgok történtek ott, mint ahogy az sem volt mindennapi folyamat, ami a helsinki csúcsértekezlet után Romániában bekövetkezett, mármint a furcsa stílusban végrehajtott kormányátalakításra gondolok. Hogyan látszott mindez Helsinkibôl? Ugyanakkor arra is keressük a választ, hogy melyik változat igaz: csakis a koszovói konfliktusnak köszönhetjük meghívásunkat? Vagy változott volna némiképp Románia nemzetközi megítélése? - A finnországi summit, és mindaz, ami ott történt - egészen biztosan történelmi jelentôséggel bír. Efelôl nincs kétségem. Ami a spekulációkat illeti, hogy Románia kiérdemelte a meghívást, vagy a nemzetközi konjunktúra hozta helyzetbe az országot - ez a vita valóban létezik. De számomra egészen világos az, hogy Romániát azért fogadták be a tagjelölt országok sorába, mert egy igen bonyolult nemzetközi helyzetben, mint amilyen a koszovói válság volt, tiszta, kiszámítható álláspontra helyezkedett, és a stabil demokráciák megbízható partnereként viselkedett. Koszovó nélkül az egész bôvítés lassúbb lenne, mondják a kommentátorok, és bizonyára igazuk van. A válság idején államelnökünk, kormányunk az Európai Unió alapvetô értékrendjével szolidarizált, ami az emberi jogok, a kisebbségi jogok tiszteletben tartásán alapul. Viszont az is igaz, hogy az Európa Tanács októberben közzétett jelentése azt is bebizonyította: mindenki tisztában van azzal, hogy Romániának még nagyon sokat kell fejlôdnie ahhoz, hogy megfeleljen a nyugat-európai standardnak. Mint tudjuk: konkrét követelmény volt, hogy egyetlen intézmény foglalkozzon a gyermekvédelemmel, hogy az árvaházakat végre rendbe tegyék. Másrészt feltétlenül szükség van a gazdasági újjáépítési stratégiára - legalább középtávra vonatkozóan. A többi vonatkozásban nem állunk túl messze a többi csatlakozó államtól. Mindössze Románia és Bulgária számára fogalmaztak meg októberben határidôhöz kötött feltételeket. Szerintem igen helyes volt az, hogy a román kormánykörökbôl senki nem kifogásolta, hogy ezek a feltételek megfogalmazódtak. Hanem itthon hozzáláttak ennek megoldásához. Tehát létrejött az egységes gyermekvédelmi intézmény, és ez megkapta a mûködéséhez szükséges pénzt, és létrejött a magas szintû nemzetközi csoport, mely hozzálátott a gazdasági stratégia kidolgozásához. *- Ön hol, miként élte át a kormányválságot? Sokat hallottunk, olvastunk arról, hogy a CNN, France Presse és más médiumok hogyan kommentálták az eseményeket. De ha ön Helsinkiben tartózkodott még, azt is meg tudja mondani, hogy közvetlenül hogyan viszonyultak külföldön mindahhoz, ami itthon történt? Ott is annyira megdöbbentek az eseményeken, mint mi idehaza? - Éppen útban voltam hazafelé, amikor felfüggesztették a miniszterelnököt. Számomra az nyilvánvaló volt, hogy ha már az Európai Unió elhatározta a csatlakozási folyamat felgyorsítását, akkor idehaza is lépéseket kellett tenni. Köztudott, hogy eredetileg márciusban kellett volna elkezdeni a tárgyalásokat. De december 11-én a tagországok elnökei és kormányfôi úgy határoztak, hogy már februárban el kell indulnia a folyamatnak. Romano Prodit és Günter Verheugent már januárban Bukarestbe várják. Tehát egy rendkívül dinamikus kormányra van szükség, mely képes lesz két vonatkozásban lépéseket tenni: a belsô reformra és a csatlakozásra való felkészülés megkezdésére gondolok, ami a kormány belsô programjává kell váljon. Tehát Bukarestben egy nagyon dinamikus, hiteles emberre van szükség. * - Mégis idehaza úgy tûnik: az ország megítélésének nem használ az, hogy ilyen alkotmányjogilag is vitatott formában történt mindez, és így talán ellenkezô hatást ér el ez a kormányfô-menesztés, mint amit szeretett volna például az államelnök. - Szerintem bármilyen stílusban zajlik le egy kormányváltás, mert az volt - azt a sajtó mindenképpen kommentálja. Nekem meggyôzôdésem, hogy ha a változtatás oda vezet, hogy valóban dinamikusabb kormánya lesz az országnak, s akkor mindenki üdvözölni fogja e lépéseket. Ismerjük be: az a nagyfokú lassúság, ahogy nálunk az Európai Unió programjait asszimilálták, az, hogy a csatlakozás nem vált a kormányzás elsô számú prioritásává - bizalmatlanságot keltett az országgal szemben, s így a drasztikus változtatás elkerülhetetlen volt. Nem alapozhatunk örökösen az irántunk való jóindulatra. Egyszerûen hatékonyan kell dolgozni, be kell tartani a szerzôdésekben szereplô határidôket, és tartani kell a ritmust. Ezek után a csatlakozás elsô fázisában szereplô államok is konkurenseinkké váltak, nemcsak az úgynevezett "második hullám" országai. A ritmust pedig az élenjárók diktálják. Persze közben az Unió is halad. * - A román diplomáciának immár új vezetôje van. Önnek már korábban tudomása volt arról, hogy Andrei Plesu csak addig marad külügyminiszter, amíg Romániát meghívják a csatlakozásra jelölt országok sorába? - Plesu úr november 4. és 7. között Helsinkiben tartózkodott. Meghatározó, döntô hozzájárulása volt ahhoz, hogy Románia szavahihetô partnerként lépjen fel ezekben a hónapokban, hetekben. Plesu úr így a román diplomaták, nagykövetek helyzetét is megkönnyítette. Nemzetközileg mindenki elismeri, hogy szavatartó, korrekt ember. Meggyôzôdéses demokrata. Ugyanakkor tudom, hogy Andrei Plesu teljes energiájával az Új Európa Kollégium mellé fog állni. Remélem, hogy a minisztériumot ezután ugyanolyan hozzáértéssel vezetik majd, mint ô. A külügyminisztérium az egész koszovói válság és a Helsinki értekezlet elôkészítése idején korrektül, átláthatóan, igazi európai módon viselkedett. (Máthé Éva interjújának befejezô részét az új esztendôben közöljük)
(Mûholdon) – Soha nem látott rendôri készültséggel várja a világ 1999. szilveszterét: a legnépesebb fôvárosokban és üdülôhelyeken sok százezernyi mentô, rendôr, katona, tûzoltó és önkéntes tölti a nevezetes éjszakát maximális riadókészültségben, hogy megakadályozza az esetleges drámákat a millennum köszöntésekor. A megannyi reálisnak tartott veszély vagy konkrét fenyegetések miatt a hatóságok már 48 órával az 1900-as évek utolsó szilvesztere elôtt rendkívüli biztonsági intézkedések sorát léptették életbe a világ valamennyi nagyvárosában Londontól New Yorkig, Berlintôl Fokvárosig. A szakértôk szerint ezúttal különösen sok és sokféle veszélyforrással kell szembenézniük: a dátumváltáshoz kötôdô tömeges informatikai kalózkodás reális fenyegetés - de nem kisebb egyes hírnévre vágyó" egyének vagy szervezett csoportok terrorcselekményének valószínûsége. * A különleges dátumhoz kötôdnek az „ezredéves szekták", amelyek tagjai tömeges öngyilkossággal fenyegetôznek. De komoly veszélyforrás lehet egy tüzijáték-baleset is az ünneplô tömeg közelében, a sokaságban kitörô pánik vagy akár tömeges mérgezés bekövetkezte, például metilalkohol fogyasztása miatt. A brit rendôrség különös aggodalmát keltette fel az újfajta szintetikus kábítószerek esetleges tömeges becsempészése az ünnep alkalmából, emiatt a szigetország partjainál megszigorították a figyelô- és ellenôrzô rendszert. Németországban nem kevesebb mint félmillió ember - rendôrök, tûzoltók, mentôk - áll készültségben, hogy szükség esetén beavatkozzon. Japánban 106 ezer rendôrt és 96 ezer katonát bíztak meg e feladattal. Dél-Afrikában 80 ezren vannak riadókészültségben, s Franciaországban is alig kevesebben: 73 ezer hivatásos rendôr, csendôr és katona felügyeli a biztonságot - közülük legalább 8 ezren Párizsban, amely az odalátogató milliós turistatömeg örömére ez alkalomra „a millenniumi fény városának" hirdeti magát. * Izraelben, ahol december 31. idén a sabbatra, a zsidó ünnepnapra esik, legalább 20 ezer rendôr és önkéntes lesz szolgálatban. Jeruzsálemban a szokásos létszám háromszorosa, 1500 rendôr vigyázza a három vallás szent városába látogató zarándokokat, készen arra, hogy beavatkozzanak a szélsôséges „ezredéves szekták" provokációja esetén. Dél-Amerikában is hasonló a mozgósítás. Százezernyi katona és rendôr van már riadókészültségben Peruban, Mexikóban és Kolumbiában - ezekben az országokban a helyi gerillamozgalmak akcióitól tartanak a leginkább. Brazíliában egyedül a világhírû Copacabana strandon kétezer rendôr lesz jelen: legalább 3 millió ünneplô embert várnak a homokos partra. * A terrorizmustól való félelem az Egyesült Államokban a legnagyobb. E pszichózis december eleje óta mind erôsebb, s ezt igazolja az FBI jelentése is, miszerint többszörösére nôtt a fegyvervásárlások miatt kért személyi azonosítási procedúrák száma. Az erôsen felfegyverzett szélsôjobboldali milíciák és a megannyi „túlélô csoport", a 2000. évvel rímelô apokalipszisben hívô fanatikusoktól megriadt polgárok mind jobban tartanak kiterjedt terrorista akciótól. (MTI)
(E-mailen) – A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Brassó megyei szervezete megalakulásának tíz éves évfordulója alkalmával 1999 december 28- án 17 órától a Reménység Háza Református Keresztyén Központban emlékünnepséget tartott. A szervezôk igéreteinek ellenére, nem jött el a rendezvénysorozatra Markó Béla szövetségi elnök. A rendezvényen díszokleveleket adtak át mindazoknak, akik tevékenysége kiemelkedô volt az elmúlt tíz évben. Brassóból 42, Alsórákosról 9, Apácáról 6, Botfaluból 2, Bodoláról 1, Feketehalomból 2, Fogarasról 4, Földvárról 2, Homoródról 3, Höltövényrôl 4, Kacáról 3, Keresztvárról 3, Kôhalomból 3, Olthévízrôl 5, Sárkányról 3, Szászhermányból 1, Szecselevárosból 15, Rozsnyóról 1, Tatrangról 5, Ürmösrôl 2, Zsiberkrôl 1 személy kapott tevékenysége elismeréseképpen oklevelet. 32 díszoklevelet nyújtott át Kovács Csaba, a megyei szervezet elnöke az alapító tagoknak is. A rendezvényen viszaemlékezett a szervezet születéseinek körülményeire, elemezte a születéstôl eltelt idôt és jövôbeni perspektívákat taglalt: Domokos Géza, az RMDSZ elsô országos elnöke, Kovács Csaba Tibor képviselô, Madaras Lázár az országos ügyvezetô elnökség alelnöke, az MKT elnöke, Dr. Gábor István. A rövid kulturális program Reiff István tanár úr munkáját dicsérte, A Brassó Megyei RMDSz képekben címû fénykép- tárlat pedig Csutak Levente képzômûvész munkáját. (Tóásó Áron Zoltán)
(E-mailen) – 500 amerikai hamis dollárt talált Ardelean Leon hiripi lakos az ô megtakarított valódi 500 dollárja helyett december 25-én. Feljelentését követôen a pálfalvai rendôrörs dolgozói megállapították, hogy a pénzt nem más, mint tulajdon fia, a 14 éves Viorel és három barátja vette el és cserélte ki. Társai, a 15 éves M. A. Florin, a 17 éves G. Romeo büntetlen elôéletû kiskorúak és a 20 éves P. I. Sebastian büntetett elôéletû szatmárnémeti lakos 20 dolláros bankjegyek számát 100-ra rajzolták át, mint kiderült, fölöttébb amatôr módon. A kiskorúak szabadlábon, míg a 20 éves Sebastian elôzetesben magyarázgatják e különös hamisítás körülményeit. (Ilonczai Tamás)
Ajándék a 2000. év elsôszülöttjének
(E-mailen) – Több forrásból értesülhettünk, hogy a 2000. év elsôszülöttjét több helyen is nagy ajándékok várják. A csíkszeredai Polgármesteri Hivatal ugyancsak meg szeretné ajándékozni azt a kisbabát, aki elsôként születik 2000-ben. Dr. Csedô Csaba polgármester a december 29- i rendkívüli városi tanácsülésen szerette volna a városatyákkal megszavaztatni a tervezetet, de nem került fel a napirendi pontok közé. Így szándékról a januári tanácsülésen döntenek majd az illetékesek, és a szerencsés elsôszülött is megkaphatja majd a Polgármesteri Hivatal ajándékát. (Hátsekné Kovács Kinga)
(E-mailen) – A csíkszeredai Megyei Kórház alkalmazottjai spontán sztrájkba kezdtek december 29-én délelôtt, miután értesültek, hogy a Hajdú Gábor egészségügyi miniszter által megígért 13. fizetést nem fogják megkapni. A kórház elôcsarnokába összegyûlt középkáderek és orvosok folyamatosan felügyelet alatt tartották a betegeket és beszéltek a Hargita Megyei Egészségügyi Pénztár elnökével, Ambrus Zoltánnal. A biztosító vezetôje elmondta, hogy 13. fizetést csak úgy kaphatnak az alkalmazottak, ha a kórház anyagi körülményei ezt megengedik, Lukács Antal gazdasági igazgató pedig kizárta ennek lehetôségét. Bokor Márton, a Hargita Megyei Kórház igazgatója elmondta: támogatja a tiltakozók követeléseit, amelyek kiterjednek az ingyenes gyógyszerekre is. Az elôcsarnokban összegyûlt tömeg arra a bejelentésre oszlott szét, miszerint a január 10-re ígért fizetésüket az alkalmazottak korábban megkapják, ettôl azonban nem lettek elégedettek. (Hátsekné Kovács Kinga)
(Interneten) – www.xsport.hu címmel érdekes weblap található a világhálón: hegymászás, barlangászat, világjárás s az ehhez hasonló sportok magyar nyelvû fóruma ez a jól szerkesztett internetes lap. Itt olvashattunk a Trans-Arktik síexpedícióról is. „Azután, hogy Webernek és Malachovnak sikerült minden külsô segítség nélkül elérnie az Északi-sarkot és visszatérnie a szárazföldre - olvashatjuk a beszámolóban -, a kalandvágyóknak egyetlen igazi kihívás maradt: a Jeges-tenger keresztezése az Északi-sarkon keresztül, Oroszországból Kanadába, kizárólag saját erôre támaszkodva. 1998-ban egy négytagú szlovák-orosz expedíció kísérelte meg, hogy e sok sarkkutató számára reménytelen álmot megvalósítsa. A Peter Valusiak vezette expedíció 1998 februárjában hagyta el az Északi Föld legészakibb nyúlványát az Arktik Fokot, május 8-án elérte az Északi-sarkot és 118 nap, illetve 3500 km után junius 20-án megérkezett Kanadába. A kezdô terhelés 190kg volt a szánon és 30kg a háton. Az embertelen körülmények között, minden elképzelhetôt meghaladó küzdelemrôl készült film több hegyi-film fesztiválon gyôzött és idén novemberben a legrangosabb Banff fesztiválon a legjobb hegyisport-film kategóriában diadalmaskodott". *A filmet nemrég, kevéssel karácsony elôtt mutatték be a Budapesti Mûszaki Egyetemen, ahol jelen volt maga Peter Valusi is. (A képen: a film egyik kockája)
(Levélben) – A bécsi döntés után a székely megkérte egy hadirepülô pilótáját, vinné el ôt és a feleségét Budapestre, hadd lássák meg ôk is a magyar fôvárost. A pilóta beleegyezett, mire a székely elsírta magát: pénze nincs, fizetni nem tud, s ha olcsón megszámítja, a jó Isten is megáldja. a pilóta rááltt: fejenként 1 mázsa búza a viteldíj, ha csendesen viselkednek. Mikor megérkeztek, a pilóta kinyitotta az ajtót, hát a székely csak törölgeti a verejtékes arcát. A pilóta megdícsérte: maguk bátor emberek, csendesen viselkedtek, nem óbégattak... Mire a székely megjegyezte: - Pedig amikor az erdô felett bukfencezett a vitéz úr, s az anyjuk kiesett, szinte elvakkantottam magamat! (Beküldte: Miklós Borbála, Dicsôszentmárton)
Úgy látszik, van új kormányunk,
tervek tele dúl minálunk.
A szike élô húsba vág,
amíg dülöngél a gálya,
hiszen „pénzen jár ez világ",
mondjuk: „pénz az talyigája".*
*az idézôjeles részeket Rimay János költô kollégám írta az 1500-as években. A lényeg nem változott azóta se – P.P.
* December 29-30 * Fôvárosi lapok, hírügynökségek nyomán: 38 százalékról 25-re szállítják le a profiadót, 22-rôl 19-re az ÉNÁ-t (TVA) - döntötte el a kormány (Romania libera). * A brailai börtönben húsz rab fellázadt, csak a csendôrség közbelépésével lehetett ôket megfékezni (Romania libera). * Úgy néz ki, hogy a Radu Vasile által vásárolt 12 Ford Mondeot elárverezik (Romania libera). * 1999-ben a földmûvesek mindössze 242 hazai traktort és 12 kombájnt vásároltak (Romania libera). * Keddrôl szerdára virradóan meteorológiai rekord született. Bukarestben a barométer mindössze 733 mm-t mutatott (Romania libera). * Isarescu még a WC-re sem engedi ki a minisztereket (Adevarul). * A magyar kisebbség érdekvédelmének ürügye alatt sok millió forint kering Romániában (Adevarul). * A Basescuról elnevezett útadót 2000. június 30-ig lehet kifizetni (Cotidianul). *Az utolsó munkanapon a szenátus és a képviselôház véglegesítette a nyugdítörvényt (Cotidianul). * Áprilistól a nagy nyugdíjak adózás alá esnek (Cotidianul). * Ahhoz, hogy körzetébe ellátogasson, minden szenátor rendelkezésére 384 millió lej áll (Transilvania jurnal). * Emberéletet oltott ki a lavina a Fogarasi havasokban (Transilvania jurnal). * A kormány fizetésekkel támogatja Kovászna és Hargita ortodox püspökséget (Transilvania jurnal). * A Román Nemzeti Bank a hazai piacról százmillió dollárt vásárolt fel decemberben (Curentul). * Emil Constantinescu újévi üdvözletet küldött egy két hónapja elhunyt szenátornak (Jurnalul national). * Egy sepsiszentgyörgyi milliárdos vásárolta meg a prázsmári állami mezôgazdasági vállalatot. Lengyel József valamikor hallal kereskedett, majd állítólag Amerikában élt (Ev. zilei). * Miközben a munkatermelékenységi mutatók csökkennek, a fizetések emelkednek (Ev. zilei). * Rossz tréfa áldozata lett az adjudi Ghetu, akit szomszédja azzal az egyébként hamis hírrel lepte meg, hogy 200 millió lejt nyert. Ghetu a meglepetéstôl szívszélhûdést kapott (National). * Mivel az ország határain túl állítólag 11 millió román él, a diaszpóra is képviselethez juthat a parlamentben (National). *
Valószínû, a korral együtt jár bizonyos leülepedés, lehiggadás, így számomra a szilveszterre várás sem annyira izgalmas, mit harminc évvel ezelôtt. A pánikhangulatot pedig különösen nem szeretem. Sok helyen a világon pedig az dívik. Vannak, akik a világ végét várják, mások, akik „csak" Krisztus urunk második eljövetelét remélik, s e célból Jeruzsálemben foglaltak szállodai szobát, mert aki a közelben lesz, ugyebár, az számithat egy jobb helyre a „kiválasztottak" között. Egyes jóslatok katasztrófákat jeleznek, az egyik pl. engem is érint, mert azt állítja, hogy 2000. május 3-án nagyobb erejû földrengésre lehet számitani Budapesten, amikor is a Szent-Gellérthegy bele fog csúszni a Dunába. Fuccs tehát a Gellért- uszodának, a Rudasba kell majd járnom. Tömegeket pusztító járványokról is beszélnek, melyek a XXI. században megtizedelik az emberiséget és természeti katasztrófákról. Sajnos ez utóbbi már meg is érkezett, mert a tegnapi szélvihar Nyugat- Európában több mint ötven halálos áldozatot követelt és az anyagi károk egyelôre felmérhetetlenek. Általában kételkedem fogadom a jóslatokat, de abban biztos vagyok, hogy a közeljövôben sok meglepetésben lesz részünk. Az egyik, már érezhetô, változás, kétségtelenül a felgyorsult tempó lesz, szinte minden területen. A csipek világa már elkezdôdött, de nemcsak a számítógépek bûvös belseiben integráljuk az áramkört, hanem mindent egységesítünk, összevonunk, egyesítünk, globalizálunk, centralizálunk. Senki nem tudja kiszámítani mi lesz ennek a folyamatnak a vége. Talán éppen az ellenkezôjét érjük el és mindent szétzilálunk?
A publicista sem maradhat a régi, a változó világ felgyorsult gondolkodást követel és igy a kifejezési mód, a gondolatok közlése is gyorsabb, tömörebb kell legyen. Tekintsek tehát gyorsan Erdély felé s nézzem mit várhat a romániai magyar 2000- tôl. Elöljáróban máris közlöm személyes véleményemet: mindenki maradjon nyugodt, ne várjon látványos változásokat, mert nem következnek. Romániában a szegénység továbbra is jellemzô lesz és ahol kenyérgondok vannak, ott a többi problémák eltörpülnek.
Tíz évvel a politikai változások után Romániában még mindig politikai zûrzavar uralkodik és a gazdasági helyzet egyszerûen katasztrofális. Az általános káoszban az erdélyi magyarság sem találja a helyes utat. A román többségtôl nemhogy támogatva, inkább nyomorítva érzi magát. Az anyaországtól valódi segítséget (Trianon óta) soha nem kapott és a jövôben sem remélhet sokat. A Kárpát-medence kisebbségi magyarjainak igazi megsegítése elsôsorban anyagi kérdés, Magyarország viszont saját pénzügyi problémáit sem tudja megoldani. Politikai síkon évek óta nem történik más, mint javaslatok, tárgyalások, alapszerzôdések, Magyarok Világszövetsége Kongresszus, magyar-magyar csúcs stb. De ez még nem is volna baj, ha valamelyest is közös nevezôre jutnának. Mert nincs pillanatnyilag három vezetô politikai agyvelô, akik a magyar kisebbség problémáját egy közös elképzelésbôl kiindulva igyekeznének rendezni. Hála a magas technikának, az interneten keresztül alkalmam van a különbözô véleményeket elolvasni és egymás mellé tenni. Az átlag erdélyi talán nem is sejti (hiszen minden családban még nincsen számítógép, újságra pedig sok helyen nincs is pénz), hogy sorsáról mennyi okos ember vitatkozik nap mint nap. Tizenöt meg harminc oldalas tanulmányokat lehet olvasni „a magyar kisebbség helyzetérôl", „az anyaország viszonyáról a határon túli magyarokhoz", a „magyar-magyar csúcsról", no és persze naponta vitáznak arról, hogy mi a szebb, mi a jobb, az RMDSZ vagy tiszteletbeli elnöke, Tôkés püspök úr. Sok erdélyi még azt sem tudja, hogy már új Erdélyi Magyar Párt megalapításáról is szó esett?! Mivel megfogadtam, hogy publicisztikámban ezentúl a tömörségre törekszem, véleményemet ím pontokba foglalom:
1. Ha az erdélyi magyarok a következô évtízedben is további torzsalkodással, patvarkodással igyekeznek „honszeretetüket" bizonyítani, a jövô század végéig a kisebbségi kérdés megoldodótt; felfalták egymást.
2. A jelenlegi „irányvonalat" követve, a közeledô választásokon az RMDSZ már nem fog fejfájást okozni a román ellenzéknek, ezt a szerencsétlen pártot saját „választói" fogják megbuktatni.
3. A román nacionál-kommunisták soha még ennyit nem nevettek a markukba, mint az utóbbi „párviadalok" szemlélésénél, melyeket magyar vív magyar ellen.
4. Nyugati vélemények szerint Romániában egyelôre hiányzik az a politikai elit, melynek elképzelései a jövôt illetôen egyeznének az európai koncepcióval. Ez vonatkozik az erdélyi magyarság köreibôl választott magyar politikai csoportra is. (A mai vezetôk valamilyen formában még mindig a régi szociál-kommunista szemlélethez kapcsolódnak. Új, európai távlatokat felismerô, fiatal politikai generáció kell mentôl hamarabb a stafétabotot átvegye.)
5. A viták a kisebbség helyzetérôl a legtöbb esetben ellentmondásosak. Egyik oldalon a nemzetállamot elvetô, kozmopolita, globális értékrendet dicsérô vélemények, a másikon a nemzeti kisebbségek történelmi jogainak és a jelenlegi hátrányos megkülönbeztetések állandó hangoztatása. A kettô együtt nehezen tálalható. (Ezzel kapcsolatban idézném az erdélyi Beke Györgyöt, aki igy teszi fel a kérdést: „Higgyünk Európának, hogy demokratikus kiegyenlítôdés következik a kontinensen, a nemzeti jegyek megôrzése a kialakuló gazdaság- politikai egységben, a történelmi sebek újmódi, de végleges begyógyítása ?") Én remélem, hogy ez így bekövetkezhet.
6. Utolsó pontként régebbi gondolataimat felidézve: „az egészséges nacionalizmus - mert errôl beszélek - nem más, mint hazaszeretet, szülôföldhöz, hagyományokhoz, bizonyos közösséghez való ragaszkodás! Tehát a nemzethez tartozás érzése, az anyanyelv megbecsülése, szeretete stb,stb... Mi van ezekben a dolgokban rossz? Miért ne támogassuk ezeket az érzéseket?" Amelyeket viszont a másik nemzethez tartozókban is becsülni kell! És itt kezdôdik a tolerancia és a sovinizmustól való teljes elszigetelôdés.
Végül ismét csak azt üzenhetem Erdélybe, amit már az utóbbi években többször leírtam és aminek az igazságában rendületlenül hiszek: Erdély magyar sorsa és jövôje nem a román vagy a magyar politikusok kezében van, hanem a a magyar családok kezében. A magyar anyák és apák döntik el sorsunkat, akik vállalják a gyermekáldás, a családfelújítás rizikóját, még a legszerényebb élketkörülmények között is. Mert a család szûk berkeibe nem tör be a politika, a gyûlölködés, a türelmetlenség szelleme. A megerôsödô erdélyi magyar család, még egy ellenséges környezetben is, megkaphatja azt az elégtételt, amit nemcsak az utódok írányában érzett büszkeség, de a nemzet fennmaradásának újabb kis fénycsóvája is nyújthat.
Nem túl optimista megállapításaim ellenére bizakodva várom 2000-et és kivánok minden erdélyi magyarnak Boldog Új Esztendôt!
HOLLAI HEHS OTTÓ
Ha igaz a cicerói mondás, miszerint a munka nemesít (in labore nobilitat) , akkor Ardeshir Vahidi az egyik legnemesebb ember ma Marosvásárhelyen. Városunk mindennapi létének két legkülönösebb alakja két Közel- Keletrôl érkezett férfi: Arafat doktor és Vahidi doktor. Egyikük, Arafat doktor megszállott tenni akarással rendbe tette a város és környéke mentôszolgálatát. Sôt most már az egész Romániából ide járnak mentôorvosképzésre a doktorok, asszisztensek. A másik, Vahidi doktor szintén valami megszállottságtól vezérelve dolgozik azért, hogy nemcsak elméletben, hanem gyakorlatilag is megszépítse a város legszegényebb gyermekeinek a sorsát. Szervezetet hozott létre, melynek nevében is benne van az, hogy tagjai fellépnek a rasszizmus ellen. Az élet úgy zajlik körülötte, mintha a Koldusopera válna színházból valósággá. Ahol megjelenik, szutykos, borzos de ragyogó szemû lánykák és kisfiúk csüggnek rajta, ruhájába kapaszkodnak, úgy simogatják, mint a Megváltót.
Karácsony elsô napján, december 25-én délben 12 órakor Marosvásárhelyen Vahidi doktor megszervezte az utcagyermekek második bálját. A fô szponzor a McDonald's cég volt. A mintegy 60 fôs, hangos csapat betöltötte a patyolattiszta, ragyogó gyorsétkezdét. Hasábburgonyát, hamburgert majszoltak, pepsit ittak a toprongyos gyerekek. (Egyesek addig nem nyúltak az ételhez, míg Vahidi doktor nem vett ki tasakukból egy-egy szál krumplit.) Karácsonyi zenét hallgattak. Elôtte pedig énekeltek: négy nyelven. Magyarul, románul, cigányul és angolul. Ez utóbbi nyelven a "dzsingobellt". Azt mondták: az a legszebb. Kétszer is elfújták. Valamennyi pénzt az Electro Orizont cég is "feldobott" az ünnepségre. Jelen volt Fodor Imre polgármester, Orbán Dezsô alpolgármester. És önkéntesek, akik Vahidi doktort segítik a munkában. A Sant Mat Alapítvány önkéntesei: Borbáth Jolán, Borbáth Laura, Szoboszlai Réka, Nagy Csaba, Lokodi Ferenc, valamint Vinceffy Enikô, Doina Popa - az Oázis Alapítványtól és egy japán lány: Midori Hosoi, aki Marosvásárhelyen japán nyelvet tanít mindenkinek, aki ezt óhajtja, egyébként a JOCV/JICA alapítvány önkéntese. Az utcagyermekek elsô bálját a tavaly, december 10-én rendezték meg a város legfényesebb vendéglôjében, a Maros étteremben. "Ezek a gyerekek másképp tálán életükben soha nem lépték volna át ezeknek az éttermeknek a küszöbét, a McDonald's étkezdéét sem" - mondja Vahidi doktor. Ezért ragaszkodik hozzá, hogy évrôl évre a város elit helyeire vigye be a hangos, népes csapatot...
Vahidi doktor élettörténete nem mindennapi sztori. 1960. október 27-én az iráni Azerbajdzsánban, Miandoab nevû kisvárosban született. (Körülbelül 20 millió azeri él a térségben. Irán összlakossága kb. 75 millió fô.) Hét éve pedig városunkban azért lót-fut, hogy jó néhány, embertelen körülmények között élô, sokgyermekes család életét valamennyire megkönnyítse. Ígéretekkel tele van a padlása. Immár sok az irigye is. Sokan gyanakodva kérdezik tôle: mit akar? Miért e nagy felhajtás? Hittérítô talán? Kémkedik, és ezt álcázza karitatív ténykedéssel? A többi karitatív szervezet egy része megpróbálta kiûzni ôt a városból. De nem sikerült. Lepereg róla az intrika. Fel sem veszi. Sôt a tavaly majdhogynem kitoloncolták az országból, holott felesége román állampolgár...
A városban, pontosan az egyik fényes, sokemeletes bankpalota mögött (történetesen a csôdbe ment Bancorex tanyázott ebben nemrég) létezik egy sötét sikátorhoz hasonló udvar, ahova a nap soha nem süt be. Itt öt-hat helységben ugyannyi sokgyermekes család él. Villany, fûtés nincs. A felnôttek közül összesen egy dolgozik. Több mint 20 gyerek él itt félállati sorban. A nagyobbak idônként börtönbe kerülnek. A múltkoriban az egyik mobiltelefonos üzletet rabolták ki. Lefülelték a garázdálkodókat. "Ezek a gyerekek, amikor felnôttek lesznek, egészen biztosan a társadalom ellen fordulnak. Ez a jövô vár rájuk: a teljes kívülállás. Ha nem fogunk össze, hogy segítsük, integráljuk ôket, akkor nincs kiút számukra", mondja teljes meggyôzôdéssel a doktor, amikor felkerestük azt a barakkszerû épületet.
Az ifjú Ardeshir Vahidi - habár szülei tehetôs emberek, odahaza, Iránban, annak azerik lakta részében olyan körökbe keveredett, melyek kommunista, baloldali érzelmûek voltak. Igen kedvelte az orosz irodalmat. Mikor felcseperedett, elhatározta, hogy Moszkvába megy irodalmat tanulni. De miután odaért, elég volt egy igen rövid idôszak, hogy rájöjjön: a kommunizmus csak messzirôl szép, közelrôl... az Isten ôrizzen tôle. Aztán az is kiderült, hogy iráni állampolgárként be sem iratkozhat a moszkvai egyetemre. Ez 1980-ban történt. Otthonról magával vitt pénze nagyon hamar elfogyott. Gondolta, hazatér. Bukaresten keresztül akart hazarepülôzni. A román fôvárosban kiderült, hogy három napot kell várnia a csatlakozásra. Addig soha nem járt Romániában. Azalatt az idô alatt megismerkedett egy fiatal román fiúval. "George-nak hívták, segített nekem, hogy egy táviratot küldjek haza. Hatalmas honvágyam volt, s azt írtam az enyéimnek, hogy hamarosan hazaérek. Szüleim azóta sem kapták meg azt a táviratot. George egy rendkívül kedves fiú volt, azóta, 19 éve nem láttam viszont, nagyon szeretnék találkozni vele. Ô mondta nekem: Ardeshir, ha egyetemet akarsz végezni, maradj Romániában. Biztosan vannak itt földijeid. Csodálkoztam ezen... Goerge jól beszélt angolul, én akkor még nem tudtam románul. Utána valóban találkoztam irániakkal. Kérdezték: a fiú nem kért tôled semmit? De tényleg teljesen önzetlenül segített. Emlékszem: hívtam, hogy együnk virslit, még volt egy kis pénzem, de nem fogadta el azt sem. Én addig csak rajzfilmekben láttam virslit. Elvitt engem a Grozavesti diáknegyedbe, s ott hosszú keresés után találtunk egy iráni fiút. Ô informatikából doktorált annakidején... Az a nap teljesen megváltoztatta az életemet. Abszolút véletlen volt. A Sors ez tartogatta számomra. Addig alig hallottam valamit Romániáról." Hát így esett. Ardeshir Vahidi azóta Romániában él.
Egy évig románul tanult a pedagógiai intézetben, 1981-ben pedig Kolozsvárra ment, és megkezdte orvosi tanulmányait. Diplomát szerzett. Álma az volt, hogy szívsebész lesz, de a román állam megtiltotta, hogy továbbra is pénzt kapjon otthonról. Az a rendszer nem tûrte ezen a területen a független magán orvosokat, hanem csak az államiakat. Ezért beiratkozott a patológiai anatómiára és törvényszéki orvosi szakra, ekkor tovább is pénzt kaphatott otthonról. Idôközben Kolozsvárról Marosvásárhelyre irányították át. Elvégezte a patológiát. Kérvényt adott be, hogy ugyanebbôl doktoráljon. De nem kapta meg a jóváhagyást, viszont a Román Kulturális Alapítványtól kapott egy olyan ösztöndíjat, ami lehetôvé tette, hogy plasztikai sebésznek képeztesse ki magát. Jelenleg ebbôl az ösztöndíjból él. Még két évig tanulja ezt a nem mindennapi orvosi szakmát.
Vahidi doktor immár román állampolgár. Az idén, augusztus 13-án esküdött hûséget a román államnak. Viszont a tavaly egy adott pillanatban úgy nézett ki, hogy visszatoloncolják Iránba. Ami akár végzetes is lehetett volna számára. Iránban az államvallás az iszlám. A fiatal Ardeshir viszont áttért a baha'i vallásra. Pontosan a tavaly nyáron, amikor nem akarták meghosszabbítani a román hatóságok ittartózkodási engedélyét, Iránban egy baha'i professzort és teljes családját lemészárolták vallási meggyôzôdésük miatt. "Nem akarom dramatizálni a helyzetet, de el lehet képzelni, hogy féltem a visszatéréstôl", mondja lakonikusan, immár a nehezen megszerzett román állampolgárság fedezékébôl. "Nálunk az eredeti vallás elhagyása egyenlô a hazaárulással", pontosít.
Végül az idén augusztusban kapta meg a román állampolgárságot. De még sincs állandó, végleges személyazonosságija. Havonta jelentkeznie kell a marosvásárhelyi rendôrségen, 80 ezer lejre fényképet kell csináltatnia, és akkor megkapja az egy hónapra érvényes fecnijét. Hogy ennek mi az oka? Az, hogy nincs perzsa nyelvû születési bizonyítványa. Az idén augusztusig menekült státusza volt. Az iráni nagykövetségtôl kellene személyazonosságit kérnie, de oda semmiképpen nem akar bemenni, mert megtörténhet, hogy lefogják, és hazatoloncolják. Ezért román születési bizonyítványt kell számára kiállítani, "identitását rekonstruálni kell", így mondják ezt hivatalosan, éshát a hivatal malmai nagyon lassan ôrölnek.
Mint említettem, a fiatal Ardeshir nagyon hamar kigyógyult a kommunista eszmékbôl, de megmaradt benne a nagyfokú szociális érzékenység. Édesapja odahaza a testnevelési fôiskola rektora volt, élsportoló a maga ifjú korában. Lényegében arisztokrata családból származik. Tehát soha nem voltak anyagi gondjaik. Édesapja legendásan szigorú pedagógus volt, beosztottjai sokszor fiát kérték: járjon el az érdekükben, hogy az apuka engedje el büntetésüket. Édesapját határozottan zavarta, hogy otthon is a legelesettebb gyerekekkel, fiatalokkal barátkozott. Szülei nem tértek át a baha'i vallásra. Mint mondja: az ô vallása szerint jót tenni annyit tesz, mint Istent szolgálni.
Ardeshir - ahogy a cigány gyermekek keresztnevén szólítják - immár a legszegényebb sorsú vásárhelyi kiskorúak legeredményesebben dolgozó gyámolítója. Azt mondja: nemcsak az utcagyerekekrôl van szó. Ô így nevezi ôket: azokkal a gyerekekkel foglalkozik, akik bajban vannak. Legtöbbjüknek, azoknak is, akik az utcán, odúkban, lépcsôházakban alusznak - élnek a szülei. Tehát nem árvák. Legtöbben naponta egyszer esznek, vagy egyszer sem. Ezek a legszegényebb, legtoprongyosabb családok nem kapnak ebédet például a szegénykonyhában, mely végre létezik Marosvásárhelyen. Kérdésemre, hogy miért nem, hivatalnokok zavaros válaszát idézi: ha egy sokgyermekes család minden tagjának naponta ebédet adnának, akkor az egy családra jutó támogatás összege meghaladná a minimálbér szintjét. Tehát egy nincstelen család legtöbb két adag ebédet kaphat naponta. Nomostmár ki lehet számítani, hogy két gyenge ebéd mondjuk tíz személynek semmiképpen nem elég.
Vahidi doktor felesége, Cornelica Vahidi (családneve Andreica, Szatmárnémetiben született, Bukarestben ismerkedtek össze) nemrég tért haza egy budapesti konferenciáról, melyet az Európai Ifjúsági Központban az Európa Tanács szervezett az európai kisebbségi nôk számára. Romániából egyedül Cornelica Vahidi volt jelen. Ô egyébként angol nyelvleckéket ad Marosvásárhelyen, és saját gyerekeiket neveli. Hamarosan az amerikai Peace Corps és az Amnesty International szervezet munkatársa lesz.
Vahidi doktor szélmalomharcot vív a közönnyel, a szegénységgel. Határozottan állítja: ténykedésének nincs semmilyen hittérítô vonása. Ô nem akar senkit a baha'i valláshoz vonzani. Viszont munkatársai, akik az ô házukban összegyûlô cigány gyerekek nevelésével foglalkoznak, bizony megkísérlik az egyik, vagy másik vallás felé terelni a nincstelen kis emberpalántákat. Ô elfogadja, hogy létezik ilyesmi. Végül mindegy, hogy ortodox vagy katolikus tanokba burkolva kapják azt a csepp szeretetet, tudást, a mi eljut hozzájuk. A fontos az, hogy néha érezzék: ôket is befogadja valaki. Néhány emberi, meleg szó veszi ôket körül. Karácsonyra harminc gyereknek adott át szeretetcsomagot. Ennyire futotta. Azt mondja: úgy érzi, túl sokat vállalt magára. Elfáradt. Jövôre talán csökkenti a ritmust, de látom rajta, hogy maga sem hiszi, amit mond. Ennek a munkának nincs kezdete, nincs vége. Amit tesz, lényegében csepp a szegénység tengerében, mely épp oly végtelen, és mély, mint az igazi óceán.
Végül egy nem teljes mértékben ideillô, de érdekes információ: a Maros megyei rohammentô szolgálat vezetôje, az arab Raed Arafat doktor (ki ugyancsak megérdemli teljes elismerésünket), szintén baha'i vallású.
A napokban levelet hozott az e-mail-posta. Benne Ardeshir jókívánságai a harmadik évezredre. Íme néhány mondat belôle: "Légy bizalommal szomszédodhoz, fordulj feléje mosolyogva. Légy kincs a szegények számára és dorgáld a gazdagokat. Ítéleted legyen igazságos, szavad kevés. Légy szelíd az egész világhoz. Légy lámpás azok számára, akik sötétben járnak, öröm a bánkódóknak, menedék a szerencsétleneknek, támasz és védelem az elnyomás áldozatainak. Minden tettedet az igazságosság vezérelje. Házad otthon legyen az idegeneknek, balzsam a szenvedôknek. Erôd, melyben menedékre talál az üldözött."
MÁTHÉ ÉVA
Miután pontot tettem a fenti írás végére, befutott Vahidi doktor újabb e-mail üzenete, benne szenzációs hír: hat marosvásárhelyi utcagyereket meghívott az RTV vezetôsége, hogy szerepeljenek a szilveszteri mûsor Surprize, surpirze! címû rovatában. Ezenkívül Vahidi doktor felsorolja, hogy szervezetén keresztül milyen karácsonyi ajándékokat, támogatást kaptak az utcagyerekek. Ebben a listában tallózunk: 100 ezer lejt küldött egy magát megnevezni nem akaró ügyész; 11 doboznyi ruhanemû az Uniplus Rádiótól; 100 ajándékcsomag az Oázis Alapítvány részérôl; több zsáknyi ruhanemû és cipô a Romániai Magyar Szó szerkesztôje részérôl; egy marosvásárhelyi doktornô gyümölcsöt küldött, amit már december 22- én szétosztottak; 12 zsáknyi ruhanemû a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum XI. H osztályának részérôl; 7 kilogramm hús a radnóti disznóhizlalda részérôl; Yoshiaki asszony, a romániai japán nagykövet felesége 20 karácsonyi ajándékcsomagot küldött a marosvásárhelyi utcagyerekeknek; a Coca Cola cég 60 üveg üdítôt ajánlott fel.
Év végén sokan összegyûlünk ünnepelni. Ilyenkor tarthatnánk igazán mi is egy Magyar Állandó Értekezletet. Vegyük számba, hányan is vagyunk tulajdonképpen? Egy, kettô, három... Számolás nélkül kb. 2 millióan. Egy-két év múlva majd 4-5 millióan leszünk. Nem a megnövekedett népszaporulatnak köszönhetôen, hanem, mert ha nemsokára odaát elfogadják a státustörvényt, igencsak sokaknak lesz érdekük újra magyarrá lenni piciny hazánkban. Kellemes, ínycsiklandó illata lehet annak az Európai Útlevélnek. De elébevágtam az eseményeknek. Hogy ez még egyszer ne fordulhasson elô, példát veszek Érdekvédelmi Szervezetünkrôl, ahol minden szabályszerûen zajlik, szigorúan betartva a napirendi pontokat. Persze, ehhez szükség lesz egy napirendre. Mindjárt az elsô napirendi pontként javasolnám, hogy válasszanak meg engem tiszteletbeli, ügyvezetô, politikai, gazdasági, kulturális és mindenféle más elnöknek. A demokrácia elveinek megfelelôen szavazásra bocsátom az elsô napirendi pontot. Ki van ellene? Ki tartózkodik? Mindenki mellette van, senki többet háromszor! Tisztelt elvtársak! Köszönöm a bizalmukat. Ígérem, hogy vissza is fogok élni vele, amint alkalom adódik rá. Második pont: egy napirend elôtti felszólalás. Interpellációm témája az elmúlt XX. sz. gaztro-meteo-politikai áttekintése.
A század elsô felére a nagy meleg, sokszor az elviselhetetlen forróság volt jellemzô.
Vegyük mindjárt az elsô világháborút, amikor is a szemben álló felek reggelire olyan mustárgázt találtak fel egymásnak, hogy kiégett az ellenség gyomra és tüdeje. A savcsökkentô tabletták, sajnos, hatástalanok maradtak.
1945-ben az amerikaiak tudományos gyors ebédet, azaz Fast Food-ot küldtek a japánoknak: elôételként atomgombát szolgáltak fel, desszertként savas esôt. Rossz nyelvek szerint a két ország közt tátongó politikai távolság miatt a gomba megromlott: 200 ezer japán áldozata lett a karitatív ebédnek.
A század derekán Vietnamban és Koreában furcsa mód megszaporodtak az erdôtüzek és a kiégett bozótharcosok. Kutatók megfigyelései szerint az éghajlati zónához és az évszakhoz képest szokatlanul sok gyújtóbomba hullt.
A század második felében beköszöntött a jégkorszak: kitört a hidegháború. Kelet- és Közép-Európát újra megszállták az ázsiai hordák, csakhogy nem tatároknak hívták ôket, hanem oroszoknak, politikai hovatartozásuk miatt szovjet- kommunistáknak. Vezérük egy kiugrott ortodox pópa volt: Sztálin. Hogy ugrott volna ki a Kreml ablakán, mielôtt beugrott neki a fél világ! A nyugat úgy megijedt az inváziótól, hogy példát véve a kínaiaktól, sebtiben felépítették a berlini- falat, és leeresztették a vasfüggönyt. Érdemes azonban megfigyelni, hogy az építôanyagok minôsége mennyit romlott az idôk folyamán. A primitív kínaiak olyan tartós falat építettek az ókorban, hogy még ma is áll. A kommunizmus azonban oly gyenge alapokra épült, hogy egy Peresztrojkának nevezett földrengésszerû geopolitikai jelenség romba döntötte. Ezt a jelenséget Európában általában bársonyos forradalomnak nevezték, Romániában azonban ellopott forradalomnak.
A 80-as évek végén tehát térségünkben is elkezdôdött a demokrácia. A kezdeti lelkesedést azonban újra a kétségbeesés váltotta fel. Délszláv háború, öbölháború, csecsenföldi háború, háború, háború, háború. Mintha az emberiség valóra akarná váltani Nostradamus jóslatát, azt, hogy 2000-ben eljön a világ vége.
Egyelôre azonban még 1999-et írunk, ezért most hagyjuk a hátborzongató jóslatokat, és kerítsünk sort a szokásos szilveszteri kívánságok és fogadalmak megtételére. Hogy jó példát mutassak, nyilvánosan és ünnepélyesen megfogadom, hogy: a politika ígérgetéseinek többé nem dôlök be. Továbbá megfogadom a feleségemnek, hogy többé nem iszom – ennek majd a feleségem nem dôl be. Aztán megfogadom, hogy a román anyanyelvû szomszédomat megtanítom a magyar nyelvre – erre majd a szomszédom dôl be.... az árokba a röhögéstôl. Pedig, ha sejtené, hogy mennyi hasznát veszi majd a magyar nyelvnek... persze, csak ha európai útlevélre lesz szüksége. Nem erôszak a disznótor. Na tessék az elsô fogadalmamat máris áthágtam: politizálok és közben álmodozom. És mivel következetes ember vagyok, valószínûleg a többi fogadalmamat sem fogom betartani. A másodikat azért, mert az asszonynak megfogadtam ugyan, hogy nem iszom többet, na de kevesebbet sem? Ami pedig a harmadikat illeti, dehogy fogom én a szomszédomat magyar nyelvre oktatni! Ott van a frissen alakult Partiumi Egyetem, tessék, oda be lehet iratkozni, ott majd megtanítják... kesztyûbe dudálni. Ugye-ugye, hasznát veszi még az ország a magánegyetemeknek, még ha külföldrôl finanszírozzák is azokat. Egyébként sem precedens nélküli az eset: az elsô román iskolát is külföldi alapította. Gondoljunk az osztrák állampolgárságú Mária Teréziára és a Scoala Ardeleanara.
Tekintetbe véve, hogy az elmúlt században sok keserûségben volt részünk, javasolnám, hogy legalább a világ végét próbáljuk meg vidám hangulatban megtervezni. Mindenekelôtt gondoskodnunk kell arról, hogy utolsó pihenôhelyünk vidám legyen. Ehhez az szükséges elsôsorban, hogy politikai és nukleáris szennyezettségtôl mentes helyen feküdjön. Ezért jó lenne, ha minél távolabbra esne Csernobiltól és a Balkántól. A sírhely legyen bombabiztos, hogy az elkövetkezendô évben esedékes politikai bombahírek ne érjenek bennünket felkészületlenül: gondolok itt elsôsorban az európai uniós csatlakozásra. Ennek függvényében nyughelyünk az EU-s normáknak meg kell hogy feleljen. S ha már ilyen szépen megterveztünk mindent, ügyeljünk, nehogy újból lekéssük a csatalkozást, mint megtörtént az vagy kétszer ebben a században: elôször ugye Trianonban, aztán meg Párizsban. A csatlakozás tekintetében nem elég behatóan tanulmányozni a menetrendet. Megtörténhet, hogy – uram bocsá! – késik a csatlakozás. Elromlik a mozdony a pályán, kergemarhakór üti fel a fejét a román parlamentben, esetleg sztrájkolnak a vasutasok. Bár emiatt nem fáj a fejem, mert ez a közlekedési fenegyerek, ez a Basescu zseniálisan megoldotta a decemberi vasutassztrájk nyomán keletkezett problémákat: kisegítô repülôgépjáratokat indított a vonatjegyek áráért. Romániában sosem volt ilyen olcsó egy repülôjegy. Nem kizárt tehát, hogy a csatlakozást légi úton érjük el. Szállunk rendelkezésükre! Egyébként is teljesen mindegy. A lényeg, hogy valamiképpen összejöjjön. Miért is ne? Hát legalább egyszer nem történhetne úgy, hogy ember tervez és az Isten rábólint?
Nehogy azt higgyék, hogy a pesszimizmus beszél belôlem. De hát a kegyetlenség korát éljük. Egyre kegyetlenebbül kell megdolgozni mindenért. Illetve ugyanazért. Régebben az volt a jelszó: a kevesebb több. Ma mintha a több is kevesebb volna. És egyre humortalanabbak vagyunk.
Forródróton kaptam a hírt, hogy érdeklôdés hiányában a világ vége elmarad. További próféciáimnak semmi értelme. Ha le nem késsük a csatlakozást, talán jövôre magukkal ugyanitt.
Boldog Új Évezredet kívánok!
JÓZSA MÁTYÁS
Jegyzetfüzetem utolsó lapjaira rendszerint érdekes apró történeteket firkantok, azzal a céllal, hogy majd csak elôveszem ôket valamikor. Olyan történetekrôl, mondásokról, kiszólásokról van szó, amelyek ismertebb emberekhez kötôdnek, velük estek meg, ôk mondják el, vagy tôlük lopom el. Ebbôl adok most közre néhányat!
„Én soha nem tagadtam, hogy vannak nekem papjaim is!"
Bizony nem csak igével él az ember! Még az egyházi vezetô is megszomjazik néha egy kis jó borra. Nagy elôdeihez hasonlóan Tôkés László is szívesen prédikál ott, ahol jó bor terem. Különösen, ha a szôlôtermesztéshez valamilyen egyházi ünnepség is kötôdik. Mint az északi végek egyik kies falujában, ahol szüret után a hegyi présházaknál hálaadó istentiszteleten köszönik meg a Fennvalónak a gondoskodást, miközben rotyog a finom töltött káposzta s persze, a gulyásleves, a pincében kiforrt a korábban leszedett delevári bora. Késô estig nótától és cigányzenétôl hangos a hegy. Akinek annyi sem volt elég, az lent a faluban a bálban folytathatja.
A püspök úr rég jelezte, hogy szívesen prédikálna azon a hegyi ünnepségen, annál inkább, mert a szomszédos településeken már volt szerencséje ilyen alkalommal. Ottani ismerôsei idôben meghívták, ám ô ragaszkodott hozzá, hogy annak rendje és módja szerint a presbitérium is elküldje invitációját, s lehetôleg a pap aláírása is rajta legyen! Ismerôsei megígérték, hogy továbbítják óhaját, mint ahogy továbbították is. Teltek a hónapok, augusztusban a Szôdemeteren Kölcsey- ünnepségen kérdem Tôkés püspököt: megkapta-e már a meghívót? Mire ô legyint. „Ejnye – mondom –, hát nincsenek Önnek papjai?!". Mire ô: „soha nem tagadtam, hogy vannak papjaim is".
„Már csak az hiányzik, hogy elvegyük mások ünnepét!"
A december elsejei nagy nemzeti ünnep fô rendezvénye most is a román katona emlékmûvénél zajlott Szatmárnémetiben. Katonai zenekar, tiszteletadás meg minden. A különbözô pártok legreprezentatívabb embereikkel álltak ki, különösen a nemzeti oldaliak, akik – hogy soknak tûnjenek – még a rokonságot is maguk mögé sorakoztatták. A mieink, Riedl Rudolf prefektussal az élen talán négyen-öten voltak, ami éppen elég, hisz december elseje számunkra legkevésbé az öröm és az emelkedettség ünnepe.
Sokaknak feltûnt: a szertartás közben valaki kérdezett valamit Riedl Rudolftól, mire a válaszától többen is nevettek!
– Ugyan, mi fontos kérdeznivalója volt a fennköltség pillanatában is annak az úrnak – fordultam késôbb a prefektushoz.
– Aziránt érdeklôdött, hogy az RMDSZ miért ilyen kis csapattal képviselteti magát. Mire én azt mondtam: hát azért, hogy ne vegyük el a ti helyeteket! Mert, ha mi is az egész csapattal kivonulunk, ezen a téren más nem fért volna el! S már csak az hiányzik, hogy az RMDSZ elvegye más nemzeti ünnepét!...
Frunda szenátor és a nép hangja!
Frunda György szenátor, legyünk ôszinték, nem csak „neptunosságáról" közismert, de többek között pedánsságáról is. Mondják: ilyen minôségében a felsôház személyzetének teljes rokonszenvét elnyerte. Olyannyira, hogy az ô székérôl és asztaláról törlik le leghamarabb a port, s amíg másoknak ötnapos vizet is a poharában hagynak, az övét naponta kicserélik. Nem véletlen, hogy a szenátor úr a kiszolgáló személyzettôl kapta az egyik legemberibb elismerést is.
Állítólag fültanúja volt, amint két takarító néni (de akár vécés nénit is írhatnánk!) arról vitatkozott, hogy ki rondíthatta le a szenátus illemhelyét. Sorra vették a pártokat, s hízelgô számunkra, hogy nem az RMDSZ- szel kezdték, sôt azt hagyták utoljára. Legalább vécerondítással ne gyanúsítsanak bennünket! Nem tudtak megegyezni a derék nénik, s végül kizárásos alapon próbáltak dülôre jutni. S mindjárt egyöntetûen kijelentették: egy biztos, Frunda szenátor nem volt!
– Fontos Önnek az ilyen dicséret – kérdeztem.
– Százszor többet ér, mint bármilyen más elismerés. Elvégre is vox populi vox dei! A nép hangja az Isten hangja!
Akkor hová üssék a csíkiak a korongot?
A többségi sajtóban nagy visszhangja volt a resicai futballszurkolók irredenta megnyilvánulásának. Mint az RMSZ is beszámolt róla: a játékvezetô csapnivaló bíráskodásán felháborodva (a síp lovagja kirívóan a fôvárosi vendégcsapat javára fütyölt!) a resicaiak kórusban kiabálták: „A magyar bajnokságban akarunk játszani!". Persze, románul kiabálták, mert a Berzava partján csak elvétve élnek magyarok, lapunk ottani munkatársának, Makay Botondnak meg több évtizedes prédikálás után sem sikerült olyan hangerôre szert tennie, hogy tízezer románt túlkiabáljon.
Az esettel kapcsolatban mesélte Varga Attila parlamenti képviselônk, hogy a csíki jégkorongozók egy csoportja már korábban eme óhajának adott kifejezést. Az esetrôl abban a reményben számolunk be, hogy a csíki hokistákat figyelô és (le)hallgató belügyisek már jól berugtak a szilveszteri bulin, mire az RMSZ-nek ez a száma asztalukra kerül. Szóval azt mondja Varga Attila: lakossági fórumon volt a góbéknál. Több mindenrôl faggatták, például arról is, hogy nem lehetne-e a székely köménymagos pálinkát a román parlament hivatalos itókájának (egyúttal zsibbasztójának) nyilvánítani, aztán az egyik kopasz jégkorongozó azt kérdezte: mikor játszhatnak már a magyar bajnokságban?
– Mit válaszolt rá a képviselô úr?
– Nem részletezném, de sikerült úgy megválaszolnom, hogy nem tettek fel pótkérdést.
– Például azt, hogy máris olyan dûhvel üssék a bukaresti golánok hálójába a korongot, mintha a budapesti csirkefogók hálójába ütnék!
Nem ártana a szenátusban egy kéménykotrás!
Kívülrôl úgy tûnt, hogy a felsôházban leginkább a házon kívüli hörpölések lassítják a törvényalkotást, ám megnyugodhatunk, mert az ország egyik jelentôs dinnyetermelô központját, Nagykárolyt képviselô Szabó Károly szenátor úr szerint a dohányzás a nagyobb átok. Egyesek olyan sokat füstölnek, hogy az immár nem csak a szenátorok egészségét, de hovatovább az ország jó hírnevét is veszélyezteti. Ulm Spineanu például, aki alelnökként gyakran vezeti a felsôház üléseit, nem ritkán azért rendel el névsorolvasást, hogy rágyújtson. Ha már nem bírja nikotin nélkül, gyorsan szünetet kér, s elsônek szalad a folyosóra, hogy a csellengô- csángáló szenátorokat beterelje. Ám nem elôbb, míg egy cigarettát el nem szív.
Megnyugvással, sôt jogos örömmel nyugtázhatjuk, hogy a magyarság érdekvédelmi szervezete ilyenkor is az ország, ezen belül közösségünk érdekét tartja a legfontosabbnak. Ennek alátámasztására Szabó szenátor elmondta: az RMDSZ szemfüles szenátusi jegyzôje, Puskás Bálint a múltkor is már a szünet megkezdése után másfél perccel kikiabált a folyosóra Spineanunak: –„Elnök úr, gyorsan oltsa el a cigarettát, mert megvan a létszám"! Ha nem lennénk ilyen fürgék és lelkiismeretesek, akkor Spineanu úr talán a második cigarettára is rágyújtana! Az más lapra tartozik, hogy a füstölésben megzavart szenátor mit kíván ilyenkor az RMDSZ-nek. De bizakodással töltsön el bennünket, hogy Szabó Károly szerint még az efféle „jókívánság" sem lehet olyan ártalmas a szervezetre, mint a frakciózás.
Jeles légi tudósítónk, Dancs Artur, aki a Magyar Szó hasábjain a világon elsônek számolt be arról is, hogy beindul a Szatmárnémeti–New York repülôjárat, nemrég ismét Amerikában járt. Persze, több jó sztorit hozott magával. Íme az egyik, úgy ahogy Artur elmesélte!
– Jótékonysági gálaestre voltam hivatalos a Broadway egyik színházába. Mindenki nagyestélyiben jelent meg, hisz világhírû színészek és tévésztárok fellépését hirdették a plakátok. Adott pillanatban egy sokunknak ismerôs arcú, jóképû fiatalember illan be a nézôtérre, és mindnyájunk megrökönyödésére elkezd vetkôzni. Már- már botránytól tartottunk, amikor kisgatyában felpattant a színpadra és így szólt: – Jó estét hölgyeim és uraim! Alec Baldwin vagyok, én vezetem a ma esti mûsort!... A filmsztár a cenzúrátlanságot akarta megjeleníteni a kisgatyában. A gálaestet ugyanis a sajtószabadság kivívásának évfordulóján rendezték. Gyorsan hazagondoltam, és jót röhögtem, mert nálunk a sajtószabadság az amerikainál is nagyobb. Nálunk ugye, csupasz fenekét is megmutathatja az ember a színpadon!?
Lejegyezte: SIKE LAJOS
Az év, amelytôl egy pár nap múlva búcsúzunk, az idôskorúak nemzetközi éve. Ezt illett volna évközben is többször megemlíteni, de tartalomnélküli, üres frázisokat hangoztatni nem érdemes. A társadalom gazdasági, erkölcsi érettségének egyik fokmérôje, ahogy az az idôskorúakról gondoskodik. Márpedig nálunk errôl a kérdésrôl sok jót nem lehet mondani. Romániában nincsenek hagyományai az idôskorra való felkészülésnek. A múlt rendszerben az államilag szavatolt nyugdíjak, amelyeket a mai viszonyoktól eltérô gazdasági-szociális helyzetben, merôben más bér- és árviszonyok közepette állapítottak meg, nagyjából a szociális ellátás formáját is öltötték.
Az öregotthonok, amelyek többnyire a rendszerváltás elôtti idôszak létesítményei, ma már nem képesek biztosítani az ellátásra szoruló idôskorúak problémáinak megoldását, túlzsúfoltak és nagyon szegényesek. Néhány egyházi, karitatív szervezet mûködését leszámítva, az idôsellátás ma is állami, illetve egyre inkább helyhatósági feladat. S ez nem egy könnyû feladat a jelenlegi gazdasági körülmények között, akkor amikor egyre növekszik az ellátásra szoruló idôskorúak száma.
Az idôskorúak szociális ellátását biztosító rendszer reformjának szükségességét senki sem vitatja. Hogy ez a kérdés miért az RMDSZ-nek volt leginkább a szívügye, gondolom, nem kell különösképpen megmagyaráznom. A mi sürgetésünkre került végre napirendre a képviselôházban az idôskorúak szociális ellátására vonatkozó törvénytervezet, amelyet már korábban a szenátus is elfogadott. Így is alkalmazására csak a jövô év tavaszától lehet számítani.
Szociális ellátásra lenne jogosult az a nyugdíjas korú személy, aki a következô helyzetek valamelyikében található:
– családtalan, nincs törvényes eltartója;
– lakásnélküli és lehetôsége sincs lakást szerezni vagy fenntartani;
– nincs saját jövedelme, vagy ha van is, az nem elégséges a szükséges gondozásra;
– betegsége, fogyatékossága miatt nincs lehetôsége saját létfenntartásról, orvosi ellátásról gondoskodni.
A törvénytervezet szerint elônyben részesül a saját környezetben nyújtandó ellátás, gondozás lehetôsége. Történik ez nemcsak anyagi meggondolásból, hanem figyelembe véve azt a körülményt is, hogy átalában az idôs személy, ha csak lehetséges, inkább választja a saját környezetében történô szociális ellátást, mint az öregotthonba való vonulást.
A saját környezetben nyújtandó szociális ellátás nemcsak egészségügyi ellátást jelent, hanem étkeztetést, házi segítségnyújtást, hivatalos ügyek intézését, jogi és életvezetési tanácsadást, mindazt, ami megkönnyíti a társadalmi beilleszkedést.
A szociális ellátás kiterjed az idôskorúak vagyoni biztonságának felügyeletére is, ugyanis sokan közülük könnyen esnek a szélhámosok, csalók áldozatává, amikor házukat kénytelenek eladni pénz vagy eltartás ellenében. A törvénytervezet elôírja, hogy a házeladási vagy eltartási szerzôdést csak a helyhatósági megbízott jelenlétében lehet megkötni, aki bármikor megkereshetô, ha az idôs személyt jogsérelem éri a házeladás ügyébôl kifolyólag, a szerzôdés be nem tartása miatt.
Az intézményes szociális ellátás lehetôsége ezután is létezni fog ápolást-gondozást nyújtó intézményekben, rehabilitációs intézményekben, lakóotthonokban, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben, nappali ellátást nyújtó intézményekben és egyéb speciális szociális intézményekben.
RMDSZ-javaslatra kiegészül a szociális ellátás azzal, hogy a helyhatóság köteles gondoskodni annak az idôs személynek az eltemetésérôl, akinek nincs eltartója, vagy eltartójának egészségi állapota vagy anyagi helyzete lehetetlenné teszi a temetésrôl való gondoskodást.
A szociális ellátás igénylése kérés alapján történik, amely lehet az érintett személy vagy annak megbízottja részérôl. De ez lehetséges a helyhatóság, a rendôrség, a bíróság, a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezete, az egyházak, a karitatív szervezetek kérésére is.
A szociális ellátásra való jogosultságot környezettanulmány alapján állapítják meg, és az esetnek megfelelôen a lakhely szerinti polgármesteri hivatal vagy a megyei munkaügyi igazgatóság hagyja jóvá.
A szociális ellátásban részesülô idôs személynek hozzájárulást kell fizetniük, kivételt képeznek a jövedelemnélküliek és azok, akiknek a törvény által meghatározott szint alatt van a jövedelmük.
A saját környezetében gondozott idôs személy szociális ellátását a polgármesteri hivatal által alkalmazott házigondozó biztosítja. A házigondozói tevékenységet a házastárs vagy rokon is gyakorolhatja, szintén alkalmazotti minôségben.
Kétségkívül az idôskorúak szociális ellátása nem kis terhet fog jelenteni, ebben a gazdaságilag lerobbant országban. A helyi pénzforrások elégtelenek lesznek, tehát a központi költségvetésben is elô kell irányozni összegeket a kérdés megoldására. Komoly segítséget nyújthatnak az egyházak, karitatív szervezetek, de végül is össztársadalmi erôfeszítésre van szükség. Hiszen egyre növekszik az önállóságát vesztett, függôségi viszonyba kerülô idôs személyek száma, ami súlyos társadalmi problémát jelent.
KEREKES KÁROLY
parlamenti képviselô
Esztendô farkán eszemadta kezdi tördelni kezét: jaj, mit vegyek fel szilveszter estéjén? Addig-addig, hogy a teremtés koronája kissé félénken megjegyzi: – Nekem valahogy az olcsó ruhákban tetszel legjobban. Vonatkozik ez a kenceficékre is, de ezt már nem meri kimondani. Mert nincs az a gyengébb nemhez tartozó lény, aki ezen az estén ne akarna szép, vonzó, üde, hódító, sugárzó lenni, hogy a konkurenciát ölje a sárga irigység. Erre hajt rá a sajtó: ilyenkor televan csodatevô titkokkal, tanácsokkal. Aki nádszáltermetre áhítozik áztasson mezei virágot szeszbe, dörzsölje be az oldattal teste kritikus (zsírpárnás) részeit. A bársonyos ajkak titka: levendulát, rózsaszirmokat méhviasszal és narancsvirág-esszenciával összedolgozzuk, kellô érlelés után reggel és este kenegetünk vele.
Az MTI tanításaiból: „A sminkkel való játék új formát ad az arcnak és nagyszerû megjelenést biztosít. Az est királynôje leszel, ha a szemfesték ezüst színû, a rúzs arany (vagy fordítva), de egy hûvös rózsaszín ezüstös fénnyel vagy aranysárga effektussal igen jól mutat. Vacsorához finom ételek, kellemesen hûvös bor és a legjobb társaság. Ehhez igazodik a sminkünk is, mely úgy csillog, mint az asztali gyertya fénye. Halvány színek a szemhéjra, a rúzs barnásrózsaszín egy leheletnyi gyöngyházas csillogással. A szemhéjakat kifestés elôtt púderozzuk be; barna, beige vagy violett- szilvakék színeket használjunk".
A Népszabadság tanácsaiból: „Az arcfestés akkor megnyerô, ha harmonikusan egybeolvadnak a színek, és tekintet kifejezô. Korrektorral tüntessük el a szem alatti és a szemhéj fölötti ereket, karikákat (erre fôleg a sokgyermekes anyák szorulnak – szerk. megj.). Arcpírt a járomcsontra és a szemhéjra viszünk, majd jön a szemhéjpúder és szempillaspirál. Keskeny szájra ne tegyünk gyöngyházfényû rúzst. A szemceruzát tartsuk hûtôszekrényben".
Nem akarunk ünneprontók lenni, de a teljes képhez tartozik az igazság másik fele is: eleink ellenpropagandájából idézünk, elôrebocsátva, hogy szókincsükben a kendô, kendôzés jelentése smink szépítkezés.
Székelykeresztúr (független hetilap), 1914. július 25.: „Semmiképp sem tetszetôs dolog, ha a fiatal leányok rizsport vagy bármi más szépítôszert használnak. Hisz az elveszi zamatját annak az üdeségnek, ami ellenállhatatlan varázsa a fiatal leányok arcának. A mesterkéltség mindig hangos szóval árulja el magát és széjjeltép minden illúziót, mert kiérezzük belôle a hamisságot, ezen felül fokozott hiúságra és a náluk annyira visszatetszô affektálásra, az ezek nyomában járó lazább erkölcsi felfogásra ösztönzi".
Ha visszalapozunk régebbi idôkbe, a szépítkezés még ennél is szigorúbb elbírálásban részesül. Nagyvárad jeles szülöttje, Pázmány Péter (1570-1637) esztergomi érsek prédikációjában olvassuk: „Ne kenje a keresztyén leány orcáját idegen festékkel, de tiszta vízzel szépen megmossa. Tükörbe avégre ne nézzen, hogy magát cifrázza; de hogy fején vagy orcáján dísztelen és illetlen valami légyen, megtekintse tükörében magát. És ha szép, eltekélje, hogy meg nem rútítja feslett élettel ékességét; ha rútacska, arra igyekezzék, hogy jó erkölccsel szépegesse magát. De amellett hatalmas okok és kemény fenyítékek alatt tilalmazzák a szentatyák, hogy a keresztyén leány se kendôvel ne mázolja, se cifrákkal ne ékesgesse magát… A régi atyák azt jelentik, hogy ördög zászlója és bélyege a kendôzés. Nem is ismeri Isten azokat magáénak, kik az ô hasonlatosságát szégyenlík, és ördögi álorcával fedezik. A szûzek virági az anyaszentegyház kertjének: fényesebb részei a Krisztus nyájának. Azért tudtokra kell adni, hogy a cifra öltözet, a festett orca kurvák és bordélyok zászlója. És amint Tertullianus mondja: testét árulja, és ha vevôt talál, eladja, valaki színét változtatja. Mert ura kedvéért a házas asszony sem festi magát; hanem azért, hogy a külsôk elôtt szebbnek láttassék, és a férfiak szemét és szívét, sôt fohászkodását, utána vonja. A természettôl adott színen kívül nagyobb ékessége nincs az asszonynak, mint a tiszta öltözet. Azonkívül egyéb öltözeti és cifrája rútítása: a többi ördög tôre, pokol horga, kárhozat lépes vesszeje: azaz idegen tüzek gerjesztése: bolond ifjak csalogatása: veszedelemnek terjesztett hálója".
Meneküljünk hamar e hátborzongató dörgedelmek gyehennájából, ugorjunk 380 évet a napfényes mába. Írja a Népszabadság: „A hazánkban is mûködô L'Oreal francia kozmetikai cég rendszeresen végez piackutató felméréseket, többek között a magyar nôk szépítési szokásairól is. Legutóbbi adatai meglehetôsen sivár képet adnak lányaink, asszonyaink ápoltságáról: az átlagos fogyasztás dekorkozmetikumokból fejenként 0,4 darab évente. Ami azt jelenti: a hölgyek többsége a maga «natúr szépségében« pompázik egész nap".
Márpedig férjek szíve-lelke szilveszter estéjén is az ilyen „natúr szépeség" elôtt nyílik meg, amely nem mosható le vízzel, kiváltképpen, ha párosul olcsó ruhával. És akkor feltétlenül egyetértünk Esztergom érsekének intelmével: „Nem tiltja Isten a tisztességes öltözetet; sôt akarja, hogy az asszonyok ékes öltözetben járjanak: de úgy, hogy szemérmetesen és józanon ékesgessék magokat".
BARABÁS ISTVÁN
A gyergyószárhegyi RMDSZ december 16-án bôvített választmányi ülésen ünnepelte megalakulása 10. évfordulóját – tudom meg Borsos András RMDSZ-elnöktôl. A megemlékezés alkalmat nyújtott az eltelt idôszak eseményeinek áttekintésére, amely egy igen tevékeny szervezetrôl rajzol képet: a helyi iskola az RMDSZ javaslatára már 1990 februárjában fölvette a Bethlen Gábor nevét; a szervezet fölvállalta és elvégezte a Hôsök emlékoszlopának és környezetének rendbetételét, többek között kicserélve az eredetivel azonos új címerrel a megrongált magyar címert; 1990. augusztus 20- án márványtáblát helyzett az emlékoszlopra a II. világháborúban elesett 76 szárhegyi hôs nevével; a tatárdomb emlékoszlopát és környezetét szintén a helyi RMDSZ tette rendbe, visszaállítva az 1908-as emléktábla eredeti szövegével a márványtáblát, amelyet 90 márciusában levertek szélsôséges elemek; 1992-ben a szervezet az 1596-os Véres Farsang emékére helyezett el márványtáblát az emlékoszlopon; s ugyanebben az évben emlékkövet állított az 1916-ban kegyetlenül kivégzett 8 szárhegyi elöljáró emlékére, akiket a benyomuló román katonák gyilkoltak meg. 1994-ben, szintén az emlékoszlopon az 1848-49-es magyar forradalom gyergyószárhegyi hôseinek avat márványtáblát, majd 1996-ban újra márványtáblát avat a millecentenárium tiszteletére az alábbi szöveggel: „Emlékezz, magyar, e föld 1100 éve a szülôfölded". Ugyanebben az évben ültet el 11 millecentenáriumi fát a községi parkban 1998-ban, a magyar forradalom és szabadságharc kirobbanásának 150. évfordulóján, március 15-én újra emléktáblát avat az emlékoszlopon: „1848–1998 A kivívott szabadság nem örök, a cselekvés tartja életben, ezért újból és újból meg kell nyerni az érte folyó ütközeteket". Ugyanakkor márványtáblával jelöli Gurzó Lajos 48-as honvédfôhadnagy sírját, majd novemberben Both Ferenc honvédalhadnagy sírkövére is márványtáblát helyez.
Tevékenységébôl ezek a kövek, amelyek láthatóan megmaradnak; emellett a szervezet választások idején és más problémák megoldásában együtt dolgozott a tagsággal.
Az ünnepi választmányi ülésen a szervezet érdemoklevéllel tüntette ki 40 tagját, akik munkájukkal, hozzájárultak a 10 éves RMDSZ elért eredményeihez. Az ülés résztvevôi Állásfoglalást fogadtak el az alábbi szöveggel: „A Gyergyószárhegyi RMDSZ bôvített választmányi ülésének résztvevôi fenntartás nélkül egyetértünk és csatlakozunk Tôkés László tiszteletbeli elnök következetes elvi álláspontjához. Elutasítjuk a lejáratását célzó, személyisége ellen irányuló, periodikusan ismétlôdô alattomos támadásokat. Meggyôzôdésünk, hogy a rágalmazás eszközéhez nyúló személyek, érdekcsoportosulások saját magukat minôsítik, és a magyarellenes erôk, a román hatalom kiszolgálói képpen erdélyi magyar nemzeti közösségünk alapvetô érdekei ellen cselekszenek".
GÁL ÉVA EMESE
Megint van KiKics, ismét van, amit olvassak. Négy évvel ezelôtt jelent meg a Romániai magyar ki kicsoda – 1997, a frissen kiadott, javított és bôvített változatnak a címe is más: Erdélyi magyar ki kicsoda – 2000.
Ezzel kapcsolatban rögtön egy apróság. Az ember hajlamos arra, hogy Erdélyi Magyar Ki Kicsodának írja, holott a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent kézikönyv (A magyar helyesírás szabályai. Bp., 1991., 197. és 198. §) nagyon pontosan meghatározza, hogy csak az újságok, hetilapok, folyóiratok címét kell nagybetûvel kezdeni, a könyvekét nem. Tehát: Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények (mert folyóirat), de Magyar értelmezô kéziszótár (mert könyv). Istenem, de jó, hogy elôvettem, most legalább egy életre megtanultam, hogy az Új magyar irodalmi lexikon címében is csak egy (azaz egy) nagybetû van, az elején. Épp a minap írtam le, rosszul. Semmiféle mentség vagy kifogás nem jut az eszembe, így csak abban reménykedhetem: hátha elnézi nekem az Olvasó és az Utókor (o? u?). Na, teccik látni, ez a zírás átka: az ember annyit forgattya a hejesírási szótárt, hogy Bele Szédül.
Több okból szeretem a KiKicset. (Ez most így marad, két nagybetûvel, mert négy évvel ezelôtt így írtam róla: RoMa KiKics, és Gyurgyák, a szerkesztôk mestere azt tanítja: hibáinkkal legyünk mindig következetesek.) Mert letagadhatatlanul és végzetesen szeretem. Úgy, ahogy van: szeplôivel és enyhe tájszólásával, vidékiségével együtt. Azért szeretem, mert rokonokkal és ismerôsökkel van tele. Mert ez az Erdély egy nagy rokonság–sógorság–komaság. Máris mondom a példákat. Szombat este nagy buli volt a színház elôcsarnokában, jó hangulat és tánc, bor, sör, pálinka. Kis millió ismerôs és barát: B. Szegeden egyetemi tanár, hajdan az ô keze alatt tanultam a folyóirat-szerkesztés fortélyait; E. egy budapesti minisztérium fôosztályvezetôje, húsz évvel ezelôtt tanítványom volt Marosvásárhely egyik gimnáziumában; N. tiszteletes egy közeli faluban, a hatvanas évek végén több liter kávét ittunk meg kortyonként, több adagba és hónapra elosztva, a Mamaia nevû kávézóban; T. nagy stúdiókat és lapokat tudósít, a suliban fölöttem járt két osztállyal, együtt dobáltuk a labdát a Herbák-strandon; M-mel az érettségi után együtt sátoroztunk a Szent Anna-tónál és nem sejthettük, hogy 33 év után ugyanazon a pályán leszünk; Sz-nek ugyanabban a veszprémi faluban él a nôvére, ahol az enyém is; K. édesanyja és anyósom tejtestvérek voltak; G. pedig apósommal falustárs; X. nagyapjának az államosított házában nôttem föl. Tovább is van, mondjam még?
S ahogy forgatom a KiKicset, megvillan egy-egy név, helyszín, város, könyvcím. Rólunk, erdélyiekrôl szól. Olyanokról, akik itt születtek vagy itt nevelkedtek, itt alkottak maradandót. Tömören, száraz adatokba sûrítve. Huszadik századi találmány, számok és számok. De hát azért vannak az egyéb prózai mûfajok, hogy lelket leheljenek a porszáraz adatokba, piros pántlikát kössenek a számok szárára. Persze, így nyersen is élvezetes olvasmány. Találtam például egy házaspárt, valami nem stimmel a gyerekek száma körül. Az asszonynál két gyermek, az embernél is kettô, de ez összesen nem négy és nem kettô, csak három. Jó, rendben, az asszony az elsô házasságából hozott egy csemetét (A), a második férjtôl is bevall egy gyermeket (B). A második férj adatai között viszont ettôl az asszonytól két gyermek szerepel: B és C. Na, itt áll fejre a római jog. Eddig úgy tudtuk, hogy csak az anya biztos, pater semper incertus est. Ingyen téma: két szócikkbôl ügyes novellát, netán kisregényt lehetne kerekíteni. A jó öreg Shakespeare talán még királydrámát is tudna. Akkoriban még királydrámákra is telt, ma már csak KiKicsre.
KUSZÁLIK PÉTER
(Kolozsvár / turós-jakab) * a Román Szociáldemokrata Párt Kolozs megyei ifjúsági szervezetének elnöke, Avram Gal, aki a helyi fiókszervezettel egyetemben 1340 karácsonyi ajándékcsomagot osztott ki a Gyéres központjában fagyoskodó gyerekek közt. A mintegy 26 millió lejes adományon kívül a gyéresi fiókszervezet vezetôsége egy dicséretes kezdeményezésról is beszámolt, nevezetesen 45, hátrányos helyzetû család folyamatos megsegítésének tervérôl. A roma- közösségbeli gyerekek betûvetésre tanításának szélesebb körû terve keretében, a legszegényebb családok kiskorúinak napi egy meleg étel elfogyasztását szervezték meg.
(Budapest) * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Cselényi Béla, a kolozsvári Bolyai Egyetem nyugalmazott történelem professzora 89. évében, 1999. december 23- án Budapesten csendesen elhunyt. Hamvait szülôvárosában, Marosvásárhelyen helyezzük el a családi sírban. Gyászoló családtagjai.
(Kolozsvár / turós-jakab) * ...Christos Tsormpatzidis görög állampolgár, akit 1997. január 31-e óta köröz az Interpol. A szaloniki bíróság 27 millió drahma elsikkasztása miatt ítélte el Tsormpatzidist, akinek közben nyoma veszett. Utólag kiderült, hogy ez év október 19-ig a görög férfi a legnagyobb nyugalommal mûködtette még 1997 elején, Kolozsvárott létrehozott vállalkozását. Miután az október 19-én 30 napra letartóztatott bûnözô kiadatási iratai nem készültek el idejében, a román hatóságok december 29-ig meghosszabbították fogvatartási parancsát. Christos Tsormpatzidis pedig már szülöföldi börtöben tölti a Szilvesztert...
(Resicabánya / makay) * Három napi szakadatlan esô, amely csak a legmagasabb hegyekben hullott hó formájában, újabb természeti csapásokat mért Krassó- Szörényre, ahol több folyó és még több kisvizû patak öntött ki. A Berzava (igaz, ez a Temes megyei Gátalja térségében), a Pogányos patak Resicabánya és Lugos között, a Moravica az azonos nevû település övezetében, a Domány patak Resicabánya és Domány között. a Karas Krassóvár és a Resicabánya-Vizes közötti térségben. A kisebb-nagyobb kiöntések hosszabb idôre nem állították le, inkább hátráltatták a forgalmat. December 29-én hajnalban aztán a Resicabánya-Kiskrassó-Oravicabánya közötti útvonal resicabányai kijáratánál földcsuszamlás (mintegy 30 méter hosszúságban) történt, ami a természetes útszûkôlet révén lassította a forgalmat.
(Kolozsvár / turós-jakab) * hétfön éjjel két Máramaros megyei férfivel. Gavrila Tiplea (49) és Ioan Tiplea (69) rokona, a Karácsony másodnapján elhunyt Ioan Tiplea temetésére érezett Szamosújvárra. A két férfi holttestét kedden reggel fedezte fel a halott egyik fia, aki azonnal riasztotta a rendôrséget. A szénmonoxidmérgezéses halál rejtélyes, hiszen a helyszíni szemle során nem találtak semmilyen rendellenességet a melegítôberendezésben, és a szobában gázszag sem volt. Vizsgálat indult a halál okának kiderítésére.
(Kolozsvár / turós-jakab) * ...a kolozsvári polgármesteri hivatal alkamazottai. Gheorghe Funar legújabb ötlete meglehetôsen tartalmassá teszi az alkalmazottak szilveszteri elôkészületeit, hiszen ezek mellett, a már 2000. január 5-én esedékes elsô szemináriumra is fel kell készülniük. A nagy-romániás polgármester figyelmeztette a városháza több mint 400 alkalmazottját, hogy a vizsgajegyek az egyéni havi kiértékelések, továbbá a fizetési szintek megállapításának alapját képezik. A vizsgaanyagot a helyhatósági törvény, valamint a közhivatalnokok „müködési szabályzata" képezi.
(Csíkszereda) * A Csíki RMDSZ 10. születésnapját a csíkszeredai Polgármesteri Hivatal Tanácstermében ünnepelték december 28- án. A megemlékezô ülés házigazdájának szerepét elvállaló Székedi Ferenc emlékeztette a jelenlevôket, hogy a Csíki RMDSZ 1989-ben az önfeledt, boldog karácsonyi ünnepek alkalmával létesült a mai Hargita Népe - akkori Hargita - szerkesztôségében. Albert Antal akkori fôszerkesztô az ünnepi ülésen Illyés Gyulát idézte, miszerint a múltról idônként meg kell emlékezni, nem kicicomázva, megszépítve, hanem a valós tények alapján. Karácsony estéjén tartották az alakuló ülést, de nem lehetett halasztani - vélte Albert Antal, hiszen fontos volt a megye lakosságának tudomására hozni, hogy itt is szervezôdnek a jövô érdekében.
Dr. Veress Albert öniróniával gondolt vissza akkori önmagukra, hiszen bevallása szerint lázzal, eufóriával kapta el ôket a hév, mert sok év után elôször dönthettekv önállóan. Sántha Pál Vilmos, a csíkszeredai RMDSZ elnöke arra mutatott rá, hogy a 10 év alatt sokat változott a vezetôség összetétele, problémák merültek fel azzal kapcsolatosan, hogy a szervezet párt-e vagy érdekvédelmi képviselet.
A magyar oktatás helyreállításáról dr. Balázs Lajos, a Márton Áron Fôgimnázium tanára beszélt, felidézve az akkori román nyelvû újságok címoldalán megjelent írásokat, amelyek irredentáknak nevezték a magyar iskolák helyreállításáért harcolókat. Azt is hangsúlyozta, hogy Csíkszereda megelôzte e téren a többi székelyföldi várost. Zólya László az elsô RMDSZ kongresszust sikeresnek nevezte, akkori álláspontját, miszerint önálló magyar egyetemet a Székelyföldön kell építeni, ma is fenntartja.
A felszólalók közül többen úgy jellemezték az elmúlt 10 évet, mint munkában eltelt, lelkesedéstôl fûtött idôszakot. Eigel Tibor tanfelügyelô úgy vélte, új ideákkal kell megtölteni az RMDSZ eszménytárát, a szövetségnek a közösséghez kell szólnia. Dr. Csedô Csaba polgármester megjegyezte, hogy többször volt alkalma tapasztalni a magyarság megosztottságát, a haladás érdekében együttmûködési rendszer kialakítására van szükség - hangsúlyozta.
Bíró Albin, a Csíki Területi RMDSZ elnöke a szövetség szerepét az intézmények közötti koordinálásban határozta meg. Az ülésen elhangzott, hogy a 10 év alatt Csíkszeredában tízezerrel csökkent a fizetô tagok száma, ez azt jelenti, hogy az érdekvédelmi képviselet hitelét veszítette, ezért feladatkörét át kell értékelnie. Borbély Ernô kihangsúlyozta, hogy egyetlen szervezet nem képes egy társadalom minden problémáját megoldani, de az ehhez szükséges intézmények megteremtése a feladatköréhez tartozik.
HÁTSEKNÉ KOVÁCS KINGA
(Tasnád / tordai j.j.) * Az erdészeti hivatalokban történt leépítések után jobban elszaporodtak a törvénytelen favágások. Fôként a magánerdôk védelme szenved csorbát. Hiába a fogadott erdôkerülôk, a pusztításnak egyelôre képtelenség gátat vetni. A fatolvajok ráadásul ültetvényeket is tönkretesznek, juhnyájakat legeltetnek törvénytelenül az erdôn, erdôtüzeket okoznak. Az elmúlt hetekben Tasnád környékén fôként Érszakácsiban panaszkodtak a fatolvajlásra. Csak B. Cs. magánerdejébôl 17 szálfát „szellôztettek" meg. A továbbiakban a magángazdák szerzôdést készülnek kötni az erdészeti igazgatóságokkal, aminek elônye, hogy az esetleges kárt megtérítik a magángazdáknak.
Területi Ifjúsági Tanácsok elsô megbeszélése
(Csíkszereda / kovács kinga) * A Csík Terület Ifjúsági Tanácsa 12 küldöttet jelölt a Csíki Területi RMDSZ-be - számolt be Borboly Csaba elnök a Területi Ifjúsági Tanácsok elsô megbeszélésérôl. Az Itthon, fiatalon c. háromnapos rendezvényen részt vett Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztetô Tanács és Csík Terület Ifjúsági Tanácsok elnökségének tagjai, valamint a három területi RMDSZ ifjúsági alelnökei. A marosfoi megbeszélések eredményeként megállapodtak, hogy mindhárom tanács a jövôben együtt kíván mûködni mind a megyei, mind az országos ifjúsági ügyekben. A problémákat helyben kívánják megoldani, ezért elhatározták, hogy a területi ifjúsági tanácsok elsôrendû partnerei a helyi és területi RMDSZ szervezetek, illetve önkormányzatok - mondta Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsához mindhárom ifjúsági tanács együttmûködési kérelemmel fordult és javasolták, hogy a 2000. évi költségvetés megtervezésénél különítsenek el egy ifjúsági alapot a megyei szintû ifjúsági rendezvények támogatására. A megbeszélésen részt vett Dézsi Zoltán, Hargita megye prefektusa valamint Zsombori Vilmos, a Megyei Tanács alelnöke is. A következô megbeszélést a Gyergyó Terület Ifjúsági Tanácsa szervezésében szintén Marosfôre tervezik 2000. február 18-19-ére.
Szenzációs ötlettel jelentkezett a ROMTELECOM
(Resicabánya / makkay) * Az ötlet lényege a takarékosság (a saját javára), illetve a ráfizetés (az elôfizetô zsebére). Ez gyakorlatilag úgy valósul meg, hogy a fizikai személyeknek nem küldenek ki havi számlát. Akinek eszébe jut hónap végéig kifizetni az elôfizetési díjat, továbbá, ami még láthatatlan számláján szerepel, annak nyert ügye van, és megtakarítja a késedelmi kamatot. Aki viszont elfelejti, hogy telefonálni csak pénzért lehet, az a telefonja levágása után visszakötetheti a megfelelô összegért.
Katolikus eseménynaptár 2000- re
(Szatmárnémeti / sike) * Esztendôfordulóra hagyta el a nyomdát a szatmári katolikus egyházmegyének a jubileumi évre készült eseménynaptára. A harmincoldalas füzetet lapozgatva kitûnik, minden hónapra több fontos ünnepi rendezvény jut. Így január 14- én betlehemes összejövetelt, 25-én pedig ökumenikus imaórát tartanak. február 11-én ökumenikus kórustalálkozóra, 26-án Szent Istvánról és mûveirôl történelmi vetélkedôre kerül sor. Április 20-án tartják az egyházmegye papságának búcsúját, május 12-13-án a hitoktatók egyházmegyei találkozóját. Augusztus 19-én a székesegyházban ünnepi szentmise Szent István király tiszteletére. Ugyanezen a napon Nagybányán a Szentháromság templomban ünnepi koncertet tartanak. Szeptember 17-én katolikus iskolák találkozójára kerül sor. Népes csoport zarándokol Rómába, sokan ott lesznek Budapesten a Szent István-napi körmeneten, hogy csak néhány dolgot ragadjunk ki az eseménynaptárból.
(Gyergyószentmiklós / gál) * A gyergyószentmiklósi Lórántffy Zsuzsanna Nôegylet az idei karácsonyi ünnepek alkalmával 90 rászoruló gyergyói családnak juttatott ruhanemût, élelmiszert és higiéniai cikkeket tartalmazó segélycsomagot. A nôegylet december 29-én az Egyetemisták Karácsonyát rendezte meg, megvendégelt és megajándékozott tíz nehéz családi körülményekkel rendelkezô gyergyószentmiklósi fôiskolai és egyetemi hallgatót.
(Gyergyószentmiklós / gál) * A gyergyószentmiklósi Római Katolikus Plébánia mellett mûködô Szeretetkonyha már 50 nincstelen, kisnyugdíjas öreget tud naponta megebédeltetni. A támogatóknak köszönhetôen a karácsonyi ünnepekre kaláccsal, csokoládéval, hideg ételekkel is kiegészíthették a szokásos ételt, majd szilveszter alkalmával is bôségesen el tudják látni a konyhán étkezôket. A nagy hó, a síkos út miatt a nehezebben mozgó öregek nem tudnak eljönni a konyhába, nekik házhoz szállítják az ételt.
(Zilah / fejér) * December elejétôl a karácsonyi ünnepekig Zilahon 350 munkaviszonyban lévô személyt bocsátottak el munkahelyérôl a 98-as számú sürgôsségi kormányrendelet alapján. A foglalkoztatási és szakmai átképzô ügynökség információi szerint a legtöbb munkahelyet az Artin kereskedelmi társaságnál, a lenszövôdében szüntették meg, több mint háromszázat. Az egykor jónevû állami vállalatot még nem sikerült magánosítani. Úgyszintén tömeges elbocsátásokra került sor a Proconsal részvénytársaságnál. Az elkövetkezôkben a Stejarul bútorgyártó vállalat és az állami mezôgazdasági vállalat szünteti meg a munkahelyeket, januárban folytatják a kollektív elbocsátásokat.
(Zilah / fejér) * A jelenlegi tanévben több iskola és kevesebb tanuló van Szilágy megyében a statisztikai igazgatóság tájékoztatója szerint. Az 1999-2000. évi iskolai esztendô 540 oktatási intézménnyel indult be, ez 13-mal több az elmúlt évinél. Nagyobb részük óvoda és elemi iskola; jelenleg 16 líceum mûködik a Szilágyságban, valamint 7 líceum utáni oktatási intézmény. Az illetékes statisztikai hivatal frissen közzétett téjékoztatójából az derült ki, nem voltak rosszak az elmúlt tanév eredményei, ugyanis a végzôsök 87,9 százalékának sikerült az érettségi vizsga, viszont gyengébb átmenési arányt értek el az elemi oktatásban. Újdonságot jelentett, hogy a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem topográfiai-térképészeti kollégiumot indított be Zilahon, a jelenlegi tanévben a Vasile Goldis magánegyetemnek is vannak zilahi csoportjai.
(Zilah / fejér) * ... közel 100 zilahi gyermek kap naponta egyszer meleg ételt a 136 személy közül, akik ugyanebben a jótéteményben részesülnek. Egy személyre 9750 lej jutott, mely összeget az ünnepek elôtt 10 600 lejre emelték. A gyermekek mellett olyan nyugdíjasok is hozzájutnak meleg ételhez, akik a kevés pénzbôl képtelenek megélni. A polgármesteri hivatalból származó információk szerint az utóbbi idôszakban a szegények kantinjához nem érkezett semmilyen adomány, sem a cégek, sem a civilszervezetek nem nyújtanak segítséget.
Elôzetes a Gazdakör január 4-ei adásából
(Budapest / Duna Tv) * Új év, Új évezred – avagy újrakezdés a Gazdakörben, mégpedig a gazdálkodó ember felelôsségérôl, a reményekkel teli évkezdetrôl. A 2000. év elsô gazdálkodói magazinjánból magtudhatják, miben bíznak a fóliások Alsónémediben. Bemutatjuk a keszthelyi és a veszprémi felsôoktatási agrárintézményt, a két egyetem házasságát. Debrecenben kitüntették az újvidéki növénynemesítôt, aki a válságos gazdasági helyzet ellenére kiválóan ápolja a nemzetközi kapcsolatokat. A jövô magyar borai „alulnézetben" – avagy portré egy zalai borászról, aki immár tíz évvel ezelôtt megjósolta a cserszegi fûszeres sikerét. És még egy borászportré, az utolsó magyar fruskaborai szôlôsgazdáról. Vajdasági képekkel búcsúzunk a Gazdakör nézôitôl.
* Szabó Györgynek Szászrégenbe születésnapjára gyógyulást, türelmet kívánnak szeretettel Imoláék, felesége.
* Kolozsvárra Bodrogi Margitnak és családjának, Tordára Bodrogi Ferencéknek, Brassóba Czintos Máriának és családjának boldog Új Évet kívánnak a Furus család és a Barth család Balázsfalváról.
* Eladó ház Tusnádfürdôn 720 m2 területtel, érdeklôdni Csíkszeredában a 112473- as telefonon.
* Eladó villa Borszéken, 14 szoba, nagy udvar, kert, szép helyen fekszik. Tel: 069/237693.
(Bukarest / RMSZ) * A búcsúzó esztendô utolsó kártyanaptár-küldeményét postáztuk csütörtök délelôtt alábbi olvasóinknak, akik megcímzett, felbélyegzett borítékot juttattak el hozzánk. Készletünkbôl még tart, várjuk a további igénylôket az új esztendôben. RMSZ- kártyanaptárt várhat a napokban Balázs Dénes, Székelyudvarhely, Kovács Irén, Székelyszáldobos, Bartos Elek, Csíkszereda, Barth Elisabeta, Balázsfalva, Pongrácz Gábor, Lupény, Vízaknai Zoltán László, Kraszna.
(Kandahár/Újdelhi/Párizs * MTI) – Az afganisztáni tálib kormányzat azzal fenyegetôzött szerdán, a túszdráma 6. napján, hogy erôszakkal az afgán légtér elhagyására kényszeríti az eltérített indiai repülôgépet, ha rövid idôn belül nem születik békés megoldás. Vakil Ahmad Mutavakil külügyminiszter mindazonáltal nem szabott határidôt a válság megoldásához, és az esetleges erôszak formáját sem nevezte meg.
Az indiai kormány szerint érdemben semmit sem változtat a helyzeten az, hogy a géprablók két követelésüket visszavonták. Párizsban a francia külügyminisztérium közölte, hogy a korábbi értesülésekkel ellentétben nem két, hanem három francia állampolgár tartózkodik az Indian Airlines pénteken eltérített repülôgépén.
Mutavakil afgán külügyminiszter megerôsítette, hogy a kandahári repülôtér két alkalmazottja, aki kedden megfordult az elrabolt repülôgép fedélzetén, vérnyomokat látott ott, de holttesteket nem. Az utasokat sápadtnak és kimerültnek látták.
(Moszkva / MTI) * A Csecsenföld elszakadásáért küzdô fegyveresek elismerték szerdán, hogy a déli hegyvidéken és az ostromlott fôvárosban, Groznijban egyaránt kénytelenek voltak visszavonulni több erôdített állásukból.
Az orosz csapatok harci tevékenységének súlypontja szerdán a Csecsenföld déli részén húzódó hegyvidék és annak elôtere volt - jelentette a dpa. A légierô bombázói heves támadásokat intéztek a hegyvidéken található csecsen állások ellen, a harckocsizó alakulatok pedig stratégiai jelentôségû falvak ellen indítottak rohamot a hegyek lábánál. Kora reggeltôl az esti órákig orosz páncélosok próbáltak elôrenyomulni az Argun folyó völgyében, hogy elvágják a csecsen fegyveresek utánpótlási vonalait. Rohamukat rakétavetôk készítették elô.
Az ostromlott Groznij északnyugati részén vegyvédelmi riadókészültséget rendeltek el szerda este a csecsen fôvárost rohamozó orosz alakulatoknál. Groznij északnyugati külterületén állítólag mérgezô gázfelhô keletkezett egy robbanás nyomán, ammónia és klór keveréke terjeng a levegôben..
Nyikolaj Akszjonyenko elsô miniszterelnök-helyettes kijelentette moszkvai nyilatkozatában, hogy Oroszország pontról pontra betartja azokat a feltételeket, amelyeket a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap szab hiteleihez. Arra reagált nyilatkozatával, hogy a Human Rights Watch nevû emberi jogi szervezet tiltakozott a Világbank 100 millió dolláros hitelrészletének folyósítása ellen, mert gyanúja szerint Moszkva felhasználhatja az összeg egy részét a csecsenföldi háború finanszírozására.
A hadsereg vette át a rendfenntartást Ambonban
(Jakarta / MTI) * A hadsereg vette át szerdán a rendfenntartást a kelet-indonéziai Maluku tartományban, amelynek székhelyén, Ambonban vasárnap újra fellángoltak a keresztény-muzulmán összecsapások. Az elmúlt három napban 63 embert öltek meg és több mint 150-en megsebesültek a véres zavargásokban (képünkön) , amelyek Ambon szigete után Buru, Seram és Haruku szigetére is átterjedtek.
Akbar Tanyung, az indonéz parlament elnöke az Antarának adott nyilatkozatában szerdán elutasította a katolikus és protestáns vallási vezetôk elôzô napi felhívását, amelyben nemzetközi béketeremtô erôk telepítését szorgalmazták. A hadsereg malukui szóvivôje, Iwa Budiman ezredes cáfolta, hogy a rendfenntartási feladatok rendôrségtôl való átvétele rendkívüli állapot bevezetését jelentené. Mindazonáltal jelezte, hogy a katonákat számos elnyomó intézkedésre felhatalmazták, így például házkutatást tarthatnak és elôállíthatják az összecsapások szításával gyanúsítható személyeket.
A közel hárommillió lakosú szigetcsoport székhelyére, Ambonba kedden mintegy 500 fôs erôsítést küldött a hadsereg, s a napokban további 400 katonát várnak Borneó szigetérôl. Ezzel várhatóan mintegy 2500-ra nô a tartományban állomásozó csapatok létszáma.
A számos szigetet magába foglaló Maluku tartományban az év eleje óta hivatalos adatok szerint is több mint nyolcszáz ember vesztette életét az összecsapásokban. Eközben keresztények és muzulmánok, de a helyi kormányzat is azzal vádolja a hadsereget és a rendôrséget, hogy emberei a másik fél pártját fogták. A katolikus vezetôk egyebek közt azzal indokolták a nemzetközi békeerôk behívását szorgalmazó felhívásukat, hogy az összecsapások épp a hadsereg és a rendôrség durva beavatkozása nyomán váltak tömegessé. Akbar Tanyung parlamenti elnök most védelmébe vette a rendfenntartó erôk számos halálos áldozatot követelô fellépését, azt állítva, hogy meg kellett mutatniuk: a törvényt akár erôvel is betartatják.
Isztambul és a földrengés réme
(Isztambul / MTI) * Egy újabb gyilkos földrengés réme tartja rettegésben Isztambul lakóit, akik közül néhányan acéllal megerôsített, nagyméretû asztalokon étkeznek, amelyek szükség esetén fedezékül is szolgálhatnak, mások baldachint emeltetnek acéltámaszokkal rögzített ágyaik fölé. Süleyman Ertan nem engedhet meg magának ilyen költséges beruházásokat, ezért esténként sisakkal fején hajtja álomra fejét ágyában, amely mellé egy sípot akasztott fel az augusztus 17-i pusztító törökországi földrengés óta, amikor is több mint 17 ezer ember vesztette életét. Erol Yilmaz valóságos kiképzô gyakorlatokat tart 8 éves kislányának, Özgénak arról, mit tegyen, ha földlökéseket érez. „Mostanra már képes tökéletes magzatpózba összekuporodni a földön ruhásszekrénye közelében" - meséli büszkén az apa. Az isztambuli iskolák osztálytermeiben a gyerekek azt tanulják, hogyan bukjanak az asztalok alá, ha felbúgnak a szirénák. A kórházakban a kórtermek kiürítését, a betegek biztonságos helyre történô, gyors szállítását gyakorolják. A földrengéstani szakértôk szerint az észak-anatóliai törésvonal mentén tapasztalható rengések egyre inkább megközelítik a 12 milliós nagyvárost. Elôrejelzéseik szerint a következô néhány évtizeden belül egy újabb nagy erôsségû földmozgás várható, de pontos idôpontját nem tudják meghatározni.
2010-ben közlekedési infarktus Európában
(Bécs * Horváth Júlia / MTI) – Ha az Európai Unió nem tesz sürgôsen valamit, tíz év múlva megáll a forgalom Európa közútjain - állapította meg az a tanulmány, amelyet az osztrák ÖAMTC autóklub akadémiájának megbízásából készített a Delphi Intézet. A tranzitország Ausztriában korábban várható az összeomlás, fôleg azért, mert az EU keleti nyitása miatt robbanásszerûen megnô a közúti szállítás. A kutatók szerint a közúti áruszállítás 2010-ig 40 százalékkal, majd 2030-ig további 20 százalékkal nô, miközben a magasabbrendû utak hálózata 2010-ig alig 10, 2030-ig 20 százalékkal bôvül. Az egyéni közlekedésben 20 százalékos növekedésre kell számítani Ausztriában, azaz 2010-ben 4,5 millió személyautó jár majd az utakon, 750 ezerrel több, mint jelenleg. Ez annyit tesz, hogy 2030-ra 5,3 millió személyautóval kell számolni az osztrák utakon.
Mégis lesz román beutazási vízum határállomásokon is
(Bukarest / MTI) * Petre Roman külügyminiszter szerdán bejelentette: a vízumköteles külföldi állampolgárok január elseje után is kaphatnak beutazási vízumot határállomásokon. A román külügyminisztérium pár hónapja közölte, hogy 2000. január 1-jétôl kezdve a Romániába utazó vízumköteles külföldi állampolgárok csak a külföldi román diplomáciai kirendeltségeken és konzulátusokon kérhetnek és kaphatnak beutazási engedélyt. Roman most közölte, hogy a román kormány keddi ülésén elhatározta: egy késôbbi idôpontra halasztják az európai konzuli normákhoz igazodó intézkedés gyakorlatba való átültetését.
Orosz környezetvédô felmentése
(Szentpétervár / MTI) * A szentpétervári városi bíróság felmentette azt a környezetvédô nyugalmazott tengerésztisztet, akit hazaárulással vádoltak, amiért évekkel ezelôtt megkongatta a vészharangot: az orosz hadseregben nem biztonságos módon tárolnak nukleáris hulladékanyagokat. Alekszandr Nyikityint azért állították bíróság elé, mert a vád szerint hazaárulást követett el, és állami titkot hozott nyilvánosságra azzal, hogy a norvég Belluna környezetvédô szervezet számára összeállított egy jelentést. A jelentés az orosz északi-tengeri flotta atombiztonsági kérdéseit taglalta. Nyikityint egyebek között azért akarták szigorúan felelôsségre vonni, mert titkos információkat közölt orosz atom- tengeralattjárókon történt öt balesetrôl és tizenhárom balesetveszélyes eseményrôl. Ügye 1995 októberében került a szentpétervári ügyészség elé, az ügyész 12 évi, munkatáborban letöltendô szabadságvesztés és teljes vagyonelkobzás kiszabását követelte. A 45 éves Nyikityin a bíróságon elmondott utolsó felszólalásában felmentô ítélet kimondását kérte, azzal védekezett, hogy az általa ismertetett információk nem voltak titkosak, azokat nyílt forrásokból merítette, ezért nem okozott károkat az orosz állambiztonságnak. A szakértôket és tanúkat felvonultató ügyészség végül is nem tudta megggyôzôen bizonyítani Nyikityin bûnösségét. A városi bíróság döntése értelmében a vádlott elítéléséhez az ügyészségnek új eljárást kell indítania.
Van valami jelképértékû abban, ahogy Prága idén a karácsonyra készült. Az Arany Város amúgy is különös hangulatú terein feldíszített fenyôfák alatt most talán minden eddiginél több árus kínálgatta portékáit. S noha e felhajtás javarészt a turisták csalogatására találtatott ki, mégis elég volt körbesétálni az asztalok elôtt, végignézni az azokon elszántan keresgélô, majd láthatóan minél díszesebb csomagolásokat kérô csehek arcát, s a nyelvet már nem is kellett ismerni ahhoz, hogy úgy érezzük, mintha ôk is erôt, vagy valami hasonlót próbálnának meríteni e csillogó forgatagból.
Persze lehet, hogy az ide érkezô idegen csak beleképzeli mindezt abban a meleg és mégis kissé feszültnek tûnô hangulatban, mely például a Régi Városháza elôtti, középkort idézô téren fogadja. Nagyon nagyot azért mégsem lehet tévedni. csehországban manapság ugyanis nincs igazán jó hangulat. A társadalom túlnyomó többsége még mindig nem tudta kiheverni az ébredést abból a vezetôi által ügyesen téplált és kihasznált álomból, hogy e régió eminenseiként pillanatok alatt és komolyabb megrázkódtatások nélkül felzárkóznak a fejlett demokráciákhoz. Aztán két esztendeje mindenek elôtt az derült ki, hogy prágai gazdasági csoda nem is létezik, a gyorsnak tûnô átalakulások egy része pedig csak Klaus ex- kormányfô Patyomkin-trükkjének köszönhetôen volt oly hihetô. (Az ipari privatizáció pl. abban állt, hogy az állam átadta a gyárakat a bankoknak, miközben megtartotta bennük a többségi tulajdonrészét.) Aztán jöttek sorra az újabb kényszerû ébredések. Klaus kormányfôrôl pl. mindenki tudta, hogy roppant arrogáns, késôbb azonban korrupciógyanús pártfinanszírozási ügyletekbe is belekeveredett. Eközben pedig már érkeztek a mind lehangolóbb európai uniós visszajelzések is, s végül a csehek úgy érezték: menjen a jobboldal, jöjjenek a szocdemek. Csakhogy a helycsere sem sikerült a legjobban. S nem csak azért, mert Milos Zeman baloldali kormányfô még elôdjénél is arrogánsabb, de rá kellett jöbnniük arra is, hogy lényegében Klaustól sem menekültek meg egy idôre. A két nagy politikai rivális ugyanis nem tett mást, mint alkut kötött a nép feje fölött, elôbbi miniszterelnök lett, de kisebbségi kabinetje csak akkor alakulhatott meg, ha utóbbi pártja ellenzékbôl ezt lehetôvé tette. Klaus viszont így parlamenti házelnök, azaz harmadik számú közméltóság lett.
Úgy tûnt tehát, hogy a bársonyos forradalom 10. évfordulója teljes letargiába fúl. Ekkor azonban egészen hirtelen ismét feltûntek a közéletben azok a diákvezetôk, akik 1989-ben az elsô tüntetéseket megszervezték. Különbözô karriereket futottak be azóta, csak hivatásos politikusokká nem váltak. Most összeültek emlékezni az egykori szervezkedések színhelyére, a Slavia kávéházba, s az eredmény ismét egy már-már forradalminak mondható kiáltvány lett.
„Köszönjük, most már távozzatok!" - hangzik a Moldva-parti kávézóban született új jelszó, amelynek címzettjei a vezetô politikai erôk, de mindenek elôtt Zeman és Klaus. Az egykori diákvezérek új kezdeményezése berobbant a közéletbe: tíz nap alatt 150 ezren támogatták ôket aláírásukkal, december elején pedig csak a Vencel-téren hetvenezren gyûltek össze csengôket, kulcsokat rázva, remélvén: ezzel sikerül elüldözni vezetôiket. Akik persze maradnak, mert politikusok és vezetôk, meg vannak gyôzôdve afelôl, hogy nem csak megválasztottak, de kiválasztottak is, és persze mindent mindenkinél jobban tudnak. Az sem zavarja ôket, hogy a csehek elsöprô többségének nem kellenek, inkább azt szeretnék, ha az egykori diákvezetôk pártot alapítanának és 1989 eszméihez, az emberi jogok tiszteletéhez, a néphatalomra és nem csupán ahtalmasságokra épülô társadalmi modellhez visszatérve végre tegyenek valami olyasmit, amivel ôk is egyetérthetnek.
Prgága tehát nem csak Jézus születését várta s ünnepelte, de remélte, reméli: hamarosan eljön a csehek politikai messiása is. lehet, hogy valamely diákvezetô lesz az, lehet, valaki egészen más. A lényeg az, hogy ne olyan legyen, aki már tíz évig bolondította, vagy miként egy tabula rasát követelô diák sört szürcsölve fogalmazott: „aki tíz éve nem csak egyszerûen vezeti, de orruknál fogva vezeti" ôket. Álom ez persze, de mikor álmodozzon az ember, ha nem ilyenkor, ünnepek táján? Ez a mese pedig leginkább attól jó, hogy tulajdonképpen bárhol történhetne Kelet-KözépEurópában.
NAGY IVÁN ZSOLT
Prága, 1999 decembere
* A Politika címû vezetô belgrádi kormánypárti napilap szerdán kedvezô hangvételû írásban mutatta be Konrád György magyar írónak a jugoszláviai NATO- csapásokkal foglalkozó esszékötetét. A beszámoló úgy vélte: Konrád György szerint „nem zárható ki annak lehetôsége, hogy az amerikaiak koszovói jelenlétükkel valójában az iszlám fundamentalizmus tovaterjedését kívánják meggátolni, de a gyakorlatban - legalábbis eddig - valami egészen más történik".
* Orosz kémet lepleztek le Svájcban, de mivel a diplomáciai immunitás nem tette lehetôvé felelôsségre vonását, Svájc felkérte az orosz kormányt a férfi hazahívására, s az illetô már el is hagyta az országot. Az illetôrôl, aki a berni orosz nagykövetség munkatársa volt, sikerült bebizonyítani, hogy illegális titkosszolgálati tevékenységet folytatott.
* Brazíliában megválasztották „az ország legcsúnyább parasztját". Egy nyolc nôbôl álló zsûri ítélte oda a díjat minap az 59 éves Zezito Anjo dos Santosnak Aracaju tartományi fôvárosban. A szokatlan címre több tucatnyian pályáztak. A rútságverseny gyôztese rizsre és babra akarja költeni a díjjal járó, 180 dollárnak megfelelô pénzjutalmat, és abban reménykedik, hogy a hírnév talán hozzásegíti egy új partnerôhöz is.
* Az izraeli hadsereg szerdán a ciszjordániai kirjat-arbai zsidó telepen bejáratánál lerombolta Baruch Goldstein síremlékét, aki 1994-ben huszonkilenc palesztint mészárolt le a hebroni Pátriárkák sírjánál, a muzulmánok Ibrahim-mecsetében. A síremlék eltávolítását több tucat izraeli katona végezte egy buldózer segítségével, a merénylô sírját azonban, a legfelsôbb bíróság utasításának megfelelôen érintetlenül hagyták. Goldstein édesapja fia sírkövére borulva imádkozott, míg a katonák feladatukat végezték.
* Az orosz rendôrség és biztonsági szolgálat letartóztatott nyolc embert, akit a szeptemberben Moszkvában és két vidéki városban elkövetett, mintegy 300 ember halálát okozó bombamerényletek végrehajtásával gyanúsítanak. Kilenc cinkosuk ellen továbbra is nemzetközi körözés van érvényben.
* Kilenc órán át tartó kihallgatás után szabadon engedték azt a hét nyugati újságírót, akit szerdán Groznij közelében vett ôrizetbe az orosz katonai rendészet. Az ôrizetbe vett újságírókat (a londoni Daily Telegraph, a spanyol El País, a Washington Post és a Boston Globe tudósítóit, továbbá a spanyol Antena 3 tévéállomás két munkatársát és egy független brit fényképészt) kiutasítják Oroszországból, és megvonják tôlük az újságírói hivatásuk orosz területen való gyakorlásához korábban adott engedélyt
* A Srí Lanka-i államfô valószínûleg végleg megvakult fél szemére a december közepén ellene elkövetett bombamerényletben elszenvedett sérülése miatt. A hírt maga Csandrika Bandaranaike Kumaratunga elnökasszony jelentette be csütörtökön Londonban.
* A Richter-skála szerinti 4,9-es erôsségû földrengés rázta meg szerdán este a svájci Saint-Moritz térségét. Áldozatokról illetve károkról nem érkezett jelentés.
December 27–29-e között a gyergyói jégkorong- sport fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte Gyergyószentmiklós városa; a jubileum alkalmából Tükörcserepek a gyergyói jégkorong 50 esztendejébôl címmel füzetet is kiadtak a szervezôk, amelyet Bazilides Csaba és Máldási Csaba közremûködésével Bajna György és Rokaly Zsolt írtak. A kiadvány a nemzetközi jégkorong fejlôdésére is betekintést nyújt, majd kitér a gyergyói jégkorong kezdeteire: bár a 40-es évek elejétôl voltak kezdeményezések, a gyergyói jégkorong elfogadott születésnapja 1949. január 1-e, a gyergyószentmiklósi és csíkszeredai csapatok elsô mérkôzésének idôpontja. A középiskolások csapatának edzôje és megalapítója néhai Bazilides Tibor testnevelô tanár. Végigvezetve 50 év történetén, a kiadvány közli az egykori játékosok visszaemlékezéseit is, történeti fotóalbumot jegyzetekkel, az országos válogatottban részt vevô gyergyóiakat, s végül a jelenlegi PROGYM jégkorongcsapat névsorát. Az ünnepségsorozat 27-e délutánján 13 órakor az elhunyt jégkorongozók emlékének szentelt szentmisével kezdôdött, ezt követte a jubileumi megemlékezés a korona nagytermében, ahol elsôként Pál Árpád polgármester köszöntötte az egybegyûlteket, majd Dézsi Zoltán prefektus – ezennel gyergyói polgári minôségében – ihletett emlékezô szavai után (amelyekben fölidézte 32 éves tanárkodása jégkorongos élményeit, kitérve a diákok érdemeire) fölvállalta az ülésvezetô szerepét. A gyergyói jégkorong történetérôl Bazilides Csaba, a jelenlegi csapat edzôje nyújtott áttekintôt: bár 25 évvel késôbb létesült, mint a közelmúltban 75. évfordulóját ünneplô romániai jégkorong, a gyergyói hoki hamar az élre tört: 1958-ban országos harmadik helyezést ér el, 1957-tôl két ifjúsági csapat is színre lép, az Akarat és a Haladás. Az ifjúsági csapatok az évek során országos szinten 18 elsô, 30 második, és 9 harmadik helyezést értek el. 1982-ben jelentôs esemény volt a városi mûjégpálya átadása. Az 1991-es év törést hozott és kiesést „eredményezett", de 1996-ban a városvezetés támogatásával újraalakul a felnôtt hokicsapat PROGYM néven, és fölzárkózik az országos élvonalba, újra elérve a III. helyezést. Az ülés vendége volt Gheorghe Pana úr, az országos jégkorong-szövetség titkára, aki üdvözlô beszédében kiemelte; az országos jégkorong-válogatottban Hargita megye, és kiemelten Gyergyó vidéke állandó jelleggel, és nagy százalékarányban képviseltette magát az évek során, majd hatalmas serleget nyújtott át elismerésként a jelenlegi csapat edzôjének, Bazilides Csabának. A megyei sportigazgatóság részérôl Csíky András tartott üdvözlô beszédet, és nyújtotta át a kitüntetés serlegét, majd az egykori hokisták nevében Váradi István emlékezett a múlt idôk eseményeire. A megemlékezések kiemelték a gyergyószentmiklósi sportiskola, valamint a sporttanárok szerepét az elért eredményekben nem csak Gyergyószentmiklóson, de a medence községeiben is, ahonnan évente tehetséges fiatalok érkeztek Gyergyószentmiklósra. Az Ipartestület férfikórusa és a szavaló Kercsó Attila elôadásai emelték az ünnepi hangulatot. Ezután az ünnepség az érdem-oklevelek átnyújtásával folytatódott, kitüntetésben részesítve a múlt és a jelen gyergyói jégkorongozóit, azok edzôit, tanárait, a bírókat, külön az egyes csapatokat is, valamint az országos válogatottba bekerült gyergyóiakat. Itt hadd említsem meg, hogy a jelenkorral együtt az 50 év folyamán 41 gyergyószentmiklósi, 26 csomafalvi, 8 gyergyóújfalvi, 5 alfalui, 2 remetei, 1 ditrói és 1 szárhegyi jégkorongozót adott az országos válogatottnak a Gyergyói-medence. Érdemoklevélben részesült a Gyergyószentmiklósról induló Kercsó Árpád is, aki Magyarországon tevékenységéért a szövetségi tagsági címet érte el.
A három nap rendezvényeit gyermekcsapatok és öregfiúk mérkôzései, valamint az FTC, Steaua, Progym és a Sport-Klub közötti mérkôzések tették emlékezetessé, valamint 28-a délutánján az emléktábla fölavatása, amely a jövônek is tolmácsolja az évforduló üzenetét.
GÁL ÉVA EMESE
Idôszámításunk második évezrede végén, aki leír egy dátumot – akarva, nem akarva –, arra a történelmi dátumra utal, amikor e világra született Jézus Krisztus. Születésének dátuma az emberiség történelmének választópontja lett.
Olyan történelmi személy, akihez nem mérhetô senki. Azért, mert másfél milliárd keresztény hite és megygôzôdése szerint nemcsak valóságos ember, hanem egy személyben valóságos Isten. A Biblia szerint hangzik el róla az elsó ilyen vallomás, amikor önmaga megkérdezi az apostolokat: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?" Péter felel: „Te vagy Krisztus az élô Isten Fia" (Máté ev. XVI 13,15).
Önmaga többször olyan kijelentéseket tesz önmagáról, amelyek csak Istenre érvényesek. Isteni tudásról: „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya , s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja" (Mt XI 27). Isteni hatalmáról: „Atyám mindent átadott nekem" (Mt XI 27). Életérôl kijelenti: „Van rá hatalmam, hogy odaadjam és van rá hatalmam, hogy visszavegyem" (János X 18). „Tudjátok meg, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bûnök megbocsátására" (Mt IX 6). „Én kaptam minden hatalmát égen és földön" (Mt XXVIII 18). Csodáival bizonyítja, hogy hatalma van a természet erôi, a betegségek, a gonosz lelkek, sôt a halál fölött is.
Kifejezetten azonosítja magát Istennel. „Én és az Atya egy vagyunk" (János ev. 10 30). „Aki engem látott, látta az Atyát is. Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok és az Atya énbennem" (Jn. XIV 9 11). Halálra is azon a címen ítélik, hogy a fôpap kérdésére: „Te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?", azt felelte: „Magad mondtad" (Mt XXVI 25-26).
Az evangéliumok egyöntetûen hirdetik Jézus istenségét. Szt. János evangéliuma kifejezett céljának tekinti bemutatni Jézus istenségét: „Ezeket följegyeztem, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia" (János ev. XX. 30.). Szt. Pál apostol, aki Jézus halála és feltámadása után a damaszkuszi látomás következtében lett apostol, leveleiben ismételten vallomást tesz Jézus istensége mellett: „Benne lakik… az istenség egész teljessége" (Kolosszai levél II. 9).
Az ôskeresztények vértanúságukkal tanúskodtak arról, hogy hisznek a feltámadt Krisztusban.
Nemcsak a Biblia, hanem már a II. századtól írásbeli vallomások tanúskodnak a Jézus istenségében vetett hitrôl. Romai Szt. Klemen így ír: „Úgy kell nekünk gondolkodnunk Jézus Krisztusról, mint Istenrôl". Antiochiai Szt. Ignác: „Testben élô Isten. A mi Istenünket méhében hordozta Mária". Szt. Polikárp: „Krisztus az ég és föld Ura".
A Jézus istenségébe vetett hitnek csodája, hogy két évezred múltával is élô hit. A kis mustármagból másfél milliárdos azoknak a száma, akik kereszténynek vallják magukat. Igaz, vannak közöttük sokan, akik névleges keresztények. De ezek többsége is, amikor életük végén mérlegre kell tenniük életüket, Jézusnál keresnek reményt. De milliók vannak, akik azért, hogy Jézushoz tartozhassanak, vállalják ma is a legnagyobb áldozatokat. Az Ô követése a keskeny és meredek út.
A boldogság követelményei: lélekben szegény, az erôszakos világban is szelíd, az érzékiség szennyes hullámai között is tiszta szívû, a gyûlölködô világban is békességszerzô, az üldözésben is vállalja a hûséget az igazságért, vállalja, ha a Jézus iránti hûség miatt minden rosszat fognak rá (Mt V 3-11). Tiltja a házasságtörésnek nemcsak a cselekedetét, hanem még azt is, ha bûnös vággyal asszonyra néz (Mt. V 27-28). Az érvényesen megkötött házasság felbontásáról hangsúlyozza: „Amit Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét (Mt. XVI 6). A bûnbe esett híveitôl azt követeli, amit a leprásoknak mondott: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak" (Lk XVIII 14).
A bûnbocsánatot az egyház feloldozásához köti, amire feltámadása után ad felhatalmazást az apostoloknak: „Akinek megbocsátjátok bûneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bûnben marad" (Jn XX 23). A megbocsátás feltétele mindig az, hogy egymásnak is készek legyünk megbocsátani, még ellenségeinknek is: „Ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bûneiteket…" (Mt VI.15). Megbocsátani számtalanszor: „Ha hétszer vétkezik is ellened és hétszer fordul hozzád azzal, hogy bánom, bocsáss meg neki" (Lk XVII)
Vannak a hitnek felfoghatatlan titkai, mint a Szentháromság, Jézus valóságos jelenléte a kenyér és bor színében, a keresztáldozat jelenléte a szentmisében. Olyan titokról van szó, amelyrôl kafarnaumi hallgatói kétkedve kérdezik: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?" (Jn VI 32). Még tanítványai közül is többen azt mondják: „Kemény beszéd. Ki hallgathatja?" (Jn VI 60).
Ilyen követelmények ellenére milliók hûségesek Jézushoz, sôt vallják pl. a gyónásról Jókaival: „Van a katolikus egyháznak egy intézménye, mely egyedül megérdemli, hogy mindenütt megismerjék s ez a gyónás (Tengerszemû hölgy). Még az egyházgyûlölô Voltaire is halálos ágyán esdve kérte, hogy gyónáshoz járulhasson.
A Notre-Dame híres szónoka, Lacordaire szerint Jézus és tanítása a történelem kulcsa.
Két évezred alatt sokszor jósolták letûnését a történelembôl. Fehér kövön c. regényében Jézus legfôbb képviselôjérôl érdeklôdik egy utazó: Van-e pápa? Felelet: Úgy hallottam, hogy kelmefestô Róma külvárosában. Ez a regény a harmadik évezred elejét jósolja. Rákosi Mátyás Keresztúri Dezsôt akarja kinevezni a vallásügyek miniszterének. Nem vállalja, mert tudja, hogy feladata lenne a vallás felszámolása. Ezt meg is mondja. Rákosi: A vallás ugyan megszûnik. Keresztúri: Ezt régen is jósolták, de a vallás fennáll. Hol vannak, azonban akik jósolták.
Mit jósolnak ma a harmadik évezredre?
Papinit idézem: „…van már bizonyíték, hogy a magára maradt emberi bölcsesség minden örültsége pokolba vezetheti a népeket. Az evangélium ôrültsége azonban megszabadít, boldoggá tesz bennünket. A világ egy század múlva vagy keresztény lesz, vagy elpusztul addigra" (Papini: Celesztin pápa levelei az emberekhez 79). Ugyanô írja: „Mentôl jobban eltávolodtok Krisztustól, annál közelebb kerültök a szakadékhoz" (id.12) Papini vallomása szerint végigkóstolt minden tapasztalatot, a legkülönfélébbeket s a legújabbakat, amiket fel tudott fedezni… magába habzsolta ennek a páratlanul állhatatlan és nyugtalan kornak minden nagyratörését, bebarangolva sok-sok utat, eljutott odáig, hogy újra megtalálta Krisztust, annyi hajsza, hóbort és ábrándkergetés után visszatért Krisztushoz. (Papini: Krisztus története 26)
Ilyen hagnemben ír Jézus létérôl, jelentôségérôl, jövôjérôl még egy olyan ember is, mint Renan, aki pedig nem jutott el egészen addig, hogy Istennek vallja Krisztust: „Hogy ennyire imádták, imádásra méltónak kellett lennie" (Renan: Jézus léte 313). „Helyezzük az emberi nagyság legmagasabb csúcsára Jézus személyét." A Bibliában „minden sor mögött egy isteni szépségû alak dereng felénk" (id. 314). „Az egyformaságos mindennapiságból oszlopok magasodnak az ég felé… Ez oszlopok között… Jézus a legmagasabb" (id. 319). „Bármilyenek legyenek a jövô váratlan jelenségei, Jézust nem fogják meghaladni. Kultusza szüntelen meg fog újulni" (id. 320).
Mûveirôl is csak a legfelsôbb fokban ír: „Évezredeken át tôled fog függni a világ". Mûved be van fejezve… Ne félj többé, hogy valami hiba folytán erôfeszítéseid épülete összeomlik. „A tôled megjelölt úton, országúton évszázadok imádói fognak követni" (id 297). „Az igazi vallás megalapítása valóban az ô mûve… Jézus megalapította az emberiségben a vallást… Jézus vallása… a végleges vallás (id. 297).
Másfél milliárd keresztény kimondja azt is, amint a bevezetôben kifejtettünk, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, aki a niceai-konstantinápolyi hitvallás (325) szerint „Isten az Istentôl, világosság a Világosságtól. Az Atyával egylényegû".
Akik két évezred után utat keresnek a harmadik évezred számára, nem találnak jobbat, mint aki egyedül mondhatta el magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet." (Jn. XIV)
A kik pedig a múló éveken túl maradandó értékekre akarnak jövôt építeni, csak nála találják meg a maguk, családjuk, népük boldogságát az emberiség javára, mert csak ô mondhatta el: „Aki hallgatja szavamat és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házat. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél és neki zúdult a háznak, de nem dôlt össze, mert szikla volt az alapja" (Máté ev. VII 24).
LÉSTYÁN FERENC
Uram! a szenny s a hordalék sok
a seprû már tövig kopott,
nem kellene még ünnepelni
sem tegnapot, sem holnapot.
Uram! alantas bûnben járunk
s ez aljasság az emberé,
hogy is fogunk feltartott fejjel
járulni a Nagy Trón elé?
Mérlegünk egyre többször téved
nem igényünk a hiteles,
konfettit szórunk pojácákra
s ajtónkban vár az ószeres.
Szobrok tenyerén vadgalambok,
intésükre más nem figyel,
a nagyjainkat árverésen
huncut garasért adtuk el.
Uram! könnyebb ma öklöt rázni,
mint megfogni mások kezét,
epét fröcskölni az arcokba
s a nyáj szóródik szerteszét.
Uram! a zagyva sok beszédünk
szavak súlyát orozta el,
szakadékba kiált az ember,
de visszhangtalanság felel.
Uram! a füstök földre szállnak,
bárányok vérét venni kár,
sistergô tûzben kígyók sülnek,
nincs szivárvány zápor után.
Pénzért folyik az ördögûzés,
csak a szerencsét várjuk el,
verembe hull sok ész s az elme,
kérünk, amikor adni kell.
Kicsorbult dzsungelkéseinkkel
alig gyôzzük a sok liánt,
úgy fojtogatnak, mint Laokoont
s nincsen kötél, amely kiránt.
Moly rágta meg a büszke zászlót,
míg ládák mélyét járta meg,
nem foltozgatják még a vásznát
csak görbült ujjú öregek.
Borítja bûzös lepedékünk
a fanyar illatú mohát,
felittuk a harmatot róla,
aszottan nézi golgotánk.
Fülsiketítô dobok szólnak,
bús süketségünk záloga,
ha nem halljuk a halk beszédet,
az ember már nem önmaga.
Uram! a hit már elvirágzott,
de bô termést még nem mutat,
hol van a fénye már a lángnak,
gyertyánkból kormos csonk maradt.
Cifra rongyok alatt a bôrünk
pörsenésekkel van teli,
küldd a nagy orvost, aki itt, most
a gyógyírt arra ismeri!
Vonakodva nyújtott kezünkben
nem kötés már a parola,
a hasznot ûzni bármi áron
gondolatunknak kaloda.
Az elvek labirintusában
nincs iránytû mely elvezet,
konc feletti huzakodásban
erônk jobb része odalett.
Zajos magányuk egyre mélyebb,
idegen lett szomszéd, barát,
s ha átlépnek rajtunk az úton,
ki mormol értünk egy imát?
Uram! áru az ôsi fejfa,
szelek tépik a falakat,
az is porlad, mit kôbe véstünk,
ha nem óvja szent akarat.
Uram! aszály, sivatag tájak
várják-e majd utódaink,
vagy felfedezik ôk majd újra
a bölcs pusztítás módjait.
S ha már csupán bunkó lesz akkor
azzal törik majd csontjaik,
s mezítelen táncolják körbe
gyôztes csatáik romjait.
Uram! érdemes ünnepelni,
hogy két évezred elhaladt?
s a pusztítást nem hagytuk abba
egy pillanatig ez alatt.
Uram! várjunk még ezer évet,
halasszuk el az ünnepet,
hátha akkorra semmi nem lesz,
sem jövô, sem emlékezet.
Gimnazista kisdiákként kánikulai napon jártam elôször a Belényes melletti Várasfenesrôl megközelíthetô Bélavárban. A szûk patakvölgybôl a meredek kaptató a nagy melegben sem jelentett megerôltetést a mezei munkában edzôdött gyermeknek, aki voltam, elônyben lévén a kényeskedô városi diákokkal szemben. Így esett, hogy a többiek elôtt érkeztem fel a hegycsúcsra két székely leánykával. A látvány letaglózott, hisz addig csak képekrôl ismertem a várromokat, és most ott álltam az évszázadok viharaival dacoló, faragott kövekbôl felépített falak alatt. Képzeletem akkoriban elevenebb volt, mint manapság, így pillanatok alatt élettel volt tele a puszta rom! Lovak nyihogását véltem hallani, nehéz málhás szekerek nyikorgását, és szinte éreztem, hogy ebédre finom húst süt a konyhában a szakács. Vártam, hogy egy korombeli kislány vagy kisfiú szalad elém, örömmel üdvözöl, majd barátságosan magával visz, hogy a vár titkos folyosóit megmutassa, majd együtt csodáljuk a Fekete- Körös völgyét és a környezô erdô borította hegyeket a bástyatorony legfelsô ablakából. Mintha álomból ébredtem volna kis idô múltán, mikor a csapat jó része nagy zsivajgással felért a tetôre.
Azóta többször megjártam a hegyet, tavaszi hóvirágzáskor és ôszi lombhullás idején, ám az elsô látogatás varázslata többször nem ringatta el a képzeletemet. Talán azért, mert a gyermekkorból kinôve vesztettem a képzelôerôbôl, igaz, maradt még annyi, ami azért kell, hogy az életet megszépítsük. Ezért nekem Bélavár most is egyenlô a középkori vár fogalmával, bár azóta sikerült nagyon sok romos és ma is álló várat látnom Európa jó néhány országában, némelyiket még varázsosabb környezetben, mint a várasfenesit.
A Belényestôl délnyugatra található Várasfenes határában a falu felett a Várhegyen találhatók a romok. Elôször talán szót kell ejtenünk a településrôl. Valamennyi történelmi forrásanyag arról tanúskodik, hogy a község létezését a várnak köszönheti. Oklevél elôször 1291-ben szól róla, amikor Fenes néven említi. Dr. Gyôrffy István 1913-ban kiadott tanulmányában, A Fekete- Körös völgyi magyarság címû munkájában a község nevét a fenyôvel hozza kapcsolatba, megjegyezve, hogy határához a századelôn is rengeteg erdô tartozik. Említi az 1332. és 1337. évi pápai tizedlajstromot, valamint Scolari püspök levelét is 1422-bôl, mely szerint magyar köszég. Alsó- és Felsô-Fenesnek 1552-ben 42 telke volt. Az anyakönyv szerint 1600-ban már van református egyháza. 1613-ban panaszkodik Omer pasa, hogy Fenes a többi magyar községgel együtt nem fizeti az adót a töröknek.
Várasfenes máig tipikus patak menti község. Egyetlen, de igen széles utcája egyúttal a nagypatak ártere, jórészt erdôs-ligetes mindkét oldalon. A szûk völgy települôhelynek nem volt igazán alkalmas soha. Az elsô telepesek nem is a maguk jószántából választották lakóhelynek, hanem a Nagypatak völgyének egyik magaslatán emelkedô Bélavár miatt, melynek valamikor a fenesi magyarok szolgái lehettek. A vár alatti Nagypatak völgye a Fekete–Körös szurdokán kívül egyetlen út, amelyen át az Alföldre lehet jutni, mégpedig hamarabb, mint a Körös völgyén. A várasfenesi házak a völgyfenék szintjén épültek, de a telkek az utcától kifelé gyorsan emelkednek, oly módon, hogy a kertlábak már a hegytetôn vannak, ám így is rövidek. Itt-ott a Nagypatakban futó erek vagy vízmosások mellett sikátorok vezetnek ki a faluból a szántóföldekre anélkül, hogy mellékutcák alakultak volna ki a szûk területen. Ily módon Fenes közlekedése a vizek lefolyásai mentén bonyolódik le, ami megkülönbözteti a Fekete–Körös völgyi többi magyar köszégtôl. Ezzel a település szempontjából alkalmatlan térviszonyokkal az elsô lakosok a völgyi út és a vár miatt voltak kénytelenek megalkudni.
Fenes hajdan két köszégbôl állott, Alsófenes magyar volt, míg Felsôfenesen románok is laktak. Évszázadok során jóformán semmi sem bolygatta meg az ôsi települési viszonyokat. Sok családnév évszázadokon keresztüli jelenléte igazolja a település állandóságát. Ôsi családnevek a következôk: Egyed, Berhencz, Vura, Halász, Boros, Miklós, Imre, Kovács, Fenesi, Mikló.
Mezôsi Károly Bihar vármegye a török uralom megszûnése idején (1692) címû, 1943-ban megjelent tanulmánya szerint a hódoltság végén Fenesnek mindössze öt család lakosa volt, ezek közül kettô magyar, három román hangzású. A település történetét felelevenítve leírja, hogy a XIII. században már erôs vára volt, amely a községgel együtt a váradi püspök birtoka, belényesi uradalmának védelemzôje.
Bunyitay középkori források alapján kifejezetten magyar köszégnek említi, akárcsak Csánki és Jakó. A török hódoltság elôtt 1552-ben Alsó- és Felsôfenes falvakkal találkozunk, elôbbinek 16, míg Felsôfenesnek Füzeggyel együtt 28 telke volt. Lakosai a XVI. század végén még túlnyomóan magyarok (1588. és 1597. évi névjegyzék), csekély román népesség csak Felsôfenesen volt. Az 1692-ben felsorolt neveket egy századdal elôbb nem találjuk meg, ezért feltételezhetô, hogy a régi lakosság a török hódoltság idején vagy kipusztult vagy elmenekült, s helyükbe jött az említett néhány család. A hódoltság utáni összeírásokban (1704, 1715, 1720) a magyarság mindig nagyobb számarányban szerepel, de megfigyelhetô a román lakosság betelepülése is. A Halász és a Boros nemzetség mint legôsibb családok máig élnek a köszégben. Érdekesség, hogy az 1773. évi összeírás Fenest még magyar nyelvû községnek említi.
Térjünk rá a közeli vár történetének ismertetésére. Bunyitay szerint Vincze püspöknek tulajdonítható a fenesi sziklavár építése, valószínûleg 1244-ben, vagy legalább annak megkezdése a váradi vár erôdítményeinek helyreállítása mellett. Az egykori domonkos rendi szerzetes nehéz idôben ült másfél évtizedig a püspöki székben. A tatárjárás utáni idôszakban fôpásztor volt nyáj nélkül, alig maradt pap az egyházmegyében, nem mûködött a káptalan, a székesegyház is elpusztult. A püspökrôl írva úgy vélekedik, hogy saját székvárosában nem volt hová fejét lehajtania. Nagy buzgalommal ô kezdte helyreállítani a feldult egyházakat és újraszervezni és benépesíteni Váradot és az egyházmegyét. A tatárjárás pusztítása után amennyire nem hittek a tatárok jövetelében azoknak megjelenése elôtt, éppen annyira tartottak visszatérésüktôl visszavonulásuk után. Országszerte megjavították a védelmi erôsségeket, és mivel bebizonyosodott, hogy a síkföldi víz védte várak könnyen bevehetôk, fôleg téli idôszakban, ezért új várak egész sorát építették nehezen megközelíthetô magas bércekre. A sziklatetôre épült sasfészkeket rendszerint a hegyoldalon többszörös árok- és falrendszer is védte, így a kor haditechnikája mellett ezek az erôsségek valóban védelmet nyújtottak.
A fenesi vár építésének pontos idejérôl eddig írott dokumentum nem került elô. A hagyomány szerint IV. Béla még herceg korában építette. Valószínûbb azonban a másik változat, mely szerint Vincze váradi püspök emeltette a tatárjárás után. Ezt valószínûsíti az a tény, hogy a középkori dokumentumok mindig fenesi vár néven említik, és csak késôbb jelenik meg a Bélavár elnevezés.
A vár jellegzetes hegyi erôsség volt, amely erdô borította magas bércen épült. A hegyet gyûrû alakban övezô három árok is védte, melyek legfelül a várfalak tövénél voltak. A falak a környéken bôséggel található terméskôbôl épültek, ám napjainkra erôsen lepusztult állapotban kerültek. A kapun valaha felvonóhíd is volt, ennek nyomait leírja mind Bunyitay, mind K. Nagy Sándor a múlt század végén. A kaputól jobbra valószínûleg a várpalota emeltes épülete állott, falaiból még két ablak helye látszik, míg balra a melléképületek lehettek. Jelenleg legépebb az impozáns öregtorony, a donjon, amely a kapuval szemben emelkedik tekintélyes magasságra. Sajnos, a terméskôbôl rakott henger alakú épület fél oldala már szinte egészen leomlott. A középkori várakban a legvégsô menedék mindig a donjon volt, mert ha a vár többi része el is esett, a várvédôk sikerrel visszahúzódhattak és túlélhettek az öregtoronyban, amíg megérkezett a felmentô sereg vagy az ostromlók meg nem unták a sikertelen ostromot. Nem ritkán titkos föld alatti folyosókon lehetett menekülni, vagy az éj leple alatt kitörni. Ezért az ilyen tornyok építésére rendkívüli gondot fordítottak, falaikat erôs kövekbôl vagy téglából rótták össze, és belsejükben az egyes emeletek között tekervényes vagy furfangos volt az összeköttetés, azért, hogy ha netán mégis bejutott volna az ellenség, egy titkos folyosón hátba lehessen támadni és kiverni. Belsô felosztása is igen ésszerû volt, a pincében élelmet tároltak, rendszerint volt ott vízforrás is. A tûzmentes boltozott emeleti helyiségben a kincseket és a fontos iratokat ôrizték, voltak termek és gyakran kápolna is, legfelül pedig szabad tágas hely a torony falait körülvevô folyosóval, ahonnan a tornyot és környékét védeni tudták. A fenesi várnál is, mint az öregtornyoknál mindig, az alsó emeleten ablaknak vagy ajtónak semmi nyoma, hogy az ellenség számára minél elérhetetlenebb legyen. A toronyba a feljárás rendszerint a második elemelten volt felhúzható lajtorján. A fenesi öregtornyon csak a harmadik emleten látható egy csúcsíves ablak, melynek mélyedésében a szokásos és egymással átellenben levô két kôpad ma is megvan, akárcsak a legfelsô emelten egy kô ajtófél, az ún. gyilokfolyosó ajtajából, amelyrôl az alant levô ellenségre köveket szórhattak, forró vizet vagy szurkot önthettek. Sajnos, az emeleteket egymással összekötô lépcsôzetnek, mely rendszerint a fal vastagságába beépítve szokott lenni, ma már semmi nyoma, valószínûleg a leomlott falrészben lehetett valaha. Nem ismeretes a föld alatti titkos folyosó sem, bár valószínûleg létezett. A vár udvarán látható nagy mélyedés bizonyára a kút vagy a vízfogó medence helye lehetett, ám annak faragott köveit, mint a vár egyes részeit is, az évszázadok során a környezô lakosság építkezésre széthozdta.
Fennmaradt egy kimutatás 1291-bôl, amely azt igazolja, hogy a váradi püspökök nagy hangsúlyt helyeztek az erôsség védelmére. Ebben az iratban felsorolják tételesen, hogy a püspök részére befolyt tizedekbôl a várôrség élelmezésére nem kevesebb, mint 504 köböl búza és 400 darab kôsó folyt be. Érdekesség, hogy a felsorolt helységek között van Csatár, Püspöki, Olaszi, Szôlôs, Kölesér és Ôsi.
Várnagyai közül ismert 1294-ben László, Benedek fia és Csatári Pál, valamint 1344-ben Mátyás, aki egyben Báthori András váradi püspök feltóti tisztje is egyúttal.
A vár sikeres védelmérôl 1294-ben esik szó, amikor Borsa nembeli Lóránt erdélyi vajda és testvérei valami, ma már nem ismert, okból összevesztek a váradi püspökkel, majd ostrom alá vették a fenesi várat. Az elôbb említett Benedek fia László és Csatári Pál a hozzájuk érkezett Jakabbal, Benedek váradi püspök testvérével sikerrel védték a várat hosszú ideig. Azonban késôbb a vár ôrségét kiéheztették, mire azok a szabad elvonulás feltétele mellett megadták magukat. Lóránt vajda május 22-én 15 nap fegyverszünetet fogadott el, amelyben megengedte Jakabnak és társainak, hogy az ôrség az ô egyik emberük vezetésével Váradra mehessen. Ebben a lovagias korban még a következôket vállalta Lóránt vajda. „Azonfelül kötelezzük magunkat, hogy ezen Jakabot, Lászlót és Pált az ô gyermekeikkel és cselédjeikkel, nem különben nevezett társaikkal együtt ezen 15 nap alatt mindenki ellen, legyenek azok akár magyarok, akár oláhok, akár a mi alattvalóink, akár az egyházi, akár belül lakjanak a solymosi gyepükön, akár kívül, pártolni vagy védeni fogjuk".
A középkorból még számos oklevél ismert, amelyek határozottan állítják, hogy a vár területén és a közeli Fenesen lakók magyarok voltak, így 1492-ben „iobagones nostri hungaricales in possesione Fenes"-rôl írnak. A XV., sz. végén említik Magyarfenest, majd az 1552. évi adóösszeírásban Alsó-és Flsôfenes neve tûnik fel, s az utóbbiban jelennek meg a román nevû lakosok. 1531-ben a fenesi várban gyûltek össze a jobb érzelmû hazafiak, és a polgárháború megszüntetésérôl tanácskoztak.
A Bélavár elnevezés elôször 1548-ben tûnik fel, mikor Martinuzzi György birtokolja, akitôl késôbb Ferdinánd király vette el, és hívének, Tahy Ferencnek adományozta. A fenesi vár 1599-ben kiállotta Nyáry Pál nagyváradi kapitány heves ostromát, írja Szádeczky Lajos Mihály havasalföldi vajda címû tanulmányában. 1660-ban kerül Veér Mihály birtokába. A Rákóczi-szabadságharc idején a fellázadt parasztok birtokolják, majd 1711-ben az osztrákok visszafoglalják. Ezután, mint annyi középkori várat Magyarország-szerte, Bécs parancsára lerombolták. Késôbb a Várhegy, mint sok más terület a belényesi medencében a görög katolikus püspökség birtoka lett.
A rombolás utáni késôbbi állapotokat K. Nagy Sándor írja le 1884-ben megjelent Bihar-ország címû könyvében. Az 1453 láb magasságú süveghegy tetején levô romokat elfedik a völgy felôl a fák. A meredek, fárasztó gyalogúton mogyoró- és tölgyfalombok árnyéka alatt mindössze 26 perc alatt lehet elérni a Bélavár külsô sáncát, mely 2-3 öl széles, egy-másfél öl mély árok, a belsô sánctól 100 ölnyi távolban körítette a várat és a kerek hegycsúcsot, melynek oldala valaha szôlôvel volt beültetve. Ennek bizonysága a jó száz esztendôvel ezelôtt még létezô szôlôtôkék a délnyugati oldalon a százados tölgyek mellett. A belsô sánc 4-5 öl széles, 1-2 öl mély, belsô partja 5-6 öl magas földhalommá vált, melynek tetején vannak a romok. Nagyon szemléletes az öregtorony leírása, mely akkoriban 10 öl magasságra emelkedett, sziklakövekbôl építve. A háromszögletû alaprajzú várnak ez a tornya 80 lépésnyi távolságra van a bejárattól délnyugatra. A torony belsejében 4-5 öl mély üreg van, ahol annak idején még világosan látható volt egy boltíves vakajtó. Innen 60 lépésnyire a déli oldalon 10 öl magas szegletbástyafal áll, középen kapuival, ahol valaha a felvonóhíd volt, melynek nyomai világosan látszottak. A szerzô megjegyzi, milyen kár, hogy a romok egy részét a közeli falvakba széthordták építkezésre, és senki sem védelmezi a múlt idôk nagyságát hirdetô romokat. Döbbenetes tény, hogy a mûemlékvédelem még a monarchia fénykorában is hézagos volt. Nagyon szép a leírás befejezése: „Míg elmerengünk a romok között, alig vesszük észre, hogy a leáldozó nap utolsó sugara is eltûnik a kerek bástyatorony tetejérôl, s alászáll az alkony, a felettünk égbenyúló óriási tölgyek még sötéttebb árnyat vetnek a kormos falakra. De nemsokára a messze Bihar-csúcs sötétlô háta mögött egy roppant fényes félkör emelkedik fel, folyton kerekedik, felébb-felébb jön, felhôk gyanánt világítja meg a havasok felhôk felett járó ormait, aztán a csúcsok közül kilép a halvány hold teljes pompájában, beezüstözi a havasokat és a belényesi völgyet gyönyörû keretbe foglalt hegyeket – rezgô sugarai végigfutnak a völgy tisztásain, hogy felcsillogtassák a kövek közt csörgedezô patak hajlongó vizét – keresztültörnek a tölgy sûrû lombjai közt s besütnek a váromladék hosszú ablakain. A szikla oldaláról felhallik az alácsörtetô patak egyhangú locsogása, a völgybôl a hazatérô nyáj kolompja közé vegyülô pásztor fuvolája".
Papp Lajos Béla vára története címû tanulmányát a következô sorokkal fejezi be:
„A vár udvarában hol hajdan kemény hadfiak táboroztak, most lombos fák kínálnak árnyas pihenôhelyet a kései unokáknak. Jó itt megpihenni és legondolkozni az idôrôl, errôl a kegyetlen, de igazságos malomról, mely porrá ôröl mindent, és dagaszt új kenyeret a porból.
Daliás vitézek, szépek, erôsek, bénák is és rutak, büszke nagyok és nyomorult szegények, mind-mind elmúltak innen, mint a tavalyi hó, és megôrölte az idô a megvívhatatlan várfalakat is. És így megy ez mindenütt mindenben, öröktôl örökkétig. Hová rohansz oh ember? Holnap már megôröl téged is az idô, miért csalsz, lopsz és gyilkolsz? Nincs a földön nagyság, hatalom, szépség, örökkévalóság a természeten kívül! Lám, a fegyvertelen fû és fa megvívta a büszke várfalakat és felkúszott romjaira, birtokába vette a most is felismerhetô vársáncot és úrrá lett a várban.
Üdvözöllek fû, fa, virág, vendégszeretô urai a fenesi várnak, amely már- már csaknem végképp összeomlik – kik nem ágyúgolyóval fogadjátok a jövevényt, hanem hûs árnyékkal és puha heverôhellyel. Emberek járjatok sokat a szabad természetben és tanuljátok meg tôle a békét és szeretetet."
Befejezésül meg kell említenem a községben élô hiedelmeket a várral kapcsolatban. Szerencsére a helybeli népi költô, Fenesi János írása mindezt versben fejezi ki.
A fenesi Bélavár
Egy kis domb tetején áll,
Azaz már csak egyik fala
A többi le van rombolva.
Pincéje az megmaradt,
Benne lakik az Ôsz pap,
Bejárata el van rejtve,
Kinyílik minden hét évben.
Akkor kijön az öreg,
Nagy pipája füsteleg,
Szakálla a térdét éri,
Csizma talpja hét tenyérnyi.
Hogyha éppen arra jársz,
Fontold meg, hogy mit csinálsz,
Mert az Ôsz pap meginvitál,
Kincseibôl meg is kínál.
S ha bemégy a pincébe,
Jól figyelj a kilincsre,
Mert ha az hétszer megreccsen
Hét évig üldögélhetsz benn!
*
A várasfenesi Bélavár
legendája
Hegylánc koszorúzza belényes
környékét,
Számos sziklaorom fúrja az ég kékjét,
A fenesi erdô csúcsai közt egyik
Messzire ellátszik, bár a legkisebbik.
Egy mesterséges bérc, hogyha rásüt a nap
Úgy néz ki a dombon, mint szószéken a pap,
Közelebbrôl látszik, hogy egy falmaradvány,
Dacol az idôvel magányos mogorván.
Bélavár a neve, mindenki így tudja,
Bár a feledésbe vész lassan a múltja,
Ezerkétszáz után készült
negyvennégybe,
Miután a tatár Erdélyt jól megtépte.
Négy és félszáz évet állt a
vár épségben,
Habsburg áldozat lett hétszáztizenegyben,
Rákóczi Ferencnek kurucai védték,
De akár terveit, a várt tönkretették.
Azóta az erdô benôtte udvarát
Törmelék és avar megtöltötte
sáncát,
Csak a kirándulók látogatják ritkán,
Nem sok látnivaló van e fura sziklán.
De mint lenni szokott a nép képzelete
Meséket szôtt róla prózába meg versbe,
A legérdekesebb az ôsz pap legenda,
Mivelhogy ennek van hiteles alapja.
Estefelé volt már, amikor egy férfi
Siet hazafelé s a vár alá ér ki,
Leteszi batyuját, hogy kicsit pihenjen,
Mikor háta mögött egy száraz ág reccsen.
Hátranéz s a vér is megfagy ereiben,
Az erdôbôl egy pap siet ki elébe,
A szakálla fehér s a mellét verdeste
Az alakja délceg, akár a jegenye.
Szegény Pista bácsi, amikor meglátta,
Biz nem gyökerezett a földbe a lába,
Ott hagyott ô mindent, tarisznyát meg sajtot
És ahogyan csak birt, nekiiramodott.
De a pap utána egyre kiabálva
Bácsi hát álljon meg, az Isten megáldja,
Hogyha az Istennek ilyen szolgája van
Akkor én azt mondom, jobb lesz a pokolban.
És egyre csak iszkolt, a pap is utána,
A faluba érve többé már nem látta,
Hetekig beteg volt és a hideg rázta
Ha szemét lehunyta, az ôsz papot látta.
Hogy az igaz mi volt az egész mesében?
Az, hogy kirándulás volt aznap ott éppen.
Az idô meleg volt s az úri társaság
Ilyen dugott helyen a hámfából kihág.
Egy idôsebb rabbi, jól megszívta magát
S nem akarta azt, hogy mások így meglássák,
Elbújt és lefeküdt s mikor felébredt
Nem tudta hogy hol van, s ez lett a történet.
Még meg kell említenem, hogy az utóbbi években a honismereti tábor résztvevôinek jóvoltából a várromokat kitakarították a benôtt növényektôl. Talán egyszer még állagmegóvásra is sor kerül, de addig a viharokat és az idô viszontagságait állja az immár hétszázötven éves vár.
JÓSA PIROSKA
A nép okos. A nép nagyon, sôt múlhatatlanul okos – ragozta a pénzügyek professzora a reggeli vajas pirítósa, lágytojása, teája fölött. Az isteni nép hamarabb rájött az infláció természetére, mint a nyugati pénzvilág közgazdászai és fôkönyvelôi.
Azt hittem, jól hallom, ezért aztán nem szakítottam félbe sem a reggelit, sem a professzort, sem pedig a kiselôadást. Szóval miben és miért a nép okossága? Hadd emlékeztessünk mindenkit: kisembert és nagyvállalkozót, hajdút és harangöntôt, maltuziánust és uránbányászt, vegetariánust és kígyóbûvölôt arra, hogy ment-mendegélt a nép, és egyszer csak belerúgott egy óriáskáposzta nagyságú aranyrögbe. Felvette, nézegette, egybôl tudta, hogy most az egyszer nagyon értékes valamire talált. Azzal ment tovább, nem is mással. Az elsô utcasarkon egy tehenet és egy borjat kapott érte. A tehenet borjastul szerencsésen elcserélte egy kecskére, a kecskét kakasra, a kakast végül egy krigli sörre, meg egy pakk marosestire a piaci bodegában.
– Ennél jobb eszmefuttatást még nem hallottam az infláció természetérôl – mondta a pénzügyek mellékelt szaktekintélye.
Utólag látom, komoly buktatója van az epizód logikájának. Az infláció csupán az egyiknek rossz ( a történet szerint), mert a másik nagyon jól járt, lévén, hogy kecskéért kapott tehenet, kakasért kecskét, marosestiért kakast és így tovább. Akkor tehát az inflációban is lehet jó, sôt nagyszerû vásárokat kötni.
– Hogyne lehetne – mondja az utolsó korttyal diszkréten öblögetô professzor –, de ahhoz mindenekelôtt az kell, hogy ne maga legyen a kisember. Észrevehette, mindig az okos, sôt felülmúlhatatlanul okos nép jár pórul. És ha mindezek után jószerencséjét emlegeti, nos ez a veleszületett optimizmus átsegíti az infláción és egyéb bajokon. De attól még szegény marad.
Azóta nem szívesen teszem ki a lában otthonról, ismeretlen utakon fôleg hogy nem járok. Infláció ide, népmese oda, én aztán nem vagyok olyan szerencsés, mint a nép, sôt én nem is vagyok a nép! Ha belerúgnék egy káposztanagy, sárgásan csillogó valamibe, kiderülne, hogy trombitarezet kaptam, ami nem reagál az inflációs tesztre, és még a cípôm is tönkretette! A tehenet sincs mivel tartanom, a cigarettát elhagytam.
– Nocsak egy ember, akirôl lepereg az infláció – mondaná erre a címzetes fináncprofesszor –, ez pedig megér egy újabb kiselôadást, természetesen pirítóssal és angol teával.
Az örök hajsza már magába ölt,
fáradt vagy, szinte mindenre közömbös.
Nem te szorítod magadra a kört:
ártatlanul sodródtál börtönödhöz,
és idegen, nagyon hideg a fal!
Fölérhetetlennek tûnik az ablak,
derengése fényt, ünnepet akar,
s a hétköznapok homlokig takarnak.
De mélyen, belül nincsenek falak!
A lélek mindég ünnepekre készül,
mert a szeretet annyira szabad,
hogy a végtelent nyerte börtönéül!
Közeleg a Karácsony: lopakodsz
minden erôddel át hét fal-határon,
a hajszád kis pénzeit kuporgatod,
hogy az ajándék se maradjon álom,
amit három királytól ellesett
zarándok-hittel nyújtassz a jövônek,
hogy megváltód legyen a gyermeked,
a gyermekek, akik falat túlnônek,
s könnyedén fölérik az ablakot,
mert ifjúságuk börtönözhetetlen,
úgy élnek meg minden hétköznapot,
hogy megcáfolhassák az ünnepekben,
s ezer csodával, ami jönni fog,
földíszíthesse lombjait a lélek.
Hiába gyûlnek a börtönnapok,
amíg az idô falak nélkül éled.
Ár, ár január
havában ha olcsul,
ágyban dudál pár jaguár,
selymet adva gyolcsul.
Ár, ár február
harmincegyedikén
zuhan s ugat, mint eb Ruár
vizén s Eurüdikén.
Már, már március
hava se tart soká.
Nyelvész jussa a Bárczi-juss,
ölelést mart csókká.
Is, is április:
hûvös is és barna.
Lis, nem lista a Fábry-lis;
bôg oly kevés barma.
Ma, ma majális
zajlik harminc éjjel.
Iszik a népség, kajál is,
házát veti széjjel.
Juh, juh június
végén vígan béget.
Tudja: nagy hús a juhnyi hús,
hûsít világvéget.
Dik, dik, hetedik
hava fut az évnek.
Minden dundin mehet eddig,
s dúdolhat az ének.
Tus, tus, augusztus –
soha el ne tussold.
Nem búsul a busa gusztus.
Vétket a virtus old.
Bär, Bär, szeptember
védi medve bocsát.
Végleg kárbaveszett ember,
ki most meg nem bocsát.
Ok, ok október-
ben nem oktat ingyen.
Sok aprópénzt ad Ottó Ber-
tának, de az mind yen.
No, no, november –
kilenc nóvum hója.
Jámbor némbert megóv ember
s kolozsvári Hója.
Hó, hó, záróhó
tucat végén rikkant.
Nyisson most dús bazár, ohó!
Röfögtessen víg kant.
Mint cipruslombok a kriptát körbe
hajlongja földig sok-sok törpe.
Tippek Markó Béla
lejáratásához
Gyaníható már az is róla,
hogy ô Vasile versírója.
Szonettjeibôl egyet-egyet
dedikál Radu miniszternek.
Bizonyíthatón valós szempont:
a viszkis rabló neptunos volt.
Mindent elszúrtak
rosszat s rosszul
tettek.
Az égvilágon nem tettünk mi
semmit.
De... azt a semmit
csudaklasszul
tettük.
Hogy nem ugattak meg kutyák sem máig
a verseimnek csak javukra válik.
Mert félre, hátra buzgón azok tettek,
kik mûvelték a költészetet „tettleg".
Van kívüli és
van belüli.
Onnan
ezekre
borul
a bili.
Belényes, 1999. november 29.
Zúzmara pillék hullanak a fákról, s a bokrok fázósan húzzák össze magukat. Verebek csipegetik a téli maradékot, rebbenve szélednek szét a park belsejébe. Az egyik fa alatt karton papíron ülve egy gyermek kéreget. Elôre-hátra lóbálja magát, kéregetô szavakat mormolva. Csupasz lábacskái kéken tapadnak a fagyos földhöz, fedetlen, borzas haja csomókban zúzmarás.
A járókelôk sapkájába vetnek egy-egy pénzdarabot, de ô fel sem néz, csak duruzsol tovább. Egy asszony ruhácskákat hoz szatyrában, s egy pár kopott csizmát. Felöltözteti a gyermeket míg könny szökik szemébe. Alig férnek a lábbelibe a dagadt lábacskák. Dermedt kezébe nyom egy kiflit és egy narancsot. Elôbb a gyümölcsbe harap, de fanyalogva leteszi. A sétányon hirtelen egy tarka szoknyás nô libben elôre s gyorsan levetkôzteti a fiút, szaporán pofozgatva. Köténye zsebébe mélyeszti a pénzt s a kiflit, a ruhákat pedig hóna alá csapja. Kerepelve otthagyta a szipogó gyermeket... Pedig már kezdte kellemesen érezni a csizma melegét. Fánkra-dagadt talpát cirógatta a bundás bélés.
Újra elkezdte a síró kéregetést. Az arra járó gyermekek kíváncsian bámulták. Volt, aki megdobálta hóval, volt, aki sajnálkozva megállt elôtte.
Magas kékségében az ég már kezdett készülôdni az ünnepre, akárcsak a város. Boldogan várták a szeretet ünnepét. A varjak károgva havat követeltek a fán, amely alatt egy apróság, egy batyunyi emberke még mindik hajbókolt.
Szürkülödött és fények gyúltak a kerti lámpákban s az ablakok mögött. Mámorosan leszállt az este... A kis kéregetô próbált felállni, hogy hazavánszorogjon, de lábai nem mozdultak. Kellemes bágyadtság töltötte el kicsi testét. Egy szemközti fáról fehér fátyol libbent feléje. Puhán átkarolta, ringatta elôre-hátra. Lágy volt és hószagú a szárnya. A gyermek pilláit lehunyva mosolygott...
Mert… mert gyakori esti Szamos-parti sétáim során, amikor furcsa fények táncolnak a hold fáradt fényétôl megvilágított víz tükrén, váratlanul összetalálkozom itt egykori barátaimmal, rég volt mestereimmel, azokkal, akik ma már nincsenek közöttünk, de akikkel – gondolatban – ma is együtt vagyok… Megjelennek ôk ott a Csíkos kert alatt, a sétaúton, örvendezve üdvözölnek, gyorsan karonfognak, és kérés nélkül is elkísérnek a vízparton a fûzfák alatt, közben pedig ezernyi dolog felôl érdeklôdnek, olyanokról is, amikrôl ôk már nem tudthatnak, mégis kicsit kíváncsiak rá, hisz, állítólag, ôk tovább élik szelleméletüket. És miközben hallgatják csevegéseimet mostani, itteni, e világi mai dolgainkról, közben figyelik a vizen túli óriási platánok ágai között éjszakára felgalyazott csókákat, varjakat, melyek még álmukban is civakodnak, mint mi, e táj még élô emberei.
Sétáink során, amikor a gát felé érünk, a valamikori Reményik Sándor gátja fölé, kicsit megállnak, kifújják magukat, szembefordulnak velem, figyelmesen megnéznek, mint akit már elég régóta nem láttak, végül hirtelen megkérdezik:
És amikor már nyílna a szám, hogy mondjam: „Hogyne emlékeznék…! – úgy, ahogy néhány perccel azelôtt váratlanul elémbe toppantak, olyan hirtelen és váratlanul el is tûnnek, mintha csak a gát fölötti légben szívódtak volna fel. És én – megbabonázva a jelenségtôl –, mint egy robotgép, amelytôl gombnyomással kérdeztek valamit, forgatom agytekercseimben a magnószalagot, és kísérteties monotonsággal ismétlem: „Hát persze, hogy emlékszem… hát persze, hogy emlékszem… hát peszre, hogy…"
És aki emlékszik, annak el is kell mondania emlékeit. Kicsit kiszínezve, néha felnagyítva, úgy, ahogy mondta azokat a 300 éve született Hermányi Dienes József tiszteletes uram anekdotáiban.
(Ugyebár, kedves szerkesztôk, ezt várták, hogy mondjam?)
Kezdeném talán azzal, hogy 1990 februárjának szeles, jeges, csúszós reggelén a temetôben mentem, anyám sírjára gyertyát gyújtani születése napján.
A meztelen, hatalmas házsongárdi fák riadtan susogtak- suttogtak a viharral kacérkodó reggelen (vagy talán valakik a fákon, a fák között, ott fent, a magasban…?), amely éppen február 29-e volt. Kicsit megremegtem, hisz, azt hittem, egyedül vagyok e síri világban. De egyszer… és váratlanul valahonnan ismerôs rekedt hangot hozott felém a magasból a széláradat… 50 éve nem hallottam, mégis valahogy hirtelen megismertem. A Toldalaghi–Korda ház egykori ura, a kecskeszakállú Öreg úr, a kegyelmes Bánffy Miklós író- mûvész-politikus, kisebbségi nagyvezér hangja volt, aki délutánonként gyakran feljárogatott földszinti lakosztályából a Magyar Irodalomtörténeti Intézetbe, ahol én diákkoromban György Lajos akadémikus-professzor könyvtárosa voltam.
– Te!… Hosszú Kovács fiam, megkaptad azt a két Utunk számot, amelyet én kikértem tôled? … Azokat, amelyekben Benedek Marcell megvédte Arany János Toldiját Gaál Gábor ellen, aki Toldi Miklós kulákfattyúnak titulálta… És ez a Gaál Gábor – a Marosi Péter kérésére – olyan hamar szerezte meg nekem a Magyarországra váló távozási engedélyt, hogy már csak Szilvássy Karolát kérhettem meg, hogy adja vissza neked a két lapot… Hiába, gondolta Gaál Gábor, mégiscsak furcsa lenne, ha éhenhalna Erdély egykori leggazdagabb fôura…
És én válaszolni akartam, és mondtam is valamit, de a vihar elmosta hangomat. Viszont az ôvét jól hallottam… Mint mindig, most is kíváncsiskodott:
– Találkoztam György Lajossal is néhány perccel ezelôtt… Tudod, szôkôévben hajnalban a holtak is kiszállnak sírjaikból, és felkeresik egymást, míg csak a kakas meg nem szólal… De vigyázz, valami kiesik a zsebedbôl… újságféle…Micsoda az?
– Az újraindult Helikon elsô száma…
– Az én valamikori lapom újra megjelenik?
– A régiek, az egykori párttitkárok, csak éppen a teológus Marosi Pétert tették ki meg a fôszerkesztôt, Létay Lajost…
– Tôled is van valami a lapban?
– A magyar ponyvairodalomról, amit az Utunkból kivettek. És írok Benedek Marcellrôl, meg Önrôl, is, Méltságos uram… most már szabad…
– Köszönöm elôre is, édes fiam… Mindig tudtam én, hogy az Erdélyi történet írója nem halhat meg teljesen… De ugyebár, te engem nem láttál.
– De nem is hallottál, ugyebár?!!!… Szól a kakas, mennem kell vissza a helyemre…
– Nem, nem is hallottam Önt… Csak a szél, ez a február 29-i vihar, csak az sóhajtozott a Házsongárdi temetô fái között…
Senkálszky Endre színmûvészünk 85. születésnapján Báthory-díjat kapott. Ami – sajnos – nem azt jelenti hogy a bonchidai Bánffy Miklós- birtokból visszakapott tíz fenyôfát és az azt megtartó földet az ô nevére írták. És nem is vágyik ô ilyesmire, hisz jó húsz esztendôvel ezelôtt a Kolozsvári Rádióban egy lavor vízben játszodta meg a tengert mint Hemingway öreg halásza és fogta ki az óriás halat. Lehet, önök közül most valaki azt mondja: de nem látta senki? Nem, mert akkor még nem volt televízió stúdió Kolozsváron és Bandi csak a mikrofon elôtt küzdött a nagy halal, de úgy, hogy a rádiójáték közvetítése után sok-sok telefonhívást és levelet kaptunk. És mindegyikben gratuláltak neki kiváló teljesítményéért. De én tudok egy ennél is sikeresebb teljesítményérôl.
A hetvenes évek közepén két jó nagyra megnôtt férfi járta a Donát utat. Két szálfaegyenes magas férfi, hatvanon és az ifjúkori élményeken, szerelmeken, lázas színpadi premiereken túl – két ôsz hajú férfi, aki végigélte és végigjátszodta az életét.
Karonfogva sétáltak úgy délelôtt tízenegy óra körül, karonfogva, hisz egyikük számára már elsötétült a látható világ, ô már csak azt nézte, ami tegnap volt, a másik meg az aszfaltot kémlelte, hisz kettéjük biztonságos járásáért ô felelt. És mindkettôjük nevében ô köszönt az arrafelé igyekvôknek, közben pedig jó hangosan mondta úti partnerének: „ez Kovács, a rádiós, ez…"
Hozzájuk csatlakozva, ôket hallgatva ismertem meg és éltem át az erdélyi magyar színházak valamikori nagy pezsgését, tudtam meg a kulisszatitkokat.
A lábon járó színháztörténeti lexikon két hazai nagybetûs címszavát jelöli nevük: Imrédy Géza és Senkálszky Endre.
És ôk ketten sétálva meséltek… meséltek, míg egyik mesélô egyszer hirtelen kiesett a mesekörbôl. A másik, Bandi megérte élete 85. esztendejét… És színpadon. Ezért kapta meg most a Bánffy-díjat.
Róla ma még nem mondható el Bánffy Miklós nagy erdélyi regényének, az Erdélyi történetnek hármas mottója: „Megszámlátattál…"; „És híjával találtattál…"; „Darabokra szaggattattál."
Jó szilvesztert csöndben és boldog új esztendôt, zajosan a színpadon!
A filozófus Tavaszy Sándor által anekdotatörténésznek is becézett György Lajos professzor épp december 31-én hagyta el eme földi árnyékvilágot, és ment át a túlvilágra, bizonyára szilveszterezni. És 38 esztendôvel késôbb, 1988. december 15-én került a nyomdába az általam róla írt és tanulmányaiból összeállított kötet, amelynek elsô példányait én Szilveszter napján vehettem a kezembe. Ô írta az anekdota vándorlásaival kapcsolatosan a következôket: „Ki gondolná, hogy Páva Mihály szûrszabó, aki tôrôlmetszett magyar emberként viselkedik, a kétezer éves dzsaina irodalom egyik Ranika nevû félszemû molnárjának a leszámazottja. Felesége, Perenisze a váratlanul hazaérkezett férjének nem a sérült, hanem az ép szemét zárja le hízelgô csókjaival, hogy ezalatt udvarlója észrevétlenül kereket oldhasson… Cicero anekdotája a szerencsés fáról, melyre a feleség felakasztotta magát s a szomszéd oltóágat kér belôle, hátha ô neki is hasonló gyümölcsöt teremne, nálunk úgy ismeretes, mintha Esterházy püspök találta volna ki".
De anektotába illô ennek a kötetnek a megjelentése is. Mondom Dávid Gyulának, a Kriterion szerkesztôjének:
– Te Gyulus, jó lenne György Lajos születése 100. évfordulójára kihozni tôle egy kötetet válogatott mûveibôl…
Csend, szerkesztôségi gondolatokat érlelô csend… Erre volt akkoriban a legnagyobb szükség… Mit lehet és mit nem lehet… És mégis hogyan lehetne… Megtámogatom javaslatomat a következôkkel:
– Még csak transzszilvanista sem volt, mint Kuncz Aladár, akinek kötetét emiatt nem engedélyezték.
Gyulus felemeli ceruzáját, és felém tolja a hegyét:
– Ki mondta, hogy még transzszilvanista sem volt?
– Nem…sôt, hisz tudod, Tavaszy Sándort is ô szedte elô…
Mondom a neveket, azokét, akik esetleg megakadályozhatnák a megjelenést és akiknek a véleményét kikértem. Még az ôt életében megtámadó Balogh Edgár is könnyíteni szeretne hibáján és támogatja az ötletet. És mondom, hogy Stefan Pascu akadémikus professzor azt mondta: vele együtt dobták ki a prorektor György Lajost. És ha ô rektor és akadémikus lett, György Lajos is megérdemel egy kötetet.
Erre Gyulus leteszi a ceruzát, s azt mondja nekem:
– Hát ha nagyon akarod, próbáld meg…
És mert én nagyon akartam, hát megszületett a György Lajos-kötet.
És mert György Lajos egyik szemináriumán a Csíziót fordító heltai Gáspárról is beszélt, hát lássuk, mit mond a csízió az év utolsó hónapjáról: „Karácsony havában gyakorold a húst, egyél meleg és hevítô ételeket: nem árt azért a borétek és a jó bor, melyben tárkonygyökeret áztattak, gyömbért, fahéjat és zsályát(…) Hogyha Karácsony napja Hold töltére esik, a régiek számtartása szerint bô esztendô lesz, mennél közelebb van Hold fogytára, annál jobb".
Kemény Zsigmond Rajongói is nagyon igazódtak a csízióhoz. Sôt, maga kemény is, miután megírta nagyszerû regényeit, a nagy önhajszólásba belezavarodott. Karácsony Hava vitte el ôt is, és 1975 decemberében, halála századik évfordulóján rádiójátékot készítettem Özvegy és leánya címû regényébôl. Sütô Andrásnak tetszett az ötlet, és bevezetôt mondott a pusztakamarási a pusztakamarásiról. Szerinte: „a decemberi havat jó helyt sepertük el: életre bukkantunk alatta."
Kovács Gyuri, a feledhetetlen színész, aki a drámát és a komédiát egyformán kedvelte a színpadon (az életben már nem!) egy régi szilveszteri kabaréba magas, jóképû, elegáns férfiként jött be oldalról fekete estélyi ruhában, cilinderrel a fején, hosszú, fehér selyemsállal a nyakában. Hóna alatt balfelôl csöppnyi vinnyogó kutyi, jobbfelôl pezsgôsüveg. Picit spiccesen áll meg a hirdetôoszlop elôtt, és nézegeti a plakátokat. Majd hóna alól elôveszi a pezsgôsüveget, és a plakát felé fordítja, melyen ez olvasható:
A kolozsvári színház szilveszteri kaberéja
A közönség felé fordul, s jó hangosan ezt kérdezi:
– Mit mondanak önök, nézzük meg?
És a terem közönsége felkiállt:
Gyuri a pezsgôsüveget egy közelítô pincérnek nyújtja, aki kinyítja azt. Pukkanás hallatszik, erre hirtelen szétnyílik a függöny, s a színpadon ott állnak a táncosok, énekesek, cirkuszi mutatványosok. Kezdôdik a hangulatos elôadás, az utolsó az esztendôben, amely átmegy az újba is…
KOVÁCS FERENC
Copyright © RMSz - 1998