Névnap: Rudolf. Egyéb névnapok: Anasztázia, Anicét, Csongor, Dezsô, Elôd, Enikô, Ince, Izidóra, Klára, Megyer, Neszta, Nyeste, Radiszló, Radó, Raul, Rázsony, Rezsô, Rudolf, Rudolfia, Zia.
A Rudolf a germán Hrodolf név fejleménye, jelentése: dicsô farkas.
Katolikus naptár: Napi igék: ApCsel 6,1-7; Zs 32; Jn 6,16-21.
Református naptár: Napi igék: 3Móz 7; 1Kor 4,14-21.
Evangélikus naptár: Napi igék: Ézs 25,8- 9; Róm 15,22-33.
Görög katolikus naptár: Simon felszentelt vértanú és Ákos atya napja.
Zsidó naptár: Ijjár hónap 1. Raus chaudes szombatja. Ómerszámlálás 16. napja.

Névnap: Andrea, Ilma. Egyéb névnapok: Aladár, Apolló, Benedek, Cecilía, Hermina, József, Lambert, Uzor, Verner.
Az Andreas (magyarul Andor, Endre, András) férfinév latinos nôiesítésébôl keletkezett az Andrea név. Ebben a formában több nyelven is használják, de az olaszban a hasonló írású név férfinév, az András megfelelôje. Az András maga görög eredetû, az Androklész, Andromakhosz, Andronikosz és Androszthenész nevek becézôje volt. Jelentése: férfi, férfias. Az Ilma nôi név Vösörmarty Mihály névalkotása, valószínû az Ilona és a Vilma nevekbôl. Az 1831-ben megjelent Csongor és Tünde címû drámai költemény egyik kedves szereplôjének neve.
Katolikus naptár: Húsvét 3. vasárnapja. Napi igék: ApCsel 2,14.22-28; Zs 15; 1Pét 1,17-21; Lk 24,13-35.
Református naptár: Napi igék: 3Móz 8; 1Kor 5,1-5.
Evangélikus naptár: Húsvét utáni 2. vasárnap. Napi igék: Zsolt 23,1-6; Jn 10,11-16.
Görög katolikus naptár: Kenetvivô nôk vasárnapja. János szerzetes napja.
Zsidó naptár: Ijjár hónap 2. Ómerszámlálás 17. napja.

Nem hagyhatjuk szó nélkül

Olyan széthúzók vagytok, kedves barátom, hogy tanítani lehetne minden jobb iskolában. – Tanítják, sôt még az is megtörténik, tanul belôle valaki – nyugtatom meg az illetôt, aki a fogalmazása szerint nem mi. Akkor tehát csakis ôk. Román, szász, de minden bizonnyal izlandi. S ha már a széthúzásnál tartunk, elmondom neki: nem mi vagyunk a széthúzók, inkább csak én. Széthúzom az áprilisi gallyakat, átnézek egy csomó lajbitépés, hajbakapás fölött. Máris a túlsó városszél határán vagyok. Ennyi lenne a város, vagy csak egy kicsivel több? Ebben a kicsi városban máskor is elôfordult már, hogy a szókimondó ôszinteséget, összetévesztették a köztéri nagyszájúsággal, a bátorságot a hányázkodással, következetességnek mondták a nagyfejûséget. Hallgattam én már tátott szájjal szónokot, aki 1848-1849 nemzeti sorsot formáló eseményeire emlékezve a pesti forradalom tizenkét pontjától az agyagfalvi székely nemzeti gyûlés ôszéig mindegyik dátumos emlékünnepen olyan kiváló politikai értékkel beszélt, hogy a város körül diszkréten, de annál meggyôzôbben kezdtek gyülekezni a páncélosok. Mert hát meg kell kérdezni a félpolgári tömegeket: akarják-e, hogy valamikor, valaki egyáltalán megkérdezze ôket, hogy akarják-e vagy sem a székelyföldi autonómiát? Ugye, milyen egyszerû?
Más világ volt, persze. Az etnikumköziekben, a nagynemzetmentiekben türelmetlenebb, de sokkal, mint ez a mostani. Akkor még a balkáni gerlék nyugodt arcátlanságával röpdöstek a helikopterek a húsvéti templomos gyülekezetek, a pünkösdi körmenet tömege fölött, és éppen itt, a Székelyföldön. Ez most már azért is nehezen elképzelhetô, mert a hadügy részesedése a költségvetésbôl messze alatta marad annak, amit kértek.
Visszatérve arra az állandó különjáratúságra, ami még véletlenül sem a székely autonómia tényszerinti vagy hangulati elôfeltétele: Puskás Bálint szenátor, a városi RMDSZ tisztújító közgyûlésének meghívott elnöke mondta (RMSZ, április 8-i szám): "ilyen jelenséggel az RMDSZ történetében nem találkoztam". Pedig – teszem hozzá én – a szövetség történetének elsô harmadát Domokos Géza megírta háromfokos, annál emlékezetesebb kötetben. Ha ebben nincs ilyesmi, s a többi, még megírásra váró eseményláncban sincs, akkor az udvarhelyi mozzanat több mint jelzésértékû. Illetve több mint megfontolandó, amit a szenátor úr mond olyasmirôl, ami ráadásul egy szokványos technikákkal és általánosan elfogadott forgatókönyv szerint zajló városi tisztújítás mindenütt – Nagyenyedtôl el egészen Segesvárig, Bukarestôl Besztercéig. Az egy Udvarhelyt kivéve, mert Udvarhely kivétel. Ebben is, másban is. Ezek után, s még ez elôtt a csereháti vita is valami dilettáns különvalóságban dimenzionálható, ami csak annyiban RMDSZ-történet, hogy mígy könnyûnek, sôt könnyednek ígérkezett a föloldás, a város (értsd ezen: az önkormányzat) féltô gonddal zárta el a bejárást a babérok felé. Boldog-boldogtalan elôtt, s ebben a felállásban az RMDSZ változatlanul a boldog, a sajtó pedig a boldogtalan. Amikor viszont megsúlyosodott a kérdés, az ügy, mint mondják nagyon helyesen errefelé, néhány tonnát át kellett lapátolni a szövetségi elnökre, a két helyi képviselôre. Támadni kellett ôket, mert ha ôk a város, a kommunitás érdekeit képviselik szívbôl ugyebár és igazán, akkor most nem úgy vagyunk ahogy vagyunk.
Azt is leszögezem, semmi kedvem ironizálni a csereháti történetben, mert az változatlanul súlyos. Ironizálni legfönnebb a dilettáns módon fölvetett, elpuskázott és aztán másokon számonkért megoldáslehetôségeken lehet.

OLÁH ISTVÁN

Ui: A csereháti kérdésben szándéka szerint Kincses Elôd marosvásárhelyi ügyvédet kérte fel az önkormányzat a város érdekeinek képviseletére, mert a korábbi védô, Eckstein- Kovács Péter idôközben miniszter lett.

* Lapzárta után Emil Constantinescu elnök szózatot készült intézni a romániai néphez, amelyben a beígért jövô heti sztrájkoktól kezdve a koszovói problémáig minden beleférne.

* Kormányfônk makkegészséges - állapította meg az izraeli felülvizsgálat, amelyre Radu Vasilét elkísérte az egészségügyi államtitkár is.

* Abdelaziz Buteflika tekinthetô a csütörtöki algériai elnökválasztás gyôztesének, mivel pénteki bejelentés szerint megszerezte a szavazatok 73 százalékát.

* Mind a 64 orosz–fehérorosz jármû visszatért azok közül, amelyek kedden Magyarországon át segélyszállítmányt vittek Jugoszláviába. Visszatért a konvoj részeként a 31 katonai, valamint polgári használatra is alkalmas "kettôs rendeltetésû" terepjáró is. Lapzártakor a kocsisor vámolása még tartott Röszkénél, szándék szerint a konvoj késô este lépne ki Záhonynál.

Ne szokjuk meg!

(Helyben) – Markó Béla, Szabó Károly, Kelemen Hunor... és azt hiszem, mindannyiunk közös témája: "Ne szokjuk meg a megszokhatatlant!" Errôl szólt a csütörtöki sajtóértekezlet Bukarestben, az RMDSZ székházában. * Az ezredforduló legelképesztôbb - és legundorítóbb - megszokhatatlanja a jugoszláviai háború. Az, hogy a szerb hatóság szerencsétlen menekülôket használ védôpajzsnak katonái felvonulásához Koszovóban. Hitler és Sztálin népirtó galádsága eltörpül Milosevicsék ördögi praktikái mellett. A balkáni gerlérôl azt mondják, hogy szálanként tépi ki ellenfele tollait, amíg az el nem pusztul... Hát valami ilyesmit mûvelnek a szerb nemzeti kommunisták is a koszovói albánokkal. Csakhogy az oktalan állatnak nem róható fel, amit tesz. Míg az ember, aki ezeket mûveli, kereszténynek tartja magát, ortodox kereszténynek, vagypedig a világ legfelvilágosultabb és leghumánusabb emberének: kommunistának. A hazafiság és az erkölcs bajnokának. Ezért olyan undorító, ami történik. S ezért kell elfogadnunk a fegyveres beavatkozást is, a NATO csapásait is, csakhogy minél elôbb vége legyen a szomszédunkban dúló háborúnak, a nemzeti eszmétôl elvakult többség által végzett népirtásnak. * Markó Béla figyelmeztetett: környékünkön - a Balkánon, Közép- és Kelet-Európában - még nem osztották le a lapokat, nem véglegesek az erôvonalak, s a szcenáriumoknak korántsem értünk még a végére. Nagyon fontos az, hogy ki mit vállal? Ki és mi iránt kötelezi el magát? Milosevicsék, vagy pedig az emberi jogok mellett? A tényleges euro-atlanti integrációt kívánja-e, avagy Kelet felé kaccsintgat? Mert nemcsak a szomszédban folyó dolgok megszokhatatlanok, de a hazai politikai erôk kétkulacsosságába sem lehet beletörôdni; abba, hogy csupán nyilatkozatokban csatlakoznak Európához, a nyugati civilizációhoz - anélkül, hogy bármit is változtatnánk a hazai, ugyanavalóst keleti praktikákon. Markó Béla szerint hideg fejjel, objektíven, kíméletlenül szembe kell nézni mindezzel... * Miként azzal is, hogy a hatalmon lévô koalíció hibái országos kiábrándultságot okoztak. Az immár harmadik esztendeje folyó kisszerû torzsalkodás, egyezkedés, harc a húsosfazék körül, a sok visszalépés, elvtelen engedmény következtében, miként azt a közvéleménykutatás adatai is jelzik, a lakosság többsége elfordult a hatalmon lévô politikusoktól, nem bízik sem a parlamentben, sem a kormányban, sem a jelenlegi államfôben. * És a szakszervezetek ellentmondásos magatartása! Hogy a reform mellett szavalnak, és valahányszor életbe lép egy reformintézkedés, ôk az elsôk, akik ellenállnak, ellene cselekszenek. Errôl Szabó Károly szenátor beszélt részletesebben. A szakszervezetek populizmusa, demagógiája, politikai jelleget öltô követelôzése - tennénk hozzá - szintén megszokhatatlan. * Érdekes módon a költségvetésbôl talán a legkevésbé feltarisznyált minisztérium az, amelyik látványosan szembeszáll a megszokhatatlannal. A Kulturális Minisztérium 1996 óta eredményesen küzd a mûemlékek pusztulása ellen. Luxemburgból, Németországból s máshonnan támogatókat talált, újabban pedig a szomszédaink között is együttmûködési partnerekre akadt. Most készül a Magyarországgal közös mûemlékvédelmi program, amelyet a két ország egyenlô mértékben - 50 millió forint, illetve 3 milliárd lej befektetésével finanszíroz. Ebbôl kívánnák megoldani az erdélyi mûemlékek számbavételét és dokumentáris felmérését, hogy aztán hozzá lehessen látni a sürgôsségi sorrenben esedékes restaurálási munkálatokhoz: például a pusztuló templomi freskók, kazettás mennyezetek, romos kastélyok, udvarházak megmentéséhez. A Kelemen Hunor államtitkár által felsoroltak között szerepel a Fehér megyei Apor katély, a bochidai Bánffy kastély, a gyulafehérvári vár kapuja, a kilyéni és a gelencei templom, a szárhegyi mûemlék- épületcsoport stb. Ezek pusztulását nem fogjuk megszokni; ugyanis májusban, Bukarestben, a magyar kulturális hét alkalmával a két ország mûvelôdési miniszterei aláírják az említett közös programot, s megkezdôdhet a tervezett finanszírozás. (Zsehránszky István)

Célegyenesben az elnökjelöltek

(Helyben) – Április 15-ével lezárult az RMDSZ szövetségi elnöki posztjára szóló jelöltállítás idôszaka. A területi RMDSZ- szervezetek mostanig döntô többségükben Markó Bélát támogatják, míg Kincses Elôdöt csupán Kolozs, Temes és Csík részesítették elônyben. Kettôjük között dôl el aztán az elnökválasztási küzdelem, amelynek a bukaresti Petôfi Sándor Mûvelôdési Ház április 22-én, csütörtökön 18 órakor fórumot biztosít a Román Televízió magyar adása és a Petôfi Társaság. A fórumon, amit a tíz esztendôs magyar adás nyilvános tévéfelvételnek szán, újságírók kérdéseire Markó Béla és Kincses elôd válaszol - egy hónappal a csíkszeredai kongresszus elôtt. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak! (Cseke Gábor)

Telefonvonal gyermekeknek

(E-mailen) – Április 20-tól Oblió néven kimondottan csak a gyerekek számára fenntartott telefonvonalat indít Marosvásárhelyen a Gyermekek Jogait Védô Megyei Igazgatóság. Céljáról a szakemberek úgy nyilatkoznak, hogy elsôsorban olyan fórum lesz, ahol a gyerekek, ha megbántottnak, szidottnak, megvertnek, kihasználtnak érzik magukat, elmondhatják panaszaikat, s ezzel párhuzamosan törvény által biztosított jogaikkal is megismerkedhetnek. Az elsô idôkben hetente kétszer, kedden és csütörtökön él majd e vonal, melynek "túlsó végén" pszichológusok, szociológusok, szociális dolgozók román és magyar nyelven próbálnak meg segíteni a hozzájuk forduló gyerekeken. E kezdeményezés megvalósítását a Világ Gyermekei romániai szervezete, valamint a Családok Mindörökre nem kormányzati szervezet segítették. (Bögözi Attila)

Országgyûlési küldöttek koszorúztak Nagyváradon

(E-mailen) – Abból az alkalomból, hogy a parlament április 14-én Debrecenben 150 éve fogadta el a Függetlenségi Nyilatkozatot, magyar országgyûlési képviselôk látogattak Nagyváradra. Szacsvay parlamenti jegyzôként egyike volt a dokumentum aláíróinak és ezért a szabadságharc leverése után kivégezték. A nagyváradi eseménnyel szinte egyidôben Debrecenben a református Nagytemplomban kezdôdött meg a magyar Országgyûlés emlékülése. A nagyváradi küldöttség tagjai a T.Ház jegyzôi voltak: Németh Zsolt (Magyar Demokrata Fórum), Molnár Róbert (Független Kisgazda Párt), Világossy Gábor (Szabaddemokrata Szövetség), Kocsis László (Magyar Szocialista Párt), valamint Papp István kormányfôtanácsos-helyettes és Szabó Ottó országgyûlési fôosztályvezetô. A küldöttséghez csatlakozott még Bitay Károly, Magyarország kolozsvári fôkonzulátusának vezetôje, aki Modok Gusztávval, Bihar megye alprefektusával együtt fogadta a határon a delegációt. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei székházában találkoztak a szervezet vezetôivel. A budapesti vendégek kérdésére Rákóczi Lajos parlamenti képviselô válaszolt. A politikusokat leginkább az autonómia kérdése érdekelte, valamint, hogy várható-e a jövôben valami változás az RMDSZ politikájában. A kötetlen beszélgetést követôen a részvevôk megkoszorúzták Szacsvay-szobrát. A koszorúzást követôen a T.Ház küldöttei a római katolikus püspökségre látogattak. (Józsa Tímea)

150 éves a Brassói Lapok

(Helyben) – Az egész magyar sajtóban egyedülálló, hogy egy élô újság 150 éves múltra tekintsen vissza. A Brassói Lapokkal április 16-án valami ilyesmi történt, ugyanis idôszakonkénti kényszerpihenôi ellenére mindig volt ereje az újrainduláshoz és a megteremtett hagyomány tovább építéséhez. A mai Brassó megyei hetilap minden szerkesztôjét és olvasóját kollegiális szeretettel üdvözöljük. (RMSZ)

A Román Televízió április 19-21-i magyar adásairól

(E-mailen) – Hétfôn, április 19-én a magyar adás a szokásos Heti Krónikával kezdôdik. 1999. február 15-én a bukaresti törvényszék elítélte azokat, akik megölték Aurel Agache milicista tisztet 1989. december 22-én, Kézdivásárhelyen- errôl készített riportot Balázs János. Ezután kisjátékfilmet láthatnak Lassú vírus címmel, amely Ágoston Vilmos hasonló címû regényének a feldolgozása. Témája a félelem. Rendezte: Bartha Ágnes. Április 5-e és 12-e között rendezték meg Hollandiában a C. csoportos jégkorong világbajnokságot. A román válogatott piros- sárga-kék mezében 10 Hargita megyei sportoló is jégre lépett-Becze Zoltán tudósítását láthatják. * Kedden, április 20-án a Kulturális Eseménynapló után a Históriánk egy újabb része jelentkezik, amely a XVII. századi magyar mûvelôdési életrôl szól. Az oktatómûsor szerkesztôje Meltzer Éva. 100 évvel ezelôtt, április 16-án jelent meg a Brassói lap, a mai Brassói lapok elôdje- Balázs János összeállítását láthatják. * Szerdán, április 21-én a múlt héten megkezdett A rózsa vére címû játékfilm II. részét vetítjük. Rendezôje: Zsigmond Dezsô. (Az adás szerkesztôi)

Körúton a Felvidéken

(E-mailen) – Április 17-én ötnapos szlovákiai útra indul Patrubány Miklós, a VET elnöke, a Csemadok és a Magyar Koalíció Pártjának meghívására. Az út során Patrubány Miklós Csáky Pállal, Szlovákia miniszterelnök- helyettesével közösen megnyitja az 1848-49-i szabadságharcnak emléket állító Tavaszi Hadjárat rendezvénysorozatot és részt vesz Erdélyi Géza református püspök lelkészi beiktatásán. Felvidéki tartózkodása idején a VET elnöke találkozik a szlovákiai közélet és politikum jeles személyiségeivel, közöttük Rudolf Schuster államelnök-jelölttel, és megkoszorúzza az Alvincen született Pongrácz Szent István kassai emlékhelyét. (A VET Sajtószolgálata)

Politikai megoldásra van szükség

(Interneten) – Charles Gati amerikai külpolitikai szakértô, a washingtoni külügyminisztérium volt fômunkatársa telefonon nyilatkozott a budapesti Népszavának a dálszláv légicsapás kilátásaival kapcsolatosan. Ebbôl idézünk. * - Mindenképpen szükségszerû volt fellépni, figyelembe véve azt, amit Milosevics évek óta tesz. Ezeket a galád tetteket sem Európa, sem az Egyesült Államok nem nézhette tétlenül. Más kérdés, hogy a NATO-akció katonai részét kellôképpen elôkészítették-e, hogy számítottak-e Szerbia és Milosevics válaszlépéseire... Washingtonban, s az európai fôvárosokban is alaposan végiggondolták azt, hogy valamit tenni kell, de nem vették figyelembe a szerbek sértett büszkeségét. Elvégre a szerbek annyit veszítettek ahhoz a helyzethez képest, amit a régi Jugoszláviában élveztek. Egyszerûen nem tudják tudomásul venni, hogy a nyugati világ már nem hajlandó elfogadni tetteiket. Két dologgal nem számolt a Nyugat: az egyik, hogy ennyire felgyorsulnak a deportálások Koszovóban. A másik, hogy a szerb nép, amelynek egy része Milosevicset valaha nem nagyon kedvelte, most, a NATO háborúja miatt lelkesen támogatja a hatalmon lévô kormányt... (Amerikában) Van egy csekély, jelentéktelen kisebbség, amely nem kívánja, hogy az Egyesült Államok komoly szerepet vállaljon a világpolitikában és ellenzi az egész beavatkozást. Természetesen ezeknek az erôknek vannak hallgatólagos támogatóik is, és ha a háború rosszul megy, veszteségekkel jár, akkor majd azt fogják mondani, hogy lám-lám, Clinton és a NATO ezt az egészet elrontotta. Jelenleg azonban az amerikai közvélemény 60-65 százaléka helyesli a NATO szerepvállalását. Ez itt igen magas támogatottságnak számít... Meggyôzôdésem, hogy a légicsapások hatása olyan pusztító, hogy a szerbek képtelenek bevetni a légierejüket, a tankjaikat, s talán már a gyalogságot sem. Nincsenek tartalékaik, s teljesen elszigetelôdtek. Lényegében nincs olyan európai ország, talán Fehéroroszországot és Oroszországot kivéve, amely támogatja ôket... Azt nem tudom, hogy gyorsan sikerül-e lezárni a konfliktust, de biztató, hogy folyik a politikai kompromisszumkeresés. Amíg Oroszországban a józan ész diktál, addig a nyugati kapcsolatok mégiscsak többet számítanak Moszkvának, mint egy fasiszta diktátor a Balkánon. Az orosz belpolitikában jól kihasználható, hogy a NATO ENSZ- határozat nélkül beavatkozott egy ország belügyeibe. Ezt egyébként én a magam részérôl helyeslem, bár elismerem, hogy jogilag kifogásolható... Megítélésem szerint, ha szárazföldi erôt küldenek Koszovóba, az egy belgrádi kormány beleegyezésével történik majd. (A Népszava nyomán)

Heti Hírmondó Martonyi Jánossal

(Mûholdon) – A Jugoszlávia elleni NATO-csapás kapcsán Martonyi János külügyminiszter lesz a vendég a Duna Televízió Heti Hírmondó címû mûsorának vasárnap esti adásában. A mûsor egyebek mellett a következô kérdésekre keres választ: Lesz-e szárazföldi beavatkozás?, Szövetségi kötelezettségeink, a NATO iránti lojalitásunk elôbbrevaló-e a vajdasági magyarok iránt érzett szolidaritásnál?, A NATO-tagság emel-e új válaszfalakat Magyarország és a határon túli magyarság kapcsolataiban?, Koszovó egy epizód-e csupán a világpolitikában, vagy egy konfrontatív új világrend nyitánya? Az adás szerkesztô- mûsorvezetôje Csáky Zoltán. (MTI)

Román-magyar iskola-összevonás Eleken

(Mûholdon) – A Békés megyei Elek képviselô-testületének döntése értelmében elképzelhetô, hogy az új tanévtôl összevonják a település magyar iskolájával a román általános iskolát - nyilatkozta csütörtökön Kreszta Traján, a magyarországi román önkormányzati szövetség elnöke, hangsúlyozva, hogy mindent megtesznek azért, hogy megmaradjon az eleki román iskola. Szerinte az egész érintett tiszántúli térségre jellemzô, hogy a kisebbségi iskolák fenntartására olyan önkormányzatok kényszerülnek, amelyek gazdaságilag hátrányos helyzetû, iparilag fejletlen települések élén állnak. Kreszta Tarján az általa legjobban ismert battonyai helyzetet hozta példának: a kisvárosban román és szerb iskola is mûködik, s a pénzszûkében szenvedô városnak tanintézetenként 10-10 millió forinttal kell megtoldania az állami támogatást. Megoldásnak az elnök a hatékonyabb érdekképviselet megteremtését tartja, de megjegyezte: az általa vezetett (az ideiglenesen megszûnt országos román önkormányzatot pótolni igyekvô) szövetség pénzügyi helyzete is bizonytalan, s csak abban reménykedhetnek, hogy a kormányzattól megkapják az ígért támogatást. Elek román általános iskolájába különben 59, magyar általános iskolájába pedig 540 diák jár. A 25 millió forint forráshiánnyal küszködô város képtelen az önálló kisebbségi iskola fenntartásához szükséges évi 17 millió forintot elôteremteni. Ezért, ha valaki nem nyújt ismét mentôövet - 1996-hoz hasonlóan, amikor már fölmerült a tanintézet megszüntetése -, valóban arra kényszerülhet a város, hogy a román általános iskolát összevonja a magyar iskolával. (Az MTI nyomán)

* Április 15-16 * Fôvárosi lapok, hírügynökségek nyomán: Kerülôutakon megindult a bankóprés: a Nemzeti Bank pénzt nyom a költségvetési hiány fedezésére (Adevarul). * Radu Vasile Izraelbe utazott orvosi kivizsgálásra (Mediafax). * Emil Constantinescu elnök aggódik népszerûsége katasztrófális hanyatlása miatt (Adevarul). * A mangáliai ménteleprôl eltûnt egy 70 ezer dollárt érô fajmén (Adevarul). * Meglehet, hogy azok a nyugdíjasok, akik nem használják fel kedvezményes vasúti jegyeiket, pénzt kapnak értük (Rompres). * Markó Béla realimusra szólítja fel a koalíciós partnereket, akik nem akarnak hinni szemüknek, azaz a közvéleménykutatások eredményeinek (Adevarul). * A Kvaerner konszern eladná a bukaresti nehézgép- gyárat, de az ÁVA-val kötött szerzôdés értelmében öt évig ezt nem teheti meg (Mediadax). * A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt szombaton a bukaresti operettszínházban kettészakad (National). * Egy F15-ös NATO-gép póttartályai román területre estek a határtól 1,5 kilométerre, ahol felrobbantak (National). * A "brassói csoport" kemény ütéseket mért Remus Oprisra, akit a parasztpárt megújhodása akadályának tekint (Transilvania jurnal). * A hétfôi általános sztrájk nem lesz általános, mert sok szakszervezeti tag a koszovói események miatt nem kér belôle (Transilvania jurnal). * A galaci Sidex az esztendô eleje óta 200 milliárd lej veszteséget könyvelt el, négyszer többet, mint tavaly egész évben (Ziua). * A Radu Vasile vezette kormány egyéves évfordulóját ünnepli, de nem valami meggyôzô mérleggel (Curentul). * A szenátusnak nem kell országos korrupcióellenes bizottság, aminek ötletét leszavazta (Dimineata). * Ion Iliescu találkozni készül a román-szerb baráti liga képviselôivel (Dimineata). * A nyugati sajtó nem egyéb, mint a NATO Pravdája - véli Ion Cristoiu, a Cotidianul igazgatója. * Emil Constantinescu a Polgári Szövetség segítségét kérte népszerûsége helyreállítása érdekében (Cotidianul). * A köztisztviselôk kizárólag a román nyelvet fogják használni - döntötte el a képviselôház, amely elvetette az anyanyelvhasználat jogát azokban a helységekben, ahol 20 százalék feletti a kisebbség (Cotidianul). * A pénzügyôrség adatai szerint az elsô évnegyedben 424 milliárd lejjel verték át az állami költségvetést (Cronica Romana). * Az RMDSZ a koalíció helyében hamut szór saját fejére (Cronica Romana). * A napfogyatkozásra még várni kell, a lejére már nem. 1 USD = 14 817 lej, 1 Euró = 15 999 lej, 1 DM = 8180 lej, 1 g arany = 133 981 lej (ápr. 15). *

Hosszú évtizedekig Jugoszlávia a szabad világ kapuját jelentette a bánságiak számára. Onnan érkeztek hazánkba az elsô amerikai farmernadrágok (hogy Tatulici-ot idézzem) és Ceausescu börtönébôl életüket kockáztatva Jugoszlávián keresztül emigráltak a civilizált, jobb életet álmodó fiatalok.
A bánsági magyarság számára a szomszédos Vajdaság valóságos földi paradicsomnak tûnt: nemcsak az életszínvonalbeli különbség miatt, hanem elsôsorban azért, mert a Vajdaságnak látszólag jól mûködô autonómiája volt, az ottélô magyarságnak nemcsak iskolái, újságjai, színháza, hanem rádióadói és televíziós mûsorai voltak, jóval nagyobb lehetôségekkel, mint a hazaiak. Szabadkaiakkal beszélgettem: azt mondták, az anyaországbelikkel sem cserélnének semmi pénzért. Ki gondolta volna akkor, hogy tíz év múlva vajdasági menekültek fognak érkezni Temes megyébe? Ez volt az az idôszak, amikor a bánságiak többet nézték a belgrádi és az újvidéki televíziót, többet hallgatták a határon túli URH rádióállomásokat, mint a hazaiakat, és a nyugat iránti nyitottságunk jelentôs mértékben a jugoszláviai médiák hatásának volt köszönhetô.
Az elsô furcsa jelzések a nyolcvanas évek végén, elsôsorban 1989 elején érkeztek a határ túloldaláról: a szerb hatóságok egyre gyakrabban visszazsuppolták a romániai menekülteket, Belgrádban és Újvidéken százezres nagygyûléseket szerveztek "a Koszovóból elûzött szerbekkel való szolidaritás" jeléül, majd megszüntették a Vajdaság és Koszovó autonómiáját. A szerb televízióban a cirill betûk váltották fel az évtizedek óta használt "nyugatos" írásjeleket, egyre kevesebb lett a magyar nyelvû mûsor.
Akkor is, most is sokat beszélgettem errôl szerb ismerôseimmel: arra voltam kíváncsi, miért jó az a szerbeknek, ha a koszovóiak és a vajdaságiak elveszítik autonómiájukat? Amellett, hogy történelmi érveket sorakoztattak, amelyekhez itthon is hozzászoktunk – akkor még nem volt szó Koszovó elszakadásáról –, azt magyarázták, hogy a jugoszláv tagköztárssaságok és autonómiák hasznot húztak a szövetségi államból, de nem voltak hajlandóak azt anyagilag támogatni, túl sokba került a regionális önkormányzatok fenntartása, pedig a szerbek mennyit fektettek be Koszovóban stb. nem voltak kézzel fogható indokok. Érzékeltem, hogy Koszovó inkább érzelmi kérdés a szerbek számára, egyfajta Erdély, amirôl semmilyen formában nem akarnak lemondani. Ez így volt tíz évvel ezelôtt is, amikor a bajok elkezdôdtek és ma is így van.
A bombázások elôestéjén beszélgettem Miskovics Szrboljubbal, a temesvári NASA REC, az egyetlen romániai szerb újság fôszerkesztôjével. Jóslata sajnos bevált: a szerbek nem fogják aláírni a békeszerzôdést. Szerinte nem is írhatják alá, mert abban az áll, hogy három hónap alatt vonják ki teljes hadseregüket Koszovóból, csak 1200 katonát és 1500 rendôrt állomásoztathatnak, ezzel szemben az UCK megmaradhat és 26 000 külföldi katona vonulhat be. "Ez egyenlô a kapitulációval, és azt nemhogy Milosevics, de egyetlen szerb elnök sem írhatja alá. Jugoszlávia nem kapitulálhat, ez az alkotmányban is benne van. Az utolsó emberig harcolunk, de nem adjuk fel!" Szerb újságíró kollégám ezután kísérteteies módon megjósolta a késôbbi fejleményeket: a NATO lebombázza Jugoszláviát, repülôtereket, vasútakat, katonai létesítményeket tesz a földdel egyenlôvé. De mi lesz azután? Hogyan oldja meg a szárzaföldön a további lépéseket? Most valahol itt tartunk…
Miskovics úr nincsen egyedül a véleményével: a bánsági szerbek – és úgy tûnik, a világon bárhol élô szerbek – döntô többsége így gondolkodik. A világ, sajnos, egy újabb Palesztinával, több évszázad alatt felgyülemlett elôítélet-halmazzal, feloldhatatlan ellentéttel találta magát szemben. Mert az albánoknak legalább annyi joguk van – ezt Miskovics úr is elismerte – Koszovó autonómiáját, sôt, elszakadását követelni.

PATAKI ZOLTÁN

Március idusán, a szabadságharc évfordulós ünnepségén került szóba Diósadon: kopjafát kellene emelni Ady Endre emlékének. Idén volt halála nyolcvanadik évfordulója, azt az alkalmat már lekésték, ám nem feltételnül csak évfordulókon illik emlékezni. Miért éppen Diósadon, a templomkertben, ahol Bem segédtisztjének sírköve és a két vilgáháború elesettjeinek emléktáblái tekinthetôk meg? A választ az idôk távlatából a nagy költôtôl kaphatjuk meg. Zilahi gimnazista korában értesült tanárától, a monográfiaíró Petri Mórtól ôsi családja származásáról. Az Érdekes Újságban 1913-ban megjelent Önélletrajz II. címû írásában olvasható: "Az apám, Ady Lôrinc, a belsô Szilágyságból, Lompértrôl került ide, mikor édesanyámat, az egykori érmindszenti református papnak korán elárvult leányát, akit egy falusi kisbirtokos nagybácsi fogadott föl, feleségül vette. Az anyám családja ôsi protestáns papi család, miként erdélyi kálvinista papleány, Visky-leány volt apai nagyanyám, – nagyapám, Ady Dániel pedig a Wesselényiek számtartója s lompérti földbirtokos. Az Ady család egyébként – bár ez se fontos – a Szilágyság egyik lerégibb családja, ôsi fészke Od. Ad, késôbb Diósad s a terjedelmes Gut-Kelet nemzetségbôl való."
Kötelessége tehát az ôsi fészeknek, hogy leghíresebb onnan elszármazott személyiségének állítson egy kopjafával emléket. A terv lelkes támogatója, ösztönzôje a Kalotaszegi származású, Zilahon tanító Kovács Kuruc János. Hozzáértô mesteremberrel járta fel a diósadi temetôt, hogy a hagyományos tövisháti kopjafákat tanulmányozza, arra kerülne a költô bronzplakettje. Csakhát mifelénk minden terv azon áll vagy bukik: lesz vagy sem az ügynek anyagi támogatója? Diósad szegény falu, sôt öregedô falu, a helybeliek szép tervébôl nem lesz semmi, ha alapítványok, cégek, netán a faluból elszármazott, máshol élôk nem segítik a tervet kivitelezni. Egy dolog biztos: augusztus elsején a kalotaszegi Nyárszón állítanak emléktáblát, ahhoz az adomány részben a Zilahon élô Kovács Kuruc Jánostól származik. Lompérton is tervet szônek, talán lesz valami belôle. Nem sok jel utal jelenleg a szilágysági településeken arra, hogy Ady ôsei valaha itt éltek, pedig a költô Zilahot vallotta életútjában meghatározónak, elindítónak. Zilahon végre utca viseli a költô nevét. Születése nyolcvanadik évfordulóján az akkor róla elnevezett középiskola elôtt avatták fel a Balaskó Nándor készítette Ady-mellszobrot. A kraszna utcának nevezett egyik fontos utcán a 45. szám alatt ugyanakkor állítottak kétnyelvû emléktáblát, megjelölve a portát, ahol diákévei alatt lakott. Szép lenne, ha halála után nyolcvan évvel valóra válna az a másik terv, hogy annak a háznak a falán bronzplakettet helyezzenek el. Ady emlékére mindez a legkevesebb, amit a "hálás utókor" megtehet.

FEJÉR LÁSZLÓ

Az Aradi Alma Mater Alapítvány egyik legfontosabb célkitûzése a nemrég visszaszerzett bentlakás épülete renovlásának és otthonossátételének támogatása. A munkálatok összértéke a jelenlegi árak mellett megközelíti az ötmilliárd lejt, és ennyi pénzt még a város sem tudna elôtermeteni, nemhogy az Arad megyei magyarság. Mindezek ellenére itt az alkalom bebizonyítani, hogy a közösség érdekében anyanyelvi oktatásunk fejlesztése céljából egyszóval gyermekeink jövôjéért tudunk és akarunk is tenni valamit. Az Alma Mater Alapítványnak vannak külföldi lelkes támogatói, de nem lenne szép dolog, hogy csak külföldre szakadt aradi véndiákok nyúljanak zsebük mélyére, ahhoz, hogy az egykoron elôdeink által épített kollégium újra használható legyen. Az Alma Mater Kuratóriumának remek ötlete támadt és Kollégiumi Szelvényeket készített 100 000, 500 000 illetve 1 000 000 lejes címletekben, és ezeket azok fogják kapni, akik a fenti összegek valamelyikének erejéig adományozni tudnak az épület rendbehozására. Ezekkel elôsorban a vállalkozóréteget célozták meg, de a kispénzû nyugdíjasoknak, bérbôl és fizetésbôl élôknek sem lehet sok egy 10 000 lej-es névértékû képeslap a kollégiumról, sôt, szerintem minden Arad megyei magyar tanuló megengedhetne ennyit magának évi zsebpénzébôl. A diákok persze másképp is segíthetnek, hisz az épületben több tonnányi szemét, kidobnivaló kacat gyûlt össze az évek során, amit sürgôsen el kell távolítani. A mellékhelyiségek rendbetétele az elsô lépés, ám ehhez is rengeteg pénz kell. Áldozatvállalás és összefogás nélkül nincs elôrelépés, ezzel tisztában kell lennünk valamennyiünknek.

PÉTERSZABÓ ILONA

Ez a változás leginkább a tanárok reagálásán mérhetô le. Különösen az idôsebbek – állandóan megsértôdtek. Zavarta ôket valami. Az, aminek csak örülni lehetett. Hogy az ODIF – az Országos Diákszínjátszó Fesztivál – keretében a diákok nem leckét, betanult szöveget mondtak, nem az irodalomtörténet órát folytatták "más körülmények között", hanem valami egyébbel próbálkoztak. Átszûrtek magukon néhány kérdést; és a válasz, amire bukkantak, vagy amit sejteni vélnek, némiképp, sôt egészében elüt attól, amit az iskolában hallanak, amit nekik tanítanak. Olykor hideglelést lehet kapni tôle... Finom mûszerré vált ez a fesztivál: jövendôbeli rezgések szeizmográfjává.
Az egyik székelyudvarhelyi csoport, a Vitéz Lelkek egy Hernádi-novella alapján azon elmélkedett, hogy ki a hôs és ki az áldozat. A stréber? – aki a fronton is a kivégzôcsoportba kerül. Vagy a saját belátása, lelkismerete szerint cselekvô? – akit ugyancsak viszontlátunk a fronton, a kivégzendôk között. Irányítójuk, Szász M. Mária a drámapedagógia módszerével dolgozott: a szereplôk írták a szövegkönyvet. A novellából valami furcsa, esetleges szerkezetû epikusdráma lett. Eleinte borzalmasan hasonlított egy múltbeli mûfajra: a hangos faliújság tisztét betöltô agitációs brigádra. Aztán, ahogy "bemelegedtek", tisztult a kép. Megmutatták: világunk teli van szent hazugságokkal. Ezeket hagyjuk örökbe, ez a mai felnôtt ajándéka... A jószándékkal táplált hamis eszmények. S mindaz, amit ráépítettünk.
A diákok munkái érdekeltek. Ezért, számomra legalábbis, szimpatikusabbak az ilyen produkciók, mint a nagy nevek és nagy mûvek kínkeserves elôvezetése. Jó, hogy Madách, Dürrenmatt, Peter Weiss, Mrozek is bejött a képbe; de még jobb, hogy az enyediek, a nagykárolyiak, a sepsiszentgyörgyiek és a kovásznaiak, akárcsak az udvarhelyiek, maguk írtak szöveget elôadásukhoz. Mondhatni, kezd gyakorlattá válni a drámaírás. A diákszínjátszó rájött valamire: saját szövegével könnyebben boldogul. Természetesen, ha az a szöveg valóban színpadra való. A saját szövege csiszolható, helyzethez, szereplôhöz idomítható – míg a klasszikus mûhöz neki, a színjátszónak, a botcsinálta színmûvésznek kell idomulnia, felnônie stb. S ez erejét fölülmúló feladat. Csak kivételes esetben oldhatja meg. Ami ilyen esetben valóban sikerülhet: egy saját olvasat készítése és eljátszása. Azé, amit a diák meglát, felfedez és mint saját leleményét el is képes játszani a nagy mûbôl! Így próbálták elôadni Az ember tragédiáját hajdan a sepsiszentgyörgyi diákszínjátszók, és részben sikerült is... A mostani próbálkozásokat nem minôsíthetjük ilyennek. A brassóiak úgy próbálták közelebb hozni lehetôségeikhez a célt, hogy a Tragédiából csupán egyetlen képet játszottak el: a Londoni színt. Úgy gondolták: a sok rövid szerep kevesebb terhet ró egy-egy szereplôre, nyugodtan haladhatnak a profik nyomdokain. Elfelejtették, hogy ezek a rövid szerepek rendkívül markáns egyéniségeket, nagy epizódistákat követelnek. Amikor e sorokat írom, néhány nappal az elôadás után, már nem tudok felidézni egyetlen arcot sem közülük. Csak rendezôi megoldásokat látok: a Bálint Ferenc tanár úr által saját kezûleg színpadra cipelt libikókát, ami kiváló eszköz lett volna a madáchi gondolat kivetítésére, miszerint az emberi nem "fejlôdésének" ebben a stádiumában az örökös kavargás, bizonytalanság, a ma fent, holnap alant állapot jellemzô. Kár, hogy a libikókát inkább csak bevezetésként, kezdeti eligazításként mûködtették. Pedig ezt az eszközt végig használhatták volna... Az árnyjátékkal már következetesebbek voltak. Két, nyílt színen nehezen megoldható jelenetben is használták: a csábításkor és az akasztáskor. Jó megoldás volt, ma is hallom azt az emberi ajkakról származó fájdalmas szirénahangot, mely a szín tragikus kifejlését vetítette elô. Feltûnt, hogy Lucifert nô játssza, de nem tudtam megfejteni, hogy miért? Ez a "húzás" felfedezésnek már ócska... Tehát: az idézett megoldások zöme kívülrôl bevitt játék, szimbólum, nem szerves, belsô építkezés eredménye. Illetve, nem vált szervessé.
Számomra sokkal izgalmasabb volt a brassói diákszínjátszók másik elôadása: A nyílt tengeren. Azért volt izgalmas, mert alig egy héttel korábban láttam ezt a Mrozek-darabot eredeti felállításban – vagyis férfi színészekkel; a brassói diákszínjátszók elôadásán viszont három lány játszotta a fôszerepeket. A kövért, a fônököt alakító Bálint Ágnes igazi, mai sikeres üzletasszony volt, aki mosolyogva, sikkesen nyeletett le társaival minden gazságot. Feltûnt, hogy a fiatal soványt játszó Budai Klára Ágnes behunyt szemmel mondja életmentô(nek szánt) szónoklatát. És találó ez a megoldás: negatív szónoklatról van szó, amellyel (a megevésre való) alkalmatlanságot kell bizonyítania. A szolgalelkû, örökké a fônök védelmét keresô harmadik pedig Vencz Csilla elôvezetésében olyan volt, mint egy gazdájához törleszkedô háztartási alkalmazott. Tehát a három lány megkereste a három férfiszerep nôi megfelelôit – átültetést végzett. Többek között ettôl lett színpadi jelenlétük más minôségû, mint a Londoni színben. S érdekes, egységes elôadás született. Itt is volt egy jó rendezôi ötlet: a tengeren lebegô, imbolygó tutajt minden lépésre elmozduló, egyensúlyozást kívánó, traktorbelsôre helyezett deszkapadlóval "jelenítették meg". És ez végig mûködött! – az egész elôadás alatt. Tényleges megoldásnak bizonyult...
Merem állítani, hogy a székelykeresztúriak Mockinpott-elôadása jobb volt, mint amilyennek látszott. Egy színpadi pódium ide-oda tologatása miatt, a nehézkes színváltások következtében állandóan megszakadt, mérhetetlenül hosszúra nyúlt. Pedig milyen jó lett volna a mûszaki tökéletlenkedés helyett inkább arra figyelnünk, hogy az ártatlanul letartóztatott Mockinpott urat a fogdában úgy tartják, mint a disznót, spárgával megkötözött lábbal... Hogy igazi kinagyított képek, jelenetzáró tablók voltak a "Miserere"-k. A három, ugyanolyan idióta szöveget nyomó miniszter egyetlen vörös takaró alatt mozgott. A Jóisten gyárigazgató képben jelent meg a testileg- lelkileg leromlott, munkanélküli Mockinpott elôtt stb. Mindebbôl a jó anyagból más elôadást lehetett volna szabni, ha a keresztúri diákok egész egyszerûen túlteszik magukat a nagyszínházi szabvány teljesítése okozta gondokon. S azt mondják: félre minden szabvánnyal! Itt vagyunk mi, s Mockinpott-tot játsszuk nektek, akár csupasz deszkán is...
Visszatérve kedvenceimre, a pontosan fölismert és maradéktalanul megoldott feladat iskolapéldája a székelyudvarhelyiek Kis ködmöne. Egy népmesébôl faragtak maguknak színdarabot – s elôadást! – úgy, hogy félmondatokban beszéltek; mint akik mindent tudnak és ... semmit sem értenek. És eljutottak ezzel a népi abszurdig. Mert mindenki tudja, hogy a magas polcra helyezett köcsög leeshet; de ezért naphosszat egyebet sem csinálni, mint a polc alatt ülni, és rimánkodni... Kell a házban a napvilág, de azt vederrel hordani be... vagy szûrôkanállal a vizet... És kötéllel húzni föl a borjút, hogy legeljen a háztetôn? Mindez csak addig tréfa, amíg annak tekintjük. De ha azt látjuk, hogy értelmes emberek belelovalják magukat, s rögeszmék szerint kezdenek élni! Nahát akkor olyanok lesznek mint az udvarhelyi diákok a Kisködmönben. S jó, hogyha csak olyanok!
És az enyediek minden tekintetben – szöveg, rendezés, elôadás – saját diákprodukciója! Sokan húzták az orrukat – folklórrá vált gegeket, poénokat stb. látnak viszont a Szakács Bálint végzôs diák által írt, rendezett s fôszereplôként játszott szövegben, A smucig családban. Igen ám, de nem veszik észre, hogy ezek az átvett – folklorizált – elemek csupán a betûk és a szavak tisztét töltik be; vagyis olyan dolgok, amiket elkerülhetetlenül használni kell, amennyiben szöveget készítünk, ki akarjuk magunkat fejezni egy bizonyos nyelven. Például a privatizáltak, az újgazdagok nyelvén... akikrôl ez a darab és elôadás szól. És ilyen szempontból minden szerep, minden helyzet és minden elôttünk kirajzolódó viszony hiteles! Hogy ez nem szép? Hogy bosszant bennünket a diákok leleplezô pimaszsága, keresetlensége? Hát ezért nem rájuk kell vetni az elsô követ... És megtudtuk: Enyeden újabb ôsbemutató készül. Ezúttal Kôrösi Csoma Sándorról fog elmondani Szász Attila enyedi diák valamit, ami fölfedezett. S történik mindez azután, hogy éveken át hallgattak az enyedi diákszínjátszók. Hát nem érdekes?
És a szilágycsehieknél is elindult valami. A mûvelôdési ház diákcsoportja elôadott egy olyan darabot – Jancsó Miklós Játék a halállal címû abszurd komédiáját -, aminek láttán kedvet kaptak hozzá a felnôttek is. Mert a darab annyira meghökkentô, olyan komiszul rólunk szól, akik már nem is vesszük észre, hogy beszédünk alapvetôen, velejéig cinikus. S ez a beszéd nem véletlenül ilyen: tetteink megnevezése, rögzítése, mozgatóinak jellemzése. A férj az újságban a gyászjelentések között saját nevét olvassa. "Nagyszerû! – harap rá a tömbházi unalomban élô asszony. – Eljátsszuk, hogy halott vagy." "Lesz egy szép emlékünk! – licitál a férfi. – Tartunk egy gyászéjszakát." (!) S jóformán még ott ül képünkön a vigyor, amikor a gyász valóságossá válik: a nô szórakozásában eljut addig a pontig, hogy rázárja férjére a koporsó fedelét. Aztán "deus ex machína", a férfi mégsem fullad meg ... bár megvan hozzá minden lehetôsége. Sôt, ahhoz van meg minden lehetôsége! A diákok tehát kincsre bukkantak; egy shakespeare-i értelemben vett tükörre. Hálásak lehetünk nekik ezért.
Ugyanez a lényeg a sepsiszentgyörgyiek esetében is. Maira fordítottak egy mesét, amely arról szól, hogy az ország éhezik és a királynak nincs szava. A közvetítôk kezén semmivé válik a marék liszt. A színjátszók az elôadás végén hátrahagynak meguk helyett egy-egy sivító, riasztó csergôórát; a távozók pedig akasztott emberbe ütköznek a kijáratnál; s ha jól értettem, nem mehetnek addig ki, amíg le nem szedik a kötélrôl... Kemény expresszionista játékok – kemény idôkhöz illôk. S a kovásznaiak elôadása is, amellyel elnyerték a nagydíjat, a minket körülvevô cinizmus és erôszak végtelenig ragozása. Kiválóan alkalmasak ehhez Örkény Egyperces novellái. Ilyen bejelentéseket hallunk: "Részeg halottakat nem szolgálunk ki!" És a saját rögeszméitôl megrészegült élôket?! Ôket igen? Ôket itatják s ... etetik nap mind nap?
A jó tanuló hallgat. A diák kérdez. Tudni akar, számonkér. És egyre inkább birtokába veszi az ODIF-et. Neki drukkolunk.

ZSEHRÁNSZKY ISTVÁN

Eredetileg röviden kívántam reagálni a Gyergyói Kisújság március 30-i számában Burjánzik a pártatlanság felcímmel megjelent, értelmetlenül személyeskedô és vádaskodó írásra, amely válaszaiban összekever egy olvasói levelet Lakhelyük a díszlet c. RMSZ-tudósításommal, bár a kettônek egymáshoz semmi köze nincs – de miután Balázs Katalin újraközölte cikkét az RMSZ-ben, kénytelen vagyok bizonyos dolgokat pontosítani. Elsôként: Újraközlés esetén illik megjelölni az írás eredeti közlési helyét és idejét, fôleg, ha társítanak a cikkhez egy olyan, Kisújsághoz címzett olvasói levelet, amelyhez sem tudósításomnak, sem a RMSZ szerkesztôségének nincs köze, mert úgy tálalva, ahogyan megjelent, igencsak dilemma elé állíthatja az RMSZ-olvasót.
Másodsorban: a Mrozek-darab gyergyói bemutatójának minôsítése kapcsán fölvetett mûvi kérdéseimnek semmilyen közül nincs ahhoz, hogy ki tervezte a díszletet, mint ahogy a rokoni kapcsolat sem esztétikai kategória, és bizonyára az olvasónak is tanulságosabb lett volna, ha a Kisújság személyeskedés helyett inkább mûvi szempontokkal cáfol. Furcsa nézôpont, hogy egy Figura-produkciót méltató írás sértené a Figura Színházat, s még furcsább állítás, hogy én férjem sérelmeinek "megbosszúlására" használnám a sajtót "sorozatosan" megjelenô "rosszmájú" írásaimban, amit a Kisújság aligha tudna egyetlen példával is igazolni. A Mrozek-darab plakátja és mûsorfüzete tervezése kapcsán megesett Kisújság–Figura konfliktust tényként közöltem, és bárki lett volna alanya, ugyanúgy írom meg, mert szerintem egy közérdekû mûvészi munkában egy kisváros intézményeinek segíteniük kellene egymást.
Az egyetlen dolgot, ami a cikkbôl érdemben érint, hogy Szabó Tibor színházigazgatóval szóban tisztáztam, és érvemmel egyetértett: Lakhelyük a díszlet c. tudósításommal azért nem tudtam megvárni betegségbôl való felépülését, hogy a stúdiószínházak nagyváradi fesztiválja elôtt megjelenhessen. A sietség nem volt hiába: a Mrozek- darabot mind Nagyváradon, mind pedig Nagyszalontán zsúfolt nézôtér elôtt játszották, ami bevételt is jelentett a Figurának, s ha a tengerhez egy cseppet is adott az RMSZ-írás, talán nem volt hiába.
A stúdiószínház Kisújság-cikkben érintett belsô konfliktusaira sem kívántam kitérni, mert úgy gondoltam, nézôre és olvasóra egyaránt kevéssé tartoznak, de ha már a Kisújság az ország elé tárta, álljon itt a teljes kép a két érintett, Szabó Tibor színházigazgató és Bosz-Mészáros Zoltán nyilatkozatai révén, amelyekbôl leszûrheti saját véleményét az olvasó.

GÁL ÉVA EMESE

• A Gyergyói Kisújságban adott nyilatkozatodban megkérdôjelezted a Bocz-Mészáros Zoltán fôiskolai végzettségét?
– Nem megkérdôjeleztem, hanem pontosítottam: ô nem a színmûvészeti fôiskolát, hanem a Gór-Nagy Mária színi tanodáját járta ki. Ez egy magán színmûvészeti iskola, ahová neves tanárokat hívnak meg, élvonalbeli emberek is vállalnak osztályvezetést – viszont egy veszprémi színésztôl származó információim szerint, a magyar állam ezt nem ismeri el a színmûvészeti fôiskolával egyenértékûnek, ami gondot jelent, mert nagyon sok tehetséges ember dolgozik magyarországi színházakban ezzel a végzettséggel.
• Így tálalva egy kicsit mégis más, mint ami a Kisújságban errôl a kérdésrôl megjelent. Ugyanez az újságcikk arra is kitér, hogy a stúdiószínház nem újította meg Bocz- Mészáros Zoltánnal szerzôdését.
– Szerzôdése április 4-én lejárt. Ô írásban kifejtette szerzôdése felújítási szándékát, és erre adott válaszomat bármikor vállalom: Bocz- Mészárosnak sem mûvészi, sem emberi-erkölcsi magatartása nem indokolta, hogy szerzôdését felújítsuk.
• Milyen kifogások merültek föl ellene?
– Megpróbált városi szinten egy másik színházat alapítani. Ezt bizonyítani nem tudom, csak szóban hangzott el. Azt viszont bizonyítani tudom, hogy rágalmazott a polgármesteri hivatalnál és a Megyei Mûvelôdésügyi Felügyelôségnél.
• Mivel rágalmazott?
– Hogy rossz irányba vezetem a színházat. Ô február végén már benyújtotta egyszer felmondását, amit késôbb visszavont, és ennek indoklásaként is valótlan dolgokat állított, mint például, hogy hónapokon keresztül dolgoztatok embereket fizetés nélkül, és itt kitért a súgó személyére, akit állítólag a saját zsebébôl fizetett, ám utólag a színház tagjait kérte, hogy pótolják össze a szükséges összeget. Amikor elkezdôdtek az Emigránsok próbái, én megmondtam, úgy lássanak hozzá, hogy egyáltalán nincs rá költségvetésünk. Súgót eddig a színház soha nem alkalmazott.
• A Mrozek-darab bemutatója kapcsán valóban nem tartottam megfelelônek, hogy a Figura mûvészeti vezetôjeként saját színházad egy produkciójáról negatívan nyilatkozzál a helyi sajtónak, bármi is legyen az elôadásról a véleményed. Ilyen esettel eddig még nem találkoztam.
– Az Emigránsok bemutatóját eredetileg február 12-ére terveztük, s hogy nem ekkor történt meg, szerintem elsôsorban a Mészáros komolytalanságán múlott. Február végén szerettem volna megnézni a próbát. Ehhez szerintem a színház vezetôségének bármikor joga van, hogy eldöntse, folytatható-e, vagy le kell állítani, és egyáltalán megtartható-e a bemutató? Ezt lehetetlenné tették számomra.Végül csak a fôpróbát láthattam és a bemutatót és ottani benyomáson az volt, hogy szövegfelmondás szintjén sem áll a darab. Lehet, hogy az én mûvészi ízlésem és színházi tapasztalatom más irányba vitt, mint Bocz-Mészáros Zoltánt, de az elôadás megítélésében véleményemet mindig vállalni fogom.
• Mi a további sorsa a Mrozek-darabnak? Csíkszeredai ismerôseim érdeklôdtek, hogy lesz-e alkalmuk megtekinteni?
– Sokkal több a szállítási költség, mint amennyi bevételt remélhetünk egy ilyen elôadástól. Egy fesztivál alkalmával természetes, hogy nagyobb az érdeklôdés, de ha nincs fesztivál, igen kis számú a közönség. A történelem kereke csíki elôadása is maximális ráfizetés volt: a 100 személyes nézôtér sem telt meg.

Bocz–Mészáros Zoltán színmûvész

• Ki vagy te, és mi a végzettséged?
– Sokat gondolkodtam azon, hogy egyáltalán érdemes-e válaszolni ennyi hazugságra és rágalomra? Van egy diplomám, ami nem állami fôiskolától származik, hanem egy felvilágosultabb rendszer lehetôségébôl. Mert Magyarországon van egy állami fôiskola és több mint 100 színház, Romániában két magyar nyelvû fôiskola, és hat színház. Amit végeztem, az négyéves fôiskola, a Mensáros László osztályába jártam, tanáraim voltak Koltay Róbert, Pogány Judit, Szurdi Miklós, Szabó István és mások, és rendes színmûvészeti oklevelet kaptunk.
• Hol játszottál mostanig, és miért szerzôdtél a Figurához?
– Utoljára a szolnoki társulatnál voltam, ahol többek között a tavalyi évadban olyan emberek játszottak, mint Garas Dezsô, Törôcsik Mari, Tolnai Klári, Sinkovits Imre. Azért jöttem a Figurához, mert Szabó Tibor azzal kecsegtetett, hogy itt színházat kell csinálnunk, és ehhez a segítségemet kéri. Kezd számomra mind nyilvánvalóbbá válni, hogy A történelem kereké-hez nem volt színészgárda, azért csalogatott ide embereket. Az nem igaz, hogy kilincseltem volna színházaknál, mert nagyon sok színház hívott és igencsak csodálkoztak, amikor végül Gyergyószentmiklósra jöttem, s ebben az is szerepet játszott, hogy vissza akartam térni Erdélybe. Tehát mi A történelem kereké-hez kellettünk, s a fölösleges embereket most szép lassan kirúgja a színház.
• Szabó Tibor nyilatkozata szerint te egy másik színházat akartál létesíteni Gyergyószentmiklóson, és rágalmaztad ôt különbözô fórumoknál.
– Rágalmazásról szó sincs, egyszerûen azt a munkát próbáltam végrehajtani, amelyért ô engem idehívott, hogy valóban nyissunk a közönség felé. Annak idején, amikor errôl beszéltünk, maximálisan egyetértett azzal, hogy elôször produkálnunk kell valamit ahhoz, hogy a színház részére támogatást lehessen szerezni. Ez a színház, sajnos, elrugaszkodott a közönségtôl, és a szakmától is, mert az alternatív produkciók 90 %- nál megkérdôjelezi a sikert, hogy a nézô támogatja-e a színház továbbhaladását. Tehát nyitni kell, a közönségnek játszani, hogy Gyergyónak és környékének saját színháza legyen. A Figura megvan, ôt kell tehát más irányba terelni. Nem igaz, hogy Gyergyószentmiklóson nincs a színház iránt érdeklôdés; vendégelôadások alkalmával, igenis, megtelik a nézôtér, s ugyanilyen érdeklôdés lehetne a Figura-elôadások iránt is. Másrészt nem vagyok olyan tájékozatlan, hogy egy 23 000 lakosú kisvárosban második színházat akarjak létrehozni, ami gazdaságilag lehetetlen és logikátlan is. Én a fentiek szellemében mentem el a mûvelôdésügyi felügyelôséghez érdeklôdni, hogy miért nem lehet megvalósítani azt, amit Szabó Tibor az elején elhatározott, s utólag miért fordult 180 fokot? Nem akartam tehát igazgató lenni, ezt tanúk elôtt hatszor kijelentettem, s nem áskálódtam az igazgató ellen, ami már csak azért is hazugság, mert el sem gondolkodtam azon, hogy ki lehetne helyette igazgató? Nem vívtam tehát pozícióharcot. Azon voltam, hogy az Emigránsokat úgy vigyem színre, ahogyan kell. Ide társuló gondolat: a színháznak az idei évadban két bemutatója volt: A történelem kereke, ami hat elôadást ért meg, és 50 férôhelyes nézôtere nem telt meg minden alkalommal, második bemutatója pedig az Emigránsok. Meg lehet tehát kérdôjelezni, hogy a színházban ki dolgozott, és kijelenthetem, hogy Cseke P. Péter és Bocz–Mészáros Zoltán, igenis dolgoztak. Ahhoz, hogy egy kétszemélyes darabot közel másfél órában be lehessen mutatni, egy hónap nagyon szûkös idô. Eredeti terv szerint a bemutató február 12-én lett volna egy pincében, de a pincét nem lehetett rendbetenni, tehát következett a díszletépítés, és kezdôdött egy másfajta felkészülés, mert a darabot rendezôileg át kellett hangolni egy eredeti helyszínrôl egy stúdióelôadásra. Más színházaknál is gyakran elôfordul, hogy csúszik a premier dátuma. Én nagyon sok produkcióban dolgoztam, és az eseteknek csak kis hányadában volt a bemutató az elôre eltervezett idôpontban.
• A színházigazgató fölrótta, hogy nem engedtétek be a próbákra?
– A rendezônek joga van ahhoz, hogy zárt ajtókkal próbáljon. Cseke P. Péter nagyon tehetséges, felfutó színész, akinek ehhez hasonló szerepe még nem volt, s kinyilvánította: nem szeretné, ha bárki bejönne a próbákra. Másrész t tudtam, hogy az igazgató jelenléte beleszólást jelentene, s erre nem volt szükségem, mert a rendezésrôl kialakult elképzelésem volt, ami úgy érzem, meg valósult. Mûvészi elképzelésem szerint húztam meg, és komponáltam át a darabot, amit próbaidôszakban nehéz lenne elmagyarázni bárkinek, a vitákat elkerülendô, akartam tehát, hogy egészében lássák az eredményt. Az utolsó héten a próbák már nyitottak voltak, ha az igazgató csak a nyilvános fôpróbát látta, azt sajnálom. Ám, azt megkérdôjelezem, hogy szövegpróblémáink lettek volna, hacsak az igazgató nem a nyelvbotlást minôsíti annak, ami elôfordul, fôleg, ha két ember játszik végig egy darabot. Ha pedig nem a nyelvbotlásra gondol, hanem arra, hogy túl szabadnak tûnt a szöveg, akkor, igenis, ez az a másfajta stílus, amellyel túl kívántunk lépni a színházi kereteken, megélni a szöveget, és mennél természetesebben elmondani. Ha ô ezt a fajta természetességet szövegproblémának nézte, akkor meg kell kérdôjeleznem szakmai hozzáállását.
• Melyek a további terveid?
– A fentiek ellenére maradok végzettségem szerinti szakmámban színmûvész, és elsô lépésként folytatni szeretném az Emigránsok- at, lehetôséget keresve turnék megvalósításához. A stúdiószínház következô áldozata, úgy gondolom, Cseke P. Péter lesz, az Emigránsok másik szereplóje, akire tulajdonképpen az egész elôadás épül, s aki már kapott figyelmeztetést igazolatlan hiányzás miatt a színháztól, bár reggel ott kel fel, mert a színházban lakik. Szeretném még megjegyezni, hogy a Romániai Magyar Szónak Burján G. Emillel semmilyen olvasói levelet nem küldtünk, és megdöbbentô volt számomra, hogy Kisújsághoz címzett levelünk a Balázs Katalin válaszával és RMSZ- ben megjelent. Én nagyon jól tudom, hogy a Kisújság célja országos botrány építése, ezért helyi szinten nem válaszoltam cikkére, mert szerintem a Kisújság nem média, s nem tartottam válaszra érdemesnek. Ám hogy a Romániai Magyar Szóban megjelent szerkesztôségi véleményhez Balázs Katalin nem írta oda, hogy ez a Gyergyói Kisújság véleményét tükrözi, nem pedig a Romániai Magyar Szó szerkesztôségének véleményét, ezen csak csodálkozni tudok. És ha lenne még annyi helye az RMSZ-nek, nyilatkozatomhoz csatolnék mintegy összegzésként egy bibliai idézetet Máté könyvébôl, amely így hangzik: "Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybôrben jönnek hozzátok, belülrôl azonban ragadozó farkasok. Gyümölcsükrôl ismeritek föl ôket. Szednek-e tövisekrôl szôlôt, vagy bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tûzre vetnek minden fát, amely jó gyümölcsöt nem terem. Tehát gyümölcsükrôl ismeritek föl ôket".

Lejegyezte: GÁL ÉVA EMESE

Ösztöndíj kutatásra és továbbképzésre

(Kolozsvár) * Az Erdélyi Magyar Ösztöndíjtanács ösztöndíjpályázatot hirdet Magyarországon végzendô doktorandusi (PhD) tanfolyamra, posztgraduális kutatásra / továbbképzésre és másoddiplomás továbbképzésre. A pályázat benyújtási határideje július 15, helye: Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, Szentegyház (Iuliu Maniu) u. 5, III/7. Postacím: EME, 3400 Cluj, C.P. 1-191. Tel./fax: 064-195176. Pályázati ûrlap személyesen vagy postán igényelhetô. (Sipos Gábor titkár)

Vállalkozók, gazdasági szakemberek a kongresszuson

(Szatmárnémeti / sike) * Függetlenül, hogy milyen területen és beosztásban dolgoznak, mérnök és közgazdász alapképzettségû személyek vannak többségben abban a küldöttségben, amely Szatmár megyét képviseli az RMDSZ országos kongresszusán. Ebbe a kategóriába sorolható Riedl Rudolf prefektus, Szabó Károly szenátor, Pécsi Ferenc parlamenti képviselô csak úgy, mint Ilyés Gyula szatmárnémeti alpolgármester, az RMDSZ megyei elnöke, Erdei D. István megyei választmányi tag, nem beszélve Kovács Jenôrôl, a nagykárolyi polgármesterrôl, akit a vállalkozói kategóriába is besorolhatunk. A küldöttség tagja Szilágyi Ferenc nagyvállalkozó, a lapunkból is ismert Silcomprest építkezési és szolgáltató cég tulajdonosa, akit nemrég az RMDSZ városi szervezete a szûkebb vezetésbe is beválasztott. Ott lesz Bekô Tamás mérnök, az egyik jelentôs nagykárolyi cég vezetôje. Több mint feltûnô, hogy a közel 30 tagú delegációban egy szál nô nincs! Jóllehet, az utóbbi közgyûlésen is a megjelentek negyede-harmada nô volt.

Díjazott építôk

(Sepsiszentgyörgy * MÚRE–hírcsere / Háromszék) * Párizsba hívták a napokban a CONSIC Rt. menedzsereit, hogy átvegyék az Európai Ív nevet viselô különdíjat, melyet minôségi munkájukért ítélt oda nekik a Nemzetközi Üzleti Kapcsolatok Képviselete. A díj célja – írja Alfonso Casal elnök – olyan cégek elismerése, kitüntetése, melyek eddigi munkája, üzletpolitikája jelentôs eredményekhez vezetett. Casal elnök úgy ítéli meg, hogy a Consic fennállása óta folyamatosan a minôségi munkára helyezte a fô hangsúlyt, s most e jelentôs díj arra fogja sarkallni a céget, továbbra is e célkitûzésekre összpontosítson, üzletfelei és alkalmazottai érdekében. A kitüntetettek – anyagi okok miatt – nem tudták személyesen átvenni a díjat a francia fôvárosban.

Benczédi Sándorra emlékeznek

(Marosvásárhely * MÚRE–hírcsere / Népújság) * Benczédi Sándor az erdélyi képzômûvészet eredeti, színes egyénisége volt. Tarcsafalván született, Budapesten is tanult, tanító volt Korondon, Kolozsvárt teljesedett ki tehetsége, ott is hunyta le a szemét. Kisszobrait messze földön ismerik, becsülik, legendás humoráért máig emlegetik. A korondiak nem felejtették el a mûvészt. Vasárnap, április 18-án emlékezést tartanak a Firtos Mûvelôdési Egylet, a helybeli unitárius egyházközség, a helyi önkormányzat és az iskola szervezésében. Déli 12 órakor kopjafát állítanak emlékére az unitárius templomban, emlékezô beszédet mond Páll Lajos festômûvész, költô, 13 órakor pedig Benczédi- emlékkiállítás nyílik az unitárus egyház szeretetotthonában.

* Eladó Révai Lexikona, 1926-os kiadás, díszkötésben. Telefon: 055–437476.
* Csíksomlyón a Szék útján azonnal beköltözhetô, jogilag rendezett családi ház, 9,7 ár telekkel eladó. Telefon: 066–112928.
* Eladó "Fresco" korai és "Sante" szuperelit vetômagburgonya. Telefon: 066–115673 vagy 092–473744.

Ausztriai meghívás

(Tasnád / tordai j.j.) * A Német Demokrata Fórumnak, valamint a római-katolikus egyházi kórusnak nem csökkent a munkakedve, hisz az elmúlt hetekben kisvárosunkban járt ausztriai vendégek táborozásra hívták két intézmény által fenntartott kórus tagjait. A meghívók kedvelik a már több éve megalakult, Schmiedt Mária zenetanárnô vezényelte énekkart magasszintû teljesítményeiért. Az együttes tagjai már többször megfordultak Dürnstein helységben, ahol az elôadott kórusmûvekkel elbûvölték az ottani zenekedvelôket. Elôadásukból kazettát is készítettek. A kórus tagjai általános iskolai és líceumi tanulók (néhányan a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Líceumból), és az együttes megérdemelten jut ki évente a vallásos alapon szervezett ausztriai táborokba.

Bánsági Magyar Napok

(Temesvár / pataki) * A Temesvári Magyar Nôszövetség szervezésében április 24. – május 4. között negyedik alkalommal tartják meg városunkban a Bánsági Magyar Napok címû kulturális rendezvénysorozatot. Az ünnepélyes megnyitóra 24-én a Ion Vidu Zenelíceumban kerül sor, Bartók Béla emlékkoncerttel. Rendhagyó módon nagyszalontai esemény is helyet kapott a mûsorban: április 26-án Székely László (Nagyszalonta szülötte, Temesvár egykori fôépítésze) emlékkiállítást nyitnak meg. A színházi elôadásokon kívül, amelyekben bôvelkedik a mûsor, Temesváron megnyílik a magyar képzômûvész fôiskolások kiállítása, lesz magyar bál, a magyar iskolák bábjátékosai mutatnak be közös mûsort, és lesz Hagyománykeresôben is, a Temes megyei hagyományôrzô csoportok közös elôadása. Az Öregek Éve alkalmából a szervezôk ingyenes kirándulásra viszik május elsején a magányos, kisjövedelmû magyar nyugdíjasokat a Temesvár–Máriaradna–Solymosi vár–Menyháza–Temesvár útvonalon.

A nôk ügyesebbek

(Nagykároly / nagy) * Már 90-re ugrott ebben az évben a nagykárolyi polgárôrök központjában bejegyzett büntetések száma, ebbôl 23 pénzbírság csendháborításért, közrendbontásért, szemetelésért stb., összesen 2 510 000 lej értékben, amit a polgárôrök el is juttattak a polgármesteri hivatalhoz. A többi eset a lopások kategóriába tartozik, ezek elkövetôit a rendôrségnek adták át. A nyakoncsípett tolvajok többek között udvarokat, büféket, magánszemély farmját látogatták meg, illetve a Crasna bútorgyárat, ahonnan 400 kg kôszenet próbáltak elemelni. Az Ardealul olajgyárban és a cukorgyárban legnagyobb a kísértés, fôként az ott dolgozók számára: eddig 40 munkás szeretett volna ilyen-olyan módon olajat és cukrot kicsempészni az említett üzemek területérôl. Ebben az esetben a rajtaütések több mint fele a nôi polgárôröknek köszönhetô – állítja Ecsedi Ioan, a nagykárolyi polgárôr- testület vezetôje. Szerinte nôi alkalmzottai lopások esetén szemesebbek, ügyesebbek, a közrend fenntartásánál jobban felvigyáznak. Agresszív egyénekkel szemben is sokszor többre mennek szóval, mint a férfi polgárôrök a gumibot segítségével. Sajnos, a 90 polgárôrnek csak 25%-a nô. Az arány változása viszont csak a jelentkezôktôl függ...

Kutyaharapásból gyilkosság

(Gyergyószentmiklós / gál) * A megyei rendôrségnek sikerült fényt deríteni a közelmúltban történt szárhegyi gyilkosságra: Korpos István 74 éves, egyedül élô öregember holttestét április 5-én találta meg egyik szomszédja. A nyomozás kimutatta, hogy Kormost a 17 éves Borsos László ölte meg március 31-én, nem elôre megfontolt szándékkal, hanem kirobbanó veszekedés következtében – tájékoztatott Mangiurec Tudor szárhegyi ôrmester. A helybeliek úgy tudják, a veszekedés oka az volt, hogy az áldozatot megharapta a késôbbi tettestôl ajándékba kapott kutya. Emiatt fogadta haragosan a fiút, aki épp más ügyben látogatta meg, sé a veszekedés hamarosan gyilkosságba torkolló verekedéssé fajult. A gyilkos eszköz pontosan az a fejsze volt, amelyet a magányos öreg önvédelmi célokból tartott házában. A fiú bevallotta tettét, jelenleg elôzetes letartóztatásban várja Csíkszeredában ügye alakulását.

Felszámolás elôtt álló húskombinát

(Temesvár / pataki) * Az éveleji sztrájkok, kormányfôi "tûzoltóakciók" és ígérgetések után úgy tûnik, megpecsételôdött a Ceusescu-korszak egyik büszkesége, a Comtim húskombinát sorsa. A kegyelemdöfést a Nemzetközi Valutaalappal kötött elvi egyezség adta meg a temesvári nagyvállalatnak, amely feltételekhez köti a dollármilliók folyósítását: ezek közül egyik a Comtim felszámolása. Egyetlen esély maradt a nagy holding életben tartására: a gyors privatizálás. A Comtim azonban jelenlegi formájában, veszteségeivel együtt nem kell senkinek, az Állami Vagyonalap által kiírt árverésre senki sem jelentkezett. Radu Pambucol nemrég kinevezett vezérigazgató (az idén ô a harmadik, aki betölti e tisztséget!) szerint ez azt jelenti, hogy a disznóhízlaldákat és vágóhidakat magába foglaló, jelenleg közel kilencezer alkalmazottat foglalkoztató mamutvállalat az elsô szakaszban korlátozza tevékenységét, majd a lehetôségek szerint sorban bezárja és konzerválja alegységeit. Ez hosszú folyamatnak ígérkezik, hiszen az állatállomány jelen pillanatban 860 000 fôt tesz ki, és egy sertés felhízlalása legalább egy évbe telik. Ebben az idôszakban menteni kell, ami még menthetô, a lehetôségekhez mérten csökkenteni a veszteségeket (a Comtim közel kétmilliárd lejjel tartozik a Mezôgazdasági Banknak és nagyobb összegekkel a Conel-nek, Romgaz-nak stb.). Az igazgató szerint a hús exporttámogatása a Comtim szemszögébôl elkésett intézkedés: a kelet-európai piacon egy tonna sertéshús ára 1750 dollárról 500 dollárra esett vissza, ezért ide nem érdemes exportálni, nyugaton pedig jelenleg nincs igény a romániai disznóhúsra. Hogy a kormány ellenôrei által felfedezett, a Comtim hátán élôsködô kullancs-cégeknek mi lesz a sorsa, arról nem szól a fáma. A helyi viszonyokat ismerve azonban azt hiszem, nem kell ôket félteni...

Drága lett a mûvelôdési ház

(Zilah / fejér) * A zilahi városatyák hozzájárultak ahhoz, hogy a volt Kálvineum, jelenleg városi mûvelôdési ház növelje illetékeit. Gyakorlatilag ez azt jelenti: ha például egy színjátszó csoport fellépéséhez béreli ki a nagy termet, akkor óránként 200 ezer lejt fizet ezért! A városhoz tartozik két falu, azok kultúrházaiban nem mûvelôdési események zajlanak, rendszerint ott tartják meg a lakodalmakat. Lakodalom céljára a terembér félmillió lej, viszont nem egy-két órára számolva, hanem rendszerint hajnalig. Az óránkénti terembér ismeretében nem kell sokat törnünk magunkat, hogy elképzelhessük: mennyibe fog kerülni egy színházjegy?

Ezután zárszerkezeteket gyárt

(Arad / péterszabó) * Alig néhány hónapja, hogy az olasz VIRO cég megvásárolta az aradi Ipari Óramûgyárat, és máris más szelek fújnak a vállalat házatáján. Az új tulajdonosok nemcsak a gyár nevét és statútumát változtatták meg, hanem azonnal átálltak más termékre, amelyet a piac kíván. Így hamarosan a VIRO nem ipari mérômûszereket, hanem zárszerkezeteket fog gyártani, s e váltás természetesen újabb beruházásokat igényel. Az átállás következtében a gyár 126 fôs munkaközösségébôl 30-nak távoznia kellett, hiszen az idei terv szerint a gyárnak 100 ezer ajtózárat kell leszállítania, ez pedig 100 munkásnak elegendô teendôt biztosít. Az aradi gyárban készülô termékek egyébként a külföldi piacra kerülnek.

Musica Mundi

(Kolozsvár / kisgyörgy) * Április elején városunkban újabb kamarazenekar mutatkozott be, a Musica Mundi, melynek vezetôje nem más mint Ruha István érdemes mûvész. Az új zenekar, mely fôleg a helyi Állami Magyar Opera hangszereseibôl verbuválódott, a bemutatkozó elôadás alkalmával elmúlt századok zenéjét játszta, Vivaldit, Bachot, Mozartot. A közönség azzal a meggyôzôdéssel távozott a terembôl, hogy az új zenekar életképes, mi több, sikerekben gazdag jövô vár rá.

Remény a turizmusban

(Sepsiszentgyörgy / flóra) * Kovászna városa fogódzókat keres a természet nyújtotta kincs, a turizmus lehetôségeinek jobb értékesítésére, kiaknázására. E célból hozták létre nemrég a Cova-Tur-Info kft-t is, mely a helyi tanács és két magyar érdekeltségû cég összefogása révén a fürdôváros, különösen pedig a gyógyturizmus jövôjére összpontosítja tevékenységét, szervezve a kovásznai vendégeskedést is.

Korda–Balázs koncert

(Kolozsvár / csomafáy) * Április 27-én 19 órától a kolozsvári Állami Magyar Operában koncertezik a népszerû magyarországi elôadópáros, Korda György és Balázs Klára. A Virágesô címû hangversenyen fellép még a kitûnô szaxofonista, St. Martin, valamint a ragyogó zongoramûvész, Blum József zeneszerzô. Az elôadást szervezô Tonic Média Alapítvány és a Zortec plus Telecom a koncert alatt díjazni fogja mindazokat, akik a szétosztott kérdôívekre legihletettebben válaszoltak. Jegyek az Opera pénztárában kaphatóak.

A magas vérnyomás hatására

(MTI-Panoráma) * A magas vérnyomás következtében folyamatosan csökken az agy térfogata, vagyis köznapi nyelven a gondolkodás szerve egyre zsugorodik – erre a riasztó következtetésre jutottak a kansasi egyetem kutatói, akik több mint négyszáz, magas vérnyomásos beteg vizsgálata alapján tették közzé kutatási eredményeiket. Mágneses- rezonancia (MRI) vizsgálattal nyomon követve az agy állapotát, azt találták, hogy az évek óta magas vérnyomással küzdô 45 éves betegek agytérfogata egy 70 éves emberének felel meg.

NATO-csapás Jugoszlávia ellen: Nô a civil áldozatok száma

(MTI) - A NATO-támadás március 24-i megindítása óta ezer civil halt meg a bombázásokban, és több ezren megsebesültek - jelentette be csütörtöki belgrádi sajtóértekezletén Nebojsa Vujovic, a jugoszláv külügyminisztérium szóvivôje. Közölte: egyes európai szakértôk becslése szerint a bombázások több mint 100 milliárd dolláros anyagi károkat okoztak országának. Jugoszlávia automatikusan háborúban állónak tekintené magát mindazokkal az országokkal szemben, amelyek területérôl a szárazföldi csapatok megindulnának Koszovóba - emelte ki. Szerbia kétségbeesetten kutat üzemanyagimport- lehetôségek után a mediterrán piacon hadigépezetének ellátása végett, a kereskedôk azonban pénzügyi megfontolásokból vonakodnak a szállításoktól - közölték londoni piaci források. Jugoszlávia kérte a Biztonsági Tanács sürgôs összehívását, azzal a céllal, hogy a testület ítélje el a NATO-t, amiért szerdán Nyugat-Koszovóban bombázta menekültek gépkocsioszlopát.

Emberi hiba történt

William Cohen amerikai védelmi miniszter Washingtonban, a fegyveres erôkkel foglalkozó szenátusi bizottság elôtt elismerte: valóban emberi hiba történt, szerdán egy NATO-pilóta tévedésbôl menekültkonvoj ellen intézett támadást Koszovóban. Cohen megjegyezte: az Egyesült Államok, illetve az egész NATO katonai alkalmazási elôírásai maximális hangsúlyt helyeznek az ártatlan emberek életének megkímélésére. Ezt a szövetség a továbbiakban is a lehetô legmesszebb menôkig igyekszik érvényesíteni - mondta -, de megerôsítette, hogy a légi akciók teljes határozottsággal folytatódnak.
Az orosz külügyminisztérium "a nemzetközi jogot durván megsértô bûncselekménynek" minôsítette, hogy a NATO harci gépei albán menekültek oszlopa ellen intéztek támadást. A sajtónyilatkozatban Moszkva mélységes felháborodásának adott hangot, és követelte az eset azonnali és elfogulatlan kivizsgálását. Gennagyij Szeleznyov, a duma elnöke felszólította az orosz katonai ügyészséget, hogy haladéktalanul kezdeményezze nemzetközi haditörvényszék felállítását a Jugoszlávia elleni háború kirobbantóinak felelôsségre vonása érdekében.
A Koszovói Felszabadítási Hadsereg egyik képviselôje szerint szerb harci gépek is támadták szerdán azt a koszovói menekültkonvojt, amelyet véletlenül NATO-támadás ért. Közvetlenül a NATO-támadás után szerb repülôgépek mélyrepülésben bombákat dobtak le - mondta.

Támogatja a német békejavaslatot

Viktor Csernomirgyin, Jelcin orosz elnök frissen kinevezett jugoszláviai különmegbízottja támogatja Németország új békejavaslatát a koszovói konfliktus megoldására - jelentette az Interfax hírügynökség.
Az Európai Parlament elfogadott egy határozatot, amelyben követeli, hogy a nemzetközi közösség az összes koszovói menekült hazatérésének szavatolására állítson föl egy szárazföldi alakulatot és hozzanak létre az egész tartományt magában foglaló "védett humanitárius övezetet". A parlament követelte azt is, hogy Slobodan Milosevic jugoszláv elnököt a Horvátországban, Boszniában és Koszovóban elkövetett bûnei miatt állítsák a hágai Nemzetközi Törvényszék elé.

Katasztrofális helyzet

Jamie Shea, a NATO politikai szóvivôje beszámolt arról, hogy folytatódik a humanitárius feladattal megbízott albániai NATO-erô telepítése. Hozzátette: a feladathoz a NATO-nak még további orvosokra, egészségügyi személyzetre és mérnökökre van szüksége. Pénteken a szövetség kiegészítô felajánlásokat vár ezekre a posztokra a tizenkilenc tagországtól, illetve érdeklôdô partnereitôl.
A ENSZ Menekültügyi Fôbiztossága szerint Macedóniába eddig mintegy 116 ezer albán menekült érkezett. Közülük 50 ezret menekülttáborban, a többieket pedig helyi albán családoknál helyezték el.
Macedónia katasztrofális helyzetbe került, és az a veszély fenyegeti, hogy belesodródik a háborúba - figyelmeztetett Kiro Gligorov macedón elnök a szkopjei parlament tagjaihoz intézett üzenetében. Az államfô visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint Macedónia embertelenül bánik a koszovói menekültekkel, mivel más országokba - mindenekelôtt Albániába - küldi tovább ôket. Felhívta a figyelmet arra, hogy országa nem volt felkészülve ekkora menekülthullámra.

Sajnálatosnak nevezte

(Washington • Kárpáti János/MTI) - Bill Clinton amerikai elnök csütörtökön sajnálatosnak, ugyanakkor a légi offenzíva körülményei közt elkerülhetetlennek nevezte azt, hogy idônként - miként a koszovói menekültkonvoj szerdai bombázásakor is - tévedés történik, és ártatlan emberek vesztik életüket. A szerb fogságban levô három amerikai katona sorsával kapcsolatban Clinton elmondta: a jugoszláv hatóságok nem engedélyezték, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt képviselôi meglátogassák a foglyokat. Leszögezte, hogy személyesen Slobodan Milosevic jugoszláv elnököt tartja felelôsnek a három amerikai sorsáért. Az amerikai elnök azzal vádolta Milosevicet, hogy elôre eltervezett atrocitások sorozatát hajtatta végre katonáival a koszovói albán lakosság ellen.
Bill Clinton szerint Koszovó kapcsán most lényegében arról van szó, hogy miként alakul a 21. század Európája, és a kontinens ezen térségében különösen az etnikai közösségek egymáshoz való viszonya. A Milosevic által megtestesített "modellel" szemben számos olyan példát hozott fel a Szerbia körüli országok gyakorlatából, amelyek az elnök szemében igazolják azt, hogy igenis túl lehet lépni az etnikai gyûlölködésen, és azon a szemléleten is, hogy a határvonalak újrarajzolásával keressék a megoldást. A példák között említette Romániát, amely demokratikus társadalmat épít, Macedóniát, amely hatalmas mennyiségû menekültáradattal igyekszik megbirkózni, valamint Magyarországot, amely - mint fogalmazott - elfogadta azt, hogy határain kívül is élhetnek magyarok biztonságban.

Csütörtök éjjel Szabadkán

(Szabadka/MTI) - Nem követelt halálos áldozatokat, a környéken fekvô lakóházakban viszont jelentôs károkat okozott a NATO által csütörtök este a vajdasági Szabadka körzetében végrehajtott légi csapás - mondta el Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke péntek hajnalban az MTI érdeklôdésére. A városban két laktanya (amelyeket a jugoszláv fegyveres erôk a NATO-csapások veszélye miatt, sok más kaszárnyához hasonlóan feltehetôen korábban kiürítettek), valamint egy légvédelmi egység található. A légitámadás halálos áldozatokat nem követelt, de több személy könnyebben megsebesült. A légnyomás több lakóépület tetôszerkezetét lesodorta, s az házak súlyosan megrongálódtak... • (Topolya, Újvidék, Pristina/MTI) - Újabb magyar nemzetiségû áldozatot követelt a koszovói konfliktus, miután a szerbiai tartományban kedden életét vesztette egy topolyai rendôr. A harmincas évei elején járó Váradi Oszkár a források szerint aknára lépett a fôként albánok lakta déli tartományban. A hatóságok annyit közöltek, hogy a hivatásos rendôrként tevékenykedô fiatalember szolgálatteljesítés közben "Koszovó területén" vesztette életét. Egy hónapja a Vajdaságban már eltemettek egy magyar nemzetiségû jugoszláv sorkatonát, aki Koszovóban vesztette életét: a 21 éves, moholi illetôségû Nemes Zoltánra és katonatársaira a hivatalos jugoszláv közlések szerint szakadár albán fegyveresek támadtak rá Vucitrn közelében. A sebesült Nemes Zoltánt a Kosovska Mitrovica-i kórházba szállították, ahol késôbb belehalt sérüléseibe.

Koszovó megosztása ellen

(Washington • Kárpáti János/MTI) - Madeleine Albright megvalósíthatatlannak minôsítette azt az elgondolást, hogy valamilyen határvonal mentén albán, illetve szerb részre osszák ketté Koszovót. Az amerikai külügyminisztert egyebek közt elmondta: a tárca illetékesei megvizsgálták a megosztás kérdését, és arra a következtetésre jutottak, hogy ezt az elgondolást lehetetlen lenne megvalósítani. Albright a képviselôk elôtt hangsúlyozta: az amerikai kormányzat fontosnak tartja az Oroszországgal fenntartott viszonyt, és törekszik az együttmûködés megôrzésére, a mostani nehéz helyzetben is. Szerinte amerikai érdek, hpgy Moszkva ne szigetelôdjék el, valamint hogy Slobodan Milosevic jugoszláv elnök "ne állhasson Washington és Moszkva közé". • (New York/MTI) - Az ENSZ BT tagjai a NATO említése nélkül csütörtökön sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy Koszovóban elôzô nap polgári áldozatokat szedett a szövetséges gépek egy tévedésbôl végrehajtott légitámadása. A BT soros elnöke a nyilatkozatot felolvasván elutasította Belgrád azon kérését, hogy sürgôsen hívják össze a testület hivatalos ülését az ügyben. Érvelése szerint a BT-tagok már megvitatták az ügyet- írta az AFP. • (Stuttgart/MTI) - Joschka Fischer német külügyminiszter csütörtökön bonni látogatásra hívta meg Viktor Csernomirgyint, az orosz elnök jugoszláv ügyekben illetékes különmegbízottját. Fischer a meghívást Igor Ivanov orosz külügyminiszternek tolmácsolta, akivel félórás telefonbeszélgetést folytatott.
A német diplomácia vezetôje felvetette, hogy szívesen találkozna Ivanovval is: Moszkva korábban sürgette a világ hét legfejlettebb ipari országa és Oroszország külügyminisztereinek találkozóját a koszovói válság ügyében, s Fischer - jelenleg Bonn a "Nyolcak" csoportjának soros elnöke - ígéretet is tett a találkozó elôkészítésére.

Néhány sorban

(MTI-tudósítások nyomán) - Tony Blair brit kormányfô köszönetét fejezte ki Magyarország határozott támogatásáért, azért, ahogyan ebben a nehéz helyzetben a NATO légi csapásai során az észak-atlanti szövetség mellé állt - közölte a magyar-brit kormányfôi tárgyalásokról a brit miniszterelnöki hivatal szóvivôje az MTI londoni tudósítójával. - Magyarországnak kulcsfontosságú szerepe van a jelenlegi helyzetben, lévén az egyetlen NATO-tagállam, amely határos Jugoszláviával. A NATO által megindított légi akciók nyomán egy sor nehézséggel kell szembenéznie. Ennek ellenére határozottan a NATO mellé állt a Jugoszlávia elleni katonai akcióban. Ezt a támogatást köszönte meg Tony Blair kormányfô a tárgyaláson, amely mindkét fél szempontjából igen hasznos volt- hangsúlyozta csütörtökön a brit miniszterelnöki hivatal szóvivôje. • A Független Kisgazdapárt egyetért a jövendô köztársasági elnök nép általi közvetlen megválasztásával - közölte az MTI-vel csütörtök este Torgyán József pártelnök. Hozzátette: a Fidesz Magyar Polgári Párttal kötött koalíciós szerzôdés értelmében a Kisgazdapártot illeti meg a köztársasági elnök személyére vonatkozó jelölési jog, és a jelenlegi közvetett választójogi rendszer szabályai szerint a Független Kisgazdapárt által megnevezett jelölt lenne a Magyar Köztársaság elnöke. Ennél azonban sokkal lényegesebb szempont a választópolgároknak az a joga, hogy ôk válasszák meg a köztársasági elnököt, ami fontosabb a koalíciós szerzôdésnél is - jelentette ki Torgyán József.

Milosevic felesége: a belgrádi hangadó

(MTI-Panoráma) - 1992 és 1994 között, a délszláv testvérháború idején megjelent írásaiban még az etnikumok békés egymás mellett élését hirdette Mira Markovic, a jugoszláv elnök felesége és elsô számú politikai tanácsadója, aki olasz lapok szerint mára a belgrádi hatalom egyik legsötétebb szereplôjévé vált. A Duga címû belgrádi folyóiratban publikált cikkeibôl, amelyek Napló címmel rövidesen könyv formájában is megjelennek Itáliában, kitûnik, hogy Mira Markovic, aki a mai belgrádi rezsim egyik hangadója, olthatatlan nosztalgiát táplált az egykori Jugoszlávia iránt, tûzzel-vassal kész lett volna egyben tartani. Az Egyesült Jugoszláv Baloldal (JUL) vezetôje "etnikai megosztottság és háborúk nélküli" Jugoszláviáról írt, amelyben "egyenlô jogokkal és szegénység nélkül élnek együtt a különbözô nemzetek". Nem számolt azonban azzal, hogy a szerb dominancia alatt élô más délszláv népek nem kívánnak közös államban együttélni. Mégha mindent elôlrôl is kell kezdeni, Jugoszlávia "ismételten újjászületik a vérbôl és a hamvaiból" - írta egykor.
"Meggyôzôdésem, hogy a délszláv népeknek, sôt a Balkán-félsziget népeinek nincs más választásuk, mint a békés egymás mellett élés, ha történelmileg fenn akarnak maradni" - hangoztatta Mira Markovic összegyûjtött írásaiban, amelyekbôl az olasz sajtó közölt elôre részleteket. A politikusnô ekkor még elutasította az etnikai zárványok gondolatát: "Hét évvel a harmadik évezred elôtt az emberek nem élhetnek nemzeti enklávékban, elkülönülve a többiektôl, akik nem ugyanahhoz a nemzethez, valláshoz vagy kultúrához tartoznak".
Az 1992 és 1994 között papírra vetett gondolatokból azonban már mély pesszimizmus és háborús fatalizmus sugárzik. "Az igazságos béke a mi körülményeink között háborút jelent. Az igazságosságról vallott kétféle felfogás miatt nem lesz béke mindaddig, amíg fel nem akasztják az utolsó megmaradt szerb gyermeket is, amíg meg nem ölik az utolsó megmaradt horvát katonát is" - írta Milosevic felesége, aki civil foglalkozására nézve egyetemi professzor.
Mártírnépnek festette le saját nemzetét Mirjana Markovic: "Eljött az ideje, hogy Európa megtudja: a történelem folyamán balkáni mellkasokba lôtték ki a legtöbb puskagolyót. A szerb nép történelme folyamán annyit harcolt és annyi embert áldozott a háborúkban, amennyi elegendô a jövendô nemzedékek számára is. Elszámolt az egész történelemmel, az összes ideológiával. Kiérdemelte a békét" - vetette papírra 1993 áprilisában.

A rezsim fôideológusa

Olasz lapok az írásgyûjtemény kapcsán azonban rámutatnak, hogy a fennkölt szavakat hangoztató asszony valójában kíméletlen zsarnok, aki a demokratikus világ által viszolyogva elutasított belgrádi rezsim fôideológusa, Milosevic alteregója. Az állami tévén és a Politika, illetve a Politika Express lapok ellenôrzése révén gyakorlatilag ô "a háború propagandaminisztere". Cikkei, állásfoglalásai gyakran jelezték elôre a leszámolást valamely kényelmetlen ellenféllel, vagy egy-egy újabb kegyenc felkarolását. A La Repubblica címû olasz lap például sokat sejtetôen emlékeztett arra, hogy Slavko Curuvija ellenzéki lapkiadó rejtélyes meggyilkolása elôtt néhány nappal Mirjana Markovic éles kirohanást intézett az "árulás netovábbja" ellen, ami abban nyilvánult meg, hogy "egy szerkesztô Belgrád jó megleckéztetésének nevezte a bombázásokat".
- Mirának hatalmas befolyása van a férjére, erôsebb nála. Ô alapozta meg férje politikai hatalmát, ô dönt elôléptetésekrôl és tisztogatásokról - mondta a La Repubblicának egy bennfentes belgrádi, akinek kilétét biztonsági okokból nem árulta el a lap.

Tito mûvét kívánja folytatni

Mirjana Markovic édesanyját Tito partizánjai lôtték agyon, mert árulás mindmáig tisztázatlan gyanújába keveredett. Mira a hagyományôrzô kommunizmus zászlóvivôjévé szegôdött, hogy örökre lemosson magáról és családjáról minden gyanút. Tito mûvét kívánja folytatni. Nem akarja megnyitni a jugoszláv rendszert a nyugati modellek elôtt, inkább Oroszország és Kína felé orientálódik. Immmár életcéljának tartja, hogy megállítsa a Nyugatot a szláv világ kapujánál, bosszút álljon a kommunizmus bukásáért, revansot véve visszájára fordítsa a történelem kerekét - írta a La Repubblica.
Az asszony 1994-ben megalapította saját, a férjéénél is konzervatívabb pártját, amely mindenféle sötét erôk és üzleti érdekek gyûjtôhelyévé vált. "Minden államnak megvan a maga maffiája, de itt a maffiának van meg a maga állama. A karrierhez vezetô minden út Markovic pártján keresztül vezet" - mondta a La Repubblicának a meg nem nevezett belgrádi forrás.
A NATO-csapás szinte kapóra jött ennek a "vörös burzsoáziának", mert megtalálta a háborúban az eszményi indokot, sôt az ideológiát hatalmának alátámasztására. "Miután a szerb nacionalizmus elbukott a csatatereken, a Milosevic-féle vegyes szocializmus pedig az év végi pénzügyi mérlegekben, kapóra jött az alkalom egy önkényuralmi modell újjáélesztésére, arra, hogy elôbányásszák a régi titoizmus kelléktárából a retorikát, a fegyelmet, a nemzetmentô küldetés eszményét, a vezérkultuszt" - összegezte a La Repubblica.

BORSOS SÁNDOR

Hiátus

Értékes, eredeti színházi plakátokat fedeztem fel a Bethlen Könyvtár gyûjteményében. A forradalom és szabadságharc e kerek évfordulóján, úgy gondolom, nem érdektelen ismételten napfényre hozni s legalább napilapunk hasábjain, még ha láthatatlanul is, de ismételten közkinccsé tenni. Hódolunk ezáltal az akkori kolozsvári színészek emlékének, de ugyanakkor a lelkes kincsesvárosi közönségnek is, mely azokban a zûrzavaros napokban, hetekben is megtöltötte a kolozsvári Nemzeti Színház széksoraitt
Idôrendi sorrendben, az eredeti plakát szövege szerint, 1848. január 17-én "A Nemzeti újan díszített színházban" MUZSIKAI ESTVÉLYre került sor, melynek keretében alábbi mûsorszámok szerepeltek:
1) Himnusz: karének, zenéjét szerezte Erkel Ferenc. 2) NYITÁNY: Mercadante: "Emma di Antiochia" daljátéka. Elôadta a császári királyi Károly Ferdinánd ezred hangászkara. 3) KETTÔS DAL: Bellni: "Straniera". 4) CAVATINA: Nicolai "Il Templario" daljáték: A Károly Ferdinánd ezred hangászkara. 5) ARIA szopránhang "I Lombardi" c. daljátékból. 6) ARIA "Le due illustri rivali" daljátékból: az ezred hangászkara. 7) KETTÔS DAL: szoprán és basszus karénekkel Haydn Teremtésébôl.
1849. április 3-án a Szákfi József és Gyulai Ferenc igazgatása alatt levô kolozsvári színtársulat Szigligeti: GRITTI, MAGYARORSZÁG NÁDORA c. 5 felvonásos, eredeti drámáját mutatta be a kolozsvári színházban. A szereplôk a következôk voltak: Gyulai, Szilágyi, Philippovits, Bartha, Zombori, Felekiné, Kecskésné, Boérné, Kövesiné, Boér, Lázár, Posa, Balogh, Petai, Dobozi, Püspöki. "Történik az elsô felvonásos Czibák várkastélyában, a második Brassóban, a harmadik ismét Czibáknál, a negyedik Kolozsváron és Gritti táborában Medgyes alatt, az ötödik Medgyesen. Idô 1534"- olvasom a plakáton.
Hat nappal késôbb, 1849. április 9-én, a plakát szerint: Balogh 3 szakaszos énekes népszínmûve, a LUDAS MATYI került elôadásra.
1849. április10-én Anicet Bourgeois és Demanoir: FEKETE ORVOS c. 5 felvonásos dráma került színre Bereczki Sigmond fordításában. Elôjáték: "A fekete orvos". Elsô felvonás: "A kettôs kereszt". Történik a Bourben szigetén, 15 hónappal az elôjáték után. Második felvonás: "A nász": Történik egy hónap múlva az elsô felvonulás után Harmadik felvonás: "Az anya": Történik hat hónappal a második felvonás után. Negyedik felvonás: "A Bastille": Történik két hónappal a harmadik felvonás után. Ötödik felvonás: "A nászlevél": Történik Bretagneiben 1793-ban.
Az utolsó plakát szövege így hangzik:
"Felekiné jutalomjátéka. Nemzeti Színház Kolozsvár. Szombaton április 14-én 1849. Szákfi József és Gyulai Ferenc igazgatásuk alatti színtársulat által Felekiné jutalmául adatik: NÉP ÉS ARISZTOKRÁCIA. Legújabb és korszerû népies dráma 6 felvonásban Dumersan és Delaborde után franciából fordította Egressy Béni és Csepregi Lajos. Szereplôk: Boérné, Felekiné, Gyulai, Kövesiné, Dósa, Pósa, Patai, Philippovitsné, Szákfi, Zombori, Balogh, Lázár, Dobozi. A t. cz. közönség kegyébe ajánlja magát – A jutalmazandó. Bémenti díj: közép páholy 5 Ft, alsó, felsô 4Ft 10 krajcár, zárt szék 1 Ft 15 krajcár, földszint 50 krajcár, karzat 20 krajcár váltóban. Jegyek válthatók egész nap a színház irodájában. Kezdete 7 órakor."

Közli: GYÔRFI DÉNES

GÁSPÁR B. ÁRPÁD

1946 tavasza korán érkezett, már februárban elolvadt a hó. Kemény tél volt, méteres hóval rajka meg a hegyeket, befedte vastag fehér leplével a völgyet, és jégpáncélba öltözött a Tisza. Éjszakánként hangosan roppant egyet-egyet a fák, madarak hulltak alá röptükben, és a hóba süppedt házak ablakain délben sem engedett föl a jégvirág. Minden megdermedt a tél metszô leheletében és kicsire zugorodott szorításában. Az ég jégkristályburaként terült a világ fölé, és úgy tetszett, hogy mozdulatlanságra ítélve azt, örökre berendezkedett. A hômérô higanyszála harminc fok alá süllyedt éjszakánként, és a hóba taposott keskeny ösvények recsegtek a sietôs emberi léptek alatt. A búbos pacsirták bemerészkedtek a házak közé, lesték a kidobott meleg ételmaradékot és a gôzölgô lócitromokat. Csak a párzás kényszerétôl hajszolt kutyák csapódtak falkákba, és kóboroltak egyik utcából a másikba. Aztán februárban egyik napról a másikra langyos, szokatlan fuvallat szállt át a légen, a világ kristályos ragyogása megfakult és a nap szürkés függöny mögé bújt. A hótakaró elvesztette szûzi fehérségét, tompa színû szemcsék halmaza lett. Az égen lila felhôsávok jelentek meg keresztben sorakozva és megpödört végekkel. Magasan szálltak, úgy húzódtak az égkupola közepe felé. A nagy változás csöndje telepedett a völgyre, megszûrte a hangokat, elmosta a körvonalakat. Az emberek és az állatok beleszagoltak a levegôbe, és borzongás futott végig rajtuk. Az esték barnásszürkék lettek, elnyelték a lemenô nap máskor oly pazar színû sugarait, és a házak, a fák, az egész táj alaktalan tömbként süllyedt a csillagtalan éjszakába. Aztán egy éjszaka megmozdult a tespedt világ, a Kôhát vonulata felôl viharos nyugati szelek törtek a völgyre nyomasztó meleg leheletükkel, és sötétlilás súlyos fellegeket görgettek maguk elôtt. A fellegek elôször magasra dagadtak, ormótlanul gomolygó tornyokat raktak, mintha nekiütköztek volna valaminek, aztán sebesen siklottak a légáramlatok hátán, és egybeolvadtak mindent elfedô vastag tömegükben. Nagy szemû, sûrû szálú zápor vált ki belôlük. Nem állt el sem másnap, sem harmadnap. Esett és esett, nagy szemei rostává lyuggatták a völgy hótakaróját, majd hókásás sarat dagasztottak belôle, a hegyekrôl meg ezer és ezer zavaros, szilaj sodrású patak indult meg a Tisza felé. A megáradt folyó összetörte jégpáncélját, bôszült bikaként tajtékot vetett, torlaszokat söpört el útjából, és rohant alá szûkké vált köves medrében. Zúgott az áradat, örvénylô hullámai tépdesték a szigetek terebélyes füzeseit, majd átcsaptak rajtuk és nekifeszültek a partokat védô sarkantyúknak, kasicáknak. Két nap múlva már a fûrésztelep jégbe fagyott rönkeit nyaldosták, a gát menti jegenyesor vastag fái körül kavarogtak. Az esô éjjel nappal szakadatlanul ömlött, és a dagadó Tisza gyökerestôl kitépett fákat, fatelepek rönkeit, istállókat, felpuffadt állati tetemeket táncoltatott a hátán. Hozta a partmenti falvak lomját, kórókötegeit, szénakalangyáit s az elmosott földek agyagiszapját. A hó elolvadt, és a letarolt táj nyomorúságos, vézna feketesége maradt utána. Csak a háttérben magasodó havasok fehér süvegei ôrizték meg érintetlenségüket. Majd egy újabb légáramlat tört be nyugatról, nagy, friss lélegzetként, és széttépte a felhôket, messze kergette rongyos szélû cafatait, hogy mögülük tisztára mosdottan a tavaszi égbolt világos ibolyakékje ragyogjon föl. Könnyû párába burkolózott a völgy, minden száradt, szikkadt, a fák, a bokrok levetették magukról élettelen feketeségüket, és a megindult tavaszi nedvek feszítésére kidugta zöld sarját a fû, a fûzes milliónyi rügye pedig megduzzadva lengedezni kezdett a nagy megújulásban. Az egérszürke völgyet, hegyoldalakat ezüstös, lilás szálak szôtték át, opálos ködök pamacsai úsztak az erdôk felett a tavaszi káprázat melegen színesedô kifeszített vásznán.
Ezerkilencszáznegyvenhatot írtak és a város állomása felôl éjjel-nappal nehéz vonatszerelvények kerekeinek acélcsattogása hallatszott, mozdonyok éles füttye, szuszogása és a túlfûtött kazánok sziszegô sivítása. Hosszú szerelvények futottak be csikorgó fékekkel és indultak nehézkesen, amint a mozdonyok zihálva, meg-megcsúszó kerekekkel rugaszkodtak terhüknek. A háttérben emberi sokadalom bábeli hangzavara morajlott, történelmi méretû népvándorlás zajlott, a Vörös Ármádia megkezdte kivonulását Közép- Európából. A sokmilliós emberáradat egy része a Drezda, Prága, Bécs és Budapest vasútvonalon hömpölygött vissza hazájába. Annak a normál nyomtávú vasútvonalnak, mely vastag fekete fonalként húzódik végig K.- Európán, városunk volt a végállomása és ugyanakkor a tôle keletre tartó széles nyomtávúnak – Vinnyica, Kiev, Gomel, Brijánszki vonalnak a fejállomása. A két vasútvonal között nemcsak nyomtáv eltérés volt, de, a szaknyelv meghatározásával élve, nagymértékben eltért áteresztô kapacitásuk is. Városunkba sokkal több szerelvény érkezett, mint amennyit indítani tudtak. Az átrakodás heteket vett igénybe, áttekinthetetlen volt a zûrzavar, és naponta újabb meg újabb vonatok vagonjainak százai öntötték magukból a gyôztes ármádia katonáit. A káosz kicsapott medrébôl, az állomásról, és elnyelte az egész várost. T-34-ek, zsákmányolt Leopárdok, Ferdinándok acélkolosszusai dübörögtek le a rámpáról lánctalpukkal földet, kövezetet tépve, és keveredtek fekete kaftános kozák lovas ezredekkel, hamuszín egyenruhás, lomha mozgású gyalogság oszlopaival, vászontokos ágyúk százaival és a sebesült szerelvények fehér inges felelôtlenül hadonászó vagy magatehetetlen szállítmányával. Türelmetlen parancsszavak, ordítozás, szitkozódás hangzavara csapott a magasba, az egymásba torlódó tömeg ideges morajlása. Ráadásul hosszú vagonsorok hozták a földönfutók ezreit, akiket a németek kitelepítettek, munkára vittek Ukrajnából, a balti államokból és torlódott vissza a háború korbácsától ûzött embercsorda. A város lakossága megtöbbszörözôdött a hazatérés szélsôséges eurófiájában vagy a rájuk váró bizonytalanság szorításában vergôdô embertömegtôl és a mankójukon bóklászó, kiszámíthatatlan indulatú sebesültektôl. Amputált végtagjaiktól csonkítottan, félig ôrülten emberroncs sorsuktól, a legképtelenebb és vadabb cselekedetekkel terrorizáltak mindenkit. Falkákban csavarogtak, lihegve keresték aznapi zsákmányukat: italt, rablást, nôt és a veszett indulatukat megcsapoló verekedéseket. Félig meztelen hordáik elôl menekült mindenki, kitértek útjukból az orosz katonai járôrök is. Fedél alatt nem fért el ezt a sokaság. A kintrekedtek ott háltak ahol utólérte ôket a dorbézolással megtetézett este: az állomás hosszában, a félig rombadôlt Kiss-kúria körül, meg nagy gyümölcsösében, az udvarokon, a kertekben. Az éjszaka beálltával hatalmas máglyatüzek gyúltak ki, és fordult egyet az emberi lélek állapota. Levette magáról mocskos nappali köntösét, és társa lett a csillagos ragyogásában tündöklô égbolt a csillagképekkel, melyek az idô kezdetétôl tükröt tartanak az embernek megfejthetetlen szépségük titokzatosságával, csillagporos szomorúságukkal. Kigyúltak a tábortüzek, harmonika meg énekszó szállt az éjszaka földre ereszkedett csöndjében, egy távoli világ szilaj öröme és végtelen bánataként. Szárnyalt az ének, ropták a táncot, érces tenorhangok lebegtek tremolálón a magasban, és zengett több száz torokból a refrén, hogy a végtelen sztyeppék, a Volga, a Don meg a vad Kaukázus földje illatozzék körülöttük vad bujaságában. Minden éghetôt, mozdíthatót a máglyákra dobtak: drága bútorokat, ajtókat, ablakokat, felszakított padlózatot, szézszedett vagonokat és kivágott fenyô- meg gyümölcsfákat. Minden elvesztette az értékét, csak a tûz volt a fontos, és a felcsapó lángok messzire perzselô örvénylô levegôje magasba kapott pattogó zsarátnokot, pernyét, szikrák özönét, hogy szétfeszítse az éjszaka hideg falait és szítsa az emberi lélek duhaj örömét, gyolcsába pólyálja szomorúságát. Megfeledkeztek a háborúban átélt szörnyûségekrôl, a rájuk váró megpróbáltatások terhérôl, hogy a szorításukból szabadult lelkük átadta magát a lét szárnyalásának, Idô és történések fölötti volt, egy más világba emelte át ôket, ahol a parányi emberi lét ölelkedik az idôtlenséggel, és homlokán hordja a csillagos égbolt csókját. A hajnallal együtt hunytak ki a máglyák, és duhajkodásuk dermedt bénaságában aludtak el a katonák. A sápadtan hunyorgó csillagos égbolt volt a takarójuk, és a hajnal deres leheletének kútjában mártózott meg a lelkük, a testük, hogy kijózanodva egy új nap megpróbáltatásaira ébredjenek, amelyiknek szürke gyöngyszeme a többi mellé sorakozik életük fûzérén.
A szigeti aranylázra kevesen emlékeznek. A névtelenek, a régiek kihaltak, azok pedig, akik akkor vetették meg milliós vagyonuk alapját és menekültek nyugatra, meg Amerikába, lettek a földi érvényesülés irigyelt kegyeltjei, nem szívesen idézik föl még magukban sem az akkor és ott történteket. A magából kivetkezett emberi lélek egyszer adódó tébolyult kalandja volt az arany szólítására, amikor minden másról meg kell feledkezni, hogy tíz körömmel, prédára csattogó fogakkal megkaparinthassák a szerencse fölkínálta jussukat, ami aztán mindent, mindent igazolni fog, emberi hiúságot simogató köztisztelet talapzatára emeli ôket.
Az orosz katonák között futótûzként terjedt el a hír,hogy a Szovjetunió határánál, alig harminc kilométerre városunktól, szakszerû motozásnak vetik alá ôket, és mindent elkoboznak, amit a kivívott történelmi gyôzelem zsákmányaként cipelnek magukkal. Megtapasztalták már jónéhányszor rendszerük szigorát, elveit és nem tartották alaptalan riogatásnak a figyelmeztetéseket. Rá kellett ébredniük arra, hogy még egyszer és a leggaládabbul becsapták ôket, és arcukba vigyorgott a hatalom cinizmusa: megengedték neki a legyôzött országok végigrablását, fosztogatását, kóstolják csak meg legszemélyesebb élményükként a gyôztesek törvényfelettiségét, hogy édes hazájuk határán megfosszák ôket kincseiktôl. Néhány napi lázas tájékozódás és ôrjöngô felháborodás után rá kellett röbbeniük arra, amit hódítóként már-már elfeledtek: világra szóló gyôzelmük ellenére, amely oly súlyos áldozatokat követelt tôlük, ugyanolyan páriái egy vasszigorral és esztelenül mûködô rendszernek, akár a lágerekbe zárt foglyok. Ôrjöngô indulatuk csak maguk ellen fordulhatott. Megkezdôdött a hol vadállatként acsarkodó, hol az elkótyavetélés részeg tivornyáiban tomboló végeladás. És mint dögszagra, megjelent körülöttük a hiénák hada az egész országból, határon túlról is. Európa történelmében egy olyan bazár még nem volt. Nemcsak a terítékre kerülô portékák gazdagsága, elképesztô változatossága miatt, hanem a sarokba szorított eladók tomboló, kiszámíthatatlan esztelensége és a vásárlók kapzsiságának mohósága, rámenôssége miatt is. A kereslet és a kínálat üzleti találkozását lesöpörte az asztalról a préda és a ragadozók barbár, visszataszító összecsapásának kavalkádja. Elôkerültek rejtekhelyeikrôl Európa mûkincsei, anyagi és szellemi kultúrájának nemzedékrôl nemzedékre gyûjtött, óvott ritkaságai és fôleg minden lehetséges kivitelezésében az arany. Gyûrûk, fülbe, nyakba való ékességek, mûvészien sodort láncok, karkötôk garmadája, márkás, monogramos aranyórák a nôi kézre szánt legkisebbektôl egészen a falon függô és zenélô példányokig, királyi, hercegi aranyétkészletek, serlegek, drágakövekkel berakott templomi kegytárgyak, szobrocskák, dombormûvek, emlékplakettek és fakósárgára kopott érmék kilószámra, gyertyatartók, aranylemez könyvborítások és tömbarany, minden, amit az oly képlékeny és idôt álló fémbôl megalkothatott az emberi leleményesség. Mellettük mintegy körítésként mutogatták magukat a keretükbôl kivágott, híres mesterek szignálta festmények, elefántcsont nyelû evôkészletek, cseh, német porcelánok, kristálytárgyak, prémek, selymek, angol szövetek, francia habselyem alsónemûk keveredtek rádiókkal, fényképezôgépekkel, német és belga vadászfegyverekkel, vadonatúj biciklikkel, motorkerékpárokkal. Volt, aki Stradivari hegedût kínált, de bélyeggyûjtemények, könyvritkaságok is elôkerültek, brüsszeli csipkék, bôrkabátok, csizmák és teljes fogászati berendezések filmvetítôgépek társaságában. Apróságnak számítottak a márkás szivarok, francia parfümök, kozmetikai cikkek és gyógyszerek. Az eladó és vásárló egymás arcába ordított, köpködött, átkozódva tízszer is hátat fordított a másiknak vagy a földön fetrengett igazának bizonyítékaként. Hadonászva, tülekedve követték egymást, figyelték, fenyegették, és a másikba csimpaszkodva összefolyt verejtékük szaga. Közben gramafonok, rádiók harsogtak, filmet vetítettek, folyt a kockajáték, a póker, csizmájukat, ruhájukat dobták be kétségbeesetten utolsó tétnek, és pucér mellüket verve ordítottak, sírtak. Artisták, bûvészek szórakoztatták a népet, lacikonyhák zsíros szaga terjengett, és sorban álltak a borbélyok, a tetoválók meg a jövendômondók elôtt. Ponyvából hevenyészett kuplerájok csábították a vendégeket, sztriptízzel serkentették a férfivágyat, és a meggondolatlanok, a részegek, akik nem tudtak fizetni, meztelenül és vigyorogva távoztak futószalag-szerelmeskedésük után. Megbotránkozást nem keltett semmi és senki, maga az emberi élet mutatkozott meg szégyentelen és hivalkodó pôreségében. A nagy cápák a háttérben húzódtak meg. A tét egy-egy mesés trófea volt, amit kiszimatoltak a felhajtók, és egy életre szóló szerencse megalapozója lehetett. Ôk nem ordítoztak jajongva, fejükhöz kapdosva, nem zúdítottak a másikra átkozódó szóáradatot. Összevillanó szemmel és összeszorított szájjal keresték az alkalmat, hogy a csábító mesés trófea megmutatkozzék, felfedve kvalitásait a mûértô sóvár szemeknek és találkozzék ellenértékével. A cápák ropogós új rubellel fizettek. Úgy hírlett, hogy velük még a motozókat is meg lehet puhítani, és a bankók elrejtésére is számtalan lehetôség kínálkozott. Gyakran lövöldözés, tömegverekedés zavarta meg a bazárt. A pórultjártak fájdalmasan jajgattak, segítségkérôk ordítozása hangzott és nyugtalan remegés futott végig a bazáron, hogy bûvészi gyorsasággal tûnjenek el a portékák. Rövid idôre. Szétkergetni azt a bazárt nem tudta semmi, mindennél erôsebb volt a kapzsiság, a szerzés mohósága és az eladók tomboló kétségbeesése. Hullák és holtrészegek hevertek egymásra dobva a bazár szélén, és rájuk szálltak a markecoló dögkeselyûk.
(Folytatjuk)

Pallas–Akadémia sarok

Kozma Mária legújabb regénye a stockholmi Erdélyi Könyv Egylet által az 1848–49-es forradalom témakörében meghirdetett regénypályázat díjnyertes könyveként jelent meg.
Már a cím érzékeltet egyfajta ellentmondást, hiszen az általános köztudatban a harc, a forradalom férfitéma. Az Asszonyfa szerzôje pedig nô, mint ahogyan fôhôsei is nôk, mégpedig két különbözô korban élô asszony, akiknek élete különös módon összekapcsolódik, a párhuzamok, a hasonlóképpen megélt élmények és a helyszín által, mert mindkét cselekmény helyszíne a székelyföldi kisváros, Csíkszereda. A két párhuzamosan követhetô, de más-más idôben zajló cselekményt az írás-olvasás gesztusa kapcsolja össze. Amit a múlt században élô hôsnô, Mylius Berta Ilma leírt, azt Endes Apollónia közel másfél évszázad távlatából olvassa. És, hogy a két hôsnô lelkivilága között megteremtôdhessen az összehangolódás, az írásnak is a lehetô legszemélyesebb formája-mûfaja, a napló válik ennek eszközévé.
Mindkét asszony átél egy-egy jelentôs történelmi eseményt (az 1848–49-es és az 1989-es forradalmak), amelyek Csíkszeredában ugyan nem közvetlen harcok formájában, hanem sokkal inkább következményeikben érhetôk tetten, de erôs konfliktushelyzeteket generálnak. A nôi lélek kifinomult érzékenységével, a társadalmi problémákra való fogékonyságával mindkét hôsnô megéli az önazonosság válságait, érzékelik a környezetükben élô férfiak idealizmusát, az értékek relativizmusát az etnikai feszültségeket, értik a politika eseményeit, mégis tudatosan távol tartják tôlük magukat.
A fô cselekményszál ugyan Mylius Berta Ilma naplójában követhetô, de a kortárs hôsnô, Endes Apollónia szemével való láttatásuk az értelmezésnek, az akkori események megértésének egy másik nézôpontját, perspektíváját kínálja.
Realitás és fikció viszonya a regényben – a kölcsönös meghatározottság fogalommal minôsíthetô. Valós és fiktív szereplôk, megtörtént és megtörténhetô között elmosódik a határ. Míg a történelem és az irodalom általában a nagy társadalmi, politikai változások külsô, konkrét történéseit, hatásait követi – Kozma Mária regényében a hangsúly arra a mentális, erkölcsi háttérre és annak alakulására helyezôdik, ami mentes a patetizmustól, és amit a nôk sajátos lelkialkatukkal hordoznak minden társadalomban.
Veress Zoltán szavaival az Asszonyfa az olyan férfias erényei mellett, mint az illúzióktól mestes realizmus, a kíméletlenül egyenes beszéd, "a nôi létállapot legalább annyira büszke, mint amennyire alázatos megélésének regénye, s ebben a tekintetben egyike az erdélyi magyar irodalom kimagasló teljesítményeinek".

MIHÁLYKÓ ÉVA

Hol holt, hol nem holt, holt egyszer egy király, akinek holt három izompacsirta fia. Ezek közül is a legkisebb ..., de mit meséljek annyit, hiszen ismeritek már a sztorit a szuperszonikus kiskirályfival, a táltos gebével, a szomszéd király elkallódott leányával és a könnyelmûen odaígért fele királysággal. Bennünket talán most jobban érdekel a mese végén lévô sárkányepizód.
Mondjuk, onnan, hogy a kiskirályfi, miután gebéjével felzabáltat fél vagon parazsat, megérkezik a Sárkányvárba. Természetesen itt találja a szerencsétlen királylányt, akit minden mesében meg kell menteni. A királylány rémesen bekakilik, mert – szokás szerint – minden percben várja a sárkány érkezését, aki olyan, mint egy túlméretezett gôzmozdony meg egy kovácsfújtató keresztezôdése, egy rakás fejjel ellátva. Ezért gyorsan elrejti a királyfit az ágy alá, minek következtében beállít a ház ura.
Igaz ugyan, hogy sokkal rondább, mint egy átlagos mesében, de teljesen a sablonszöveget használja: – Emberszagot érzek, ki jár a házamban?
Erre a kérdésre a királylány fogja magát, és a leghülyébb választ adja: – Senki.
De a sárkány átverhetetlen: – Olyan erôs 44-es fejedelmi lábszagot érzek, hogy az már elviselhetetlen.
Mire a királyfi, aki a sztori során átment nemzeti hôsbe és csak úgy sugárzik róla, hogy ô a pozitív karakter, megdühödik, és elômászik a szekrénybôl, meglepve ezzel a sárkányt, aki az ágy alól várta, hát meg az olvasót.
– Te beszélsz, te sárkány? Jövendôbeli anyósom, amikor zakuszkát eszik vöröshagymával, nem olyan büdös, mint te, majd adok én neked fejedelmi lábszagot.
Itt tartva, a királyfi – a forgatókönyvnek megfelelôen – elôveszi lándzsáját, mely kb. arra lenne jó, hogy a sárkány körme alól kipiszkálja vele a feketét, és egyetlen mozdulattal át szándékszik döfni a szörny összes fejét.
A mese szerint ez mind szép és jó, de itt most a sárkány-monológ következik:
Gyerekek! Hát nem unjátok már? Tudom, hogy Szent György óta ez az elvetemült divat – minden mese végén levagdosni a fejeimet –, de ne nézzetek állandóan faliszônyegnek. Itt ez a paplanagyú királyfi, aki a térdemig ér, mégis minden történet végén elviszi a tapsot. Ébredjetek fel, és nézzetek szembe a valósággal, lássátok olyanoknak a dolgokat, amilyenek, és ne mindig olyanoknak, amilyeneknek szeretnétek. Jöjjetek rá már egyszer, hogy az életben nem legyôzhetetlen a jó, néha a gonosz erôsebb nálánál. És ha már mindig én vagyok a gonosz, hadd egyem meg a naív királyfit legalább ebben a mesében....
Többet nem szólt, ebbôl kifolyólag a királyfi átváltozott elsôosztályú vacsorává és a sárkány gyomrán át távozott a mesébôl. Ennek láttán a királylány idegnyúzó visongások közepette vad menekülésbe kezd, maga után vonszolva két méter tizennyolc centis aranyhaját, de a sárkány nem túlzottan nôpárti, és a nyomatékosság kedvéért ôt is elfogyasztja, csak úgy desszertnek. A királylány ugyan kissé sótlan volt, akárcsak e kényszerfordulat, de a poén az, hogy tényleg így történt.
Legalábbis nagyvonalakban...

Levél egy nyilatkozatra*

Kedves Stü Rudolf doktor, úgy érzem, kollégák vagyunk. Ugyanis én sem vagyok azonos önmagammal. Gyakran elôfordul (pontosabban nem tudom, mikor), hogy szabadságra megyek önmagamból. Sôt, néha elfelejtek visszajönni. Ilyenkor összekeverem a kinnlétet a nemléttel, az egzisztenciát az eszenciával, a bal lábamat (mindkettôt) a szemfülemmel és így tovább, amíg tart a készletbôl.
Én is torkig vagyok. A munkakedvemmel ugyan semmi baj, mert tudja, hogy van ez, ha dolgozni támad kedvem, leülök egy sarokba, és megvárom, amíg elmúlik (talán még a sarok is).
A fônököm egy barom, de ha önmagammal beszélgetek errôl, hangom reszketni kezd.
A szívem helyén egy zsebóra dobog. Nem leszek soha ötvenéves.
Ettôl viszont ideges leszek.
Ilyenkor sakkozom, de ez még rosszabb, mert tíz partiból nyolcszor megverem magam (a másik kettôben én gyôzök).
Nem értem ezt az egészet. Egyszer, amikor szabadságról tértem vissza önmagamba, elfelejtettem láttamoztatni a kilépôcédulámat. Most meg nem tudom, hogy tulajdonképpen ki, hol és mikor vagyok.
Találkoztam Mr. Hyde-dal, aki egyébként ízig- vérig úriember, ô mondta: nyugalom, itt egy emberbôl kettô skizofrén.
Post mortem: Dr. Jekyll s.k. (legalábbis remélem)
* Örkény István: Nyilatkozat

Helyzetjelentés a kenyérrôl

Hosszabb ideig távol voltam a várostól. Visszatértemkor semmilyen különös változást nem tapasztaltam. Pedig a látszat mögött szörnyû összeeskövés zajlott le. A város összes sütôipari vállalata, pékáru-boltja, sôt, maguk a kenyerek is a szabotálásomra készültek fel.
Úgy kezdôdött, hogy a reggeli órákban elindultam kenyeret vásárolni. A sarki bolt zárva. Az ajtón tábla: "Reggelizni mentem, ha 12,30-ig nem jövök vissza, akkor ebédelni is." Furcsa. No, mindegy, gondoltam, a fôúton van egy jó kis élelmiszerüzlet, ott mindig van friss kenyér. A helyszínre érve elcsodálkoztam: nincs. Mármint élelmiszerbolt. Helyében McDonald's áll. Az ablaküvegeken hatalmas plakátok hirdetik az alkalmi hamburgerakciót: az ízcsoda csak most potom 20 ezer lejt kóstál. Ez azért is borzasztó olcsó – így a felirat –, mert ezért a pénzért egy ugató játékmajmot is kap a kedves vásárló.
Mivel nem szándékoztam ilyen ínyencségeket reggelizni, továbbindultam. Hamarosan újabb kenyeres akadt az utamba. Itt elmagyarázták, hogy az üzemanyag árának drágulása miatt hetente csak egyszer hozatnak friss pékárut, de az utolsó két szállítmány még nincs kifizetve, így ez a rendszeresség a jövôben nem garantált. Szóval, kenyér nincs, de ha akarom, a tavalyi tartalékalapból szívesen kiszolgálnak.
A következô üzlet személyzetét addig építették lefelé, amíg senki nem maradt. Egy másik helyen a fizetéseket építették le, az eredmény ugyanaz. A sütôdét valamilyen járvány miatt átmenetileg bezárták (mertem remélni, hogy nem a kenyértésztához felhasznált víztôl kaptak netán kolerát az alkalmazottak). A tulajt meg sikkasztásért. A 24 órás nyitvatartást vállaló üzlet viszont non stop zárva van (csak nem idôhiány miatt??).
Amikor már kezdtem kételkedni a "mindennapi" beszerezhetôségében, egy szupermarket kirakatában hatalmas választékra lettem figyelmes. Igen szép, friss importáru volt, háromszoros áron. Az elsô, kezem ügyébe esô kenyeret megvettem.
Most nem tudom, a só nélküli, diétás kenyérbôl választottam-e, de az tény, hogy ilyen íztelen süteményt még soha nem ettem.

A 23 éves szerzô marosvásárhelyi születésû, jelenleg a bukaresti Hungarológiai Tanszék IV. éves, végzôs hallgatója. Verset és prózát ír, illetve a Maros megyei napilap, a Népújság külsô munkatársa. E közlés szélesebb, diáklapokbeli megjelenésen túli debütjét jelenti.

VÁRDAY KÁROLY:

Beköszöntött 1919 Karácsonya is, hozva sok ezer ember számára hitet, vigaszt és reményt, csak a megváltó szabadulást nem hozta el nekünk. 1500 foglyot a délszlávok közé költöztettek, köztük engem is. Pénzem elfogyott, ruhám is megkopott, ezért kénytelen voltam egy kis üzlettel foglalkozni. A fogolytáborban sok volt a szabó és cipész, akik azzal foglalkoztak, hogy régi katonaruhákat és elnyûtt tiszti cipôket varázsoltak újjá, ezeket a szegény civil lakosság boldogan megvásárolta. Az éj leple alatt, életünk kockáztatásával, ruhával megrakodva szöktünk ki a táborból a 10-15 kilométerre levô falvakba, ahol potom áron adtuk el holmijainkat a szegény falvak lakóinak. Így jutottunk egy kis pénzhez, amit igazságosan megosztottunk a gyártó kisiparosokkal. Sohasem gondoltam, hogy ilyen szegényesen élhetnek emberek a híres olasz földön. Kitûnô fehér borukon, néhány gyümölcsfajtán és kecskenyájukon kívül csak a vidám kedvük és adakozó szívük volt. Valahányszor mentünk hozzájuk, mindig megkínáltak gyümölccsel vagy fehér borral, sôt kecsketejjel is. Egy ilyen alkalommal egy székelyföldi barátommal iszogattunk összesen két pohárka bort az üzletkötés után. Éreztem, hogy nagyon erôs fajta, hiszen a Szilágyban is ismerik a jó borokat. A kicsit édeskés, de fôleg kesernyés fehér bor úgy megártott az én barátomnak, hogy nem tudott állni a lábán, pedig alig fogyasztott két decit a kitûnô itókából. Sok helyen a hátamra kellett vennem, hogy még virradat elôtt beérjünk a táborba, nehogy észrevegyenek az ôrök.(…)
Késôbben faátvételezô és faraktáros lettem az egész tábor részére. Ez a hivatal egy kis elônnyel járt, mert kimehettem a táborból háromszáz méter körzetbe piros színû igazolványommal, amit erre a célra adtak. Többször is találkoztam az én szicíliai üzlettársammal. Gyakran sörözgettünk, elbeszélgettünk, és a legjobb barátságban maradtunk végig. Mozgási körzetembe egy kis vendéglô is esett, ahova gyakran betértünk az olasz karabinerekkel egy pohár sörre. Bájos olasz lányka szolgált ki, és igen kedves, becézô szavakkal fogadott minden alkalommal. Dicsérô szavakkal magasztalta a magyarok gavallérosságát és nyílt ôszinteségét, ugyanakkor haraggal beszélt az osztrákokról. Valójában csak most tudták megkülönböztetni az egyszerû emberek a magyarokat az osztrákoktól. Sok olyan civillel beszélgettem, akik magyar fogságban voltak, és tudtak magyarul is annyira, mint én olaszul. De egyik sem panaszkodott az ott töltött fogsági életérôl. Sorsom javulásával a hangulatom is jobb lett. Ruházatom ismét rendessé vált, fürgeségem, rugalmasságom is visszatért. Ábrándozó arcomon a szenvedésnek nyoma sem látszott. Csak az áhított szabadulás nem akart elérkezni. De mégis: február közepén útnak indítottak 25 embert Magyarország felé. Ötezer erdélyi magyar könnyes szemmel nézte a búcsúzkodókat, tudván, hogy az erdélyieknek elôbb ígértek szabadulást, és mégis a magyarországiakat kezdték hazaküldeni. Sokan igyekeztek befurakodni a magyarországi csoportokba, hogy hamarabb szabaduljanak. Naponta indultak az egyre népesebb szállítmányok hazafelé.
Én is elintéztem, hogy írjanak fel az anyaországi foglyok névsorába, csak minél hamarabb szabaduljak. Már csak néhány százan maradtunk, akik Pest felé óhajtottunk menni, és végre valahára 1920, március elsején ennek is eljött a napja. Most már nem hazudoztak tovább. Csaknem kétéves fogság után ütött a szabadulás órája. Örömünk és boldogságunk nem ismert határt. Nagy izgalommal készültünk fel az útra: felöltöztünk a legjobb ruhánkba; konzervet és kenyeret adtak az útra, amit még kiegészítettem megtakarított líráimból. Az ôreink szokatlanul kedvesek lettek, mintha így akarnák jóvátenni kétéves komiszságukat.
Hosszasan búcsúztunk az erdélyi barátainktól, akik a délszláv foglyokkal együtt továbbra is ott maradtak. Hajnalban hagytuk el a keserû emlékû sulmonai fogolytábort, majd a száz fônyi csoport vonatra ült és gyorsan robogtunk észak felé az Adriai-tenger partján. Vidám jókedvünkben daloltunk, és boldogan fogadtuk a kendôjükkel integetô olasz lányok köszönését, akik sokszor csókot is küldtek felénk. Az állomásokon finom bort árultak vederszámra a civilek. Egy líráért annyit adtak inni, amennyi jólesett, sôt, még a flaskóinkat is megtöltötték. Megmaradt pénzemen kenyeret, vajat vásároltam igen olcsó áron. Kétnapi száguldás után Bologna, Padova és Udine városok érintésével végre megérkeztünk Vilachba, a számomra ismerôs osztrák városba. Itt magyar katonai küldöttség Isten hozott köszöntéssel fogadott, amit igen jólesett hallani, és finom ennivalókkal, cigarettával meg borral láttak el. Olasz vezetôink tisztelettudóan átadtak egy magyar századosnak, és hangos adio köszöntéssel örökre búcsút vettünk a gondosan ügyelô digóktól. Átszálltunk a magyar szerelvényre, és robogtunk tova Karintia és Stájerország fenyves, sziklás tájain. Szép, regényes falucskákat hagytunk magunk mögött, majd vonatunk megállt egy nagyobb állomáson, gyönyörû osztrák lányok jöttek vonatunkhoz. Elôkelô megjelenésükkel, tiszta ruházatukkal mély fájdalmat idéztek lelkemben, midôn szerelmüket kínálták fel nekünk egy darab kenyérért. Az osztrák iga, Wiendischgratz meg Haynau mind eszembe jutottak, és pokolba kívántam a nyomorult megrontókat, de ezeket az ártatlan lányokat mégiscsak megszántam, s minden ellenérték nélkül elosztottam a hat kenyerem nagy részét közöttük. Igaz, a szebbeknek mindig nagyobb szeleteket vágtam… Kaptam is érte annyi "danke schönt", hogy alig gyôztem meghallgatni. Bécsújhelyet elhagyva nem sok idô után megérkeztünk Sopronba, onnan pedig Szombathelyre. Itt egy rég megunt lelkesítô beszédet tartottak, de nem nagy türelemmel hallgattam. Csak annak örvendtem, hogy végre magyar földön lehetek, ahonnan Erdély csak már egy "ugrásnyira" van. Vonatunk tovább robogott Veszprém megyébe. Elhagytuk Pápát, és közeledtünk a csóti leszerelô táborhoz. Az állomásokon kedves arcú gyerekek fogadtak virággal és cukorkával kedveskedtek. Ölünkbe kaptunk egy-egy édes csöppséget és elhalmoztuk mindennel, ami még nálunk található volt: olasz fügével és ausztriai almával.
Bár még távol voltam szülôfalumtól, boldogsággal töltött el a szabadság tudata, hogy nem lépkednek már mellettem a szuronyos ôrök. Az élet ismét rózsaszínben úszott elôttem. A körülöttem álló kis nebulók között szomorú arcú, bánatos gyerekek is akadtak, akik talán hiába várták haza apjukat, eltakarta ôket a messze idegen föld.
A kalauz éles kiáltása zavart fel álmodozásomból: Csót, kiszállás! Nagy díszkapu alatt vonultunk be a táborba. 1920. március 10. Én megkaptam a leszerelési igazolványomat, 12 korona végkielégítést és ráadásul egy nagy cseréppipát hosszú diófaszárral. Ennyit kaptam fizetségül a sok-sok szenvedésért, a másfél éves frontszolgálatért és a majdnem kétéves hadifogságért: Monte-Grappa pokláért, a kiontott vérért. De már azt sem bántam, csak a nagy cseréppipát sajnáltam: eltört, rosszul volt kiégetve. Megakartam tartani az utókor számára emlékül.
Szomorúan értesültünk a sok változásról, amit az elvesztett háború okozott. (Vége)

Az utóbbi években egy olyan halôsmaradványt találtak, amely a csontos halakhoz tartozik, ezt a nemet Cheirolepisnek nevezték el. Ennek az ôscsontos halnak négy jól fejlett úszója volt. Vizsgálták a lelôhely többi ôsmaradványait. Arra az érdekes következtetésre jutottak, hogy ezek édesvizekben éltek. A kutatók megoldották azt a rejtélyt, hogy miért jelentek meg a csontos halak ôsei édesvízben és nem a normális sótartalmú tengervízben. Ismeretes, hogy az édesvíz szegény Ka-ban, Mg-ban és P-ban a tengervízhez viszonyítva. A Cheirolepisnak az édesvízbe jutva az úszásra nagyobb energiát kellett kifejtenie, mint a tenger vizében a sókoncentráció közti különbség miatt. A porcos váz erre már nem volt alkalmas és a szervezetbe bejutó kalcium és más elemek a vázat lassan megszilárdították, megindult az elcsontosodási folyamat.
A szárazföldi állatok legrégibb ôse az Eustenopteron, amelyet Skócia devon korú rétegeiben találtak. Miután a leletet kipreparálták, és aprólékosan megvizsgálták, az évtized elején egy nem várt tényre bukkantak. Nemcsak a gerincoszlop volt csontos, hanem a négy úszó mindegyikében 5 ujj volt található. Ez az állat, amely még közönséges hal volt, a mocsarak vizében élt, a növényzet között tört utat magának. Ezek a mocsarak a mai Amazonás mocsaraihoz hasonlítottak. A Cheirolepishez viszonyítva még abban is különbözött, hogy tüdeje is volt. Lényegében ez volt az elsô négylábú állat. Eddig tíz példányt találtak meg belôle fosszilis állapotban. Mérete meglehetôsen nagy volt, elérte az 1,5 méteres hosszúságot. Sokban a ma élô óriás Szalamandrához hasonlított, amely szintén mocsarakban él. Az Eustenopteron a sekély vízben könnyen változtatta helyét, sôt még erôs ellenáramlás esetén is könnyen haladt elôre. Az állat a víz alján mászkált, még nem merészkedett ki a szárazföldre. A gerincesek fejlôdése ezen a fokon 360 millió évvel ezelôtt létezett.
A fejlôdés következô lépését képezi az Ichtyostega megjelenése, a felsô devonban. (Görögül ikhthüosz-hal; sztegé-fedél ház.) Ma a kétéltûek Labyrinthodonta alosztályának egyik képviselôje, mivel átmenetet mutat a halak és a kétéltûek közt. Az úgynevezett mozaik evolució egyik szép példája. K-Grönland felsô-dévon korú rétegeibôl kerültek elô. Négylábú állat volt, amelynek megnyúlt koponyája és erôs farkúszója különböztette meg a többi élôlénytôl.
Az Ichtyostegának négy lába volt, erôs és egyben súlyos csonttal rendelkezett. Nem állítható, hogy fürge állat volt. Lomhán, mászkált a vízalatti talajon. A bordái védték a szívét és a tüdejét. Röntgen vizsgálatok segítségével igazolták, hogy lábai fenn tudtak tartani egy 350 kg súlyú testet. Természetesen egy ilyen súly fenntartásához segítségére volt a víz felhajtó ereje.
Az a tény, hogy ezek a leletek Grönlandból kerültek elô, arra utalnak, hogy abban az idôben a Föld ôsföldrajzi helyzete más volt, mint a jelenlegi. Ezen a területen a dévon-végi egyenlítô húzódott. Erre bizonyíték az is, hogy a Spitzbergákon karbon idôszaki szenek képzôdtek.
Az Ichtyostega nem tartózkodott hosszú ideig a szárazföldön, vissza-visszatért a vízbe, mivel bôre is megkívánta, hogy állandóan nedves maradjon. Az állat könnyen elviselte a váltakozó légnyomásváltozást. Az állat úszói lábbá alakultak át. Különbség van az Eustenopteron 5 ujja és az Icktyostega ujjai között. Amíg az elôbbinél az úszókban 5 csont feszült, addig az Icktyostega esetében megjelentek az ujjperecek.
Az Icktyostega magán viseli a tengerek, a folyók és tavak bélyegét, emiatt tekintjük a szárazföldi gerincesek elsô képviselôjének.

Dr. MÉSZÁROS MIKLÓS

A romániai magyar néprajztudomány már évek óta számon tartja a Maros megyei Vadasdon élô Székely Ferenc nevét. Számos kisebb közleménye, sôt, nagyobb lélegzetû tanulmánya jelent meg, amelyek ismertté tették a nevét. Fô érdeklôdési területe a tárgyi néprajz, de a népi élet, az együttélési "normák" kérdésköre, szokásvilága is fölkeltette az érdeklôdését. Két kitûnô dolgozatot feltétlenül említenünk kell: Vadriasztás a marosszéki Vadasdon; A fa hasznosítása Vadasdon. Az elsô a Népismereti Dolgozatok 1983-as kötetében (Bukarest, 1983), a másik pedig a Kriza János Néprajzi Társaság második évkönyvében (Kolozsvár 1994) látott napvilágot.
Ezúttal nagyobb lélegzetû tkönyv megírására vállalkozott. Évek hosszú során át megfigyelte, összegyûjtöte, lejegyezte lakóhelyének a jeles napokhoz, valamint az emberélet fordulóihoz kapcsolódó szokásanyagát. Olyan kötet készült "mûhelyében", amely mindenképpen néprajzi irodalmunk gazdagodását jelenti. A Jeles napok, ünnepek, szokások kiadására az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó (Székelyudvarhely,1999) vállalkozott, az elôszót (Ajánlást) Keszeg Vilmos írta.
A kéziratot bevezetô fejezetben a szerzô a település jelenlegi társadalmi helyzetét vázolja. Szól a falu fekvésérôl, lakosainak felekezeti megoszlásáról, és utal az interetnikus kapcsolatokra is (magyar–cigány együttélés). Ebben a fejezetben az olvasónak rálátása nyílik a falu múltbeli életére is. Utal a település elsô okiratos említésére.
A szokásrendet, a kalendáris ünnepeket a szakrális év tagolódása szerint csoportosította: karácsonyi ünnepkör, húsvéti ünnepkör, pünkösdi ünnepkör stb. Indul a "leírás" a november 30-ai András- napozással, amely valójában "az adventi várakozás legelsô jeles napja". Ezután részletesen taglalja a decemberi ünnepi "eseményeket", kiemelt szerepet kap itt a karácsényhoz és az újévhez kapcsolódó szokásanyag. A bemutatás egyik nagy erôssége, hogy magukat az adatközlôket is megszólaltatja (szép, ízes, népnyelv), és közli a szokásanyaghoz kapcsolódó rigmusokat, köszöntôket mondókákat, közmondásokat, tehát az ünnepkörök szellemi termékeinek a rögzítését sem hanyagolja el. Ugyanezzel az alapossággal "beszéli el" a január elsejével induló tél végi, a tavaszi, majd a nyári–ôszi szokáseseményeket is.
Székely Ferenc arra is kitér – több esetben is–, hogy egyes szokások elmaradásának milyen társadalmi okai vannak. Szól az új szokáselemek létrejöttérôl, a régi és az új kontaminációjáról s ezzel mintegy mozgásában, tehát élô voltában próbálja megragadni a népi élet változásaival együttjáró szokáskicserélôdést, átminôsülést. Mindezeket – nyilván – csak olyan "tudós" írhatja meg, aki maga is évek- évtizedek óta a helységben él, és volt alkalma megfigyelni, átélni e változásokat.
Nagy értéke a kötetnek a számos rajz, amelyek szerencsésen egészítik ki az anyag elméleti részét. A illusztrációs anyag minôsége páratlan: nem kisebb "szaktekintély" készítette ôket, mint a kiváló festô- és grafikusmûvész Molnár Dénes. A könyvet számos fényképfelvétel is gazdagítja.

RÁDULY JÁNOS

A filmek jóvoltából fogalmat alkothatunk arról, milyen szinten van ma a betegellátás a fejlett országokban. Miközben a hazai elmaradott viszonyokat kárhoztatjuk, eszünkbe sem jut, hogy ezelôtt másfélszáz évvel milyen áldatlan helyzet volt világszerte ezen a téren. Gondoljunk Dickens regényeire és a történetekben megjelenített "egészségügyiekre", ahogy csak a közismert Karácsonyi énekben megjelennek.
Ebben az idôszakban született Florence Nightingale, gazdag angol birtokos családban 1820-ban. Nevét a virágok városáról, az olasz Firenzérôl kapta, hiszen ott látta meg a napvilágot. A Derby grófság hegyei között levô Lea Hurst néven ismert családi kuriában növekedô kislány olyan környezetben élt, ahol magába szívta az emberek, állatok és növények szeretetét. Családja közismert volt arról, hogy sok jót tett a körülöttük lakókkal.
Már gyermekként kitûnt a meleg családi fészekben növekedô kislány éles eszével, gyors és határozott segítôkészségével. Mindössze 12 éves, mikor póni lovával poroszkált a környéken a család lelkész barátjával és észrevette, hogy egy idôs pásztor kutya nélkül próbálja a nyáját terelni. Kiderült, hogy rosszcsont gyerekek kôvel dobálták az ember hûséges kutyáját, s az most a kunyhóban a végét járja. A kislány azonnal az állat segítségére sietett, a seblázban égô kutyát hideg vízzel itatta, és sérült lábára borogatást rakott. Megkérte a lelkészt, értesítse szüleit, miért marad el, és kérte, hogy este küldjenek érte valakit. Áldozata nem volt hiábavaló, mert estére már lábra állt a beteg kutya.
A rögtön ébredô részvét a szenvedés láttán, a találékonyság és a késlekedés nélküli cselekvés végigkísérte a gazdag lány egész életét. Testvérével együtt közben a kor követelményei szerint elsajátította a klasszikus nyelvek mellett még három élô nyelvet, megismerkedtek a természettudományokkal.
A komoly, segítôkész felnôttet a felszínes társasági élet már nem elégítette ki, állandóan hasznos elfoglaltságot keresett. A szegények kunyhóiba járt szinte naponta, hogy tanítsa a rászorulókat a betegek és a gyermekek ápolására. Látta a tisztaság, a friss levegô, a táplálék fontosságát és a kor szegényeinek nyomorúságos életét. Tanítani akart volna, de azt is tudta, hogy ehhez még neki is tanulnia kell.
Bejárta Francia-, Német- és Olaszországot, ás rájött, hogy a kontinensen már rendszeresen képeznek ki ápolókat. A német diakonisszák intézményét találta a legtökéletesebbnek, amelyet Kaiserwerthben Fliedner lelkész alapított. E szelíd, csöndes pap élete példa arra, hogy az igazi jószándék és segíteni akarás elôtt nincs akadály. Ide jött tanulni az angol úrinô, a német kisvárosba, ahol ápolónôk iskolája, elmegyógyintézet és kórház, valamint kiszabadult nôi foglyokat foglalkoztató otthon mûködött. Itt tanult és szolgált mint ápolónô, megismerkedve a legsúlyosabb betegségek csaknem minden fajával. Közben tanulmányozta sok száz kórház életét, hiszen hála társadalmi helyzetének, beutazhatta Európát. Ismereteit hasznosítandó a londoni beteg nevelônôk szanatóriumába ment azt meglátogatni. Úgy elszomorította a kietlen, komor "otthon", hogy odaköltözött dolgozni. A barna, szürke falakat világosra festette, a sötétzöld függönyöket fehér fodrosokra cserélte, kanárik vidám éneke és sok virág vidámította a betegeket. Eltüntette a szomorú képeket, melyek lesujtó témájuk miatt nyomasztották a betegeket. Ilyenek voltak mint a Haldokló imája, Az anya sírján, Üres karosszék címû olajnyomatok. Azért a falak nem maradtak üresek, mert vidám csendéleteket, tájképeket, könyvespolcokat állított a komor képek helyére.
Mikor kitört a krími háború, mérhetetlen szenvedésrôl adtak hírt a korabeli haditudósítók.Az orosz birodalom terjeszkedésének gátat vetô Anglia és Franciaország a törökök védelmére kelt. Közben aratott a halál, hiszen szakszerû gondozás nélkül a sebesülteket pusztította a vérmérgezés és a tífusz. Florence felajánlotta ápolónôi szolgálatait, és 1854 októberében harmincnyolc társnôjével a hadszíntérre indult. November elején érkeztek meg Scutariba, s éppen aznap hatszáz súlyos sebesült katonát hoztak a kórházba. A maroknyi nô csodát tett. A céltudatos Florence elôször betegkonyhát állított fel, és a saját költségén beszerzett kötszerekkel, vászonnal, ágynemûvel látta el a sebesülteket, míg megérkezett a kért szállítmány a kormánytól. A szenvedôk bálványozták az asszonyokat, lányokat, mint valódi földre szállt angyalokat. Megtörtént, hogy napi négy–öt óránál több pihenésre nem jutott idô, ám a gyönge, törékeny nô mindent kibírt. Végül közel félszáz nôvér ápolta a betegeket, s a jövetelükkor 65 százalékos halálozási arányszám lecsökkent az akkor szokásos békebeli értékekre. Legendák születtek a "lámpás hölgyrôl", hiszen éjjel, mikor a többiek már pihenni tértek, még egyszer végigjárta a szobákat, hogy lássa, nem lázas vagy szomjas valamelyik beteg. Végül az emberfeletti fáradtság és a forró nyár ágyba döntötték, vagy tíz napig nem volt remény gyógyulására sem.
Mikor 1856 végén megkötötték a békét, hazatértek az ápolónôk és katonák. Az angol nemzet háláját a királynô a Szent György-kereszttel ismerte el, majd közadakozásból a Florence Nightingale nevét viselô mintakórházat és ápolónôképzôt alapítottak. Ettôl kezdve csendesen élt otthon, és színvonalas szakdolgozatokban tette közé tapasztalatait.
A nevét viselô kórházban életnagyságú fehérmárvány-szobor idézi alakját. Fölemelt kezében egy kis lámpást tart a szobormás, örök emlékét idézve annak, aki "The lady with the lamp" volt. 1913. augusztus 13-án halt meg, 93 éves korában. Zúgtak a londoni Szent Pál Székesegyház harangjai, s mikor a fôvárostól a Hampshireben levô Embley Parkig haladt a gyászvonat, minden állomáson hat katona várta díszôrség gyanánt. Egyik megállónál 85 éves fél szemû veterán borult a koporsóra, mondván "én is a betegei között voltam a scutari kórházban, és ma is áldom annak a lámpának a fényét"!

JÓSA PIROSKA