SZERDA

Névnap: Tünde. Egyéb névnap: Angéla, Fortunát, Gracián, Hortenzia, Júnó, Jusztin, Kadosa, Konrád, Kúnó, Paméla, Pamfil, Simeon, Szemirámisz, Tibold.
A Tünde nevet a tündér szóból Vörösmarty Mihály alkotta és népszerûsítette a Csongor és Tünde címû mûvében. A tündér a magyar népmesék gyakori alakja, akár gonosz, akár jóságos tulajdonságokkal felruházva. A lápi tündér gonosz és a veszélybe csalogat, a tündér-keresztanya segít a bajba jutott lányokon, a jóságos Tündér Ilona pedig uralkodik tündérseregén.
Katolikus naptár: Szt. Jusztinusz, Szt. Paulina, Tünde.
Református naptár: Tünde.
Evangélikus naptár: Tünde.
Unitárius naptár: Tünde, Álmos.
Zsidó naptár: Ijár hónap 23. napja

Jó vicc!

Oda vissza
A gyerekek a hátsó ülésen balesetet okozhatnak. A balesetek a hátsó ülésen gyereket okozhatnak.
(Családi Kör)

nyomtatható verzió

Nem hagyhatjuk szó nélkül

Nebáncsvirágok

Az utóbbi idôben furcsa, a közember számára egyszerûen érthetetlen dolgok zajlanak „szeme elôtt", már amennyire egyáltalán betekintést nyerhet a sokat és nagy valószínûséggel joggal szidott igazságügy kulisszái mögé. Sorra kiderül ugyanis az, hogy elismerten korrupt országunkban korrupció van, méghozzá bôven, és nem is akármilyen szinten, de... korruptok nincsenek, illetve sehogy sem kerülnek horogra, a börtönbe pedig végleg nem. Jön a szervezett bûnözéssel foglalkozó rendôrség, a korrupcióellenes vagy bármiféle ügyészség, elôállít, kihallgat, ôrizetbe vesz egy-egy helyi kiskirályt, újabb módi szerint egy-egy olajbárót, annak rendje és módja szerint összeállít egy bûnügyi dossziét, majd kéri a törvényszéktôl a letartóztatási parancs visszaigazolását. Miért, miért nem, a bírók - többnyire formai okokra hivatkozva -, aztán keresztbe tesznek, szabadlábra helyezik a vádlottat. Azok pedig nem restek, és ellentámadásba lendülnek, politikai nyomásra, belevatkozásra, különbözô érdekkörök aknamunkájára hivatkoznak. Közben élik életüket, gyarapítják vagyonukat, építik villáikat, szaporítják kuxuskocsijaik számát, mintha mi sem történt volna.

A fentiek illusztrálására említsünk csak néhány újkeletû példát. Kattant az onesti-i RAFO-t állítólag kifosztó Corneliu Iacubov és a Iancu testvérek kacsóján, elôzetes letartóztatásba is kerültek másokkal együtt, ücsörögtek is néhány hetet a fogdában, hogy aztán hirtelen szélnek eresszék ôket azzal, hogy nem veszélyesek a társadalomra, szabadlábon is védekezhetnek. Még látványosabb igazszolgáltatási színjátékot mutattak be a hatóságok a Bánság hercege, Zaher Iskandarani esetében. Az arabot, aki már ült néhány évet gazdasági bûncslekmények miatt, nagy erôk mozgósításával, egyeztetett házkutatások, számos terhelô bizonyíték lefoglalása után hozták el Bukarestbe kihallgatni. Nem sokat élt ô sem rabkenyeren, mert hétfôn a bírók hazaengedték. És végül ott a legnagyobb vitát, bizonyos körökben mérhetetlen felhábordást kiváltó, sírással, rívással félig-meddig lezárult ügy, a Dinu Patriciué, aki többek között azért is neheztel az ügyészekre, mert kihallgatása idején meg sem kínálták valami jobb falattal, így, ha nem akart éhen halni, meg kellett kóstolnia a rabok ebédjét (vagy vacsoráját?).

Patriciu fogvatartásának híre futótûzként terjedt el, pánikot keltett tôzsdei körökben is (a Rompetrol részvényeinek forgalmazását pénteken le is állították), ráadásul kiváló alkalmat szolgáltatott a politikusoknak és a médiának, hogy a leghajmeresztôbb forgatókönyveket helyben piacra dobják. Volt, aki tudni vélte, hogy a „putyinkodó" Traian Basescu áll a háttérben (ezek alá ad lovat az államfô azzal, hogy védelmébe vette Ilie Botost), volt, aki az olajbáró SZDP-s kapcsolatai miatti bosszúállást sejtette, de olyan is, aki szerint a reform ellen kapálódzó igazságszoltatás ellencsapásaként fogható fel az ügyészi manôver. Egyébként valami olyasfélére célzott az amerikai nagykövetség által nem lehet tudni miért kiadott közlemény is.

Hogy mi az igaz, nem tudni, azt viszont igen, hogy megalázottan ugyan - amint azt több ízben és sírva hangoztatta -, de Patriciu alig néhány óra után szabadult. Nagy volt a hûhó, de, amint azt már megszoktuk, semmi eredménnyel. Csak a „nebáncsvirágok" sora gyarapodott eggyel.

GYARMATH JÁNOS

nyomtatható verzió

Záróra, események

Az EU házhoz jön - Konferencia Bukarestben
Komoly üzenet a román társadalom felé

A bukaresti World Trade Center egyik elegáns elôadótermében került sor Az EU házhoz jön vándorrendezvényre. A konferencia elnöki asztala fölött a szervezô intézmények: a magyarországi Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Önkormányzati Menedzsmentért Alapítvány valamint a Kis- és Középvállalkozók Országos Szövetsége. A két nyelven - románul és magyarul - zajló konferenciát Kerekes Gábor, az RMDSZ gazdasági- és európai integrációs fôosztályának vezetôje nyitotta meg, utána pedig Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke emelkedett szóra. Elôadást tartott Mózes Sándor, a bukaresti Magyar Nagykövetség ideiglenes ügyvivôje, Gilyán György, a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára, Eugen Ovidiu Chirovici, a romániai Kis - és Középvállalkozások és Szövetkezetek Országos Ügynökségének elnöke, Ioan Mintas, a romániai Kis- és Középvállalkozások Országos Szövetségének alelnöke, Németh Attila, az Új Kézfogás Közalapítvány igazgatója és Halász János, az ITDH romániai hálózatának vezetôje.

A rendezvény lapzártakor még zajlott, ezért az értekezésekre következô lapszámunkban térünk vissza. Ezúttal Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke nyilatkozatát adjuk közre, aki lapunk számára a következôképpen foglalta össze a rendezvénysorozat politikai jelentését és üzenetét.

Markó Béla így fogalmazott: - Általában sokan tekintik úgy, hogy az integráció a kormányok dolga. Ez nem így van. Az európai integráció mindenkit érinteni fog, és ha fölkészülünk rá, akkor a vállalkozásoknak, önkormányzatoknak, a társadalom valamennyi rétegének haszna lehet belôle. De ha nem, akár vesztesei is lehetünk ennek a szoros integrációs versenynek, mert tudomásul kell vennünk, hogy nagyon kemény megmérettetésnek nézünk elébe. Az EU házhoz jön rendezvénysorozat arra szolgál, hogy fölkészítse a vállalkozókat, de másokat is, hogyan kell az EU-ba úgy beilleszkedni, hogy az segítsen nekünk. Most ez a rendezvénysorozat érdekes módon bôvült, mert Bukarestben került rá sor, és ez nagyon komoly üzenet a román társadalom egésze felé. Ugyanis szerintem az elmúlt tizenöt évben ezek az országok nem igazán használták ki azt, hogy az integráció érdekében nemcsak versenyeznünk kell, hanem együtt is kell mûködni. Úgy vélem, Románia sokkal többet tanulhat Magyarországtól, Szlovákiától, Csehországtól vagy Lengyelországtól, mint a nyugatabbra fekvô országoktól. Mert ezek az országok ugyanúgy egy totalitárius rendszerbôl léptek ki, és hasonló problémákkal néztek szembe. Mivel elôttünk járnak, meg is oldottak számos olyan problémát, amelyekkel Romániának most kell szembenéznie, vagy esetleg elkerülnie azokat a hibákat, amelyekrôl másoktól hallottunk. A hazai magyarságnak külön is versenyképessé kell válnia az integrációs folyamatban, és ebben nyújt fölbecsülhetetlen segítséget ez a rendezvénysorozat.

BÉRES KATALIN

Pártpolitikai helykeresés - idôzített bombával és ezernyi kérdôjellel

(Bukarest) * Pártpolitikai helyezkedés jellemzi ezekben a hetekben a belpolitikát Romániában, a kormánykoalíciót alkotó két fô párt (demokrata és liberális) identitásváltásra készül, az ellenzéki szociáldemokraták szakadást is elôrevetítô belsô gondokkal küzdenek, az Irakból kiszabadított túszok rejtélyes története pedig idôzített bombaként ketyeg.

Most már bizonyos, hogy a kormánykoalíciót alkotó - az államelnököt adó - Demokrata Párt (PD) hamarosan sorra kerülô országos szintû tanácskozásán Emil Boc megbízott elnök néppárti programmal áll majd elô. Ez identitásváltást jelent, hiszen a PD mindeddig szociáldemokrata irányultságúnak vallotta magát, sôt, nem kis sértettséggel vette tudomásul, hogy a Szocinternben legutóbb a romániai ellenzék legfôbb erejét alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) kapott csak teljes jogú tagságot, Boc szervezete megmaradt „megfigyelôi" státusban.

Az is körvonalazódni látszik, hogy a PD és koalíciós társa, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti egyesülés lehetôsége ismét napirendre került. A Liberális Internacionálé tagjaként tevékenykedô PNL - belátva, hogy egyedül nem lenne képes megmaradni a belpolitikai porondon - maga is hajlani látszik az összeolvadásra, s az abból keletkezô új erô bizonyosan az Európai Néppártot gyarapítja majd. Az egyesülés gondolatát - legalábbis a legújabb hírek szerint - a liberális miniszterelnök, Calin Popescu Tariceanu sem utasítja el.

Állítólag maga Traian Basescu elnök adott „utasítást" a PD-nek, hogy néppárti irányba forduljon. Bukaresti megfigyelôk egy része ezzel összefüggésben is bizonyos fokú diktátori hajlamot vél felfedezni az államfôben, hiszen e minôségében nem szólhatna bele ilyen jellegû kérdésekbe. Az alkotmány csupán amolyan „félelnöki" rendszer mûködését teszi lehetôvé Romániában, ennek határait a rendkívül tevékeny és nyughatatlan Basescu erôsen feszegeti. Az egykori hajóskapitányból államfôvé nôtt politikus pszichológiailag is rájátszik erre. Továbbra is fel-felveti az elôrehozott választások lehetôségét, noha sokan úgy vélik, hogy rajta kívül egyetlen számottevô politikai erô sem érdekelt a lakosság idô elôtti urnákhoz hívásában.

Basescunak mindenesetre vannak érvei. Például az, hogy a jelenlegi kormánykoalíció törékeny többséggel rendelkezik a kétkamarás parlamentben. Folyamatosan hangoztatja elégedetlenségét a Tariceanu- kabinettel szemben a választási ígéretek megvalósításának „döcögôssége", az igazságszolgáltatási reform nem kellôen gyors haladása vagy az idei nagy árvizek nyomán keletkezett helyzet hatékonynak távolról sem mondható kezelése miatt.

A csaknem két hónapig tartó iraki túszügy is Basescu kezére látszik játszani. Ô vezette a válságstábot, hiszen közvetlenül az ô alárendeltségébe tartoznak a különféle titkosszolgálatok, amelyeknek fontos szerep jutott a túszdráma idején. A foglyok szerencsés kiszabadítása és hazatérése után Basescu saját népszerûségét is növelô nyilatkozatot tett. Ebben „rejtjeles" figyelmeztetést is adott a közélet bizonyos szereplôi számára, hogy heteken belül felfejtik a túszügy romániai szálait. Azóta már bebizonyosodott, hogy a szíriai származású Omar Hajszam volt az emberrablás bukaresti kitervelôje. A közvélemény emiatt kíváncsian figyel a decemberig még kormányon PSD-re, hiszen Hajszamot üzlettársai és barátai éppen a PSD-hez fûzték a legszorosabban.

Nem tudni, hogy a túszügy milyen mértékben robban majd a PSD soraiban. Sokan úgy vélik, hogy a román állam életét tizenöt éven keresztül meghatározó Ion Iliescut is érintheti az ügy. Rossz nyelvek szerint Iliescu talán éppen emiatt lett rosszul legutóbb, amikor a kórházban ápolták. S persze fôleg amiatt - mondják -, hogy a PSD legutóbbi kongresszusán kiszavazták a biztosnak vett újabb pártelnöki tisztségbôl.

Ilyen helyzetben senki sem merne megesküdni, hogy miként alakulnak a dolgok a következô hónapokban Romániában. Vannak, akik úgy látják, hogy a meggyógyulni látszó Iliescu új pártot alapíthat, megkérdôjelezve ezzel a PSD sorsát. Mások úgy vélekednek, hogy az eddig Iliescu árnyékában tevékenykedô fontos gazdasági és politikai érdekcsoportok kezdenek elfordulni tôle.

Van, aki hiszi, hogy most Basescunak áll a zászló, mások viszont az államelnök és az általa gyôzelemre vitt demokrata-liberális pártkoalíció most még 60-65 százalékos népszerûségének a csökkenésével számolnak az európai uniós csatlakozás finisében elkerülhetetlenné váló, népszerûtlen intézkedések miatt. Egyes megfigyelôk éppen ezért tartják elképzelhetônek, hogy Basescu mostani „kedveltségi mutatói" miatt keresztülveri majd az elôrehozott választásokat. Kérdés, hogy sikerül-e majd lebeszélni ôt errôl azoknak, akik az elôrehozott választásokat az integráció késleltetô tényezôjének tartják.

A kormánykoalícióban helyet foglaló RMDSZ ilyen zûrzavaros helyzetben próbálja megvalósítani a romániai magyarság kormányzati programba foglalt törekvéseit, elfogadtatni a kisebbségi törvénytervezetet, valóra váltani az egész erdélyi régió fejlôdését lényegileg érintô gazdasági célkitûzéseket, például az észak- erdélyi autópálya megépítését. Ezek amúgy sem könnyû feladatok, de a román pártok hely- és fogáskeresô birkózásában még nehezebb a dolga egy olyan politikai alakulatnak, amely célratörôen kíván cselekedni. (Garzó Ferenc / MTI)

Nemet mondtak Petôfi Sándor szobrára

(Nagyvárad) * A révi születésû szobrászmûvész, Tôzsér Eliz Petôfi Sándorról készült bronz mellszobrát egy hét múlva a Sebes-Körös menti település középiskolájának udvarán akarták elhelyezni és felavatni a Sóvám-ünnepség keretében, csakhogy a helyi tanács minden utólagos magyarázat nélküli döntése kerékkötôje lett a szervezôdô ünnepségnek: hét-hat arányban az önkormányzati testület ugyanis leszavazta a szobor köztérre helyezését, bár az iskola udvarán már elô is készítették a mûalkotás helyét. A szobrászmûvész, Rév község díszpolgára, szülôhelye iránti tiszteletbôl hónapokkal ezelôtt ajándékozta meg Sebes-Körös menti települést alkotásával, amelyet a község vezetésének egyetértésével, egy jeles román költô vagy író mellszobrával együtt, a román–magyar barátság jegyében akarták felavatni. Most derült ki, hogy másik szobor nincs. Az eset annál is inkább kellemetlen, mert már Rév község magyarországi testvértelepülése, Hódmezôvásárhely küldöttsége is jelen lesz a Sóvám-ünnepségen és már készül Tôzsér Eliz szobrának avatójára.

Amikor a lefestett, tönkretett és most újra a helyére került kétnyelvû helységnévtábla visszahelyezésérôl és a mûködô toleranciáról hírt adtunk, még nem sejthettük, hogy ismét az egyet nem értés kisördöge furakodik a révi közösségbe. (Lakatos Balla Tünde)

Egyesek egyenlôbbek!

(Marosvásárhely) * Jonathan Sheelenek, az Európa Tanács romániai delegációja vezetôjének is részt kellett volna vennie azon a hétvégi konferencián, melyet A helyi közigazgatás és a municípiumok európai integrációja címmel lényegében Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere szervezett. Ám a magas rangú politikus családi okok miatt (Florea szerint a kislánya betegedett meg) távol maradt attól a rendezvénytôl, ahová nagyon sok romániai polgármestert vártak, de közülük csak mintegy tucatnyian érkeztek meg. Rajtuk kívül politikusok, egyetemi tanárok tartottak elôadást. Közülük többen kiemelték, hogy nincs összhang az országos és a területi, helyi állami adminisztráció között. Vasile Puscas, a Nemzetközi Tudományok Intézetének vezetôje azt javasolta, hogy az országban több helyen szervezzenek ezentúl a marosvásárhelyihez hasonló, szerinte hasznos tanácskozásokat.

A konferencián felszólalt és figyelemre méltó adatokat tárt a hallgatóság elé Borbély László területfejlesztési és középítkezésügyi miniszter. Éspedig azzal kapcsolatban, hogy mennyire „méltányosan" oszlik el a közpénz Romániában: a korábbi kormány Botosani-nak 200, míg Marosvásárhelynek 20 milliárd lejt adott idénre – hôenergia-támogatás címen. A vidéki vízbevezetési és kövezési program keretében a következô leosztás történt egy lakosra számítva: Dobrogea 267 000 lej, Erdély 98 000 lej, Moldva 132 000 lej és Munténia 114 000 lej. A lakásépítési program keretében: Dobrogea – 1 260 000 lej, Moldva 1 094 000, Munténia 902 000 és Erdély 760 000 lej – szintén lakosonként. Tehát még mielôtt elméleteket gyártanak valakik az önkormányzatiság reformjáról, azt kellene elérni, hogy Romániában minden megye egyenlô legyen, ne legyenek köztük egyesek egyenlôbbek! (Máthé Éva)

Vállalkozói konferencia

(Csíkszereda) * Változások az EU csatlakozás küszöbén – ebben a témakörben tartanak vállalkozói konferenciát Csíkszeredában június 4-én. A Csíki Magánvállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (CSMÉSZ) által szervezett konferencia egyben a szövetség megalakulásának 10. évfordulójával esik egybe. A rendezvény partnerei Hargita Megye Tanácsa, a Polgár-Társ Alapítvány, a Székelyudvarhelyi Kis és Középvállalkozások Szövetsége, a Székelykeresztúri Vállalkozok Szövetsége valamint a gyergyószentmiklósi Gaia Consulting Goup KFT.

A konferenciát népszerûsítô sajtótájékoztatón Potozky László, a CSMÉSZ elnöke részletesen ismertette a programot, amely során három témakör kapcsán hangzanak el elôadások. A tervezett program szerint 9,45 perctôl Kapcsolatrendszerek, EU csatlakozás témakörben hangzanak el elôadások, majd 12 órától Pénzügyi lehetôségek témakörben beszélgetnek a meghívottak, 14,30-tól Vállalatirányítási rendszerek és tapasztalatok témakörben tartanak elôadást.

Potozky László, elnök elmondotta: szeretnénk egyben felhívni a figyelmet arra, hogy a vállalkozók nemcsak egymás vetélytársai, hanem partnerek is.

Az elôadások, beszélgetések mellett a rendezvényen résztvevôk lehetôséget kapnak, hogy tevékenységüket is ismertessék.

A Megyei Tanács gyûléstermében megtartott konferenciára közel 400 személy részvételére számítanak a szervezôk. A hazai résztvevôk mellett magyarországi meghívottai is lesznek az eseménynek. (Daczó Dénes)

Egyperces
Puskás Bálint szenátorral

- Az RMDSZ-szenátorok és képviselôk több törvénykezdeményezést nyújtottak be a nyugdíjasok élethelyzetének javítására. A kormány el is fogadta egyiküket- másikukat, de a gesztus torzóban maradt, mivel alkalmazásuk egyre késik. Mi az akadály?

- Éppen egy ilyen helyzetrôl beszéltem legutóbbi politikai nyilatkozatomban a Szenátus plénuma elôtt. Az 578- as törvény szomorú "sorsáról" szóltam, amely a túlélô házastársat megilletô társadalmi segélyre vonatkozik. Emlékeztettem azza, hogy mi, kezdeményezôk eredetileg azt javasoltuk, hogy a túlélô házastárs az elhunyt házastárs nyugdíjának ötven százalékát kaphassa meg. A kormány ezt pontosan a felére csökkentette. A 2004. december 14-én kibocsátott törvényben az szerepel, hogy a túlélô házastárs az elhunyt nyugdíjának negyedére jogosult. Megjegyezném, mi ezzel nem értünk egyet, de belementünk, hogy a szabályozás sorsa ne húzódjék el, a nyugdíjasok helyzetén valamit is könnyítsünk. Igen ám, de még ennek a törvénynek az alkalmazása sem indult meg. Lassan fél év telt el azóta, hogy a kormány elfogadta, de életbe lépésérôl semmi hír. Politikai nyilatkozatomban utaltam rá, hogy a törvény utolsó két szakasza bizonyos feladatokat ró a kormányra és a munkaügyi tárcára, tôlük függ a törvény alkalmazhatósága. Enek értelmében a munkaügyi tárcától azt kértem, dolgozza ki végre az alkalmazási normákat, a kormánytól pedig, állapítsa meg a nyugdíjak átszámolásának végsô határidejét, mert ez is feltételként szerepel. Egyik feladat sem ütközik nehézségekbe, a kormány határozattal megszabhatja az említett határidôt. Elmondtam azt is, hogy fogadóóráimon gyakran fordulnak hozzám nyugdíjasok, akik ismerik ezt a törvényt, és kérdezik, mi a helyzet vele. Valószínû, hogy szenátor kollégáimnál is érdeklôdnek mások ilyen értelemben. Ezért kértem föl most már a Szenátus nevében a két intézményt, hogy mielôbb járjanak el a két ügyben, hogy a már amúgy is megkésett törvény elôírásai minél hamarabb életbe léphessenek.

BÉRES KATALIN

Hargita megyei siker
Otthongondozói hálózat mûködik

(Csíkszereda) * Az otthoni szakápolói és szociális gondozói szolgálat Hargita megyei kiépítésérôl, ennek eredményeirôl tartottak kiértékelô sajtótájékoztatót. A rendszer létrehozása 1998-ban kezdôdött el Székelyudvarhelyen a Német Caritas Szövetség és a Német Gazdasági Együttmûködési Minisztérium anyagi és módszertani támogatásával. Két évvel késôbb Csíkszeredában is sikerült létesíteni egy hasonló központot, ugyanakkor szakápolók képzése indult Gyergyószentmiklóson is. Az év végére már 147 személy folyamatosan ellátásban részesült.

2001-ben a megyei önkormányzat határozatot fogadott el, melynek alapján széles körû együttmûködés alakult ki a megyei, a helyi önkormányzatok, valamint a Caritas között. A programhoz így már hét gyergyóvidéki, 5 csíki, 3 udvarhelyi önkormányzat is társult. 2002-ben a Phare Acces 2000 programnak köszönhetôen 200 ezer euro támogatást sikerült elnyerniük. Így a tavaly már 5017 személyt részesítettek folyamatos gondozásban. Hargita megye 59 településén 134 alkalmazottat foglalkoztatnak, elsôsorban az idôs, rászoruló embereket ápolják és segítik a háztartási teendôk elvégzésében, az ügyintézésben.

Bunta Levente, a megyei önkormányzat elnöke sikerként értékeli a programot, ugyanakkor úgy véli, az otthongondozói szolgálat beindításával egyben sikerül jó példával is szolgálni. A tanácselnök szerint, ha a szomszédok látják, hogy „idegenek" segítenek az idôs embereknek, akkor esetleg a szomszéd is követi a jó példát. Dr. Márton András programvezetô elmondta: az európai statisztikai adatok szerint a társadalom hét százaléka szorul ilyen jellegû segítségre, ami Hargita megye esetében közel 25 ezer személyt jelent. A szolgálat fenntartása mellett a bôvítésre is kell figyelniük, ezért folyamatosan pályázniuk kell, s újabb partnereket is próbálnak bekapcsolni a rendszerbe. Hargita megye tanácsa ebben az évben 3,5 milliárd lejes támogatást ítélt meg a program támogatására. (Daczó Dénes)

Mozdonyfütty hozta a nyarat Tündérvölgybe

(Sepsiszentgyörgy) * Mozdonyfütty visszhangzott hétfô délben Tündérvölgy magaslatain, hirdetve a nyár érkezését, de mindenekelôtt a kisvasút turisztikai értékesítéséért oly kitartóan küzdô önkormányzatok, egyesületek sikerét. Így van ez akkor is, ha tudjuk a hajdan közkedvelt és népszerû kisvasút üzembeállítása még csak részsiker. A hétfôi próbabejáratáson is a kis szerelvény Kovásznáról a Fenyô Szállót, a Szívkórházat érintve Sikló aljáig közlekedett. Az ipartörténeti ritkaságot jelentô Sikló újraindítása elé tornyosuló megannyi akadályt még nem sikerült leküzdeni, mintahogy az útvonal folytatását jelentô kommandói utazás is még várat magára. De errôl majd külön érdemes szólni. Most emeljük ki, hogy az újrainduló kisvonaton szerdán – a gyermeknapi rendezvények keretében – a fiatalok utaznak Tündérvölgy szép tájaira, itt szórakozva honismereteiket bôvítve, az ipartörténet e szép alkotásáról is tudni érdemes történetekkel gazdagodhatnak. (Flóra Gábor)

Már a télre készül a polgármester!

Talán nem eléggé ismert, hogy jó üzlet nálunk a köztisztasággal, s a városi parkok, zöldövezetek karbantartásával kapcsolatos szolgáltatás. Sok közpénzt le lehet ott nyomni. Például locsolunk folyóvizzel, az elszámolásnál csapvizet írunk. A téli síkos utcákra kiszórunk száz tonna homokot, elszámolunk ötszáz tonnát. Lekaszálunk öt hektár gyepet, elszámolunk harmincat. Elhordunk az utakról ötezer köbméter havat, leszámlázunk huszonötezret. Ellenôr legyen a talpán, aki utólag pontosan kimutatja, hogy nem huszonötezer, hanem csak ötezer tonna hó volt! Jól tudta városunk elôzô polgármestere, a korrupciós ügyeivel elhíresült ( most éppen szabadlábon védekezô) Horea Anderco, hogy az efféle szolgáltatások valóságos kincsesbányák. Családtagjaival, közeli barátaival létrehozatta a Florisal nevû magáncéget, amellyel polgármesterként szerzôdést kötött nevezett szolgáltatások elvégeztetésére. Hogy mi közpénz folyt itt el, vándorolt a cégtulajdonosok zsebébe az ma már nyílt titok. Nem egyszer milliárdos „nyereségrészesedéseket" vágtak zsebre. Már elôzetes letartóztatásban lévén, a városi tanács két esztendeje Anderco hiányában tárgyalta az évi költségvetést, s a Florisalnak 19 milliárddal kevesebbet irányzott elô, mint a korábbi évben, s nem fogja elhinni az olvasó: a cég jelenlévô igazgatója egy mukkot nem mondott, egy csöndes szóval nem tiltakozott, hogy „ahhoz a sok munkához" túl kevés pénzt kap. Tizenkilencmilliárdot csak úgy el lehetett tôle venni, mert maradt ott amúgy is elég.

Bár mind több lakossági panasz érkezett a köztisztasággal kapcsolatban, a Florisal-nak az egy éve felállt új városvezetés sem adhatta ki az útját, meg kellett várnia a vele kötött szerzôdés lejártát. Most elérkezett a pillanat. Na nem a felmondásra, hanem új versenypályázat kiírására, melyen a Florisal is részt vehet. A legutóbbi tanácsülés egyik legtöbbet vitatott pontja volt az idô és a feltételek. Ilyés Gyula polgármester keményen védte álláspontját (mely végül többséget kapott), hogy az új szerzôdést egy olyan céggel szeretnék megkötni, amely sokkal jobban el van látva az adott szolgáltatásokhoz szükséges eszközökkel, s nagy teljesítményû, korszerû gépekkel, mint a Florisal, ahol a fejlesztés (mindenki láthatja!) nem volt kiemelt stratégiai cél. Nem dôl össze a világ, ha a nyerô cég nem a régi lesz, s még csak nem is szatmári. Mielôbb kiírják tehát a pályázatot, hogy a télnek már egy sokkal jobban felkészült szolgáltatóval menjen neki a város. Mert mintha csak az új polgármestert akarta volna lejáratni, a Florisal messze nem tudott a leesett hóval és az utcák jegével megbírkózni. (A lejáratás részben sikerült is, mert még Radu Bud prefektus is a városvezetést hibáztatta a rossz közlekedési viszonyokért). Új szolgáltatót akarnak a parkok, és a természetes zöldövezetek karbantartására is. Tíz kerületre osztották a várost, s lehet a nyáron megejtett pályázat nyomán tíz külön kertészeti kisvállalkozás vetélkedhet majd a gyakorlatban is egymással: melyik területe ápoltabb és virágosabb. Az engedély nélkül épült garázsok és mindenféle deszka és bádog- bódék lebontása, s a közös udvarok és pincék lomtalanítása és fertôtleníitése után, s a történelmi városrész megkezdett renoválásával együtt Ilyés Gyula így akarja bizonyítani, hogy eleget tesz fô választási ígéretének: élhetôbbé, kulturáltabbá teszi Szatmárnémetit! (Sike Lajos)

Távirati stílusban

* Május 30-31 * Fôvárosi lapok, hírügynökségek nyomán: A román újsádírók túszejtôi összevesztek egymással a válságdíj felett (Ev. zilei). * Rövid fogvatartása idején, amikor egy tolvajjal és egy rablóval osztotta meg a fogdát, Dinu Patriciut étellel kínálta meg az egyik (Ev. zilei). * Traian Basescu a népszerûségi versengésben 65 százalékkal áll az élen. Ion Iliescut már csak 16 százalék kedveli (Ev. zilei). * Traian Basescu a minden irányból tûz alá került Ilie Botos fôügyész védelmére kel (Ev. zilei). * Vadim felfalja pártját. Corneliu Ciontut és Anghel Stanciut kizárta a Nagy-Románia Néppártból (Ev. zilei). * Dan Negru csaót mond Darwinnak és letûnik az Antena 1 képernyôjérôl (Ev. zilei). * A románok szegények, de boldogok - derül ki egy felmérésbôl (Adevarul). * Románia elnöke elítéli a politikum beleavatkozását a nagykorrupciós ügyek feltárásába (Adevarul). * Borbély László megbízott miniszter azt az elméletet hinti el, hogy ar erdélyi autópálya alul van finanszírozva (Adevarul). * A székelyek a magyarokkal szemben is autonómiát akarnak kiharcolni (Adevarul). * Corneliu Ciontut, az NRNP elnökét meglepte Vadim intézkedése, mely szerint kiebrudalja a pártból (Adevarul). * A Gallup intézet felmérése szerint, ha holnap választásokra kerülne sor, a pártok a következô teljesítményt nyújtanák: DA Szövetség 59, SZDP 24, RMDSZ 7, NRNP 7, RHP, KDNP, ÚGP és más 1-1 százalék (Adevarul). * A dohányzás elbutítja a fiatalokat és 14 évvel lerövidíti életüket (Adevarul). * A Rompetrol azzal vádolja az ügyészséget, hogy Dinu Patriciut egy már érvényét vesztett törvény alapján tartóztatták le (Adevarul). * Bukarestben ellentmondásosan fogadták a francia nemet az európai alkotmányra (Curierul National). * A Takarék- és Letéti Pénztár (CEC) alkalmazottjai az elnök lemondását és nagyobb fizetéseket követelnek (Curierul National). * A törvényszék szabadlábra helyezte az alig letartóztatott Bánát hercegét, azaz Zaher Iskandaranit és társait (Romania libera). * Calin Popescu Tariceanunak megkezdôdött a visszaszámlálás. Már pártjában is ellenvélemények hangzanak el (Romania libera). * Az árvízsúlytotta Temes megyei falvakban a jövô héten elkezdôdik az újjáépítés (Romania libera). * Dinel Staicu rá akarja tenni a kezét a Craiovai U miniszállójára és edzôpályáira (Romania libera). * A tôzsdén hétfôn 13 százalékkal esett a Rompetrol részvényinek értéke (Ziua). * Akadályozzák a Kereszténydemokrata Néppárt bírósági bejegyzését (Ziua). * Traian Basescu megnyerné a választásokat a kommunista rendszer utáni nosztalgia Romániájában (Curentul). * A kisebbségek jogállásáról szóló törvényben benne foglaltatik a Bolyai Tudományegyetem magja (Curentul). *

nyomtatható verzió

Szatmári kontroll

Szerintem nincs a világon olyan hely, ahol szeretet övezné az ellenôröket. Szatmáron sincs ez másképp, éppen ezért tûnt izgalmasnak elbeszélgetni ellenôrôkkel, az oly népszerûtlen „kontrollokkal", hogy az ô szemszögükbôl is rálássunk a világra.

A – különben roppant rokonszenves – hölgyek egymás szavába vágva mesélik a legjellegzetesebb történeteket a visszaesô bliccelôkrôl, arról, hogy sok ember számára életforma lett a csalás – még akkor is, ha egyáltalán nincs rászorulva. Mint kiderül, Szatmáron a legproblémásabb járatok egyike az 5-ös busz, a darai és petei járat. Nemegyszer kell megállni Pusztadarócon Laci bácsinál, a rendôrnél, hogy megbüntessék a szabálysértôket. Merthogy a kontrollok is csak olyan kellemetlen helyzetben vannak, hogy sokféleképpen nem intézkedhetnek, ezzel pedig sokan vissza is élnek. Az ellenôr-asszonyok olyan eseteket is elôsorolnak, amikor a magukat erôsebbeknek tartó férfiutasok kezet is emelnek rájuk. Nyilván, nem árt, ha jó testi erônlétben indulnak munkába nap mint nap. Holott munkaszerzôdésükben dulakodás nem szerepel a kötelezettségek között.

Sok panaszt kell meghallgatnom a diákokról is, akiket ugyan sok esetben ellátnak szüleik autóbuszjegyre valóval, inkább másra költik azt, és sportot ûznek abból, hogy az ellenôrökkel szemtelenkedjenek. Nem csoda, hiszen éppen úgy meg kell a buszon vívni a közelharcot a felnôtt bliccelôkkel is, így tehát csak azok példáját követik a fiatalok. Igaz követhetnék a jó példát is. Az egyszerû munkásemberek ugyanis vesznek bérletet, a nyugdíjasok pedig inkább végigkérdezik az egész utasteret, ha esetleg jegy nélkül szálltak fel. Merthogy elôfordulhat olyan is. Ez pedig a tömegközlekedési vállalat hibája is, ugyanis sok esetben, adott környéken – és nem is tanyákra utalok itt, hanem lakótelepekre- egyszerûen lehetetlen jegyet beszerezni.

Sokan nehezményezik, hogy a rendôrök sohasem váltanak buszjegyet. A közszállítási vállalat alkalmazottjai igyekeznek elmondani, hogy ez egyezség alapján mûködik így. Hiszen a rendôrök segítik az ellenôrök munkáját, amikor határozottabban kell fellépni egy-egy utassal szemben. Az már más lapra tartozik, hogy adott esetben mennyire élnek vissza helyzetükkel. Hiszen elôfordul az is, hogy civilben is jegy nélkül utaznak, sôt családostól. S ha esetleg az ellenôr intézkedni próbál, akár a bokáját is megütheti. Ettôl is meglehetôsen kifordított a helyzete a buszokon szolgálatot teljesítôknek.

Kicsi a város, a szatmári ellenôröket pedig egy rendszeresen buszozó már messzirôl megismeri. Amikor munka után hazafelé indulnak a buszról buszra szálló kontroll-hölgyek, mint a szöcskék ugrálnak le a buszról azok, akiknek rossz a lelkiismerete. De nem ám minden jegy nélkül utazó. Vannak olyanok is, akik élvezik a helyzetet, amikor fülöncsípik ôket. Azok maradnak.

Pedig ilyenkor, munkaidôn kívûl a kontrollok nem is ellenôríznek…

Dancs Artur

nyomtatható verzió

Kisebbségi sorsunk: sírvers és törvény között

Tôkés László királyhágómelléki református püspök ismét fogasra akasztotta palástját, és felcsapott agitátornak, ezúttal a kisebbségi törvénytervezet ellen. Mûfaja a politikai kabaré. Mert mi egyébnek nevezhetjük, ha a május 26-án tett nyilatkozatában Dsida Jenô Megtettem mindent, amit megtehettem kezdetû sírversét idézve, a kisebbségi törvénytervezet kapcsán katasztrófát, megalkuvást, pártpolitikai paktumot, sôt, nemzetárulást emleget? Mindezt annak az RMDSZ-nek a nyakába varrva, amelynek ô maga is tagja. Mi egyéb, ha nem politikai kabaré, mikor arra akarja mozgósítani Erdély magyarjait, hogy akadályozzák meg annak a törvénynek a megszületését, amely államalkotó tényezônek ismeri el a kisebbségeket, kimondja a közösségeik által választott autonómia - tanácsok döntési jogát saját intézményeikkel kapcsolatban? Mi egyéb, ha nem politikai kabaré, amikor a püspök a magyar történelmi egyházakat is hadrendbe kívánja állítani, és arra buzdítja ôket, hogy tegyenek keresztbe annak az RMDSZ-nek, amely az egyházi javak visszaszolgáltatásáért vívott küzdelmével egyidejûleg e törvénnyel többek között azt kívánja elérni, hogy a vallási felekezeteknek joguk legyen egyházi vagy világi tanintézményeket létrehozni, amelyek állami vagy helyi költségvetési támogatásban részesüljenek? Túl ezen, a törvény 4. alfejezete a kisebbségek felekezeteire vonatkoztatva kimondja azok autonómiáját, állami finanszírozását, az 500-nál kisebb lélekszámú gyülekezetek kiegészítô támogatását. Tôkés László egy olyan törvény meghiusítására hívja harcba az egyházakat, amely 28(1). cikkében leszögezi: "Az állam szavatolja a vallási felekezetek egyenlôségét, valamint azok intézményi és mûködési autonómiáját." Mindez Tôkés László sírvers- víziójában "a nemzetárulás határán mozog". Pedig nem a nemzetféltés, hanem a sértett hiúság esete áll fenn: a törvényalkotók nem kérték ki az ô véleményét is , noha saját elképzelése szerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöki minôségében ô Markó Bélával egyenrangú fél. - De még nem késô - vigasztal a nagyváradi nyilatkozat -: a tervezetet vissza kell vonni, mielôtt vitára kerül a Képviselôházban, és "széles körû párbeszéd nyomán kidolgozni a végleges szöveget". Addig a hittudományú képzettségû püspök felvilágosítja az RMDSZ európai fórumokon is közismert jogtudományi szakértôit, mit és hogyan foglaljanak bele a törvénybe. Más kérdés, hogy ezen "végleges szöveg" sohanapján készül majd el, mert a húsz nemzeti kisebbségnek mindig lesz újabb és újabb ötlete, mit kell kivenni, mit kell hozzáadni, nem beszélve arról, milyen módosításokat követelnek majd román honatyák a parlamenti vita során. Ilyen kilátások nem zavarják Tôkés Lászlót, ezért az egyházak mellé az RMDSZ elleni közös frontba kívánja mozgósítani "a civilszférát és a felelôsen gondolkodó erdélyi magyarokat". Ezek szerint a szembenálló felek így festenek: egyfelôl az RMDSZ, Markó Béla vezetésével, másfelôl "a felelôsen gondolkodó erdélyi magyarok" Tôkés László áldásával.

Az ilyen felelôsen gondolkodó élharcosok egyike Gazda Zoltán, szintén mûkedvelô jogász, a Magyar Polgári Szövetség Kovászna megyei elnöke. Ez utóbbi minôségében a bukaresti Mediafax hírügynökségnek május 25-én kijelentette (másnap a Gandul készségesen idézte), hogy a kisebbségi törvénytervezet "demokráciaellenes, nemzetellenes és alkotmányellenes". Itt megint a kabaré határvonalára érkeztünk: a Magyar Polgári Szövetség Románia Alkotmányának védelmére kél, az RMDSZ ellenében. Hogy mennyire vehetô komolyan, ízelítôül csupán egyet idézünk Gazda Zoltán javaslataiból: a kisebbségi törvény foglalja magába a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács autonómia-statútumát is. Úgy tûnik, az RMDSZ ellenzékének tudálékos ködlovagjai rózsaszínû álomvilágban élnek, a realitásokra alkalmazva ugyanis igényük annyit jelent, minthogy a romániai magyarok mellett az albánok, örmények, lipovánok, szerbek meg a többi kisebbségek is Tôkés László teológus, Szász Jenô faipari mérnök és Gazda Zoltán színmûvész jogi doktrínájára alapozzák jövôjüket.

Dsida Jenô sírversére hivatkozva, Tôkés László a szentimentalizmus eszköztárából is kölcsönöz érveket. Módszerének elôzményét láttuk-hallottuk 2004. december 5- ét megelôzôen,mikor a Duna Tv-ben Magyarország népét úgy akarta rábírni a kettôs állampolgárság megszavazására, hogy nyílt színen elénekelte A megfagyott gyermeknek egy adventi változatát: Ó jaj nekünk, milyen bolyongó árvák leszünk, ha az anyaország nem fogad kebelébe! Tudjuk, mi lett a danolás eredménye: ami volt Tôkés László ama felhívásának is, hogy Románia magyarsága szavazzon az alkotmánymódosítás ellen. Mégis megszavazta. Ugyanezek a kilátások, ha a püspök úr most sírverseket kezd szavalni, esetleg a Fanni hagyományaiból olvas fel részleteket a kisebbségi törvény megvétózására, mert sem az egyházak, sem a civil szféra, sem a "felelôsen gondolkodó erdélyi magyarok" nem állnak melléje. Ellenben Adrian Nastase nyílt levélben jelentette be, hogy ô és pártja szintén ellene szavaz a kisebbségi törvénytervezetnek, mert az autonómiával a kisebbségek elszigetelôdéséhez vezet.

De a levélrôl és szerzôjérôl bôvebben legközelebb.

BARABÁS ISTVÁN

nyomtatható verzió

Ôfenségem levelei (különkiadás 2)

Wágner úr levele a fôszerkesztôhöz

Kedves Sztrovacsek barátom!

Egy ilyen Sztrovacsek, aki újságot szerkeszt, meg az a sok Sztrovacsek, aki olvassa, az mind jó gyerek, szeretem ôket. Ezt nem csak az alkohol mondja belôlem, mindet sorba a keblemre ölelném, mert Wágnernek nem csak kék szakálla, idült alkoholizmusa, hanem hatalmas szíve is van.

Az újságotokat nagyra becsülöm. Azt hordom fehérnemû helyett a kabátom alatt, és mondhatom, kiváló hôszigetelô képességei vannak. Ha jut belôle, akkor a cipômbe is rakok bélelés és komfortérzés céljából. Jó lap a tiétek!

Olvasni is szoktam, amikor a delírium kredencet leveszik a fejemrôl. Ritka józan pillanataimban (amikor se pénzem, se hitelem, és sehol egy Sztrovacsek, aki fizetne egy rundót), akkor olvasom az újságotokat. Annyi nekem elég.

Innen tudom, hogy Nyakig Jimmy vagy Fülig Robertó vagy hogyan is hívják ôtet, világhírûvé tesz mindenkit, akit beleír az újságba. De nem ír bele senkit, csak saját magát. Erre fel Piszok Jenô vagy Koszos Fred vagy hogy is hívják, ez beleavatkozik. Valahogy mindig belekavar, és a Jimmy sosem tudhatja: most kavarja az öreg vagy nem kavarja?

Mert hogy mi van a háttérben, azt csak én tudom. Én meg tudok titkot tartani. Megírom az újságba. Ide leírom, hogy mi van a háttérben. Pontosabban: ki van a háttérben? Mindig valami jelentôs személyiség. Ebben az esetben én. A Wágner. Akirôl már hajót is neveztek el.

Valamelyik Sztrovacsek ország titkosszolgálata beszervezett. Nagy pénzek! Azt mondták: idefigyelj, Wágner, kapsz ötvenezer dollárt. Akkor én elsírtam magam. Könyörgöm, ne mondjatok ilyet, annyi pénz nincs! Mondjatok tízet, és én azt elhiszem. Így megállapodtunk tizenöt dollárban, ebbôl is látszik, hogy tisztességes emberek.

Csempészni kell. És azért kell ilyen kikötôi népség, hogy a titkosszolgálat lebukás esetén letagadhassa. Csak néhány körözött bûnözô akciója, kérem, semmi közünk hozzá.

És az öreg Piszok kavarja. Egy hajórakomány árut kell becsempészni egy országba, úgy, hogy a hatóságok ne vegyék észre. Hülyeségeket beszélek, ugye? Még egy fél rum, és teljesen elvesztem a fonalat. És akkor elôjönnek ilyen apró, szôrös Sztrovacsekek... Na. Akkor az nem lenne csempészés, ha a hatóságok tudnak róla, ugye? Bár arra van inkább példa, hogy a vámtiszteket meg a révkapitányt meg szokták kenni, és akkor nem tudnak róla, de bizonyára sejtik, hogy nem a lottónyereményüket kézbesítik ezek a rokonszenves emberek éppen.

Hogy mit kever az öreg, azt még nem mondhatom el, de biztosak lehetnek abban, hogy a Fülig Sztrovacsek benne van a tervben. Ô azt hiszi, hogy a nagy eszéért szerepeltetik az újságban, pedig csak a Kapitány elôkészítôjének része.

A fôszerkesztô Sztrovacsek is benne van a kavarásban. Ismerem, csuda jópofa fickó. Együtt ültünk Batáviában.

WÁGNER RICHÁRD

nyomtatható verzió

Nemzeti kegyhely Szent Imre örökén

„Szent Imre herceg,/ Magyarország éke,/ Szûztiszta élet/ Legszebb példaképe/ Serdülô ifjak pajzsa,/ Menedéke, könyörögj érettünk!" – ezt az imádságot vésték a Hegyközszentimrén május 29-én felavatott Szent Imre-szobor talapzatára. Ez az ezerlelkes színmagyar kicsi falu úgy furakodik a Réz- hegység legvégsô nyúlványaként lappadó Érmelléki-dombság oldalába, mintha az anyaföldet ölelné ezer esztendeje. A legenda szerint, 1031-ben a Berettyó menti Ygfon erdôben vadászó Imre herceget egy vadkan sebesítette halálra. Hegyközszentimre ezért vette föl Árpád-házi Szent Imre nevét. Az elsô írásos emlékek 1220-ban kolostor létezésérôl számolnak be, mely ugyancsak a szent nevét viselte, erejét a befizetett püspöki tized is igazolja. Szentimre ma Szalárd község része, a Nagyváradot Margittával összekötô vasút baloldalán. A töltések közé terelt Berettyón túl, tengernyi zöld rét, madárcsicsergés mond Isten hozottat az oda látogatónak. Az utcák dombnak föl futnak, a zamatos szôlôt ontó kertek végében az Imre herceget rabul ejtô középkori ôsrengeteg apró maradéka, az erdô.

Az Árpád-házi szentek emlékeiben bôvelkedik egész Biharország. Nagyvárad Szent László városa, Szentjobb államalapítónk Szent Jobbját ôrizte, a kettejük között félúton megbúvó Hegyközszentimre pedig Imre herceg örököse. Ezt juttatta kifejezésre a település hétvégi kétnapos ünnepségén, egyszerûen, de méltón, amint az elvárható azoktól, akik tudatában vannak értékeiknek. A rendezvény kiemelkedô eseménye, a Lakiteleki Alapítvány segítségének köszönhetôen, Lantos Györgyi szobrászmûvész alkotásának felavatása volt. Így vasárnap óta Szent Imre bronzban alakot öltött mása vigyázza a kis falu álmát, hogy jövôt teremjen számára. Hiszen ugyancsak megkopott a félévszázados elhanyagoltságban, és oly nagyon kívánkozik szebbé válni, hogy szívós kétkezi munkával s némi baráti támogatással, szívvel és lélekkel megújuláshoz látott, a közösségi összegfogás szép példájaképpen. Tatarozták a kultúrházat és a református iskolát, ötévi kitartás eredménye, hogy újraszentelhették a fehér-zöld köntöst öltött református istenházát. Mindez sokévi munka gyümölcse: Kucharszki Zoltán református lelkipásztor és Nagy Miklós polgármester közösség-összefogó lelkesedését dicséri.

Lezsák Sándor pár éve Tempfli József római katolikus püspök meghívására járta e vidéket, Szentjobbra igyekezett kíséretével, ekkor tért be a csodálatos kis faluba Hegyközszentimrére, melynek Árpád-házi Szent Imre emlékezete a kincse. Amikor megismerkedett a másik kinccsel, a falu lakosságával és a fiatal református lelkésszel, felkérte ôt, hogy tartsa meg Lakiteleken Ravasz László szobrának avatóját. E kedves történet a Lakiteleki Alapítvány szoboradományának elindítója, mesélte el a gyülekezetnek a képviselô, aki hosszan beszélt a szûzi életû, a korabeli jelenvalóságban mégis kiválóan eligazodó Imre hercegrôl. Apja, István Intelmeiben tudatosan készített az uralkodásra: a kis közösségek megszervezésére, templom és iskola létrehozására, hadsereg szervezésére. A gyakorlati útmutatások mellé erkölcsi és filozófiai kapaszkodókkal is felruházta. „Azt tudjuk, hogy 1031-ben vadászat közben vadkan sebesítette halálra Imre herceget, s történészeink szinte egybehangzó véleménye szerint 1007-ben született, ezért 2007-et Szent Imre évének nevezzük ki, és emlékbizottságot alakítunk, amelybe már most beválasztjuk a falu lelkészét és polgármesterét. A történelmi Magyarország mind a 18 Szentimre nevû településének és valamennyi, nevét viselô iskolának találkozót szervezünk 2007-ben. Szeretném, ha a megemlékezések egyik fô helyszíne Hegyközszentimre volna" – mondta Lezsák Sándor. Szerinte ha mint nemzeti kegyhelyeink egyikét, a köztudatba emeljük a települést, ez megmaradásának, gyarapodásának legfontosabb eszköze lehet.

Dévai Nagy Kamilla és az Énekes Zenede dalai varázsolták a hallgatóság közelébe Szent Imre alakját. Emôdi Tamás történész tudományos precizitással megszerkesztett elôadása tudatosította a kis falu lakóiban az Árpád-kori település értékeit. A Népfôiskolai Füzetek sorozatban megjelentetett kismonográfiájában ezt írja Szentimrérôl: „Így, latinosan Sanctus Henricusként jelenik meg a falu neve is, 1220. évi elsô okleveles említésben, a Váradi Regestrumban. A’hegyköz’ újkori ragadvány. A Marinusevich (Martinuzzi) Fráter György váradi püspöksége alatt, 1550-ben, Kolozsváron kiadott, úgynevezett Váradi Regestrum középkori történelmünk egyik legbecsesebb forrása. A közel négyszáz jogügylet, illetve a váradi székesegyházban 1208 és 1235 között tartott istenítélet leírását tartalmazó jegyzék hatszáznál több Árpád-kori település nevét ôrizte meg az utókornak. Közéjük tartozik Szentimre is." Hegyközszentimrének a korai középkort követôen is gazdag a múltja. Volt Varkocs Tamás várkapitány birtoka, a falu határában levô Adorján-vár romja még megtalálható a Berettyó közelében. Feldúlták a törökök is a települést, a Szent Imre- örökön azonban erôteljesen kibontakozott az élet. A falubeliek hiszik, tudják, hogy a csodatevô óvó tekintete vigyázott rájuk mindig.

LAKATOS BALLA TÜNDE

nyomtatható verzió

Parlamenti tudósítás

Akik bajban ismerik meg az RMDSZ- t

Késô délután a Képviselôházban. Toró T. Tibor, Temes megye képviselôje az Igazságügyi Minisztériumba telefonál. A beszélgetés után elégedetten nyugtázza: - Indulhatunk. - Tudom, hogy a Temes megyei árvízkárosultak ügyében intézkedik. - A segítség milyen útját-módját választották? - kérdezzük. Toró T. Tibor egy sajátos, többrendbeli szolidaritáson alapuló kezdeményezés tervét vázolja föl.

- Tapasztalnunk kellett, milyen nagy baj szakadt a megyére, ezen belül több, magyarok lakta településre. Nyilvánvaló, hogy segíteni kell. Egy olyan típusú szervezetnek, mint az RMDSZ, éppen ez adja a lényegét, hogy közbelépjen, fôként akkor, ha a természeti csapás saját közösségünket is súlyosan érinti. A válságcsapat, amely Temes megyében ezzel a kéréssel foglalkozott, nyolc olyan települést azonosított, amely azonnali és egységes fellépést követelô segítségre szorul. A legsúlyosabban érintettek: Ótelek, Tolontán, Keresztes és Gátalja. Házak dôltek össze, emberek váltak hajléktalanná, földönfutóvá, mégpedig nem is kevesen, Ótelek esetében a falu mintegy háromnegyede, Tolontán, Keresztes helységekben az épületek több mint fele semmisült meg. Gyakorlatilag ezeket a településeket újjá kell építeni. Gátalja esetében sajnálatos módon éppen ennek Szigetfalu negyede szenvedte a legnagyobb károkat, ahol magyarok élnek. A további öt település, ahol ilyen természetû károk nem estek, de a családok, az épületek és gazdaságok nagyon megszenvedték az árvízkatasztrófát: Magyarszentmárton, Nagyomor, Nagybodófalva, Begamonostor és Temesfalva. A többrendbeli tetemes károkat látva gondoltuk, leghatékonyabban úgy tudunk segíteni, ha egyesítjük mindazokat az erôket, akik részérôl fogadókészséget, megsegítési szándékot tapasztalunk, akik rendelkeznek ehhez kellô energiával és kapcsolatokkal. A megoldást egyesület létrehozásában láttuk, éppen most kaptam meg a jóváhagyást az Igazságügyi Minisztériumtól, ahol a névlevédést igényeltük: Rekonstrukció- 2005 név alatt hozzuk létre a következô hetekben.

- Kik az alapítói?

- Nem magánszemélyek, hanem intézmények. A kezdeményezô a megyei RMDSZ, de azonnal mellénk álltak a történelmi egyházak, továbbá azok az önkormányzatok, ahol jelentôs számban vagyunk jelen. Tételesen: Zsombolya, Újszentes, Lugos és Igazfalva, önkormányzati képviselôinken keresztül. Ezentúl pedig a megyében bejegyzett mintegy hatvan civil szervezetbôl azok, akik hajlandóak és módjukban áll beszállni az egyesület alapításába. A belépés feltétele tízmillió lej. Ezt az alaptôkét az egyesület mûködésére kell fordítani, hiszen az alapítók szándéka az, hogy profi program-menedzsment szintjén kezeljük az ügyet, nem pedig önkéntes alapon. Ugyanis a feladat olyan nagyságrendû, hogy rendszerben kell látni. Jó érzéssel látjuk, hogy az árvízkárosultak megsegítésére Romániában erôs szolidaritás alakult ki, ez tapasztalható Erdélyben, a magyarlakta vidékeken. Mi arra törekszünk, hogy a felajánlásokat egységes rendszerbe építsük be, a támogatást a lehetô legigazságosabban osszuk le, a céladományok - mert ilyenek is léteznek már - oda kerüljenek, ahová az adományozó szánta. Az egyesület ügyvezetésének a közvélemény tájékoztatása mellett az a dolga, hogy segítsen az adomány célra juttatásában, és próbálja rendszerbe foglalni az újjáépítés sokrétû teendôit. Tapasztalhattuk ugyanis, hogy a megsegítést illetôen sok kezdeményezés van, de ezek néha egymásnak ellentmondanak, vagy széttartó módon jelentkeznek. Mi azt szeretnénk, hogy az említett nyolc helység esetében az újjáépítés szakavatott módon és bizonyos határidôre valósuljon meg. Legfôbb célunk az, hogy év végéig födél legyen az emberek feje fölött, az elkövetkezô félévben pedig a családok kapják meg az esélyt az újrakezdéshez, rendezhessék életkeretüket, helyrehozzák gazdaságukat.

- Fölmérték már a kárt, hol, miben kell segíteni?

- Egyrészt igen, másfelôl meg kell várnunk, hogy a víz visszahúzódjék, hogy pontos kárfelmérést végezzünk. Az intézményi felmérés - szakemberekkel - a megyei tanács és a prefektúra vezetésével zajlik, ebbe nem akarunk beavatkozni. Ennek a munkának olyan a természete, hogy csakis megfelelô szakismeretek és technikák bevetésével lehet érdemben elvégezni és hiteles képet nyújtani a károkról. Mi az információk birtokában akarjuk a kárfelmérést eljuttatni azokhoz a szervezetekhez, hatóságokhoz, egyesületekhez, amelyek segíteni akarnak. Konkrétan a múlt héten végigjártam a Székelyföldet Marosvásárhelytôl Sepsiszentgyörgyig. Találkoztam a helyi önkormányzatok képviselôivel, meghánytuk-vetettük a segítség módját és lehetôségeit. Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön részletes tervrôl is beszélgettünk. Nagyra értékelem azt a találkozást, ahol az erdészetek és közbirtokosságok képviselôivel tárgyalhattuk meg gondjainkat. Máris körvonalazódik egy érdemi együttmûködés. Hargita megyében a Csíki és a Libáni Közbirtokossági Unió képviselôivel megegyeztünk, hogy küldöttséggel eljönnek Temes megyébe, felmérik - a mi segítségünkkel, természetesen - , hogy miben támogathatnak. Máris bejelentették felajánlásukat, van, ami már konkretizálódott is. A Csíki Unió közbirtokosságonként tíz köbméter fát ajánlott fel, ezt feldolgozott formában juttatják el, hogy megkönnyítsék a felhasználást. Hasonló akciót tervezünk Háromszéken is. Tamás Sándor képviselô barátom találkozott a háromszéki közbirtokosságok és erdészetek képviselôivel, részükrôl is hasonló támogatásra számíthatunk. További egyeztetéseket folytatunk, hogy a székely szolidaritás leghatékonyabb formáit találhassuk meg együtt.

BÉRES KATALIN

nyomtatható verzió

Három önkormányzati tanács egy városban

Nagybánya városa egyike azon kevés hazai településeknek, amelyet három polgármester vezet, három önkormányzati tanács segítségével. Hogyan lehet ez? Bár bizarrnak tûnik, mégis igaz. Ugyanis Nagybánya felnôtt választópolgárai mellett vannak gyermek-, illetve ifjú szavazók is, akik májusban választották meg, immár ötödik alkalommal önkormányzati testületük tagjait. Hogy miért teszik ezt? Hát elôször is azért, mert ugye szeretik utánozni a felnôtteket, aztán meg azért, mert így kezdik megismerni és megszokni azt, hogy részt vegyenek a csoportjukat érintô döntéshozatalokban. Más szóval, a jövendô önkormányzati testület melegágyát próbálják elôkészíteni.

A fô szervezôk ez évben is a polgármesteri hivatal és azok az iskolák, ahol nevezett jelöltek tanulnak. Például idén harminchárom általános és középiskola diákjai szervezték meg a választásokat, annak rendje és módja szerint. A legtöbb megválasztott, természetesen a város legnagyobb intézményébôl (a Gh.Sincairól elnevezett középiskolából) került ki. A gyermek önkormányzatba 35, míg az ifjúsági önkormányzatba 25 diák került be. Tehát már mûködôképes a két helyi tanács, és napok kérdése, hogy megválasszák a gyermekek és az ifjú tanulók egy-egy polgármesterét illetve a két alpolgármestert. Mert ha már van döntéshozó testület, akkor annak döntéseit végrehajtó személyekre is szükség van. Az eddigi gyakorlat bizonyítja, hogy nem csak játék az egész, hiszen, volt eset, hogy a város önkormányzatának, az ifjúságot érintô határozatokat kellett hoznia, s ilyenkor elôzetesen tárgyaltak a két ifjúsági testülettel, meghallgatták a gyermek- és ifjú tanácsosok véleményeit is, és azokat figyelembe vették végsô döntéseikben.

FARKAS E. ZOLTÁN

nyomtatható verzió

Riport

Így kell éljünk, ahogy lehet (4.)
Sára Ferenc – A világ kíváncsi lenne erre

Sötétpatak: kitáblázva nincs, a mûúton kell érdeklôdni, hol forduljunk el. Sáros, nagyon rossz út. Szekéren szembejövôket kérdezünk, végig ilyen rossz az út? Dehogy, lesz egy nagy „gajter", utána már egészen jó. Ha nem mondják, én észre nem veszem. Itt a patak vége felé lakik egy magyar, aki – a tendenciákkal ellentétes irányban – az anyaországból jött át, itt telepedett meg. Kíváncsiak vagyunk rá.

Faház a patak mellett, olyan, mint a többi errefelé, nagy tornác, a végében deszkából épített szauna. Benn a lakásban a modern és az archaikus békés kényelemben: búbos kemence, gáztûzhely, szagelszívó, szôttesek, csergék, faxkészülék...

- Egy kis élettörténettel körítve: hogyan kerültek ide?

– Én táncos voltam, amatôr is, meg hivatásos is. A Bartók Együttesben, a Kodály Kamara Táncegyüttesben, ezen kívül nagyon sok alkalmi összeállásban, késôbb elkezdtem koreografálni meg tanítani. Nemcsak gyimesit, hanem mindenfélét.

- A gyimesi valami kötôdést jelent, vagy csak megtetszett?

- A hetvenes években láttam elôször, megtetszett. Nem az eredeti volt, magyarországi zenészek adták elô. Akkor megkerestem a térképen, és eljöttem. ’78 óta jártam ide, s mikor jött ez a demokrácia, akkor úgy döntöttem, idejövök lakni. Röviden ennyi a történet.

- A tánc, úgy tudom, valami olyan, mint a sport, egy idô után abba szokták hagyni.

- Az aktív táncolást egy idô után abba kell hagyni, mert fölösleges erôlködni. Én nem elhatároztam, hogy abbahagyom, hanem automatikusan jött. A tanítást hamar elkezdtem, legalább 20-25 éve csinálom, 18 évesen már együttest vezettem Egerben. De a táncot nem hagytam abba. Ha megyünk az öregekkel, gyimesiekkel, hagyományôrzôkkel, akkor én is beállok. Ahogy az öregfiúk fociznak.

- Kinézték ezt a helyet?

- Mindenki erre kíváncsi. Errôl nem is tudok, meg nem is akarok beszélni. Csak azt mondom mindenkinek: nézz körül. Engem nem csak a tánc érdekel, hanem a folklór, a teljes egész. Sosem voltam beilleszkedô típus, ebben a táncmozgalomban is renitens voltam. Vannak olyan dolgok, amiket nem is szeretek. Például olyan szavak, mint gyûjtés... Van, aztán kész. Itt élünk, én nem rakhatok ki kalotaszegit. Ezek itt természetes dolgok.

(Cseng a telefon, faxot vár Magyarországról, hallom, ahogy bemutatkozik, kis csönd, majd azt mondja: Maga kapja bé! – és lecsapja. Helyi népszokás, különösen a fiatalabbak körében terjedt el, hogy a „bocsánat, téves" kifejezést azzal helyettesítik: Akkor kapja bé!)

- Ez mennyire életforma itt?

- Itt élek, és kész. Benne vagyok, ugyanúgy élek... Nem ugyanúgy, ez hülyeség! De ötven százaléknál több az, hogy úgy élek, mint ôk. Fát gyûjtök télire, a tavaszi munkák most kezdôdnek, szántás, veteményezés... Van néhány állat, apróságok, szárnyasok. Tartottunk disznót is, de két éve volt egy fertôzés, akkor megdöglött három disznónk, azóta szellôztetem az ólat. Az alapvetô dolgokat úgy csináljuk, mint az itteniek. Tehát ’95-ben ide kijöttünk, 2000-ig albérletben laktunk, s akkor építkeztünk. Ez egy üres terület volt, amikor megvettem.

- Könnyen el lehetett intézni, hogy egy magyar állampolgárnak itt tulajdona, ingatlana lehessen? Volt akadékoskodás?

- Egyelôre jogilag itt lehetünk. Adtunk be Bukarestbe egy kérést, és kaptunk tartózkodási engedélyt. Házunk lehet, de földünk nem. A terület egyik barátom nevén van. Meg kell indokolni, mért vagy itt. Feleségem, Zsuzsi, gyerekeket tanít, én pedig a felnôttekkel foglalkozom. Magyarul: karitatív munkát végzünk, ezért pénzt nem kapunk, és ezt engedélyezték.

- Ez egy amatôrmozgalom?

- Nem. Ôk a legprofibbak.

- Nem minôsítésnek használtam a fogalmat. Profi az, aki ebbôl él, az amatôr pedig áldoz rá.

- Itt fogalomzavarok vannak. De nem ez az egyetlen szempont. Színvonalban is beszélünk amatôrrôl meg profiról. Na, az itteni embereknél egyiket sem lehet használni. Ôk a forrás. Aki ezzel foglalkozik, az innen gyûjt. Ezeknek az embereknek az életformája a tánc. Tôlük tanulunk mi, akik lehetünk amatôrök vagy profik. Ki van találva rá a „hagyományôrzôk" fogalom, de ez se jó szó. Ez sokfélét jelent, mintha valami megmaradt volna, s azt két-három embernek ôriznie kell másoktól... Itt születik egy gyerek, az abban a pillanatban hagyományôrzô.

- Tehát itt élô még az ôsi életforma?

- A hatvan fölöttiek még ebben élnek, ôket visszük mindenhova megmutatni. Ahogy a világ halad, úgy tûnik el itt is a hagyományos. Itt is már olyan a helyzet, mint Magyarországon a táncházas mozgalommal. Aki fiatal és szereti, az már választja ezt. Most már be lehet menni a városba, diszkóba, külföldre.

- Megbomlott az ôsi életforma?

- Pontosan így van. Aki messzirôl jön ide, az úgy látja, mintha még meglenne. A fiatal ugyanúgy vágyik modern lakásra, autóra, Coca-Colára, McDonaldsra, ahogy a világon mindenütt.

- Mibôl élnek itt?

- Ebbôl. Ezek olyan dolgok, amirôl az ember vagy beszél ôszintén, vagy nem. Én ôszintén beszélek, csak senki nem hiszi el. Ennek a folklór-mozgalomnak Magyarországon nincs anyagi bázisa. Piaca lenne... De ameddig Magyarországon a televízió... Gyôzike show meg Klaudia show... ez a ... szóval ez bûncselekmény! Ha én a boltban ellopok egy csokit, azért megfog a rendôr, és megbüntetnek. Ezt nem büntetik?! Ezt lehet? Hogy megbarmítják az embereket. Itt is például megáll az élet, amikor egy brazil sorozat megy. Az emberek nem mennek ki. És itt van a csángó kultúra, ami táncban, nyelvben, viselkedésben a legrégebbi, és nekem folyton azért kell könyörögni, tarhálni, hogy ezeknek az embereknek szállásuk, útiköltségük legyen! Ez nevetséges! Ez emberiség ellen elkövetett bûn. Hitler, Sztálin, akik kiirtották az emberiség egy részét... Ez pontosan ugyanaz! Csak nem puskával, nem láthatóan, nem fizikailag, hanem szellemileg ölnek meg. Kiirtják belôled az embert. Ha elviszek Budapestre egy csángót, akkor lerománozzák. Ez jó? Csak nekünk nincs olyan lehetôségünk, hogy egy tévécsatornát mûködtessünk. A világ kíváncsi lenne erre is. Milliárdok mennek a minôsíthetetlen tévémûsorokra. Nekünk a tizede, százada elég lenne.

- Mit lehet tenni?

- Igenis van erre igény! És mindenhol jönnek, hogy ezt miért nem látni a televízióban? Mindig azt mondom minden embernek: gyere el ide. Mikor eljön, azt mondja, hoppá, én ezt rosszul tudtam. A világon élnek hatmilliárdan, abból ide tud jönni tíz. Csak az arány miatt mondom. Halálra ítélik a világ archaikus kultúráit, utána beviszik a múzeumba... Itt mi kell az élethez? Az autóhoz kell pénz, hogy elmehess valahová. Ha nem lenne autónk, akkor nagyon minimális pénzbôl kijönnénk. Enni van mit. Itt még él a cserekereskedelem. Nekem van deszkám, és kapok érte, amire szükségem van. Például a románok is jönnek ide csereberélni. Semmi gond nincs velük. A politika keveri a dolgokat, az emberek segítenek egymáson.

- Gyôzikét nézik hárommillióan, a színházba meg bemegy jó esetben 5-600 ember...

- Nem ezzel van nekem a nagy bajom. Nézem én is, és röhögök rajta. A baj az alapmûveltséggel van. A minimális alapmûveltség nincs meg Magyarországon. Például idejönnek az anyaországiak, és mind úgy gondolja, hogy neki itt mindent szabad. Az itteni, ha véletlenül átmegy oda... Hol kezdôdik? A határnál, nem a román határnál. Kinyitja a határôr az útlevelet, és oda van írva magyarul: Blága György vagy Tankó Károly – és lerománozza ôket, az nagyon cudar tud lenni. Elsô pofon. Netántán éjjel érkezünk meg, netántán fölkopogunk valakit... Vagy kijön vagy nem. Vagy fogad vagy nem. Általában, nagyon sok ilyen tapasztalatom van, anélkül, hogy általánosítanék. De ha ô idejön, ôt fogadni kell. Ôk összemocskolják a lakásodat, berúgnak, összehánynak mindent – ezt neked el kell viselned. Az itteni ember toleráns. Az ottani odáig nem jut el, hogy fogadjon, pedig elôtte egy héttel nálad volt. Szóval nem oda-vissza alapon mûködnek a kapcsolatok. Mûveletlennek, primitívnek, elmaradottnak tekintik az itteni embert. Nem mondják, de ezek érzik.

- Ráadásnak ez a szerencsétlen népszavazás...

- Feljött ide a 86 éves szomszédom, csak akkor szokott jönni, amikor valami történik, nem nagyon járunk össze. Megjárta az orosz frontot magyar katonaként, s azt mondja: idáig szerettem a magyarországiakat, de most már nem szeretem. Amikor idejönnek a vendégei, Ferike, meg vagyunk futamodva, borjút vágunk, kenyeret sütünk... Most meg azt mondják, hogy nem kellünk nekik. És azok szavaznak a kérdésrôl, akik térképen se tudják megmutatni, hol van Erdély!

KREBSZ JÁNOS

nyomtatható verzió

Hírek

Emlékmû a Don-kanyari áldozatokért

(Marosvásárhely / emke / rmsz) * Vasárnap délután, a magyar Hôsök Napján (2005. május 29-én) a marosvásárhelyi római katolikus temetô bejáratánál a Don-kanyari áldozatok emlékére, a Bocskai Vince szovátai szobrászmûvész által alkotott emlékmûvet leplezték le (a talapzat Dóczy András munkája, míg a bronzöntést Sánta Csaba végezte). A mezôcsávási fúvószenekar gyülekezô zenéjét követôen (vezetô: Nagy Dénes) Ábrám Noémi mûsorvezetô köszöntötte az egybegyûlteket, majd a Nagy István Ifjúsági Vegyeskar (karnagy: Kovács András) elénekelte Crassini: Missa prima címû kórusmûvét. A több mint három éve alakult Don-kanyari Áldozatokért Emlékbizottság nevében dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei elnöke arra utalt, hogy az emlékmû az erdélyi áldozatok, kiemelten az 577 elesett, eltûnt vagy megsebesült Maros megyei áldozat, honvédek és munkaszolgálatosak tiszteletére jött létre. A hat Maros megyei túlélô közül hárman jelen voltak az ünnepségen: Imreh Sándor és Kulcsár Béla Marosvásárhelyrôl és Palotás Gergely Kebeleszentiványról. A leleplezett emlékmûvet az egyházak képviselôi áldották meg: Csató Béla római katolikus fôesperes, Ötvös József református esperes, Nagy László unitárius esperes, Sauber Bernád, az Izraelita Hitközség elnöke és Pap Noémi evangélikus lelkész. Megemlékezô ünnepi beszédet mondott Kisvári Tamás alezredes, a Magyar Köztársaság bukaresti katonai attaséja, dr. Szabó Péter ôrnagy, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, Szentpétery István kolozsvári konzul és Kerekes Károly, az RMDSZ parlamenti képviselôje. Kilyén Ilka színmûvésznô mûsorát követôen került sor az emlékmû megkoszorúzására, majd a himnusz közös eléneklésére.

Együtt az európai úton

(Arad / Hevesi Mónár József) * Eredeti célkitûzéséhez és jelszavához híven, többnemzetiségû részvétellel zajlott le az idén is (május 27-29-e között) a III. Regionális Simonyi Napok rendezvénysorozata. Megnyitójában Túri Gábor, Debrecen alpolgármestere, a civil kezdeményezés fontosságát emelte ki, illetve a tényt, miszerint immár harmadik alkalommal került sor az összejövetelre, ezúttal is több helyszínen. * Debrecenben összeszokott csapat bonyolította le az ünnepi eseményeket: Simor Kata rádiós konferanszié, Garda Árpád, a Simonyi- váltó szervezôje, E. Fehér Lajos kurátor, Kapás Tamás fotós, Müller Péter, a debreceni Musical Stúdió igazgatója, valamint tehetséges tanítványai, Tóth Viktória, Varga Nikolett, Somogyi Anett, Hekler Melinda. A fôszervezô, Emôdy Dániel István érdeme, hogy a nyelvi kavalkádban mindenki tudta, pontosan mi a teendôje. A Nagyvárad–Debrecen útvonalon helyet kapott futóverseny, a Simonyi-váltó fináléja népes közönséget vonzott – annak ellenére, hogy nemzetközi léghajó-verseny, nemzetközi gyermeknapi dalverseny és a Megasztár vetélkedô égisze alatt megrendezett koncert csábította ugyanakkor a debrecenieket. A résztvevôk és a nagyérdemû egyaránt emelkedett hangulatban tekintette meg, hallgatta végig az elôadásokat. Nagy tapssal jutalmazták az örmény folklórcsoport fergeteges táncát, de nem panaszkodhatott elismerés-hiányra a simonyifalvi Leveles tánccsoport, illetve a nagyzeréndi iskola kórusa sem, az igen tehetséges Komlósi Szilviát pedig ismerôsként köszöntötték. A fellépôket elkísérte Haász Tibor, Tôzmiske polgármestere, Fazekas József nagyzeréndi iskolaigazgató, Fazekas Irén felkészítô tanár, valamint e sorok írója. * Hagyományosan felemelô pillanata a Napoknak Simonyi-kapunál katonai tiszteletadással történô koszorúzás. A Simonyi óbesterrôl elnevezett egyesület Simonyi- emlékérmének ünnepélyes átadására is sor került, a kitüntetettek Beke Tibor tábornok és Papp Gyula ezredes. A nagyváradi Szigligeti Színház ünnepi elôadása méltó befejezése volt a debreceni Simonyi Napoknak.

Az iskola ünnepe

(Kolozsvár / csomafáy) * Kolozsváron, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum mindenkori vezetôinek köszönhetôen, évtizedek óta megrendezésre kerül minden évben a Brassai-hét. Az idei ünnepélyes megnyitón, mivel dr. Szabó Árpád püspök más elfoglaltsága miatt nem tartózkodott a városban, Gerô Dávid tanácsos üdvözölte az egybegyûlteket, kiemelvén beszédében az iskola névadójának jelentôs személyét, aki hosszú életének példájával bizonyította minden haladó gondolatra nyitottságát. Ez jellemzô arra az egyházra is melynek tagja volt. Kósa Mária igazgató arról értekezett, hogy a Brassai-hét célja megismertetni a világgal az iskola életét, azt, hogy mi minden történik benne. A Brassai-hét az iskola ünnepe. Ezt bizonyította az iskola kórusának szereplése, a karvezetô tanár Bazsó Ferenc volt. Megtörtént a koszorúzása a Brassai Sámuel és Berde Mózes szobroknak is.

Göncz Árpád Zilahon

(Zilah / fejér) * Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke Zilahra látogat június második felének elején, tudtuk meg református egyházi hírforrásból. Zilahon – az egyház szervezésében – június 17- én és 18-án az európai integrációs kérdéskörrel kapcsolatos konferenciát tartanak, amelyen a volt magyar államfô is elôadást tart. Meg nem erôsített információk szerint Göncz Árpád felkeresi Szilágysomlyót, valamint a határmenti Érmihályfalvát is.

Vadonatúj intézményt zártak be

(Zilah / fejér) * Zilahon az Acasa Alapítvány létesítette rekuperációs egészségügyi intézményen húzták le a rolót május vége elôtt, a mûködéséhez szükséges pénzalapok hiányában. Az ország egyetlen ilyen intézménye közösségi és privát partnerségben létesült kétmillió euró összegû hollandiai finanszírozással. Az építkezést három évvel ezelôtt kezdték el, a városszélen lévô fenyveserdô aljában, a helybeliek nem kis bosszúságára, ahol hétvégeken százak pihentek, szórakoztak. A kedélyek megnyugodtak, hiszen az intézmény fiatalok és felnôttek számára nyújtott gyógyulást munkaerejük visszanyeréséhez. Az objektum mintegy félhektár területet foglal el, külön utat nyitottak és biztosították a szükséges infrastruktúrát is, a helyi önkormányzat hozzájárulásával. Három év után, az elmúlt év ôszének végén tartották meg a megnyitó ünnepséget, politikusok, megye- és városvezetôk részvételével, az újabb módi szerint díszes fogadással. Csakhogy az intézmény decemberi tevékenységkezdéssel félév után befuccsolt, azaz a beutalt pácienseket hazaküldték, úgyszintén félszáz alkalmazott munkahelyének megtartása is veszélyeztetett. A személyzetben 5 orvos, 16 asszisztens található, rajtuk kívül ápolók, más kisegítôk konyhán, mosódában. Nem teljes félévi mûködés idején a rekuperációs központban 600 beteget kezeltek, de a további tevékenység felfüggesztetett. Az indoklás szerint, a létezô szerzôdés ellenére, a megyei egészségügyi biztósítópénztár nem folyósítja a mûködéshez szükséges pénzt. Kidobott pénz lehet a kétmillió euró, ugyanakkor a külföld elôtt szavahihetôségünk is elveszhet. Az ügyben megoldást keresnek, a fejleményekrôl beszámolnak a következôkben.

Falunapok Ditróban

(Gyergyószentmiklós / gál) * Június 3-a és 5-e között rendezik meg a Ditrói Falunapokat. A helyi önkormányzat a Ditróiak Világtalálkozójaként hírdette meg a rendezvényt, ami azt jelenti, hogy minden innen elszármazottat hazavárnak. Pénteken a fúvószenekar toborzójával, illetve lovasfelvonulással kezdôdik az ünnepségsorozat, majd a „Mesterségek dícsérete" címû tárlat megnyitója lesz a mûvelôdési házban, 11 órakor kezdôdik ünnepi szentmisével a Jézus Szíve nagytemplom búcsúja, délután sportrendezvényekre, majd táncházra is sor kerül a Fabatka együttessel, este pedig szabadtéri bálra. Szombaton 12 órakor kezdôdik az Ünnepi Tanácsülés a mûvelôdési házban, díszpolgári cím átadásával, és baráti szerzôdés aláírásával a németországi hungeni Partnerszervezettel. A tanácsülésen köszöntik az elszármazott ditróiakat is, fellép József Attila pódiummûsorával Gál Mihály. Délután a kézilabdamérkôzést, a fúvószenekar és a mazsorett csoport elôadása követi, este szabadtéri buli tüzijátékkal, a DISZ szervezésében. Vasárnap sakkversenynek, jurtaállításnak, játszóházas foglalkozásoknak, valamint sportvetélkedôknek ad teret a Ditrói Falunapok, utóbbi a Ditroit Sportegyesület szervezésében, amely során fôzôversenyre is sor kerül. Délben gyermekmûsor szórakoztatja a kicsiket, este a napot szabadtéri buli zárja.

Hármas ünnep

(Sepsiszentgyörgy / kisgyörgy) * Hármas ünnepségsorozat zajlott a felsô-háromszéki Uzon nagyközségben. A sort a Tatrangi Sándor iskolanapok elnevezésû rendezvény nyitotta meg. A jelenlévôk vetélkedôkön ismerkedtek a hagyományörzéssel, kiállításokon mutatták be kézmûves munkáikat. Majd a bikfalvi napokat tartották meg, melynek érdekessége a helybéli teleházban kiállított, népviseletbe öltöztett fakanál bábuk voltak, s ekkor írták alá a Nógrád megyei Alsó-Told nevû testvérvárossal a szándéknyilatkozatot. Az uzoni községi napokon Erdély legerôsebb faluja mottóval tartottak vetélkedôt, melynek gyôztes csapata Magyarország legerôsebb faluja döntôjén vesz részt 2005 augusztusában. Uzon önkormányzata is együttmûködési szerzôdést írt alá a Tolna megyei jogú várossal.

Megjelent

(Csíkszereda / rmsz) * A Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában jelent meg Marosi Ildikó: Az erdélyi Helikon képeskönyve. Milyen is volt az elsô helikoni találkozó ifjú íróinak arca s a házigazda Kemény Jánosé? Marosi Ildikó albuma mintegy 350, többnyire korabeli fotót tartalmaz, bemutatja a vécsi Helikon megalakulásának elôzményeit és a helikoni találkozók történetét. A páratlan dokumentumértékû kötet lapjairól a találkozókra meghívott ötvennél több vendég portréja köszön vissza ránk, idôrendi sorrendben, az elsô 1926-os találkozótól 1944-ig, a Helikon megszûntéig. A képeskönyv a kiadó 325. könyve. A könyv színvonalas kivitelezése a Gutenberg Mûhely érdeme. A könyv terjedelme 232 oldal. Ára 495 000 lej.

nyomtatható verzió

Nagyvilág

Hollandia - EU-alkotmány
Rekordmagasságban az elutasítók száma

(Amszterdam / MTI/Reuters) * Rekordmagasságot ért el az EU alkotmányát a küszöbön álló referendumon várhatóan elutasító hollandok száma egy hétfôn közzétett felmérés adatai szerint. A közvélemény- kutatást közvetlenül az európai alkotmányos szerzôdést elutasító vasárnapi franciaországi népszavazás elôtt végezték, a francia „nem" ily módon még nem volt befolyással a megkérdezett hollandok véleményére. A felmérés arra mutatott rá, hogy a hollandok 65 százaléka ellenzi az EU új alkotmányát, ami minden korábbi hasonló adatnál magasabbnak számít. A hétfôn ismertté vált felmérésbôl ugyanakkor kitûnt az is, hogy 21 százalékról 25-re nôtt az alkotmányos szerzôdést támogatók száma, miközben a szavazópolgárok mintegy 10 százaléka még nem döntötte el, hogy miként fog szavazni. Egy másik, ugyancsak hétfôn, de már a francia referendum után végzett felmérés szintén azt mutatta ki, hogy Hollandiában növekedett a várható „nem" szavazatok aránya. Hollandiában szerdán tartják az európai alkotmányról szóló népszavazást, és megfigyelôk azon a véleményen vannak: amennyiben Franciaország után az Európai Közösség egy másik alapító tagja is nemet mond a szerzôdésre, az végképp megpecsételheti a tervezett új alkotmány sorsát. A szerzôdés ellenzôi Hollandiában mindenekelôtt a nagyobb EU-tagállamok erôs befolyása, továbbá amiatt aggódnak, hogy az integráció csorbíthatja a holland szuverenitást.

Brit elemzés szerint:
Félelembôl mondtak nemet

(London * Kertész Róbert / MTI) * Az Európára félelembôl kimondott mondott francia „nem" olyan, mintha a britek a marhaszeletre, az oroszok a vodkára mondanának nemet, vagy a szív utasítaná el a testet - írta hétfôi kommentárjában a The Guardian. A vezetô baloldali brit napilapban Timothy Garton Ash ismert brit történész és publicista úgy vélekedett: a francia választók nemcsak „erre az esetlen alkotmányra" mondtak nemet, hanem mindarra, amivé az EU a berlini fal leomlása óta vált. Nemet mondtak arra a sokkal nagyobb EU-ra, amelyben már nem Franciaország a vezetô erô, nemet mondtak a török csatlakozásra, az angolszász stílusú gazdasági reformokra, a deregulációra, a szabadpiaci liberalizmusra, a „Brüsszelen keresztül importált thatcherizmusra". A szakíró szerint ez félelembôl kimondott „nem" volt: a franciák félnek a már közmondásossá vált lengyel vízvezeték-szerelôktôl, a bevándorlástól, a változásoktól. Jóllehet a kommunisták és a szélsôjobb meglehetôsen különbözô okokból mondott nemet, egy azonban közös volt bennük: a félelem - áll a The Guardian elemzôjének cikkében. Ash szerint ostobaság lenne „visszakézbôl elutasítani" azt a kilátást, hogy a jövôbeni történészek 2005. május 29-ét az EU végének kezdeteként fogják számon tartani. Európa egyesítésének minden eddigi kísérlete, beleértve a Római Birodalmat, elbukott, és miért lenne a mostani kivétel - fejtegette a szakértô. Az elemzés szerint az EU-t - és ez az unió egyik legnagyobb problémája - a különbözô tagországok polgárai olyan sokféle összeegyeztethetetlen okból utasítják el, hogy az egyik réteg panaszainak orvoslása csak a másik még további sérelmére oldható meg. Ráadásul az elégedetlenség egyes okaira az uniónak nincs is befolyása: ezek közé tartozik például, hogy a feltörekvô Kína és India munkahelyeket von el Európától - áll a brit lap elemzésében.

Nagy-Britanniát segíti

(Párizs * Venczel Katalin / MTI) * Bár a francia nem ellenére az európai politikusok az uniós alkotmány ratifikálásának folytatását sürgetik, francia politikai elemzôk hétfôn úgy vélték, hogy az európai alkotmány franciaországi elvetésével az európai integráció beláthatatlan idôre meg fog torpanni, és Franciaország háttérbe szorulása után Nagy-Britannia veheti át a vezetô szerepet Európában. A France Culture közszolgálati rádiócsatorna vitamûsorában Franciaországgal foglalkozó külföldi újságírók elemezték a francia nemre adott elsô európai reakciókat. Az újságírók felvetésére többek között Philippe Moreau Defarges, az európai alkotmányról szóló legolvasottabb francia könyv szerzôje reagált. Európa „elkényeztetett gyermeke" megalázta és ellökte magától a többieket - vélte a legtöbb nyugat-európai újságíró, míg a kelet-európai visszhangok elsôsorban a csalódottságról, és arról az elkésett francia társadalmi vitáról szóltak, amelyet Franciaország az EU-bôvítésrôl egy évvel a csatlakozás után az európai alkotmány kapcsán folytatott le. Defarges kiemelte, hogy a jelenlegi, francia- német tengelyre épülô EU válságok során épült fel. A francia népszavazással az európai berendezkedés egy újabb és talán soha korábban nem tapasztalt mélységû és hosszúságú válság kezdetéhez ért, amely egyben az erôs francia befolyás végét is jelenti Európában. A hétfô délután megjelent Le Monde külön mellékletben elemzi a francia nem okait és következményeit. Az újjászületô nacionalizmusok megfékezésére az elutasítók szándékát is tiszteletben tartó, új impulzust adó európai politikai vezetést hiányol az újság elemzôje: az alapító atyákhoz mérhetô, hegyeket megmozgatni képes, európai hittel bíró hiteles politikusokra lenne szükség. A három nagy európai ország, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia vezetôinek jelenleg saját belpolitikája köti le minden erejét.

Mihez van köze a palicsi incidensnek?

(Belgrád * Petky József / MTI) * Nem lehet összefüggésben hozni a palicsi Kisvendéglôben történt incidenst azzal, hogy a minap két magyar közjogi méltóság is ott járt - közölte az MTI-vel Dragana Kajganic, a szerb belügyminisztérium tájékoztatási osztályának helyettes- vezetôje. Kizárta azt, hogy a szombaton történt incidensnek köze lenne ahhoz, hogy az elôzô nap a Kisvendéglôben költötte el ebédjét vajdasági magyar politikai vezetôkkel Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök, s hogy négy nappal korábban szintén ebben az étteremben nyitotta meg az elsô szerb- magyar toleranciatábort Szili Katalin magyar és Predrag Markovic szerb parlamenti elnök. A belügyi illetékes szerint a szabadkai rendôrség javában nyomoz az ügyben, folyik az érintettek kihallgatása. A rendôrség feljelentést tesz az elkövetôk ellen, de egyelôre nem világos, hogy van-e az incidensnek etnikai indíttatása - mondta Dragana Kajganic, aki szerint az incidens érintettjei alkohol hatása alatt voltak. Az egyik támadó azt mondta, azért ütötte le söröspalackkal a másodéves gimnazista magyar fiút, mert az megjegyzéseket tett a társaságában lévô lányra. A sértett „könnyû testi sérüléseket" szenvedett - mondta a belügyi illetékes.

Zarkávi megerôsítette sebesülését

(Dubaj / MTI/AFP) * Megerôsítette az al-Kaida terrorhálózat iraki szárnyát vezetô Abu Muszab az-Zarkávi hétfôn egy neki tulajdonított hangfelvételen, hogy megsebesült. A jordániai származású terrorista vezetô az egyik, radikális iszlám nézeteknek teret adó internetes honlapon megjelent hangüzenetében mindazonáltal cáfolta azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint súlyos sebesülést szenvedett volna. A közelmúltban több híradás is napvilágot látott arról, hogy Zarkávi megsebesült; egyes hírek szerint tüdôlövést kapott és elhagyta Irakot. Mindezek hitelességét nehéz volt ellenôrizni.

* (Bagdad / MTI/AP/Reuters/AFP/dpa) - Lezuhant az új iraki légierô egyik helikoptere hétfôn Bagdadtól északkeletre, a fedélzetén utazó négy amerikai katona és egy iraki életét vesztette. A hatóságok egyelôre nem tudják, hogy mi volt a baleset oka, de a lezuhanás helyétôl nem messze lévô Kanakin városban az adott idôben homokvihar dúlt (keddi bejelentés szerint a katonákat „harcban" ölték meg.) Az iraki amerikai erôk befejezték a Bagdadtól nyugatra, el-Hadísza városban és környékén folytatott néhány napos offenzívát. „A múlt szerdán elindított Új piac elnevezésû hadmûveletben jelentôs számú terroristát megöltek és több tucat személyt ôrizetbe vettek. Az amerikai és az iraki erôk számos fegyver- és lôszerrejtekhelyet találtak" - volt olvasható a hétfôn kiadott amerikai katonai közleményben, amely szerint a hadmûveletben meghalt három amerikai katona is.

Az „útiterv" folytatását kéri

(Brüsszel * Veres Béla / MTI) * A közel- keleti béketerv fontosságát, az izraeli és palesztin vállalások betartását sürgették az EU képviselôi azon a Luxembourgban hétfôn kezdôdött kétnapos külügyminiszteri találkozón, amelyet a Földközi-tenger túloldalán fekvô országokból érkezett kollégáikkal folytatnak. Mint Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter elmondta, az elsô napi megbeszéléseken - amelyeket kétoldalú, EU-arab és EU-izraeli formában folytattak - a fô téma a közel-keleti békefolyamat volt. Asselborn méltatta a február eleji egyiptomi csúcstalálkozó eredményeit, a két fél eltökéltségét a békefolyamat újraindításának elôsegítésére, és jelezte, hogy az unió kész segíteni Izraelt és a palesztinokat ebben a folyamatban. Ô és Benita Ferrero-Waldner külügyi EU- biztos is jelezte, hogy a folyamat sikerének zálogaként az útitervként ismertté vált nemzetközi béketervet tekintik. Ferrero-Waldner arra is intett, hogy ha nincs haladás a tervvel, az a helyzet rosszabbodását jelentheti. Szilvan Salom izraeli külügyminiszter bejelentette, hogy a palesztinokkal közel vannak a megállapodáshoz a gázai övezeti kivonulással kapcsolatos biztonsági intézkedésekrôl. Jelezte azt is, hogy heteken belül Jeruzsálemben csúcstalálkozóra kerülhet sor Ariel Saron izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász palesztin nemzeti hatósági elnök között.

PANORÁMA

Zöldségtoplista * Nagy-Britanniában a hagyma a legnépszerûbb zöldség, 55 százalékuk használja rendszeresen ételkészítéshez - derült ki egy felmérésbôl. A britek zöldségtoplistáján a második helyezés a kukoricáé, amelyet viszont csak minden ötödik lakos fogyaszt rendszeresen. Dobogós helyezést ért el még a sárgarépa a maga 11 százalékos népszerûségi mutatójával. A paprikát a britek 7 százalékát fogyasztja, a kelbimbót pedig hat százalék preferálja. A felmérés szerint a férfiak inkább megfôzik a zöldségeket, a hölgyek viszont szívesebben párolják, ami sokkal egészségesebb. A két nem közötti különbség megmutatkozik a kedvenc zöldség megválasztásában is, mivel az urak a zöldborsót preferálják, a szebbik nem képviselôi pedig a sárgarépát. A jelenséget a felmérést készítôk azzal magyarázzák, hogy a konyhakész zöldborsót egyszerûen csak fel kell tenni fôzni, míg a sárgarépát fel is kell aprítani, amire a teremtés koronái nemigen hajlandók idôt és energiát pazarolni.

Elárverezik a pápa lakását * Elárverezik a pápa lakását, de nem a vatikánit, hanem azt, amelyet több mint 40 évvel ezelôtt bérelt Bonn közelében. Joseph Ratzinger 1959 és 1963 között lakott a lakásban, amikor teológiát tanított a helyi egyetemen. Az árverés ötletét az adta a lakás tulajdonosának, hogy nemrégiben 189 ezer euróért kelt el Ratzinger egykori autója, amelyet az év elején mindössze 9500 euróért vett mostani eladója, egy 21 éves fiatalember, aki így csaknem hússzoros haszonra tett szert. A Volkswagen Golfot ráadásul a pápa sohasem vezette, már csak azért sem, mert nincs is jogosítványa. A lakásban viszont tényleg lakott. A licitálóknak még bô három hetük van ajánlattételre.

Néhány … sorban

* Lezuhant egy olasz harci helikopter keddre virradóra Irakban és négyen életüket vesztették. A szerencsétlenség, amelynek okai eddig nem ismertek, a tallili repülôtér közelében történt, az Irakban állomásozó olasz kontingens fôhadiszállásától, Nászíríjától 20 kilométerre. Valamennyi halálos áldozat olasz katona volt. Irakban mintegy 3000 fôs olasz egység tartózkodik a nemzetközi erôk keretében.

* Laurent Fabius volt szocialista párti francia miniszterelnök, az EU alkotmányos szerzôdését ellenzô baloldaliak egyik vezéralakja hétfô este úgy vélte, hogy Chirac elnöknek a dokumentum elôzô napi tömeges elutasítása után új EU-alkotmányról kellene tárgyalnia.

* Letartóztattak egy feltételezett sorozatgyilkost Izraelben, aki saját bevallása szerint négy embert ölt meg - közölte kedden az izraeli rendôrség. A 32 éves, Moldáviából származó férfi, aki öt évvel ezelôtt telepedett le Izraelben, beismerte, hogy az elmúlt hat hónapban négy embert ölt meg Haifa városában.

* Harmadik hetébe lépett az ítélethirdetés a Yukos orosz olajcég volt elsô embere, Mihail Hodorkovszkij büntetôperében, és hétfôn újból másnapra halasztották a felolvasást, így valószínûleg kedden hangzott el a verdikt.

* Mihail Szaakasvili grúz elnök hétfôn üdvözölte a Moszkva és Tbiliszi között a grúziai orosz támaszpontok megszüntetésérôl megkötött „történelmi" megállapodást és barátságáról biztosította Oroszországot.

* Három ember halálát okozta a viharos idôjárás és többen megsérültek a dél-lengyelországi Wroclaw térségében hétfô este. Egy huszonegy éves nô, egy tizennégy éves fiú és egy huszonöt éves férfi halálát okozták a vihar által letört faágak.

* Enrique Bolanos Geyer nicaraguai elnök hétfôn szükségállapotot vezetett be, részlegesen felfüggesztve az alkotmányt, így kívánva megoldást találni az energiaár-emelkedés okozta válságra.

* Egy érettségizô családtag ámokfutása volt feltehetôleg az a rejtélyes gyilkosságsorozat, amelynek áldozataira vasárnap, egy telefonos bejelentés nyomán bukkant az amerikai rendôrség az Ohio állambeli Bellefontaine közelében, két szomszédos farmon. Valószínûleg a 18 éves fiú, Scott Moody lôtte le vasárnap hajnalban az anyját, két nagyszülôjét, és a család két barátját (egy 19, és egy 14 évest), majd öngyilkos lett a 22-es kaliberû puskával. A társaság szombat este még a másnap érettségizô fiút ünnepelte.

* Legalább négy ember meghalt és tucatnyi másik megsebesült hétfôn a dél-pakisztáni Karacsiban a kisebbségben lévô síita közösség egyik mecsetjénél öngyilkos merénylôk által elkövetett támadásban.

* Az Irakot megszállás alatt tartó amerikai erôk néhány órai fogva tartás után szabadon engedték hétfôn a legjelentôsebb iraki szunnita alakulat, az Iszlám Párt vezetôjét. Az amerikaiak közlésük szerint tévedésbôl vették ôrizetbe Mohszen Abdel-Hamidot és egy fiát, ezért bocsánatot is kértek.

* Katonai mûvelettel nem állítható le az iráni atomprogram, ám egy ilyen mûvelet az utolsó lehetôséget jelentheti arra, hogy késleltessenek bármilyen atombomba megszerzésére irányuló törekvést - vélekedett hétfôn az Oszirak iraki atomreaktor elleni 1981-es izraeli légitámadás egykori tervezôje.

* A mariföldi belügyminisztérium hétfôn virágnyelven közölte, hogy vizsgálja egy mari (cseremisz) népzenei est résztvevôinek orosz bôrfejûek általi összeverését.

* Nemkívánatos személynek szeretnék nyilváníttatni Grúziában Soros Györgyöt a néhai grúz elnök, Zviad Gamszahurdia hívei, akik tüntetést rendeztek hétfôn a Tbilisziben tartózkodó magyar származású amerikai pénzmágnás ellen. Soros hétfôn zárt ajtók mögött tárgyalt Zurab Nogaideli grúz miniszterelnökkel. Közlése szerint azért érkezett Grúziába, hogy megismerje az országban az elmúlt másfél évben, a rózsás forradalom után végbement változásokat, és elôsegítse a demokrácia fejlôdését.

* Független egymástól az EU alkotmányos szerzôdésének ratifikálási folyamata, valamint az EU-bôvítés menete - hangoztatta hétfôn Brüsszelben az Európai Bizottság szóvivôje, az alkotmányról tartott franciaországi népszavazás kudarcát kommentálva.

nyomtatható verzió

Sportvilág

A Benfica tisztelgése

A portugál labdarúgó-bajnok SL Benfica népes küldöttségének tagjai hétfôn Gyôrben tisztelegtek egykori társuk, Fehér Miklós emléke elôtt. Elôbb a Szabadi úti temetôben rótták le kegyeletüket a játékos sírjánál, majd az emlékmúzeumban a vezetôk átadták az idei bajnokság aranyérmét.

A Benfica és a magyar válogatott csatára, Fehér Miklós 2004. január 25-én, a Vitoria Guimaraes elleni bajnoki mérkôzésen esett össze és hunyt el. Életét a gyorsan érkezô orvosi segítség ellenére sem tudták megmenteni. Fehér Miklóst egész Portugália és Magyarország gyászolta, temetésére a portugál klub különrepülôgépe szállította haza a játékos hamvait tartalmazó koporsót.

A mostani megemlékezésre Gyôrbe érkezett a Benfica elnökségének több tagja, a teljes játékoskeret, Giovanni Trapattoni vezetôedzô, szurkolók és a portugál média népes csapata. Itt volt a szlovén válogatott Zlatko Zahovic is, aki már nem a portugál klub játékosa, de annak idején Fehér jó barátja volt.

A temetôben a lisszaboni klub elnöke, Luis Felipe Vieira emlékeztetett rá: Fehér Miklós gyôri temetésén a gyászbeszédében ígéretet tett, amint lehet, elhozzák Gyorbe a Benfica bajnoki aranyérmét. Erre idén nyílt lehetôség, és most nagy szívfájdalommal ennek a kötelességüknek tesznek eleget. Portugál egyházi szertartást követôen a csapat játékosai és vezetôi egymást átkarolva közösen imádkoztak a sírnál, majd Miki, Miki, Miki! kiáltással búcsúztak társuktól. Ezt követôen az elnök és Simao Sabrosa csapatkapitány Fehér Miklós szüleinek átadta a kupa kicsinyített mását és a bajnokcsapat mezét Fehér felirattal. A temetôi tisztelgés után a csapat felkereste a Fehér Miklós- emlékmúzeumot, ahol zártkörû megemlékezésen adták át a bajnoki aranyérmet Fehér Miklós hozzátartozóinak.

Hôlégballon
Magyar ezüstérem

Németh Zoltán személyében magyar ezüstérmest avattak a debreceni holégballon-Európa- bajnokságon, amelyet a német Uwe Schneider nyert meg. Az egyhetes viadalon Németh a befejezô napi 16. feladatra 407 pontot kapott, ám ez kevés volt a gyôzelemhez, Schneider, aki 212 ponttal megelôzte ôt, ismét a kontinens legjobbjának bizonyult.

A sportág 14. Eb-jén 24 ország 81 versenyzôje indult, s a magyarok közül az élmezônyben végzett még a két évvel ezelôtti Eb-ezüstérmes Végh Sándor, aki most a 9. lett. Török Sándor a 16., Kristóf Jenô a 49., Nagy Péter az 54., Aklan Attila pedig az 55. helyet szerezte meg.

Sportágszakmai érdekesség, hogy ez volt az elsô olyan Eb, amelyen már csak GPS-loggereket, vagyis mûholdas helyzet- meghatározó és útvonalrögzítô készüléket használtak az értékeléshez, megfigyelôket nem.

Az Európa-bajnokság végeredménye: 1. Uwe Schneider (Németország) 12 592 pont, 2. Németh Zoltán 12 380, 3. Josep Llado Costa (Spanyolország) 11 833.

Kosárlabda
A Miaminál az elôny

A harmadik mérkôzés után a Miami Heat vezet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti- fôcsoportjának döntôjében, miután idegenben legyôzte a címvédô Detroit Pistonst.

A párharc elsô, detroiti összecsapásán szinte végig a Dwyane Wade és Shaquille O'Neal által húzott vendégek domináltak. Elsôsorban azért, mert a hazaiak több kulcsembere nagyon korán a kipontozódás szélére sodródott, így fellazult a bajnok híresen kemény védekezése. A Heat remekül kihasználta a lehetôséget és 113 pontig meg sem állt, ami egyben a gyôzelmet is jelentette számára. Wade 36, O'Neal 24 pontig jutott, de Eddie Jones is kitett magáért a maga 19 pontjával. A trió remeklését Richard Hamilton próbálta meg kompenzálni a másik oldalon, ám 33 pontja kevésnek bizonyult.

Az alapszakasz-gyôztes Phoenix Suns idegenben legyôzte a 2003-as bajnok San Antonio Spurs együttesét a Nyugati-fôcsoport döntojében, s ezzel 3-1-re szépített a négy gyôzelemig tartó pártharcban.

Eredmények: Keleti-focsoport, döntô, 3. mérkôzés: Detroit Pistons-Miami Heat 104-113. Az egyik fél negyedik gyôzelméig tartó párharc állása: 2-1 a Miami javára. Nyugati-fôcsoport, döntô, 4. mérkôzés: San Antonio Spurs-Phoenix Suns 106-111. Az egyik fél negyedik gyozelméig tartó párharc állása: 1-3.

Tenisz
Búcsúztatta a címvédôt

Hiába vezetett a döntô szettben brékelônnyel a címvédô Gaston Gaudio, végül 4 óra 5 perces, fordulatokban gazdag találkozón vereséget szenvedett David Ferrertôl a nyolcaddöntoben, így nincs versenyben a francia nyílt teniszbajnokság tavalyi két legjobbja, hiszen Anasztaszja Miszkina már a nyitó körben búcsúzott.

A tavalyi finalista, 2003-ban elôdöntôs argentin Guillermo Coria 5:0-ra vezetett az elsô szettben, de remeklése eddig tartott, mert az elsô játszma megnyerése után már nem tudta feltartóztatni az idei szezon egyik meglepetésemberét, az orosz Nyikolaj Davigyenkót. A negyedik helyen kiemelt Rafael Nadal is bejutott a negyeddöntôbe, miután négy játszmában - két játéknapon - legyôzte a 23-ként rangsorolt francia Sebastian Grosjeant. Az összecsapást vasárnap kezdték, ám egy botrányos labdamenet, majd az azt követô esôzés miatt félbeszakadt a találkozó.

A vártnál nagyobb csatában ugyan, de a papírformát igazolva a 29. helyen kiemelt Ana Ivanovic legyôzte a jóval tapasztaltabb Francesca Schiavonét. Az elôzô körben a hazai közönség reménységét, Amélie Mauresmót kiütô 17 éves „csodalány" 3 szettes találkozón múlta felül olasz riválisát, s ünnepelhette pályafutása eddigi legnagyobb sikerét. Az 1,83 m magas belgrádi tinédzser 2003 végén még csak 705. volt a világranglistán, az idei szezont már 97-ként kezdte. Januárban - a döntôben Czink Melindát legyôzve - a selejtezôbôl indult és megnyerte a canberrai tornát, majd két meccset nyert az Australian Openen, a 3. körben Mauresmo állította meg. A Miamiban rendezett szupertornán a negyeddöntôben ismét a francia klasszistól kapott ki, Varsóban a legjobb négy között Justine Henin-Hardenne-nel nem bírt. Így a világranglistán a 31. helyig kapaszkodott fel Ivanovic, akinek hónapok óta a korábbi kiváló játékos, a néhány évvel ezelôtt a magyar szövetség munkáját segítô Kuhárszky Zoltán az edzôje.

A tavalyi wimbledoni gyôztes Marija Sarapova három gémet nyerve biztosította helyét a negyeddöntôben. Az orosz klasszis találkozója vasárnap esô miatt a második szett közepén félbeszakadt, majd a hétfôi folytatás során már esélye sem volt Nuria Llagostera Vivesnek. Justine Henin-Hardenne a döntô játszmában 3:5-rôl, meccslabdáról fordítva múlta felül a US Open tavalyi gyôztesét, Szvetlana Kuznyecovát.

Érdekesebb eredmények: Férfi egyes (tavalyi gyôztes: Gaudio), nyolcaddöntô: Robredo (spanyol, 15.)-Szafin (orosz, 3.) 7:5, 1:6, 6:1, 4:6, 8:6; Nadal (spanyol, 4.)- Grosjean (francia, 23.) 6:4, 3:6, 6:0, 6:3; Davigyenko (orosz, 12.)-Coria (argentin, 8.) 2:6, 6:3, 7:6 (7-1), 6:2; Ferrer (spanyol, 20.)-Gaudio (argentin, 5.) 2:6, 6:4, 7:6 (7-5), 5:7, 6:4; Puerta (argentin)-Acasuso (argentin) 6:4, 6:1, 6:1. A negyeddöntô párosítása: Federer (svájci, 1.)-Hanescu (román), Ferrer-Nadal, Davigyenko-Robredo, Canas-Puerta. Nôi egyes (tavalyi gyôztes: Miszkina), nyolcaddöntô: Sarapova (orosz, 2.)-Llagostera Vives (spanyol) 6:2, 6:3; Henin-Hardenne (belga, 10.)-Kuznyecova (orosz, 6.) 7:6 (8-6), 4:6, 7:5; Ivanovic (szerb-montenegrói, 29.)-Schiavone (olasz, 22.) 6:4, 6:7 (3-7), 6:3. A negyeddöntô párosítása: Lihovceva (orosz, 16.)-Karatancseva (bolgár), Davenport (amerikai, 1.)-Pierce (francia, 21.), Petrova (orosz, 7.)-Ivanovic, Sarapova - Henin-Hardenne.

HÍRKÍGYÓ

* A nemzetközi szövetség (IDF) értékelése szerint kiválóan sikerült a Gyôrben rendezett modern tánccsoportok világbajnoksága, amelyen a 172 kategóriából 49-ben magyar gyôzelem született. A legújabb táncirányzatok vasárnap zárult 3. világversenyén négy korcsoportban összesen 1376 táncos mutatta be tudását. A magyarok közül Török Eszter volt a legeredményesebb, aki három kategóriában diadalmaskodott, míg a gyôri Marina TSE versenyzôi 14 aranyérmet, 15 ezüstöt és 8 bronzot szereztek.

* Szabó Nikolett nyerte a gerelyhajítást a görögországi Kalamatában rendezett nemzetközi atlétikai viadalon. A magyar versenyzô 61,68 m-rel gyôzött.

* A triatlonos Harsányi Zsuzsanna az elôkelô negyedik helyen végzett a florianapolisi Ironman- távú világbajnoki kvalifikációs versenyen, a Proathlon Vasemberek Klubjának versenyzôje ezzel megszerezte a jogot az évrôl évre Hawaii-n megrendezésre kerülô vb-n való indulásra.

* Grazban magyar sikernek tapsolhattak a nézôk, ugyanis Kovács Fatima kiváló hajrájának köszönhetôen gyôzött a nemzetközi középtávú triatlon viadalon.

* Jelenleg is kómában fekszik egy légsúlyú mexikói ökölvívó, aki vasárnap a Los Angeles-i Staples Centerben rendezett profi gálán szenvedett súlyos fejsérüléseket. Ruben Contreras az amerikai Brian Viloria ellen lépett kötelek közé egy nyolcmenetesre tervezett összecsapáson, amely azonban a hatodik három perc során véget ért, miután a mexikói öklözú már képtelen volt ellenállást kifejteni.

* Az Orosz Labdarúgó Szövetség korábbi ígéretét megváltoztatva nem 1,2, hanem 3 millió dollárt ajánlott fel prémiumként a válogatottnak arra az esetre, ha az együttes kiharcolja a 2006-os németországi világbajnokságon való szereplés jogát. Oroszország jelenleg a 3-as számú európai selejtezôcsoport harmadik helyén áll, három ponttal lemaradva a portugálok és a szlovákok mögött.

* Utolsóként a West Ham United szerzett jogot arra, hogy a következô szezonban az angol labdarúgó- bajnokság élvonalában szerepeljen. A másodosztály rájátszásának döntôjében - amelyet a cardiffi Millennium Stadionban rendeztek - a londoni „kalapácsosok" 1-0-ra nyertek a Preston North End ellen. A West Ham két év szünet után jutott vissza az élvonalba.

* Egyéves eltiltást kapott Andrej Nazarov, az orosz elitligában szereplô Avangard Omszk jégkorongozója, aki a Dinamo Moszkvával szemben elveszített bajnoki elôdöntôt követôen egy étteremben rátámadt a játékvezetôre. A 31 éves játékos korábban 11 szezont töltött el az észak-amerikai profiligában (NHL), ahol szintén heves vérmérsékletérôl volt híres, hiszen a tengerentúlon 569 mérkôzésen több mint 1500 percet töltött a büntetôpadon.

* Marek Jankulovski, az olasz labdarúgó- bajnokságban szereplô Udinese cseh középpályása négyéves megállapodást írt alá a Bajnokok Ligája- döntôs AC Milan csapatával. A 28 éves futballista nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az udinei gárda története egyik legnagyobb sikerét elérve a negyedik helyen végezzen a Serie A-ban és ezzel kiharcolja a Bajnokok Ligája-indulás jogát.

* A várakozásoknak megfelelôen Quique Sanchez Flores, a Getafe korábbi trénere lett a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplô FC Valencia új vezetôedzôje. A szakember mellett egy ismert játékossal is bôvült a klub, hiszen az Arsenaltól érkezô brazil válogatott Edu hosszas huzavonát követôen öt évre aláírt az együtteshez. A Valencia idén hetedikként zárt a spanyol bajnokságban, így a következo szezonban nem indulhat egyik európai kupában sem.

* A német labdarúgó-bajnokságban szereplô játékosok szerint a Hertha BSC-t erôsítô brazil Marcelinho volt a másfél hete véget ért szezon legjobbja. A Kicker címû szaklap által végzett szavazáson a Bundesliga 232 futballistája voksolt, s 35,8 százalékuk látta a brazil csatár teljesítményét a legértékesebbnek. A második helyen a bajnok Bayern München irányítója, Michael Ballack végzett, 14,2 százalékkal. *

A lapra elô lehet fizetni:

Posta, RODIPET Rt., S.C. APEX. SRL (Str. Gheorghe Lazar nr. 8, Kolozsvár), SC. APEX AB COM SRL (Str. M. Klein nr. 15, Kolozsvár), H-PRESS (Str. Presei nr. 8A, Sepsiszentgyörgy), Curier Press (Str. T. Grozavescu nr. 7, Brassó) kirendeltségein.

Reklámokat, apróhirdetéseket

személyesen a Transil Rt. titkárságán, illetve a 224-36-68-as telefonon vagy 224-28-48-as telefaxon, továbbá vidéki tudósítóink révén lehet feladni.

Tarifáink:

a napi árfolyamnak megfelelô lej, négyzet- centiméterenként 0,8 euro (kiemelt helyen, illetve elsô oldalon 1 euro), apróhirdetések esetében magánszemé-lyeknek 2.000 lej szavanként (elfogadunk az összértéknek megfelelô postai bélyeget is), jogi személynek 4.000 lej szavanként. Tarifáink tartalmazzák a hozzáadott érték-adót is (TVA)

Copyright © RMSz - 2004