Romániai Magyar Szó,

2003 február 14. péntek

Közösségi animátorok foglalkoztatása

A kisrégió fejlôdésének érdekében

Beszterce-Naszód megyében négy község: Teke, Felôr, Nagysajó és Földra nyert pályázatot hat Kolozs megyei község mellett a Civitas Alapítvány kidolgozta kisrégió-fejlesztési program életbe léptetésére. A program lényegérôl, célkitûzéseiról, a tevékenység menetérôl. dr. Szántó Árpádot, a megyei tanács alelnökét kérdeztük, aki a helyi önkormányzat részérôl megbízást kapott a program életbeültetésére.

– Milyen elgondolásból született e program, mik a céljai és milyen régiókat érint?

– A „Közösségi animátorok" egy, a Civitas Alapítvány által kidolgozott elméleti modell gyakorlatba ültetését képezi, e funkciónak a helyi önkormányzat szintjén történô alkalmazását. Azt célozza meg, hogy a szórványvidék kis települései, ezek önkormányzatai számára aktív segítséget biztosítson a térségfejlesztési koncepció kidolgozásában. A vidéki térségek fejlesztésének folyamata, amely Romániában kezdeti fázisban található, egy sor olyan faktort és lépést feltételez, melyek egyformán és együtt hozzájáruljnak a fejlôdéshez, a sikerességhez. Mindezek a helyi közösségek szükségletei és hiányosságai által megszabottak. Fôként a hátrányos helyzetû települések önkormányzataiban, jelenleg a humán erôforrás képzésére vonatkozó programok kis száma következtében, az alkalmazottak nem megfelelô képzése káros hatást gyakorol ezen intézmények programjaira. A program modellje egy új támogatási rendszer kidolgozását szorgalmazza, mely a helyi közösségeknek segít olyan szakértôkar kialakításában, mely képes e modell alkalmazására, fejlesztésére, terjesztésére. A projekt tágabb célja a vidéki életszínvonal növelése sajátos kistérségi fejlesztési koncepciók mentén, a közösségi animátorok szerepe pedig a hátrányos helyzetû települések fejlesztésének elôsegítése, a helyi humán erôforrások tudományos és szakmai ismereteinek megszilárdítása.

– Melyek az elsô lépések a terv megvalósításában, és kivel mûködnének együtt az animátorok helyi önkormányzati szinten?

– Elsô lépésként tíz animátorból álló szakcsoport kialakítása a cél, akiket a program második részében kihelyezünk a kistérségek polgármesteri hivatalainak rendszerébe, gépezetébe. A célcsoportot 10 vidéki, hátrányos helyzetû település önkormányzati alkalmazottai képviselik Kolozs és Beszterce-Naszód megyébôl. A kiképzés a kolozsvári koordinációs közponban történik. Ezt követi a községi animátori munkakör bevezetése a kiválasztott partner-önkormányzatokba. Ami a célcsoportot illeti – a közigazgatási alkalmazottak csoportját –, úgy vélem, az animátorok segítségével végzett tevékenységek oly szakmai ismeretek és jártasságok elsajátítását teszik lehetôvé, melyek a helyi fejlesztési tevékenységekben elengedethetetlenül fontosak. Megemlítem a gazdasági helyzet és helyi potenciál feltérképezését és adatbázisba foglalását, gazdasági politikák és útmutatók kidolgozását, üzleti tervek készítését, ezek pályázatokba foglalását, régiófejlesztési tanulmányok és tájékozatók elkészítését.

– Miben nyilvánul meg a projekt által képviselt tevékenységek gyakorlati eredménye, és ki finanszírozza a tervet?

– A közösségi animátorok hatékony felkészítése után, ezek ismereteinek gyakorlatba való átültetése, a helyi önkormányzatok mozgósítása és a munkakör minél további, esetleg végleges fenntartása. Továbbá a pályázati lehetôségek kihasználása, támogatások elnyerése, kis- és középvállalkozások kialakítása, melyek dinamikusan képesek reagálni a helyi változó körülményekre. Mindez a helyi életszínvonal növelése érdekében, a munkanélküliség csökkentése és a lakosság foglalkoztatottsága végett történik. A projekt társfinanszírozója az Európai Unió a PHARE-program keretében, idôtartama 12 hónap, költségvetése pedig, a Civitas Alapítvány hozzájárulását is beleszámítva, közel 100 000 euró.

Lejegyezte KRESZ BÉLA

Copyright © RMSz - 2002