Névnap: Vince. Egyéb névnapok: Aladár, Anasztáz, Artemisz, Artemízia, Artúr, Cintia, Délia, Domokos, Dorián, Dormán, Neszta, Surgány, Szirén, Szíriusz, Zelma.
A Vincentius latin név rövidülésébôl származó Vince nevünk gyôztest, gyôzedelmest jelent. A magyar néphagyományban Vince napja jeles nap, országszerte vidáman ülték meg a szôlôsgazdák, mert úgy tartják, ô az, aki legyôzi a telet, és elôkészíti a tavaszt. Vince napjával kapcsolatos rigmus: „Ha megcsordul Vince, megtelik a pince. / Ha nem csorog Vince, üres lesz a pince. / Ha csak csepeg-csorog, kevés lesz a borod."
Katolikus naptár: Szent Vince diakónus és vértanú napja.
Református naptár: Vince napja.
Evangélikus naptár: Artúr napja.
Unitárius naptár: Aladár és Zelma napja.
Görög katolikus naptár: Timót és Anasztáz apostolok napja.
Zsidó naptár: S'vát hónap 15. Chámisá ászár bi'svát. Fák újéve.

Névnap: Zelma, Rajmund. Egyéb névnapok: Alfonz, Adorján, Bertram, Emerencia, Emese, Ildefonz, Izaiás, János, Mária.
A Zelma nôi név a német Selma névbôl származik, ez pedig a Salome és az Anselma becézôje. Származtatják még a Szalome arab formájaként is. A Rajmund férfinév is német eredetû.
Katolikus naptár: Évközi 3. vasárnap. Suso Szent Henrik és Szent Ildefonz napja.
Református naptár: Emerencia napja.
Evangélikus naptár: Vízkereszt ünnepe utáni 3. vasárnap. Zelma napja.
Unitárius naptár: Adorján napja.
Görög katolikus naptár: Szentlélek eljövetele utáni 30. vasárnap.
Zsidó naptár: S'vát hónap 16.

Mai rigmus:

Fehér Ház a vadonban

Folyton hívják a Fehér Házat,
van, ki pénzt kér, van, ki békét.
A tisztviselôk falra másznak,
míg vigyázzák az ég kékjét.

A Fehér Ház furcsa bura,
ott lakik dzsungelünk ura.
Sokszor az jut eszembe: hej,
a „vájtháusz" nyugtalan hely.
(Periszkóp Pál)

Jó vicc! (49.)

A mennybe került lelkeket teszteli Szt. Péter. Trézsi néni is sorra kerül, s megkérdik tôle:
- Na, lányom, milyen erkölcsi életet éltél, csaltad-e meg a férjedet?
- Uran - felelte Trézsi néni -, én világéletemben becsületes asszony voltam, az uramat még gondolatban sem csaltam meg.
Péter odaszól az egyik angyalnak:
- Menj, hozzad a szárnyakat!
Trézsi néni örvendezve dörzsöli a kezeit:
- Szóval akkor angyal leszek, ugye?
- Nem, lányom, te liba leszel...
(Beküldte: Kolumbán László, Székelyudvarhely)

Árfolyamok:

A Román és a Magyar Nemzeti Bankok hivatalos devízaárfolyamai: 1 USD = 18 361 ROL, = 252,61 HUF; 1 euró = 18 536 ROL, = 255,09 HUF; 1 DM = 9477 ROL, = 130,43 HUF; 1 g arany = 170 218 ROL (január 20). *

Nem hagyhatjuk szó nélkül

Alig jelent meg a 2000. évi 1. sz. törvény – a Lupu- féle –, az érintettek (nem az érdekeltek) máris „aggodalmaiknak" adnak hangot minden lehetséges alkalommal. A bútoripari szakszervezet amiatt „retteg", hogy az egykori tulajdonosoknak visszaszolgáltatott erdôkbôl drágábban lehet majd nyersanyagot beszerezni, és emiatt csôd fenyegeti az iparágat. A legnagyobb ellenérzéssel, már-már elutasító magatartással éppen az erdészet (az eddig állami erdészeti hivatal és annak tárcavezetôje) fogadta a föld- és erdôs területek visszajuttatásáról rendelkezô törvényt. Visszafogottan és a számok „érveire" hivatkozva ugyan, de maga a vízügyi, erdészeti és környezetvédelmi miniszter – a törvényt kezdeményezô és azért férfiasan megküzdô Lupu képviselô pártos társa – nyilatkozott úgy, hogy az erdôk visszaadása akár két esztendeig is elhúzódhat, mert az eddig benyújtott visszaigénylési kérések zöme eleve „érvénytelen", hiszen azokhoz nem csatolták az igazoló okmányokat vagy, ha igen, azokat nem hitelesítették.

S bár a kérelmek március közepéig még benyújthatók, a miniszter már január közepén pontosan tudta, hogy az egykori tulajdonosok 2 988 066,35 (!) hektárnyi erdôt igényelnek-igényeltek vissza, ami Románia összerdôterületének majdnem a fele, ám abból szerinte mintegy 800 ezer hektár jogtalanul visszakért, mert az a felület az államosítás elôtt nem volt a mostani igénylôk (vagy felmenôik) birtokában. Ám a tárcavezetô még tovább megy: kijelenti, hogy a birtokbahelyezést követôen az erdôgazdák kötelesek lesznek együttmûködési szerzôdést kötni a ROMSILVÁ-val vagy más szakvállalattal már csak azért is, mert a visszaadandó erdôk több mint 70 százaléka fiatal erdô, azaz nincs 60 éves, és az erdészeti törvénykönyv értelmében abban nem végezhetô kitermelés csak karbantartó vágás.

Az erdôt jogos tulajdonosaitól féltô miniszter – mintha a háromrózsások pártját képviselné – az elôbbi gondolatmenet mintegy folytatásaként, „európai" példára is hivatkozva, kijelentette: a Sors különben a román erdônek kedvezett, hiszen az idôjárási viszontagságok okán Európában 175 millió köbméter vihardöntötte famennyiség van (abból csak Franciaországban 110 millió köbméter), ami implicite túlkínálatot eredményez a fa világpiacán. Következésképpen reméljük, a román erdôgazdák nem adják el ár alatt a fát..." Mindezeket szem elôtt tartva nyilatkoznak úgy az edészet szakemberei, hogy az erdôk visszaszolgáltatásának folyamata legalább két esztendeig elhúzódhat...

Hogy a minisztert miért a franciaországi tavalyi vihardöntések foglalkoztatják, az logikai bukfences felvezetésébôl részben érthetô. De hogy miért nem szólt egy szó sem a Maros, Hargita, Kovászna megyei viharkárokról, az évek óta vihardöntötten heverô és az erdôk egészségét ezer hektárokon veszélyeztetô hazai károkról, azt csak feltételezni tudjuk.

Akárcsak az 1991. évi 18-as törvény alkalmazása, az idei 1. számúé sem ígérkezik zökkenômentesnek. Sôt! Ám ennek vagy bármiféle „elijesztô" kampány és nyilatkozat ellenére a jogosultak mielôbb nyújtsák be – kellô okmányokkal, igazolásokkal együtt – visszaigénylési kéréseiket. S bízzanak abban, hogy ha késedelmesen is, de visszakapják erdôbirtokukat, melyet eleget „hasznosított" 50 éven át az erdészet. S amit nem szabad elfelejteni: visszaigényelhetik volt erdeiket az iskolák, intézmények, egyházak, de a községi és városi tanácsok is... Kíváncsian várjuk, hogy a kérésbenyújtási határidô lejártával mit nyilatkozik majd a miniszter. Szerintünk nem kizárt, márciusban majd azt mondja, annyi erdôt kell visszajuttatni, hogy állami tulajdonban árnyi sem marad. S akkor mi lesz a minisztériummal, a ROMSILVÁ-val?

FERENCZ L. IMRE

Viharok, járványok, aggodalmak

* Csütörtök este óta rendkívül heves, néhol óránként 150 km-es sebességû téli szélvihar dúlt Ausztria kiterjedt térségei felett. A legnehezebb a helyzet Stájerországban. A nyugati autópályán a látási távolság a nullával volt egyenlô. * Miskolc belvárosán péntek délben villámlás, mennydörgés, száz kilométeres sebességû szélvihar kíséretében hózivatar vonult át néhány perc alatt. A jelenség elôtt pár perccel szikrázóan sütött a nap, majd a viharosra fokozódott szélben szinte vízszintesen sodródott az esô, majd a szél átláthatatlan ködöt fújt a házak közé. 3-4 perc múlva ismét kisütött a nap. * Észak-Nyugat Erdélyben hasonló jelenségeket lehetett tapasztalni pénteken, különbözô elszigetelt helyeken (pl. Nagyenyed környékén), ahol intenzív meleg és hidegfront találkozási pontjai helyezkedtek el. * Az idôjárási viszontagságok mellett a Közép- Európára kiterjedô influenzajárvány okoz komoly gondokat. Göncz Árpád magyar államfô például megbetegedett, s lemondta valamennyi, utazással együttjáró programjait, beleértve jövô heti svédországi útját. * Hasonló meggondolásokból a bolgár kormányfô figyelmeztette magyar és macedón kollégáit: az influenzajárvány miatt jó lenne, ha a tervezettôl eltérôen, feleségük (akik éppen áldott állapotban vannak) nem kísérné el ôket a Jugoszláviával szomszédos országok miniszterelnökeinek plovdivi, hétvégi találkozójára - lévén, hogy a bolgár kormány tagjai fele már megbetegedett!

Ami jelentôs volt, elmaradt...

(E-mailen) – Jelentôs jogi normák szerepeltek a január 20-i kormányülés napirendjén, amelyek komplexitásuk miatt végül halasztást szenvedtek. Elhalasztották a nyilvános rendezvények szervezésérôl és lebonyolításáról szóló 1991. évi 60-as Törvény módosítását. Az egyesületekrôl és alapítványokról szóló kormányrendelet megtárgyalása szintén elmaradt. Hasonlóképpen a fogyasztási illetékkel terhelt termékekrôl szóló kormányrendeleté is. Nem állapították meg az országos minimálbér új összegét sem, mert elhalasztották az erre vonatkozó kormányhatározat elfogadását. Mindaz, ami jelentôs volt, elhalasztódott... A szponzorálási törvény módosításáról szóló vitát is átutalták a BEX-be, mint ahogy a közvetlen beruházások jogrendszerérôl szóló nemrég elfogadott két sürgôsségi kormányhatározat, az 1999. évi 215. és a 217. számú KH szintén a Végrehajtó Kormányiroda ülésén fogja megbeszélés tárgyát képezni. * Elfogadták azt a kormánythatározatot, amelyik egy újabb kisebb csomagot tartalmaz az Igazságügyi Minisztérium javára: a kormány garanciát vállalt egy nagyobb összegû kölcsön szavatolására, amelynek felhasználásával gyakorlatilag informatizálják az igazságszolgáltatást. Úgyszintén növelték az Igazságügyi Minisztérium személyi keretét, tekintettel arra, hogy nemsokára életbe fog lépni a munkaügyi bíróságokról szóló jogszabály. Kormányhatározatot kezdeményezett az oktatásügyi miniszter: új karok létrejöttét szentesítette a kormány, ezek között a Babes-Bolyai Tudományegyetemen és a kolozsvári Zeneakadémián létesítendôkét is. (Bussiness Fakultás két szakkal: menedzser asszisztensi és szállodai menedzselésivel; illetve létrehozzák az Ének- és Színmûvészeti Kart a jelenlegi Hangszeres Zene Kar átszervezésével.) * Módosították a Versenytanács mûködését és szervezését szabályozó kormányhatározatot is. Ami jelentôs volt a kormányülésen: azon szervezési elvek megtárgyalása és elfogadása, amelyek szerint Románia középtávú gazdasági stratégiáját kialakítják. Az Európa Bizottság nemrég Bukarestben járt tisztségviselôi is fontosnak tartották, hogy megszülessen ez a dokumentum; és a vállalkozói szféra is nagyon várja, hogy kiszámítható gazdaságpolitikára alapozhasson egészen 2003-ig, 2004-ig. Itt a vezérelv az volt, hogy minél nagyobb politikai és civilszférabeli támogatottságot kapjon e középtávú startégia, amelyik nyilván át fog vészelni egy vagy két választást is. Az elôkészító csoport ezért háromszintes. A legfelsô egy kormányszint, amelyik az államminiszterekbôl áll, kiegészítve az Állami Vagyonalap és a Nemzeti Bank vezetôivel, illetve a gazdasági tárcák azon birtokosaival, akik nem tagjai a kormány végrehajtó irodájának. A második az akadémiai szint, tagjai közül a legtöbben a Román Tudományos Akadémia munkatársai, valamint fôiskolai vezetô tanárok. A harmadik nagyobb létszámú testület. Ebbe tartoznak a politikai pártok képviselôi, a kormánypártoké és az ellenzéki pártoké egyaránt; továbbá a vállalkozói és gyáriparos szövetségek vezetôi, a nagy szakszervezeti szövetségek vezetôi, egyesületek vezetôi, újságírók, más szakemberek, akiknek a részvétele pontosan a stratégia általános elfogadottságát hivatott biztosítani. (Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter)

Augusztusig kidolgozzák a státusztörvényt

(Mûholdon) – Februárban üléseznek a Magyar Állandó Értekezlet által létrehozott szakmai bizottságok, amelyek augusztusig kidolgozzák a határon túli magyarok anyaországi jogállásáról szóló törvénytervezetet - közölte csütörtökön Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke.Ugyanakkor elmondta: az erdélyi magyar alapítványi egyetem ügyében a legújabb fejlemény az, hogy létrejött az alapítvány és az erdélyi egyházak püspökei megegyeztek a kurátorok személyében, így napokon belül megkezdôdik az alapítvány romániai bejegyzése. A kuratórium tagjainak névsorát az alapító erdélyi történelmi egyházak képviselôi közlik majd a nyilvánossággal. Azt már tudni lehet, hogy egy kivételével a felkért kurátorok már elfogadták a felkérést, de napokon belül ez a kérdés is eldôl. „Már szervezôdik a HTMH keretei között a budapesti erdélyi egyetemi programtanács, amely szakmai testületként mûködik majd. Ennek vezetésére Hámori Józsefet, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának korábbi miniszterét kértük fel, aki eleget tesz annak". Szabó Tibor jelezte: két taggal már megalakult a programiroda is, és további munkatársak felvétele is folyamatban van. A közeljövôben várható annak a miniszteri utasításnak a megjelenése, amely szabályozza a programiroda mûködésének finanszírozását. A programiroda felügyeletét a Határon Túli Magyarok Hivatala részérôl Misovicz Tibor gazdasági elnökhelyettes látja el. (Az MTI nyomán)

Duray Tôkés ellenében nem indulna

(Mûholdon) – Csoóri Sándornak a Magyar Hírlapban megjelent felvetésén kívül „eddig nem merült fel, hogy a Magyarok Világszövetségének elnöki posztjára jelöljenek, ám ha erre valamilyen körülmények miatt sor kerülne, Tôkés László ellenében semmiképpen sem vállanám az indulást" - jelentette ki csütörtökön Duray Miklós. „Ha az MVSZ átalakítása ügyében kialakul az egyezség és az MVSZ-rôl szóló majdani törvény tételei a küldöttgyûlésig eléggé pontosan körvonalazhatóak lesznek, akkor én is fontolóra veszem a lehetôséget. Ám ha sem az átalakulás, sem a törvény lehetôsége nem lesz közelebbi, mint most, akkor nem reális az, hogy én az MVSZ elnöki pozíciójáért akár küzdelmet, akár konzultációkat folytassak" - fogalmazott Duray. Hozzátette: ha az MVSZ mindhárom régiójában olyan elképzelés alakulna ki, miszerint az MVSZ csak az ô megválasztása által alakítható át, az szintén azt indokolná, hogy mérlegeljen. Duray nem titkolta: az MVSZ szerkezeti átalakításának - az MVSZ stratégiai bizottságának elnökeként - ,,én vagyok az egyik szorgalmazója és ezzel kapcsolatosan több tervezetet is készítettem, és ezekrôl a kérdésekrôl most is tárgyalásokat folytatok azokkal a személyekkel, akik ezt pozitívan befolyásolhatják". Elmondta: „nem csak az MVSZ-en belül folyó folyó ádáz küzdelem kapcsán" fogalmazódott meg benne az átalakítás szükségessége, amely „szerkezetileg is kizárja a most folyó viaskodások lehetôségét, hanem azért is, mert részben az európai integráció, részben a magyar integráció szükségessége, valamint az úgynevezett magyar-magyar együttmûködés jellegének megváltozása miatt az MVSZ más feladatok ellátására hivatott... Le kell szállni a világmegváltás és magyar megváltás lováról, és az MVSZ-nek egy szolgáltató, pragmatikus szervezetté kell átalakulnia, amely napi tevékenységgel tudja lefedni az úgynevezett kormányzaton kívüli területeket" - fogalmazott a szlovákiai magyar politikus. (Keszeli Ferenc, Pozsony / MTI)

Nehéz a más vagyonától búcsút venni

(Telefaxon) – Trita Fanita szenátor - van, ki e nevet nem ismeri? - a jelek szerint felcsapott újságírónak. A zilahi volt pártlap ugyanis, amely megmaradt a fôellenzék szócsövének, két egymást követô napon közölte az agrárszakbizottsági szenátor aláírásával annak nézeteit az állami mezôgazdasági vállalatok magánosításáról, vagyis a Muresan- törvény bírálatát. Két nap és két teljes oldal, kulisszatitkokat is kiteregetve, miszerint a kormány és a törvényhozás között nem volt együttmûködés, mi több, a szenátor a legelemibb jóérzés hiányával is megvádolja a mezôgazdasági tárca vezetôjét. Trita Fanita szabályosan meghúzta a vészharangot: a következô században az elmúlt század színvonalára süllyed a hazai mezôgazdaság... (Fejér László írása hétfôi számunkban olvasható)

Támogatják a határon túliak oktatását, de inkább otthon

(Mûholdon) – Az Oktatási Minisztérium elképzelései szerint a jövôben csökkenne a tárca ösztöndíjával Magyarországon tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók száma, míg megnövelt összeggel támogatnák a diákok szülôföldön való továbbtanulását - jelentette ki Ríz Ádám, az oktatási tárca Határon Túli Magyarok Titkárságának fôosztályvezetôje. Elmondta, hogy eddig évente 360 határon túli magyar hallgató felsôoktatásban való továbbtanulását támogatta a tárca, mintegy 200 millió forint értékben. A fôosztályvezetô tájékoztatása szerint: az 1999/2000-es tanévben a minisztérium ösztöndíjával összesen mintegy 1700 határon túli magyar diák folytat felsôfokú tanulmányokat Magyarországon. Az ösztöndíjasok csaknem fele a fôvárosban tanul, ôk fôként az ELTE-n, a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetemen, illetve a Semmelweis Egyetemen folytatják tanulmányaikat. Vidéken elsôsorban Debrecenben, Szegeden és Pécsett tanulnak határon túlról érkezett magyar fiatalok. Az ösztöndíjasok mellett több ezerre becsülhetô azoknak a száma, akik saját költségen vagy egyházi, alapítványi segítséggel tanulnak Magyarországon. * A határon túli magyar diákokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak a felvételi eljárás során, mint a magyarországi társaikra. A jelentkezési lapokat március elsejéig kell benyújtaniuk és felvételi vizsgát kell tenniük. Kitért arra is, hogy a felsôoktatási tájékoztatóban külön fejezet tartalmazza a határon túli magyar jelentkezôk számára a tudnivalókat. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a határon túli magyar diákok, amennyiben nem részesülnek az OM állami ösztöndíjában, csak költségtérítéses képzésben vehetnek részt.* Ríz Ádám kitért arra is, hogy középfokú oktatásban hétezer határon túli magyar diák vesz részt, közülük 3300-an Romániából, 1500-an Ukrajnából, 1400-an a Vajdaságból, 800-an Szlovákiából érkeztek. Számuk annak ellenére ilyen magas, hogy tanulmányaikat a minisztérium nem támogatja. (Bognár Renáta, Budapest / MTI)

Elbúcsúzott a német fôkonzul

(Telefaxon) – Január 20-án, a temesvári megyeházán Jörn Rosenberg temesvári német fôkonzul átadta a stafétabotot nagyszebebi kollégájának, Harald Gehrignek: a temesvári konzulátus végleg lehúzta a rolót; hamarabb, mint számítottunk rá, mert a vízumkiadást is legfeljebb csak március elejéig folytatják. Gehrig úr megígérte: mindent megtesz a formaiságok egyszerûsítéséért, s Nagyszebenben egy nap elég lesz a schnegeni vízum kiváltásához. A búcsúzó Rosenberg úr dícsérte Temesvárt, együttmûködését a helyi hatóságokkal, s csak azt sajnálja, hogy a rövid idô alatt nem tanult meg románul. (Pataki Zoltán)

Vásárhelyi öregdiákok - ha találkoznak

(E-mailen) – Igaz, hogy a 24. órában, de annál lelkesebben tudatjuk: a a Bolyai Líceum Öregdiákjainak Baráti köre felkérte a városban, vidéken, vagy más városokban élô öregdiákokat, volt és jelenlegi tanárokat, az iskolát pártolókat (a külföldön élôket is), hogy hozzátartozóikkal együtt minél nagyobb számban vegyenek részt a 2000. január 22-én, szombaton délután 5 órakor kezdôdô, az intézet dísztermében tartandó rendezvényükön. A találkozó farsangi összejövetellel zárul az intézet éttermében, ahol kötetlen találkozás nyílik a volt diákokkal, tanárokkal és az iskolát pártolókkal. (RMSZ)

Hivatali öngól

(E-mailen) – Kínos sajtótájékoztatón vettünk részt csütörtökön Marosvásáráhelyen a polgármesteri hivatalban. Nagy újságíró-sûrûség volt. Összeszámoltam: voltunk vagy húszan, abból négyen magyar nemzetiségûek. Jó ideje figyelem, hogy az egyik rádiós fiatalember mindig mindent hamarább tud meg, mint mi, többiek, és általában igen ellenségesen viseltetik az önkormányzati vezetôség iránt. Most valódi „nagyágyú-lövedékkel" állt elô. Kiderült, hogy a Romtelecom szolgáltató néhány nappal ezelôtt átiratot kapott, melyben az a kérés áll, hogy a hivatal egyik munkatársnôjének, Adela Bandeának a hat millió lejes telefondíj- hátralékát (magántelefonja költségét) utalják át a hivatal számlájára, vagyis a hivatal törleszti a költséget, mivel „közérdekû telefonbeszélgetésekrôl van szó". A néhány soros átirat a tanács pecsétjét viseli, aláírója Gican Adina, a hivatal egyik jogtanácsosa. Az ifjú rádiós titán a világon semmiért nem volt hajlandó elárulni, honnan szerezte meg az átirat fénymásolatát. Csak sejtelmesen mosolygott, s azt mondta: nincs az az ok, amiért ezt valakinek elmondaná... * A keresztkérdések során kiderült, hogy Bandea asszony elvált hölgy, ráadásul beteg, sok problémája volt az utóbbi idôben, talán lánya is gyengélkedik. Mikor aztán azt követeltük, hogy az érintett hölgyek jelenjenek meg a sajtótájékoztatón, az volt a válasz, hogy kórházba vonultak. A magyarázkodás tehát Fodor Imre polgármesterre, Gál Imola gazdasági igazgatóra és Ercsei Ferenc szóvivôre maradt. Mit mondhattak? Hogy a Romtelecomhoz küldött átirat lényegében jogilag nem érvényes, mert ha pénzügyekrôl van szó, a hivatal pecsétje csak a Fodor Imre vagy a Gál Imola aláírásának kíséretében teljes értékû. A két hölgy ellen pedig eljárást indítanak. Bandea asszony 1995 óta dolgozik az önkormányzatnál. Azt az ügyosztályt vezeti, mely éppen a hivatal emberi erôforrásaival foglalkozik. * Kiderült, hogy a polgármesteri hivatal havonta kb. 110-160 millió lejt fizet ki a hagyományos telefonok használatáért, a 18 mobil telefon költsége pedig havi 30-35 millió lejre rúg. Határozat született arra vonatokozóan, hogy 2000-ben a polgármesterek telefonhasználatát nem korlátozzák, de az igazgatók havi 50, mások havi 10 dollárt költhetnek mobiltelefonra. Összehasonlításképpen Brassóban a tanácsnak 72 mobilja van, ott az alpolgármesterek havi 90, a titkár 70, az igazgatók 50, az osztályvezetôk 30 dollárt kapnak erre a célra. A hivatal kérésre átiratot kapott a Romtelecomtól, melyben ennek vezetôsége azt írja: eddig nem érkezett hozzájuk az említetthez hasonló átutalási kérést. * Fodor Imre és maroknyi munkatársa próbál mindent megtenni azért, hogy európai arculata legyen az önkormányzati hivatalnak. Kiadványaik: Marosvásárhely albuma, és a 2000. évi naptár a jó ízlés, magas színvonal mintaképei. És akkor becsúszik egy-egy ilyen öngól, balkáni típusú gikszer. Igazán kár... (Máthé Éva)

Andrzej Wajda Oscar-életmûdíjat kap

(Mûholdon) – Életmûdíjat kap az Oscar- díjak idei kiosztásakor Andrzej Wajda lengyel filmrendezô - közölte csütörtökön a kaliforniai Beverly Hillsben az amerikai filmakadémia elnöke, Robert Rehme. A most 72 esztendôs Wajda eddig 44 filmet rendezett, de még soha nem kapott Oscar-díjat. Az indoklás szerint Wajdát elsôsorban történelemszemlélete, a demokrácia és a szabadság melletti elkötelezettsége teszi érdemessé az életmûdíjra. Andzej Wajda - fogalmazott Robert Rehme - a háború uáni Európában milliók számára vált a bátorság és a remény jelképévé. * Wajdát korábban már kétszer jelölték Oscar-díjra Az ígéret földje és a Wilkói kisasszonyok címû filmjeiért. A cannes-i filmfesztiválon nyertes Vasembert végül a lengyel hatóságok nyomására vonták vissza a jelöléstôl a szükségállapot idején. A 73 éves Wajda Oscar-díjra jelölésének ötlete a Hollywoodban dolgozó Janusz Kaminski lengyel operatôrtôl származik, és támogatta többek között Steven Spielberg is, akivel Wajda Lengyelországban a Schindler listája címû film forgatásán találkozott. (Az MTI nyomán)

* Január 20-21 * Fôvárosi lapok, hírügynökségek nyomán: Hétfôtôl két szakszervezet általános sztrájkot hirdetett meg a tanügyben (Romania libera). * Az emberi szerveket forgalmazó román-török banda fejét, Yosuf Sonmez doktort a török hatóságok letartóztatták (Romania libera). * Remes fél lépést meghátrál. A készpénzben való kifizetések felsô határa jogi személyek között ötmillióra emelkedhet (Adevarul). * A mozdonyvezetôk országos szakszervezete eldöntötte, hogy január 25-tôl folytatja felfüggesztett sztrájkját (Adevarul). * Decebal Traian Remes pénzügyminiszter törvénytelenül egy Kft. igazgatója is (Adevarul). * Január elsejével 1,7 százalékkal indexelik a nyugdíjakat (Mediafax). * A Demokrata Párt júniusig helyhatósági választásokat akar (Adevarul). * Romeo Beja 15 lógóssal együtt ünnepelte meg az V. bányászjárás és a costesti-i csata elsô évfordulóját (Ziua). * Az amerikai befektetôk a román hatóságok korrupciójára panaszkodnak (Ziua). * A brassói alvilág egyik vezetôje, Ilie Marius feladta magát a rendôrségen (Ziua). * Öt román egy hamisított Brancusi szobrot adott el Peruban (Ziua). * A Brassó megyei Ürmös száz ha területet ígényel vissza Kovászna megyétôl (Transilvania jurnal). * A Nemzetvédelmi Minisztérium egy volt politikai tisztet küldene attasénak az ENSZ mellé. Az amerikai titkos szolgálatok megorroltak a románokra (Jurnalul national). * A Szocialista Munkapárt Scornicesti-en emlékezik meg születésnapja alkalmából a román politika Esthajnal csillagáról, ahogy közeleményében Nicolae Ceausescut nevezi (Jurnalul national). * A parasztpártiak már meg is feledkeztek Ion Ratiuról, akinek holttestét csak néhányan várták a reptéren (Jurnalul national). * A magyar közösség visszaköveteli a kommunisták által bezárt egyetemet - szögezi le Hajdú Gábor a Cronica Romana lapnak adott interjújában . * Giurgiu, a vámosok paradicsoma. Kétmilliós fizetések, milliárdokat érô villák (Ev. zilei). * Verdet pártja keményen munkálkodik azon, hogy szobrot emeljenek a volt diktátornak (National). * Az elmúlt három évben Fehér megye 800 lakosa adta fel román állampolgárságát (National). *

Háromrózsás munkalátogatás Temesvárott

Január 19-én egész napos munkalátogatásra Temesvárra érkezett Ion Iliescu PDSR-elnök és kísérete. A munkalátogatást nem teszem idézôjelbe, mert pontosan fedi a szó ceausescui jelentését.

A nyilvánvalóan választási célzatú temesvári látogatás elsô célpontja a tavaly privatizált Mérômûszergyár volt, ahol az igazgatónô és az elôre beidomított személyzet tárt karokkal és háromrózsás csokrokkal fogadta Ion Iliescut. A csarnokokon diadalmasan végigvonuló exállamelnökre a munkásnôk asztalairól két legújabb könyve, a Román társadalom, merre? és az Átélt forradalom mosolygott vissza. A gyár vezetôsége állítólag 1000 példányt vásárolt az Iliescu- mûvekbôl… Nem maradt el a nagygyûlés és az értékes útmutatások sem. Az Arpilux kesztyûgyárban, ahol az igazgató nyíltan vállalja PDSR-tagságát (nemrég még liberális vezetô volt), kisebb felhajtás mellett, kevesebb rózsával megismétlôdött a fenti eseménysor.

A mezei újságírók a PDSR- székházban sajtókonferencián férkôzhettek Ion Iliescu közelébe, amelynek gyûlésterme szûknek bizonyult a hatalmas érdeklôdéshez képést. A volt államelnök a maga megszokott mellébeszélôs stílusában válaszolt a kérdésekre, állandóan az 1996 elôtti PDSR-kormányzást magasztalta, a jelenlegit ostorozta. Szóba került 2000 évi elnökjelöltségének alkotmányossága is, amire az volt a válasz, hogy jelölése teljesen szabályos, de „nem kizárt, hogy személyes okokból nem jelölteti magát, vagy abban az esetben, ha a PDSR és az ország számára egy jobb, elônyösebb megoldás kínálkozik". Iliescu azonban végül bevallotta: jelenleg saját magát tartja a legjobb elnökjelöltnek…

A délután folyamán Ion Iliescu szenátor a Temes megyei PDSR-tagokkal és szimpatizánsokkal találkozott az Ifjúsági Házban. Ez a találkozó a volt elnök növekvô népszerûségét (vagy inkább a jelenlegi hatalom népszerûségének elvesztését?) mutatta Temesváron: itt is virágok, puszik, éljenzés (Iliescu-elnök), egyetlen lehurrogás akadt, de a reniteskedôt gyorsan eltávolították. A zsúfolásig telt elôadóteremben hatalmas választási beszéd, udvarias szólamok Temesvárról („innen kell elindulnia a gazdasági fellendülésnek"), a „választópolgár és a jövô felé forduló" választási program, könyvbemutatók, függöny.

Ion Iliescu estefelé a temesvári Magyar Házban székelô Európa Nova televízió talk- showjában ismételte el magas gondolatait a temesvári nézôknek. Számomra az volt a legfurcsább, hogy az exállamfôt egy egész hadsereg rendôr, fekete ruhás kommandós legény és civil ruhás titkosszolgálati ember ôrizte! Pedig egy lélek sem járt a közelben, békesen havazott az 1989-es Forradalom útján… A választópolgárban jogosan felmerül a kérdés: mibôl futja Iliescunak ennyi biztonsági emberre, és egyáltalán, a választások elôtt fél évvel hosszú választási körutakra, munkalátogatásokra? Talán a nap mint nap tízszer is megnyúzott adófizetô pénzébôl?

PATAKI ZOLTÁN

Az évfordulta, az úgymond század- és ezredvég nagy ünneplésében, a földrengéstôl való reszketés teljében az adófizetô polgárok oda sem figyeltek az újjáfestett kormány ténykedéseire. Ennek csak a cégére változott a Román Nemzeti Bank kormányzójának, Mugur Isarescunak kormányfôvé való kinevezésével, hiszen a csapat szinte ugyanaz, a kormányprogram sem változott, s ebben az állami vállalatok magánosítása mellett ott áll az infláció valamelyes megfékezése is, ez pedig a maga során – mivel a termelést nem tudják egyik napról a másikra felpörgetni – a bérek alacsony szinten tartását és a lakosságnál található pénzösszegeknek valamiképpen a kormánykasszába való bevonásást követelik meg. Igy aztán a hatalmon lévôk kitalálták a magyarországi ÁFA-hoz hasonló hozzáadott értéknövekedési adó egységesítését, hiszen tudjuk, volt termék, amelyre 22 százalékot fizettek ilyen adóként, míg az alapélelmiszereknél és a létszükségletû árucikkeknél ez csak 11 százalékot tett ki. Ezt elôbb adócsökkentésként akarták eladni, majd amikor látták, hogy ez nem megy, adókiigazításról beszéltek. Lényegében csak arról van szó, hogy a kormány a költségvetésbe, tehát a közös pénztárba akar nagyobb összegeket bevételezni, mert forrásai igencsak kiapadtak, nemigen van már mit osztogatnia a különbözô tárcáknak. Annál is inkább nincs az államkasszában pénz, mivel a tavaly ugyanez a kormány a büdzsé bevételének szinte hatvan százalékát adó kis- és közepes vállalatokat annyira kiszipolyozta, hogy nagyon sokan kénytelenek voltak vagy lehúzni a rolót vagy a feketegazdaságba menekülni, tehát nem fizetni adót. Ugyanakkor a hatalmon lévô pártok többsége, köztük az RMDSZ is, a pénzügyminiszternek kilátásba helyezte, hogy többé olyan költségvetést nem szavaz meg, amely nem támogatja kellôképpen a kis- és közepes vállalkozókat. 1999-ben ugyanis az történt, hogy éppen a szövetség nyomására 300 milliárd lejes támogatást ígért Decebal Traian Remes, de ennek csak nagyon kis hányada jutott el a kistermelôkhöz. Annak ellenére, hogy az általuk létesített munkahelyeken lehetne elhelyezni a bezárt vagy a személyzetet csökkenteni kényszerült nagyipari vállalatokban feleslegessé vált munkaerôt, és segítségükkel lehetne a gazdaságot átlendíteni a holtponton, megszüntetni a termelés leszálló ágbani létezését. Ez volt az oka annak, hogy a pénzügyek jelenlegi fôintézôje mérlegelni kezdte a nyereségadó csökkentését és végül is ezt a tavalyi 38 százalékról 25 százalékra nyomták le.

Csakhogy jelenleg ez épp a kis- és közepes vállalatokon nem segít. Egyrészt, mert nem mûködnek nyereségesen, épphogy tengôdnek. És ha lenne is nyereség, a 25 százalék még mindig akkora összeg, hogy érdemesebb ezt különbözô többé-kevésbé törvényes módszerekkel a lehetô legkisebbre zsugorítani, mert a cég így jobban jár. Másrészt a kis- és közepes vállalatok azok, amelyeknek termékeit most nem 11, hanem 19 százalékos adóval sújtják. Ez a cégeket közvetlenül nem érinti, hiszen a lakosság zsebébôl veszik ki így a pénzt, ennyivel növelik az árakat, csak közvetve. Éspedig úgy, hogy a piac beszûkülése miatt termékeikre nincs vásárló, a nyakukon marad. Jó példa erre a tej. 1989-ben két és félszer több tejet gyûjtöttek be az országban és forgalmaztak, mint manapság. Ennek ellenére, bár most tél van, tehát a tejhozamak nem akkorák, mint nyáron, mind többször történik meg, hogy ez az üzletekben marad, fôleg ha nem az olcsó fajtából való. De ez történik a hússal is. Az embereknek egyszerûen nincs pénzük ezeket megvásárolni. Még akkor sincs, ha a kormányon lévôknek az a kényszerképzetük, hogy nem ez a helyzet, mert a feketegazdaságból ha nem csurran, cseppen valami a polgárok zsebébe is. Csakhogy ez az összeg is mindinkább a túléléshez kell. A bérbôl még nyomorogni sem lehet. Nem beszélve a nyugdíjról. Aki nem hiszi, pillantson bele az utóbbi idôk elhalálozási listáiba, megtudhatja, miért lett kisebb egy teljes évvel a várható életremény az országban. A vásárlóerô csökkenése miatt csökken a kereslet is, a vállalatokban visszafogják a termelést, van ahol az alkalmazottakból is menesztenek, tehát ezek jövedelme után sem fizetnek többé adót, lényegében az állami költségvetésbe még kevesebb kerül. Már most tudott, hogy rövid idôn belül újabb költségvetési forrást kell kitalálniuk a kormányon levôknek. Pontosabban, már ki is találták: bevezetik az energiára is a hozzáadott értékadót, amely újabb drágulási hullámot fog hozni. Ezt is majd úgy adagolják be, hogy Európa követeli. Európa nem követel semmit, csak azt, hogy a gazdaság szekerét húzzák már ki a kátyúból. Ne legyen infláció, állítsák meg a gazdaság hanyatlását, mûködjék megfelelôen a piacgazdaság, és az idén szóltak elôször arról, hogy a bérszintek csökkenését is meg kell állítani, a piac beszûkülésének gátat kell vetni. Ezt a hozzáadott értéknövekedési adó ilyetén egységesítésével – bármennyire ez a divat Európa nyugati felén, ahol mûködôképes piacgazdaság van – nem érhetô el.

Hol van hát a kiút? Nem új a gondolat, mások már alkalmazták e módszereket. Mégpedig sikerrel. Németországban például tíz esztendôvel a világégés után mindenkinek felmérték a vagyonát. Ott is voltak akkik napok alatt meggazdagodottak. Mindenkinek be kellett bizonyítania, mibôl gyûjtötte össze azt. Ha a törvényeket betartva hozta össze a vagyont, akkor minden rendben volt. Ha nem volt erre bizonyíték vagy csak a vagyon egy részt szerezhette különbözô „ügyeskedés" nélkül, akkor arra az értékre – mivel azt feltehetôen adót nem fizetve szerezte az illetô – külön illeték (körülbelül az érték negyvenöt százalékának megfelelô összeg) lepengetésére kötelezték. Ha fizetett, maradhatott a villájában, élvezhette a vagyont. Ha nem, akkor jött az árverés. Több mint valószínû, mifelénk sokaknak nem jönne jól egy ilyen intézkedés, ezért még tudni sem akarnak róla. Pedig majdminden országban, ahol ezt alkalmazták, a büdzsé egyensúlyba került. Könnyebb a szegényrôl még egy bôrt lenyúzni, mint a saját „összegyûjtött" vagyonból valamit is a társadalomnak visszajuttatni. Mindezek után vezették be Németországban is a szigorú pénzügyi fegyelmet, amely aztán a minimálisra zsugorította a feketegazdaságot és megfékezte a korrupciót. Kétségtelen, hogy mindhamarabb meg kell szüntetni a veszteséges állami cégeket is, ha lehet, ezeket privatizálni kell. Azonban, s ma már ezt mind több közgazdász állítja mifelénk is, egy vállalat jövedelmezôvé tételének nemcsak a magánosítás az egyetlen újra.

Ugyanakkor minden lehetô támogatást meg kell adni a kis- és közepes vállalatoknak. Nem ilyen szemfényvesztô álsegítségekrôl van szó, mint a D.T. Remes által nagy garral beharangozott, hanem valós pénzbeli támogatásokról. Az Európai Unió fogyasztásra nem ad pénzt, a kis- és közepes vállalkozások megerôsödésére viszont igen. Csak erre pontos és megvalósítható programot kell kidolgozni. Ez pedig a kormány feladata. Ha nem ezt teszi, akkor 2000 végén is ott fogunk állni, ahol a part szakad. Csak éppen az utolsó remény nélkül.

MAGYAR BALÁZS

• Két rablógyilkosság borzolta a kedélyeket mindjárt az új év elsô napjaiban. Amolyan maffiaszerû leszámolásnak tûnik mindkettô, hisz mind a szalontai származású Moise Vasilét, mind pedig a Kaplonyból Németországba települt, de elég gyakran hazajáró Kern Ferencet elôször megölték, kirabolták, majd felgyújtották. A történtek valósággal sokkolták a közvéleményt. Nem gondolja, prefektus úr, hogy bajok vannak a közbiztonsággal?

– A közbiztonságon mindig lehet javítani és kell is. A két történetbôl, s nem is csak abból, a bûnüldözô szerveknek le kell vonniuk a szükséges következtetéseket. De látnunk kell azt is, hogy egy olyan, mifelénk új bûnözéssel van dolgunk, ami nem elsôsorban attól függ, hogy jó vagy rossz a közbiztonság nálunk. A változó világgal, a nagyobb nyitottsággal nemcsak jót és kellemeset kapunk, hanem rosszat is. Ha tetszik nekünk, ha nem tetszik, a rosszal, benne az újfajta bûnözéssel is szembe kell néznünk. Itt Szatmár megyében, a hármashatár övezetében talán a nem kívánatos dolgok is maharabb megjelennek, éppen sajátos helyzetünk miatt. Mint a kormány megbízottja, állandó kapcsolatban vagyok a bûnüldözô szervekkel, így tudom, hogy az említett két ügyben különösen nagy erôkkel nyomoznak, amihez a fôvárosból is erôsítést kaptak. A legfrissebb információk szerint nagyon sok szálat kell ellenôrizni, hisz a közeli megyékben is történtek az ittenihez hasonló bûncselekmények, valószínûsíthetôk az összefüggések. Jó esély van a bûnözôk kézrekerítésére, ezt máris elmondhatjuk.

• A témakörnél maradva, a bûnözésnek egy rafináltabb vállfajáról kérdeznénk. Bejárta a sajtót a nyáron az a hír, hogy a magyar pedagógusok szatmári tanácskozásán lehallgatókészüléket találtak. Elég primitíven volt rögzítve az asztal alá, mert egyszer csak lepotyogott. Az ügyet azóta alighanem kivizsgálták, milyen választ kapott az illetékesektôl a prefektus?

– A Hírszerzô Szolgálattól, a SRI-tôl kaptam választ. Nevesen azt, hogy nekik semmi közük az egészhez. Akik oda tették, nagyon primitív módon dolgoznak, hisz olyan, az úgynevezett KGST-piacokon beszerezhetô, negyven-ötvenéves eszközökkel valamirevaló hírszerzés már rég nem dolgozik. A kihelyezése az amatôrnél is gyengébb munka volt. Az ott tanácskozó pedagógusoknak talán nem kell nagyon megerôltetniük fantáziájukat, hogy milyen körökbôl tették asztaluk alá azt a „lécet".

• Mint ahogy az RMSZ újságírójának sem, kell nagyon megerôltetnie fantáziáját: mi lett volna, ha nevezett pedagógusok körébôl tették volna azt a herkentyût ama másik kör asztala alá! Hetekig mást se zengett volna a többségi sajtó… A szatmárnémeti zsidó temetô meggyalázóit felhajtották-e már derék rendôreink, nyomozóink?

– Eddig nem kaptam ilyen tartalmú információt. Feltételezések szerint diszkóból hazatérô fiatalok döntötték le a sírkövet. Az eddig megtalált bûnjelek szerint nem volt politikai indítéka, sôt etnikai sem ha arra gondulunk, hogy korábban más temetôkben is. több sírkövet legdöntöttek. Tudomáson szerint az ordox temetôben is. Az ügy nincs lezárva, a vizsgálat tovább folyik.

• Prefektus úr, milyen ügyben keresték meg Önt a múlt évben legtöbben, ha úgy tetszik, mire volt a legtöbb panasz?

– Földügyben! A 18-as törvény alkalmazásával, azaz nem alkalmazásával és rossz alkalmazásával többen kerestek meg, mit szociális ügyekben összesen. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a fogadóóráimon megjelentek vagy a hozzám levelet küldôk kétharmadának a földdel, telekkel kapcsolatban volt valamilyen panasza. Ezek többsége a törvény hibáira vezethetôk vissza. Alaphibája, hogy nem ott adta vissza az igénylônek, ahol eredetileg volt. Pontosabban: nem kötelezte az érintett szerveket, hogy ott adják vissza. Ez nagyon sok visszaélésre kínál alkalmat. Ugye, van egy olyan kitétele, hogy a szakembereknek, meg az ott dolgozó állami alkalmazottaknak, ha van lehetôség… Ez sok helyen odavezetett, hogy a falu közelében lévô legjobb földeket másoknak adták. Több eredeti tulajdonosnak meg a leromlott dombokon, vízjárta árterületeken mérték ki a földjét, ha kimérték, ha egyáltalán elfogadta.

• Jó, hogy említette! Van egy eset, Ön is részletesen ismeri. Az egyik gyergyói olvasónk Szamosborhídról (Valea Vinului) származik. Kb 60 hektár földjük volt ott, amibôl 10-re meg is kapta a visszaadásra jogosulás bizonylatát azon melegében, még 1991-ben. Ebbôl két hektárt és valamennyit az eredeti helyen mért ki neki a földosztó bizottság, a többit fûzfás és kavicsos árterületen. Persze, hogy visszautasította! Próbálkozásaink ellenére sem sikerült eddig segítenünk neki. Nagy a helyi összefonódás. Mit üzenhetünk neki?

– Megértem türelmetlenségét, hisz már régóta méltányosabban is megoldhatta volna ügyét az illetékes helyi bizottság. Nem lehet egy jogos földtulajdonost csak úgy kiszorítani, még akkor sem, ha a 18-as törvény útvesztôi erre, sajnos, lehetôséget adnak. Keressük a módját annak, hogy végül mégis méltányosabb megoldást találjunk. Újabban egy olyan jött szóba, ami minden bizonnyal neki is tetszene. Ám kivitelezése nem egy-két nap kérdése…

• Ott van 182 túrterebesi gazda ügye! Valamikor az állami gazdaság elvett tôlük 107 hektár kiváló földet faiskolának. A csemetéskert ma is mûködik, a harmadik „tulajdonos" használja, jóllehet a gazdák hiteles kataszteri dokumentumokkal bizonyítják, hogy tôlük vették el, az övék volt. Hat éve már, hogy bírosági úton próbálják visszaszerezni. Egy kicsit sok!

– Egyértelmû, hogy a gazdáknak vissza kell kapniuk földjüket. Más megoldás szóba se jöhet! Ismerem az ügyet, többször is járt nálam a turterebesi polgármester. Az állam vette el, az állam adja vissza! Ami a bíróságon van, azzal mi nem foglalkozhatunk, amíg ott nincs döntés. Én prefektusként csak akkor léphetek közbe, ha az üggyel nem foglalkozik a bíróság. Utasíthatom a helyi bizottságot, hogy ezt vagy azt az ügyet tessék mielôbb megoldani, ám a bizottság azt válaszolja, hogy nincs több föld, mind kiosztották, amit nehezen tudunk ellenôrizni.

• Igaz, hogy Szatmár megyében 30 ezer hektár föld „hiányzik", vagyis ennyivel többre van igény, mint amennyi a valós terület?

– Nagyvonalakban, hisz tényleg sokkal több a visszaigényelt föld, mint a valós terület. Ha a Lupu- törvényt is alkalmazzuk, márpedig alkalmaznunk kell, akkor könnyû elképzelni: mennyi munka vár az erre illetékesekre! Nagy az összevisszaság, sok igénylést nehéz bizonyítani. Tíz – meg százezer zsebszerzôdést kötöttek a földek adásvételekor, a változásokat nem vezették be a kataszterbe. Nyilvánvalóan azért, hogy ne fizessenek külön ezért is. Sokan kényszerbôl átírták a föld egy részét a rokonságra, barátokra, hogy ne kerüljenek kuláklistára annak idején. A háború elôtt divat volt a nagyobbik fiúra íratni a birtok nagyobbik részét, hogy ne legyen katona, ne vigyék a frontra. Van dolguk a bíróságoknak, több, mint valaha is volt. Némi sarkítással azt is mondhatnánk: a földtörvény arra való, hogy a jogászokat kárpótolják a korábbi ötven év munkanélküliségéért! Mert akkor csak tengtek- lengtek, alig volt mivel foglalkozniuk.

• Mitôl tart Riedl Rudolf 2000-ben?

– Attól, hogy a reformokat most sem csináljuk úgy ahogy azt az EU kéri, ahogy az ország érdeke is kívánná. Ismét sok lesz a téblábolás. A többivel, ami rajtunk múlik, igyekszünk megbirkózni. Szociális problémák vannak bôven nálunk is, de reméljük, tudjuk kezelni, amire az is esélyt ad, hogy megyénkben kisebb a munkanélküliség, mint átlagosan az országban. Persze, a választást igyekszünk a kívánalmak szerint megszervezni.

Lejegyezte: SIKE LAJOS

A CANRES BÍRVÁR nevet viselô volt városi étkezde ma is a legolcsóbb Gyergyószentmiklóson. Az étkezde mellett mûködô élelmiszerüzletében is mérsékelt áron fogalmaz saját készítésû húsipari termékeket. Bíró Andrást, a CANRES BÍRVÁR elnökét elsôként arról kérdeztem, a rendszerváltás az eltelt tíz év alatt milyen változásokat eredményezett az egység mûködésében?

– Az étkezde 1947. november 7-én nyílt meg, akkoriban November 7 kantin névvel, s az eltelt évtizedek alatt megôrizte eredeti rendeltetését. 26 éve vezetem az intézményt, s a nehézségek ellenére emelt fôvel járhatok: azt hiszem, kevés intézményvezetô mondhatja el, hogy ugyanazon helyen, ugyanazon tevékenységi körben ennyi éven keresztül hiba nélkül megállta a helyét. Bár a 16 év 89 elôtt nem volt könnyû, sokszor eljátszották a hátamon a „Rákóczi- indulót". Stresszes állapotban dolgoztunk, az elvtársakat nem érdekelte, hogy a tömeg mit eszik, az átkozott kiutalásos, árukapcsolásos rendszer, amikor a hús mellé kötelezô módon meg kellett venni a halat is, hátrányt jelentett. Szerencsére mellékgazdasággal rendelkeztünk, és rendelkezünk ma is, így saját termelésbôl becsempésztem azt a 8-10 dkg húst a dolgozó ételébe. A 89-es változás egységünk alaptevékenységének rovására ment, mert a bérletes étkezôk száma lényegesen csökkent. 89 elôtt a vállalatok az itt étkezô dolgozóik arányában fizették a fûtést, világítást, ez 89 után megszûnt. A vállalatok tönkrementek, 89 után a szövöde, az öntöde, az UFET kantinjai sorra bezártak, az egyedüli vagyok, aki vállaltam a kockázatot, hogy továbbra is elfogadható áron ételt biztosítsak a szegény embereknek, hiszen áraink a vendéglôi áraknak átlagban a 40%-a.

– Milyen nehézségekkel küszködik az egység, annak tükrében is, hogy mérsékelt árait megtarthassa?

– Itt kitérnék egyes jogszabályok furcsaságaira. A nyugati államok olyan törvényeket hoznak, amelyek 200-300 éve érvényesek, és beivódnak a köztudatba, míg mi évente hozunk 400-500 törvényt, amelyeket a jogászok sem tudnak számon tartani. Itt van például az áruforgalmi adó, a TVA kérdése: a tavaly a hús TVA-ja 11% volt, de ha felfôztem, és étel formájában adtam el, már 22%. Január 1-tôl itt javult a helyzet, mert 12%-ra csökkent, ugyanakkor a kenyér, tej, hús TVA-ját 11%- ról 19%-ra emelték, az ipari termékekét pedig 22%- ról 19%-ra csökkentették. Ipari termékeket, hûtôszekrényt, televíziót, bútort stb. nem vesz minden évben az ember, ám a mindennapi élelmiszereink árát a +8% igencsak fölemelte. Nem lenne semmi baj, ha az embereknek lenne vásárlóerejük, de miután a kis nyugdíjból, 200-300 000 lejes segélyekbôl, vagy kis fizetésbôl kifizették a villanyt, házbért stb., élelemre már alig marad. A másik gond, ami a TVA kapcsán foglalkoztat, az, hogyha szabadpiacról vásároljuk az élelmiszert, legyen az élô, állat, zöldség, tejtermék, a termelô, akitôl vásárolunk, nem TVA fizetô. Miután megvettem a terméket, rá kell tennem a 10-13%-os kereskedelmi hasznot, mert fizetést kell adnom az embereknek, házbért, villanyt, üzemanyagot, szállítást stb. fizetnem, a TVA-t pedig a termék így kialakult összértékére számítják, amit ki kell vennem a fogyasztó zsebébôl. A TVA „Taxa valorii adaugate", ami azt kellene hogy jelentse, csak az én 10-13%-os kereskedelmi hasznomra kellene rátenni a 19%-ot, s ha ez így lenne, az árak a vásárló szempontjából pozitívan alakulnának. A kérdés másik vetülete, hogy sok kft. próbál családi vállalkozássá átalakulni, mert a családi vállalkozásoknak nem kell fizetniük áruforgalmi adót, sem a 4%-os úgynevezett „parasztadót", a törvény pedig – mert törvényeink rosszak – nem szögezi le, hogy mi lehet családi vállalkozás. A családi vállalkozások a kft-khez hasonló tevékenységet folytatnak, de mivel a fenti adókat nem kell fizetniük, olcsóbban tudják adni a termékeket, ami igazságtalan konkurenciához vezet.

Másik nagy gondunk, hogy a kereskedelmi felületekért csillagászati bérleti díjat fizetünk a közüzemeknek, ami negatívan hat egész tevékenységünkre. Ezeket az épületeket elôdeinktôl államosították, tulajdonosuk az állam, adminisztrátoruk a városi tanács és a közüzemek. A közüzemek 90-ben mindent felleltározott, és kihasználva a monopolhelyzetet, hatalmas béreket állapított meg, ezeket évente 3-4-szer módosítják, azzal az indoklással, hogy ez az inflációs ráta. Kérdezem én, kinek a zsebébôl vegyem ki a pénzt, hogy fizetni tudjam ezt az inflációs rátát, a dolgozóéból, aki amúgy is szenvedi az inflációt? Az árakat nem lehet emelni, az árakat vissza kellene szorítani. Másik kérdés, hogy ezeknek a bérleti díjaknak mi a rendeltetésük? Vajon nem az épületek állagának megôrzésére, kozerválására kellene fordítani? Ezt is elfelejtjük. Ha csak szétnézünk a fôtéren, látjuk, hogyan mennek tönkre az épületek, tetôszerkezetek, csatornázás stb.

Öt éve meg szeretném venni az épületrészt, és nem tudom: jelentek-e meg jogszabályok, melyek szerint a kereskedelmi felületet el lehet adni, el kell adni, ezeknek a jogszabályoknak nem volt büntetô szakaszuk, és a döntést az adminisztrátor elbírálására bízták. Leveleztem is felsô, kompetens fórumokkal a kérdésben, a válasz az volt, hogy a városi tanács hatáskörébe tartozik. Végül megjelent a 133-as törvény, amelynek van büntetô szakasza is: ha a vezetô a kérelemnek nem tesz eleget, pénzbírságban részesülhet. De ezt elfelejtik, vásárlási kérelmünkre nincs válasz, arra hivatkoznak, hogy nincs döntés, nincs kivitelezési modell, az épületek pedig lassan tönkremennek.

– Mikor privatizált az egység, és hány személlyel dolgozik?

– 93 márciusában privatizáltunk, kft-ként mûködünk, 25 emberrel dolgozom, ennyinek biztosítok becsületes megélhetést, ha nem is tudok nagy fizetést adni, mert a magas díjak miatt nem tudom emelni a fizetéseket. A bérleti díjak megállapításánál arra is gondolni kellett volna, hogy az élelmiszerrészlegek mûködtetése különbözik az iparétól, mert az ipari termék 10 év múlva is az, ami, az élelmiszerek pedig romlandóak, ha lejár a szavatossági idejük, eldobandóak, és azokat meg kell fizetni. Állandó az egészségügyi, állattegészségügyi ellenôrzés, a szabályokat be kell tartani, mert az emberek életével játszunk, a költségek tehát nagyok.

– Említette, hogy mûködtetnek mellékgazdaságot. Ez mennyiben segítség?

– Disznóhizlalással foglalkozunk, ami lényegében nem jövedelmezô, de van egy állandó készletünk, amihez hozzá lehet nyúlni. A takarmány drágulása miatt itt is romlott a helyzet: az árpadara kilója karácsony hetében 1650 lej volt, januárra 2115 lejre drágult, a korpa 1100 lejrôl 1309 lejre, a takarmányliszt 1412-rôl 1611 lejre, a kukoricadara 1650-rôl 1813 lejre. A drágulások emelik az önköltségi árat, és az egységár is emelkedik. Ilyen körülmények között dolgozunk. Annyi szenátorunk, képviselônk van, akik szépeket nyilatkoznak a tévében, állandóan halljuk, hogy „Segítsük a magánvállalkozókat". Napról napra tönkremenni – teszem én hozzá. Milyen segítség például, hogy a profitadót 38%-ról 25-re csökkentették? Ezt a segítséget csak azok a cégek élvezhetik, amelyek profittal rendelkeznek, tranzakciókkal foglalkoznak. Az országban van 320 000 cég, a fele veszteséges. Hiába csökkentik a profitadót, ha nincs jövedelmem, nem élvezhetem ezt a segítséget.

Lejegyezte: GÁL ÉVA EMESE

Morfondír

„Meg se hess!" – azt hiszem, ez kimaradt a szlengszótárból. A kár-vele-törôdni jellegû dolgokra még a „meg se parittyázom" szóképet is használtuk. Valamikor, a hetvenes–nyolcvanas években, amikor napi nyolc órát koptattuk a könyökünket egy marosvásárhelyi ipari egységben. (Mondhattam volna gyárat is, így stílusosabb.) Mármint azt nem parittyázzuk meg, hogy egy pacák azt jósolta: január tizenötödikén nagy földrengés várható, kiflin innen és túl. A pacák szakértônek próbálja eladni magát, ennek eleven cáfolata az a tény, hogy jóslásokba méltóztatott bocsátkozni. A tudomány mai állása szerint ugyanis az effélét nem lehet több nappal elôre megjósolni. Aki ezt nem tudja, hajlandó pánikba esni. De van olyan is, akinél permanens a készültség, emiatt semmi ünnepi érzés nem keríti hatalmába, ha tényleg megmoccan a föld. Princ az utóbbiak közé sorolható, neki mindig van két üveg konyakja, természeti katasztrófák esetére. Ha az egyik üveggel elfogy, gyorsan pótolja. Soha nem lehet tudni.

Princ amúgy is be van oltva pánik ellen. Megfigyeléseit bárkivel hajlandó megosztani: – Ha nálunk földrengést prognosztizálnak, abból biztos nem lesz semmi. A napfogyatkozást is csak azért sikerült a tervezett idôben lebonyolítani, mert nem a bukaresti kormány hatáskörébe tartozott. Ha azt írja az újság, hogy influenzajárvány fenyeget, nyugodt lehetsz: tíz fokos hidegben nem terjed semmi, csak a hülyeség.

Amikor átmentem hozzá, épp a zsebkendôjét csavarta ki: – Még a szilveszteri kabarén se röhögtem ennyit – mondta. Azt sem tudtam, hogy volt-e kabaré, s azt sem, hogy lehetett-e röhögni rajta, ezért kérdô szemekkel meredtem rá: – Hahaha, ezt olvasd el, érdemes! – mondotta, s elém tolta a Megyei Harsona aznapi számát. A Katasztrófa-Elhárító Akármi fôideológusának tanácsai és parancsai földrengés esetére, két hasábon. Aszongya: „Ne használják a telefont, csak mentô-, tûzoltó- vagy a polgári védelem alakulatainak hívására, hogy ne terheljék meg a telefonvonalakat". El tudod te ezt képzelni?! Ha két tonna darabos törmelék alatt van a kettétört telefonom, biztosan nem akarok majd csevegni rajta…Vagy azt: „Ne foglalkoztassa a megrongálódott vagy összedôlt lakásban lévô javak ôrzése. Ezt a feladatot a csendôrök, rendôrök, polgárôrök, a polgári védelem végzi el. Ezeket visszaszolgáltatják, mihelyt megtalálták ôket." Képzeld el – mondja –, amint egy-egy kék, fekete, ázott avar vagy jajnarancs színû egyenruhába bújtatott pacák ôrzi a házam roncsait, majd kézrôl kézre adva visszaszolgáltatják nekem a nagyitól maradt velencei tükör morzsáit. Jó, mi? De most már értem, miért van annyi egyenruhás muksó a környéken. Ha meggondolod, házanként négy smasszer nem is sok. Négy váltásban az már tizenhat, ha így megy tovább, végleg megoldódik a munkanélküliség. Bezzeg Bukarestben, huszonhárom évvel ezelôtt nem volt ennyi, ezért a kültelki vagányok zavartalanul fosztogattak. Az egyik hapsira, aki tíz nap után még ott kotorászott valami használható arany ékszer után, rádôlt a fal, öt nap múlva kaparták elô, s mint csodát emlegették: íme, az ember, aki két hetet bírt ki az omladék alatt, víz, kaja és pártkönyv nélkül. Amikor bevallotta az igazat, akkor kivették az orvosi közlöny híreibôl, s az esetet törölték a csodák lajstromából.

Amikor átolvastam a tanácsokat, otthagytam Princet, hogy röhögjön magában, hazamentem, s befeküdtem az asztal alá, ahogy írja az újság: könyökre támaszkodva, arccal a föld felé, karommal és tenyeremmel védve a fejemet. Eszembe jutott, hogy a tükröt nem tettem be a dunyhák közé, de már nem akartam kimászni. Éjfél után megkönnyebbülve lefeküdtem. Csak semmi pánik, holnap veszek két üveg konyakot.

KUSZÁLIK PÉTER

Azt beszélik, az amerikaiak tisztelik az ország elsô asszonyát, amiért kvázi „gyûrôdésmentesen" átvészelte férje lewinskis meghurcoltatásait. De én nem tapasztaltam az utóbbi idôben semmiféle efféle pozitívabb hozzzáállást a jelenlegi elnöki pár iránt odaát.

Jó ideje autóztunk körbe Sarasotában Charlie bácsival, hogy tankolhassunk. Nem mintha nem lenne úton- útfélen egy-egy benzinkút, de nekünk legalább egy centtel olcsóbbat kellett keresnünk az átlagosnál. Az nem számít, hány cent értékût kocsikázunk ezért el. Az elv a fontos. Hiszen azok a „piszkok" megint szégyentelenül megdrágították az üzemanyagot: helyenként 1,49 dollárba is belekerül egy gallon (kb. 3,5 liter)… Nem akartam rálicitálni azzal, hogy nálunk lassan egy liter ára lesz 1 dollár, s hol áll a mi kis oroszlánszívû lejbeni fizetésünk a ropogós zöldhasútól inkább azon töprengtem, hogy majd ha végre tankolunk, Charlie-nak az lesz az érzése, hogy megtakarított 5 vagy 6 centet (kevesebb, mint egy mobiltelefonegység idehaza!), pedig dehogy…

– Ezt is Clintonéknak köszönhetjük – teszi hozzá konzervatív érzelmeit nem leplezve. – Ilyen erkölcstelen lakói a Fehér Háznak még nem voltak! Ronald Reagan még ingujjra sem vetkezett az Ovális Teremben, ez meg… De majd megtanítják a republikánusok ôket a választásokon kesztyûbe dudálni!

Aztán megnéztünk egy tévéshow-t, amelyben a republikánus elnökjelöltek estek egymásnak. S mint számomra – laikusnak – kiderült, aligha van 3 a nyolcból, aki egyáltalán labdába rúghat. Végül is Clintonnak mindegy, az ô mandátuma lejár. Hillary azonban nem hagyja annyiban, mindenképpen politikai karriert akar magának is, és jelöltetni óhajtja magát New York állam színeiben a Szenátusba. Igen, csakhogy a fejedelmi családnak egyelôre semmi köze említett államhoz. De hogy ez se legyen szépséghiba, hirtelen telket s házat vásároltak New Yorkban. Ráadásul Hillary elsietett a New York Yankees meccsére, és fûnek-fának nyilatkozott hosszú ideje tartó rajongásáról, s hogy nyomatékosítsa, eredeti Yankees-cuccokba öltözött, még baseballsapkát is tett a fejére. A New York-iakat azonban ennyivel nem vette még le a lábáról, s ezért más körökben is próbálkozott. S mivel a legtöbb befolyással Amerikában is ôk bírnak, a „First Lady" is a zsidóságot célozta meg, s most talán azt is be fogja bizonyítani, hogy tulajdonképpen ô maga is zsidó származású. Túlzott kapkodásaiban azonban olykor bakizik is, és a decemberi tel-avivi látogatás során pontosan olyankor és azt csókolta meg, akit nem kellett volna. A baklövések azonban már sokat nem ronthatnak az imázsán Rudi Giulianival, New York City jelenlegi közkedvelt polgármesterével nem veheti fel a versenyt. Utóbbi ügyes huszárvágással mentette meg a metropolist pontosan a turistainvázió kezdetén, december közepén a forgalmi lebénulástól, a tömegközlekedési szakszervezetek sztrájkjától. Nem volt sok vita, csupán mikor nyilvánvalóvá vált, hogy felesleges minden tárgyalás, Giuliani bejelentette, hogy a sztrájk törvényellenesnek minôsíttetett, s aki mégsem megy dolgozni, fejenként (!) 25 000 dollárra lesz büntetve naponta, s emellett a szakszervezet is napi egymilliót kell büntetés fejében leszámoljon. Kell-e mondanom, hogy a tömegközlekedés azóta is zavartalan New York Cityben… De a polgármesternek és George Pataki kormányzónak köszönhetô az is, hogy a világváros az Államok legveszélyesebb pontjából mára az egyik legbiztonságosabb lett. Persze, amerikai viszonylatban, távolról sem a mi kisvárosi normáink szerint.

Meggyôzôdhettem tehát róla, hogy a politika nemcsak mifelénk izzadságszagú, de a tengerentúlon is, ezért nem is tévéhiradókat néztem esténként a televízióban, hanem a show- mûsorokat, hiszen, ha az amcsik valamiben biztosan jók, s otthonosan mozognak, az a showbiz.

DANCS ARTUR

Bizalmatlansági kapcsolat

A vevô és az eladó között még vagy már nem alakult ki az a bizalmi kapcsolat, mely – meglehet – személytelen, de tartós. Ez a magyarázata annak, hogy miért vásárolok pont abban a boltban, ahol szoktam, bár még csak nem is a legközelebbi, és nem olcsóbb (igaz, nem is drágább), mint a többi. Ha viszont, ezért vagy azért, kiábrándul az ember a kedvenc boltjából, azt mondja: ide se teszem be többé a lábam! Én például nem veszek túrót a piaccsarnok bal hármas asszonyságától, mert a sovány tehéntúrót adja zsíros bödöntúró gyanánt. Nem veszek rúd- akkumulátort az egyik szakboltban, mert a múltkor kettôt vettem, az egyik talált, de csak az; a másik alaposan megöregedett még mielôtt ideadták volna (valószínû, a bolti kisasszony magnójában). Tintát sem veszek az egyik írószerboltban, mert harmincöt centilitret írt a gyártó a kartondobozra, tiszta kíváncsiságból megmértem otthon, és húsz volt, millivel sem több. Japán szuperragasztót sem kell ezentúl vennem – megvettem, egy csepp nem sok, annyi se volt a tubusban. – Tessék egy másikkal próbálkozni! – mondta a kislány. Ezerkilencszázért!

Eddig rendben is lenne a fenenagy bizalmatlansági kapcsolat. De mi lesz, ha a mindennapi tejre-kenyérre is ki kell terjesztenem az embargót?

OLÁH ISTVÁN

Mi újság?

(Szatmárnémeti) * Tavaly Szatmár megyében 5932 bûncselekmény elkövetésére derült fény, 229-el több az 1998-as évhez képest, ami 4, 02%- os emelkedést jelent. 73180 szabálysértés, kihágás miatt büntettek a rendôrök és ezáltal 5 544 813 000 lej büntetést róttak ki. 118 esetben a bíróság börtönbüntetéssel sújtotta az elkövetôket. 1999-ben 100 000 lakosra 1511 bûncselekmény jutott és ezáltal az országos ranglistán Szatmár Megye a 28-ik helyen található. Megelôzô célzattal 28534 különféle ellenôrzést hajtottak végre a megyében, melynek eredményeként 3440 bûncselekmény elkövetésére derült fény és 45 148 büntetést kellett kifizessenek a tettesek, szabálysértôk. A rendôrségi akciók során 2, 652 milliárd lej értékben foglaltak le eredetazonosítással nem rendelkezô javakat.

Az 5932 bûncselekménybôl 477 esetre a Nagykárolyi rendôrség munkatársai derítettek fényt (20 esettel több 1998-hoz képest), 286 esetben jártak el az Avasfelsôfalui rendôrôrs dolgozói1 (+18), Tasnád város 140 eset (+29), Daróc 84 eset (+15), Halmi 71 eset (+34) és a megyei községi ôrsök dolgozói 1588 esetben (+54) bûncselekmény, szabálysértés ellen indítottak eljárást, illetve róttak ki büntetéseket.

Az 5932 bûncselekményt 3676 tettes követte el, akik között nem ritka esetben találunk olyanokat, akik 10-15 alkalommal is elkövettek valamilyen bûncselekményt. Az elkövetôk közül 329 fôt a bûncselekmény végrehajtása közben kapott el a rendôrség. 310 (!) kiskorú is található az elkövetôk között (13 14 éven aluli gyermek is van köztük!) A romák is kitettek magukért, az elkövetôk között 424 roma nemzetiségû elkövetô is volt.

2054 gazdasági-pénzügyi bûncselekményre is fény derült, 634 esettel több a tavalyi évhez képest. Ezen a ranglistán már rosszabb helyezést értünk el, felkerülve a negyedik illetve a harmadik helyre országos szinten.

Emberölések tekintetében rossz a helyzet, hiszen az országos listán 6-ik helyet foglalja el Szatmárnémeti. Tavaly 14 emberölést regisztráltak, míg 1998-ban 12-ôt. A szexuális bûncselekmények tekintetében a 16-ik helyen vagyunk, 1998- ban 45 ilyen bûncselekmény történt, egy esettel kevesebb, mint tavaly elôtt. 23 nemi erôszak miatt történt feljelentés, (-3 1998-hoz képest és ezáltal a ranglista 26-ik helyén áll Szatmár megye.

ILONCZAI TAMÁS

(Csíkszereda) * A rendôrségnek kötelessége megvédeni a polgári lakosságot – mondta Lazãr Cârjan dandártábornok, aki a Belügyminisztérium képviselôjeként érkezett a Hargita Megyei Rendôrséghez az elmúlt évi mérleget ellenôrizni. A sajtótájékoztatón a Hargita megyében dolgozó rendôrök munkájának hatékonyságáról esett szó, leginkább a rablási esetek csökkenését emelték ki.

Az elmúlt év fejlôdést hozott az intézmény életében – vélte Lazãr Cârjan, a sikeres esetek meghaladják az országos átlagot, csökkenés tapasztalható a személyzet fegyelmi kihágásait illetôen is, a rendôrségnek sikerült szervesen bekapcsolódnia a közösség életébe. Szerinte szükség van magyarul beszélô rendôrökre is, tekintettel a vidék etnikai összetételére, a konfliktushelyzetek megoldására jobban fel kell készülniük.

Nagy probléma Hargita megyében a túlzott alkoholfogyasztás, amely sok esetben vezet gyilkossághoz, gyakran ez családtagok vagy a rokonság körében történik – mondta Negruta Ioan ezredes, a Megyei Rendôrség vezetôje. Potenciális veszélyként említették a kábítószerfogyasztás jelenségét, amely –bár kis mértékben, de már tapasztalható a megye területén, leginkább a kiskorúak vannak veszélyben.

Elhangzott még: a tavaly sikerült reformálni a rendôrség tevékenységét a bûnmegelôzésben, a polgári lakosság érdekeinek védelmében, valamint a rendfenntartásban. Hargita megyében csökkent a bûncselekmények száma, az erdészetben azonban egyre több kihágást tapasztalnak, a jövôben ennek megfékezésére lesz szükség – tartalmazza az összegzés.

HÁTSEKNÉ KOVÁCS KINGA

Elhagyott csecsemôk

(Nagyenyed / gyôrfi) * Az elmúlt év folyamán, valamint az esztendôbôl eltelt napokban 24 újszülöttet „felejtettek" az anyák Fehér megye kórházainak szülészeti osztályain. Gyulafehéváron 12, Balázsfalván 6, Nagyenyeden 3, Kudzsiron 2 és Szászsebesen egy ártatlan maradt szülô nélkül. Mindezeket egyelôre a gyulafehérvári bölcsöde vette gondozásba. Onnan majd a gyermekotthonok veszik át... 18 éves korukig. Azt követôen - a jelenlegi jogszabályok szerint - egyszerûen az utcára kerülnek.

Nagyszerû ígéret

(Zilah / fejér) * A Transurbis közszállítási vállalat Zilahon megváltoztatta a városban közlekedô autóbuszok menetrendjét, mégpediglen úgy, hogy a várakozási idô hét és fél perc lesz, a kevésbé forgalmalmas útvonalokon pedig negyedóra. Mivel a központtól, a várostól is távol esik a vasútállomás, valamint arra való tekintettel, hogy a reggeli és a délutáni mûszakkezdetkor nagyobb a forgalom, ígérete szerint sûríteni fogják a járatokat, azaz az említett irányban, illetve idôszakban két-három percnél többet nem kell buszra várni. A Transurbis ugyanakkor reménykedik abban, hogy hasonlóan más közszállítási vállatokhoz, maga is mentesül az úgynevezett Basescu- féle útadótól. Elvégre buszai csakis a város útjait használják, amelyek javításához, felújításához a minisztérium lejjel sem járul hozzá.

Ez már „táblásítás"?

(Sepsiszentgyörgy / flóra) * Agrárvállalkozók járják a felsôháromszéki településeket. Elmúlt évi tapasztalataik birtokában haszonbérbe veszik azokat a területeket, melyeket tulajdonosaik életkoruk, más jellegû foglalatosságaik avagy éppen a munkagépek hiánya miatt nehezen tudnak megmûvelni. Egyfajta táblásítás elôszele ez, melyet az új földtörvény gyakorlati alkalmazása nyilvánvalóan felgyorsít, s amely lehetôséget teremt a farmrendszerû mûvelés lehetôségeinek hasznosítására. Ugyanakkor – túl azon, hogy a parcellák nem maradnak megmûveletlenül – e történés elônyös a tulajdonosok számára is, hiszen az övezetben a bérbevett területekért számottevô mennyiségû búzát és burgonyát kapnak.

Szélnek eresztve

(Tasnád / tordai j.j.) * A helybeli Someta Kereskedelmi Társaság ismét közel száz alkalmazottjának menesztését helyezte kilátásba. Legutóbb 104-en távoztak végkielégítéssel a gyárból. Az újabb leépítés híre megrázta a kisváros lakosságát, hiszen az utóbbi idôben – más cégeket is figyelembe véve – több száz fôvel gyarapodott a munkanélküliek tábora. Városatyáink elgondolkodhatnak azon, hogy mit tettek ezidáig e baljós „szél" kivédése érdekében? Vagy megvárják amíg e helység tanyaközponttá süllyed, és a tömbházlakók nyomornegyedekben fogják tengetni mindennapjaikat?!

Alakulóban a magyar-román polgármester-klub

(Arad / péterszabó) * Tavaly szeptemberben a Baranya megyei Szentlôrinc város adott otthont a pécsi székhelyû Magyar-Román Baráti Társaság által kezdeményezett elsô Magyar-Román Polgármester-találkozónak. Mivel a polgármesterek határokon átnyúló kézfogása sikeresnek bizonyult, elhatározták, hogy a közeljövôben – felváltva Magyarországon és Romániában – évente megrendezik a találkozót. A folytatás tehát idén Romániában kerül sor, és a házigazda szerepét Nagyenyed polgármestere vállalta. A szentlôrinci találkozó résztvevôi abban is egyetértettek, hogy a kapcsolatok folyamatos fenntartása végett létrehozzák a magyar és román polgármesterek baráti klubját. A csatlakozás egyszerû írásbeli közlés révén történik. A két ország valamennyi községi és városi polgármestere, illetve alpolgármestere számára nyitott a nemzetközi klub. Mindazok a személyek, akik a hivatalos megalakulás idôpontjáig jelentkeznek – a nagyenyedi találkozó megkezdéséig – alapító tagok lesznek. A magyar- román polgármester-klub elsô alapító tagja dr. Toller László országgyûlési képviselô, Pécs város polgármestere. A magyar vagy román nyelven írt egyszerû belépési nyilatkozatot a következô címek egyikére lehet elküldeni: Magyar-Román Baráti Társaság, dr. Iglói Zoltán elnök, 7621–Pécs, Janus Pannonius u. 15 szám, Magyarország; vagy: Primaria Aiud, Horatiu Mihai Josan primar, str. Transilvaniei nr. 1, cod 3325, jud. Alba. A kezdeményezôk minél több magyarországi és romániai polgármester és alpolgármester jelentkezésére számítanak.

Lapárban - apróhirdetés

* ELADÓK: DIESEL CITROEN BX-19-RD, 2 DRB. VIDEOPLAYER ÉS RECORDER. SZINTETIZÁTOR, FÉNYKÉPNAGYITÓ, KASHTAN és B-4 TESLA MAGNO, SZÉLES KARU ÉS TÁSKA IRÓGÉP, 200 DRB. HAJLÉKONY FLOPPY LEMEZ FÉL-VERSENY KERÉKPÁR, tel. 094-812.900.

* Marosvásárhelyre sok boldog születésnapot kíván Noéminak édesanyja Székelykeresztúrról.

Brassói ez-az az RMDSZ háza tájáról

(Brassó / tóásó) * A brassói RMDSz- szervezet idén is megszervezi a hagyományos, nagy népszerûségnek örvendô farsangi kosaras- bált. A rendezvényt a Memorandului utcai étteremben tartják február 26-án. Bôvebb információkkal a helyi szervezet telefonszámán szolgálnak: 068-472101.* RMDSz országos kampánystáb felkészítô lesz Brassóban. Fetykó Zoltántól a Brassó megyei RMDSz Ügyvezetô Elnökétôl tudtuk meg: a szombati, a Reménység Ház református keresztyén központban sorra kerülô felkészítô célja a választási kampányra való felkészülés, a helyhatósági választások elôkésztése, a szabályzat feldolgozása, valamint a jelölési kritériumok ismertetése. Részt vesznek a megyei kampánystábok vezetôi, ezek képviselôi és az országos kampánystáb vezetôsége. * Elkezdôdött az új RMDSz tagkönyvek kiosztása Brassó megyében. Az eddigiektôl eltérôen az új, zöld és stilizált tulipánnal díszitett könyvecske tizenkét évre szól. Brassó megyének összesen 10 000 tagkönyvet nyomtattak, ezekbôl 5 500-at a vársban élô tagok részére, a többit pedig a megyei tagságnak.

Relytélyes haláleset

(Beszterce / kresz) * Január 19-én, még ki nemderített körülmények között elhunyt Eugen Costache, Beszterce-Naszód megye volt fôépítésze. Az 50 éves ismert üzletembertlakásáról szívtájéki szúrt sebbel szállították a megyei kórházba, de minden erôfeszítésellenére se tudták megenteni. Nem hivatalos források szerint öngyilkosságra lehet gyanakodni, mert a fürdôszobában egy kést találtak, amivel föltehetôen elkövette tettét.

Mindenféle balesetek

(Nagyvárad / józsa) * Hétfô délelôtt a nagyváradi szeméttelepre vezetô úton elgázoltak egy guberálót. A mozgásban lévô, vâlceai rendszámú szemeteskocsira egy huszonéves férfi próbált felugrani, amikor a bal hátsó kerekek alá zuhant. Medence töréssel utalták kórházba. * Egy körösponori bár elôtt összeverekedett egy barátkai és egy körösponori fiatal férfi: ittas állapotban, erôs felindulásból kaptak hajba. Pár órával ezután a barátkai fiatalembert holtan találták az utcán. A helyszínre riasztott bûnügyi szakértôk vizsgálatokat folytattak az ügyben. Több tanút is kihallgattak , s a törvényszéki orvos vizsgálatát követôen kiderült, hogy a kapott pofonoknak semmi közük sincs a 30 éves I.F. halálához. A fiatalember a részegségtôl esett össze és fagyott meg, a bajt tetézte, hogy ráadásul szívbeteg is volt. * Oláhhomorógon kedden, egy mezôgazdasági épület padlásán oszlásnak indult tetemet találtak. Az elhunyt férfinál nem voltak iratok, eddig nem tudták azonosítani. Halálának körülményeit szakértôk vizsgálják.

Gondban a mentôszolgálat (is)

(Kolozsvár / turós-jakab) * Az utóbbi napok kiadós havazása miatt keletkezett hótorlaszok több esetben is nehezen megoldható feleadat elé állították a kolozsvári mentôszolgálat tapasztalt gépkocsivezetôit. Deia Munteanu mentôorvos egy-egy mócsi, illetve szováti „kalandra" hivatkozott, amikor a kiöregedett TV-k csak nagy nehézségek árán jutottak el a betegekhez.

A törvényszéket járja

(Kolozsvár / turós-jakab) * Sabin Gherman, a híres „Torkig vagyok Romániával" címû kiáltvány szerzôje. Ghermantól eredetileg 1 milliárd lej erkölcsi kártérítést követelt Florin Caba tábornok, aki rágalomért perelt. Egy korábbi tévémûsorban Gherman az Astoria szálló környékén bekövetkezett '89-es tragédia erkölcsi szerzôjének nevezte a tábornokot. Caba 100 millióra csökkentette elvárásait, az ügyészek azonban Gherman felmentése mellett foglaltak állást. Az alperes azt is furcsállja, hogy bûnvádi dossziéjában több olyan, a Pro Transilvaniával kapcsolatos irat van, amelynek bár semmi köze a rágalmi perhez, politikai színezetet ad az esetnek.

Török-görög megállapodások: Nem szabad illúziókat táplálni?

(Ankara / MTI) * Az egymással feszült viszonyban álló Törökország és Görögország külügyminiszterei csütörtökön Athénban több megállapodást írt alá, egyebek között a terrorizmus, az illegális bevándorlás, a szervezett bûnözés és a pénzmosás elleni közös fellépésrôl. A dpa jelentése szerint Ismail Cem török külügyminiszter és görög kollégája, Jeórjiosz Papandreu ezen kívül megállapodást írt alá a turizmus és a környezetvédelem, valamint a beruházások területén folytatandó együttmûködésrôl, és a kettôs adóztatás elkerülésérôl.

A tervek szerint február elején Athénban, Görögország fôvárosában további megállapodásokat is aláírnak a két ország képviselôi. Mint Cem bejelentette, Bülent Ecevit török miniszterelnök hivatalos ankarai látogatásra hívta meg görög kollégáját, Kosztasz Szimitiszt. A külügyminiszterek derûlátóan nyilatkoztak a két ország további közeledésének kilátásairól. „Új korszak kezdôdött. Amit elértünk, reményt ad nekünk a jövôre vonatkozóan" - mondta Cem.

Mind Cem, mind pedig Pananderu úgy nyilatkozott, hogy támogatják a ciprusi kérdés megoldásáról január végén Genfben kezdôdô tárgyalásokat. Cem elmondása szerint Törökország intézkedéseket javasolt a Görögországgal fennálló - köztük 1996- ban csaknem háborút kirobbantó - égei-tengeri feszültség enyhítésére. A indítványok között szerepelt, hogy fegyvertelen repülôgépek ellenôrzô repüléseket végezzenek a vitás térség felett.

Az Egyesült Államok, a NATO és az Európai Unió nyomására Athén és Ankara 1999 júniusában párbeszédet kezdett a vitás kérdésekrôl. Amikor tavaly augusztusban, szeptemberben és novemberben földrengés pusztított mindkét országban, a kölcsönös segélyakciók révén közelebb kerültek egymáshoz. Dimitrisz Reppasz görög kormányszóvivô csütörtökön Athénban úgy nyilatkozott, hogy Papandeu ankarai látogatása igen kedvezô légkört teremtett Görögország és Törökország kapcsolatában. Hozáátette azonban, Törökországnak még meg kell mutatnia, hogy eltávolodott ama hagyományos politikájától, amely a két ország közötti feszültséghez vezetett. „Nyilvánvaló, hogy valóban jelentôs javulás tapasztalható Görögország és Törökország kapcsolataiban, mindazonáltal nem szabadna illúziókat táplálnunk arról, hogy Törökország megváltoztatta politikáját" - mondta Reppasz.

Támogatják a „gyorsított integrációs szándékot"

(Pozsony * Keszeli Ferenc / MTI) – Az Európai Unió márciusban kezdi meg a csatlakozás új fordulójában alkalmasnak bizonyult országokkal a felvételi megbeszéléseket, de egyelôre csak öt fejezetet nyitnak meg - jelentette be Pozsonyban Günter Verheugen, az Európai Bizottság uniós csatlakozásban illetékes biztosa, aki az EB elnökével, Romano Prodival csütörtökön egynapos hivatalos látogatást tett a szlovák fôvárosban. Verheugen határozottan kijelentette: technikai okokból nem tudnak eleget tenni a szlovák kormány azon elvárásának, hogy már a megbeszélések esô szakaszában mind a 15 fejezetet megnyissák. Ez csak az év március utáni részében lesz esedékes. Mint mondta, nem a megnyitott fejezetek száma, hanem „azok jellege és az egyes országok felkészültsége a fontos". Az EB teljes mértékben azonosul Szlovákia azon igyekezetével, hogy szeretné behozni a három visegrádi partnerországhoz mérten kialakult lemaradását. Verhaugen ajánlása szerint „a gyorsaság és a minôség közti helyes egyensúly" kialakítása lenne helyénvaló.

Romano Prodi, az EB elnöke a szlovák parlament honatyáit arról biztosította, hogy az EB semmiképpen sem fog mesterséges akadályokat gördíteni a csatlakozás útjába. Kijelentette: útjának célja az, hogy a csatlakozási folyamathoz tartozó fontos döntések meghozatalához adjon bíztatást, és Pozsony „gyorsított integrációs szándékának" támogatásáról biztosítsa tárgyalópartnereit.

Clinton-Arafat találkozó - értékelések: Kompromisszumkészséget kért

(Washington * Kárpáti János / MTI) – Bill Clinton amerikai elnök csütörtökön arra biztatta a Washingtonban vele tárgyaló Jasszer Arafat palesztin vezetôt, hogy mutasson több kompromisszumkészséget az Izraellel folytatott béketárgyalásokon. „Egyik fél kívánsága sem teljesülhet száz százalékig" -hangoztatta Clinton. Arafat amerikai eszmecseréinek hangulatát elôre beárnyékolta, hogy késik a beütemezett izraeli területátadás a Jordán folyó nyugati partján, továbbá akadozik a tárgyalás Izrael és a palesztinok viszonyának tartós rendezése (az úgynevezett „végleges státus") tárgyában is.

A felek által korábban kitûzött határidôk értelmében február 13-ig meg kellene születnie a legnehezebb kérdéseket rendezô keretmegállapodásnak, szeptemberre pedig meg kellene kötni a mindenre kiterjedô hivatalos megállapodást. A legnehezebben megoldható probléma a palesztin fennhatóság alá kerülô területek végsô jogállása - a palesztinok törekvése önálló állam megteremtésére irányul -, valamint Jeruzsálem jövôje. Izrael a várost kizárólag magának akarja megtartani, a palesztinok viszont a kettéosztást szorgalmazzák. Clinton riporterek elôtt kitért azon kérdés megválaszolása elôl,hogy szerinte tarthatóak-e a határidôk. Ehelyett azt mondta, hogy megítélése szerint a felek képesek a megállapodás elérésére „ésszerûen rövid idô alatt".

Arafat a Clintonnal folytatott fehér házi megbeszélés után azt mondta újságírók elôtt: a megbékéléshez vezetô úton kétségkívül nehézségek mutatkoznak, de megvan a határozott szándék az átfogó, igazságos és tartós közel-keleti béke megteremtésére. A Palesztin Hatóság vezetôje „gyümölcsözônek" minôsítette az amerikai elnökkel folytatott megbeszélését.

Terrorakciókkal fenyeget

(Jeruzsálem / MTI) * Az Iszlám Dzsihád elnevezésû szélsôséges palesztin szervezet csütörtökön terrortámadásainak felújításával fenyegette meg Izraelt. (Közleményében megismételte azt a korábbi fenyegetését, hogy dzsihádját (szent háborúját) Palesztina egész területén folytatni fogja, és támadásainak „minden cionista célpontja" lesz. A szervezet ezt válaszlépésnek szánja Ehud Barak izraeli kormányfô azon terveire, hogy még határozottabban lépjen fel a békefolyamatot ellenzô palesztin csoportokkal szemben.

Eltemették Arkant: Hallgat a rendôrség

(Belgrád * Végh Sándor / MTI) – Nagy visszhangot kiváltott meggyilkolása után öt nappal, csütörtökön Belgrádban több ezer ember jelenlétében, katonai tiszteletadást idézô külsôségek közepette eltemették Zeljko Raznatovic Arkan szerb szabadcsapatvezért. Arkant a belgrádi új köztemetôben, a montenegrói származású Raznatovic család sírhelyén helyezték örök nyugalomra. A családi és baráti körben, a sajtó kizárásával tervezett szertartás két órát késett, mert több ezren próbáltak bejutni a temetô kápolnájában elhelyezett koporsóhoz. A Szerb Egységpárt (SDG) gárdistái nehezen tudták fenntartani a rendet. A családtagokon, gárdistákon és párttagokon kívül jelen voltak az Arkan tulajdonában lévô Obilic futballklub játékosai. Helyszíni jelentések szerint az ismert közéleti személyiségek távolmaradtak.

Eddigi hallgatását megtörve csütörtökön két belgrádi kormánypárt is kiállt a kétes hírû férfi mellett. Köztörvényes bûncselekményei miatt Arkant a volt Jugoszláviában és nyugat-európai országokban többször elítélték; a hágai Nemzetközi Törvényszék vádat emelt ellene a délszláv háborúk során önkéntesei által végrehajtott etnikai tisztogatások és fosztogatások miatt, a sajtó pedig az alvilággal és a politikai vezetéssel fenntartott kapcsolatai, kétes üzleti ügyei okán bírálta. Mások viszont hadisikereit méltatják. Ivica Dacic, a Slobodan Milosevic jugoszláv elnök vezette Szerbiai Szocialista Párt szóvivôje sajtóértekezletén hangsúlyozta: ellentmondásos életútja és megítélése ellenére Arkan hazafi volt. Dacic cáfolta azokat az ellenzéki - fôként a Vuk Draskovic vezette Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) által hangoztatott - vádakat, hogy a gyilkosság az „állami terrorizmus" része.

A nyomozás állásáról a rendôrség nem adott ki hivatalos közleményt. Ennek hiányában a lapok találgatásokba bocsátkoznak a bûncselekmény indítékairól és olykor ellentmondó értesüléseket közölnek a gyilkosság részleteirôl. Csütörtökön egy újvidéki lap már azt is tudni vélte, hogy rendôrkézre került Arkan gyilkosa.

Putyin szerint: Növekszik a csecsen terrorveszély

(Moszkva * Tamássy Sándor / MTI) - A csecsenföldi hadmûveletek befejezésének közeledtével az orosz városokban megnôtt a terrorakciók veszélye - jelentette ki Vlagyimir Putyin ügyvezetô orosz államfô, kormányfô. A belügyminisztérium vezetôi elôtt mondott pénteki beszédében hangsúlyozta, hogy az orosz fegyveres testületek és szolgálatok kivétel nélkül rendelkeznek ilyen információkkal, s ezért fokozott éberségre intett. Emlékeztetett arra, hogy a moszkvai, volgodonszki és bujnakszki házrobbantásokat is akkor követték el a muszlim terroristák, amikor az orosz erôk határozott akciókba kezdtek, s e „pofonok" nyomán a sarokba szorított szakadárok átérezték tehetetlenségüket. Putyin a belügyi tárca tanácskozásán hangsúlyozta azt is, hogy egyelôre nem sikerült gátat szabni az oroszországi bûnözési hullámnak (tavaly 16,3 százalékkal nôtt az ismertté vált bûncselekmények száma, s fôként a minôsített és súlyos bûncselekmények szaporodtak tovább).

Moszkvában különben megerôsítették, hogy a grozniji harcokban kedden „eltûnt" Mihail Malofejev tábornok. Az orosz belügyi csapatok fôparancsnokságának szóvivôjeúgy nyilatkozott csütörtökön az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek, hogy Malofejev - aki az orosz hadsereg, és nem a belügyi alakulatok vezérôrnagya - „sorsáról semmit sem tudni, azonban egyes információk szerint nincs az élôk sorában".

Lengyelország: Kiutasítottak 9 orosz diplomatát

(Varsó * Kovács Péter / MTI) - A lengyel Államvédelmi Hivatal (UOP) bizonyítékokkal alátámaszthatóan megállapította, hogy az Oroszországi Föderáció kilenc, Lengyelországban diplomáciai státust élvezô állampolgára 1999-ben a Lengyel Köztársaság életbevágó érdekei ellen irányuló hírszerzô tevékenységet folytatott - jelentette be a kormány sajtóosztálya. A kilenc diplomatát „persona non gratának" (nemkívánatos személynek) nyilvánították. Miként az pénteken megfogalmazódott: fôként gazdasági és politikai kémkedést folytattak, katonai felderítést nem végeztek.

(Moszkva / MTI) * Oroszország a lengyel-orosz kapcsolatokat komolyan veszélyeztetô, példátlan lépésnek tekinti azt a varsói döntést, hogy nemkívánatos személynek minôsítették az orosz nagykövetség kilenc munkatársát - közölte csütörtökön a moszkvai külügyminisztérium. Az ügy miatt a varsói orosz nagykövet személyesen Bronislaw Geremek lengyel külügyminiszternek nyújtott át tiltakozó jegyzéket. Az orosz fél nem mehet el egy ilyen nyíltan barátságtalan és provokatív akció mellett - szögezte le az orosz külügyminisztérium. - A lengyel kormánynak tudnia kell, hogy ilyen helyzetekben elkerülhetetlenek a megfelelô válaszlépések.

Lengyelország észak-atlanti törekvései vetettek véget kilenc varsói orosz diplomata karrierjének - vélekedtek pénteken az orosz lapok, kiemelve, hogy az utóbbi évtizedben nem volt példa a csütörtökihez hasonló, „tömeges" kiutasításra Moszkvával szemben. Lengyelország nagyon igyekszik a NATO-ba kerülni, s ezért az orosz „kémek" kiutasítása a legjobb módszer az észak-atlanti szövetség bizalmának megszolgálására - állapította meg a Szevodnya. A Gazeta Wyborcza szerint valamennyi érintett diplomata a varsói nagykövetségen dolgozik, néhányan elsô és másodtitkárok.

Néhány sorban

* Moszkvában csütörtökön késô este háromoldalú találkozóra került sor az orosz, az olasz és a német külügyminiszter között, akik zárt ajtók mögött és tolmácsok nélkül tartottak nem hivatalos megbeszéléstmelyen gyakorlatilag minden idôszerû nemzetközi kérdést érintettek.

* Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetése péntekre virradó éjszaka úgy döntött, hogy megszakítja a koalíciós tárgyalásokat az Osztrák Néppárttal (ÖVP) és Viktor Klima kancellár, a párt elnöke kisebbségi kormány megalakítását javasolja Thomas Klestil szövetségi elnöknek.

* A berlini ügyészség sikkasztás gyanúja miatt vizsgálatot indított azután, hogy öngyilkosságot követett el Wolfgang Hüllen, a CDU költségvetési és pénzügyi irodájának vezetôje. Hüllen a német belpolitikát megrengetô pénzügyi botrány elsô „halálos áldozata".

* A török rendôrség szerdán Isztambulban tizenöt üzletember holttestére bukkant, akiket feltételezhetôen a Hezbollah muzulmán szélsôséges csoport tagjai gyilkoltak meg, amiért támogatták a Hezbollahhal szemben álló Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

* Legkevesebb 300 ezer asszony és leány válik nôkereskedôk áldozatává Európában, és ez a szám emelkedik - jelentette be csütörtökön Ruth Dreifuss svájci belügyminiszter.

KABÓS ÉVA

A „nagy" vers

A „nagy" verset valamikor régen
- félig álomban és félig ébren -
én megírtam egyszer,
de gondokkal riasztott a reggel,
s a szavakat, a szépeket
elfeledtem...

Mit akartam, mit is írtam?
Mi volt a sötétben
elgondolt sorokban?
Talán Apáról mondtam valamit, -
sohse rombol, mindig épít,
s a mezôségi szórvány-faluban,
mert volt ott három-négy magyar,
Ô templomot akar...

A gerendát hordatta már,-
de ítélkezett rendszer és halál...

Évtizedek múlva arra jártam,
de anyanyelvemet
s a gerendákat már nem találtam...
Ki orozhatta el, most hol lehet,-
s az a három-négy merre ment,
templomnak terve hova lett?!

Apa hitte: ez a küldetése,-
pedig harangszóként zúgott messze,
ahogy a földet vigyázta, védte, - -

s három gyermekét nevelte,
kik hitetlen korban és parancsban
megálltak az otthontalan
viadalban...

A reggelnek józanító fénye
- mint elorzott gerendáknak veszte -
soraimat eszembôl kitépte,- -
nem jöttek vissza a szavak,
a „nagy" vers, ami megmarad...
2000. I.

Mondják a jól tájékozottak: már 200 éve született, de ez nem egészen biztos, hisz ô maga is megkérdôjelezte, sôt, halála elôtt néhány nappal három évvel elôbbre tolta születése esztendejét. Így hát az sem biztos, hogy 97 évet élt, csak az, hogy 1897-ben halt meg. Tehát lehetséges, hogy megérte születése századik évfordulóját is. De ilyen nagy korban három esztendô ide vagy oda nem sokat számít. Különösen akkor, amikor egy kolozsvári iskola viseli az ô nevét, maga pedig, jobban mondva, 1910-ben elkészített mellszobra azóta is vigyázza a Házsongárdi temetôt, s figyeli a központból: ki jön be ide, és fôleg, hogy kit hoznak be most már végleges és örök nyugvóhelyére. Hát 90 esztendô során feljegyezhette. Erdély egykori szellemi hatalmasságai kerültek ide, az ô birodalmába.

De az ô szelleme még mindig közöttünk él, nagyszerû mondásai, anekdotái, adomái közöttünk keringenek, tehát él, velünk együtt él születése bizonytalan 200. évében is. Ez pedig bizonyos. Mint az is, hogy életében mindent tudott, még apja születési évét, napját és helyét is, csak éppen a magáét nem. De hát ez nem lényeges, hisz az utókor ôt polihisztornak és nem mindent tudónak nevezte el. Volt ô füvész, matematikus (az 1872-ben megalakult kolozsvári tudományegyetem, a Báthory-egyetem utóda matematikaprofesszora), kritikus, mûfordító, újságszerkesztô, nyelvmûvelô, muzsikus, csúfondáros agglegény, adomákat és anekdotákat gyártó vitatkozó-civakodó kolozsvári civis és – öregségében már szórakozott ember. Ebbôl az idôszakából való két, nem általa gyártott, de róla szóló adoma. Mindkettônek a fôszereplôje a béka és az óra. Mindkettôt két történész jegyezte le. Szilágyi Ferenc szerint: „Brassai egyszer valamelyik tóparton békát lelt, felvette és tudományosan megvizsgálta, közben pedig megnézte az óráját, mert elôadásra kellett mennie. Aztán az órát bedobta a vízbe, s a békát a mellényzsebébe tette, s szórakozottan sietett az elôadásra. Ennek végén rájött a tévedésre". Kôváry László így jegyezte fel az adomát: „Egyszer elôadása végén elô akarja venni óráját, s az óra helyett egy béka ugrik ki, amelyhez úgy jutott, hogy egy tó partján békát fogott, s a béka helyett óráját dobta a vízbe".

Brassai Sámuelnek öregkorában jó barátja volt Boros György, a késôbbi unitárius püspök, aki gyermekkoromban érdekes történeteket mesélt nekem, hisz akkor anyámnak egyik húga férjével a Kossuth Lajos utcai püspöki házban lakott, én sokat tartózkodtam ott, és valahogy megkedvelt engem a püspök úr. Nyolcvanéves korában elmesélte nekem, mit vallott Brassai uram a hosszú élet titkáról. Tessék meghallgatni: reggel fél nyolckor kelt, nyolc órakor elfogyasztotta kiadós reggelijét. Ez váltakozva teából, tejeskakaóból vagy csokoládés tejbôl állott. Valódi kávét soha nem ivott. De evett hideg sültet vagy tojást és végezetül befôttet... Fél kilenctôl tizenkettôig szellemi munka következett... Egy órakor néhány darab tésztát evett, és folytatta szellemi munkáját, utána pedig olvasta a lapokat, vagy egy kissé lepihent... Az estebéd este hét órakor volt. Ez rendszerint húslevesbôl vagy majorságbecsináltból, fôzelékbôl hús feltéttel vagy majorságsültbôl állt és két deci jó borból. Étkezés után befôttet evett még vagy fenyômézet. Vacsora után szellemi munkát nem folytatott. Ekkor következett a szellem üdülése: a zenélés, hisz házánál mindig kis zenekar mûködött. Kolozsvári tartózkodása idején még a fiatal Erkel Ferenc is látogatta zenei összejöveteleit. Ja igen, és mindig járt a szabad levegôn. Naponta legkevesebb 5000 lépést tett meg még öregkorában is.

Legjelentôsebb „lépése" mégis az volt, hogy elindította zeneszerzôi pályáján Liszt Ferencet, aki 1834. és 1837. között Kolozsvárott volt karnagy. Ezt maga Liszt így meséli el öregkorában: „Eljátszodtam neki a dalt, melyet egy öreg bácsi nótájára írtam. Arra buzdított, írjak magyar zenemûvet, és én írtam egy magyar ábrándot, amelyet kinyomtattunk, s amely ezer és ezer példányban járta be a hazát.

És egyszer azt mondja Brassai.

– Öcsém, öltözzél fel, és gyere velem.

– Hová – kérdeztem.

– Pestre.

– De minek menjek Pestre?

– Ne kérdezd, majd megtudod.

Ismertem a természetét, hogy nem jó vele ellenkezni, miért is hamarosan átöltöztem, aztán felültem melléje a kocsira.

Másnap reggel hét órakor értünk Pestre.

Brassai alig engedte leverni ruhámról az úti port, karon ragadott, és vitt magával sietve.

Egyszer csak egy fényes terem emelvényén találom magamat, elôttem tengernyi fej és egy zongora.

Brassai rámkiáltott, hogy játsszam el a magyar ábrándokat.

És én játszodtam. A közönség zúgott és tapsolt. Brassai megölelt és könnyezett.

A darabot el kellett játszanom újra.

Ez az est volt bemutatója a magyar zenének".

Az erdélyi tudomány bemutatója a múzeum- egyesületben történt. 1859-ben alapította gróf Mikó Imre. Brassai múzeumôr lett, majd tíz évig, az egyetem megalakulásáig igazgató és a természettudományi gyûjtemény gondozója. És ô indította meg és szerkesztette az Erdélyi Múzeum-Egyesület évkönyveit. Az elsô kötet elôszavában írta: „Európa sokáig – egészen a legújabb idôkig – nem ismert minket. No! szép tôle nem volt, de vétek se! Tán nem volt közös érdek, mely figyelmét hozzánk és reánk vonhatta volna. Hanem logika elleni vétek volt ám úgy következtetni, hogy mivel ôk nem ismertek bennünket, mi sem ismerjük magunkat – népünket és honunkat."; „Hiányzott igenis nálunk, Erdélyben mind a magányos törekvéseket élesztô, buzdító, segítô, sikeresítô, bizonyos tekintetben jutalmaztató intézet".

És íme, most ismét egyetem nélkül van az erdélyi magyarság. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület pedig amolyan egyetempótló szerepet tölt be. Tehát ma megint igaza van Brassainak. És míg ismét lesz állami magyar egyetem, az EME-nek nagy szerepet kell betöltenie. Íme, így szól bele az utolsó erdélyi magyar polihisztor napjaink életébe. Idézzük hát most ôt úgy, ahogy a múzeumalapító gróf Mikó Imre kései leszármazottja, mindannyiunk tegnapi jó barátja, a szovjet háborút és fogságot megjárt, majd a kommunista rendszerben könyvterjesztô, végül pedig Kriterion-szerkesztô Mikó Imre látta 1971-ben megjelent róla szóló könyve elsô soraiban:

„Egy öregúr baktat felfelé a Belsô Magyar utca napos oldalán. Szereti süttetni magát az alcsonyan járó ôszi nap sugaraival.

Fején széles karimájú kalap, hátára vitorlavászonhoz hasonló falusi kendôt terített, azt elöl bal kezével fogja össze. Jobbja a sétabot gombját markolja meg.

Hórihorgas, kemény csontú öreg, kissé már görnyedten jár, s meg-megbotlik a gyalogjáró macskafej-kövein. Kalapja alól kilógó hosszú tincseibe, fehér szakállába bele-belekap a hûvös szellô.

A piacsoron a kofák összesúgnak, s ujjal mutogatnak feléje (...)

A Nagypiac sarkán az öregúr megáll, elôkotorja láncos óráját, kezébôl szemellenzôt formál, s hunyorítva felnéz a toronyra. Aztán rosszallóan csóválja a fejét.

– Már megint elôreigazították a toronyórát. Három percet siet! – szól a sarkon ácsorgó mesterlegénynek.

A fiú kétkedve néz rá.

– Honnan tudja a naccsás úr?

– Elsôsorban, nem nagyságos, hanem csak uraságod. Másodsorban, én minden reggel bemérem a napállást. Harmadsorban, ajánlom magam: Brassai Sámuel vagyok".

És búcsúzzunk azzal a két mondattal, amit Jókai Mór írt róla:

„Látod, tisztelt publikum, ezt a szép hószínû szakállat és hószín hajfürtöket?

No, hát tudd meg, hogy ennek minden szála külön tudományban ôszült meg".

KOVÁCS FERENC

Maroknyi szebeni magyarságunk aránylag sok mûvésszel büszkélkedhet. Jó néhányan közülük európai, sôt azon túli hírnévre tettek szert. Közéljük tartozik az alig 20 éves Szegedi Alisz Torella népmûvész is. Nádból, háncsból font tárgyai bámulatra méltóak.

Szegedi Aliszt az a megtiszteltetés érte, hogy meghívást kapott az Egyesült Államokban rendezett washingtoni Folklife Fesztiválra, ahonnan érdemeit elismerô diplomával tért vissza. A fiatal mûvésznôt a szebeni Franz Binder Népmûvészeti Múzeumban rendezett kiállítása alkalmával sikerült vallomásra bírnom.

• A Szegedi család nem szebeni származású. Honnan került városunkba a háromgyermekes, szorgalmas népmûvész család?

– Édesanyám csíkszeredai, édesapám pedig marosvásárhelyi. Édesanyám itt nevelkedett, ezért szebeninek vallja magát. Mi, gyerekek is, bár Marosvásárhelyen születtünk, szintén szebenieknek tartjuk magunkat.

• Hogyan tanultad meg a nád és háncs mûvészi fonását?

– Ez a mesterség családi hagyomány. Nálunk van egy közmondás, mely szerint az a gyerek, amelyik egy mesterségbe beleszületik, abban is hal meg. A szüleimtôl örököltem a szorgalmat, de már gyerekkorom óta tudtam, éreztem, hogy az életben kell valami hasznosat tenni. A fonást is nagyon korán elkezdtem. Sok türelem, de adag fantázia is kell hozzá, mert itt nemcsak egyszerû kosárfonásról van szó, a tárgyak megjelenítésének mûvészi hatása is kell hogy legyen. Ezt felnôtt korban elkezdeni és eredményre juttatni szinte lehetetlen. A technika velem született, de nem elég a kezdeti színvonalon maradni. A készülô tárgyakból csak akkor lesz mûvészi alkotás, ha a kézügyesség felhasználásával lelket öntünk a munkába. A népmûvészeti munkának két iránya van: egyrészt a tárgyak mûvészi megjelenítése, másrészt kisebb használati tárgyak elkészítése. Gyakran órákig gondolkodom azon, hogy bizonyos tárgyat miképpen alkossak meg. Ebbôl a gondolatsorozatból aztán olyan kép alakul ki bennem, amelybôl megszületik az alkotás. Ez adja meg az értékét. Ennek tulajdonítható az, hogy szüleimmel együtt számtalan kiállításra meghívtak. Kb 5-6 évvel ezelôtt léptünk ki elôször Szebenbôl, és így vált ismertté országszerte a Szegedi név.

• Hól állítottak ki Szegediék, melyik kiállítást tartod a legfontosabbnak?

– Számomra mindegyik kiállítás fontos. Szebenen kívül kiállítottam még Bukarestben, Ramnicu Vilceán, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Déván, Piatra Neamton, Marosvásárhelyen, és Nagyváradon. Nagyon érdekes volt számomra a marosvásárhelyi magánkiállításom az Unitárius Egyház nagytermében. Mindent magam végeztem el: a munkák szállítása, a teremben való elhelyezésük, mind az én vállamat nyomta, de a siker nyomán annál jobban tudtam értékelni és még termékenyebb munkára ösztönzött. A kiállításokon úgy kell megjelenni, hogy az alkotások általános tetszést, érdeklôdést keltsenek. Természetesen a legfontosabb számomra az amerikai egyesült államokbeli kiállításon való részvétel, ahová hivatalosan hívtak meg.

• Számolj be errôl a nagy útról.

– Valóban óriási élmény volt. Számomra több szempontból volt fontos: a Washingtonban rendezett Smithsonian Folklife Fesztiválon kiállítóként vehettem részt, képviseltem a Szegedi családot, Romániát és vele együtt a szebeni magyarságot. Az utazást megelôzôen egy vizsgakiállításon kellett bemutatnom az amerikai útra szánt tárgyakat és meg kellett felelnem a viselkedési normáknak. A kiállításon 108 népmûvész vett részt, 1,2 millió ember látogatta meg, és 40 millió tekinthette meg a tévékamerán keresztül. Az ottani megjelenésemet Augustin Buzura író, a román állam és az egyesült államokbeli Institut Smithsonian, valamint a National Park Service támogatta. Az elsô kiállítást 1967-ben rendezte a Smithsonian Intézet A National Park Servic-szel karöltve. A rendezvény szabad ég alatt, a National Mall parkban kapott helyet. Három világrész képviseltette magát: Európa Románián keresztül, Afrika a déli vidékével és Amerika New Hampshire vidékével. Mindegyik bemutatta népmûvészeti kultúráját, hagyományait, szokásait.

Nagy élmény volt számomra a múzeumok megtekintése és a Fehér Házban való látogatás. Felejthetetlen volt, hogy szinte minden este együtt buliztunk nagy üzletemberekkel és világhíres sztárokkal. Kellemesen lepett meg az emberek rendkívüli kedvessége. Ezt annak tulajdonítom, hogy ott valódi demokrácia uralkodik és az amerikai minden után érdeklôdik ami új, ami nemcsak amerikai stílû. Ennek köszönhetô, hogy mindegyik kiállítónak sikere volt. A látogatók számtalan helyrôl jöttek a kiállításra. Sok volt a román és magyar származású, de floridaiak, kanadaiak, afrikaiak is érdeklôdtek kiállított tárgyaink iránt. A tárgyaim közül nagy sikere volt a templomnak, amelyen hosszú napokon át dolgoztam, de a legnagyobb tetszést a babák és az árarcok aratták. Nagy örömömre a babákat a maguk nemében egyedülállóknak minôsítették. Nagyon büszke vagyok arra, hogy az egyik múzeum igazgatója vásárolt néhányat, meg arra, hogy országunk elnöke és az Amerikát képviselô bukaresti nagykövet is gratulált.

• Különösebb élményeid voltak-e?

– Érdekes volt a buddhistákkal való találkozásom. Közös fényképezés alkalmával át akartam karolni ôket, mire ôk megrémült arckifejezéssel néztek rám és elhúzódtak. Azután megmagyarázták, hogy ôk szerzetesek, egész éven át gyûjtik magukban az energiát és egy érintkezés alkalmával minden energiájukat elvesztik. Nagy hatással volt rám a vietnami park. Lenyûgözô a Vietnamban elesett katonák tiszteletére és emlékére emelt emlékmû, a hôsök névsorával. Szomorú volt látni, amint egy-egy öreg néni simogatja a hideg márványt és sürûn hullnak könnyei. Beesteledve a szentjánosbogarak „meggyújották lámpásukat" és a közeli fákról csillogással lepték el a márványtömböt. Csodálatos volt a Roosvelt-emlékmû is. Ezt labirintust képzô falak veszik körül. A falakon rengeteg felirat, köztük a nem látók részére készült Braille-írással és képekkel. Az egész területet még csodálatosabbá varázsolta a sok szökôkút és a medencékben fickándozó halak.

Nadia Comaneci-csel való találkozásom is szép élményeim közé tartozik. Mint mondotta, szándékában van egy amerikai magánkiállításomat támogatni.

Fantasztikus volt az afrikaiakkal való szórakozás is, fôleg akkor, amikor román táncot jártak. Egyébként hamar megbarátkoztunk minden résztvevô nemzetiséggel. Amit nagyon nehéz volt megszokni, az az ételek íze volt, de alkalmazkodó természetû vagyok, hamar átváltottam a legfurcsább, legszokatlanabb ételek élvezetére is.

• Hogyan sikerült a szebeni Franz Binder Múzeumban kiállítást rendezned, és melyek további terveid?

– Ezt a kiállítást Corneliu Bucur igazgató úr kérésére rendeztem és ezúton is meg kívánom köszönni támogatását. További terveimben szerepel rangos tárgyakból álló kollekció összeállítása, amellyel Kolozsvárra és külföldi útra is készülök.

Lejegyezte: KALMÁR ZOLTÁN

Ui. A Szegedi család mindegyik gyermekébe beleoltotta az anyanyelv szeretetét és ennek tudatában mindhárom gyermeke Szebenben magyar iskolába járt. A kis Alisz minden kiállításán magyar ruhában jelent meg, így képviselte városunk magyarságát. A család tudatában van annak, hogy akármit elvehetnek az embertôl, de anyanyelvét és mesterségét soha.

Nézem a televízió képernyôjét: Kultúra-díjakat osztanak valahol Magyarországon. Nagy az ünneplés: jól öltözött urak, elegáns, már nem fiatal hölgyek. Kultúrtevékenységben, gondokban megráncosodott – megfáradt – markáns mûvészarcok.

Nézem a televízió képernyôjét. Díjátadó úr, tartózkodó úr. Ajkain enyhe mosoly. Díjátvevô Egyet szólítja. Jön a Zord, szakállas, férfiú. Közönyös arccal veszi át a kintüntetést, mintha nem is ô kapta volna, hanem ô csak eljött valaki más helyett, hogy vegye át ezt a valamit, ne bántsa meg a zsûrit, hogy visszautasítja az a másvalaki az elismerést. Következik Díjazott Kettô: még szenvtelenebb képpel vágja zsebre a kitüntetést: elvégre ország-világ hálás kell legyen neki, hogy megszületett és egyáltalán megsegítette azt, ami döglôdött az ô felbukkanásáig: a Kultúrát. Meg, aztán az a vacak, amit most átvesz, csupán töredéke annak, amivel neki most az Emberiség tartozik… Díjazott Három – nagyúri nagyvonalúsággal, olyan könnyedén veszi át a kis dobozkát, amiben a kitüntetés van, mintha 25 deka felvágottat vásárolna a közértben… Kedves, udvarias semmiség az egész, sugallja egész magatartása, elvégre effélét az ember naponta kaphat, minek ekkora hûhót csinálni egy „életre" szóló kitüntetésbôl?

Díjazott Negyedik úr már otthon lenyelte azt a nyársat, amit itt visel. Hidegen, rezzenéstelen arccal, férfias kézfogás után átveszi a díjat, és ekkor ugrik egyet a tévé-kamera, és a Színésznô arcán köt ki. Ôt mutatja.

Csodálkozva bámulok. A Színésznô nevet. Vagy sír? Arcát örömében vagy bánatában kezeibe temeti. Az operatôrnek van érzéke: „rajta marad". A Színésznô örül. Alig tud egy helyben maradni. A Színésznô most nem játszik… Ôszinte arc az álarcok között.

Ô következik, mint Díjazott X. Odasiet a halvány- bágyadt mosolyú Díjátadó férfiúhoz (aki egyik kezével a díjat nyújtja neki, másik kinyújtott kezével – a kézfogás formájában – Elismerést közvetíti…), és a nyakába ugrik. Megcsókolja az arcát egyszer balról, majd jobbról. A halvány mosolyú úr felnevet. És kedvesen, emberien visszaadja az arccsókot.

– Tudom, ilyenkor nem illik beszédet tartani – mondja nevetve (vagy sírva) a Színésznô –, de köszönöm ezt a díjat. Mert úgy érzem, ez a díj a Szeretet díja. A Közönség szeretetéé. Mert csak akkor van értelme a színész munkájának, ha szeretik.

És beszél, beszél a Színésznô. Ôszintén, szívbôl. Hogy mit mond? Nem fontos. Semmiképpen sem fogalmaz meg világmegváltó színházi doktrínákat. Az örömrôl beszél, ami most egész lényét eltölti. Az operatôr végigpásztázza gépével a díjazottakat. – Nini – csodálkozom –, rájuk sem lehet ismerni. Díjazott Egy úr szeme könnyes, Díjazott Kettô úr nagyon-nagyon furcsán mosolyog, még egy frissen és nem túl sikeresen betömött foga is látható lesz. Díjazott Három úr egyszer csak odafordul Díjazott Négy úrhoz, melegen gratulál neki, átöleli a vállát. És mosolyog.

A Színésznô odasiet a Díjazottakhoz. Azok körülveszik ôt, nevetnek, beszélnek olyan felszabadultan, olyan ôszintén, olyan emberien… Mint a gyerekek, akik olyan játékot kaptak, aminek egyformán, osztatlanul örülnek.

Az adásnak vége. Reklámok, orvosság- és fogpasztareklám következik. Majd sörreklám.

A Színésznôre gondolok. Aki mert érezni, aki mert örülni. Aki mert ôszinte lenni egy olyan világban, ahol jobb és illendôbb és okosabb maszkot viselni. Vagy talán mégsem? Csak egy mosoly kell és leolvadnak a felvett pózok – mint forró kályhán a jég –, és újra tudnak-mernek az emberek nevetni, ôszintén érezni-örülni egymás sikerének, merik vállalni a saját. Igaz érzéseiket?

A sok Díjból én, a díjkiosztást nézô is kaptam valami fontosat. Kaptam azt a felismerést, hogy a Tévében, az Életben, a Mûvészetben, a Politikában csak az Igazság kimondásának van értelme. És hatása. Márpedig tudjuk, hogy a Színházban például mennyire fontos az a bizonyos Hatás.

Ezért a Mûvészetet sem érdemes hazugul csinálni.

JANCSÓ MIKLÓS

– Bukkantak-e fel dák leletek e vidékrôl?

– A dák kérdést fôleg az elmúlt rezsimben annyira túlértékelték, hogy az emberek egy része már akkor is hihetetlenül rázza a fejét, ha egyáltalán megemlítenek valahol dák leleteket. Pedig ennél a kérdésnél nem szabad mindig hitetlen Tamásként reagálni. Tudniillik, a gétáknak, a dákoknak jelentôs kultúrája maradt reánk, számtalan szerzô, forrás említi ôket, anyagi és szellemi hagyatékaik egy sajátos színfoltja volt a görög és római civilizációtól északra levô területeknek, a barbár Európának. A baj csak ott van, hogy a román történetírás sajnos szinte minden korabeli leletben „géta-dákot" látott, s így a dákokat bevitte a köztudatba is, mint a román nép ôsét, ami természetesen igen sok vitát váltott ki és vált ki ma is. Szerintem ebben a kérdésben nem a politikának kellene döntenie, hanem a szakembereknek, az ô feladatuk lehámozni a mítoszokat, és konkrét nyelvészeti, történelmi, régészeti és más források alapján bemutatni a román nép etnogenezisét (eredetét). Visszatérve az eredeti kérdésre, a mi vidékünkön is vannak olyan leletek, amelyek minden bizonnyal dákokhoz kötôdnek, ilyen például Ákosról, a Szatmárnémetihez közel levô Lázáriból származnak. Nemrég megkezdtük Bobáldon egy valószínû dák lakásnak a feltárását, amely úgy tûnik, hogy a Krisztus elôtti elsô századra kelteztethetô. Tehát semmi értelme elhallgatni a régészeti tényeket, de nagy hiba abszurdizálni és mítoszt kreálni belôlük.

– Térjünk rá a magyar honfoglaláskori leletekre!

– Furcsa, hogy több mint 35 éves régészeti kutatói munkám során – bár nagyon szerettem volna – sohasem sikerült honfoglaláskori magyar sírt feltárnom. Végigkutattam a század elejétôl Szatmár megyére vonatkozó feltárásokat, de sehol sem bukkantam ilyen típusú leletre. Földrajzilag az innen legközelebb levô honfoglaláskori lelet az érmelléki Gálospetribôl származik, valamint az utóbbi idôben vált ismertté valószínû honfoglaláskori magyar sírhoz tartozó lelet Csengerrôl és Csengersimáról. Késôbb a magyar királyok érmeivel keltezhetô XI. század végi köznépi temetôrészeket sikerült feltárni Mezôfény területérôl, Kismajtényból, valamint Csanálosról, melyek a tatárjárásokkal szûntek meg 1241-ben. E temetôk és az ezekhez tartozó korabeli települések régészeti anyaga jellegzetes szláv-magyar emlékanyag.

– Hol vannak a honfoglaláskori magyar sírok Nagykároly környékén?

– Valószínû, a zömével a Felsô–Tisza vidékén bevonuló honfoglaló magyarok a X. század folyamán nemigen jöttek el sem az erdôkkel borított Nyírségbe, sem az Ecsedi-láp vidékére, sem pedig a vízmosta Szamos-mentére. Ezt a vidéket a X. század folyamán nagyobb magyar népesség nem árasztotta el. Viszont, ha arra gondolunk, hogy 1080-ban a Kaplony nemzetség itt monostort épít, akkor a már említett köznépi temetôk külterén és helyén, és a királytól kapott hatalmas Kaplony nembeliek birtokán a helyi szláv jellegû lakosok mellett megjelennek a helységnévben is kimutatható elsô magyar telepek. Az Ecsedi-láptól az Érmelléken át egész Biharországig kimutathatók a helységnevekben a gyepût örzô magyar települések láncolatai.

– Hova kerültek a napvilágot látott régészeti leletek?

– A Nagykároly környékén végzett régészeti ásatások anyaga többségében bekerült a nagykárolyi városi múzeum gyûjteményébe, de mivel a fennálló múzeumtörvények értelmében a kutatásokat finanszírozó intézmények vagy múzeumok minden esetben igényt tartanak az ásatások eredményére, így a Bukaresti Régészeti Intézetben, a Nagybányai Múzeumban, a Szatmári Múzeumban is találhatóak errôl a vidékrôl származó régészeti leletek. Amikor egy központi határozat alapján létrehozták a Román Nemzeti Múzeumot az 1970-es évek közepén, akkor mindegyik múzeum köteles volt néhány reprezentatív régészeti tárgyat leltárilag átadni az újonnan alakult nemzeti múzeumnak. Így a nagykárolyi múzeumból is 15-20 régészeti lelet, mint kiállítási tárgy, ma is szerepel a nemzeti múzeum gyûjteményében (ilyenek a csomaközi kelta sírok, egy érdengelegi 5. századi aranyozott ezüst kapcsolótû, egy Mezôteremrôl származó bronzkori tôr és néhány igen szépen díszített bronzkori edény).

– Anyagi szempontból hogyan térül meg a régész munkája, kap-e ezért külön fizetést?

– Mivel a régészeti kutatás egész embert kíván, ezért – amikor arra lehetôségem volt – mindig igyekeztem valamely múzeumban dolgozni, s így lényegében a régészet iránti vonzalmam egybeesett a munkahelyemmel. Tehát állami fizetésben részesültem, külön bérezés nem járt érte. Amikor 1977-ben politikai okok miatt távol kellett maradnom a kutatástól, megpróbáltam legális lehetôséget teremteni, hogy tovább dolgozhassak a régészet területén. A történelemkabinetet iskolamúzeummá alakítottam át, hisz ha hivatalosan régészeti ásatásra nem is volt lehetôségem, nem tilthatták meg, hogy a diákokkal kirándulásokat szervezzek azokra a helyekre, ahol tudtam, felbukkanhatnak régészeti leletek (különbözô építkezések területén, csatornaásások alkalmával, a Kraszna-meder hosszú ideig tartó szabályozása során stb.), így sikerült összeegyeztetni a hobbit az oktatási követelményekkel, és Szatmár megye legjelentôsebb iskolamúzeumát hoztam létre. Ezt kénytelen volt elismerni az akkori tanügyi vezetôség is, de ami fô, nem tudtak eltávolítani a kutatástól bármennyire is szerették volna azt. Igaz, minden szabad idôm ráment 12 éven át, az állandó terepjárásokra, és külön díjazást ezért nem kaptam, de legalább megnyugtattam a lelkiismeretemet, hogy ez alatt az idô alatt nem vesztek el a különbözô munkálatok során felszínre került régészeti leletek. 1990 után, amikor ismét visszakerültem a szakmámba, a Szatmár Megyei Mûvelôdési Felügyelôség ünnepélyes keretek között átadott egy diplomát és egy szimbolikus pénzösszeget a mûvelôdési életben kifejtett tevékenységemért. Ez a gesztus akkor nagyon jólesett, úgy éreztem, kárpótolni szeretnének azért a periódusért, amely alatt hivatalosan eltiltottak a régészeti kutatástól.

– Szakmai szempontból szükséges-e egyfajta kapcsolattartás külföldi kutatókkal?

– Már említettem, hogy a munka nehezebbik oldala lényegében a régészeti leletek feldolgozása, amely két irányú: egyik a nagyközönség felé orientálódik (kiállítások, konferenciák keretében bemutatni az eredményeket), a másik pedig a kutatások szakszerû tudományos értékelése. Mivel ez utóbbi megköveteli a szakirodalom alapos ismeretét, ezért állandó kapcsolattartás szükséges azokkal a kollégákkal, akik egy bizonyos kutatási területtel foglalkoznak. Minket, romániai magyar régészeket ezen a téren teljes mértékben korlátoztak. Hiába rendelkeztem külföldi konferenciákra hivatalos meghívókkal, útlevelet nem kaptam, a levelezésem rendszeresen ellenôrizték, a külföldrôl kapott szakkönyvcsomagjaim eltüntették. Így rendkívül nehéz volt megtartani a színvonalat. Utólag megvallhatom, hogy eléggé furcsa körülmények között, de azért mégis beszereztem a szükséges dokumentációt. Ebben nagyon sokat segítettek nekem a debreceni, a nyíregyházi kollégák, akik megtalálták a módját, hogy átjuttassák számomra a kért szakirodalmat. 1990-tôl a helyzet szerencsére megváltozott, így ma már szabadon lehet levelezni a különbözô kollégákkal, 1990-ben rész vettem a Pozsonyban megrendezett Ôsrégészeti Világkongresszuson, sôt azóta több délkelet-európai vagy Kárpát–Duna-medencei szimpóziumokon, ahol régészeti témájú elôadásokat tartottam, tehát nyugodtan mondhatom, számomra is „kinyílt" a világ.

– Feleségétôl tudjuk, hogy napról napra piszkosan, sárosan tér haza. Újabb régészeti ritkaságok vannak kilátásban?

– Nagyon nehezen sikerült megteremteni az anyagi feltételeket a kutatások számára, de ennek ellenére ma is folynak jelentôsebb ásatások Nagykároly környékén. Az idén már kora tavasszal megkezdtük a szatmári kollégákkal együtt a petei vám bôvítési munkálatai és építkezései területének teljes régészeti feltárását. Nemrég pedig a Szatmár–Kolozsvár útvonal modernizálását követôen szintén több ponton végeztünk leletmentést. Augusztus végétôl egészen október végéig Piskolt község határában dolgoztunk, ahol egy agyagbánya területén kelta települést, valamint kôkorszaki és római császár kori településeket kutattunk. Ásatásoknál igyekszem – ha lehet – egyetemistákkal és középiskolásokkal dolgozni, akik nem szimpla napszámosok, hanem egyúttal érdeklôdéssel is vesznek részt ebben a munkában. Jobban odafigyelnek, lelkiismeretesebben is dolgoznak.

– Mi nyújtja e kutatási területen Ön számára a legnagyobb örömet?

– Rendszeresen be szoktam számolni a Szatmár megyei újságok hasábjain a különbözô régészeti kutatásokról, és szívesen találkozom olyan diákcsoporttal, amelyik érdeklôdéssel figyeli a régészeti kutatással kapcsolatos beszámolókat. Másfél évvel ezelôtt a nagykárolyi Kaffka Margit Mûvelôdési Társaság meghívott elôadást tartani régészeti kutatásomról. Akkor vettem észre, hogy az emberek mennyire érdeklôdnek a régmúlt iránt, és mennyi sok tévhit kapcsolódik bizonyos történelmi eseményekhez, korokhoz, mennyi mítosz és más hasonló ködösítés veszi körül a különbözô – szinte tabuként kezelt – közeli vagy távoli történelmi fordulópontokat. Szerintem eljött az idô arra, hogy reálisan, politikamantesen tárgyaljuk mind a román, mind a magyar népet közösen érintô kérdéseket (ilyen sok van a régészet területén is), és egymás véleményét tiszteletben tartva, konszenzussal próbáljuk megközelíteni a történelmi igazságot. Ha ezen a téren hozzá tudok járulni akármilyen szerényen is az igazság feltárásához, akkor talán elmondhatom, hogy nem volt hiábavaló a több mint 35 éven keresztül tartó kutatói munkám.

Kérdezett: NAGY ÁGNES

mert a te szerelmeid jobbak a bornál. ÉNEKEK ÉNEKE 1.2.

Egyre nehezebb papír elé ülni; megrémülök a papír vakító fehérségétôl, a kockázattól, melyet minden (bármely) szó leírása jelent: magunk élve boncolása. Persze, azonnal hozzá lehet tenni: miért teszed? Ki kötelez? Kit érdekel? Ma (még mindig talán kissé pátoszosan) másképpen kérdeznék: miféle belsô kényszer, menekülési-próbálkozás ez? Mit szeretnél, kedves barátocskám, eltakarni malefikus magadból a papír lilom-fehérségével?

Jó lenne történeteket, egyszerû, szép történeteket mesélni; csakhogy megváltoztak korok, idôk, recepciók… Nem felzárkózni szeretnék a posztmodern trendhez, csupán enyhe melankóliával nyugtázom: én magam is megváltoztam: a történet, úgy, szépen, csórén, talán egy-egy ízléses vonallal, diszkrét nyakékkel feldíszítve már nem megy. Féltem a történetet; pedig Homérosztól kezdve a történet volt az alapja minden epikus és drámai mûnek, amelyek aztán éppen ezen a felfogható, megérhetô, átélhetô történet segítségével maradtak fenn évszázadokon, évezredeken át. Ezekben a régi „mesékben" óriási jellemek, nagy célok, kiélezett, jelentôs tétekért folyó küzdelmek, pokoli szenvedélyek által szült döntési helyzetek fogalmazódnak meg. És olyan folyamatok rajzólodnak ki bennük, amelyekkel az egykori-mai ember nem akar, vagy nem tud szembenézni. S e felmutatás által – mondjuk ki – valamilyen katarzist hoztak létre. Ennek – úgy tûnik – vége. Ezt akkor éreztem meg elôször, amikor Wim Wenders Berlin felett az ég címû filmjében az öreg „olvasó" egy grundról mesél, amelyben valaha a híres Aexanderplatz volt. A filmben azon a téren akkor már nem volt semmi, s ha az öreg meghal, ez a semmi marad az utókornak.

Jelentem: az öreg haldoklik.

Minap bepillanthattam egy nemzetmentô gyûlésre; végignéztem a nemzetmentôk (egyenként) százhúsz kilós társaságán (hogy nem szakad le… az emelet?). Probléma: ezek az emberek tényleg nem hisznek abban, amit mondanak. Megegyeztek abban, hogy nagyon nehéz idôket élünk, mi lesz velünk, majd a programunkba beiktatjuk, hogy nehéz idôket élünk. Ebben maradtak.

Aztán az ellenségek békésen beszélgetve hazabandukoltak.

Minap bepillantottam, sôt beültem egy kultúramentô gyûlésre, végignéztem a kultúramentôk (egyenként) százharminc kilós társaságán (van még mit fejlôdjek!) (ez az… emelet aztán tényleg mindent kibír). Megegyeztek abban, hogy nagyon nehéz idôket élünk, mi lesz velünk, majd szembeszállunk (lepkefing a hurrikánban, hupp, a számítógép megjegyzése: ilyen szót nem illik papírra (képernyôre) vetni! Nafene. Akkor hát lepkeszellentés a hurrikánban?). Ebben maradunk.

Aztán az ellenségek békésen lôdörögve visszatértek a közeli sörözôbe.

Meg vagyunk mentve.

Megint meg kell állnom. Amit mostanáig csináltam közel sem a tervezett szellemi kalandozás soványka életem történéseiben, hanem szemét galandozás mások buta cselekedetei között. Vagy még annyi sem.

A mandragórák illatoznak,

és a mi ajtónk elôtt vannak minden drágalátos

gyûmölcsök, ôk és újak,

melyeket oh és szerelmesen, néked megtartottam!

Kitûnô könyvet olvastam, ismét 60 valahány évnyi lemaradással; így biztos, hogy kiállta az idô próbáját. Herman Hesse: A pusztai farkas. És felfedeztem magamban a pusztai farkast. Voltak (és vannak) pusztai farkas pillanataim, óráim; nem tudom, honnan jönnek, de valami végképp destruktív erô, valami, ami mindent, amit tenni próbáltam(lok) lejárat, devalvál. Ugyanakkor, mikor véget ér, ez a farkas állapot hirtelen felértékelôdik: lehetséges – mondom ilyenkor –, hogy éppen az a vad, aki nem mérlegel, nem odáz, csupán csupasz ösztöneire bízza magát, ez a legértékesebb részem... A(posz)modern(kedô) emberke roppant kifinomult hárítás-technikájával minden rosszat, minden gyarló cselekedetet, énem sötétebb oldalát (megint finomkodom), szépen felírok farkaskám számlájára. Aztán ha a farkas gyôzött, megint elindulok vánszorutamon vagy sikátormeneküléseim valamely zsákutcatébolya felé. Titkon kényelmes, kedves kis önámítás. Pedig Hesse figyelmeztet a regénybe Traktátus címen beillesztett esszében: Valójában egyetlen én, a legnaivabb sem egységes, hanem végtelenül sokrétû világ, apró csillagos égbolt, formák, fokozatok és állapotok, örökségek és lehetôségek káosza. Az ember egységesnek szeretné látni a bensejében dúló káoszt, ezért beszél énrôl, mintha az én valamiféle szilárd, világosan körvonalazott jelenség volna; ez a mindenki által (még a legfennköltebbek által is) elfogadott tévedés szükségszerûnek tûnik, mintha olyan elengedhetetlen életföltétel volna, mint a lélegzés vagy a táplálkozás.

Mint sötétedéskor az utolsó vissza- visszapillantó rozsdasápadt fénycsóva, kukkint, emlékezetem káoszba omló sötétjébe elsô leközölt novella-próbálkozásom. Leközölt! Tudják, mit jelentett ez akkor? No de térnék a lényegre, címe: Farkasszem. Nem tudtam énem farkasrészérôl, farkas-voltomról, mégis errôl locsogtam egy Thurzó Pista nevû figura száján keresztül, valahogy így: mintha késeket szúrtak volna nyeszlett porhüvelyem legérzékenyebb pontjaiba – megannyi ádáz dühhel döfött penge. Mint a bonyolult, beteg lelkületû matrónákra, akik csak éles fájdalmak mellékhatásaival jutnak el az orgazmusig – rám is úgy hatott e fájdalom: hirtelen megértettem milyen kevés dolgot érthetek meg e világból, s ez a kevés is mennyire jelentéktelen… Abban a pillantban az összes éhezô gyermek mardosó éhségét éreztem torkomban és gyomromban, a több és béke után sóvárgó gyerekek vágyai szorongatták szívemet; pusztító betegségek kezdtek tombolni bennem, olyan kínokat okozva, melyek csak öntudatlan halálordítást szülhetnek… Fölégetett országok, népek mártírjai féregrágta karjaikkal intettek, s felelôsségre vontak: mit tettél TE e mészárlások megakadályozásáért?! – és egyszerûen nem volt válaszom. Talán Buddha vagy Jézus érezhetett ilyen szenvedést, mielôtt sikerült legyôzniük magukban minden szenvedélyt… csakhogy az én agyamban a be nem tartott parancsolatok – mint szeges korbácsok csattogtak… Abban a pillanatban tisztábban, józanabbul láttam, mint bármikor eladdig, magányra ítéltségünket, a gondolkodó ember gúzsbakötöttségét, egyre apadó népemet, amint a legsúlyosabb, legelveszejtôbb iga alatt is széthúzzák acsarkodó fôpapjai, álértelmiségi politikustanoncai: minden nyomorúság a nyakamba zuhant: a sajgó egyszeriség, az okos emberek axiómái, a tudatlanok sóhajai, epekedô vénlányak szüzessége, kamasz fiúk, türelmetlen tanácstalansága örök kielégületlenek sikertelen maszturbálásai, hogy megint nincs kenyér, hogy drága, drágább, még drágább… elérhetetlen …láttam, amint ellopják tûzhelynek képzelt szabadság- reményünket: újra emberek, társaink, szeretteink tûnnek el, mert nem az elôírt tézisek szerint gondolkodnak, láttam ahogy megállíthatatlanul ismétlôdik e balkáni tragédia, ahová utóvégre nem is tartozunk és mégis szenvedô alanyai vagyunk; ott voltam, amikor meghalt a gyermek; szerény bizakodásunk – mert nem volt tízezer, hogy elôre odaadjuk… – A halál várt a farkas torkában. Abban a pillanatban tudatosult, hogy mi még a halálban is megalázkodunk. Nem azért, mert – esetleg – egy oktalan állat tovább él testünkbôl, nem… a végsô megalázatás a tudat, hogy tehetetlen vagy. Már-már vártam, sôt sóvárogtam az ugrást! Lehunyva szemeimet, a magamra kényszerített sötétségben éreztem, hogy a halál csak egy pillanat, míg az élet, az élet – talán utólag már mindegy is, hogyan alakult – valami, valami ami több a mindennél… mosolyogva, kissé lenézô megértéssel, kissé cinikusan olvasom pár évvel ezelôtti soraimat, melyeket nyilván egy rosszul megkomponált kitalációba ágyaztam.

A fennebbi tirádaszerûséghez képest nyilván sokkal egyszerûbb és kifinomultabb Hessenek a regénybe ágyazott (be szeretem ezt a kifejezést, már egészen elálmosodtam) verse: Rétifarkas, ügetek, ügetek,/a világ hóval tele./Varjú repül a nyír felett,/és sehol nyúl, sehol ôzike./Szerelmes vagyok az ôzikébe:/jönne csak egy!/Nincs a világon édesebb,/mint ha enyhül pracli s fog éhe./Hogy becéznélek, drágica!/Finom combodba falna az éhem,/piros vér lenne gyönyörûségem,/majd bôgnék egész éjszaka./Sôt egy nyuszi is áldás lehetne;/be édes ilyenkor a hús, a meleg –/De hát, jaj, minden odalett/amitôl derûl sorsomnak a kedve?!/Farkam szürkül már és kopott,/jó látásom ködösre fordúlt,/szeretett nôm többéve elhúnyt,/ügetek hát, s ôzeket álmodok,/ügetek, s nyulak vágyképe körötte,m/süvölt a szél a téli ködben,/torkom tüzét hó borogatja,/viszem árva lelkem a pokolba.

A te köldököd, mint a kerekded csésze,

nem szûkölködik nedvesség nélkül; (…)

a te két emlôd, mint két ôzike,

a vadkecskének kettôs fiai.

De legfarkasabb farkas, rétinél pusztaibb mégiscsak egy skandináv (melynek partjain fjordok vannak: találd ki!) országbéli tartózkodásom alatt voltam. Már szinte nincs is jelentôsége hogyan s miért kerültem oda. A hogyan azonban eléggé rövid és releváns ahhoz, hogy elmondjam. Elkapott engem is a '90-es évek eleji nyugat- láz, a bezártság (a jelenlegi bezáródásról másutt), a mesterséges esélybeszûkítés utáni mérhetetlen szabadság-megtapasztalási vágy, s ja, vízum nélkül már csak oda lehett bejutni. Ó, a vágyott tájak, városok, Róma, Velence, Milanó, Nápoly, Párizs, ó Uram, mit vétettem: Firenze – én, ki szinte tudok e kis helyekrôl, pont én nem juthatok el oda megízlelni, nem a múzeumok, képtárak halhatatlan friss-szagát, hanem az ottani életet, a… hagyom. Firenze helyett egy csodás északi városka, olyasmi, mint Régen, csak tisztább és gazdagabb.

Minap egy (tényleg) világot járt ismerôs meséli, hogy amikor én (értsd: ô) Costa Ricában jártam… félbeszakítom: én is jártam arrafele, többször is. Igen? Igen. Koszta Marikában. Kényszeredett nevetés. Aztán mesél tovább, hogy mikor a fjordoknál a kéken süvítô égek alatt a szipogó gleccserek, lenn pedig a Golf-áramlat meleg vize, sízés, fürdôzés az állandó szivárvány alatt… Mondom: én is voltam ott. Na ne, hagyjad. Becsszó voltam. Igen? Igen. Olyan sokáig? Igen. Akkor biztosan voltál a gleccsereknél, emlékszel, mikor lementetek reggelente fürdeni… Mi, kedves A., mi nem jutottunk el a fjordokig; reggelente pedig általában lopni jártunk a közeli közértekbe. Nem mintha nem lett volna mit enni, dehát akkumulálni kellett. Ó de vicces, mindenki kényszeredetten nevet. Én nem. Ugyanis ez utóbbi nem vicc volt. Messzeföldön antipatikus emberke vagyok. Hagyom; így kimeríthetetlen téma, nem szeretnék redukcióval élni, ennél többet és szebbet érdemelnek az ott élô emberek. Amúgy is a farkaséletrôl volt szó.

Volt szó: szóval, drága örök arám (továbbiakban ezt a kifejezési használom személyének jelölésére, ugyanis a barátné néha kevés, a szerelmem pedig néha túl sok[k]), ki bebujtatott engemet talpig nehéz hûségbe, egy adott pillanatban nem bírta tovább a politikai menedékjogba csomagolt üdülés- szerûséget. A(z)okokat nincs miért részletezni; többen voltak, akik nem bírták. Mennie kellett. Mindketten tudtuk. Minden szikrázó összebújóesten. Mint a daganat nôtt, és fojtotta meg, indázta be szerelmi burkunkat, eme legédesebb, legotthonabb otthonomat a tudat, hogy minden nap, perc, pillanat halasztás, halasztás halasztása, majd… Szeretkezéseink is lassan n(é)emi ôrjöngéssé torzultak; mint a tökéletes szerkesztettségû Ibsen-darabokban: feltartóztathatatlan erôvel jött közelgett a jövôbôl a múlt. Nem beszéltünk róla, mégis minden szó, minden egyes gesztus kezdett errôl szólni, errôl szólt még a lopkodás is; a szerelmest, ha mégúgy igénybe veszi is mindenféle hasznos testgyakorlás, hiába traktálod a csillagos éggel, ôt bizony csak a maga édes gyötrelme és drágalátos búbánata érdekli. Tánc, végzetes párzási tánc iszonyszakadék szélén, melybe bármikor beleszédülhetünk örök halálra zúzva lelkünket, tánc, melyet egyikünk sem bír-mer-tud félbehagyni.

Míg egy reggelen, egy már végképpen tarthatatlannak tûnô pillanatban megszólalt bennem kedves férfiúi hiúságom, mondván: én mondom: menj! De utánam jössz! Sírtunk, s az jót tett: megígértem. Az ígéret szép nagy szó, megtartani minek? Nem is én tartottam meg, hanem a farkas. Ô az egyik szomszéd országba készült pár napra, volt ott még néhány intézni és lopkodnivalója, majd haza. Keményen tartottam magam. Tudtam, hogy nincs bocsánat, hiába hát a bánat, súgtam: Légy, ami lennél, férfi./A fû kinô utánad. Így bekeményítettem… miközben lelkemnek lelke, vagy nem is tudom, mi, de valahol mélyen üvöltve imádkozott: Uram, add, hogy haljunk meg, rohanjon ez a döcögô vonat, mint a prérikakasos tititi-rajzfilben a számtalan alagút egyikének áltartófalába. De válaszként csupán a hibátlanul mûködô vonatgépezet kopogott, akár a sors a már említett szinfóniában, akár a fedélzeten ítéletet hirdetô kalózparancsnok falába. Hiába: a vonat fütty, zötty, mi lötty a kásás korai hóba, csomagjaival bíbelôdtem, ne lássa hébe-hóba könnyeimet, mérhetetlen kétségbeesésemet. Tudtam, hogy nagyon sajnálom ôt, remek együttesünket, a sosem remélt lehetett volna sápadó alkonyát. Olcsó jegyet vettem hamis igazolványomra. Éreztem, nagyon sajnálom magam, mert valaminek, valami nagyon fontosnak, talán gyarlón öröknek hitt kegyelmi állapotnak, pajzán angyal voltomnak vége van, elveszítek valami olyant, amiért nagyon sokat aggódtam, féltem, örültem és reméltem, hogy megmarad: az igaz szerelmet, éberebb magam meg nem érdemelt (meg)roppant lehetôségét.

A vonat beállt, s én huszonéves kisgyerek még mindig hittem, hogy nem hiszem, hogy nem történhet meg, fölényesen-bölényesen mosolyogtam, kértem, ne integessen: Totus mundus agit histrionem, és sem különb, már csak magamra figyeltem, mitn most is, a lavinaként gyûlô érzéki fájdalomra, mely elsodor, Uram, ne hagyj el, még imádkozni sem tudok, a vonat gôzszele, Uram, hagyj el…

Virágok láttatnak a földön,

az éneklésnek edeje eljött,

és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.

Évek múltán egy lelkesült napon sikerült egy álszonettbe (I.: Búcsúnk) kondenzálni e soha nem gyógyuló sebet, esélyem és gyengeségem öröknyilalló emlékeztetôjét, soha nem felejthetô lobbanást, mikor minden s a mindenség ellenére lobogva éreztem: élek! Élek, s egy icipicit nagyon meghaltam.

Az álnaiv álszonett tûrhetôre sikeredett, de szerintem méltatlanul híresedett el; érdekes, hogy életem összes kicsi ôzikéje, nyulacskája, borzacskája, ó, drágicák, fogam éhének véremlékei, kikre oly sokszor gondolok, élek belôletek, mikor ügetek, ügetek, s a világ hóval tele, hisz szerettelek… Hát jelentkeztek a drágicák szinte hiánytalanul a vers többszöri megjelenése után, jelentve: ôk nem tuták, hogy én annyira- ennyire, jöttek, mintegy a nôi hiúság hivalkodó májuselsejéje, még csak az hiányzott volna, hogy lekuporodjanak, s a hátukon feszülô trikók együttese arcképemet rajzolja ki, miközben harsonaszó s kiáltás harsan: éljen a Múzsák fia, aranytollunk föltéteményese, a költô. Bizony költ ô bôven, a kereséssel, bocs, a találással van inkább kicsike baj. Emlékszem: 2140 lejt fizettek akkor a versért. Ez örök értékben számolva, például sörben, egyet (1) jelent(ett akkor), tehát – hiteles szakemberek szerint – mivelhogy egy sör nem sör: egyet sem. De férfiú és mûvészi (haha) gôgömnek erôstég jól jött a közlést követô kis zarándoklat.

Persze, úriember nem vaddisznó alapon minden csillogó szemû ôzikét, puha szôrû nyuszikát meghagytam abbéli hitében, hogy ô volt ô az ô. A farkas azonban nem hagyja, finom emlékhúsukba fal az éhem, piros önérzetvérük a gyönyörûségem, nem te, bizony, nem ti voltatok drágicák, ô ô volt, az kiért minden és semmi, ô volt, egyetlen kegyetlen örök égi arám, ô.

Fuss én szerelmesem,

és légy hasonló a vadkecskéhez,

vagy a szarvasnak fiához, a drága füveknek hegyein!

A vonat elment. Végre valahogy el kellett hinnem. A veszteség végzetes tudata helyett azonban megjelent farkaskoma, arca megcsillant a fekete víztükrön, ahogy ültem ketten, az oslói kikötô nedves lépcsôjén: egyetlen megmaradt fegyveremet akartam kijátszani (ki ellen?): megbetegedni. Nem sikerült, pedig lábamat a jéghideg vízbe lógattam. Késôbb elszívtam életem néhány elsô Mari Juanáját, hozzá egy feles Dániel Janit, s máris kitágula a világ.

Újra elmentem a kb kereskedôkhöz, persze nagy szamárnak Pall Mallt adtak el marihuána áron, úgyis megvettem volna minden áron, majd élveztem a különös bódulatot, roskadást, a süllyedést, a céltalan ügetést emlékeim szúró-kavargó porhavában.

A farkas elégedetten hunyorgott, fényes, fiatal bundája meg-megrezzent, talán még dorombolt is. S elkezdôdött a közös ügetés, jó látásom ködösre fordult, elindultam egy számomra örök hóval teli zûrvilágba. De errôl mindent vagy semmit; hidegre fordult – zöld sárga kék és hideg,/ne álmodj, ne szeress, ne higy. –/Hallgas. Ha mégis mondani akarnál valamit,/tanulj meg üvölteni.

Megtanultam.

Önmagamtól már nem tudtalak megvédeni.

Tudom, az idô gyógyírje… de vele is kiszúrtunk, igen, a gyógyírrel: visszatértem.

De valami ott maradt, odadobtam belsô farkasomnak ama nyár dámszarvasemlékét, piros vére volt gyönyörûségem, majd bôgtünk egész éjszaka, folytak a könnyek, folytak a percek, nem tudni: Hová? Merre? Mivégre? De fáradt lelkem ölelgeti még.

Illett volna beledögleni. Pedig jó dolgok, jó napok, nem hitt eredmények sarjadtak utána; igazi keseredés happy end: együtt maradtunk ugyanoly szépen, de csendesebben. S most már még inkább szoktatom szívemet a csendhez./Nem oly nehéz–/idesereglik, ami tovatûnt,/a fej lehajlik és lecsüng/a kéz. Csendes szarvas fiává roppantam, biztos prédiájává édes farkasomnak.

Ahogy visszaolvastam akadozó szövegemet, egy jelenés – mit tehetne mást – jelent meg a sötét ablaküveg csillanásai között, ó, mintha a kis Amadeus lenne, még jártál itt, vén gyermek, s akkor is… hess! Még egyszer visszaolvasom. Szinte fáj, hogy most a végén nem hagyom szigorú magamat egy kicsit moralizálni, ejnyebejnyézni; zavaromban dúdolom a Fenekedben minden este húszdolláros hajzselé címû rapp-et.

Visszaolvastam, s Mozart hohotára fakadt, amint meglátta csalódott ábrázatomat. A nevetéstôl bukfencet hányt a levegôben, a lábával trillázott és felém kiáltotta: – Halló, öcskös, a nyelved tán göcsörtös, tüdöd zihálva kopdös? Olvasóidra gondolsz, a dögökre, a szerencsétlen ördögökre, meg a szedôkre, a hitszegôkre, az átkozott kardcsörgetôkre? Kacatok legott, te bigott, harsányan kacagok, majd beleszakadok, szinte betojok. Ó, szegény, áhítatos pára, lantodnak nincsen párja, szívedet bánat rágja, érted gyertyát áldozok és közben jót mulatok. Licsegtél-locsogtál, eleget harsogtál, repestél, bomlottál, nem soká lobogtál. Isten veled, hékám, pokol mélyén méltán gyötör majd az ördög, firkálásért, locsogásért, minden lopott irományért.

A szöveg Kiss Csaba, József Attila, Umberto Eco, talán William Shakespeare, Vörösmarty Mihály, A. E. Baconsky, Hermann Hesse, részleteket az Énekek Énekébôl és néhol saját sorokat is tartalmaz.

Román Bálint 1962-ben így emlékszik vissza a técsôi Kossuth-szobor felállítására: Nagyon jól emlékszem arra a napra: május volt, gyönyörû idô. Én akkor nagyocska fiú voltam, itt ültem a tornácon, mindent láttam. Soha addig nem láttam annyi ünneplôbe öltözött embert, zászlókat, bandériumokat, urakat, mint akkor. A szobor ott volt a patak partjától négy méternyire; le volt takarva nemzeti színû lepellel, elôtte volt a szónoki emelvény. A díszôrség már kora reggel odaállt a szobor mellé: két nyalka huszár a szobor mindkét oldalán, késôbb meg öreg honvédek is álltak oda: lehettek vagy hatan, már idôsek voltak, botra támaszkodott egynéhányuk, volt amelyiken régi honvéd egyenruha volt, de már kopottas. A nép is sereglett: annyian lettek, hogy tele volt a Kossuth utca. Voltak ott lovas katonák, mindenféle ünneplôkbe öltözöttek, fekete ruhás urak, sok-sok fiatal. Egész nap tartott az ünneplés: kórusok énekeltek, táncoltak, lovas bemutatók voltak. Hanem a kezdet nem sikerült, mert a város úra nyitotta meg az ünnepélyt, és azt találta mondani, hogy Kossuth-szobra az ô pénzébôl lett. Erre az emberek elkezdtek zajongani, fütyülni, még kiabáltak is. De aztán rend lett.

Kossuth Lajos mellszobrát 1896. május 8-án avatták fel Técsôn a nevét viselô utca kiszögelésében. A szobor a técsôi magyarság kezdeményezésére, közadakozásból készült, Gerenday Béla szobrászmûvész alkotása, Joszovits Lipót mûhelyében öntötték bronzba Máramarosszigeten.

Idôrendben a 6. a világ köztéri Kossuth-szobrainak sorában (Ádámfy J. A világ Kossuth-szobrai).

A szoboravatás a millenniumi (országos) rendezvénysorozat része volt: azon a napon ott volt a város és környékének apraja-nagyja, képviseltették magukat „Kossuth városai": Monok, Cegléd, Debrecen, Szolnok, Budapest stb. A 2,40 m gránittalpazaton lévô fél méter magas mellszobor évekig dacolt az idô és politika viszontagságaival, „átélte" a román lerohanást, a cseh érát. 1944 novemberében a szobrot, mint annyi más magyar emléket, az „új rend" meg akarta semmisíteni, ám a técsôiek leleményessége megvédte büszkeségüket a janicsároktól: a bérenceket leitatták, majd a város állomásán keresztülhaladó vonat egyik vagonjába dobták azokat; a „kivégzô osztagot" a román határon lefülelték, és mint szökni akarókat elítélték. Várady–Sternberg János történész professzor közbejárásának köszönhetôen a szobrot többé nem háborgatták. Azaz 1947 ôszén az emléket áthelyezték 20 méterre eredeti helyétôl. Az ok: azon a helyen sírkertet létesítettek, ahová a kollektivízáció meggyilkolt „áldozatait" temették. A sírok és egyben a Kossuth-szobor környékét parkosították. 1992. január 7. reggelén a szobor eltûnt. Az események krónikása lelt rá 40 méternyire a talpazattól a szennyvízcsatornában. A rendôrség rátalált az elkövetôkre, a hivatalos verzió szerint a négy tizenegy és tizenhat éves fiatal (nem magyarok) alkoholos hatás alatt randallíroztak, a szobrot megdobálták hógolyókkal, majd egymás vállára állva és a mellszobor nyakába kapaszkodva ledöntötték azt. Tettük nyomát eltüntetendô, a mellszobrot az árokba dobták. (A szobron olyan sérülési nyomok voltak, amelyek nem álltak összhangban a hivatalos magyarázattal, a ki nem hallgatott szemtanúk is „mást láttak", ám január 13-án az ügyet lezárták.)

A szobrot a helyi magyarok szervezetének aktivistái tisztították meg és állították vissza. 1994. június 14-én reggel újra külsô beavatkozás nyomai voltak észlelhetôek: a rögzítôcsavarokat elmozdították, a tartóvasat meggörbítették, a szobor elôredôlt. Ajtay Sándor técsôi kôfaragómester, Szöllôsy László gimnazista, Szligán Ferenc szerelômester és ezen sorok írója a szobrot leemelték és Ajtay Sándor mûhelyébe szállították, aki tíz napi munkával letisztította a vastag bronz-festék rétegeket, eltüntette a sérülések nyomait, a melleszobor újjáéledt eredeti szépségében. (Mivel a rendôrségben „élt a közeli múlt", Ajtay Sándort több órás kihallgatásnak vetették alá a helyi rendôrségen.) A szobortalpazat elôoldalán márványlap van: KOSSUTH 1848. A hátoldalon 1 méter magasságban réztábla: ÁRVÍZ MAGASSÁG 1913. július 10-11. 1980-ban újra árviz sújtotta a várost, aminek „emlékére" táblát erôsítettek a talpazatra amár meglevô fölé, de a helybeli magyarság közbejárására levették, még látszik a nyoma.

… Mint minden idôkben, úgy most is a Kossuth-szobor köré gyülekezik a város és környéke magyarsága a nemzet ünnepein, a megemlékezések napjain, ide jön az elsôs, itt búcsúzik az érettségizett, elôtte hajt fejet és emel süveget a városon átigyekvô idegen…

Dr. SZÖLLÔSY TIBOR Técsô, Kárpátalja

Film

Fénymorzsás csillagokkal
égboltunk pont-mozi,

fénymorzsák permeteznek,
vajon ki rendezi,

hogy átéljük sajátként
eseményeiket,

de kik a fôszereplôk
s a film kinek pereg?

Gyergyói ôsz

Már éles pengéjû szelek
borotválják a tájat,
átmotozzák a testedet,
és csontig belevágnak.

Eléd szalad a sáros út,
portenger nem oly rég volt,
tócsáiba belevakult
az ezerszemû égbolt

Ebben a sárban süllyed el
fél életed, hazáig.
az idô, bölcs lépteivel
vezet, avagy csak játszik,

de ígéri, hogy hazaérsz,
sáron, illúziókon
átgázolva, mert az egész
világ már csupa otthon,

s ahogy dermedten közeledsz
a házhoz, minden lépted
mindegyre távolabbra vet,
hogy soha meg ne érkezz.

És mind idegenebb a kép,
már a semmibe olvad,
mikor kis lapi hull eléd,
és kényszerít, hogy olvasd

világtalan üzenetét
egy rozsdamart levélnek,
ami lombja hitében élt,
akár az emberélet,

míg cserben nem hagyta a hit,
a lomb ki nem vetette,
hogy gyilkos körforgásait
a világ megtehesse.
1999 október

A nagy fegyverletétel

a lombok arcába szökik a vér,
mikor a szél vetkezteti a fákat,
mintha restellné a hulló levél,
hogy pôrék lesznek fölötte az ágak.

a szégyen pírja mindent elemészt.
Úgy perzseli belülrôl a vidéket,
mintha lázzal törne utat a vész
a halál dermesztô lehelletének.

Mitôl lesz fenséges a pusztulás
elôtti perc: a nagy fegyverletétel?
Még élünk, és egy különös varázs
kibékít a nemlét ítéletével?!

Gyönyörû ôsz, lemondás, fájdalom.
A magát körbe bolygó világ átka,
hogy árfordul a fényen, árnyakon
újraszületni az új pusztulásra,

de meddig? Miért? Hány évezrede
pattan a rügy, bomlik s semmivé szárad?
Hány emberöltô pusztult már bele
abba, hogy célt adjon a folytatásnak?

S nincs más cél, csak a puszta létezés.
Ahogy fölemészti magát az élet,
úgy ég el lassan, belül az egész
világ. És egyszer kihunynak a fények.

OLÁH ISTVÁN

Tegnapelôtt este pontosan huszonegy óra harmincnyolckor kirabolták Kók Vidor kiskereskedôt. – Már éppen zárni akartam – kezdi mondókáját a kárvallott –, amikor belépett a tettes. Harisnya volt a fején, egy kissé furcsálltam, hogy nem tûnt fel senkinek. Nekem az elsô pillanatban feltûnt, hogy egy szem fölfutott a harisnyán, de nem volt idôm ezen, sem máson tûnôdni, mert az illetô a zakója zsebén keresztül rámfogott egy kulcscsomónak látszó nehéz és szögletes tárgyat, emirôl csak késôbb derült ki, hogy pisztoly, és azt mondta, hogy üljek le a székre. Ennek készséggel eleget is tettem, mert addig is ültem nevezett széken. Ô meg elôvett egy tekercs ragasztószalagot, elôbb a bokámat, aztán meg a csuklómat tekerte körül, és közben azt mondta: lehet hogy megragad, lehet hogy nem, most nincs jobb. A számat is be akarta ragasztani, ahogy a filmeken szokták. Idôközben a bolt megtelt a sok kíváncsiskodóval, sôt már az utcán is megálltak, mert fegyveres rablást nem mindennap lát az ember. Élôben, amikor bármelyik pillanatban eldördülhet a kulcscsomó s a legkucifántosabb zárat is kivertheimolja a pisztoly. Egy terhes anya elájult a bámészkodók szoros karéjában, mentôt kellett hívni. A ragasztó lejött a csuklómról, bokámról, úgyhogy minden feltûnés nélkül megnyomhattam volna a riasztót, ennek viszont legalább két akadálya volt. Az egyik, de nem a legfontosabb, hogy nincs riasztó egy olyan kicsi botban, mint az enyém. A másik: ha lenne se nyomnám meg a vijjogót, mert ráéreztem a helyzet, a pillanat és a reklám nagyságára. Lefogadom, holnap mindenki a Kirabolt Kók boltjában fog vásárolni – villant át agyamon, és mindenki látni akarja a férfiút, akit szinte agyonlôttek. Mármint engem.

– Hát ez bizony még elôfordulhat, tesszük hozzá gyorsan. Nem utolsósorban a reklám fokozhatóságára gondolva.