Mircea Geoana külügyminiszterrel való találkozónk a sajtó tükrében
 

2001. november 13.
kedd

down.jpg (5360 bytes)

hhrflogo.jpg (9402 bytes)

Román külügyminiszter - amerikai magyarok

Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti:

Washington, 2001. november 13., kedd (MTI) - Az Egyesült Államokban működő Magyar Emberi Jogi Alapítvány (HHRF) és az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) vezetője - Hámos László, illetve Lauer Edit - hétfőn New Yorkban találkozott Mircea Geoana román külügyminiszterrel, és a megbeszélés során Geoana közölte: a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok visszaigénylési határidejét a jövő év február 14-ére halasztja el a román törvényhozás.

Mint Hámos László az MTI-nek arról beszámolt, ő maga a találkozón hangsúlyozta: minden érintett közösség alapvető érdeke, hogy Románia mielőbb teljesítse azokat az ország demokratizálódásához kötődő alapvető feltételeket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a NATO-csatlakozáshoz. A romániai magyarság legégetőbb kérdéseit a HHRF memorandumban foglalta össze, amelyet e hónap elején eljuttatott Adrian Nastase román miniszterelnöknek.

Hámos konkrétan rákérdezett a román kormány várható intézkedéseire az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásával, a kétnyelvűség de facto alkalmazásával, valamint az állami magyar egyetem helyreállításával kapcsolatban. Lauer Edit értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy székelyföldi látogatását követően Adrian Nastase miniszterelnök elrendelte a magyar iskolákban használt tankönyvek átvizsgálását.

Válaszában Mircea Geoana rámutatott, hogy ezeket a kérdéseket nem csak Románia csatlakozási törekvésének függvényében kell tárgyalni, hanem jóval szélesebb összefüggésben, az ország demokratizálódási folyamatának részeként. Az alapítvány memorandumában felsorolt ügyeket illetően a külügyminiszter "megfelelő adatok hiányában" nem tudott választ adni, viszont ígéretet tett arra, hogy az RMDSZ vezetőivel való mihamarabbi egyeztetés után a kormány érdemben reagál a felvetett kérdésekre.

Pillanatnyilag egyetlen valós részeredményrol tudott beszámolni Geoana: a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok visszaigénylési határidejét 2002. február 14-ére halasztja el a román törvényhozás - olvasható a Hámos László által adott írásos tájékoztatásban.

2001. november 13.
kedd

up.jpg (5318 bytes)

down.jpg (5360 bytes)

hhrflogo.jpg (9402 bytes)

Amerikai észrevételek Geoanának

A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) képviselői - Hámos László elnök, Latkóczy Emese igazgató és Józsa Péter munkatárs - és a Magyar Amerikai Koalíció (HAC) elnöke Lauer Edit tegnap találkozott Mircea Geoana román külügyminiszterrel és Sorin Ducaruval, Románia amerikai nagykövetével a New York-i román konzulátuson. Az eszmecserén az amerikai magyarság képviselői az erdélyi magyarok legégetőbb gondjait vetették fel a román diplomácia vezetőjének.

A HHRF sajtóközleményéből kiderül, hogy a találkozón Hámos László hangsúlyozta: minden érintett közösség alapvető érdeke, hogy Románia minél előbb teljesítse azokat, az ország demokratizálódásához kötődő alapvető feltételeket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a NATO-csatlakozáshoz. Mindezen feltételek teljesítése nélkül az Egyesült Államok részéről elképzelhetetlen Románia NATO-tagságának támogatása. A romániai magyarság legégetőbb kérdéseit a HHRF egy memorandumban foglalta össze, amelyet a hónap elején juttatott el Adrian Nastase miniszterelnöknek. Ezek közül Hámos László konkrétan rákérdezett a román kormány várható intézkedéseire az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásával, a kétnyelvűség de facto alkalmazásával, valamint az állami magyar egyetem helyreállításával kapcsolatban. Továbbá Lauer Edit értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy székelyföldi látogatását követően Adrian Nastase miniszterelnök elrendelte a magyar iskolákban használt tankönyvek átvizsgálását. Hámos László ugyanakkor leszögezte, hogy a romániai magyarság helyzetének megítélésében kizárólagos forrás az érintett közösségnek a helyi sajtóban tükrözött, vagy választott képviselői révén kifejtett véleménye.

Válaszában Mircea Geoana tolmácsolta a miniszterelnök sajnálatát amiatt, hogy amerikai látogatása során elmaradt a helyi magyarság képviselőivel való találkozó. A külügyminiszter közölte, hogy a román kormány tudatában van a fenti hiányosságoknak és rámutatott, hogy ezeket a kérdéseket nem csak Románia csatlakozási törekvésének függvényében kell tárgyalni, mivel megvalósítandó célként egy jóval tágabb kontextusnak, az ország demokratizálódási folyamatának részei. Az alapítvány memorandumában felsorolt ügyeket illetően a külügyminiszter "megfelelő adatok hiányában" nem tudott választ adni, viszont ígéretet tett arra, hogy az RMDSZ vezetőivel való mihamarabbi egyeztetés után a kormány majd érdemben reagál a felvetett kérdésekre. Pillanatnyilag egyetlen valós részeredményről tudott beszámolni: a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok visszaigénylési határidejét 2002. február 14-ére halasztja el a román törvényhozás. A találkozó végén Mircea Geoana kifejezésre juttatta reményét, hogy a dialógus folytatására legközelebb Bukarestben kerül sor, ezúttal Adrian Nastase miniszterelnök részvételével.

Gui Angéla

2001. november 15.
csütörtök

up.jpg (5318 bytes)

down.jpg (5360 bytes)

hhrflogo.jpg (9402 bytes)

[A Romániai Magyar Szó csütörtöki száma kommentár nélkül adja közre sajtóközleményünket.]

2001. november 15.
csütörtök

up.jpg (5318 bytes)

down.jpg (5360 bytes)

hhrflogo.jpg (9402 bytes)

A kormány reagálni fog a HHRF felvetéseire

[A Bihari Napló kommentár nélkül adja közre sajtóközleményünket.]

2001. november 14.
szerda

up.jpg (5318 bytes)

hhrflogo.jpg (9402 bytes)

[A Transindex teljes egészében adja közre sajtóközleményünket.]